Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fegyvertartás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fegyvertartás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 12., szombat

10 év letöltendőt kapott a fegyverlefoglaltató New Orleans-i ex-polgármester

A Katrina hurrikán után hosszú pereskedés történt, amiért a jogos tulajdonosoktól összeszedték a lőfegyvereiket. A pert az NRA kezdeményezte, amiben határozat született először New Orleans városa ellen, majd a város polgármestere -Ray Nagin- ellen is.

A bíróság kimondta hogy a fegyverek elvétele a jogkövető lakosságtól teljesen alkotmány-ellenesen és illegálisan történt. Ezen a héten a volt polgármestert, Nagin-t, 10 éves letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A fogházbüntetést a polgármesteri idejében elkövetett korrupciós ügyeiért kapta, többek közt vesztegetésért, gazdasági csalásért és és adócsalásért.

 Nagin a fegyvertartás-ellenes "Polgármesterek az Illegális Fegyverek" ellen szervezet tagja is volt. Nagin vezető szerepet játszott a Katrina hurrikán után megtörtént eseményekben. Ő gondolta úgy, hogy a rendet és biztonságiot úgy kell fenntartani, hogy a rendőrséget és egyéb hatóságokat bevetve lefegyverzik a törvénytisztelő városi lakosságot, megfosztva őket az önvédelem jogától.

Aki nem tudná a részleteket, annak itt a feliratozott videó:
http://www.youtube.com/watch?v=VISUVGHfNAo


http://www.nraila.org/news-issues/articles/2014/7/gun-confiscating-former-new-orleans-mayor-ray-nagin-sentenced-to-10-years-in-federal-prison.aspx

http://www.foxnews.com/politics/2014/07/09/10-year-sentence-for-ex-new-orleans-mayor-nagin/

2014. június 8., vasárnap

Nemzeti Fegyverszövetség (Nemzeti Puska Szövetség, NRA National Rifle Association)

A Nemzeti Fegyverszövetséget 1871. November 17-én alapították. A szervezet székhelye Fairfax-ban, Virginia államban található. A legfőbb vezetői II. James W. Porter elnök, és az alelnök Wayne LaPierre. Az Egyesült Államokban működik, kiterjedt tagsággal rendelkezik, újságokat, magazinokat ad ki, oktatásokat tart, múzeumokat támogat. Alulról szerveződő mozgalom, érdekképviselő civiljogi szervezet.

Az Amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) egy amerikai nonprofit szervezet, aminek az első számú célja hogy védje az USA Alkotmányát, különösen a fegyvertartásra és viselésre vonatkozó pontját. 1934 óta tájékoztatja a tagságát a különböző fegyverekkel kapcsolatos törvényekről és törvénytervezetekről, a politikai színtéren 1975-től képviseli a fegyvertartókat, illetve lép fel a fegyverellenesekkel szemben.

1871-ben alapították hogy puskalövészet oktatását segítsék vele, az NRA ma is oktat biztonságos lőfegyverkezelést. Civileket, hatósági személyeket, fiatalokat és felnőtteket oktatnak különböző programok keretében. A szervezet többféle magazint futtat amikben rendre hirdetik a céllövészeti sporteseményeket is.

A megfigyelők és a törvényhozók szerint az NRA a legelső három érdekképviseleti szervezetek egyike a fővárosban, Washingtonban. A tagsága 2013 májusában átlépte az 5 millió főt.

A polgárháborúban az északi hadsereg 1000 lövésből 1 déli katonát talált el, így szükségük volt egy hatásosabb lövészkiképzésre. Az NRA nyújtott nekik ebben segítséget.

Az NRA fegyveres helyi szervezeteket alapított amiben céllövésre oktatta a tagságát. A hadseregnek is írt egy oktatókiadványt és előadásprogramot szervzett a katonáknak.

Az NRA 1934-től értesíti a tagságát a fegyvertartással és viseléssel kapcsolatos törvényekről és törvénytervezetekről. 1934 volt az az év, mikor a kormány először vezetett be súlyos fegyverkorlátozást. A következő komoly korlátozás 1968-ban történt. Ezt támogatta az NRA, amiért sokan a fegyvertartó lakosok közül a mai napig elítélik, illetve kritikával illetik a Nemzeti Fegyverszövetséget.

Az 1970-es évek közepéig az NRA leginkább a sportolókra, céllövőkre és vadászokra koncentrált és nem igazán törődött a fegyverkorlátozó törvények ügyeivel. Viszont a taglétszámuk növekedésével 1975-ben elkezdődött a politikai és jogi vonal kiépítése.

1977 után a politika egyre jelentősebb szerepet kezdett játszani a szervezet mindennapjaiban, együttműködést építettek ki konzervatív politikusokkal, többnyire Republikánusokkal. 1986-ban a közbenjárásukkal eredményesen ment át a Kongresszuson a Lőfegyvertulajdonosokat Védő Törvény. Az ATF kormányügynökség gyengyítését próbálták elírni, hogy ezzel megakadályozzák a fegyvertörvények szigorítását.

Az 1991-es évi gyűlésükön alelnöknek választották Wayne LaPierre-t.

Később a Clinton kormány fegyver-ellenes törvénytervezeteire koncentrálta a szervezet az erőit. 1994-ben az NRA-nak nem sikerült megakadályoznia a Clinton féle Támadófegyver Törvény (Assault Weapon Ban - AWB) megszavazását, bár 2004-ben sikeresen járt el és az államok többségében nem hosszabbította meg a kormány a 10 évre szóló törvényt. Charlton Heston színészt 1998-ban választották meg elnöküknek, ő pedig határozottan képviselte a szervezet tagságát.

Közvélemény

7-ből 6 Gallup közvéleménykutatásból 1993 és 2013 között az amerikaiak többsége egyetértett az Nemzeti Fegyverszövetséggel.

A Reuters/Ipsos közvélyeménykutatása 2012 Áprilisában kimutatta, hogy a Republikánusok 82%-a és a Demokraták 55%-a értékelte jónak az NRA munkáját.

2012 decemberében a Republikánusok 83%-a, a függetlenek 54%-a és a Demokraták 36%-a véleményezte az NRA-t pozitívan.

A Washington Post/ABC (balliberális oldali sajtó és média) felmérésében 2013 Januárjában az amerikaiak 36%-a helyeselte az NRA vezetőinek lépéseit.

Rengeteg támadás, illetve kritika érte és éri őket a média és a sajtó részéről, többnyire azért mert az NRA természetesen nem támogatja a fegyvertörvények szigorítását.

Biztonságos fegyverhasználat és sport programok

Az NRA széles körű programsorozatokat támogat amik a biztonságos fegyvertartás és fegyverhasználatra irányulnak. Biztonságos vadászatra oktatnak amerikai felnőtteket és gyerekeket. Az oktatást kiterjesztették külön nők részére ami igen népszerűvé vált. Az iskolás korú gyerekeknek az NRA létrehozta "Eddie a sas" karakterét, amivel az "Áll! Ne nyúlj hozzá! Menj máshová! Szólj egy felnőttnek!" programot népszerűsítették, ami arról szólt hogy ha egy gyerek talál valahol egy lőfegyvert, akkor ne tegyen semmit, ne nyúljon hozzá, hanem hagyja ott és szóljon róla egy felnőttnek.

2000-ben kiadták Az Otthoni Személyes Önvédelem Alapjai oktató füzetüket.

Lövész sportok

1992-ig az NRA irányította az Egyesült Államok lövészsportágát. 1978-ban az NRA nemzeti lövészsportcsapatokat támogattak, képeztek ki programok keretében, biztosították nekik a gyakorlás lehetőségét és az Olimpiai Lövészetet is támogatták. 1992-ben az USA Lövészet váltotta le az NRA-t az Olimpiai lövészetben.

Az NRA rengeteg lövész rendezvényt és sportrendezvényt támogat és szervez. Vannak olyan lövész sportágak amikben az NRA nem vesz részt, de azok a rendező szervezetek is népszerűsítik az NRA munkáját.

Az Nemzeti Fegyverszövetségnek fegyveres kiképzői vannak, az önvédelmi kiképzőkön át a sportlövészet kiképzőkig, akik célbalövést, fegyverkarbantartást és jogi tudnivalókat is oktatnak. Általában a privát lőtereken terjesztik az ismereteket, illetve a Cserkészet alkalmazza őket a nyáritáborokban.

Küldetése:

1. Az Egyesült Államok Alkotmányának védelme.
2. A közbiztonság védelme, a törvényes rendszer és a nemzet védelme.
3. A lőfegyveres sportok védelme és népszerűsítése.
4. A biztonságos vadászat népszerűsítése.

Módszerei:

- Érdekképviselet
- Kiadványok
- Információs programok szervezése

A szervezetnek 2012-ben 256 millió dollár volt a bevétele és 254 millió dollár volta kiadása.

2013-ban 5 millió fő volt a tagsága.

Hozzá köthető szerveződések:

NRA Institute for Legislative Action (Érdekképviseleti szárny)
NRA Political Victory Fund (Politikai szárny)
NRA Civil Rights Defense Fun (Civilek védelmére alapított szárny)
NRA Foundation Inc.
NRA Special Contribution Fund
NRA Freedom Action Foundation

Weboldaluk: http://www.NRA.org

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/National_Rifle_Association

2014. május 6., kedd

Sikeretelen öregezés, fegyverrel védekező nyugdíjasok


http://www.youtube.com/watch?v=9nIzwCro_lE

Mivel önvédelemből lőtt a két idős lakó így a rendőrség nem indít ellenük eljárást.

