Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fordítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fordítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 28., kedd

Fegyveres civil fékezett meg egy tömeggyilkosságra készülő lövöldöző őrültet

Cincinnati, Ohio állam, (2015 július 26.) - Egy 62 éves Cincinatti-i lakos van börtönben, mert előrántott 2 fegyvert és elkezdett emberekre lövöldözni. 4 másik ember volt a helyszínen, mikor a férfi tüzet nyitott rájuk, mindkét kezében volt egy-egy lőfegyver. Mikor lőni kezdett másokra, akkor egy másik fegyveres civil közbelépett és a saját fegyverével leterítette az őrültet, aki ugyan nem halt meg, de megsebesült és így az áldozatai időt nyertek és el tudtak menekülni. - nyilatkozta a Fox19 csatornának a rendőrség. Az elkövetőt jelenleg előzetesben tartják. 

A férfi egy nővel vitatkozott, majd a nő testvére (Patrick Ewing) is közbelépett, de ekkor az elkövető előkapott egy 38-as maroklőfegyvert és 3-szor lőtt. De Patrick E. sem volt rest, a saját fegyverével viszonozta a tüzet, amiből az egyik lövés lábon találta az őrjöngőt. Patrick E. fedezte a többieket amíg a többiek biztonságos helyre vonultak. Az elkövető újra rájuk lőtt, de nem talált el senkit.

A védekező ellen nem indult eljárás, a lövöldözőt viszont 4 ember ellen elkövetett halálos támadás vádjával tartják előzetesben az ítélethozatalig.

http://bearingarms.com/concealed-carrier-named-patrick-ewing-stops-attempted-mass-shooting-cincinnati/ 

http://www.fox19.com/story/29638058/man-62-accused-of-shooting-at-3-people-including-1-year-old 

http://www.cincinnati.com/story/news/2015/07/27/police-man-protects-family--gunfight/30725313/

2015. július 24., péntek

1 fegyver nem arzenál, 10 fegyver nem arzenál, 1200 fegyver viszont

Egy 60 éves halott férfi házában és garázsában 1200 darab lőfegyvert találtak. A nyomozás kiderítette, hogy mindegyiket legálisan vásárolta. A fegyverek között voltak maroklőfegyverek, puskák és sörétes puskák is. A fegyverekhez tartozott még több mint 2 tonna lőszer is. A férfi otthonában a hatóságok találtak 230.000 dollárt is, amiről a férfi felesége nem is tudott. Arról sincs információ hogy a férfi a gyűjteményére honnan szedte a pénzt, mert csak a fegyverek és lőszerek értéke több mint fél millió dollár.


De ez a történetnek még csak nem is az érdekes része. A halott férfi felesége azt mondta hogy a férje egy földönkívüli, akit a világ megmentése céljából küldtek a bolygóra. A nő anyja azt nyilatkozta hogy az egész sztori olyan mint egy sci-fi film, épp csak ez velük tényleg megtörtént.

A férfi holtteste 2 héten át volt az autójában. A férfi felesége és a főnöke is elhitték hogy a férfi csak félig volt ember, félig földönkívüli volt és hogy a kormánynak dolgozott.

Az ügyvéd szerint igazából bárkinek dolgozhatott volna, mivel olyan sok pénz és érték volt a házban, így furcsa hogy az egész történet nem más mint egy kényszerképzetre alapuló földönkívüli sztori. 4-5 autója is volt, amiket sivatagi utazásra és harcra alakított át. 

A halott férfi felesége azóta sem ment haza, ő azóta is azt hiszi hogy a férje egy földönkívüli ügynök volt.

A férfinek volt még két raktárhelyisége, amit azóta sem tártak fel a hatóságok, de ott lehet még bármi, talán még több lőfegyver és lőszer vagy még több készpénz.


Eredeti cikk, 2 videóval:

http://ktla.com/2015/07/22/dead-man-with-hundreds-of-weapons-linked-to-disappearance-of-oxnard-mother/

Az Index is írt róla:

http://index.hu/kulfold/2015/07/23/1200_fegyvert_talaltak_a_halott_ferfi_hazaban/

2015. július 23., csütörtök

Nyíltan fegyvert viselő veterán férfi lőtt le egy rablót

Georgia állam, USA: Egy férfi fegyverrel az oldalán gondolta hogy betér egy benzinkútra és felváltat egy 20 dollárost. Besétált a benzinkútra, akkor hallotta meg hogy mi történik, mert valakik épp kirabolták a benzinkutat. 

 "Tedd a pénzt a papírzacskóba!" - utasította az elkövető a pénztárost, miközben egy pisztolyt fogott rá. 

A vásárló ekkor elővette a saját fegyverét és a rablóra fogta. Akkor a rabló ránézett, a vásárló pedig lőtt. A bűnöző az oldalához kapott, majd kifutott, de ahogy kifelé futott, még kétszer rálőtt a férfi. A rabló (18 éves) beugrott a menekülő járművükbe, amit egy 17 éves vezetett. Elhúztak az autóval, de később megálltak és felhívták a hatóságokat, mert rájöttek hogy a fegyveres fiatal rabló sérülései súlyosak. 

A rendőrség a sofőrt megbilincselte és letartóztatta, a sebesült bűnözőt pedig a mentők vitték el. A sérült kritikus állapotban van, ha meghal akkor a társát a törvény szerint nem csak fegyveres rablásért, hanem gyilkosságért is elítélhetik. 

