Pages

2016. augusztus 4., csütörtök

Fegyver-ellenes lelkipásztor fúrta meg a puska tombolasorsolást, most viszont a rendőrség miatt fájhat a feje

Oregon, USA - A fegyver-ellenes lelkipásztor  biztosra ment és 3.000 dollárért vásárolta fel a gyerek-baseball csapat tomboláit, amivel egy AR-15-ös puskát lehetett nyerni. Azért akarta megnyerni hogy annyival is kevesebb puska legyen a világon, de a terve rosszul sült el és most a rendőrség előtt kell felelnie.


A lelkész neve Jeremy Lucas, aki a 3.000 dollárt nem is saját zsebből fizette ki, hanem a templomnak adakozott pénzből, amit általában rászorultakra szoktak költeni. Ehelyett ő fogta a pénzt és vett belőle 150 darab tombolát. A tombolán egy puskát lehetett nyerni, a tombola bevételéből pedig a gyerek-baseball csapat kaliforniai állami meccsének utiköltségét fedezik.

A pásztor azt nyilatkozta hogy szerinte ennek "a tombolának kettős üzenete van, mert a gyerekeknek segít, de aztán ott egy puska is, amivel viszont tömeggyilkosságokat követnek el".

Állítása szerint ő csak keresztényként, apaként és vallási vezetőként viselkedett, mikor úgy döntött hogy megfúrja a tombolasorsolást.

A terve az volt hogy felvásárolja az összes sorsjegyet.

Természetesen megnyerte a puskát, majd ő a feleségével elmentek az egyik helyi fegyverüzletbe hogy a NICS háttérvizsgálatot és okmányokat elintézzék. Ez fél órán át tartott, amiért a pásztor újra elégedetlenkedni kezdett, mivel szerinte ez túl kevés idő egy puska vásárlására és tovább kellene tartson a procedúra.


A pásztor elmondta a Washington Post riporterének, hogy a felesége elvitte a puskát a gyülekezetük egyik hívének, aki a széfében tartja addig amíg ki nem találják hogy hogy semmisítsék meg a puskát.

És itt jön a képbe a rendőrség.

Mivel az nem csinálta meg a háttérvizsgálatot, akinek odaadta a puskát.

A helyi rendőrség átadta az ügyet az állami rendőrségnek, akik most azon gondolkodnak hogy emeljenek-e vádat a pásztor ellen. A vallási vezető meg van lepődve a nyomozáson és azt mondja hogy együttműködik a hatóságokkal.

Kevin Starrett, az egyik oregoni fegyveres szervezet vezetője a rendőrségnek és 30 képviselőnek is írt az ügyben, rámutatva arra hogy törvénysértés történt.

"- Ha a pásztort elítélik, akkor az rámutat arra hogy az Oregon-i törvények nagyon ostobák, azokal együtt akik erre a törvényre szavaztak, mert ők is ostobák." - mondta Starrett. "Ha viszont a pásztort nem ítélik el, akkor az azt fogja bizonyítani hogy a fegyver-ellenes liberálisok a törvény felett állnak és hogy ezek a törvények csak az átlagos fegyvertartók ellen lettek meghozva és csak ellenük használják fel ezeket a törvényeket."


Amit a pásztor elkövetett az valószínűleg a "*straw purchase" bűncselekményt meríti ki, ami 10 év letöltendő börtönbüntetést vonhat maga után.




*straw purchase: ha valaki megvásárol egy lőfegyvert, de nem saját magának veszi, hanem előre eltervezetten nem akarja megtartani, hanem valaki másnak adja oda a vásárlás után

Forrás:
http://controversialtimes.com/issues/constitutional-rights/anti-gun-pastor-rigs-ar-15-raffle-it-backfires-big-time-now-the-police-are-involved/

2016. július 5., kedd

Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma

"Sok más országhoz képest Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma" - mondta a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Varga Zoltán közlése szerint Magyarországon összesen 128 ezer fegyver van civileknél -€“ köztük vannak a vadászok, sportlövők és azok is, akik engedéllyel tartanak maroklőfegyvert. 

Magyarországon száz lakosra 1,9 fegyver jut, míg a délszláv térségben száz lakost tekintve 30-40, akár 50 is lehet ez a szám. Albániában pedig "€œhagyomány a fegyvertartás" -€“ tette hozzá. Arról is beszélt, hogy Szlovákiában már 16 éves kor felett tartható lőfegyver, 18 éves kor felett pedig akár sorozatlőfegyver is, ugyanakkor a fegyverbirtoklással összefüggésben Szlovákiában kevés az anyagi jellegű bűncselekmények.

Ennek kapcsán kitért arra is, a szakmában sokan gondolkodtak azon, hogy a magyarországi fegyvertörvényen enyhíteni kellene, azért is, mert a szomszédos országokban jóval több a fegyver. Ezzel együtt Varga Zoltán kiemelte, hogy a fegyvertartást szigorú szabályokhoz kell kötni." 

http://www.hirado.hu/2016/07/05/kevesen-tartanak-fegyvert-magyarorszagon/

2016. április 26., kedd

Fegyveres civil kapott el veszélyes bűnözőket

Gaston, Dél Karolina, USA - Egy Gaston-i férfi állítja, hogy a fegyvertartási joga segített neki abban hogy 2 bűnözőt rács mögé juttasson. Két Lexington megyei férfi lett letartóztatva egy komoly üldözés után. 

 A rendőrség nyilatkozata szerint, csak egy rutin országúti igazoltatás lett volna ami autósüldözésbe torkollt. Nem volt becsatolva a sofőr és az utas biztonsági öve. Az üldözésnél kidobták a rendőrök az útra az abroncslyukasztót, de hiába szúrta ki a menekülők autójának a kerekeit, mert ezzel az üldözésnek még nem lett vége. A piros kisteherautó fának csapódott, az utast megbilincselték, de a sofőr elmenekült. 

 Az autó vezetője futott a rendőrök elől és átvágott valaki udvarán. Ekkor a porta tulajdonosa a kezébe vette az ügyet.
  "Hála Istennek hogy a családomnak és nekem nem esett bajunk" - mondta a férfi. "A rendőrség ugyan említette hogy üldözték a férfit, de mi ezt nem tudtuk, se azt hogy miért, azt nem mondták. Csak azt tudtuk hogy a környéken ólálkodik, de nem tudtuk hogy pontosan hol." 

 A ház tulajdonosa azonnal cselekedett, fegyvert rántott és visszatartotta vele a menekülő bűnözőt. "Ráparancsoltam hogy feküdjön le." - nyilatkozta a férfi, aki az NRA (Nemzeti Fegyverszövetség) tagja és rejtett viselési engedéllyel is rendelkezik. 

 "Többször is mondtam neki hogy arccal a földre feküdjön. A munkatársam épp megérkezett és kiabáltam neki hogy hívja gyorsan a közelben lévő zsarukat."

 Percek alatt letartóztatták a bűnözőt. A kiérkező rendőrök elmondták hogy biztosan sokáig tartott volna mire megtalálják, ha a telektulajdonos nem látja meg és tartja vissza a menekülő férfit. A fegyveres civil férfi is örült hogy segíthetett és hogy a dolog zökkenőmentesen történt. 

 "Csak tudtam hogy nem engedhetem el, mert ha elfutott volna akkor esetleg rám vagy a feleségemre tudott volna támadni." 

 A két férfi ellen többek között olyan vádakkal nézhetnek szembe, mint a jogosítvány nélküli gépjárművezetés és rendőrség elől menekülés, de az utasnál drogot is találtak. 

Forrás és copyright: http://www.wyff4.com/news/gun-owner-who-ended-manhunt-i-told-him-to-get-down/39181358

2016. április 16., szombat

Támadás megállítása katanával

Phoenix, Arizona, USA - Két férfi támadt egy harmadikra a metrón, de egy negyedik közbelépett egy katanával és az áldozat védelmére kelt.



https://www.youtube.com/watch?v=9A-aL49F0Jc

2016. február 9., kedd

Csak lődd lábon, akkor nem lesz komoly baja!

Mikor egy bűnözőt lelő egy rendőr, vagy egy civil önvédelemből, akkor mindig felharsannak az önjelölt szakértők és kijelentik hogy lábra kellett volna célozni, mert akkor nem halt volna meg a bűnöző, mert ő is csak ember.

Most csak fókuszáljunk egy dologra, hogy mivel is jár valójában egy láblövés.

Sokan abban a tudatban élnek, hogy egy láblövés, vagy egy karlövés nem járhat halállal, pedig a valóság az, hogy bele lehet halni egy olyan sérülésbe is.

Az érrendszer benne van van a karban és a lábban is, nem csak a fej és mellkasi sérülés járhat halállal. Ha egy lövedék átszakítja a fő ereket a lábban vagy a karban, akkor a vérveszteség igen jelentős. Ha a lövedék csontot ér, akkor a csont és ólomdarabok szilánkokra törve shrapnelként vágják át a húst és a további ereket.

A kar és láblövés is lehet annyira halálos mint egy a mellkasra leadott lövés. Percek, vagy akár másodpercek alatt kivérezhet a sérült.

A következő videóban (Szigorúan 18+!) egy férfit egy .308-as lövedékkel lőnek lábon. A combját éri a lövés. 

https://www.youtube.com/watch?v=7e8gGXZDRY0

A teljes, vágatlan videóban 3 perc alatt bele is hal.

Váll és felkar találat ugyanezt eredményezheti. A Hollywood-i filmekben a hősök azt mondják hogy "csak egy karcolás", de a valóság az, hogy puska és maroklőfegyver lövedékétől ugyanúgy meg lehet halni ha kart vagy lábat ér a lövés.

Volt két olyan eset is, ahol véletlenül lőtték magukat lábon emberek. Mindketten belehaltak. Az egyikük az autójából sem tudott kiszállni. A másik még át tudott menni a másik szobába, de ott összeesett és meghalt. Ha főeret ér a lövés, akkor nem kell sok idő ahhoz hogy a sérült elvérezzen.

- Kart és lábat nehezebb eltalálni
- Ha sikerül is, a kar és a láb nem annyira vastag mint a mellkas
- Így ha lehet, akkor esetenként még durvább lehet a sérülés mintha mellkasi találat történt volna

Ha meg lábra céloz a rendőr, vagy a védekező civil, ami mozdulatlanul sem egyszerű, nem még ha támadás közben a támadó rohan is és hadonászik, akkor nagy valószínűséggel mellémegy a lövés. Onnantól kezdve a lövedék ártatlanokat veszélyeztet. Ráadásul mivel a karon és a lábon is keresztül mehet a lövedék, és onnan tovább repülve is kiolthatja bárki életét.

1. A törvény sem támogatja a lábon lövést. Ha egy védekező lőfegyvert használ, az azt jelenti, hogy úgy gondolja hogy az élete veszélyben van. Ha lábon lövi a támadót akkor a bíróság ezt úgy értékeli, hogy valójában az áldozat nem is gondolta komolyan azt, hogy ő veszélyben lett volna.

2. Kart és lábat nehezebb eltalálni.

3. A kar és a láb nem állítja meg a lövedéket és így a lövedék ártatlanokra is veszélyt jelenthet.

4. A kar és láblövés is lehet annyira halálos mint egy mellkasi találat, attól függően hogy mit és hogyan talál el a lövedék.

Bárki aki kicsit és tisztában van ezekkel a dolgokkal, nem fog karra vagy lábra lőni. Mert vagy nem találja el a támadó végtagjait, vagy ha el is találja akkor ártatlanokat veszélyeztet vele, ugyanakkor feleslegesen is tenné, mert a kar és láb találatba könnyen belehalhat a meglőtt támadó.

2016. február 7., vasárnap

Fegyverviselő civil és egy újabb megakadályozott tömeggyilkosság


Louisiana állam, USA - A rendőrséget több sérültet követelő lövöldözéshez hívták. 4 férfit ért lövés, egy vita után kitört erőszakos támadásban. ATV-sek húzódtak be egy benzinkúthoz tankolni, mikor egy fehér volvós férfi is beállt mögéjük. A volvósnak nem tetszett hogy előtte állnak és ebből vita kerekedett. A férfi bekattant, és tüzet nyitott az ATV-s csapatra, akik közül 3 férfit el is talált. Az egyik áldozat visszalőtt és fejen lőtte a dühöngő őrültet, ezzel megakadályozva a további vérontást. Mind a négyüket kórházba szállították, az eset szerencsére nem követelt halálos áldozatokat.