A két bűnöző családtagjai természetesen a rokonaikat védik és azt mondják hogy "nem kellett volna hogy lelőjék őket".

http://sacramento.cbslocal.com/2014/05/04/2-suspected-burglars-shot-dead-by-homes-occupant

2014. május 2., péntek

"Csak a rendőröknek kellene hogy fegyverük legyen, mert csak ők tudják a fegyvereket biztonságosan használni."


(Ez nem egy rendőr-ellenes írás, csak elég ironikus mikor fegyvertartásról van szó és vannak akik a civileket hülyének titulálják a hatóságokat pedig nagyon képzettnek és felelősségteljesnek.)

Kezdjük a legdurvábbal

Egy rendőr agyonlőtte a feleségét, a két pici gyereküket és az anyósát, aztán pedig saját magával is végzett

http://www.nydailynews.com/news/national/utah-police-officer-kills-kids-shoots-wife-dead-killing-cops-article-1.1583009

NY-ban a gyanúsított bámészkodók előtt állt, ekkor a rendőrök tüzet nyitottak rá és 9 embert meglőttek  

http://www.huffingtonpost.com/2012/08/25/empire-state-building-shooting-nypd-bullets-shot-all-nine_n_1830007.html

Földön fekvő gyanúsítottnak majdnem szétlövi a fejét a rendőrnő

 


Egy rendőr fia és egy nő között történt egy kis baleset egy bolt parkolójában. (Talán az egyikük kocsija megkarcolta a másik fél autóját.) A fiú rendőr apja bement a boltba, rátámadt a nőre és a fejéhez szegezte a szolgálati fegyverét, minden ok nélkül.


Rendőr lábon lövi magát, miközben egy osztályteremnyi diáknak magyaráz.



Koccanásos baleset történt, a rendőr fegyvert vett elő és fenyegette vele a másik felet.

 

1 hónap alatt 3 rendőr sütötte el véletlenül a fegyverét.

 


Igaza van a rendőrnek, hogy balesetek történnek, csak az a gond, hogy ha rendőrrel történik akkor az "baleset", ha civillel, akkor pedig "a hülye civileknek nem kéne hogy fegyverük legyen, mert nem értenek hozzá".



2014. április 23., szerda

Fegyveres civil mentette meg az "amerikai Szögi Lajost"

Detroit, USA - Az 54 éves Steve Utash a forgalmas úton vezette a kocsiját, mikor egy 10 éves fekete fiú rohant ki elé. A baleset megtörtént, Ustash azonnal megállt segíteni, kiszállt a járművéből hogy megnézze hogy nem esett-e baja a gyereknek. De alig lépett a gyerekhez, szinte abban a pillanatban 12 ember rontott neki és azonnal ütni és rúgni kezdték.

Utash elájult a verés következtében, ekkor sietett a segítségére a nyugdíjas nővér (Deborah Hughes), aki az egyik közeli házban lakott. Kinézett az otthona ablakán és látta Utash-t, ahogy kétségbeesetten kiabált:
- Úristen, elütöttem a gyereket?! Ugye nem sérült meg?!

Ekkor rontott rá a tömeg és kezdte verni.

A nővér ezt látva felkapta a fegyverét, zsebre tette és kisietett a házból. Az áldozat és a támadói közé állt, így megakadályozva a további verést, majd újraélesztette Utash-t.

Mikor Utash újra lélegezni kezdett, csak annyit kérdezett, hogy a fiú meghalt-e.

A 10 éves fiúnak eltört a lába, de hamarosan meg fog gyógyulni, nem szenvedett maradandó sérüléseket.

A rendőrség később 2-3 gyanúsítottat tartóztatott le, de keresik a többi támadót.

Az áldozat állapota kritikus, bevérzett az agya a versétől és mesterséges kómában tartják. Internetezők több mint 110.000 dollárnyi adományt gyűjtöttek neki össze, hogy Utash családja fizetni tudja a kórházi kezelését és műtéteit.

A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy az autó vezetője nem volt hibás, a gyerek elé szaladt és olyan rövid időn és távolságon lehetetlen lett volna a járművet megállítani.

- Ha ott újra rátámadtak volna a férfire, azt a támadót ott akkor biztosan lelőttem volna. Vagy 150 ember volt ott és nézte hogy mi történt, de senki nem segített rajta. - mondta Hughes.

A család és a rendőrség személyesen is köszönetet mondott a nyugalmazott nővérnek, aki megmentette Steve Utash életét.

A rendőrfőnök hősnek nevezte Deborah Hughes-t és azt mondta, hogy néha az embereknek kell cselekedniük, mert a rendőrség sokszor nem lehet ott a bűncselekmények megtörténtekor.


Steve Utash, az áldozat

Deborah Hughes, Utash megmentője

Három gyanúsított a 12 támadó közül


Két videó az esetről, angolul:

http://www.myfoxdetroit.com/story/25196717/the-pistol-toting-angel-of-mercy-that-saved-a-driver-from-an-angry-detroit-mob?autoStart=true&topVideoCatNo=default&clipId=10032085

http://www.clickondetroit.com/news/Beating-victim-s-family-meet-heroic-woman-who-saved-him/25383850


http://www.myfoxdetroit.com/story/25196717/the-pistol-toting-angel-of-mercy-that-saved-a-driver-from-an-angry-detroit-mob

http://www.freep.com/article/20140408/NEWS01/304080068/Detroit-driver-beating-arraignment

http://www.clickondetroit.com/news/detroit-beating-victims-family-meet-woman-who-saved-him/25382216

2014. április 3., csütörtök

Rendőrök foglalták le a műanyag játékpuskát és a kartonpapírból készült puskát is

Albany, New York, USA - Néhány napja civilek szerveztek demonstrációt a fegyvertartás joga mellett. Miközben az egyik demonstráló beszélt, a rendőrök odamentek hozzá. Azzal volt problémájuk, hogy a beszédet mondó férfinél volt egy műanyag játékpuska. Ezt rögtön le is foglalták. De ez nem volt elég, mert a demonstrálónál volt egy puska alakra kivágott kartonpapír is. Az államrendőrség (state police) akcióba lépett és azt is lefoglalta.

Videó:

 

Glock reklám



2014. március 28., péntek

Fegyverbetiltásért agitáló politikus, csúnya lebukással

Leland Yee, kalifornia Demokrata liberális szenátora az egyik leginkább fegyvertartás ellenes politikus. Mindenféle új fegyvertartást korlátozó törvénytervezeteket adott be, a 3D nyomtatókat is betiltotta volna mikor kiderült hogy azzal fegyveralkatrészeket lehet nyomtatni.

A fegyvertartás ellen agitáló politikust most letartóztatták. A vád: Fegyvercsempészet!  

Miközben a lakosság előtt eljátszotta a szerepet, addig a háttérben sötét törvénytelen bűncselekményeket követett el. A San Jose Mercury jelenti: "Yee-t fegyvercsempészettel és engedély nélküli illegális fegyverimportálással, ezen felül 6 rend beli csalással is vádolják. Ezek a bűncselekmények egyenként is 20 éves börtönbüntetéssel súlythatóak, amellett 250.000 dolláros bírsággal. A fegyvercsempészetért 5 év börtön járhat és szintén 250.000 dolláros büntetés. Ezek a vádak azért is sokkolóak, mert Yee volt az egyik legaktívabb politikus aki a fegyvertartás szigorításán, illetve betiltásán ügyködött.

- Senki nem is sejtette hogy ilyen megtörténhet és így mindenki meghökkent az eseten. - mondta Corey Cook, a San Francisco-i egyetem hivatali vezetője. - Ez eszméletlen egy ügy... a politikai korrupció az szörnyű, de ez a mostani, ez egy különösen felháborító eset.

A szenátor illegális fegyvereladásokban segédkezett, kampányadományokért cserébe. Az FBI ügynökei -akik maffiatagoknak adták ki magukat- ajánlottak fel pénzt a politikusnak, aki el is fogadta a pénzt. A Demokrata szenátor jelenleg fél millió dolláros óvadék ellenében hagyhatja el az előzetest. Az ügyben jelenleg 26 gyanúsítottat tartóztattak le a hatóságok.

A nyomozás 5 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is egy Hong Kong-i kapcsolatokkal rendelkező USÁ-ban maffiát futtató gyanúsított után kezdtek bizonyítékokat gyűjteni.

Néhány szóban összefoglalva a szenátor az emberektől elvette volna a fegyvertartás alkotmányos jogát, miközben ő a maffiával illegális fegyverekkel látta el a legkeményebb bűnözőket.  

http://gunssavelives.net/anti-gun-politicians/ho-lee-s-anti-gun-california-senator-arrested-for-gun-trafficking/
http://www.huffingtonpost.com/2014/03/26/leland-yee-gun-traffickin_n_5038152.html

http://foxnewsinsider.com/2014/03/27/california-democrat-leland-yee-arrested-accused-working-mob-illegal-gun-deals

2014. március 26., szerda

Kétszínű toleránsok

Így néz ki az, mikor a magukat toleránsoknak mondó fegyver-gyűlölők nem bírják elviselni a másik oldal véleményét. Fegyverellenes gyűlést hirdettek egy főiskola elé, de az iskola vezetősége elküldte őket. Ezután egy templomhoz szervezték át a tüntetésüket.

Ott megjelent a másik oldal is, néhány aktivista személyében. Ők úgy gondolták, hogy csendesen szétosztanak néhány szórólapot, amiből az emberek megtudhatnak néhány információt, így majd kialakíthatják a saját véleményüket. Ez persze a szervezőknek -főleg egy piros kabátos nőnek- nagyon nem tetszett és megpróbálta megakadályozni a szórólapozást. Először a sértegette a férfit, elé állt, nem engedte továbbmenni. A férfi végül elkezdte osztogatni a szórólapokat és mondta az jelen lévőknek, hogy olvassák el és gondolkozzanak, legyen saját véleményük, de a nő követte a férfit és folyamatosan kiabálta a férfi mögött hogy "Ez itt egy parazita! Senki ne olvasson! Adják ide a papírokat, kidobjuk a szemetet!".