A sheriff ennyit mondott az esetről: "Az emberek már megunták a menekülést. Rablás, lopás, fosztogatás, az emberek belefáradtak ezekbe. A bűnözők akik ezt csinálják jobban teszik ha rájönnek, hogy bár ők vadásznak másokra, de attól még nem biztos hogy a végén ők jönnek ki ép bőrrel a balhéból."

http://bearingarms.com/open-carrying-veteran-did-what-he-had-to-do-saving-clerk-from-armed-robber/

2015. július 5., vasárnap

Életet mentett az AK-47-es

Las Vegas, USA - 2015. Június - Egy Las Vegas-i férfi sikerrel használta a híres Kalasnyikov típusú fegyverét, mikor rablók támadtak az otthonára. A város rendőrségét kihívták egy betöréses rabláshoz, ahol később kiderült hogy egy 23 éves lakos egy AKM típusú félautomata lőfegyverrel már elkergette a bűnözőket, ezzel megmentve az édesanyját és a három testvérét. 

A részletes beszámolók szerint a két elkövető kopogott, majd az ott lakó 12 éves gyerek nyitotta ki nekik a bejárati ajtót. Azt mondták neki hogy lerobbant az autójuk. A gyerek becsukta volna az ajtót, de akkor ők benyomták és berontottak a házba, a gyereket pedig elkapták és hátulról szorították a nyakát. A férfi elkövetőnél egy pisztoly volt. Ő később rárúgta a 23 évesre a szobaajtót, aki erre válaszul tüzet nyitott rá. A bűnöző kiszaladt de egy lövés akkor eltalálta. A két bűnöző felkapott egy retükiült a házban, majd dulakodtak a gyerekekkel, aztán újabb lövések dördültek. Ekkor a két elkövető beugrott egy kocsiba és elmenekültek, miközben a 12 éves és a testvére hívták a rendőrséget. 

A rendőrség elmondta hogy mikor kiérkeztek a hívás helyszínére akkor ott állt az udvaron Jesus Javier Sanchez, az AK47-essel a kezében. A rendőrök rászóltak, ő pedig a földre dobta a lőfegyverét. A rendőrök megnézték hogy biztonságos-e már a helyszín és több lyukat is találtak a bejárati ajtón, mindamellett egy fekete félautomat fegyvert is találtak, az egyik ágyon. Vérnyomok is voltak a padlón, amik az utca végéig vezettek, ami nyomokat az egyik bűnöző menekülés közben hagyott hátra.

A 23 éves elmondta, hogy először a .40-es kaliberű pisztolyával lőtt, majd később felkapta a puskáját és azzal lőtt a rablókra. Megpróbálta a kocsijuk kerekét kilőni vele.

Később a rendőrség hívást kapott a North Vista kórházból, ami szerint 2 ember lőtt sérülésekkel jelentkezett be náluk. Az egyikük ott meg is halt. A másik rabló -egy nő- súlyos sérüléseit ellátták. Ha a nő nem hal meg, akkor nagyon sok időt fog börtönben tölteni, többek közt gyilkossági kísérletért és fegyveres rablásért. 

Míg a média és a politikusok arról hazudoznak hogy a félautomata puskák és karabélyok csak háborúzásra jók és civilek kezébe nem valók, addig ezzel szemben a valóság az, hogy sokszor használják ezeket a típusú lőfegyvereket otthonvédelemre.

http://bearingarms.com/ak-47s-save-lives-las-vegas-man-uses-iconic-rifle-successfully-defend-family-home-invasion/?utm_source=bafbp&utm_medium=fbpage&utm_campaign=baupdate

http://controversialtimes.com/issues/constitutional-rights/this-man-used-his-ak-47-to-defend-his-family-from-a-pair-of-armed-intruders-1-dead-1-wounded-arrested/

http://www.reviewjournal.com/news/las-vegas/details-emerge-northeast-las-vegas-home-invasion-shootout



2015. június 29., hétfő

Melegjogi aktivisták rekesztenek ki embereket a saját civli jogi demonstrációjukról

"Washington állam, USA - 2015. június 20. - A Capital City Büszkeség szervezet, Olympia városban Washington államban tartott egy civil jogi rendezvényt. Az alábbi videóban látszik hogy a szervezet mennyire veszi komolyan a saját "mindenki egyenlő" jelmondatát.

4 demonstráló szeretett volna bejutni a rendezvényre, nyíltan viselve a lőfegyvereiket, ami teljesen legális és alkotmányos jog. A fegyverek nem voltak csőre töltve. Ahogy az alkotmány is kimondja, az embereknek jogukban áll lőfegyvert viselni és ezt a jogot nem veheti el tőlük senki. Ahogy békésen besétáltak volna a rendezvényre, eléjük ugrott néhány melegjogi szervező és elállták az útjukat. Azt mondták hogy "Nem érezzük magunkat biztonságban úgy hogy fegyverek vannak körülöttünk." - és közben ők állítják hogy azért voltak ott hogy megvédjék az emberek jogait?

