Pages

2014. február 25., kedd

Nem adják vissza a fegyvereket az ukrán tüntetők

Egyetlen lőfegyvert sem szolgáltatott még vissza a lakosság a hét végi felhívás ellenére a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) abból a több mint ezer darabból, amelyet a rendőrségi épületek néhány nappal korábbi elfoglalásakor zsákmányoltak – közölte hétfőn Vaszil Pisznij, a Lemberg (Lviv) megyei tanács (közgyűlés) elnökhelyettese.

Az önkormányzati tisztségviselő elmondta, hiába létesített huszonnégy órán át nyitva tartó speciális ablakot a lembergi polgármesteri hivatal, a helyi lakosság egyetlen darabot sem szolgáltatott vissza hétfőig abból az 1189 tűzfegyverből, amelyet a város rendőrségi épületeinek múlt heti ostroma és elfoglalása során zsákmányoltak.

Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy az utóbbi négy napban, amióta nagyobbrészt civilek biztosítják a közrendet a nagyvárosban, a korábbinál mintegy háromszor kevesebb bűncselekmény volt. Az elmúlt éjszaka 1,5 ezer aktivista és 170 rendőr teljesített járőrszolgálatot a városban, ahol meghatározatlan időre betiltották az alkoholárusítást este 18 és reggel 10 óra között. (MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése