Pages

2011. március 29., kedd

Mi lesz a fegyvertartás jogával?

Fegyvertartás vagy csak önvédelem
A műsorvezető fegyverviselés liberalizásálásra vonatkozó kérdésére a miniszterelnök azt mondta, hogy "sok szempontból lehet irigyelni Amerikát, a fegyverviselés ügyében azért én mértéktartó lennék". Orbán Viktor elmondta, hogy több javaslatban is szerepelt az ön- és a tulajdonvédelem joga. Orbán Viktor szerint ez áttörést jelent, mert eddig ez nem szerepelt az alkotmányban. Szerinte az alaptörvény nem zárná ki a fegyvertartás lehetőségét, de nem is következik belőle. "Ezt majd a következő viták döntik el. Van a magyar nyelvben egy szép mondás 'ne essünk át a ló túlsó oldalára'" - fogalmazott Orbán Viktor.

"Ez áttörés, eddig ilyen nem volt, a magyar jog nem ilyen volt" - mondta Orbán Viktor a tulajdonvédelem jogáról, és hozzátette: egy más korszak kezdődik, ha a parlament elfogadja a módosító indítványokat. A fegyvertartási engedélyről azt mondta, hogy ezek olyan kérdések, amelyeket a büntetőtörvénykönyvön majd végig kell vezetni, és meg kell vitatni. "Ez még egy nagy munka lesz, az áttörés megtörtént ugyan, de az aprómunkát még el kell végezni" - fogalmazott a kormányfő, aki szerint a Btk 2012. január 1-re adhat választ ezekre a kérdésekre. - Origo
Valahogy én ebben egy kicsit sem hiszek ebben az önvédelem párti szövegben, mert kizártnak tartom, hogy bármi legyen belőle. A fegyvertartás jogát már meg sem említem.

Várhatóan bekerül az alaptörvénybe az a múlt héten felvetett javaslat, mely szerint a forint a nemzeti fizetőeszköz, hasonlóan az önvédelemhez és a tulajdon védelméhez való jog is, ami "nem szükségszerűen jelenti" a fegyvertartás liberalizációját - fogalmazott a frakcióvezető. - boon.hu
A lényeg tényleg ez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése