Pages

2016. július 5., kedd

Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma

"Sok más országhoz képest Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma" - mondta a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Varga Zoltán közlése szerint Magyarországon összesen 128 ezer fegyver van civileknél -€“ köztük vannak a vadászok, sportlövők és azok is, akik engedéllyel tartanak maroklőfegyvert. 

Magyarországon száz lakosra 1,9 fegyver jut, míg a délszláv térségben száz lakost tekintve 30-40, akár 50 is lehet ez a szám. Albániában pedig "€œhagyomány a fegyvertartás" -€“ tette hozzá. Arról is beszélt, hogy Szlovákiában már 16 éves kor felett tartható lőfegyver, 18 éves kor felett pedig akár sorozatlőfegyver is, ugyanakkor a fegyverbirtoklással összefüggésben Szlovákiában kevés az anyagi jellegű bűncselekmények.

Ennek kapcsán kitért arra is, a szakmában sokan gondolkodtak azon, hogy a magyarországi fegyvertörvényen enyhíteni kellene, azért is, mert a szomszédos országokban jóval több a fegyver. Ezzel együtt Varga Zoltán kiemelte, hogy a fegyvertartást szigorú szabályokhoz kell kötni." 

http://www.hirado.hu/2016/07/05/kevesen-tartanak-fegyvert-magyarorszagon/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése