Pages

2011. április 13., szerda

Sokkoló hangfelvétel (Open Carry)

Íme egy újabb hangfelvétel. A történet a következő.

Mark egy átlagos amerikai állampolgár. Az alkotmányos jogával élve fegyvert visel. Nyíltan viseli a fegyverét, amihez a törvény értelmében Pennsylvania államban nem kell engedély.

Mark egy vasárnap délután sétált az utcán, a Glock pisztolyával az övén -ami teljesen legális-, mikor is egy philadelphiai rendőr minden ok nélkül rátámadt.

A helyi és az állami törvények értelmében a rendőrnek nem lett volna joga ara, hogy fenyegesse, átvizsgálja a ruháit és főleg nem lett volna joga arra, hogy fegyvert fogjon a sétáló férfira.

Ahogy a rendőr meglátta Mark-ot, elévágott a kocsijával és ráfogta a fegyverét, miközben többször is azt kiáltotta, hogy megöli ha megmozdul.

Mark le lett tartóztatva, átkutatták a ruháit, mindenét elvették és bedobták egy rendőrautó hátsóülésére, amíg a rendőrök telefonálgattak, mert ki akarták találni, hogy Mark milyen törvényeket sértett meg.

Persze semmilyen törvényt nem szegett meg. Mikor a rendőrök rájöttek, hogy 45 percen át úgy tartóztattak le valakit és sértették meg az alkotmányos jogait, hogy semmiféle okot nem adott rá az állampolgár, egyszerűen csak gyorsan továbbengedték.

Részletek a 4 részes hangfelvételből:

Rendőr: - Öcsi! Öcsi!
Mark: - Öcsi? Már elnézést biztos úr, de miért fogja rám a fegyverét?
Rendőr: - Megmozdulsz és lelőlek!
Mark: - Uram, Ön azzal fenyeget, hogy lelő és közben fegyvert fog rám.
Rendőr: - Nem ismerlek. Nem tudom ki vagy és fegyver van nálad!
Mark: - Látni akarja az engedélyem és a jogosítványom? (Nyílt fegyverviseléshez nem kell engedély, de nála volt a rejtett fegyverviselésre való engedélye. A jogosítványt általában a személyi igazolvány helyett is szokták használni.)
Rendőr erősítést kér a rádióján: - Itt egy fickó egy fegyverrel, balhézik...
Mark: - Uram! Átadom önnek a lőfegyverviselési engedélyem.
Rendőr: - Meg ne mozdítsd a kezed! Nem tudom ki vagy!
Mark: - Rendben.
Rendőr: - Térdelj le!
Mark: - Már elnézést?
Rendőr: - Térdelj le!
Mark: - Uran, csak itt állok békésen.
Rendőr: - Térdre! A kezed ott tartod!
Mark: - Uram, muszáj ezt?
Rendőr: - Muszáj! Tudom ki vagy, de nem tudom hogy miért van nálad fegyver.
Mark: - Önvédelmi okokból fegyvert hordok.
Rendőr: - Miért hordod nyíltan?
Mark: - Mert nekem így kényelmes.
Rendőr: - Az ilyesmit nem engedjük meg.
Mark: - Még engedélyem is van, úgyhogy legális a nyílt viselés.
Rendőr rádiózik: - Küldjetek erősítést!
Mark: - Uram, nyugodjon meg, nem vitatkozom Önnel, csak elmagyarázom a helyzetet.
Rendőr: - Tudom ki vagy. Tudod-e hogy mi a törvény?
Mark: - Tudom, a nyílt fegyverviselés legális (és mondja hogy melyik törvénycikkely biztosítja rá a jogot).
Rendőr: - Nem tudom ki vagy, mászkálsz itt, meg kioktatsz itt engem?
Mark: - Nem oktatom ki Önt. Mi a neve?
Rendőr: (nevét mondja)
Mark: - Az én nevem Mark Furino.
Rendőr: - Térdelj le! Kezed lássam közben!
Mark: - Nem megalázó ilyesmiket követelni?
Rendőr: - Tartsd ott a kezed.
Mark: - Semmi gond, ott tartom.

