Pages

2014. október 24., péntek

Hogy mit kérnek a fegyverviselési nyomtatványon?!

Mikor először befutott az erről szóló hír, túl hihetetlennek tűnt, de mostanra beigazolódott.

Egy New York állam beli városban (Waterville) a fegyverviselési kérvényen az információknál meg kell adni a Facebook felhasználónevet és jelszót. Először azt mondták hogy talán csak összecserélték más nyomtatványokkal, de végül kiderült hogy a hír igaz volt, mert egyre többen jelezték hogy tényleg a helyes nyomtatványról van szó.

A rendőrség nem is tagadja, hanem épp ellenkezőleg, azt mondják hogy ez egy szükséges adat amire szükségük van.

"A New York-i rendőri szervek meg lettek bízva azzal a fontos dologgal, hogy a fegyverviselési kérvényt kitöltő személyeknek utánanézzenek."

Igaz, valahogy az eredeti nyomtatvány azóta lekerült a weboldalról és helyette egy olyanra cserélték amin már nem volt Facebook felhasználónév és jelszó a kitöltendő mezőknél.

Nem világos hogy valójában miért kérte a rendőrség a Facebook adatokat. A rendőrfőnök egy hosszú magyarázat után azt is mondta, hogy csak véletlen volt az egész. Azt is mondta hogy a rendőrségen dolgozók arra utasították a fegyverviselési kérvényt kitöltőknek, hogy a rendőrségen jelentkezzenek be a Facebook oldalaikra. Azt is nyilatkozta, hogy a megyei hatóságok kérték meg erre, de ezen a szintem már senki nem tudhatja hogy ebből mi a valóság és mi a hazugság.

http://gunssavelives.net/blog/its-been-confirmed-that-ny-town-asked-for-facebook-info-for-pistol-permits/


2014. október 23., csütörtök

Meglőtték a nagyapát, de valószínűeg mégis ő járt jobban

2014, Október - Észak Karolina, USA - Egy nagyapát lőttek meg betörők, akik azért hatoltak be a házba hogy megerőszakolják a férfi 19 éves unokáját.

Jamie Lee Faison (halott), Brandon Stephens, Jamar Hawkins

Sajnos a nagyszülőt többször is meglőtték és kórházba kellett szállítani, ahol súlyos állapotban van. Viszont amit tett az bámulatos és hősies dolog volt.

Egy fiatal férfi kopogtatott be hozzájuk, a 67 éves nagyapa pedig ajtót nyitott neki. A fiatal férfi azt állította hogy lerobbant az ajtója. Az idős férfi felesége és a 19 éves unokája volt otthon.

A három fiatal férfi berontott a házba. Fegyerekkel hadonásztak és fenyegették az áldozataikat. Rákényszerítették őket arra, hogy kinyissák a házban lévő széfet.

Mikor a fiatalal férfiak megpróbálták megerőszakolni a 19 éves unokát, akkor a nagyapja felkapott egy fegyvert és tüzet nyitott a betörőkre.

A bűnözők elmenekültek, de később az egyiküket holtan találták meg. A 2 másik bandatag egy kórházban jelent meg, mert nekik is súlyos sérüléseik voltak. A nagypapa bizony mindhármukat lelőtte, még akkor is képes volt rá, mikor már több találatot is kapott.

Jelenleg kórházban ápolják és kritikus állapotban van, de a műtétje sikerült és a 2 élve maradt sérült bűnözőt elkapta a rendőrség.

http://gunssavelives.net/self-defense/grandfather-is-shot-but-shoots-3-of-3-home-invaders-who-tried-to-rape-his-granddaughter-killing-1/

http://www.robesonian.com/news/home_top-news/50535312/Neighbors-shocked-by-violent-home-invasion



67 éves, 3 fiatal bűnözőt lőtt le. És még van aki azt mondja hogy az idősek képtelenek a fegyverhaszálatra.

2014. október 11., szombat

Fegyver-ellenes csoport támadja az emberek jogaiért felszólaló sheriffet

SALISBURY, MARYLAND ÁLLAM, USA - A "Koalíció a fegyveres bűnözés megálításáért" nevű csoport be akarja vonatni Wicomio megye sheriffjének az oktatói engedélyét, amiért a sheriff idén nyáron videókban kritizálta a túl szigorú fegyvertörvényeket.

A sheriff egy diák-riporternek nyilatkozott, többek közt kifejtette hogy nem igazán kedveli a kormány lőfegyverek ellen tett lépéseit, mert a lőfegyvertartás az egy sérthetetlen alkotmányos jog.

