Pages

2014. december 1., hétfő

Több fegyveres civil szerveződés is őrzi a Ferguson-i üzleteket

A fosztogatás és gyújtogatás elég ijesztő méreteket öltött Ferguson-ban, de rosszabb is lehetett volna, ha nincs jelen két civil fegyveres csoport, akik biztosították az utcákat és védték a boltokat.

Az egyik csoprt ami 35.000 tagot számlál, legtöbbjük a hatóságokhoz tartoznak, aktív és nyugalmazottak, veterán katonák és más hasonlók, akik az Alkotmányra tett esküjüket komolyan véve most életet, szabadságot és tulajdont védtek Fergusonban.

Ők az Oahtkeeperek, magyarul az Eskütartók.

2009-ben alakultak, az Alkotmány védelmére indított csoport mára jelentős taglétszámmal bír.

Többségüknek katonai, rendőri és mentős képzettsége van. Most ők álltak a háztetőkön, az utcát figyelve.

"Gondoltuk hogy teszük valamit, mikor hétfőn a Nemzeti Gárdát nem állították be az üzletek és boltok védelmére. Úgyhogy mi siettünk az emberek segítségére."

"Elég rossz hogy nem lehettünk itt hamarabb. De aztán önként jelentkeztünk hogy mindenki biztonságban lehessen."

Mikor látták a CNN-en, hogy az emberek üzletei és boltjai veszélyben vannak, felajánlották a segítségüket és hogy védik majd az utcákat, amit némelyik boltos könnyekkel küszködve köszönt meg. A szervezet tagjai segítettek az üzleteket bedeszkázni, majd a tetőkön állva, egymást váltva őrizték a környéket.

A gyújtogatóktól is tartani lehetett, így minden tagnál volt néhán vödör víz is, és tűzoltókészülékek. Többek között nem halálos önvédelmi eszközök is, a puskáik mellett.

Egy másik kisebb csoport, ami a Ferguson-i lakosokból szerveződött, létrehoztak egy helyi milíciát, hogy a fosztogatókat és zavargókat távol tartsák a boltoktól. Csak biztosak akartak lenni abban, hogy nem teszik tönkre a megvadult tüntetők az üzleteket, így őrt álltak előttük.

Ez a csoport szintén sikeresen végezte el a feladatot.

Egy Jordan nevű férfi a társaival védte az egyik benzinkutat, puskáik és maroklőfegyvereik voltak. Jordan és a csapata feketékből állt, míg a benzinkút tulajdonosa fehér volt. Jordan-ék együtt őrizték a benzinkutat a fosztogatók ellen.

Míg Brown lelövése miatt elharapóztak a faji ellentétek, addig ennél a benzinkútnál ennek semmi jele nem volt, nem számított ki milyen színű, összedolgozott a fehér tulaj és a fekete csapat. Így mindenki biztoságban lehetett.

"Ha nem lennének itt a fiúk, akkor már rég porig égették volna a zavargók a benzinkutamat." -mondta Doug Merello, a kút tulajdonosa.

Merello elárulta hogy még az édesapja vette a benzinkutat.

Bár a szószólók, felforgatók, anarchisták, magukat jogvédőknek nevezők és bűnözők megpróbálták rassz útra terelni az egész tüntetést, sajnos nagy részben sikerrel jártak.

De az elmondtható, hogy Ferguson lakói közül sokan származásra való tekintet nélkül éltek az Alkotmányos jogaikkal és fegyverrel védték meg magukat és egymást.

Ez a két különböző csoport, két szervezetlen milícia, ami képzett vagy kevésbé képzett, szintén kiállt a közösségért ott ahol a hatóságok nem tudták biztosítani a lakosság védelmét.

http://bearingarms.com/professionals-dont-shoot-wound/

http://www.ammoland.com/2014/11/oath-keepers-guarding-businesses-in-ferguson-mo-calling-on-volunteers-to-assist/#axzz3Kd3E78Y7

http://oathkeepers.org/oath/2014/11/29/mysterious-oath-keepers-guard-rooftops-in-downtown-ferguson/

2014. november 30., vasárnap

Fekete Péntek: másodpercenként 3 fegyvereladás

Az előzetes számadatok alapján úgy tűnik hogy az idei Fekete Pénteki fegyvereladások forgalma elég jelentős volt.