Megérkezik az erősítés, több járőrkocsi szirénája hallatszik.

Rendőr a társainak: - Ott a fegyver a bal oldalán.
Mark: - Én csak itt állok és...
Rendőr: - Feküdj a kib*szott földre!
Mark: - Már elnézést kérek, de miért fenyeget a sokkolóval?
Rendőr: - Feküdj a kib*szott földre!
Mark: - Már a földön vagyok.
Rendőr: - Lássam a kezeid! B*szódj a földre! B*szódj már a földre!
Mark: - Ez nem szükséges Uraim!
Rendőr: - Dehogynem szükséges.
Mark: - Elnézést kérek de...
Rendőr: - Lássam a k*baszott kezeidet!
Mark: - Uraim...
Rendőr: - Kussolj! Fogd be a kib*szott pofádat!

Beültetik a járőrkocsiba.

Rendőr: - Te gyagás, nagy bajt kevertél. Próbáltam mondani, hogy ebben az államban tilos a nyílt fegyverviselés.
Mark: - De nem tilos.
Rendőr: - Ez az állam nem engedi a nyílt fegyverviselést.
Mark: - De engedi.
Rendőr: - Philadelphia nem.
Mark: - Uram, még engedélyem is van.
Rendőr: - Rejtve kell hordani. Muszáj, hogy rejtve legyen!
Rendőr 2: - Neked meg mi a kib*szott problémád?
Mark: - Ha le vagyok tartóztatva, akkor nem szeretnék semmilyen kérdésre válaszolni, míg nincs ügyvédem.
Rendőr 2: - Fogd már be a kib*szott szád!
Mark: - Uraim, felülhetnék?
Rendőr 2: - Nem! Úgy maradsz, nem mozdulsz!
Rendőr 2: - Ha a rendőr azt mondja, hogy mutasd a kezed, akkor mutatod. Ha nem, akkor elveszíted az engedélyed. Elveszíted az engedélyed!
Mark: - Ott volt a kezem, láthatta.
Rendőr: - Zsebre volt téve mindkét kezed.
Mark: - A kezeim kint voltak, láthatta őket.
Rendőr: - Mondtam hogy térdelj le, te meg kérdezted, hogy "Mért kell letérdelnem?" Meg hogy én tiszteletlen vagyok veled.

Megtalálják a felvevőt.

Rendőr 2: - Ez meg mi a franc? Felvételt készítesz rólam?
Rendőr: - Na ez viszont tényleg törvényellenes.
Mark: - Közterületen vagyunk és felvételt készítek arról ami történik.
Rendőr: - Csak b*szakodsz, kib*szottul ezt csinálod.
Rendőr 2: - Szándékosan csináltad mi?
Rendőr: - Kib*szott s*ggfej.
Mark: - Én csak egy autóalkatrészért sétáltam erre. (Az eset egy autóalkatrész üzlet előtt történik.)
Rendőr: - Kib*szottul lelőhetett volna ez a kib*szott seggfej! (Itt talán már rájött a rendőr, hogy ártatlan embert terrorizált és azért kezdett mégidegesebb lenni.)

Beszélnek a háttérben, a rendőrök idegesek, mérgesek amiért felvétel készült az egész esetről és kezdenek
lassan rájönni, hogy talán nagyon melléfogtak.

Rendőr: - Senki nem tud válaszolni, senki nem tudja hogy igazam volt-e. De nekem biztosan igazam volt.
Mark: - Jó...

Rendőr a rádiózik: - Csináljunk egy 4-48-ast ezen a fickón.