Ilyen kirekesztésnek nem szabadna helyet adni. Hogy lehetne egy olyan szervezetet komolyan venni, ami emberek jogait az alapján korlátozza hogy egy személy mit visel vagy hogy hogy néz ki. Olyanokat gyűlölnek akik csak a garantált alkotmányos jogaikkal szeretnének élni és nem csak hogy ezt megakadályozzák de ezt ráadásul sértő módon teszik. Pont az ilyen kétszínű kettős mérce miatt nem vehetők komolyan az ilyen szervezetek."

http://www.liveleak.com/view?i=80a_1434851197


Olyanokat mondanak hogy "nem érezzük magukat biztonságban", meg "fura látvány", meg "minek kell vonulni", "minek kell így demonstrálni", "minek kell vitatkozni", "minek kell fegyvertartásra büszkének lenni". A vicc, hogy ha ugyanilyen dolgokat mondanak a melegeknek a heteroszexuálisok, akkor ők rettenetesen megsértődnek.

A videóban említik hogy egy libertTARIÁNUS meleget kitiltottak a liberális melegek, mert hogy ő nem olyan meleg akit ők maguk között szeretnének látni. Úgy tűnik ha liberális melegek politikai indokkal rekesztenek ki más melegeket az úgy elfogadott dolog.

A kirekesztett csoport nem szerette volna ha támadják őket, úgyhogy inkább nem mentek be a rendezvényre, holott saját bevallásuk szerint támogatják a melegházasságot. Egyszerűen csak úgy gondolták hogy nem akarták hogy a végén még bajkeverőknek bélyegezzék őket.

Büszke meleg lehetsz, de büszke fegyverviselő nem. Persze csak a liberális közösségek rekesztenek ki.

Ellenpélda is van. A szervezet neve (Pink Pistols - Rózsaszín Pisztolyok). Egy homoszexuális szervezet, ami a lőfegyvertartást, viselést és fegyverjogokat képvisel, kiáll az önvédelem joga mellett. 2000-ben alapították, mára 10.000 főre nőtt a taglétszámuk.


2014. október 26., vasárnap

Rabló támadt apára és gyerekére, az apa lelőtte a rablót

Yoder, az agyonlőtt betörő
Florida, USA - Egy floridai férfinek meg kellett védenie magát és a 11 éves gyerekét, mikor kora reggel berontott a házukba egy bűnöző.

Reggel 6 óra volt, mikor az apa üvegcsörömpölést hallott a házukban. Azonnal fegyvert fogott és utánajárt a dolognak.

"A rabló rálőtt az apára, ő pedig viszonozta a tüzet. A rabló találatot kapott és a helyszínen meghalt." - mondta Wendy Rose, a Sarasota megyei sheriff hivatal szóvivője.

"Az apának már volt tapasztalata, mert korábban már egyszer kirabolták, ezért aztán mindig figyelt arra hogy észrevegye ha mégegyszer megtörténik. Mikor meghallotta az üvegtörés hangot, azonnal a fegyvere után kapott hogy megvédje magát és a 11 éves gyerekét, aki az incidens alatt szintén a házban tartózkodott."

A Yoder nevű elkövető 22 éves, hosszú bűnlajstrommal rendelkező tapasztalt bűnözőnek számított, akit már többször is letartóztattak a hatóságok és legalább 5-ször ült már börtönben, ahol összesen több hónapot is eltöltött. Többek közt rablásért és rablási kísérlet miatt is.

A halálos lövést leadó apát megrázták a történtek. Hosszú Facebook bejegyzésben írta le hogy hogy történt az eset, hogy nem rossz ember és hogy hogy nem akart, de muszáj volt lőnie.

A hatóságok nem indítottak ellene eljárást az eset miatt, mivel egyértelműen önvédelemből lőtte le a betörőt. Viszont később a lőfegyver miatt mégis letartóztatták, mivel 13 évvel ezelőtt füvet akart eladni valakinek. Mivel amiatt bűnelkövetőnek számított így nem lehetett volna nála lőfegyver.

Bár az apa bajba került a védekezés miatt, a 11 éves fia életben van és neki sem esett baja.

http://gunssavelives.net/self-defense/video-father-shoots-and-kills-career-criminal-during-home-invasion/

http://www.heraldtribune.com/article/20141023/BREAKING/141029864?tc=ar

Egy alabamai férfi 22-es kispuskával verte vissza a rablók támadását


Birmingham, Alabama állam, USA - Arthur Williams, egy helyi lakos elmondta, hogy miután rablók támadtak az otthonára, ő tüzet nyitott rájuk a .22-es puskájával. Az egyik rabló a mellkasához kapott és elfutott, a második bűnöző pedig egy fehér járműbe vetődött és elhajtott. Az eset reggel 8:30-kor történt.

A rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, hogy egy meglőtt férfit kitett egy másik személy a közeli sürgősségin. Őt kórházba szállították hogy megműtsék.

A második gyanúsítottat nem sokkal később szintén őrizetbe vették. A rendőrök találták meg, mivel tudták hogy egy fehér sport kombit kellett keresniük, aminek ki volt lőve a hátsó szélvédője.

A szemtanúk elmondták, hogy két férfi rontott be a házba, lövéseket adott le valaki, majd a két férfi kimenekült a házból.

http://gunssavelives.net/self-defense/al-homeowner-uses-22-rifle-to-fight-off-two-intruders/

2014. október 24., péntek

Hogy mit kérnek a fegyverviselési nyomtatványon?!

Mikor először befutott az erről szóló hír, túl hihetetlennek tűnt, de mostanra beigazolódott.