Az elkövető neve Richard Macklin, aki egy büntetett előéletű bűnöző, és illegális fegyverrel nyitott tüzet az áldozataira. Természetesen a huga azonnal a védelmére kelt és azt mondta hogy R.Macklin tulajdonképpen "rendes ember". Ami elég valószínűtlen, mert ha egy bűnöző elkezd csak úgy emberekre lövöldözni, az nem hangzik túl "rendes" dolognak.

A támadó ellen eljárást indítottak a hatóságok, a védekező ellen nem emeltek vádat, mivel legálisan használta a lőfegyverét. Illetve az ATV-sek ellen csak közúti kihágás miatt vizsgálódnak, mert ATV-t nem vezethettek volna közúton.

http://controversialtimes.com/news/concealed-carrier-stops-mass-shooting-in-louisiana-video/

2016. január 13., szerda

Az ABC news fegyveres támadásos tesztje

4 alig képzett civil, egy puskás támadó ellen. A támadó valódi szakmája rendőr-kommandós.

Annak ellenére hogy az ABC tévécsatorna politikailag nem éppen konzervatív, az általuk elkészített videó meglepően függetlenre sikeredett.



http://www.wfaa.com/story/news/2016/01/11/ready-aim-truth-how-prepared-good-guys-protect-themselves-and-others-part-1/78655818/

2015. december 12., szombat

Mikor az FBI vezetőjének fogalma sincs a saját munkájáról

Kérdező: - Ha valaki fegyvert vesz az Interneten, akkor az a vásárló címére lesz kiküldve?
FBI igazgatója: - Ha az Interneten...?
Kérdező: - Ha vásárolok az Interneten egy fegyvert, akkor hol veszem át?
FBI igazgatója: - Önnek küldik el, de nem vagyok benne biztos.



Nem tudja.

Épp csak az FBI futtatja le a NICS háttérvizsgálatot a vásárláskor és ők engedélyezik az egész tranzakciót. Az ő dolguk, nekik mindent tudniuk kell az egészről, de a főnöküknek fogalma sincs róla. Nem tudja hogy a mezei vásárlónak a címére tilos csak úgy fegyvereket küldeni? 1968-ban lett tilos. Majdnem 50 évvel ezelőtt tiltották be. Az eladó csak egy átvevői engedélyekkel rendelkező FFL átvevőnek küldheti el a lőfegyvert. Csak az ő címére. De az FBI vezetője ezt nem tudja.

Bámulatos hogy mennyire alkalmatlan emberek vannak ilyen magas beosztásban.

2015. december 6., vasárnap

Fegyvert kínál eladásra napi hat órában az új tematikus tévé

A Gun TV az Egyesült Államokban indul, sokan már most támadják.

2016 januárjában startol az USA-ban a Gun TV, amely napi hat órában, heti hat nap egyfajta teleshopként működik majd, délután egy és este hét között fegyvereket mutatnak be részletesen, amelyeket a tévéző meg is rendelhet.

A GTV Live Shopping vezetői 2016 végére heti hét napos közvetítést, napi 12 órás adást terveznek. Az amerikai Forbes híre szerint a csatorna kábelen és műholdon is fogható lesz hamarosan. Eredetileg a hálaadás és a karácsony közti időszakban indult volna – a szeretet jegyében -, hiszen ekkor költik a legtöbbet az amerikaiak.

Az IBIS World szerint a lakossági kézifegyverek és lőszerek piaca az USA-ban éves szinten 3,1 milliárd dolláros, 478 millió dollár profitot termelt 2014-ben. A Chicagói Egyetem egy kutatása szerint az amerikai háztartások 31%-ban van otthon fegyver.

Origo link a hozzászólásokhoz: http://www.origo.hu/teve/20151206-fegyvert-kinal-eladasra-napi-hat-oraban-az-uj-tematikus-teve.html

2015. december 2., szerda

Detroit-i rendőrfőnök: Fegyvert a lakosság kezébe!

Újra a Detroit-i rendőrfőnökről beszél az egész USA. Régebben csak amiatt hallhatott róla mindenki, hogy nagy támogatója volt a civil lakosság lőfegyvertartásának és ennek a véleményének rendszerint hangot is adott.

Ezúttal nem csak a bűnözőkkel kapcsolatban említette a civil fegyvertartást.

Mikor a terrorizmusról kérdezték ő csak annyit mondott, hogy " a terrorizmus ellen az a legjobb ha a lakosság fel van fegyverkezve."

James Craig rendőrfőnök kijelentette, hogy ahol a törvények engedélyezik a fegyvervásárlást és viselést, ott a terroristáknak és bűnözőknek sokkal nehezebb a helyzetük, mivel nem önvédelemre képtelen emberekkel állnak szemben. 

" - Sok Detroit-i lakosnak van viselési engedélye, a terroristákra pedig pont ugyanazok a dolgok érvényesek mint a fegyverekkel hadonászó bűnözőkre. Akár terrorista valaki, akár bűnöző, mindkettő a fegyvertelen áldozatokat részesíti előnyben.
Ha megnézzük mi történt Párizsban, akkor nem mondanám hogy biztosra hogy néhány fegyveres civil megakadályozhatta volna az eseményt, de az biztos hogy esély lett volna rá."

Az biztos hogy több rendőr is van aki így gondolkodik.

Egy másik rendőrfőnök (Cathy Lanier - Washington D.C. rendőrfőnöke) a "60 perc" című műsorban szintén azt mondta hogy ha egy őrült lövöldözőről van szó, akkor az embereknek meg kellne próbálniuk megállítani. Ugyanakkor erre az volt a válasz hogy Washington D.C.-ben olyan szigorúak a lőfegyveres törvények, hogy ilyen törvények mellett teljesen valószínűtlen a védekezést és egy törvénytisztelő polgár emiatt nem tudná megállítani a támadót.