A NICS rendszere volt hogy másodpercenként 3 vizsgálatot futtatott le. Persze ebben nincs benne sem az Interneten épp megvásárolt fegyver, mert azoknál később töltik ki a vizsgálathoz szükséges nyomtatványokat. Ahogy sok államban a NICS vizsgálat nem szükséges, ha valakinek van viselési engedélye.

A CNN beszámolójában ez áll:

A legforgalmasabb bevásárlónapon a fegyerek eladása is ugrásszerűen megnőtt, az állami háttérvizsgáló rendszerbe renkord mennyiségő kérvény futott be, több mint 175.000 darab. (Hatóságok statisztikája)

Másodpercenként 3 befuott kérvény, ami egy átlagos napi forgalom háromszorosa. Összesen 600 FBI ógynöknek kellett átfuttatnia a kérvényeket a rendszeren, 17 órán át kellett dolgozniuk hogy a 3 napos keretet ne lépjék túl. (Ha 3 napig nem küldik vissza az engedélyezésről a választ, akkor az üzletek a kérvényt elfogadottnak tekinthetik a törvény szerint és odaadhatják a lőfegyvert vásárlónak.)

"Hagyományosan, a Fekete Péntek az egyik legforgalmasabb nap a fegyvervásárlások szempontjából." - nyilatkozta az FBI szóvivője.

http://gunssavelives.net/gun-industry/three-guns-per-second-sold-on-black-friday/

2014. november 26., szerda

Michael Brown ügy vallomástétel - Önvédelemből lőtt a rendőr

A fontosabb részletek a bírósági tárgyalás anyagából, hogy pontosan mi történt mikor a rendőr Darren Wilson és Michael Brown találkoztak.

Aznap a rendőr szolgálatban volt és elég eseménytelenül telt az ideje. Azért volt azon a környéken, mert egy beteg gyerekhez hívták ki egy mentő mellé. Hallott a kisbolt kirablásáról a rendőrség rádióján, de ő nem ment a helyszínre, mert 2 másik járőr már útban volt oda.

Wilson rendőr az egyenruhájában volt és egy rendőrautót vezetett. Az oldalán egy Sig 229-es, .40 S&W kaliberű pisztoly volt. 12 a tárban, +1 lőszer a csőben. Volt nála még egy tartalék tár, 2 pár bilincs egy ASP ólmosbot, paprikaspray és a rádiója. A rendőrségnek nincs elég sokkolója, úgyhogy az nem volt nála, mert nem is kért, azzal magyarázva hogy túl nagyok és kellemetlen cipelni.

Miután a beteg gyerek miatti hívás végére járt, akkor a kocsiból észrevett 2 férfit, egy nagyon nagy darabot és egy másikat, akik az úton gyalogoltak, a forgalmat akadályozva.

Wilson rendőr lehúzta az ablakot és javasolta a két férfinek (Johnson-nak és Brown-nak) hogy az út helyett inkább a járdát használják. Johnson azt válaszolta a rendőrnek, hogy már majdnem odaértek ahová indultak és ugyanúgy az út közepén folytatták a gyaloglást. A rendőr megkérdezte, hogy "Mi a
baj a járdával, miért nem ott sétáltok?". Michael Brown ekkor azt mondta neki, hogy "F*szt se érdekli hogy mit pofázol."

Akkor Wilson rendőr észrevette hogy Brown kezében szivarok voltak, Johnson pedig fekete pólóban voltak. Ekkor jött rá, hogy a két alakra ráillett az előzőleg a rádióban leadott rablók személyleírása.