Egy New York állam beli városban (Waterville) a fegyverviselési kérvényen az információknál meg kell adni a Facebook felhasználónevet és jelszót. Először azt mondták hogy talán csak összecserélték más nyomtatványokkal, de végül kiderült hogy a hír igaz volt, mert egyre többen jelezték hogy tényleg a helyes nyomtatványról van szó.

A rendőrség nem is tagadja, hanem épp ellenkezőleg, azt mondják hogy ez egy szükséges adat amire szükségük van.

"A New York-i rendőri szervek meg lettek bízva azzal a fontos dologgal, hogy a fegyverviselési kérvényt kitöltő személyeknek utánanézzenek."

Igaz, valahogy az eredeti nyomtatvány azóta lekerült a weboldalról és helyette egy olyanra cserélték amin már nem volt Facebook felhasználónév és jelszó a kitöltendő mezőknél.

Nem világos hogy valójában miért kérte a rendőrség a Facebook adatokat. A rendőrfőnök egy hosszú magyarázat után azt is mondta, hogy csak véletlen volt az egész. Azt is mondta hogy a rendőrségen dolgozók arra utasították a fegyverviselési kérvényt kitöltőknek, hogy a rendőrségen jelentkezzenek be a Facebook oldalaikra. Azt is nyilatkozta, hogy a megyei hatóságok kérték meg erre, de ezen a szintem már senki nem tudhatja hogy ebből mi a valóság és mi a hazugság.

http://gunssavelives.net/blog/its-been-confirmed-that-ny-town-asked-for-facebook-info-for-pistol-permits/


2014. október 23., csütörtök

Meglőtték a nagyapát, de valószínűeg mégis ő járt jobban

2014, Október - Észak Karolina, USA - Egy nagyapát lőttek meg betörők, akik azért hatoltak be a házba hogy megerőszakolják a férfi 19 éves unokáját.

Jamie Lee Faison (halott), Brandon Stephens, Jamar Hawkins

Sajnos a nagyszülőt többször is meglőtték és kórházba kellett szállítani, ahol súlyos állapotban van. Viszont amit tett az bámulatos és hősies dolog volt.

Egy fiatal férfi kopogtatott be hozzájuk, a 67 éves nagyapa pedig ajtót nyitott neki. A fiatal férfi azt állította hogy lerobbant az ajtója. Az idős férfi felesége és a 19 éves unokája volt otthon.

A három fiatal férfi berontott a házba. Fegyerekkel hadonásztak és fenyegették az áldozataikat. Rákényszerítették őket arra, hogy kinyissák a házban lévő széfet.

Mikor a fiatalal férfiak megpróbálták megerőszakolni a 19 éves unokát, akkor a nagyapja felkapott egy fegyvert és tüzet nyitott a betörőkre.

A bűnözők elmenekültek, de később az egyiküket holtan találták meg. A 2 másik bandatag egy kórházban jelent meg, mert nekik is súlyos sérüléseik voltak. A nagypapa bizony mindhármukat lelőtte, még akkor is képes volt rá, mikor már több találatot is kapott.

Jelenleg kórházban ápolják és kritikus állapotban van, de a műtétje sikerült és a 2 élve maradt sérült bűnözőt elkapta a rendőrség.

http://gunssavelives.net/self-defense/grandfather-is-shot-but-shoots-3-of-3-home-invaders-who-tried-to-rape-his-granddaughter-killing-1/

http://www.robesonian.com/news/home_top-news/50535312/Neighbors-shocked-by-violent-home-invasion



67 éves, 3 fiatal bűnözőt lőtt le. És még van aki azt mondja hogy az idősek képtelenek a fegyverhaszálatra.

2014. október 11., szombat

Fegyver-ellenes csoport támadja az emberek jogaiért felszólaló sheriffet

SALISBURY, MARYLAND ÁLLAM, USA - A "Koalíció a fegyveres bűnözés megálításáért" nevű csoport be akarja vonatni Wicomio megye sheriffjének az oktatói engedélyét, amiért a sheriff idén nyáron videókban kritizálta a túl szigorú fegyvertörvényeket.

A sheriff egy diák-riporternek nyilatkozott, többek közt kifejtette hogy nem igazán kedveli a kormány lőfegyverek ellen tett lépéseit, mert a lőfegyvertartás az egy sérthetetlen alkotmányos jog.

"Amíg én vagyok ennek a megyének a sheriff-je, addig nem fogom megengedni az ország kormányának hogy itt elvegyék az emberek fegyvertartáshoz való jogait. Állítom hogyha megteszik, akkor itt bizonyosan kitör a polgárháború."

Az erről készült videót Augusztus 21.-én töltötték fel és nagyon hamar rengeteg nézője lett.

Egy másik augusztusi videóban -amit a WRDE csatorna készített- a sheriff kritizálta a legutóbbi Maryland-ben érvénybe lépett fegyver-ellenes törvényeket. Az új törvények neve "Safety Act 2013", amit a 2012-es lövöldözés után szavaztak meg.

"Ki mondhatja meg hogy mivel védheti valaki a családját és mivel nem?" - tette fel a költői kérdést Lewis sheriff. "Ki mondhatja meg hogy melyik háztulajdonosnak lehessen és melyiknek ne lehessen 30-as tár a fegyveréhez, mikor egy bűnöző betör az otthonába?"