"Három választásod van. Futsz, elbújsz vagy harcolsz." - jelentette ki Lanier. "Én azt mondom hogy ha ki tudsz jutni, akkor válaszd az elsőt, mert azzal jársz a legjobban. De ha úgy tűnik hogy meg tudod állítani a fegyveres őrültet, akkor az a legjobb választás arra hogy megmentsd mások életét amíg a rendőrség még úton van és nem ért a helyszínre."


http://www.detroitnews.com/story/news/local/detroit-city/2015/12/01/police-chief-says-armed-detroit-cut-terror-risk/76592116/

http://thelibertarianrepublic.com/detroit-police-chief-wants-to-arm-citizens-to-deter-terrorists/

2015. október 26., hétfő

A férfi akinek több mint 7000 lopott lőfegyver volt a házában

Dél-Karolina, USA - A hatóságok alig hittek a szemüknek, amikor egy ügy miatt besétáltak egy férfi portájára. Az udvaron több száz lőfegyver hevert, mikor bementek a házába ott pedig tényleg hegyekben álltak a fegyverek. Annyi volt, hogy mikor összeszedték az összeset, alig fértek rá egy kamionra.

A pontos számot nem adták ki a hatóságok, de a nyilatkozatokban 7.000 és 10.000 közöttire teszik a férfitől elkobzott lőfegyverek számát.

Többnyire golyós és sörétes puskákat találtak nála. Mindemellett többek között ATV járműveket, kitömött trófeákat és 150 láncfűrészt is.

A sheriff azt nyilatkozta a sajtónak hogy kész rémálom lesz az a munka hogy mindent visszajuttassanak a jogos tulajdonosoknak. 100-an voltak a helyszínen felvenni az adatokat és nyilvántartásba venni az összes lopott holmit. További 20 ember fog folyamatosan azon dolgozni hogy megtalálja a holmik tulajdonosait.

A férfit drogügyekért keresték, a hatóságokat meglepte az amit találtak. Jelenleg úgy gondolják hogy a férfi csak felhalmozta a dolgokat, de nem adott el belőle semmit. Talán nem is ő volt a tolvaj, hanem neki lopták össze mások. 

http://unclesamsmisguidedchildren.com/gun-hoarder-the-south-carolina-thief-who-had-over-7000-guns/

2015. október 19., hétfő

Tolvajkergetők - Vagyis inkább tolvajszívatás

Biciklit hagytak a gettóban, de kiköttötték a fához. Mikor a tolvajok megpróbáltak eltekerni vele, herén csapta őket a kormány.

2015. október 17., szombat

Petíció - Önvédelmi célú lőfegyverviselés

http://www.peticiok.com/onvedelmi_celu_fegyverviseles

A petíció szövege:


"Sajnos egyre inkább forrongó világunkban a rendvédelmi szervek egyre leterheltebbek. A közbiztonság romlik, az emberek jelentős része veszélyben érzi saját maga és szerettei testi épségét és megszerzett javait. Az erőszakos bűnelkövetők illegálisan szerzett fegyverekkel rendelkeznek, amit anélkül használhatnak erőszakos bűnelkövetéshez, hogy számolniuk kellene azonos erejű védekezésre, hiszen a polgárok szinte teljes köre nélkülözni kénytelen az önvédelmi lőfegyvereket. A mindenkori kormányzó hatalom megfosztva az embereket a hatékony önvédelem lehetőségétől, a bűnelkövetők javára esélyegyenlőtlenséget teremt. 

Abszurd helyzet az a tény, hogy a más célból fegyvertartásra jogosult személyek, mint akár a munkavégzési célból lőfegyvert tartó, viselő és annak használatára feljogosított személyek (hivatásos vadász, mezőőr, fegyveres biztonsági őr, stb.), a sportvadászok vagy a sportlövészek sem tudnak eredményesen önvédelmi célú fegyvertartási és viselési engedélyért folyamadni a jelenleg érvényes hatósági gyakorlat szerint. Erre semmiféle magyarázat nem adható, hisz ezek az emberek nap mint nap bizonyítják, hogy felelős fegyvertartók. A legkisebb szabálytalanság elkövetése is a fegyvertartási engedély visszavonását eredményezné ugyanis számukra. Az ilyen emberek többsége az átlagosnál is jobb törvénykövető magatartást tanusítanak. Esetükben különösen méltánytalan a tiltás. 

Az önvédelmi (és egyéb célú) fegyverhez jutás folyamatát volna érdemes felülvizsgálni és hatékony, szakmai (pszichiátriai, foglalkozásegészségügyi- és más indokolt orvosi, jogi, kriminalisztikai, fegyverhasználati, stb.) elemekkel megtöltve alkalmassá tenni arra, hogy képesek legyenek kiszűrni az alkalmatlan személyeket. Más, pl. nemzetbiztonsági átvilágítást igenylő esetekben is működnek a hatékony protokollok, így megfelelő szakértők bevonásával biztosan összeállítható volna egy megfelelő eljárás a fegyverhez jutás szabályozására is. 

Összefoglalva, vélhetően több ezer ember érzi méltánytalannak azt a jelenleg működő, lekezelő negatív hozzáállást, amit a törvényalkotók és annak betartatói nap, mint nap gyakorolnak. A fegyveres bűncselekményeket jellemzően nem legálisan birtokolt fegyverekkel követik el. A fegyvertörvény szigorítása nincs hatással az illegális fegyvertartókra, azonban az önvédelmi célú polgári fegyvertartás tiltása előnyös helyzetbe hozza a bűnelkövetőket. A jelenleg is alkalmazott, a fegyvertartó személyt és az egyedi azonosítóval rendelkző fegyvert összekapcsoló és a fegyver tulajdonviszonyait nyomonkövetni képes nyilvántartási rendszer hatékonyan biztosítja a fegyverek regisztrációját, a hatóság számára átláthatóvá teszi a fegyverek országon belüli és kívüli mozgását, így az szélesebb körű fegyvertartás esetén is működne, az intezményi háttér adott volna a működtetéshez. 