Persze a piros kabátos nő nem is tudta mi állt a papíron, el se olvasta, csak annyit tudott hogy ami a szórólapon van, az neki nem tetszhet. A rendezvény után megkérdezték a nőt, hogy miért vette el a papírokat és miért nem akarja hogy az embereknek saját véleményük legyen, de ő ekkor rájuk kiabált, hogy takarodjanak, különben rájuk hívja a biztonságiakat. Érdekes, mert ő rendezett jelenetet, kiabált, másokat sértegetett és elállta a szórólapozó férfi útját, nem engedte tovább és szerinte az rendben volt, de mikor kényelmetlen kérdéseket tettek fel neki, akkor ő rögtön a bizontonságiakkal fenyegette meg a kérdezőt.

Mindezek után pedig kidobták őket a templom előtti területről, mindenféle indok nélkül. Annyit mondtak, hogy "Nem akarjuk hogy maguk itt legyenek." Ha nincsenek érvek, akkor cenzúra kell, az ellenoldal kitiltása rendezvényekről.

 

2014. február 23., vasárnap

FBI jelentés: az erőszakos bűncselekmények jelentős csökkenése és rekord mennyiségű fegyvereladás

Most adták ki az FBI legutóbbi hivatalos jelentését (Uniformed Crime Report). A jelentés a 2013-as év első félévét taglalja.

Belekerült néhány adat, amiket néhányan meglepőnek találhatnak.

A jelentés szerint az erőszakos bűncselekmények száma 5.4%-al, míg a szándékos emberölések (gyilkosságok) száma 6.9%-al csökkent a 2012-es félév adataihoz képest.

Ez azért lehet érdekes néhányaknak, mert 2013 első félévében olyan fegyvervásárlási láz volt a lakosságon, hogy kiürültek a fegyverboltok és sok vevőt már csak az üres polcok fogadták. A fegyverboltok és fegyvergyárak nem tudtak elég árut a vásárlók elé tenni. Sok fegyver modell / márka nem csak hogy teljesen elfogyott, hanem több hónapos előrendeléseket kaptak, egészen 2013 végéig.

Idézet a jelentésből:

"A hatóságok az erőszakos bűnözésekkel kapcsolatban 5.4%-os csökkenést tapasztaltak, ugyanazon első félévben, a múlt félévhez képest. Az erőszakos bűncselekmények magukban foglalják a gyilkosságokat, nemi erőszakot, rablást és egyéb támadásokat.
Az ingatlanok ellen elkövetett bűncselekmények szintén 5.4%-al csökkentek a 2012-es évhez képest. Az ingatlan elleni támadásokban benne van minden betöréses rablás, betöréses lopás, gépjárműlopás is.
A gyújtogatások ebben a kategóriában nincsenek benne, de ez a bűncselekményfajta is csökkent, méghozzá 15.6%-al."

Nem tudni hogy a rekord mennyiségű legális civil fegyvervásárlásnak mennyi hatása van a bűncselekmények ilyen fokú csökkenéséhez, de bizton visszautasíthatjuk hogy a fegyver-gyűlölők állítását, ami szerint a fegyver egyenlő az erőszakkal. A statisztikák egyértelműen az ellenkezőjét bizonyítják. A civil fegyvertartás egyáltalán nem okolható semmilyen bűnözésért.

A 2013-as adatok még csak nem is túl különlegesek. Az utóbbi 30 évben az erőszakos bűnözés és a gyilkosságok lassanként, átlagosan, folyamatosan csökkenő tendenciát mutattak.

Ez igaz az ingatlanok ellen elkövetett bűncselekményekre is, amik 5%-al csökkentek. A csökkenés a kisebb városokban jelentős, a nagyvárosokban lassabb a csökkenés, van ahol pedig egy kisebb növekedés is tapasztalható a bűnözés terén.

Amit a statisztika kimutat az az, hogy az erőszakos bűnözés problémáját egyáltalán nem a fegyverek generálják, hanem bizonyos szociális, gazdasági és geográfiai okai vannak.

gunssavelives.net

2014. január 29., szerda

Lőfegyvervásárlás, lőfegyvertartás, vadászat és fegyvertörvények - Anglia

Ez a cikk rövid ismertető a teljesség igénye nélkül. A tévedes jogát fenntartom, magam is most tanulom a témát. A törvények kissé eltérnek Skóciában, és Észak-Írországban, ez az írás Angliára koncentrál.

Fegyvertartás:

Nehéz ügy, Magyarország mellett a másik legszigorúbb szabályokkal rendelkező EU ország. Minden maroklőfegyver tiltva van (30cm csőhossz alatt, teljes fegyverhossz 60cm), kivételt jelentenek az előltöltős, fekete lőporos fegyverek. Minden félautomata fegyver tiltva van 0.22 kaliber felett. Minden automata fegyver szintén tiltva van.

Az angol jogalkotók szemében alattvalók vagyunk ebből a szempontból. A világ legrégebben működő demokráciája, alkotmány nélkül, nincs ám második kiegészítes, nincs ám fegyverhez való jog! A közvélemény teljesen ellene van hangolva. Pár száz évvel ezelőttig létezett a fegyverhez való általános jog, majd lassacskán, apránként elkezdték korlátozni. A jelenkori szabályozást két esemény (Hungerford 1987, Dunblane 1996) befolyásolta, ezekre hivatkozva tiltották be a félautomata fegyvereket, illetve a maroklőfegyereket.

A fegyverrel elkövetett gyilkosságok éves átlaga valamivel 60 alatt van. A fegyveres bűncselekmények száma meglepő módon növekszik! A bűnözők nem tartják be a törvényeket... Kíváncsi lennék hogy mi lenne itt, ha elszabadulna a pokol? Két jelentősebb fegyverpárti szervezetet tartunk számon: BASC és az NRA.

A rendőrök általában nem hordanak maguknál lőfegyvert.

Önvedédelemere nem kérhetsz és nem is kapsz fegyvert. A lőfegyverek kategorizálva vannak, számunkra földi halandóknak az első kettő jöhet szóba. A többi kategória marad a fegyveres rendőröknek, egyéb hatóságoknak és a katonáknak.

Az első a sörétes fegyver.

Leirása: Minimum 1 méteres hossz, sima cső, maximum kapacitás 2+1 (Brenneke tilos). Az engedélyt ehhez röviden SGC-nek hívják. Megszerzése viszonylag egyszerű. Jó ha büntetlen előéleted van - igaz maximum 3 éves büntetési tételig még kaphatsz engedélyt, egyéni elbirálás alapján. Itt soha nincs elévülési idő és minden számít, még egy 25 évvel ezelőtti közlekedési kihágást is mérlegelnek. Orvostól kikérik az adataidat. Epilepszia, depresszio kizáró ok. Most az új dilijük a csaladon belüli erőszak, mint kizáró ok. Az engedély 5 évre szól, ára 50 Font.

Menete: kitöltöd a kérvényt, csekket mellékeled, szerzel egy köztiszteletben álló személyt (orvos, tanár, parlamenti képviselő), aki téged legalabb 2 éve ismer és ajánl téged, 4 fénykép és postázod a rendőrségre. Ők pár nap múlva visszaigazolják hogy megkapták. Átfutási idő 2-3 hónap. Be kell szerezned egy szabványnak megfelelő fegyverszekrényt, rögziteni kell a házadban - ezt akár rácsimpaszkodva is leellenőrzi a FEO (FEO: fegyvertartást elbíráló tiszt), amikor kijön házlátogatásra, ahol felméri hogy mennyire biztonságos a házad és hogy kell-e valami extra dolgot felszerelni (rács, riasztó, stb.).

Majd elbeszélget veled, probálja felmérni mennyire vagy beszamitható, megkérdezi, hogy mire kell a fegyver. Ennél a kategoriánál elég általános dolgot válaszolni, hogy agyaggalamra, ebbe nem tudnak belekötni. Majd 1 hét múlva jön az engedélyed és vehetsz puskát. (Erre még kesőbb visszatérünk.) Ha nem kaphatsz engedélyt, akkor visszaadják a pénzed!

A sörétes lőszernél nincs határ hogy mennyit tarthatsz otthon és nem is kell elzárni. A másik elérhető kategória a FAC, ami a golyós fegyverekre és a nagy kapacitásu sörétesekre vonatkozik. Az ára ugyanannyi, 50 font. Megszerzése sokkal nehezebb, előzetes klubtagság és/vagy vadaszati lehetőseg igazolása kell még hozzá. Itt neked kell indokolni, hogy miért kell neked a fegyver. Az engedélyben alkategóriak vannak és ha mondjuk csak 22LR-e kaptad, akkor nem vehetsz egy .308-as puskát, elég bonyolult és nehéz.

A maximális lőszer is meg van szabva, kb. igy: tarható 600, max. 500-at vehet egyszerre. Ez persze változó, de nem lehet lőszert halmozni. Itt is legalább 1 méteres fegyverhossz van megszabva. A golyós fegyverek tarolásánál szigorúbbak a feltételek. Lőszernek külön páncélt kell biztosítani.

A törvények miatt a vadászfegyverek és a tolózáras, 100 évvel ezelőtti technikát alkalmazó puskák vannak elterjedve, mint például a Lee-Enfield. Kb. 1.3 millio lőfegyver van, ennek 90%-a sörétes. Kb. 650ezer engedély van kiadva. Ha elköltözöl, akkor azt jelentened kell a rendőrségnek.