A Maryland-i főügyész annyit mondott, hogy Lewis sheriff úgy tűnik hogy nem igazán szeretné a fegyvertörvényeket betartatni.

A sheriff ellenben azt mondja, hogy ez nem igaz és ő betartatja a törvényeket.

Továbbá azt nyilatkozta a sheriff, hogy a fegyverjogról nem tanít az iskolában, ugyanis ő csak a bűnözők felismeréséről oktat másokat. Amikor az Alkotmány előkerül az oktatás közben, az általában a 4. pont, ami a személyes dolgok átkutatásáról -illetve annak védelméről- és lefoglalásokról szól.

"Olyan állításokat adnak a számba, amiket én sosem mondtam, csak hogy a saját propagandájukat segítsék vele" - nyilatkozta a sheriff a fegyver-ellenes csoport ügyködéséről.

A fegyver-ellenes szervezet azt szeretné, ha a sheriff elveszítené a tanítási engedélyét, aláírásokat gyűjtenek, 1.470 darabot sikerült is nekik eddig összegyűjteniük egy online aláírásgyűjtó weboldalon - állította a szervezetük szóvivője.

A szóvivő elmondta, hogy a petíciót majd átnyújtják a Maryland állam beli rendőrsképző szövetségnek. Azt is kijelentette hogy megdöbbentőnek tartja, hogy egy erőszakos dolgokat mondó sheriff egyáltalán hatóságnál szolgálhat.

"Ilyeneket egy bűnöző mond, nem egy demokrácia polgára" - jelentette ki a szóvivő.

"Lewis sheriff tapasztalt oktató, sosem fenyegetett senkit. Ez a szervezet ugyan próbálja elvenni a tanítási engedélyét, de amivel a sheriffet vádolják az eléggé gyenge lábakon áll." - nyilatkozta a közbiztonság és büntetésvégrehajtási intézet vezetője.

"A sheriff dolga hogy figyelmeztesse a kormányt hogy mi történik ha hozzányúl az emberek alkotmányos jogaihoz" - mondta Lewis sheriff. De ugyanakkor bevallása szerint nem is tartja valószínűnek, hogy megtörténnének az említett események.

A sheriff megjegyezte, hogy a videó megjelenése után több száz támogató és bíztató emailt kapott.


(Brian Shane)   http://www.usatoday.com/story/news/nation/2014/10/10/maryland-sheriff-gun-views-petition/17031853/

2014. október 9., csütörtök

Rendőrségi weboldal közvéleménykutatása: 11 válasz a fegyvertörvényekről

Még sosem volt ehhez hasonló felmérés az amerikai rendfenntartók körében, még nem mondták el a véleményüket a fegyvertörvények szigorúságáról, a fegyveres bűncselekményekről és a fegyvertartási jogokról. 2013-ban a PoliceOne webodal közvéleménykutató felmérést indított útjára, amire amerikai rendfenntartók válaszoltak. A felmérés témái a fegyvertartási törvények voltak.

Több mint 15.000 igazolt hatósági személy vett részt a közvéleménykutatásban, így olyan rendfenntartók hozhatták tömegesen nyilvánosságra a véleményüket, akik a fegyveres erőszak témakörét napont a saját bőrükön tapasztalják és így sok tapasztalattal rendelkeznek róla.

30 kérdés volt, az Egyesült Államok egész területéről érkeztek be válaszok, többnyire rendőröktől és nyugalmazott rendőröktől. A válaszadók nagyjából 70%-a volt rendőr -akik naponta szembesülnek az utcákon lévő erőszakkal-, tehát a válaszolók nem irodai dolgozóktól, ügyintézőktől vagy hivatalnokoktól futottak be.

1.) Mondhatni mindegyikük ( 95% ) azt válaszolta, hogy egy országos maximum 10 lőszerre való tárkapacitáscsökkentés törvény egyáltalán nem csökkentené a bűnözést és nem javítaná a közbiztonságot.

2.) A válaszolók nagy többsége ( 71% ) mondta, hogy egy országos törvény, ami betiltaná a félautomata lőfegyvereket, nem javítana a közbiztonságon. 20% szerint egyenesen romlana tőle a közbiztonság, még összesen 7% gondolja úgy, hogy a bűnözés kicsit, vagy jelentősen visszaszorulna a félautomata lőfegyverek betiltásával.

3.) A válaszoló rendőrök nagyjából 85%-a válaszolta azt, hogy a Fehér Ház fegyverszigorítási törvénytervezetének vagy semmilyen, vagy egyenesen rossz hatása lesz a közbiztonságra, és csak 10% szerint lesz kis, vagy jelentős mértékben pozitív hatása.

4.) 70% válaszolta azt, hogy támogatják hogy a hatóságok vezetői nem akarják a szigorító törvényeket betartattatni. Arra kérdésre, hogy ha ők lennének vezető -rendőrfőnöki, sheriff- pozícióban mit tennének, 61%-uk válaszoltak azt hogy megtagadnák a szigorító törvények betartattatását.

5.) Hogy mi szorítaná vissza a tömeglövöldözéseket, a legtöbben ( 28% ) azt válaszolták hogy engedékenyebb törvényeket kellene hozni arra, hogy több civil viselhessen lőfegyvert. A második helyen lévő válasz ( 19% ) a metálisan betegek bezárására irányult, 15% pedig azt válaszolta hogy több fizetett fegyveres biztonság őrre lenne szükség. (A további válaszok jóval kevesebb szavazatot kaptak.)