A két -ekkor már- gyanúsított még mindig a rendőrautó mellett gyalogolt. Wilson rendőr beszólta rádióján, hogy erősítésre van szüksége, majd a kocsival Johnsonhoz és Brownhoz húzódott. Kinyitotta az ajtót és odaszólt Brown-nak. "Hé, gyere ide egy pillanatra!" Brown erre azt válaszolta, hogy "Mi a f.szt csinálsz ha nem megyek?" és rácsapta a kocsi ajtaját.

Wilson újra megpróbálta kinyitni az ajtót, és próbálta Brown-t arrébb tolni, egy "Menj hátrébb b.zdmeg!" mondat kíséretében. Brown nem engedte és másodszorra is rácsapta az ajtót. De ekkor Brown már lendítette is az öklét és arcon ütötte a rendőrt. Wilson rendőr ezt az ütést úgy jellemezte, hogy mindent beleadott a támadója, de mégsem sikerült tökéletesen eltalálnia.

Ebben az esetben a Missouri állam beli törvények szerint már igazolt lehet a halálos eszköz önvédelemre való használata.

Miután Brown megütötte Wilson rendőrt, átadta Johnsonnak a szivarokat, miközben a rendőr próbálta lefogni Brown jobb karját, ami Wilson szerint teljesen esélytelen próbálkozás volt.

Újra megpróbálta kinyitni a járőrautó ajtaját és próbált kijutni a kocsiból, de Brown az útját állta és ököllel újra arcon ütötte Wilson rendőrt.

Itt a lőfegyverhasználat újra jogossá vált.

Wilson járőrnek ekkor már nem igazán volt választása. A kocsiban ült, Brown keze az arcán, és abban a helyzetben a papírikasprayvel nem tudott volna Brown szemébe fújni, viszont esély lett volna arra, hogy a hatóanyag a kocsiban fejti ki a hatását és emiatt saját magát hozta volna rosszabb helyzetbe.
Az ASP ólmosbotját elő sem tudta volna venni, mivel az beszorult a háta és a kocsi ülése közé, de még ha valahogy elő is tudta volna venni, a szűk hely miatt képtelen lett volna használni. A nagy elemlámpájával -ami az anyósülésre volt téve- pont ez volt a helyzet. Egyszerűen nem lett volna elég hely hogy védekezni tudjon vele.

A rendőr ekkor döntött úgy hogy a fegyverét veszi elő. 

Kivette a fegyvertokból a pisztolyt és figyelmeztetőlen azt kiabálta Brown-nak, hogy "Lépj vissza vagy lelőlek!"

Brown erre úgy válaszolt hogy megmarkolta a fegyvert és azt mondta hogy "Gyáva p.na vagy, úgyse mert lelőni." És Brown elkezdte a fegyvert Wilson felé fordítani.

Itt a lőfegyverhasználat megint csak igazolttá vált.

A bíróság esküdszéke tisztában volt azzal, hogy Brown már kétszer megütötte Wilson rendőrt és okkal tartott attól a járőr, hogy a harmadik ütés miatt elveszítheti az eszméletét, vagy akár meg is halhat.

Wilson megmutatta a bíróságnak a fegyverről készült képeket, továbbá a Brown ütésétől elszenvedett sérüléseiről a kórházban készült fotókat. Karmolásnyomok voltak a nyakán, a jobb és a bal arca be volt dagadva és vörös foltok biztonyították a támadás tényét.

Ezek után visszatértek az események tárgyalásához.

Ahogy Brown próbálta Wilson rendőr felé fordítani a pisztolyt és próbálta az ujjával elérni a ravaszt (elsütőbillentyűt).

Ekkor ez így már gyilkossági kísérletnek számított, ami újra teljes mértékben igazolttá teszi a fegyverhasználatot.

Wilson aggódott hogy Brown elsüti a fegyvert és lábon lövi, ezért elfordult és a bal kezével próbálta Brown-t eltaszítani magától, minden erejével. Így a fegyvert vissza tudta fordítani Brown felé, de Brown keze még mindig rajta volta a fegyveren.