Fegyvervásárlás: vagy személyesen a másik engedéllyel rendelkező személytől vagy RFD-től (regisztrált fegyverkereskedő). Egymás engedélyére rá kell irni/ki kell vezetni a gazdát cserélő fegyvert, illetve a rendőrséget is értesíteni kell a dologról, ajánlott levélben. Engdéllyel nem rendelkezőknek fegyver csak a lőteren lehet a kezében, illetve, ha a földtulaj is jelen van.

Prepper szempontból rendkívül előnytelen az egész rendszer, mert a golyós fegyverekkel nem lehet hosszútávra készulni összeomlásra (mivel elfogy a lőszer), a sörétesnél pedig elég limitált az hatótáv amire használni lehetne. Otthonvédelemre pedig a jelenlegi törvények szerint nem is szabad lőfegyvert használni.

Vadászat: Ez sem egyszerű. Vadászvizsga mint olyan, nincs. Íjjal, nyílpuskával tilos a vadászat. Csak a földtulajdonos engedélyével vadászhatsz, közterületen tilos. A vadásztársaságok nem jellemzőek. A vad azé akinek a földjén van, nem az államé.

Apróvad: minden nagyon drága, 1 napos 100 darabos fácánozásért akár 1 millió forintot is elkér némelyik hely, puskánként! Földi halandóknak maradnak a gazdálkodók, ahol kártevőirtásért cserébe lehet lőni mást is. Az egész rendszer a bizalmon és a kölcsönös egymasrautaltságon alapszik.

Nagyvad: Még nehezebb az ügy, megvan szabva milyen kaliber (legalább 0.24) hasznalható. Szarvasra nem lehet sörétessel vadászni. Ezzel jól le is korlátozták a szarvasra vadászókat egy igen szűk csoportra... A vaddisznók nincsenek igazán elterjedve, dúvadnak tekintik őket, nincs is rájuk korlátozó idény.

Nagyjából ennyi, ha valamit szeretnétek kérdezni, itt megtehetitek: http://magyarprepperforum.org

Londonercsecse

2013. október 7., hétfő

A legolcsóbb bűnmegelőzés

Egy több éves cikk. Forrása:   http://propeller.hu/itthon/1089134-a-legolcsobb-bunmegelozes