Mivel a törvényalkotók ezidáig még soha nem álltak a nyilvánosság elé objektív érvekkel, hogy megindokolják a jelenleg érvényben lévő szabályozást és hatósági gyakorlatot, időszerű erről a kérdésről párbeszédet indítani. A polgároknak lehetőséget kell adni arra, hogy ebbéli igényüket kinyilvánítsák és ez által felhatalmazást/megbízást adjanak az őket képviselő parlamenti politikusoknak egy új, igazságos törvényi háttér megalkotására.  Ezt elősegítendő, jelen petíció aláírásával mindenki kifejezheti igényét arra vonatkozólag, hogy a jelenlegi jogszabályi hátteret meg kell változtatni, az arra alkalmas polgárok számára, akik vállalják a felelős fegyvertartással járó többlet anyagi, erkölcsi és egyéb terheket, lehetővé kell tenni az önvédelmi célú fegyverhezjutást. 

Kérem, hogy amennyiben támogatja a kezdeményezést, írja a lá a paetíciót! Ha véleménye van, akár támogató, akár ellenző, akkor kulturált vita formájában a hozzászólásokban ossza meg azt a nyilvánossággal!"

Itt lehet aláírni: http://www.peticiok.com/onvedelmi_celu_fegyverviseles

2015. október 14., szerda

Fegyveres civil állította meg a mészárlást Izraelben

Izrael: Egy arab férfi szándékosan elgázol néhány embert egy buszmegállóban. Aztán kiugrik egy késsel és kaszabolni kezd másokat. Egészen addig amíg egy civil fegyveres meg nem jelenik és le nem lövi.



http://bearingarms.com/graphic-video-shows-israeli-citizen-using-gun-stop-terrorist-attack/

2015. szeptember 7., hétfő

Civil vs. túszejtő vs. brazil rendőrség

Brazilia, Sao Paolo: - Egy 61 éves járókelő menekített ki egy nőt egy túszejtő kezei közül. Egy templom kapujában fogta le a lányt a fegyveres férfi, mikor az idős ember lelökte róla. A bűnöző meglőtte a megmentőt, de a lánynak sikerült elmenekülnie. Ekkor a rendőrség tüzet nyitott és lelőtték a túszejtőt. A járókelő aki hősiesen közbeavatkozott, a helyszínen életét vesztette. Ahogy a videóban látszik, szívlövést kaphatott.

A túszejtő gyilkos nem rég szabadult a börtönből, ahol 22 évet töltött el. többek között rablásért, lopásért, drogcsempészetért és testi sértésért. Azt hiszem nyugottan kijelenthetjük hogy kár volt kiengedni.


#HeroiDoAno
Posted by Ícaro Ferreira on Saturday, September 5, 2015
Ha a videó nem működne, az alábbi linken is megtalálható. http://www.mirror.co.uk/news/world-news/shocking-footage-shows-good-samaritan-6385744

2015. szeptember 1., kedd

Gumilövedékessel védekezett

Videó: http://tv2.hu/musoraink/tenyek/184925_az-autojaert-lott-a-84-eves-ferfi.html

Engedéllyel tartott? Biztos az hogy lehet engedélyt kapni arra hogy valaki a szütyőjéében gumilövedékest hordjon? Még jó hogy elengedték. Már ezen is csodálkozom. (Esetleg "gumi-barát" gázriasztóról van szó?)

A végén meg tipikus a nő. Hogy szerinte a védekező "odaáig süllyedt hogy fegyverrel akar elégtételt venni". Nem elégtétel, az egy erőszakos támadás volt, tele van az öreg sérülésekkel és mutatja is a kamerának. "Vélt vagy valós sérelmeiért". Ezek szerint a tévések úgy kérdezték meg a nőt, hogy nem mondták el neki hogy valójában mi történt? Meg hogy az öreget bizonyítottan erőszakos támadás érte? Kizárólag a kocsirongálást mondhatták nekik. Így kell riportot készíteni, könnyű manipulálni a nézőt, meg a riportalanyokat is. 

De legalább a rendőrség elvette az öreg gumilövedékesét. Még jó, mert az öreg egy igazi vadállat, verik, ő meg védekezni mer. Legközelebb veresse magát agyon, az való neki, nem gumilövedékes. Eszem megáll.

2015. augusztus 12., szerda

A Ferguson-i boltosok fegyverrel védik az üzleteiket



Az 1 évvel ezelőtti tüntetéseket látva mára már felkészültek a boltosok a fosztogatókra. Nem bízzák a véletlenre a munkahelyüket, a boltjaikba fektetett megtakarításukat, hanem felfegyverkezve állnak a bejárat és a kirakat elé.

http://controversialtimes.com/news/armed-store-employees-discourage-violent-protestors-in-ferguson-video/

2015. július 28., kedd

Fegyveres civil fékezett meg egy tömeggyilkosságra készülő lövöldöző őrültet

Cincinnati, Ohio állam, (2015 július 26.) - Egy 62 éves Cincinatti-i lakos van börtönben, mert előrántott 2 fegyvert és elkezdett emberekre lövöldözni. 4 másik ember volt a helyszínen, mikor a férfi tüzet nyitott rájuk, mindkét kezében volt egy-egy lőfegyver. Mikor lőni kezdett másokra, akkor egy másik fegyveres civil közbelépett és a saját fegyverével leterítette az őrültet, aki ugyan nem halt meg, de megsebesült és így az áldozatai időt nyertek és el tudtak menekülni. - nyilatkozta a Fox19 csatornának a rendőrség. Az elkövetőt jelenleg előzetesben tartják. 

A férfi egy nővel vitatkozott, majd a nő testvére (Patrick Ewing) is közbelépett, de ekkor az elkövető előkapott egy 38-as maroklőfegyvert és 3-szor lőtt. De Patrick E. sem volt rest, a saját fegyverével viszonozta a tüzet, amiből az egyik lövés lábon találta az őrjöngőt. Patrick E. fedezte a többieket amíg a többiek biztonságos helyre vonultak. Az elkövető újra rájuk lőtt, de nem talált el senkit.