A rendőr próbált lőni, de a fegyver nem sült el, mert Brown úgy fogta ami akadályozta a fegyver működését.

Újra megpróbálta elsütni, de újra nem történt más csak egy klikkelő hang. Valószínűleg azért, mert a pisztoly szánja egy kicsit hátrébb volt tolódva.

A harmadik próbálkozásnál viszont elsült a pisztoly, a lövedék keresztülvitte az autó ajtaját. Az oldalsó szélvődő kitört, mivel le volt húzva az ablak.

Wilson vért látott, mindketten megijedtek. Brown hátrált és bedühödött és újra Wilson rendőrre támadt a jármű lehúzott ablakán keresztül.

Ekkor újra igazolttá vált a fegyverhaszálat.

Brown megint megütötte Wilson-t, Wilson rendőr újra próbált lőni, a fegyver megint nem sült el. Egy gyors tárigazítás után védte az arcát és újra lőni próbált. A fegyver ezúttal újra működött és lövés dördült. 5 próbálkozásból 2-szer sült el a lőfegyver.

Ekkor Johnson -Brown barátja- már elfutott. A szemtanú szerint Johnson már az első lövéskor menekülőre fogta a dolgot és vissza se fordult, csak rohant. Johnson tanúvallomása, ami az Augusztusban indult tüntetéseket gerjesztette, hazugság volt.

Ekkor Michael Brown is futni kezdett. Wilson erősítést hívott a rádióján és bemondta hogy fegyverhasználat is történt. Aztán Brown után futott.

Wilson rendőr Brown-t kergette, Brown megállt és szembe fordult vele.

Wilson rákiabált Brown-ra, hogy feküdjön a földre. De ehelyett Brown először megtorpant, majd egyenesen a rendőr felé kezdett futni. Brown bal keze ökölbe volt szorítva, a jobb keze a pólója alatt volt az övénél. Wilson újra utasította Brownt hogy feküdjön a földre, majd több lövést is leadott rá.
Wilson rendőr végig Brown kezét figyelte. Valószínűleg ezért találta el Brown karjait, (mert oda lőtt ahová nézett). Wilson tudta hogy több lövése mellément, de azt is tudta hogy legalább egyszer eltalálta, mert Brown visszahőkölt.

Wilson végig Brown jobb kezére figyelt, ahogy lőtt. Mikor abbahagyta, Brown még mindig támadta és közeledett felé, még mindig nem hagyta abba. Wilson ráüvöltött BRown-ra hogy feküdjön a földre, de ő nem tette, hanem közeledett felé. A rendőr hátrált, hogy távolság legyen kettejük között. Brown dühös volt amiért rálőttek és tovább támadott.

Brown csak 3 méterre lehetett Wilsontól, ez már elég közel volt ahhoz hogy szinte elérje Wilson-t. Ekkor Wilson rendőr Brown fejét vette célba a szolgálati fegyverével.

Az utolsó lövéskor Brown agressziója eltűnt és arccal előre esett a földre.

Ekkor Wilson beszólt a rádióján és kérte hogy jöjjön a felettese és minden létező szabad járőr.

A helyszínelők begyűjtötték a bizonyítékokat a helyszínrűl, megvizsgálták a vérfoltokat, bizonyítottnak látták hogy Michael Brown valóban megfordult és Wilson rendőr felé haladt. A járőrautó megvizsgálása, Wilson fegyverének és egyenruhájának vizsgálata, és 3 különböző boncmester -akik Brown holttestét vizsgálták meg- vallomása alapján is megállapították, hogy Brown kezét akkor érte a lövés, mikor a rendőr fegyverét fogta le.

Több szemtanú is igazolta azt, hogy Michael Brown Wilson járőrt támadta, mikor a rendőr lelőtte, ezzel halálos sebet ejtve rajta.

Hogy önvédelemre használta ebben az esetben a lőfegyverét, minden szempontból igazoltnak tekinthető.

http://bearingarms.com/hands-dont-shoot-lie-testimony-evidence-suggests-textbook-self-defense-shooting/


És végül kacagjunk egy jót a magyar cikkeken, amik - mint mostmár nyilvánvaló - nagyjából köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Vagy csak egyszerűen manipulatív módon írták meg a cikkeket, csúnyán félrevezetve az olvasóikat.

http://444.hu/2014/08/18/michael-brown-menekult-a-rendorok-elol-amikor-lelottek/

http://hvg.hu/vilag/20140826_Eltemettek_a_rendor_altal_agyonlott_feket/

http://www.hir24.hu/kulfold/2014/08/25/temetik-a-fekete-fiut-akit-rendor-lott-le/

http://www.origo.hu/nagyvilag/20140812-egy-fekete-tinedzser-lelovese-miatt-voltak-zavargasok-st-louisban.html

http://www.hetek.hu/kulfold/201408/ellentmondasos_beszamolok_a_st_louis_i_lovoldozesrol

http://nol.hu/kulfold/egyre-tobb-amerikai-tamogatja-a-gyilkos-rendort-1481791

http://nol.hu/kulfold/mar-tudjak-ki-taszitotta--pokolba-a-kisvarost-1480435

http://nol.hu/kulfold/ujabb-fekete-fiatalt-gyilkoltak-meg-amerikaban-1479861

Darren Wilson interjú
 

2014. november 21., péntek

Megint egy fegyveres civil akadályozott meg egy tömegmészárlást

Ezúttal a helyszín egy Texas-i night klub volt. A lövöldözésben 5-en sérültek meg, de jó pár halott is lehetett volna az eredmény, ha egy civil nem lép közbe a fegyverével.

Az El Paso Times hírei szerint az incidens hajnali 1 órakor törént, a Club Khaos nevű szórakozóhelyen.

Egy férfit kikésértek a bárból a biztonságiak, amiért jelenetet rendezett. De a férfi nem hagyta annyiban a dolgot, hanem röviddel később megjelent az épület előtt. Elkezdett lőni, több lövéssel megsebesített 5 embert.

Ekkor valaki elővette a fegyverét és lábon lőtte a dühöngő őrültet.

Az elkövető ekkor abbahagyta a lövöldözést és elmenekült a helyszínről. Őt később a hatóságok letartóztatták a közeli kórházban. A bekattant férfi neve Martin D. Guerrero, egy 23 éves katonai specialista aki épp eltávon volt a bázisáról.

Nem tudni hány halálos áldozata lett volna az eseményeknek, ha a másik személy nem lövi lábon az elkövetőt. Jelenleg nem tudja senki hogy ki volt aki megsebesítette és így megfékezte a támadót, de előfordulhat hogy az önvédelemből fegyvert használónak vagy nem volt engedélye rejtett viselésre, vagy úgy gondolta hogy talán a Texas-i törvények nem engedték volna neki hogy azon a szórakozóhelyen fegyver legyen nála.

Mindenesetre ha ő nincs ott a maroklőfegyverével, akkor valószínűsíthető hogy az elkövető halomra ölte volna az ott lévő embereket. Így viszont szerencsére csak 5 sérült lett az eredmény, halálos áldozatok nélkül.

http://gunssavelives.net/self-defense/concealed-carrier-stopped-mass-shooting-at-texas-night-club/

2014. november 20., csütörtök

St. Louis-i fegyverboltosok: "Mindent elvisznek ami nincs lebetonozva."

A lakosság tömegesen rohamozza a fegyverboltokat és felvásárolnak mindent amit csak találnak, mert egyre csak azt hallani hogy komoly zavargások közelegnek Michael Brown lelövése miatt, illetve az ügy bírósági döntése miatt. 

A Missouri állami kormányzó már kihirdette a készültséget és a Nemzeti Gárda is mindenre készen áll arra az esetre, ha Ferguson-ban kitör az erőszak.

Van amelyik fegyverüzlet 3x annyi fegyvert ad el, mint a korábbik hetekben. 30-50 fegyvert vásárolnak tőlük, minden egyes nap, miközben a bíróságon az esküdtszék hamarosan dönteni fog a hónapokkal ezelőtti üggyel kapcsolatban. 