Rendőr: - Nyomozást folytatunk, mert úgy tűnik, hogy rejtve kell hordani a fegyvert. Majd mindjárt kiderül. Még ha engedélyed is van, nem kell megkérdőjelezned azt amit mondok. Nincs jogod arra, hogy megkérdőjelezz bármit amit mondok! Lehet, hogy van engedélyed, de azt kell tenned amit mondok.
Mark: - Mondtam hogy van engedélyem.
Rendőr: - Először nem mondtad. (De mondta.) Mondtam, hogy "haver, állj meg haver", te meg mondtad, hogy "Haver? Ki az a haver?".
Mark: - Nem haver, hanem "Öcsi".
Rendőr: - Oké, itt van a felvételed, nálam meg itt van egy csomó rendőrkollégám. Nem tudom mit csinálsz, de valami rosszban sántikálsz. Teljes nyomozás van ellened. Oké? Majd kiderül az amit gyanítok, hogy nem viselhetsz fegyvert nyíltan Philadelphia városban.
Mark: - Nem tiszteletlenségből kérdem, de a bilincs az szükséges itt?
Rendőr: - Tényleg azt hiszed hogy igazad van?
Mark: - Én azt hiszem, hogy Ön halálosan megfenyegetett, miközben rámfogta a fegyverét és ez nagyon helytelen dolog volt.
Rendőr: - Oké, felőlem mehetsz majd panaszt benyújtani ellenem, majd megmondom hogy hogy kell. Úgyis azt akarod tenni. Hol van az engedélyed?
Rendőrnő: - Különben is, minek hordod nyíltan azt a fegyvert?
Mark: - Így kényelmesebb.
Rendőrnő: - Na ne mondd. Épp csak tilos.
Mark: - Hölgyem, minden tisztelettel mondom, hogy Philadelphia városában ez legális. Megállított, mutattam neki a kezem és...
Rendőr: - Mark, Mark, Mark... kezdjük ott, hogy nem is figyeltél rám és nem csináltad amit mondtam. Oké? Azt se tudom ki vagy, mondtam valamit, te meg feleselgettél velem. Mondtam hogy lássam a kezed amíg erősítést hívok. Már elnézést Uram, de nem akarom hogy valaki lelőjön. Nem azért vagyok én itt.

Újabb 20 perces vitatkozás a háttérben. A rendőrök tanakodnak, hogy mi legyen.

A 4.-ik videó végén Mark visszakap mindent, felírja az intézkedő rendőr nevét és azonosítószámát. Majd elköszön.
Mark: - Uraim, legyen gyönyörű napjuk.
És elsétál.

Röviden annyi történt, hogy valaki, aki semmi illegálisat nem követett el, halálosan fegyverrel meg lett fenyegetve, életveszélyben volt, 45 percre le lett tartóztatva, meg lett alázva, az alkotmányos jogait megsértették, megfélemlítették, majd mikor kiderült hogy igaza volt, akkor elengedték.

Ha Mark úgy dönt, hogy pert indít, a Philadelphiai Rendőrség igen komoly összeget kell majd fizessen, mert egy ilyen pert biztosan el fognak veszíteni.

Érdekes, hogy az egész rendőrőrs részt vett az akcióban, de Mark-ot kivéve senki nem tudta hogy legális a nyílt fegyverviselés. Hogy lehetnek olyanok rendőrök, akiknek ennyire nincs fogalmuk a törvényekről?



2. rész: http://www.youtube.com/watch?v=igt-vp7VF0E
3. rész: http://www.youtube.com/watch?v=VFDBkHJZgi8

2011. április 8., péntek

Fegyvert kapnak az új tévé-előfizetők két amerikai államban

Lőfegyverre beváltható kuponnal jutalmazza új előfizetőit egy amerikai tévészolgáltató; az akció példátlan népszerűségnek örvend.

Pisztolyt kapnak ajándékba azok, akik előfizetnek műholdas tévészolgáltatásra két amerikai államban.

Montana és Idaho egyes területein örvendezhetnek az új előfizetők, a sajátos ajándékáru-kapcsolással egy elektronikai szaküzletlánc kedveskedik nekik. Nem eredménytelenül: a puskaporos akciónak sikere van, számottevően megugrott az előfizetők száma, akik 135 dollár - 27 ezer forint - értékű kupont kapnak ajándékba, melyet azután beválthatnak egy egylövetű fegyverre sportboltban. Kissé meglepő, de a lőfegyver-lehetőség zömmel nőket tüzelt fel.