"Amíg én vagyok ennek a megyének a sheriff-je, addig nem fogom megengedni az ország kormányának hogy itt elvegyék az emberek fegyvertartáshoz való jogait. Állítom hogyha megteszik, akkor itt bizonyosan kitör a polgárháború."

Az erről készült videót Augusztus 21.-én töltötték fel és nagyon hamar rengeteg nézője lett.

Egy másik augusztusi videóban -amit a WRDE csatorna készített- a sheriff kritizálta a legutóbbi Maryland-ben érvénybe lépett fegyver-ellenes törvényeket. Az új törvények neve "Safety Act 2013", amit a 2012-es lövöldözés után szavaztak meg.

"Ki mondhatja meg hogy mivel védheti valaki a családját és mivel nem?" - tette fel a költői kérdést Lewis sheriff. "Ki mondhatja meg hogy melyik háztulajdonosnak lehessen és melyiknek ne lehessen 30-as tár a fegyveréhez, mikor egy bűnöző betör az otthonába?"

A Maryland-i főügyész annyit mondott, hogy Lewis sheriff úgy tűnik hogy nem igazán szeretné a fegyvertörvényeket betartatni.

A sheriff ellenben azt mondja, hogy ez nem igaz és ő betartatja a törvényeket.

Továbbá azt nyilatkozta a sheriff, hogy a fegyverjogról nem tanít az iskolában, ugyanis ő csak a bűnözők felismeréséről oktat másokat. Amikor az Alkotmány előkerül az oktatás közben, az általában a 4. pont, ami a személyes dolgok átkutatásáról -illetve annak védelméről- és lefoglalásokról szól.

"Olyan állításokat adnak a számba, amiket én sosem mondtam, csak hogy a saját propagandájukat segítsék vele" - nyilatkozta a sheriff a fegyver-ellenes csoport ügyködéséről.

A fegyver-ellenes szervezet azt szeretné, ha a sheriff elveszítené a tanítási engedélyét, aláírásokat gyűjtenek, 1.470 darabot sikerült is nekik eddig összegyűjteniük egy online aláírásgyűjtó weboldalon - állította a szervezetük szóvivője.

A szóvivő elmondta, hogy a petíciót majd átnyújtják a Maryland állam beli rendőrsképző szövetségnek. Azt is kijelentette hogy megdöbbentőnek tartja, hogy egy erőszakos dolgokat mondó sheriff egyáltalán hatóságnál szolgálhat.

"Ilyeneket egy bűnöző mond, nem egy demokrácia polgára" - jelentette ki a szóvivő.

"Lewis sheriff tapasztalt oktató, sosem fenyegetett senkit. Ez a szervezet ugyan próbálja elvenni a tanítási engedélyét, de amivel a sheriffet vádolják az eléggé gyenge lábakon áll." - nyilatkozta a közbiztonság és büntetésvégrehajtási intézet vezetője.

"A sheriff dolga hogy figyelmeztesse a kormányt hogy mi történik ha hozzányúl az emberek alkotmányos jogaihoz" - mondta Lewis sheriff. De ugyanakkor bevallása szerint nem is tartja valószínűnek, hogy megtörténnének az említett események.

A sheriff megjegyezte, hogy a videó megjelenése után több száz támogató és bíztató emailt kapott.


(Brian Shane)   http://www.usatoday.com/story/news/nation/2014/10/10/maryland-sheriff-gun-views-petition/17031853/

2014. október 9., csütörtök

Rendőrségi weboldal közvéleménykutatása: 11 válasz a fegyvertörvényekről

Még sosem volt ehhez hasonló felmérés az amerikai rendfenntartók körében, még nem mondták el a véleményüket a fegyvertörvények szigorúságáról, a fegyveres bűncselekményekről és a fegyvertartási jogokról. 2013-ban a PoliceOne webodal közvéleménykutató felmérést indított útjára, amire amerikai rendfenntartók válaszoltak. A felmérés témái a fegyvertartási törvények voltak.

Több mint 15.000 igazolt hatósági személy vett részt a közvéleménykutatásban, így olyan rendfenntartók hozhatták tömegesen nyilvánosságra a véleményüket, akik a fegyveres erőszak témakörét napont a saját bőrükön tapasztalják és így sok tapasztalattal rendelkeznek róla.