A védekező ellen nem indult eljárás, a lövöldözőt viszont 4 ember ellen elkövetett halálos támadás vádjával tartják előzetesben az ítélethozatalig.

http://bearingarms.com/concealed-carrier-named-patrick-ewing-stops-attempted-mass-shooting-cincinnati/ 

http://www.fox19.com/story/29638058/man-62-accused-of-shooting-at-3-people-including-1-year-old 

http://www.cincinnati.com/story/news/2015/07/27/police-man-protects-family--gunfight/30725313/

2015. július 24., péntek

1 fegyver nem arzenál, 10 fegyver nem arzenál, 1200 fegyver viszont

Egy 60 éves halott férfi házában és garázsában 1200 darab lőfegyvert találtak. A nyomozás kiderítette, hogy mindegyiket legálisan vásárolta. A fegyverek között voltak maroklőfegyverek, puskák és sörétes puskák is. A fegyverekhez tartozott még több mint 2 tonna lőszer is. A férfi otthonában a hatóságok találtak 230.000 dollárt is, amiről a férfi felesége nem is tudott. Arról sincs információ hogy a férfi a gyűjteményére honnan szedte a pénzt, mert csak a fegyverek és lőszerek értéke több mint fél millió dollár.


De ez a történetnek még csak nem is az érdekes része. A halott férfi felesége azt mondta hogy a férje egy földönkívüli, akit a világ megmentése céljából küldtek a bolygóra. A nő anyja azt nyilatkozta hogy az egész sztori olyan mint egy sci-fi film, épp csak ez velük tényleg megtörtént.

A férfi holtteste 2 héten át volt az autójában. A férfi felesége és a főnöke is elhitték hogy a férfi csak félig volt ember, félig földönkívüli volt és hogy a kormánynak dolgozott.

Az ügyvéd szerint igazából bárkinek dolgozhatott volna, mivel olyan sok pénz és érték volt a házban, így furcsa hogy az egész történet nem más mint egy kényszerképzetre alapuló földönkívüli sztori. 4-5 autója is volt, amiket sivatagi utazásra és harcra alakított át. 

A halott férfi felesége azóta sem ment haza, ő azóta is azt hiszi hogy a férje egy földönkívüli ügynök volt.

A férfinek volt még két raktárhelyisége, amit azóta sem tártak fel a hatóságok, de ott lehet még bármi, talán még több lőfegyver és lőszer vagy még több készpénz.


Eredeti cikk, 2 videóval:

http://ktla.com/2015/07/22/dead-man-with-hundreds-of-weapons-linked-to-disappearance-of-oxnard-mother/

Az Index is írt róla:

http://index.hu/kulfold/2015/07/23/1200_fegyvert_talaltak_a_halott_ferfi_hazaban/

2015. július 23., csütörtök

Nyíltan fegyvert viselő veterán férfi lőtt le egy rablót

Georgia állam, USA: Egy férfi fegyverrel az oldalán gondolta hogy betér egy benzinkútra és felváltat egy 20 dollárost. Besétált a benzinkútra, akkor hallotta meg hogy mi történik, mert valakik épp kirabolták a benzinkutat. 

 "Tedd a pénzt a papírzacskóba!" - utasította az elkövető a pénztárost, miközben egy pisztolyt fogott rá. 

A vásárló ekkor elővette a saját fegyverét és a rablóra fogta. Akkor a rabló ránézett, a vásárló pedig lőtt. A bűnöző az oldalához kapott, majd kifutott, de ahogy kifelé futott, még kétszer rálőtt a férfi. A rabló (18 éves) beugrott a menekülő járművükbe, amit egy 17 éves vezetett. Elhúztak az autóval, de később megálltak és felhívták a hatóságokat, mert rájöttek hogy a fegyveres fiatal rabló sérülései súlyosak. 

A rendőrség a sofőrt megbilincselte és letartóztatta, a sebesült bűnözőt pedig a mentők vitték el. A sérült kritikus állapotban van, ha meghal akkor a társát a törvény szerint nem csak fegyveres rablásért, hanem gyilkosságért is elítélhetik. 

A sheriff ennyit mondott az esetről: "Az emberek már megunták a menekülést. Rablás, lopás, fosztogatás, az emberek belefáradtak ezekbe. A bűnözők akik ezt csinálják jobban teszik ha rájönnek, hogy bár ők vadásznak másokra, de attól még nem biztos hogy a végén ők jönnek ki ép bőrrel a balhéból."

http://bearingarms.com/open-carrying-veteran-did-what-he-had-to-do-saving-clerk-from-armed-robber/

2015. július 16., csütörtök

Van akit a testi hiba sem hátráltat abban hogy azt csinálja amit szeret

Hunter Cayll látszólag egy átlagos fiatalember, itt épp 4. helyezést ér el egy sportlövész rendezvényen.





A riport videóban pedig bemutatják az életét. Tennessee államban él és egy fegyverboltban dolgozik eladóként. Nem csak a vevőkkel beszélget, hanem fegyvereket takarít és szerel is. Lőtérre jár és mint látható, versenyeken is részt vesz.

Igaz, kicsit hátrányból indul, mivel nincsenek kezei és lábfejei.

Elmondja hogy mindent maga szokott intézni, nem szokása segítséget kérni. Mindent maga csinál, akkor is ha a dolgokat 20x annyi idő alatt fejezi be mint egy olyan valaki, akinek minden végtagja megvan.



Tiszteletre méltó a hozzáállása!

Facebook oldala: https://www.facebook.com/HunterCayllNubs


2015. július 5., vasárnap

Életet mentett az AK-47-es

Las Vegas, USA - 2015. Június - Egy Las Vegas-i férfi sikerrel használta a híres Kalasnyikov típusú fegyverét, mikor rablók támadtak az otthonára. A város rendőrségét kihívták egy betöréses rabláshoz, ahol később kiderült hogy egy 23 éves lakos egy AKM típusú félautomata lőfegyverrel már elkergette a bűnözőket, ezzel megmentve az édesanyját és a három testvérét. 