Mindkét államban legális a fegyvertartás, a lakosság pedig kedveli a pisztolyokat, puskákat.

(Híradó)
Bűzlött a dolog, úgyhogy rákerestem a Google-n.
Electronics retailer RadioShack and Dish Network dealerships have worked to create the promotion in western Montana and southwest Idaho, where new subscribers to a Dish Network package receive a coupon for US$135 to buy a single-shot shotgun at a local sporting good shop.
Kíváncsi vagyok, hogy a "shotgun"-t hogy fordította a Híradó stábja "pisztolyra".

2011. április 7., csütörtök

Egyre többen vásárolnak önvédelmi fegyvert Heves megyében

Megnövekedett az önvédelmi fegyverek iránti kereslet Heves megyében. A férfiak inkább a szekrénytárasat, a hölgyek a már kisebb, női méretben is kapható forgótárasat részesítik előnyben.

Ezeket a Heves Megyei Hírlap által megkérdezett üzletvezető szerint főleg a pszichológiai hatásuk miatt vásárolják. Sokaknak ugyanis biztonságérzetet ad, ha van náluk védekezésre alkalmas fegyver.

Heves megyében tavaly 3010 természetes és 61 jogi személy összesen 8688 lőfegyvertartási engedéllyel rendelkezett. A legtöbben vadászathoz váltották ki az engedélyt, önvédelmi céllal 359-en szerezték be a legális fegyvertartáshoz szükséges dokumentumot.

(FH)

Azért én kíváncsi lennék  a részletekre is.
___________________________________
2 nappal későbbi frissítés:

Mit is írtam két napja? Hogy nem hiszem el, hogy viszik az önvédelmi lőfegyvereket? Vajon miért nem hittem el a cikket? Én már csak ilyen vagyok, nem hiszek el rögtön mindent. Nem lényeg, viszont itt van a teljes cikkből az a részlet, amit nem hittem el.
A gáz-riasztó fegyverből két-három darabot árusítunk naponta – sorolta az ügyvezető. – A férfiak inkább a szekrénytárasat, a hölgyek a már kisebb, női méretben is kapható forgótárasat részesítik előnyben.
Tehát a pirossal kijelölt részt, valahogy kifelejtették a másik cikkből és úgy tüntették fel, mintha lőfegyvereket vásárolnának az emberek. Egyáltalán nem lőfegyverekről van szó, csak pukkantós gázpisztolyokról és gázrevolverekről. Így hazudik bele a sajtó az emberek képébe.
A szerkesztő megjegyzése: Az is megjegyezendő, hogy a gáz-riasztó fegyverek igen korlátozott hatóerejűek: a legerősebb gáztöltettel is csak pár méterre hatásos, ha ellenszél van, vagy esik az eső, akkor szinte nulla a hatótávolsága, sőt, a használójára is veszélyes. Zárt térben pedig abszolút nem használható, hiszen a gáz nem tesz különbséget támadó és megtámadott között. Valószínűleg ténylegesen a pszichológiai hatás lehet a legerősebb érv, hiszen egy komolyabb gázpisztoly, pláne, ha éles fegyverből lett átalakítva, akkor ugyanúgy néz ki, mint egy igazi és a támadó mérlegelni fog, mert ő nem tudja, hogy mi van a védekező kezében.
Erről van szó. A másik cikk meg szándékosan félrevezeti az olvasókat.

2011. április 1., péntek

Eltörölték a sportlövőket sújtó szigorítást

A kormány eltörölte azt a szigorítást, amelyet a pécsi egyetemi lövöldözés miatt vezetett be tavaly a Bajnai-kormány. A harminc nap múlva életbe lépő kormányrendelet szerint már nem kell hároméves klubtagság a sportlövőknek ahhoz, hogy fegyvert tarthassanak.

Kovács Tibor, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára a Független Hírügynökségnek azt mondta, a korábbi egy elhibázott döntés volt, mely visszavetette az egész sportágat. Egy év alatt legalább ezer ember hagyta abba ezt a sportot, ezzel nagy bevételtől estek ki a klubok. Az akkori törvényhozók a pécsi lövöldözés után nem hallgatták meg a szövetség véleményét, noha jelezte, hogy elhibázott döntésre készülnek.