30 kérdés volt, az Egyesült Államok egész területéről érkeztek be válaszok, többnyire rendőröktől és nyugalmazott rendőröktől. A válaszadók nagyjából 70%-a volt rendőr -akik naponta szembesülnek az utcákon lévő erőszakkal-, tehát a válaszolók nem irodai dolgozóktól, ügyintézőktől vagy hivatalnokoktól futottak be.

1.) Mondhatni mindegyikük ( 95% ) azt válaszolta, hogy egy országos maximum 10 lőszerre való tárkapacitáscsökkentés törvény egyáltalán nem csökkentené a bűnözést és nem javítaná a közbiztonságot.

2.) A válaszolók nagy többsége ( 71% ) mondta, hogy egy országos törvény, ami betiltaná a félautomata lőfegyvereket, nem javítana a közbiztonságon. 20% szerint egyenesen romlana tőle a közbiztonság, még összesen 7% gondolja úgy, hogy a bűnözés kicsit, vagy jelentősen visszaszorulna a félautomata lőfegyverek betiltásával.

3.) A válaszoló rendőrök nagyjából 85%-a válaszolta azt, hogy a Fehér Ház fegyverszigorítási törvénytervezetének vagy semmilyen, vagy egyenesen rossz hatása lesz a közbiztonságra, és csak 10% szerint lesz kis, vagy jelentős mértékben pozitív hatása.

4.) 70% válaszolta azt, hogy támogatják hogy a hatóságok vezetői nem akarják a szigorító törvényeket betartattatni. Arra kérdésre, hogy ha ők lennének vezető -rendőrfőnöki, sheriff- pozícióban mit tennének, 61%-uk válaszoltak azt hogy megtagadnák a szigorító törvények betartattatását.

5.) Hogy mi szorítaná vissza a tömeglövöldözéseket, a legtöbben ( 28% ) azt válaszolták hogy engedékenyebb törvényeket kellene hozni arra, hogy több civil viselhessen lőfegyvert. A második helyen lévő válasz ( 19% ) a metálisan betegek bezárására irányult, 15% pedig azt válaszolta hogy több fizetett fegyveres biztonság őrre lenne szükség. (A további válaszok jóval kevesebb szavazatot kaptak.)

6.) A nagy többsége ( majdnem 90% ) a rendőröknek úgy gondolja, hogy jóval kevesebb áldozat lenne egy lövöldözésben, ha több fegyveres civil lenne az incidens helyszínén.

7.) A válaszadók több mint 80%-a támogatná az iskolában lévő tanárok és hivatalnokok felfegyverzését, azokét akik önként jelenkeznének fegyveres képzésre és viselnék munka közben az iskola területén a lőfegyverüket.

8.) 81% szerint a fegyver-visszavásárlós programok teljesen haszontalanok és semmivel sem szorul vissza tőlük a fegyveres bűnözés.

9.) A válaszolók több mint fele szerint az illegális fegyverkereskedelem súlyosabb büntetése szorítaná vissza a fegyverekkel elkövetett bűncselekmények számát.

10.) Arra a kérdésre, hogy a fegyvervásárlás előtt kellene-e fegyveres képzésen résztvennie polgároknak, 43% válaszolt nemmel, 42% válaszolt igennel, a maradék válaszadók pedig csak bizonyos fegyverekhez kötnék a kötelező képzést.

11.) A fegyveres bűnözés miértjére, 14% hibáztatja az erőszakos filmeket és videójátékokat, 14% az erőszakos bűncselekményekért kiszabott túl enyhe büntetéseket tartja felelősnek, 10% szerint az mentális betegségek kezeletlenségét. Ezzel szemben a legtöbben ( 38% ) azt a választ adták, hogy a bűnözésért a rossz szülők okolhatók és a családi értékek visszaszorulása.

Konlúzió:

Egyértelmű hogy a hatósági alkalmazottak többsége ellenzi a fegyvertörvények szigorítását és nem értenek egyet a sokat hangoztatott szólamokkal, amik szerint a fegyvertörvények szigorítása visszaszorítaná a bűnözést.

A felmérés pont az ellenkezőjét bizonyítja. A rendőrök úgy vélik, hogy a lőfegyverekkel kapcsolatos törvények csak a lakosságtól vennék el a védekezés hatékonyságát.

Lényegtelen hogy a média és némely politikusok mit mondanak és mit hisznek, mert láthatóan a rendőrség majdnem egésze támogatja a civilek fegyvertartását és több fegyvert szeretnének látni a felelősségteljes civilek kezében. A fegyveres rendvédelmi szerveknél dolgozók nem hisznek a fegyvervásárlás, a fegyver tulajdonlás és a fegyverekhez való civil hozzáférés törvényekkel való szigorításában.