6.) A nagy többsége ( majdnem 90% ) a rendőröknek úgy gondolja, hogy jóval kevesebb áldozat lenne egy lövöldözésben, ha több fegyveres civil lenne az incidens helyszínén.

7.) A válaszadók több mint 80%-a támogatná az iskolában lévő tanárok és hivatalnokok felfegyverzését, azokét akik önként jelenkeznének fegyveres képzésre és viselnék munka közben az iskola területén a lőfegyverüket.

8.) 81% szerint a fegyver-visszavásárlós programok teljesen haszontalanok és semmivel sem szorul vissza tőlük a fegyveres bűnözés.

9.) A válaszolók több mint fele szerint az illegális fegyverkereskedelem súlyosabb büntetése szorítaná vissza a fegyverekkel elkövetett bűncselekmények számát.

10.) Arra a kérdésre, hogy a fegyvervásárlás előtt kellene-e fegyveres képzésen résztvennie polgároknak, 43% válaszolt nemmel, 42% válaszolt igennel, a maradék válaszadók pedig csak bizonyos fegyverekhez kötnék a kötelező képzést.

11.) A fegyveres bűnözés miértjére, 14% hibáztatja az erőszakos filmeket és videójátékokat, 14% az erőszakos bűncselekményekért kiszabott túl enyhe büntetéseket tartja felelősnek, 10% szerint az mentális betegségek kezeletlenségét. Ezzel szemben a legtöbben ( 38% ) azt a választ adták, hogy a bűnözésért a rossz szülők okolhatók és a családi értékek visszaszorulása.

Konlúzió:

Egyértelmű hogy a hatósági alkalmazottak többsége ellenzi a fegyvertörvények szigorítását és nem értenek egyet a sokat hangoztatott szólamokkal, amik szerint a fegyvertörvények szigorítása visszaszorítaná a bűnözést.

A felmérés pont az ellenkezőjét bizonyítja. A rendőrök úgy vélik, hogy a lőfegyverekkel kapcsolatos törvények csak a lakosságtól vennék el a védekezés hatékonyságát.

Lényegtelen hogy a média és némely politikusok mit mondanak és mit hisznek, mert láthatóan a rendőrség majdnem egésze támogatja a civilek fegyvertartását és több fegyvert szeretnének látni a felelősségteljes civilek kezében. A fegyveres rendvédelmi szerveknél dolgozók nem hisznek a fegyvervásárlás, a fegyver tulajdonlás és a fegyverekhez való civil hozzáférés törvényekkel való szigorításában.

Az utcákon járőröző rendőrség valóban érdekelt a témában - talán a legérdekeltebb - és hogy az ehhez kapcsolódó törvények és politikai döntések jók legyenek. Ezzel a közvéleménykutatással hangot adhattak a véleményüknek.

A közvéleménykutatás összes kérdése az eredményével:
http://ddq74coujkv1i.cloudfront.net/p1_gunsurveysummary_2013.pdf

Az összegzés:
http://www.policeone.com/Gun-Legislation-Law-Enforcement/articles/6183787-PoliceOnes-Gun-Control-Survey-11-key-lessons-from-officers-perspectives/

Cikk #1:
http://gunssavelives.net/blog/poll-law-enforcement-officers-overwhelmingly-support-gun-rights-and-oppose-new-gun-control/

Cikk #2:
http://www.nraila.org/news-issues/news-from-nra-ila/2013/4/survey-finds-law-enforcement-united-against-gun-control.aspx

2014. október 1., szerda

Fegyveres Batman védi a várost

Egy férfi megkapta a közösségtől a "Batman" becenevet, amiért ő járőrözik a rossz környékeken a rendőrség helyett.

Előfordul olyan is, hogy a rendőrség 30 percen át fel se veszi a telefont, ez történt akkor is, mikor valakihez betörtek és az áldozat megpróbálta őket felhívni telefonon. Olyan is előfordul hogy 58 percen át nem ki a helyszínre, még akkor sem ha komoly bűncselekmény történik.

Ezt elégelte meg az egyik lakos és úgy gondolta hogy ő fogja figyelni a környéket, mint önkéntes polgárőr. A járőrútjain nyíltan viseli a lőfegyverét az oldalán, bár emellett megvan rejtett viselési engedélye is.

A körútjain hangosbemondóba szokott beszélni, amivel értesíti a lakosságot hogy kint van és figyeli az utcákat. Az elhagyott házakat átvizsgálja, vandálokat illegális lakásfoglalókat és gyújtogatókat után kutatva. De a járőrözése elriasztja a környékről a rablókat, gyilkosokat, autótolvajokat és erőszakos támadókat is.

Úgy kezdődött nála a dolog, hogy részt vett egy kislány felkutatásában. A pici lány apját ugyan elítélték, de a gyerek holtteste sosem került elő, hiába keresték.

A polgárőr elmondta hogy hogyan történt.

"Emlékszem hogy néhány évvel ezelőtt egy kislány, egy baba, Bianka eltűnt. Sokan részt vettek a keresésében, köztük én is. Akkor nagyon elérzékenyültem. Sosem találtuk meg, de én sosem adtam fel a keresését."