A részletes beszámolók szerint a két elkövető kopogott, majd az ott lakó 12 éves gyerek nyitotta ki nekik a bejárati ajtót. Azt mondták neki hogy lerobbant az autójuk. A gyerek becsukta volna az ajtót, de akkor ők benyomták és berontottak a házba, a gyereket pedig elkapták és hátulról szorították a nyakát. A férfi elkövetőnél egy pisztoly volt. Ő később rárúgta a 23 évesre a szobaajtót, aki erre válaszul tüzet nyitott rá. A bűnöző kiszaladt de egy lövés akkor eltalálta. A két bűnöző felkapott egy retükiült a házban, majd dulakodtak a gyerekekkel, aztán újabb lövések dördültek. Ekkor a két elkövető beugrott egy kocsiba és elmenekültek, miközben a 12 éves és a testvére hívták a rendőrséget. 

A rendőrség elmondta hogy mikor kiérkeztek a hívás helyszínére akkor ott állt az udvaron Jesus Javier Sanchez, az AK47-essel a kezében. A rendőrök rászóltak, ő pedig a földre dobta a lőfegyverét. A rendőrök megnézték hogy biztonságos-e már a helyszín és több lyukat is találtak a bejárati ajtón, mindamellett egy fekete félautomat fegyvert is találtak, az egyik ágyon. Vérnyomok is voltak a padlón, amik az utca végéig vezettek, ami nyomokat az egyik bűnöző menekülés közben hagyott hátra.

A 23 éves elmondta, hogy először a .40-es kaliberű pisztolyával lőtt, majd később felkapta a puskáját és azzal lőtt a rablókra. Megpróbálta a kocsijuk kerekét kilőni vele.

Később a rendőrség hívást kapott a North Vista kórházból, ami szerint 2 ember lőtt sérülésekkel jelentkezett be náluk. Az egyikük ott meg is halt. A másik rabló -egy nő- súlyos sérüléseit ellátták. Ha a nő nem hal meg, akkor nagyon sok időt fog börtönben tölteni, többek közt gyilkossági kísérletért és fegyveres rablásért. 

Míg a média és a politikusok arról hazudoznak hogy a félautomata puskák és karabélyok csak háborúzásra jók és civilek kezébe nem valók, addig ezzel szemben a valóság az, hogy sokszor használják ezeket a típusú lőfegyvereket otthonvédelemre.

http://bearingarms.com/ak-47s-save-lives-las-vegas-man-uses-iconic-rifle-successfully-defend-family-home-invasion/?utm_source=bafbp&utm_medium=fbpage&utm_campaign=baupdate

http://controversialtimes.com/issues/constitutional-rights/this-man-used-his-ak-47-to-defend-his-family-from-a-pair-of-armed-intruders-1-dead-1-wounded-arrested/

http://www.reviewjournal.com/news/las-vegas/details-emerge-northeast-las-vegas-home-invasion-shootout



2015. július 4., szombat

Kocsmában dolgozó fegyveres alkalmazott akadályozott meg tömeggyilkosságot


Youngstown, Ohio, USA - 2015. Június - A rendőrség sajtótájékoztatója szerint a település kocsmájában hajnali 2 órakor a kocsma egyik alkalmazottja használta a legálisan viselt önvédelmi lőfegyverét. A rendőrkapitány elmondta, hogy Ezequiel Rivera, a 21 éves gyanúsított meghalt, miután a Mi Raza nevű bárból kitiltották, de ő visszament egy sörétes puskával és elkezdett lőni. De a 2. lövés után a szórakozóhely egyik alkalmazottja viszonozta a tüzet és lelőtte a férfit. 

A bekattant férfi sógora is megsérült, őt a hátán érte egy lövés.

A rendőrkapitány azt nyilatkozta, hogy a nyomozók és az ügyészek még vizsgálják az ügyet, hogy vádat kell-e emelniük, vagy egyáltalán nem lesz vádemelés ha tisztázódik minden és az alkalmazott valóban önvédelemből lőtt. 

http://gunssavelives.net/self-defense/concealed-carrying-bar-worker-stops-possible-mass-shooting-in-ohio/

http://www.vindy.com/news/2015/jun/22/police-investigate-mans-death-following-bar-fight/

2015. június 29., hétfő

Melegjogi aktivisták rekesztenek ki embereket a saját civli jogi demonstrációjukról

"Washington állam, USA - 2015. június 20. - A Capital City Büszkeség szervezet, Olympia városban Washington államban tartott egy civil jogi rendezvényt. Az alábbi videóban látszik hogy a szervezet mennyire veszi komolyan a saját "mindenki egyenlő" jelmondatát.

4 demonstráló szeretett volna bejutni a rendezvényre, nyíltan viselve a lőfegyvereiket, ami teljesen legális és alkotmányos jog. A fegyverek nem voltak csőre töltve. Ahogy az alkotmány is kimondja, az embereknek jogukban áll lőfegyvert viselni és ezt a jogot nem veheti el tőlük senki. Ahogy békésen besétáltak volna a rendezvényre, eléjük ugrott néhány melegjogi szervező és elállták az útjukat. Azt mondták hogy "Nem érezzük magunkat biztonságban úgy hogy fegyverek vannak körülöttünk." - és közben ők állítják hogy azért voltak ott hogy megvédjék az emberek jogait?

Ilyen kirekesztésnek nem szabadna helyet adni. Hogy lehetne egy olyan szervezetet komolyan venni, ami emberek jogait az alapján korlátozza hogy egy személy mit visel vagy hogy hogy néz ki. Olyanokat gyűlölnek akik csak a garantált alkotmányos jogaikkal szeretnének élni és nem csak hogy ezt megakadályozzák de ezt ráadásul sértő módon teszik. Pont az ilyen kétszínű kettős mérce miatt nem vehetők komolyan az ilyen szervezetek."

http://www.liveleak.com/view?i=80a_1434851197


Olyanokat mondanak hogy "nem érezzük magukat biztonságban", meg "fura látvány", meg "minek kell vonulni", "minek kell így demonstrálni", "minek kell vitatkozni", "minek kell fegyvertartásra büszkének lenni". A vicc, hogy ha ugyanilyen dolgokat mondanak a melegeknek a heteroszexuálisok, akkor ők rettenetesen megsértődnek.

A videóban említik hogy egy libertTARIÁNUS meleget kitiltottak a liberális melegek, mert hogy ő nem olyan meleg akit ők maguk között szeretnének látni. Úgy tűnik ha liberális melegek politikai indokkal rekesztenek ki más melegeket az úgy elfogadott dolog.