Az utcákon járőröző rendőrség valóban érdekelt a témában - talán a legérdekeltebb - és hogy az ehhez kapcsolódó törvények és politikai döntések jók legyenek. Ezzel a közvéleménykutatással hangot adhattak a véleményüknek.

A közvéleménykutatás összes kérdése az eredményével:
http://ddq74coujkv1i.cloudfront.net/p1_gunsurveysummary_2013.pdf

Az összegzés:
http://www.policeone.com/Gun-Legislation-Law-Enforcement/articles/6183787-PoliceOnes-Gun-Control-Survey-11-key-lessons-from-officers-perspectives/

Cikk #1:
http://gunssavelives.net/blog/poll-law-enforcement-officers-overwhelmingly-support-gun-rights-and-oppose-new-gun-control/

Cikk #2:
http://www.nraila.org/news-issues/news-from-nra-ila/2013/4/survey-finds-law-enforcement-united-against-gun-control.aspx

2014. október 1., szerda

Fegyveres Batman védi a várost

Egy férfi megkapta a közösségtől a "Batman" becenevet, amiért ő járőrözik a rossz környékeken a rendőrség helyett.

Előfordul olyan is, hogy a rendőrség 30 percen át fel se veszi a telefont, ez történt akkor is, mikor valakihez betörtek és az áldozat megpróbálta őket felhívni telefonon. Olyan is előfordul hogy 58 percen át nem ki a helyszínre, még akkor sem ha komoly bűncselekmény történik.

Ezt elégelte meg az egyik lakos és úgy gondolta hogy ő fogja figyelni a környéket, mint önkéntes polgárőr. A járőrútjain nyíltan viseli a lőfegyverét az oldalán, bár emellett megvan rejtett viselési engedélye is.

A körútjain hangosbemondóba szokott beszélni, amivel értesíti a lakosságot hogy kint van és figyeli az utcákat. Az elhagyott házakat átvizsgálja, vandálokat illegális lakásfoglalókat és gyújtogatókat után kutatva. De a járőrözése elriasztja a környékről a rablókat, gyilkosokat, autótolvajokat és erőszakos támadókat is.

Úgy kezdődött nála a dolog, hogy részt vett egy kislány felkutatásában. A pici lány apját ugyan elítélték, de a gyerek holtteste sosem került elő, hiába keresték.

A polgárőr elmondta hogy hogyan történt.

"Emlékszem hogy néhány évvel ezelőtt egy kislány, egy baba, Bianka eltűnt. Sokan részt vettek a keresésében, köztük én is. Akkor nagyon elérzékenyültem. Sosem találtuk meg, de én sosem adtam fel a keresését."

A médiának ezt nyilatkozta az egyik környékbeli lakos:

"Egy igazi férfi van kint az utcákon, aki védelmez minket." Arra a kérdésre hogy biztonságosabb-e ettől a környék, azt válaszolta hogy "Igen".

Videó:

http://www.youtube.com/watch?v=C7XKw_cLTYs

http://benswann.com/detroit-citizen-dubbed-batman-for-armed-neighborhood-watch-patrols/

2014. szeptember 28., vasárnap

Fegyvertartást támogató hírességek

Brad Pitt és Angelina Jolie (Pitt egy 400.000 dolláros lőteret adott Angelinának házassági ajándékként.)

http://www.outdoorlife.com/blogs/newshound/2012/09/brad-pitt-gives-angelina-jolie-400k-shooting-range-wedding-gift

Johnny Depp (színész)

James Earl Jones (színész - Star Wars Darth Vader hangja)

Bruce Willis (színész)

Ted Nugent (zenész)

Jesse Ventura (színész - Predátor) (Politikus, volt kormányzó, birkózó, rádió és tévés személyiség)

Tom Selleck (színész) (NRA vezetőségi tag)

 

Chuck Norris (színész) (NRA vezetőségi tag)

Eric Clapton (énekes)

Kevin Sorbo (színész - Herkules sorozat)

R. Lee Ermey (színész - Full Metal Jacket film) (NRA)

James Hetfield (énekes - Metallica)

Christian Slater (színész)

Ice-T (rapper)
 

Michael Dudikoff (színész)

Charlton Heston (színész - elhunyt)

Kurt Russell (színész - NRA tag)

Frank Stallone (Sylvester Stallone testvére)

Milla Jovovich (színésznő - Kaptár filmek)

Michelle Rodriguez   (színésznő - Kaptár filmek)



Steven Seagal (színész) (Interjúban védte meg a fegyvertartás jogát. Kishíján a Kalasnyikov reklámarca lett.) 