A médiának ezt nyilatkozta az egyik környékbeli lakos:

"Egy igazi férfi van kint az utcákon, aki védelmez minket." Arra a kérdésre hogy biztonságosabb-e ettől a környék, azt válaszolta hogy "Igen".

Videó:

http://www.youtube.com/watch?v=C7XKw_cLTYs

http://benswann.com/detroit-citizen-dubbed-batman-for-armed-neighborhood-watch-patrols/

2014. szeptember 25., csütörtök

11 éves kislány lőtte le az anyukájára támadó férfit

A hősiesség nincs életkorhoz kötve, ahogy a következő hír is ezt bizonyítja. Egy 11 éves oklahomai kislány egyértelműen kiérdemli hogy "hős" jelzőt, miután tegnap a bátor tettével megvédte az édesanyja életét.

Amikor a nő erőszakos volt barátja betört az otthonukba -akit bírói utasítás tiltott el attól hogy egyáltalán odamenjen hozzájuk-, a férfi megtámadta és leszúrta a nőt. Szerencsére a nő 11 éves lánya tudta hogy mit kell tennie.

A rendőrség nyilatkozata szerint a Henry nevű férfi berontott a házba és megtámadta a nőt. Egészen addig bántalmazta, amíg a nő lánya -a 11 éves Jayda- felkapott egy pisztolyt és többször is rálőtt vele a férfire,  akit kétszer el is talált. A családra támadó férfi még megpróbált elmenekülni a sérüléseivel, de nem jutott túl messzire, mert nem sokkkal később megtalálták az utcán.  

Az erőszakos férfit és a megtámadott nőt is kórházba vitték. A gyanúsított súlyos állapotban van, de ha nem hal meg akkor a lábadozási idejét már rács mögött fogja tölteni. A nő szúrt és egyéb sérüléseket szenvedett, de valószínűleg fel fog épülni.

A 11 éves kislány aki leadta a lövéseket és a nő másik 4 gyereke jelenleg biztonságban van, az ideiglenes elhelyezésükről hivatlból gondoskodtak a hatóságok. A lány ellen nem indul eljárás, mivel azért lőtt hogy megmentse az édesanyja életét, ami sikeresen meg is történt.

Néhány politikus logikája szerint a nőt kellene letartóztatni és elítélni, amiért a lőfegyveréhez hozzáférhettek a gyerekei, pedig egyértelmű hogy ha ez esetben a gyerek nem tudja felkapni a pisztolyt, akkor valószínűleg mind az 5 gyereknek anya nélkül kellene leélnie a további életét. 

http://gunssavelives.net/self-defense/video-11-year-old-girl-shoots-man-who-attacked-and-stabbed-her-mother-saves-her-life/

Videó (angol szöveg fordítás nélkül):

http://www.okcfox.com/video?autoStart=true&topVideoCatNo=default&clipId=10619785

2014. szeptember 21., vasárnap

Sokkoló hír: Betörőt sörétessel szórták meg, aztán menekülés közben az elektromos kerítés is megrázta

Miután beterítette söréttel a rablót, Cathy Kouba úgy véli, hogy a Mossberg-je "a legjobb anyák napi ajándék" amit valaha kapott.

A rabló El Reno-ban, Oklahomában szemelte ki a házat. A házban lakó Cathy Kouba nem sokat teketóriázott, hanem akcióba lépett. hátulról meglepte a rablót aztán rálőtt a sörétesével.

Cathy csütörtök éjjel arra ébredt, hogy a ház biztonsági rendszere jelzett. Elmondása szerint tudta hogy valaki be akarja rúgni a hátsó ajtót.

"Van egy mozgássérült lányom, aki a lenti szinten aludt. Attól féltem hogy valaki bántani fogja, úgyhogy az anyai ösztön rögtön üzembe kapcsolt, értheti. Én mindenért keményen megdolgoztam, úgyhogy senki nem jöhet csak úgy és veheti el tőlem azt amim van." - mondta Kouba.  

Felkapta a fegyvert amit a fiától kapott anyák napjára és kifutott a főbejáraton, majd a rabló háta mögé került.

"Csőre töltöttem, láttam hogy az ajtót már be is törte, aztán őt is észrevettem, ahogy a kerítésnél volt és épp menekülni készült." Rálőtt, úgy gondolja hogy fenéken találta. Hogy még szánalmasabb legyen a bűnöző helyzete, még az elektromos kerítés is megrázta, mielőtt még átvergődött rajta és elmenekült.

A rendőrök vérnyomot találtak, ami a betörőé lehet, de még nem kapták el a gyanúsítottat.

Bár menekült a bűnöző és úgy lőtt rá Kouba, ami illegális, de úgy tűnik hogy a hatóságok nem igazán akarják ezért Kouba-t vád alá helyezni. Az ügyészek úgy is tudják, hogy szinte semmi, vagy egyáltalán semmi esély nem lenne arra hogy egy anyát, aki egy testi fogyatékos gyereket nevel elítéljenek.

Igaz, vannak más államok ahol biztosan vád alá helyeznék és elítélnék, de Oklahoma az más. Viszont jobb ha mindenki csak akkor használja a fegyverét, amikor közvetlen támadás éri.



2014. július 22., kedd

Egy Star Wars rohamosztagosnak öltözött férfire hívták a rendőrséget

Salina település, Kansas állam, USA - Úgy tűnik hogy némelyek nem csak a magyar jediket tartják veszélyesnek, hanem a sötét oldal amerikai rohamosztagos harcosait is.