A kirekesztett csoport nem szerette volna ha támadják őket, úgyhogy inkább nem mentek be a rendezvényre, holott saját bevallásuk szerint támogatják a melegházasságot. Egyszerűen csak úgy gondolták hogy nem akarták hogy a végén még bajkeverőknek bélyegezzék őket.

Büszke meleg lehetsz, de büszke fegyverviselő nem. Persze csak a liberális közösségek rekesztenek ki.

Ellenpélda is van. A szervezet neve (Pink Pistols - Rózsaszín Pisztolyok). Egy homoszexuális szervezet, ami a lőfegyvertartást, viselést és fegyverjogokat képvisel, kiáll az önvédelem joga mellett. 2000-ben alapították, mára 10.000 főre nőtt a taglétszámuk.


2015. június 28., vasárnap

Lelőtte a rablót a veszprémi vagyonőr

Rálőtt az őt fenyegető rablóra egy veszprémi pékségben egy vagyonőr vasárnap, a támadót kórházba vitték és őrizetbe vették - közölte a rendőrség. 

Hajnalban egy maszkos férfi hatolt be egy veszprémi egyetemvárosi pékségbe, az alkalmazottat egy kalapáccsal megfenyegette, majd magához vette az irodában tárolt készpénzt. A megszólaló riasztó jelzésére kiérkezett egy vagyonvédelmi cég fegyveres őre, aki a távozó rablót megpróbálta feltartóztatni, ám a férfi őt is megfenyegette. 

A vagyonőr az életét veszélyeztető támadás elhárítására lőfegyveréből több figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, majd mivel a rabló továbbra is támadólag lépett fel, célzott lövést adott le a lábára. A meglőtt rablót a rendőrök elfogták, a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba. 

A 37 éves férfit őrizetbe vették, rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A rendőrség vizsgálja a lőfegyverhasználat jogszerűségét.

2015-06-28 

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/lelotte-a-rablot-a-veszpremi-vagyonor-2373159

2015. június 6., szombat

Egy nőt halálra késeltek, miközben a fegyverviselési engedélyére várt

New Jersey állam, USA - Egy New Jersey-i nő április 21.-én kérvényt adott be fegyverviselési engedélyre. Azért kellett volna neki, mert a volt barátja fenyegette. A volt barátjának ugyan megtiltotta a bíróság hogy a nő közelébe menjen, de a nőnek szüksége lett volna egy lőfegyverre, hogy megvédje magát ha a férfi mégis rátámad. Június 3.-án - 6 héttel a kérvény beadása után- még mindig nem kapta meg a viselési engedélyt. Ezen a napon késelte halálra a volt barátja a nőt, a saját háza előtt.

A Courier-Post híre szerint a nő biztonsági kamerákat szereltetett a háza köré és riasztórendszert is. Emellett a több hónapig tartó procedúrába is belekezdett, ami a viselési engedély kérvényezésével jár New Jersey-ben.

A férfit a bíróság akkor tiltotta el a nőtől, mikor a nő egy nap észrevette hogy az autója szélvédőjét betörte a férfi. 

A nő június elsején már szerette volna ha megvan a viselési engedélye, de New Jersey államban 2 hónapig, vagy még tovább is eltart mire valaki kézhe kaphatja az engedélyét. A rendőrség teljesen átvizsgálja a kérvényezőke, ujjlenyomatot vesznek tőlük és minden adatot összegyűjtenek róluk.

A nő volt barátja egy korábban már elítélt bűnöző, 2008-ban például fegyveres bűncselekményekért ült, 2006-ban pedig megtámadott valakit. Úgy tudni hogy akkor is egy volt barátnőjét támadta meg.

Ez a tragédia is bizonyítja, hogy mennyire értelmetlen a fegyverviselési jogokat viselési engedélyhez kötni. Ez csak a bűnözőknek ad hatalmat és a védteleneket teszi még védtelenebbé. 

http://www.breitbart.com/big-government/2015/06/04/nj-woman-stabbed-to-death-waiting-for-state-permission-to-own-gun/

2015. június 2., kedd

Vince Vaughn is felkerült a fegyvertartást támogató hírességek listájára

A fegyvergyűlölőknek égnek áll a haja attól, amit legutóbb mondott Vince Vaughn. http://www.imdb.com/name/nm0000681/

A brit sajtónak adott interújában megosztotta a gondolatait arról hogy mit gondol a lőfegyvertartásról. Amikor a riporter rákérdezett hogy mi a véleménye a fegyverekről és az erről szóló alkotmányos bekezdésről, ezt válaszolta:

"Teljes mértékben támogatom hogy az emberek nyilvános helyen is viselhessenek lőfegyvert, nem csak az otthonaikban. Nem a betörők miatt van jogunk a fegyvertartáshoz. Azért van fegyvertartási jogunk hogy a korrupt, hatalmával visszaélő kormány ellen is szembeszállhassunk. Ennek semmi köze a kacsavadászáshoz, ez az egyén személyes joga." - nyilatkozta.

Majd hozzátette, hogy "Ugyanezen okból létezik a szólásszabadság joga is".

Mikor arról kérdezte a riporter hogy iskolákban is kellene hogy legyen lőfegyver, erre is készségesen válaszolt.

"Természetesen. Talán úgy gondolja hogy azoknak a politikusoknak - akik az én és az Ön országát irányítják - a gyerekeinek iskoláiban nincsnek fegyverek? Persze hogy vannak. És nekünk is ugyanilyen jogunk kellene hogy legyen hozzá. A fegyverek betiltásának annyi értelme van, mintha betiltanánk a villákat hogy megállítsuk az emberek elhízását. Attól hogy elveszik a fegyvereket, a drogokat, az alkoholt, attól a világ még nem szabadul meg a bűnözéstől."



http://controversialtimes.com/issues/constitutional-rights/what-vince-vaughn-just-said-about-guns-in-schools-has-anti-gunners-freaking-out/

http://www.gq-magazine.co.uk/entertainment/articles/2015-05/29/vince-vaughn-covers-july-issue-british-gq

http://www.politico.com/story/2015/06/vince-vaughn-guns-in-schools-118499.html