Sarah Michelle Geller (színésznő)

Freddie Prinze Jr (színész)

David Carradine (színész - elhunyt)

Martin Luther King (jogvédő - elhunyt)

Keith Richards (Rolling Stones)

Michael Rooker (színész - Walking Dead)



Joe Perry (zenész - Aerosmith)

Gary Sinise (színész)

Jessica Alba  (színésznő)  http://images.starpulse.com/news/bloggers/24/blog_images/jessica-alba.jpg
http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2012/08/26/article-2193994-14B4A081000005DC-665_306x535.jpg

Jennifer Lawrence (színésznő) http://www.starpulse.com/news/index.php/2012/12/27/jennifer_lawrence_went_to_the_shooting

Donald P. Bellisario (producer/rendező - Magnum P.I. sorozat)

Demi Moore (színésznő) http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2010/07/14/article-0-0A6F24E9000005DC-741_468x518.jpg
http://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-1294612/Ashton-Kutcher-Tweets-pic-machine-gun-wielding-wife-Demi-Moore.html

Ashton Kutcher (színész)

Vince Vaughn (színész) http://www.politico.com/story/2015/06/vince-vaughn-guns-in-schools-118499.html

Jesse Hughes (rocksztár - a párizsi mészárlás egyik túlélője) http://www.theguardian.com/world/2016/feb/16/eagles-of-death-metal-frontman

Keanu Reeves (színész) https://www.facebook.com/TaranTactical/videos/1129178030434266/
https://www.youtube.com/watch?v=9u0auA-NWZo

Fabio Lanzoni (színész, modell) https://www.nraila.org/articles/20170512/fabio-defends-right-to-keep-and-bear-arms

Kanye West (rapper) (Link) (Link2)

Carly Schroeder (színésznő) (Link) (Link2)

John Schneider (színész - Hazárd megye lordjai) (Link)

2014. szeptember 25., csütörtök

11 éves kislány lőtte le az anyukájára támadó férfit

A hősiesség nincs életkorhoz kötve, ahogy a következő hír is ezt bizonyítja. Egy 11 éves oklahomai kislány egyértelműen kiérdemli hogy "hős" jelzőt, miután tegnap a bátor tettével megvédte az édesanyja életét.

Amikor a nő erőszakos volt barátja betört az otthonukba -akit bírói utasítás tiltott el attól hogy egyáltalán odamenjen hozzájuk-, a férfi megtámadta és leszúrta a nőt. Szerencsére a nő 11 éves lánya tudta hogy mit kell tennie.

A rendőrség nyilatkozata szerint a Henry nevű férfi berontott a házba és megtámadta a nőt. Egészen addig bántalmazta, amíg a nő lánya -a 11 éves Jayda- felkapott egy pisztolyt és többször is rálőtt vele a férfire,  akit kétszer el is talált. A családra támadó férfi még megpróbált elmenekülni a sérüléseivel, de nem jutott túl messzire, mert nem sokkkal később megtalálták az utcán.  

Az erőszakos férfit és a megtámadott nőt is kórházba vitték. A gyanúsított súlyos állapotban van, de ha nem hal meg akkor a lábadozási idejét már rács mögött fogja tölteni. A nő szúrt és egyéb sérüléseket szenvedett, de valószínűleg fel fog épülni.

A 11 éves kislány aki leadta a lövéseket és a nő másik 4 gyereke jelenleg biztonságban van, az ideiglenes elhelyezésükről hivatlból gondoskodtak a hatóságok. A lány ellen nem indul eljárás, mivel azért lőtt hogy megmentse az édesanyja életét, ami sikeresen meg is történt.

Néhány politikus logikája szerint a nőt kellene letartóztatni és elítélni, amiért a lőfegyveréhez hozzáférhettek a gyerekei, pedig egyértelmű hogy ha ez esetben a gyerek nem tudja felkapni a pisztolyt, akkor valószínűleg mind az 5 gyereknek anya nélkül kellene leélnie a további életét. 

http://gunssavelives.net/self-defense/video-11-year-old-girl-shoots-man-who-attacked-and-stabbed-her-mother-saves-her-life/

Videó (angol szöveg fordítás nélkül):

http://www.okcfox.com/video?autoStart=true&topVideoCatNo=default&clipId=10619785