Ha a lőfegyvereket törvényen kívül helyezik, csak a törvényen kívülieknek lesz lőfegyverük. Cesare Beccaria, ma ismert büntetőjogunk szellemi atyja írta a szétdarabolt, minden erkölcsi értékrend és szervezettség nélküli olaszhonban élve az 1700-as évek közepén, hogy azok a törvények, amelyek megtiltják, hogy a becsületes polgárok fegyvert viselhessenek, csak a bűnözők dolgát könnyítik meg. Megfosztják az áldozatot a védekezés lehetőségétől, kockázatmentessé teszik a bűnt. Ma nagyon úgy tűnik számomra, hogy az értékek egyenlőségén, sokféleségén, a multietnicitáson alapuló, a szabad népesség vándorlást és kulturális kavalkádot élő Európában vissza kell térjünk Beccaria hasonló élethelyzetben írt tapasztalataihoz.
Magyarországon a jogos védelem, és az ehhez kapcsolódó önvédelmi lőfegyvertartás II. világháborút követő visszaszorítása majd ennek, a rendszerváltást követően, a magántulajdonon, az egyéni felelősségen, és a piacgazdaságon alapuló társadalmi viszonyok között történő fenntartása leginkább a szegénységben élőket, a tanyai lakosságot, a nőket, az időseket és hangsúlyozottan a cigányságot sújtja. Ma ők a legvédtelenebbek, a legkiszolgáltatottabbak.  Ha bűnözéssel súlyosan fertőzött környéken laknak, gyakran válnak erőszakos bűncselekmények áldozataivá, kényszerülnek futásra, menekülésre, kitérésre, tűrésre, megalázkodásra, emberi méltóságuk feladására, vagyonuk csorbulásának végignézésére. Mert nem jelentenek semmilyen kockázatot a bűnözőknek. Tudják róluk, hogy nincs semmijük, amivel hatékonyan megvédhetnék magukat, szeretteiket, javaikat. Még esélyük sincs. Összehasonlító adatok nélkül, fel sem merül bennük, hogy másképp is lehetne, és ha csak kétszáz kilométerrel északabbra, mondjuk Csehszlovákiába születtek volna, akkor büntetlen előéletű, 21 évesnél idősebb személyként, egy rendőrségi fegyverismereti tesztlap kitöltése és a háziorvosi vizsgálat után (pszichológiai vizsgálat nélkül) minden további nélkül hozzájuthatnának ahhoz, ami ma Magyarországon egy szűk kör kiváltsága.
Pedig ők azok, a szegények, az idősek, a nők és a cigányság, akik a lőfegyvertartásunk igencsak időszerű rendszerváltozásának tényleges haszonélvezői lennének. Méghozzá létszám arányukhoz képest sokkal nagyobb mértékben részesednének e szemléletváltás előnyeiből, mint a többségi társadalom tagjai. Az oktatott önvédelmi lőfegyvertartás ugyanis a legolcsóbb bűnmegelőzés. Minden anyagi költségét és felelősségét maga viseli a polgár, akit nem kell bérlistán tartani viszont mindenhol jelen van  és nagyon magas a bűnfelderítési mutatója.
Kedvem ellenére ez ügyben külföldi példához kell forduljak, de nem minden ok nélkül teszem, mert nagyon tanulságos. Az USA-ban a rejtett önvédelmi fegyverviselést engedő tagállamokban a legnagyobb haszonélvezője az új törvényeknek ugyanis a „rossz környéken” lakó, alacsony jövedelmű afro-amerikai vagy más színesbőrű népesség volt. Az új fegyvertartási törvények nyomán környezetükben drámaian visszaszorultak az erőszakos bűncselekmények. Ha az állampolgárok fegyveres válaszára lehet számítani, akkor a bűn nagyon nagy kockázattal jár. A mostanában ismét közkeletűvé avanzsált egykori fogalommal a „cigánybűnözéssel” – és az ezzel kapcsolatos negatív sztereotípiákkal - kapcsolatban, jó tudni, hogy bárhol, bármilyen közösséget alapul véve, a bűnözők aránya egy közösségen (népcsoporton) belül nem kisebb és nem nagyobb, mint az adott társadalomban, vagy bármelyik másik, tetszőlegesen kiválasztott közösségén belül. Magyarán: bármely kisebbség tagjainak túlnyomó többsége hétköznapi, munkából élő ember, nem bűnözésből tartja fenn magát, nincs kapcsolata a bűnözéssel és ugyanúgy zavarják őket a bűnözők, mint a többségi társadalmat, csak nekik a kiszolgáltatott szociális helyzetük és a szegénység miatt többet kell tőlük eltűrniük.
Az a nő, akit egyszer már inzultáltak, molesztáltak, futnia kellett, vagy netalán megerőszakoltak, a megmondhatója, hogy akkor, amikor a másodpercek számítanak, a rendőrség, de általában a segítség hosszú percekre van. A rejtett önvédelmi fegyverviselés másik legnagyobb haszonélvezői csoportja a nőké, életkortól és kapcsolatban éléstől függetlenül.
A harmadik profitáló csoport az időseké. Mai jogszabályaink nem tisztelik a kort, nem tisztelik az időseket. Egy becsületben, tisztességben ledolgozott, leélt élet sem elég alap arra, hogy veszélyérzet esetén egy mindentől távol eső, petróleumlámpás tanyán egy nyugdíjas önvédelmi fegyvert tarthasson. Inkább kiteszi a törvény a motorizált, gyors bűnözésnek prédára őket minden megtakarított vagyonukkal egyetemben. Aztán ha a támadás után életben maradtak, a társadalom fizetheti a hónapokig tartó kórházi ellátást, az öregek otthonát, a magára hagyott vagyont pedig széthordják a tettesek, nincs is hova visszatérni. Viszonyításképpen, egy figyelmeztető lövés ára 50 forint, a kockázatot pedig a támadó viseli.
Ehhez képest - a foglalkozásuknál fogva önvédelmit tartók körén kívül - akinek ma itthon önvédelmi fegyvere van (pl. híres művészek, celebek, politikusok, gazdag vállalkozók), arról kétlem, hogy valaha is lőfegyvere használatára kényszerült volna, vagy az évi egyszeri lőgyakorlaton kívül egyszer is elővenné a pisztolyát a páncélszekrényből. Ők azok, akik a bűnt legfeljebb a krimisorozatokból ismerik, nem része a mindennapjaiknak, jó környéken laknak, jó helyekre járnak el esténként, urbanizált környezetben élnek. Félreértés ne essék, nem akarom tőlük elvenni a polgári biztonságérzet legvégső törvényes eszközét, a család és otthonvédelem utolsó védbástyáját, mert ez álláspontom szerint minden nagykorú, büntetlen előéletű, cselekvőképes, mentálisan egészséges magyar állampolgárnak jár. Csak azt szeretném jelezni, hogy a jelenlegi rendszer igazságtalan, mert a hatalomhoz közel állókat, az ország elitjét megjutalmazza a biztonsággal, míg azokat, akiknek tényleg szükségük lenne az önvédelemre, kirekeszti. Aki pedig esetleg irigyelni kezdené a kiváltságosokat, jobb, ha tudja, hogy a jogszabályok irracionális szigora miatt az ő fegyvertartásuk is mindig egy rendőrhajszálon függ. Általában olyan egyenruhába bújtatott bürokratákén, akik egész életükben egyetlen elfogást sem csináltak, és ha élő bűnözőt akarnak látni, áthelyezésüket kell kérniük.
Marc Gertz és Gary Kleck 1995-ben publikált kutatása szerint [Armed resistance to crime, The prevalence and nature of self defence with a gun, Journal of Criminal Law and Criminology, Northwestern School of Law] 60-szor gyakrabban rántanak fegyvert az USA-ban a törvénytisztelő állampolgárok a saját védelmükben, mint ahányszor bűnös célzattal sütnek el fegyvert. Az évi átlagosan 2,5 millió [Hart Research Associates, 1986, kutatás szerint 3,2 millió] önvédelmi fegyverhasználatból 200 000 alkalommal nők nem hagyják, hogy nemi erőszak vagy más szexuális bűncselekmény áldozatai legyenek. A rendőrség lőfegyverhasználata során az esetek 11%-ban vétleneket is eltalál, míg ugyanez az arány a civileknél 2%. [George Will, Newsweek, 1993.11.15]. Amerikai kriminológusok szerint az erőszakos bűncselekmények elkövetését 98%-os valószínűséggel megszakítja, ha a polgár csak megmutatja, hogy lőfegyver van nála. John Lott, a Floridai Egyetem kriminológusa szerint az ekkor elővett fegyvereknek mindössze 2% dördül el, és ennek a 2%-nak is a 75%-a levegőbe leadott riasztó lövés. [Benedict La Rosa: Can gun control reduce crime?] Sajnos Magyarországon ez azért nem működne, mert nálunk a leghülyébb rabló is tudja, hogy nagy valószínűséggel gáz- riasztó fegyverrel került szembe, legfeljebb mindketten kicsit köhögni fognak. Nincs tétje.
Érdemes körülnézni néhány volt KGST és Varsói Szerződésbeli országban, mi történt náluk. Röviden úgy lehetne jellemezni a helyzetet, hogy amilyen a rendszerváltásod, olyan a fegyvertartásod. Csehországban igazi bársonyos forradalom volt, nyilvánosságra került minden ügynök és tartótiszt neve, az állami vagyont részvény formában szétosztották a nép között, és a fél évszázadon át letiltott lőfegyvertartást polgári alapokra helyezték át. Az eredmény? Csökkenő bűnözés, köznyugalom és a cseh fegyvergyártás, hadiipar és az ehhez kapcsolódó munkahelyek számának növekedése.
Mi volt nálunk? Máig megismerhetetlen titkosszolgálati adatok, privatizációs bonanza, szétvert- széthordott fegyvergyártás és hadiipar, ez az ágazat gyakorlatilag nem ad kenyeret. Na, ehhez idomult a fegyvertörvényünk is.
2004-ben Csehországban még csak 308308 személynek volt lőfegyvertartási engedélye (zbrojni prukaz) akik a cseh belügyminisztérium szerint hozzávetőlegesen 632 000 lőfegyvert birtokoltak. 2009-ben viszont az engedély és regisztráció alapján tartott lőfegyverek száma elérte 713 068 darabot (Forrás: Ministerstvo Vnitra Cesky Republik, közérdekű on-line adattár). A bűnügyi statisztikáik viszont egyfolytában javulnak (Forrás: Cseh Statisztikai Hivatal honlapja, látogatva 2010. március).
Csehországban 2002-2008 között az erőszakos bűncselekmények száma  25%-kal, ezen belül a rablásoké 15%-kal, a gyilkosságoké 14%-kal, a nemi erőszaké 19%-al, a vagyon elleni bűncselekmények közül a betöréseké 26%-kal, ezen belül a lakásbetöréseké 13%-kal csökkent, a jelentősen megnövekedett számú legálisan tartott lőfegyverek mellett.
Az ismertté vált bűncselekmények száma a 2002-es 372341 nagyságrendről  2008-ra 343799-re zuhant vissza. Szívesen bemutatnám a legális lőfegyvertartás és a bűnözés visszaszorulása közötti direkt statisztikai összefüggést is a kedves olvasónak, de sajnos az eredeti adatgyűjtés bontása ezt nem tette lehetővé. Egyet viszont biztosan lehet tudni. Az engedéllyel tartott lőfegyverek számának növekedése ellenére látványosan csökken a bűnözés, mind általánosan mind specifikusan, azaz téves és valótlan a magyar rendőrség és a BM-IRM bűnmegelőzésre, mint a fegyvertartás szigorításának ultima ratio okára való bármikor tett bárminemű hivatkozása.
A fegyvertartási helyzet hasonló a hadiiparáról híres Szlovákiában is. Északi szomszédunknál az ismertté vált bűncselekmények száma a 2003-as 111 893-ról 2008-ra 104 758-ra esett vissza, ezen belül a vagyon elleni és erőszakos bűncselekményeké drámaian.
Szlovákiában 2003 és 2008 között az erőszakos bűncselekmények száma „csak” 35%-kal, míg a vagyon ellenieké 11%-kal esett vissza, a csehhez büszkén hasonlítható legálisan tartott lőfegyverszám emelkedés kíséretében.
A magyar országsorsra egyesek által vizionált Latin-Amerikában Brazilia a világ egyik legszigorúbb fegyvertartási törvényével rendelkezik. Törvényesen gyakorlatilag alig lehet lőfegyverhez jutni, akinek van, annak pedig még a hozzá való lőszer vásárlására is külön engedélyt kell kérnie, alkalmanként. Mégis a földön itt a legmagasabb bűnözés. Még a háborús zóna Irakban is kevesebb bűncselekményt követnek el, mint e dél-amerikai országban.  Ja igen, a bűncselekményeket illegális fegyverekkel követik el, akárcsak a hasonlóan szigorú fegyvertartási törvényű Venezuelában. A bűnözőknek ugyanis mindig van fegyverük, legyen bármilyen a jogi környezet. Legfeljebb röhögnek a markukba, látva a prohibicionizmusukban bigott kormányokat. Argentina és Uruguay, ahol életszerűbbek a törvények sokkal jobb bűnügyi mutatókkal rendelkezik, ha már megengedtünk magunknak egy ilyen – in extremis - összehasonlítást.