"Mindent elvisznek ami nincs lebetonozva" - nyilatkozta Steven King, az egyik helyi fegyverboltos. "A rendőrség nem fog tudni minden embert megvédeni. Aki pedig nem készül fel és nem áll készen mindenre, az abban az esetben csakis saját magát hibáztatja."

A többi fegyverkereskedő azt mondja, hogy a fegyvereladások azonnal megugrottak, közvetlenül az után hogy Brown a lövés következtében meghalt, Augusztos 9-én.

"Valószínűleg több fegyvert adtam el az elmúlt hónapban, mint tavaly egész évben" - nyilatkozta a County Guns üzlet tulajdonosa, Adam Weinstein, aki a nyári zavargások idején védte a boltját a fosztogatók ellen. Félautomata puskával és pisztollyal állt az üzlete előtt és úgy őrizte az épületet.

A boltját azóta átköltöztette Fergusonból máshová - részben azért mert tartott a későbbi erőszakos támadásoktól.

A nagyobb áruházakban még mindig van lőszer, de leszedték és a raktárba szállították, csak hogy nehogy fosztogatók kezére kerüljön. De amit az áruházakban tartanak, azt folyamatosan eladják. 

A fegyverekereskedők azt mondják, hogy rengetegen akik fegyvert vesznek Augusztus óta, azok első vásárlók, akik semmit nem tudnak a lőfegyverekről. A fegyveres kiképzők és rejtett viselési oktatók a következő év közepéig be vannak táblázva.

A sok képzetlen új fegyveres, akik erőszakos támadókkal lehetnek körbevéve, elég rossz helyzeteket teremthet. A fosztogatók fegyvereket lophatnak, véletlenül is elsülhetnek a lőfegyverek és pánikból is lőhetnek az emberek, amiről később kiderülhet hogy jogtalan fegyverhasználatnak minősülhet, nem önvédelemnek.

Az szószólók és bajkeverők jobb ha betartják a törvényt és nem kezdenek el fosztogatni a lakott területeken, mert az emberek félnek, de nem védtelenek és ez a zavargók és fosztogatók életébe is kerülhet. Egyszerűbben szólva "ha fosztogatsz, lelövünk". Ez a mondat jellemzi leginkább a lakosság és az üzletek tulajdonosainak a hozzáállását.

Mindeközben a bírósági ítélet bármikor megszülethet.

http://bearingarms.com/st-louis-guns-selling-everything-thats-nailed/

Előzmények:

http://www.atv.hu/kulfold/20140821-sulyos-seruleseket-szenvedett-a-fergusoni-rendor-aki-lelotte-a-fekete-fiut

Törvényváltoztatás! Orosz civilek önvédelmi lőfegyverrel az utcákon

Néhány napja Izrael jelentette be, hogy az ország belső biztonsága miatt gyengít a fegyvertörvényein és szeretné a kormányuk hogy minél több civil viseljen önvédelmi lőfegyvert, közterületen. 

Oroszországban civil nem viselhet lőfegyvert, mert törvények tiltják. Illetve tiltották, de az orosz kormány most kijelentette, hogy mivel az orosz társadalom követeli hogy a fegyvertövények ne legyenek annyira szigorúak, így a törvényhozók változtatni fognak és engedélyezni fogják a legális lőfegyverek viselését. A törvények most kedden (2014.nov.19) változtak meg.

Eddig a fegyvertulajdonosok csak vadászatra és sportlövői célból vihették a fegyvereiket az egyik helyszínről a másikra, de most úgy tűnik hogy ez mostantól másképp lesz, mert a fegyvertartás opciói közé felkerül az önvédelem is.

Az új törvény szerint a lőfegyverek mostmár használhatók "élet, egészség és tulajdon védelmére" is - kivéve nők, mozgássérültek, kiskorúak ellen, kivéve akkor ha többen, felfegyverkezve támadnak valakire. 