A főtitkár hozzátette: a fegyvertartás és fegyverhasználat szabályait is módosítani kell még a jövőben, ez minden bizonnyal ősszel lesz, amikor megalkotják az egységes fegyvertörvényt.

(FH)
Felfoghatjuk ezt jó előjelnek, vagy inkább ne bízzuk el magunkat? Arra azért kíváncsi lennék, hogy miért tartott ez 10 hónapig.

2011. március 30., szerda

Enyhítenek a fegyvertartáson?

Enyhítenek a fegyvertartáson?

Kíváncsi vagyok, hogy mivel fogják végül kiszúrni az emberek szemét.



Az Este című műsorban pedig Orbán Viktor beszélt a fegyvertartásról.

Mv.: - A gyakorlatban ez mit jelenthet? Mert nyilvánvalóan ez érdekli az embereket, pl. a fegyverviselési engedélyek kiadása egyszerűsödik úgy mint az Egyesült Államokban, például a magántulajdon védelme az lehetőség szerint radiálisabban érvényesíthető, mint eddig volt. Nem lesz büntetendő oly mértékben.

Orbán Viktor, miniszterelnök: - Ezek olyan kérdések, amelyeket majd a Büntető Törvénykönyvön végig kell vezetnünk, illetve meg kell vitatnunk. Ma csak annyit teszünk, hogy az embereknek azt az igényét, hogy az önvédelemhez és a tulajdonvédelemhez való jogot az alkotmány ismerje el. És, ha ez megtörténik, akkor ezt majd meg kell, azokat a kérdéseket, amiket ön most felvetett, meg kell vitatnunk. És át kell vezetnünk a Büntető Törvénykönyvön. Ez még ez nagy munka lesz, tehát az áttörés megtörtént ugyan, de a munkát, az apró munkát el kell végezni, 2012. január 1-jére remélem már a Btk. ezekre a kérdésekre, amiket ön most felvet, mind választ ad majd. Azért sok szempontból lehet irigyelni Amerikát, a fegyverviselés ügyében azért én mértéktartóbb lennék.

Mv.: - Én csak azért említettem példaként, mert mindenkinek az ugrik be és érdekes módon már nálunk is voltak olyan vélemények, a szerkesztőségbe érkeztek, hogy ez a fegyverviselés liberalizálásával gyakorlatilag egyenlő. Nyilván..

Orbán Viktor, miniszterelnök: - ..az alkotmány nem zárná ki ezt a lehetőséget, de nem is következik belőle, hogy ezt meg kell tenni. Ezt majd a következő viták döntik el, van a magyar nyelvben egy szép mondás, az úgy hangzik, hogy ne essünk át a ló másik oldalára.

- mtv.hu

2011. március 29., kedd

Mi lesz a fegyvertartás jogával?

Fegyvertartás vagy csak önvédelem
A műsorvezető fegyverviselés liberalizásálásra vonatkozó kérdésére a miniszterelnök azt mondta, hogy "sok szempontból lehet irigyelni Amerikát, a fegyverviselés ügyében azért én mértéktartó lennék". Orbán Viktor elmondta, hogy több javaslatban is szerepelt az ön- és a tulajdonvédelem joga. Orbán Viktor szerint ez áttörést jelent, mert eddig ez nem szerepelt az alkotmányban. Szerinte az alaptörvény nem zárná ki a fegyvertartás lehetőségét, de nem is következik belőle. "Ezt majd a következő viták döntik el. Van a magyar nyelvben egy szép mondás 'ne essünk át a ló túlsó oldalára'" - fogalmazott Orbán Viktor.

"Ez áttörés, eddig ilyen nem volt, a magyar jog nem ilyen volt" - mondta Orbán Viktor a tulajdonvédelem jogáról, és hozzátette: egy más korszak kezdődik, ha a parlament elfogadja a módosító indítványokat. A fegyvertartási engedélyről azt mondta, hogy ezek olyan kérdések, amelyeket a büntetőtörvénykönyvön majd végig kell vezetni, és meg kell vitatni. "Ez még egy nagy munka lesz, az áttörés megtörtént ugyan, de az aprómunkát még el kell végezni" - fogalmazott a kormányfő, aki szerint a Btk 2012. január 1-re adhat választ ezekre a kérdésekre. - Origo
Valahogy én ebben egy kicsit sem hiszek ebben az önvédelem párti szövegben, mert kizártnak tartom, hogy bármi legyen belőle. A fegyvertartás jogát már meg sem említem.

Várhatóan bekerül az alaptörvénybe az a múlt héten felvetett javaslat, mely szerint a forint a nemzeti fizetőeszköz, hasonlóan az önvédelemhez és a tulajdon védelméhez való jog is, ami "nem szükségszerűen jelenti" a fegyvertartás liberalizációját - fogalmazott a frakcióvezető. - boon.hu
A lényeg tényleg ez.

2011. március 22., kedd

A Joe Horn önvédelmi ügy

A hírekben ismét Barna bácsi ügyéről beszélnek, a kertjéről, hogy volt-e joga megvédeni a saját kertjét, hogy bűnös-e. Joe Horn ügye is hasonló, bár ő nem a saját tulajdonát védte és nem árammal, hanem sörétessel.

A helyszín Pasadena, Texas állam, Egyesült Államok. A 61 éves John Horn észrevette, hogy két bűnöző épp a szomszéd házba készül betörni. Gyorsan felhívta a rendőrséget és bejelentést tett, miközben kijelentette, hogy neki a törvény értelmében jogában áll megvédenie a magántulajdont, akár a bűnözők élete árán is. Joe felkapta a sörétesét, miközben a telefonvonal másik végén folyamatosan próbálták lebeszélni arról, hogy bármit is tegyen.
A rendőrségi felvételen tisztán hallani, ahogy Joe ezt kiáltja a betörőknek: "- Megmozdulsz, meghalsz!" - Majd eldördült két lövés. Visszasétált a telefonhoz és ennyit mondott: " - A kertemben voltak és felém jöttek, nem volt más választásom."

A betörés közben készült hangfelvétel



A két bűnözőt azonosította a rendőrség. A 38 éves Miguel Antonio DeJesus és a 30 éves Diego Ortiz Huston-ban lakott és mindketten illegális bevándorlók voltak. Mivel a két bűnöző fekete bőrű Dél-Amerikai volt, így az esetet a későbbiekben bizonyos jogvédő szervezetek és fekete szervezetek próbáltak faji üggyé kikiáltani, majd felhasználni a Joe Horn elleni eljárásban. Ez a próbálkozásuk nem járt sikerrel.

A két betörőnél $2.000 dollárnyi készpénz és ékszerek is voltak, amiket a kirabolt házból hoztak ki magukkal. Mind a ketten büntetett előéletűek voltak Kolumbiában és mindketten tagjai voltak egy nagyobb bűnözői szervezetnek. A betörés és az illegális bevándorlás mellett a számlájukra írható még okirathamisítás és kábítószerrel való visszaélés is.

Joe Horn-t nem tartóztatta le a rendőrség. Később a bíróság is kimondta, hogy nem bűnös.

Egy vizsgálatot végző hivatalos személy halálos fenyegetést kapott telefonon. A fenyegető csak annyit mondott a telefonba: " - Jobb ha elítélitek Joe Horn-t, mert ha nem, akkor kint fogjuk meggyilkolni. Ha elítélitek, akkor a börtönben öljük majd meg. Odabent már várják, de idekint is felkészültünk a gyilkosságra. Viszlát."

A helyi lakosság egy emberként állt ki Joe mellett, jelentős demonstrációkat is szervezetek érte, miközben egy-két fekete szervezet próbált tüntetni Joe ellen, de a pár fős tüntetésekre senki nem volt kíváncsi és a helyiek elzavarták őket.



Egy tévéhíradós bejátszás