A férfi aki vicces videókat készít a Vine videómegosztóra be szokott öltözni Star Wars jelmezbe. Valószínűleg az egyetlen ember a világon aki nem látta még a Star Wars filmeket, felhívta a rendőrséget. Miért? Mert a játékpuskára azt hitte hogy a jelmezes egy AK-47-est lenget az utcán. Igaz hogy a Star Wars-os lézerpuska nem is hasonlít egy AK-47-esre, de ez már csak részletkérdés.

A helyi média így számolt be az esetről:

Christopher Burns (becenevén Rohamosztagos Sam) elmondta a tévécsatornának, hogy meglepődött azon a mi történt.
"- A Star Wars rohamosztagosai annyira közismert, ikonikus karakterei a filmnek hogy teljesen elképesztő hogy vlaaki lásson egy ilyen jelmezt és félni kezdjen tőle. Ezek a jelmezek már a '70-es évektől kezdve közismertek.
A rendőrök megállítottak de nem volt semmi probléma, mikor pedig elmagyaráztam nekik hogy miről van szó, akkor nagyon jó fejek voltak és barátságosan álltak hozzá a dologhoz."

Több rendőr is megjelent a helyszínen, mikor telefonhívást kaptak egy utcán sétálgató fegyveres férfiről.

Egy üzlet tulajdonosa egy veteránnal együtt dolgozott, mikor észrevették a jelmezest a játékpuskával. A veterán azt hitte hogy egy AK-47-es puskát visz a férfi, az üzlet tulaja pedig rögtön hívta a rendőrséget.

Természetesen a rendőrség azonnal átlátta a helyzetet és mikor látták hogy csak egy műanyag sci-fi játékpuskáról van szó, nem foglalkoztak tovább az üggyel.

http://vine.co/u/1093888996054069248

http://www.ksal.com/storm-trooper-prompts-lockdown/

JULY 3 2014


2014. március 26., szerda

USA: Földcsuszamlás Washington államban

Washington állam, USA - A hivatalos értesülések szerint eddig 24 halálos áldozata van az USA történelmének egyik lepusztítóbb földcsuszamlásának.

176 ember tűnt el, miután egy 5 napig tartó esőzés megindította az egyik domboldalt, ami keresztül csúszott egy folyón, egy úton és elsöpört egy lakott területet, ahol több tucat házat temetett maga alá egy Oso nevű község közelében.

A hatóságok remélik hogy az áldozatok száma még sem lesz annyira magas.

A túlélők keresése teljes erővel zajlik, kutyákat is bevetettek a holttestek felkutatására és elektromos szerkezetekkel keresik a földben az üregeket.




Az előrejelzések folyamatos esőzést jósolnak ami megnehezíti a keresést és így további áldozatokat szedhet az időjárás. A hatóságok szerint nagyon kicsi az esély arra, hogy a betonkeménységű földréteg alatt túlélőket találjanak.
"Nem hátrálunk meg. Mindenkit kiszedünk a föld alól, még azokat is akikről már lemondtak." - jelentette ki a helyi tűzoltóparancsnok.

Ez a földcsuszamlás az egyik legpusztítóbb az Egyesült Államok történetében, az ott élő emberek élete teljesen tönkrement mikor a 300 méteres csuszamlás mindent letarolt.
1969-ben 150 embert halt földcsuszamlás miatt, Virginia államban. (Reuters)
http://www.reuters.com/article/2014/03/26/us-usa-mudslide-washingtonstate-idUSBREA2L0R020140326

2014. március 23., vasárnap

Sikertelen öregezés


Nebraska, Egyesült Államok - A rendőrség elmondása szerint a 66 éves Ronald Green épp tévét nézett, mikor egy csattanó hang kíséretében beszakadt az otthona bejárati ajtaja. Ramon R. Matlock berontott a házba, Green úr pedig a hálószobájába futott a revolveréért. A támadó Green felé ütött, Green úr pedig rálőtt egyet Matlock mellkasára, egy második lövéssel pedig hastájékra célozva sütötte el a fegyverét. A hatóságok elmondták, hogy Matlock még kifutott az ajtón, de csak a ház előtti füves részig jutott, ahol összeesett.  


Mikor kiértek a helyi hivatalos szervek, ők már csak a támadó halálát tudták megállapítani. Matlock családja azt mondja, hogy ez az egész csak félreértés lehetett.


"Ez csak véletlenül történhetett"

A család szerint a tizenéves ivott, zavart volt és azt hitte hogy a nagynénje házába ment be. Hogy az ajtót betörve ment be a házba és hogy a ház tulajdonosát meg akarta ütni? Lehet hogy a nagynénjét is mindig így látogatta meg?  

Az ügyész szerint Ramon már nem volt ismeretlen a szomszédság és a hatóságok előtt. Mivel Ramon erőszakkal tört be a házba és megtámadta a ház tulajdonosát, így az önvédelem jogosan történt.

A 66 éves idős ember ellen nem indítanak eljárást.

http://bearingarms.com/teen-gunned-down-after-he-accidentally-kicked-in-door-attacked-homeowner
http://www.ketv.com/news/no-charges-to-be-filed-in-weekend-fatal-shooting/24900132