A bűnözők a fegyvereiket a barátaiktól vagy egyéb nem kereskedelmi forrásból, lopásból, betörésből szerzik. Amennyiben tényleg szeretne a bűnüldözés érdemben tenni valamit, akkor e magas kockázatú csoport tagjainak az illegális lőfegyverhez jutását kell megakadályozni, forrásait felderíteni, nem pedig a legális lőfegyvertartókat értelmetlenül korlátozni. Ez a ma elnyomott és gyakorlatilag a rendőrség meghosszabbított fegyver és lőszer raktáraként vegetáló fegyverkereskedőkkel, a sportlövő egyesületi tagsággal, a vadásztársadalommal való önkéntes és baráti együttműködés nélkül például nem megy.
Szintén  rossz külföldi példa (bár politikailag kétségtelenül vonzó) és nem vezetett sehova az egyes fegyver vagy lőszer fajták „kriminalizálása”. Az USA-ban 1986-ban betiltott, golyóálló mellényt átütő lövedék „cop killer bullet” - lásd Halálos fegyver I. részében - a valóságban sohasem oltotta ki egy amerikai rendőr életét sem (nálunk ilyen az „A” kategóriás lőszer, vagy közismert nevén az acél magvas lövedék, FMJ SC). Ugyanígy a teljesen műanyagból készített, reptereken, védett rendezvényeken felderíthetetlen fegyverektől való média félelem is hamisnak bizonyult, ilyen fegyvereket ugyanis nem gyártottak és ma sem gyártanak a fegyvergyárak, nincs a termékpalettán.
Közkedvelt tévhit az automata fegyverekre hasonlító félautomata fegyverekkel („assault weapons”) kapcsolatban, hogy ez aztán a bűnözés igazi melegágya. A 80-as évek amerikai fegyver kontroll mozgalmának elsődleges céltáblájává vált fegyvereket a valóságban nem kedvelték a bűnözők, sem a drog dílerek vagy a fiatalkorú bűnöző bandák, nagyon-nagyon ritkán fordították rendőr ellen, és a kaliberkorlát miatt kevés halálos eredményt „hoztak”, átalakításuk automata fegyverré pedig igen nehézkesnek bizonyult. A lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények kevesebb, mint 2%-ban kaptak szerepet.
A zsebfegyverek (Saturday Night Special vagy SNS) mint könnyű rejthetőségük és olcsóságuk miatt korlátozandó céltárgy csoport is kriminalisztikai balfogásnak bizonyult az 1970-es években. A 3 inch csőhossznál rövidebb csőhosszú, .32” (kb. 8mm)-nél kisebb kaliberű és akkoriban 50 dollárnál olcsóbb fegyvereket mindössze a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények 10-27%-ban használták egy évtized alatt (Fontos adat, hogy ekkoriban lőfegyvert az erőszakos bűncselekményeknek mindössze 10%-ban használtak az elkövetők). A Kennedy-Rodino törvény tényleges hatása ehhez képest az volt, hogy megfosztotta az alacsony jövedelmű, de törvénytisztelő embereket az önvédelem lehetőségétől.
Téves a lőfegyverekkel történt balesetekről, de különösen a gyermekbalesetekről alkotott és a média által sugallt felfogás is. A valóságban a háztartási balesetekben, barkács balesetekben, közlekedési balesetekben megsérült vagy elhunyt személyek száma az USA-ban nagyságrendileg több, mint a lőfegyverrel történt baleseteké (az autóbalesetben sérültek 100 000 lakosra vetített számának mindössze 4%-a). Azok köre is viszonylag jól meghatározható, akiknek a saját fegyverük sérülést okoz. Ezek általában a rendkívülien hanyag, súlyosan gondatlan, vagy éppen túlzottan impulzív, türelmetlen és emocionálisan éretlen, vagy alkoholista, drogfüggő személyeknél fordulnak elő. Erre utalnak a gyakori közlekedési baleseteik, az ittas vagy bódult vezetési szabálysértések, a garázda viselkedés. A baleset leggyakrabban úgy következik be, hogy játszanak a töltött lőfegyverrel, elsütéssel ellenőrzik a töltetlenséget, orosz rulettel szórakoznak. A gyermekekre visszatérve elég annyit mondani, hogy a közel 300 millió amerikaiból évente 100-nál is kevesebb 18 éven aluli személlyel történik ilyen.
Az USA-ban a legális fegyvertartók, mint csoport tagjai, a nem-fegyvertartókhoz képest pszichológiailag nem abnormálisabbak, nem rasszistábbak, nem „szexistábbak” [férfi-női egyenjogúság, egyenlőség problematikájában szélsőséges személyek], és nem erőszakkedvelőbbek, azaz nem térnek el a társadalmi átlagtól. A fegyvertartók túlnyomó többsége a vidéki vadász közegben, kultúrában szocializálódott, ide ágyazódva ismerte meg a lőfegyvertartást, a rekreációs (hobbi) célú fegyvertartást, mint gyermek. Az önvédelmi fegyvertartóknak viszont, ettől eltérően, gyakran nincsenek ilyen lőfegyvertartási gyökereik, nem kapcsolódnak össze a többi fegyvertartóval, önvédelmi fegyvertartásukat az USA-ban nem mindenhol kíséri a hazaihoz hasonló hivatalos fegyverismereti és jogi, biztonsági oktatás, képzés.
Kleck első, 1991-es tanulmánya szerint az USA-ban évente 1100-2800 bűnöző hal meg legális fegyver (rendőri vagy bírósági eljárásban igazoltan) jogos védelmi használatától. A jogos védelmi helyzetben történt lőfegyver használatok becsülhető számát pedig a nagy átlagban az évi 600 000 és az 1 millió közé teszi, ami szinte ugyanannyi, mint a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma. Ezek a nagy számok azonban korántsem meglepőek, ha tudjuk, hogy az Egyesült Államokban a háztartások 1/3-ban van otthon töltött önvédelmi lőfegyver, a boltok 1/4-e tart védelmi céllal lőfegyvert, és az amerikaiak 5%-a mindenhová magával is viszi az önvédelmijét. Az önvédelmi lőfegyvertartók nagyobb biztonságban érzik magukat attól a tudattól, hogy van otthon lőfegyverük, és hisznek is ebben. És ez nem feltétlenül csak illúzió. Akik ugyanis támadás vagy rablás elhárítására lőfegyvert használnak, azok ellen ritkábban fejezik be a megkezdett bűncselekményt, mint azok ellen, akiknek nincs, és a közhiedelemmel ellentétben ritkábban is sérülnek meg, mint azok, akik a fegyvertelenek vagy az önvédelem más eszközét választják! Ja igen! A bűnözők az esetek kevesebb, mint 1%-ban tudják elvenni áldozatuktól a lőfegyverét, hogy aztán ellene fordítsák. A tények tehát ellentmondanak a hiedelmeknek, viszont alátámasztják a legális lőfegyver tartás bűnmegelőző szerepét. Vélhetően a fegyvertartók és a fegyvertartást ellenzők között, e tárgyban folyó vitát azért lesz nehéz végérvényesen eldönteni vagy a statisztikai adatok alapján bizonyos statisztikai hibahatáron belül számolni, mert az sohasem lesz mért statisztikai adat, hogy hány be nem jelentett bűncselekmény nem történt meg, azért mert a majdnem áldozatnak volt lőfegyvere. Viszont az amerikai börtönök népével folytatott interjúkból az derül ki, hogy sokszor tartottak attól, hogy az áldozatnál fegyver van, és ezért elálltak a szándékuktól. A börtönlakók az állampolgárok fegyverhasználata és a rendőrök közé egyenlőséget tettek, ami a pozitív társadalmi következmények szempontjából igencsak értékelendő körülmény. Ahogy a Cesare Beccaria írta, a bűn azonnali büntetésének van nagy visszatartó ereje (ami persze nem jelenti azt, hogy visszavennénk magánkézbe az állam büntető hatalmát).
Az alábbi táblázat önmagáért beszél:
Tettes/áldozat találkozások   Lőfegyver az elkövetőnél   És az áldozatnál
Konfrontáció                                            (+)                             (+/-)
Fenyegetés                                              (+)                             (-)
Támadás                                                   -                               -
Sérülés                                                      -                                0
Halál                                                           +                               0
A “+” jel azt jelenti, hogy a lőfegyver birtoklás növeli annak valószínűségét, hogy a találkozás egy előző fokozatból az adott fokozatba lépjen.
A “-“ jel azt jelenti, hogy a lőfegyver birtoklása csökkenti annak a valószínűségét, hogy a találkozás egy előző fokozatból az adott fokozatba lépjen. A 0, nulla jel azt jelenti, hogy nincs hatás, a zárójel pedig azt, hogy feltételezett irányról van szó, és nincs mért adat. (Forrás ismét: Kleck)
A lőfegyver birtoklása kiegyenlíti az erőviszonyokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fizikailag gyengébb nők gyakrabban használnak lőfegyvert férfiak ellen, mint nők ellen, és egyedül gyakrabban használják csoport ellen, mint fordítva. A csehovi színpadi puska esetét pedig, (ahol a jelenetben puska van, az el fog sülni) szerencsésebb eshetőleges okként vizsgálni. A pszichológusok úgy vélekednek, hogy egy eleve dühös, felfokozott érzelmi állapotú fegyveres támadó, ha az áldozatnál lőfegyvert lát biztosan támadni fog. A gyakorlati kutatási adatok viszont majdnem fele-fele arányban megoszlanak pro és kontra. Általánosságban ezekből a kísérletekből az szűrhető le, hogy minél valósághűebbek a feltételek, minél inkább az életből merítenek, annál kevésbé támasztják alá ezt. Ha már itt tartunk, számomra a legmeggyőzőbb példa a nagyapámé, aki a körbezárt Budapesten, 1944 decemberében katonaruhából „átöltözött” civilbe, és a dédnagymamám budai várbeli házában a kapu alatt összetalálkozott négy fegyveres nyilassal (nagyapámat feljelentették), akiket az egy szál tiszti pisztolyával lövés nélkül megfutamított.
A fegyver puszta jelenléte a támadónál általában feleslegessé teszi a tényleges támadást. Mire kell a pisztoly? A dominancia megszerzésére, az áldozat akaratának meghajlítására, megtörésére, hogy odaadja a pénzét, vagy, hogy szexuális kielégülést nyerhessen az erőszaktevő. Ilyenkor a fegyver léte helyettesítheti a támadást magát. Lőfegyver nélküli rablók gyakran érzik úgy, azért kellett támadniuk, hogy ne legyen ellenállás, míg a lőfegyveres elkövetők a lőfegyver áldozatra fogása által biztosítják maguknak ugyanezt.
Egy lőfegyveres rabló sokkal kevesebbszer okoz sebesülést is, mint egy késes. Felfokozott stresszes állapotban ugyanis nagyon nehéz pontosan lőni, szúrni, ütni viszont sokkal könnyebb, és még ráadásul le is vezeti a feszültséget, megnyugtat. Hasznos információ, hogy mindössze az esetek 19%-a vezet személyi sérülésre, amikor a rabló lőfegyverből lövést adott le az áldozatára, szemben a késes támadók 55%-os szúrási „sikerével”. A teljes képhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a lőtt sebek általában súlyosabbak, gyógyításuk komplikáltabb a szúrtakénál (nagyapám szerint inkább a csendőr kísérjen, mint a pap!). A halálesetekről pedig azt kell tudni, hogy az összes erőszakos személy elleni bűncselekménynek kevesebb, mint 1%-a végződik így, még az USA-ban is.
Nem vagyok kriminológus, ezért nem tudom megmondani, hogy a rejtett fegyverviselést a törvénytisztelő polgároknak megengedő amerikai tagállamok törvényei bűnözésre gyakorolt kedvező hatásának mérésére a legalkalmasabb módszer tényleg a Poisson lognormal modell Markov lánc Monte Carlo elemzése-e, de egy bizonyos. Az amerikai szakemberek mérései, tanulmányai, objektív megközelítésük engem lefegyverzett és most már nem csak sejtem, de tudom is: a magyar fegyvertörvény és kormányrendelet nem hogy minden hasznos hatás nélküli, de egyenesen kártékony, diszkriminatív, és aránytalanul hátrányosan érinti a legszegényebb, legvédtelenebb, egyben legveszélyeztetettebb közösségeket, törvénytisztelő állampolgárokat. Ezen felül nem termel nemzeti jövedelmet, nem teremt munkahelyeket, és a költségvetés kiadásait sem csökkenti. Itt az idő, hogy a rendszerváltás a fegyvertartásban is bekövetkezzen.
(A szerző ügyvéd, az IRM által felkért Fegyverügyi Civil Bizottság titkára)

2013. szeptember 22., vasárnap

Felfegyverezik magukat az ukrán emberek

Nyolc ukránra jut egy fegyver, és évente tíz százalékkal nő a fegyvertartók száma. A gumilövedékes fegyvert bárki vehetne egy törvényjavaslat szerint. Fegyvertartók és lövészek vezetői szerint az lenne a legjobb, ha mindenki vehetne éles lőfegyvert, mert akkor kétszer is meggondolnák az emberek, mikor sütik el. Egy ellenzéki képviselő szerint aki ezt mondja, az idióta, nem lehet "egy afrikai életszínvonalú országban, amely világvezető vodkafogyasztásban, és ahol minden negyedik lakos lelkileg sérült" engedélyezni az éles lőfegyverek tartását.

Tömegesen fegyverezik fel magukat az Ukrajnában élők. A belügyminisztérium adatai szerint csaknem 40 ezer lőfegyvert vásároltak idén az országban - írta a Fokusz című hetilap.  

Az ukrán fegyvertartók szövetségének becslése szerint jelenleg 2 millió a legálisan és több mint 3,5 millió az illegálisan tartott lőfegyverek száma a 45 millió lakosú Ukrajnában. Évente 10 százalékkal növekszik a fegyvertartók száma.

Gumilövedékes fegyvert rendfenntartó, politikus, újságíró tart 

Miközben az ukránok közül egyre többen veszik fontolóra, hogy valamilyen pisztolyt vagy puskát szerezzenek be önvédelem céljára, elkezdődött a parlamenti és társadalmi vita a fegyvertartás engedélyezésének módosításáról.

Augusztusban terjesztett a kormány a parlament elé egy törvényjavaslatot, amelyben kiterjesztenék azok körét, akik gumilövedékes önvédelmi fegyvert birtokolhatnak. Míg jelenleg ilyen fegyvert csak rendfenntartók, parlamenti képviselők és újságírók tarthatnak Ukrajnában, a törvénymódosítás elfogadása után bárki kaphat rá engedélyt, ha büntetlen előéletű és mentálisan egészséges.

Fura érvek, őrültözés, vodkázás

Közben egy másik javaslatot bocsátottak társadalmi vitára az ukrán fegyvertartók szövetségének tagjai. Szerintük ugyanis a gumilövedékes fegyverek nem a legalkalmasabbak a támadók és a betörők elleni védekezésre, viszont az egymás közötti vitákat egyre többen igyekeznek majd ilyen önvédelmi fegyverekkel elrendezni. A szervezet megfigyelőtanácsának elnöke rámutatott arra, hogy él az emberekben az a tévképzet, miszerint ezekkel a fegyverekkel nem lehet ölni. "Ha pedig ezt gondolják, gyakrabban és indokolatlanul használhatják. Ezzel szemben viszont nem kevés az olyan esetek száma, amikor gumilövedék halálos sérülést okozott" - fejtette ki. Szövetsége ezért azt javasolja, hogy inkább az éles lőfegyverek tartását engedélyezzék. "Ha bárkinél lehet éles pisztoly, akkor a tulajdonosa kétszer meggondolja, hogy lőjön vele" - érvelt Ucsajkin.

Ha valakit gumilövedékes fegyverrel ölnek meg, az elkövetőt nem lehet a fegyver alapján azonosítani. Ezzel szemben egy éles pisztolyból kilőtt lövedéken olyan egyedi nyomokat hagy a fegyvercső, mint az ujjlenyomat, ezáltal a gyilkos fegyver azonosítható. Egy ukrán sportlövő egyesület elnökének az a meggyőződése, hogy jelentősen visszaszorítaná a bűnözést, ha minél többen felfegyverkeznének Ukrajnában. Példaként hozta a balti államokat és Moldovát, ahol szavai szerint a lőfegyvertartás legalizálása után 50-70 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma.  

A fegyvertartással kapcsolatosan mindenféle módosítást ellenez Hennagyij Moszkal ellenzéki parlamenti képviselő, volt belügyminiszter-helyettes. "Őrült az, aki engedélyezi a lőfegyvertartást egy afrikai életszínvonalú országban, amely világvezető vodkafogyasztásban, és ahol minden negyedik lakos lelkileg sérült" - háborgott a képviselő. (Origo-MTI)

2013. augusztus 13., kedd

Amerika és Magyarország, Fegyvertartás - érvek és ellenérvek

Egy hasonló írásom már van itt a blogon, de talán itt az ideje egy második megírásának. Ezúttal egy blog és a Sárga Fórumon talált ellenérveket veszem alapul.

(De nagyjából mindenhol ezeket szokták írni.)

1. "A lőfegyver sokkal veszélyesebb mint a kés."

Nem igaz. Késsel és más eszközökkel pont ugyanúgy lehet ölni, mint lőfegyverekkel. Mikor őrültek támadnak másokra, akkor a fegyveres támadásokat kiélezi a média, de fegyver nélküli támadások sokszor még több áldozatot követelnek mint a fegyveres mészárlások.

Néhány példa:

Kína, Shaankxi tartomány: egy férfi 4 embert ölt meg egy baltával
Hong Kong: 5 halottat hagyott hátra egy késes őrült
Xinjiang: Egy férfi 6 embert ölt meg és 8-at megsebesített egy késsel
Kína: 8 embert ölt a késes őrült. Az áldozatokból 3 a férfi rokona.
17 éves kínai fiú ölt meg 9 embert, egy késes támadás során.
17 éves lány gyilkolt meg 30 férfit.
Kínai férfi 67 embert ölt meg.
Beijing, Kína: 5 halálos áldozatot követelt, hogy egy férfi berontott egy rendőrőrsre és sorra késelte meg az ott dolgozó rendőröket.
Kína, 2013: 47 ember halt meg, mikor valaki szándékosan gyújtogatott egy buszon. 2009-ben 27 embert követelt egy pont ilyen eset. Ugyanabban az évben 24
halálos áldozata volt egy másik buszos gyújtogatásnak.
Kína: 36 halott maradt hátra, mikor 10 késes támadó rohant le egy rendőrőrsöt.

2. "Emberek aknavetőket, gránátokat és M-16-osokat vásárolnak. Miért engedi ezt a törvény?"

Nem engedi. Ilyesmiket tilos vásárolni. Az M-16-osból pedig csak egy pár van civil kézben. 25ezer dollártól kezdődik az áruk, bűnözők és félbolondok nem jutnak hozzá automata fegyverekhez, főleg hogy rengeteg papírmunkával is jár a beszerzése. Rendkívül bonyolult és drága. A média automata fegyverekről ír, de ez csak azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem tudják hogy miről beszélnek és egyszerűen félretájékoztatják az embereket.

3. "A magyar emberek túl hülyék, buták, felelőtlenek a fegyvertartáshoz."

Miért lennének? Mégis ki gondolja saját magát hülyébbnek mint akármelyik másik külföldit? Mi a helyzet a másfélmillió Amerikában élő magyar származású lakosról? Ők nem "hülyék"? Ha egy magyar Amerikában születik akkor okos lesz, ha Pesten akkor meg buta? Mi van azokkal akik az óceánt átszelve utaznak az Egyesült Államokba? Ők hirtelen megokosodnak? A magyar ember nem butább másoknál.

Magyarországon az IQ átlag 98 pont. Az Egyesült Államokban szintén 98 pont. Az intelligenciát tekintve a világ ranglistáján Magyarország az első 10 között van.

4. "Akkor a cigányok is kapnának fegyvert."

Senki nem kap, hanem vesz. A vásárlást törvények szabályozzák. Nem bőrszín és származás szerint, hanem aszerint hogy valaki büntetlen előéletű és mentálisan is egészséges. Amerikában többek között ezeknek a krtitériumoknak kell megfelelni olyan dolgok mellett mint például az életkor és a tartózkodási státusz.

Egy dolgozó, tisztességes, kétgyermekes cigány családapától miért vennéd el az önvédelem jogát? Vannak olyanok is. Ahogy rendes feketék is vásárolnak lőfegyvert az USÁ-ban.

5. "De az amerikai fegyverkultúra 400 éves."

Ez egy semmitmondó állítás. Hogy 400 évvel ezelőtt valahol mi volt a szokás, az egy most élő emberre semmilyen hatással nincs. Számítógéphasználat nem volt szokás se 400, se 200, se 50 éve. Azért csak beleszokott a társadalom, nem igaz?

Ha egy olyan amerikai vesz lőfegyvert aki előtte sose lőtt, az miért másabb attól, mintha olyan magyar vesz lőfegyvert aki előtte még sose lőtt?

Magyarországon még volt sorkatonaság is, Amerikában az sincs. A 30-35 éven túli magyar férfiaknak bizony van tapasztalatuk a lőfegyvereket illetően. Sokkal több mint egy olyan amerikainak, aki még csak a Call of Duty-ban látott puskát.

6. "Ahol sok a lőfegyver, ott magas az öngyilkosságok száma."

Nem igaz. 110 országból az USA csak a 33. a listán. Olyan országok előzik meg mint Magyarország, Japán, Franciaország, Lengyelország, Oroszország, Ukrajna, Kína és még sok másik.

Magyarországon az öngyilkossági ráta a duplája az Egyesült Államokénak.

7. "Ha magyaroknak lenne fegyverük, megölnék egymást."

Miért, most megölik egymást késekkel, botokkal és egyéb tárgyakkal? A magyar ember nem gyilkolja meg a másikat, ha nem ad elsőbbséget valaki a kereszteződésben.
Volt valaki akit agyonvertek, de az az eset pont a fegyvertartás szükségességét bizonyítja. Ha lett volna az áldozatnál lőfegyver, akkor valószínűleg még most is élne.

8. "Akkor atombombát is adnál a civileknek?"

Ostoba kérdésekre nem érdemes válaszolni. Aki nem tudja mi a különbség egy puska és egy atombomba között, azzal nincs értelme leállni beszélgetni.

9. "A lőfegyver még nem biztosíték arra, hogy a támadást meg tudod akadályozni."

Nem biztosíték, de ez alapján elvehetnék a lőfegyvereket az összes rendőrtől és katonától is.
Nem biztosíték, de igen jó eséllyel háríthatsz el egy téged vagy mást ért támadást.

10. "Azokban az országokban kevesebb gyilkosság történik, ahol tilos illetve nagyon szigorú a civil fegyvertartás."

A gyilkossági rátában megelőzi az Egyesült Államokat sok másik ország. Igazából az USA egyáltalán nem is áll olyan rosszul, ha akármelyik dél-amerikai vagy afrikai országot nézzük, ahogy több ázsiai ország is megelőzi.