Önvédelemre használhatók mostantól puskák, pisztolyok, revolverek, sokkolók, könnygázt lövelő fegyverek és egyéb eszközök is.

Hogy milyen eseményekre lehet lőfegyvert viselve megjelenni, azt szintén a törvény szabályozza. (Többek között templomba és egyéb vallási eseményekre, illetve felvonulásokra, demonstrációkra, tüntetésekre vinni.)

Néhányan persze a szokásos propaganda szövegeket ismételgetve mondják, hogy miért ellenzik az új törvényt. (Például hogy majd mindenki agyonlő mindenkit, vadnyugat lesz, Chicago lesz, hogy majd a kisebb viták is hullahegyekkel végződnek.)

A valóság viszont az, hogy Oroszországban az illegális lőfegyverek száma majdnem kétszer annyi mint a legális lőfegyverek száma és a lakosságnak csak a 46% érzi magát biztonságban, ami a világ átlagához képest is elég alacsonynak számít.

Az Egyesült Államokban sokkal több a lőfegyverek száma (több mint 20x annyi) mint Oroszországban, mégis, Oroszországban kétszer annyi ember válik gyilkosság áldozatává, mint az Egyesült Államok területén.

Talán ezen most változtat az új törvény és a tisztességes emberek végre megvédhetik magukat a bűnözőktől.

http://controversialtimes.com/news/breaking-russia-changes-gun-laws-to-allow-carry-for-self-defense/

http://www.businessinsider.com/russian-citizens-can-now-carry-rifles-2014-11

http://rt.com/news/206703-russia-guns-self-defense/

2014. november 17., hétfő

Kaliforniában is változás várható fegyverviselés terén?

Kész csoda, de lehetséges hogy nem Texas az egyetlen ahol előfordulhat az, hogy a fegyvertartók szemszögéből örömteli lesz a közeljövő .

Kaliforniában nem egyszerű a fegyverviselési engedély megszerzése, egészen pontosan átlagos civileknek szinte lehetetlen, mivel a hatóságnak nem kell kiadniuk, csak kiadhatják az engedélyeket. Pont úgy mint Magyarországon, ami azt jelenti hogy kiadhatják de nem adják ki. A nyílt viselést pedig 2 éve betiltották, tehát már elég rég óta az sem lehetséges.

Most viszont lépett a bíróság az ügyben és kimondták a bírók hogy az nincs rendben hogy a civileknek bizonyítaniuk kell hogy veszélyben vannak hogy kaphassanak viselési engedélyt. Mivel a bíróság ezt a fajta rendszert jogellenesnek tartotta és lejárt az idő arra hogy bárki fellebbezést nyújtson be a döntés ellen, így most úgy tűnik hogy egyenes út vezethet a változáshoz.

Eredetileg egy független újságíró  perelte be a San Diego-i hatóságokat az értelmetlen viselési-engedély törvény miatt. Egészen pontosan amiatt, hogy a rendőrség csak akkor adott ki fegyverviselési engedélyt egy civilnek, ha az a civil bizonyította hogy a testi épsége illetve az élete komoly veszélyben forog és csak egy lőfegyverrel tudja magát megvédeni.

A San Diego-i sheriff kijelentette hogy nem száll szembe a bíróság döntésével. Mint mondta, a hatóságok dolga a törvények betartása, és ha a bíróság szerint a törvény nem jó, akkor ezentúl a hatóságok a bíróság által meghatározott új törvényt fogják követni és betartattatni.

Ha az állam nem vet be semmi mocskos trükköt, akkor ez a változás igen komoly könnyítést jelent a fegyveres civileknek. Bár a Kalifornia-i vezetés nem megbízható, de a helyzet jelenleg az, hogy a bíróság döntése egyértelmű, és határozottan győzelemnek tekinthető a fegyvertartók számára.

http://gunssavelives.net/blog/court-cases/breaking-court-ruling-will-likely-end-californias-concealed-carry-laws/