Az Egyesült Államokat Svájccal hasonlítgatni nem igazán érdemes. Az Államokban nem svájciak, hanem dél-amerikai származásúak (latino) élnek és sok afrikai.

A "kevesebb fegyver = kevesebb bűnözés" helyi szinten is hamis. Vannak olyan települések ahol kötelező a fegyvertartás minden házban, azok a kisvárosok a legbiztonságosabb helyek az Egyesült Államokban.

Kennesaw, GA az egyik ilyen város. 30.000 lakosa van, a bűnözési ráta alig 1/3-a az országos átlagnak. Van hogy éveken át nem történik egy gyilkosság sem.
http://www.city-data.com/city/Kennesaw-Georgia.html

11. "Amerikában az Alkotmányra hivatkozva az őrültek és a bűnözők is vehetnek fegyvereket."

Nem vehetnek. Tiltja a törvény.

12. "A fegyvertartásvita nem a sportfegyverekről szól."

Akkor mikről? Az AK sporter és az AR-15-ös sportpuskák vannak a fegyvertiltást követelők célkeresztjében.

13. "Korlátozni kell azt hogy ki mennyi lőszert vehessen és tarthasson otthon."

Miért? Ha a lőtérre megy valaki, akkor 1000-2000 darabot is ellő. Sportlövészetnél és gyakorlásnál ez nem nagy szám. Hogy valaki egyszerre vesz sokat, az pedig azért van, mert minél többet veszel annál olcsóbban jön ki darabra. És persze a postaköltségen is így lehet spórolni.

Ha valaki rosszra készül, az meg úgyse tud magára aggatni 6000 darab lőszert. 6000 darab 223-as lőszer az 79 kiló. - (Azért 6000 darabot mondok példának, mert az egyik őrült lövöldözőnek annyi darab lőszere volt otthon és emiatt kezdték a lőszervásárlási korlátozást forszírozni.)

14. "Miért nem elég a nem-halálos önvédelmi fegyver?"

A rendőrségnek miért nem elég? Azért mert a lőfegyver hatásosabb mint egy tubus gázdezodor, vagy néhány gumibogyó.

15. "Kevesebb az önvédelemből elkövetett emberölések száma, mint a gyilkosságok száma."

Ez azért van, mert mikor a tisztességes ember elővesz egy lőfegyvert, akkor a bűnözők elmenekülnek. A fegyverhasználatra még csak sor sem kerül, a legtöbbször már az is elég ha megmutatja az áldozat, hogy nem védtelen.

16. "Ha a sok fegyver nagyobb biztonságot jelent, akkor az USÁ-ban miért nem szűnt meg a bűnözés?"

Nem szűnt meg teljesen -mert olyan csak a mesében van-, de folyamatosan csökken. Egyre több lőfegyver, egyre csökkenő bűnözés, egyre kevesebb gyilkosság. Ezek tények, a számadatok megtekinthetőek a hatósági weboldalakon.

17. "Ha van a fegyvered, akkor a bűnöző is majd inkább meg akar ölni."

Nem, ha van az áldozatnál fegyver, akkor a bűnöző menekül. Az áldozat az életét félti ha megtámadják, a bűnöző pedig pénzt akar, ékszereket, értékeket, de a saját életét nem adná egy pénztárcáért, úgyhogy menekülni fog. Tömegével vannak erről hírek az Interneten, illetve videókat is lehet látni Youtubeon, ahogy
a bűnözők menekülnek a fegyveres áldozatuk elől.

18. "Majd megvéd a rendőr."

Nem véd, mert nincs elég, azok se járőröznek. Amelyik igen, az pont nem ott van ahol te vagy. A rendőrt ki is kell hívni. Ha van telefonod, még nem biztos hogy felveszik az őrsön. Már ha van időd arra hogy felhívd őket. Ha sikerülne is és küldenének is hozzád egy járőrt, az is 10-20-30 perc, ha egyáltalán odaér, annyi idő alatt meg bármilyen bűncselekményt elkövet a támadód, felül egy buszra és mikor a rendőr 20-30 perc múlva odaér hozzád, addigra a bűnöző már messze jár.
Ha megúsztad élve, akkor kórház, feljelentés, sajnálkozás az elveszített értékeid miatt. Mind eső után köpönyeg.

19. "Az itthon én csak magamat/otthonomat/családomat akarnám megvédeni hsz-t pedig végképp nem értem. Jobb lenne ha az előre gondolkodó fatolvaj AK47-tel érkezne?"

Bűnöző nem megy oda, ahol fegyveres ellenállásra számít. Ez miért lenne másképp Magyarországon mint az Egyesült Államokban?

20. "Talán a jogoknak és a hatóságoknak kéne rendet tartani. 21. század van!"

Bent ülsz a szobádban a számítógép előtt. Nézz a hátad mögé! Látsz rendőrt? Ugye hogy nem? Akkor hogy védene meg most azonnal, ha nincs ott?

Az Egyesült Államokban már a bíróság is kimondta, hogy a rendőrségnek nem feladata a lakosság védelme.

21. "De a lőfegyverbalesetek! Minden évben 3.000 fegyveres baleset van az USÁ-ban!"

Autóbalesetből az USA területén 2009-ben 10.800.000 történt. (Kormány weboldaláról van az adat.) 3600-szor annyi autóbaleset, mint fegyveres baleset.

22. "Ha valakinek fegyvere van, az azzal követ el öngyilkosságot."

Akinek meg nincs, az meg leugrik a pesti lánchíd pilléréről az aszfaltra. Vagy felakasztja magát. Vagy mérget vesz be. Vagy más utat választ. Nem tudom hogy az aszfalton szétkenődés miért lenne jobb.

23. "A lőfegyverek csak ölésre valók."

Ez sem igaz. Itt van pár másik példa: sportlövészet, vadászat, önvédelem-, otthon és vagyonvédelem, befektetés, munkaeszköz, gyűjtemény, hobbi és szabadidőtöltés. A fegyvertartás és viselés az Egyesült Államokban még alkotmányos jog is.

És az utolsó pont:

24. "menj a fenébe" "fegyverbuzi" "hülye" "idióta" "önjelölt Rambó" "rohadj meg"

Az ilyesmikre nem érdemes reagálni. Az ilyen szavak és kifejezések csak arra utalnak, hogy a használójukkal nem lehetséges észérveken alapuló vitát folytatni.


A végére maradt két észrevétel:

A legtöbben a nagy vitatkozók közül sose jártak Amerikában, de meg próbálják mondani másoknak, hogy az Egyesült Államokban hogy megy a lőfegyvertartás dolog és tömegével írnak cikkeket és hozzászólásokat lőfegyverekről, holott sose vettek és sose próbáltak ki egyet sem.

A magyar sajtó és média folyamatosan természetesen a külföldi liberális sajtó és média anyagát veszi át. A statisztikákkal is ez a helyzet. Ha valaki valódi adatokat és statisztikákat szeretne, akkor azokat hatósági oldalakról érdemes kikeresni, és nem fegyvertartás-ellenes hírportálokról.

2013. június 24., hétfő

Madonna és a fegyvertéma?

A nagyon liberális, baloldali, Obama támogató Madonna benne volt a "Jó Reggelt Amerika" műsorban. Amit eddig Madonnáról tudni lehet, az nem túl hízelgő rá nézve, de mit mondott ma, amivel kivételesen egyet lehet érteni?

A riporternő megkérdezte tőle, hogy miért pózol a turnéján fegyverekkel és hogy gondolt-e arra hogy ez nem helyes. Erre azt válaszolta, hogy ez olyan mintha akciófilmekben nem lennének fegyverek. Aztán azt mondta amit az NRA-tól lehet sűrűn hallani.

"A fegyverek nem ölnek embereket, az emberek ölnek embereket."

Aztán még hozzáfűzte:

"Ez nálam is így van, egy olyan nő szerepét játszom el, aki bosszút akar állni."

A riporternő azt mondta erre, hogy "Ezek valóban csak filmek és ez csak művészet, nem valós erőszak, de sok filmnél elhalasztották a megjelenés dátumát a Sandy Hook-i iskolai lövöldözés miatt, szóval nem gondolt arra hogy..."  

Madonna válasza: "De az nem változtatott semmit a helyzeten. Ezt az egészet csak félelemből és butaságból tették. Az emberek pedig nem tanítják és nem oktatják arra a gyerekeiket hogy tudják hogy mi folyik a világban ezzel kapcsolatban."  

Hogy ezek után Madonnának hány Hollywood-i támogatója marad, azt nem tudni. Talán van akkora sztár, hogy a rajongói kiállnak mellette. Nem úgy mint a Battlestar Galacticában játszó színésznő (Katee Sackhoff), akik egyetlen ártatlan és ésszerű fegyvertartással kapcsolatos félmondat miatt a twitter követőinek felét -100.000 követőt- vesztette el.

http://www.huffingtonpost.com/2013/06/23/madonna-guns-weapons-mdna-tour_n_3487685.html

2013. március 14., csütörtök

Ice-T (rapper) véleménye az alkotmányos fegyvertartásról


Gondolkoztam egy ideig hogy lefordítsam és feltöltsem-e. De végül is mások véleményét nem tilos megosztani.

Az interjúról: Kemény szavak, de Ice-T nem ijedt meg és kimondta őket.

A hatóságokkal kapcsolatos kijelentése tűnhet a legdurvábbnak, de igaza van. Ha egy diktatúra életre kel, akkor mindig a hatóságok mennek a lakossággal szemben. A hatóság a diktatúra ökle. Gondoljunk csak 1956-ra, vagy a Szovjetúnió rendszerére.