Pages

2014. május 6., kedd

Sikeretelen öregezés, fegyverrel védekező nyugdíjasok


http://www.youtube.com/watch?v=9nIzwCro_lE

Mivel önvédelemből lőtt a két idős lakó így a rendőrség nem indít ellenük eljárást.

A két bűnöző családtagjai természetesen a rokonaikat védik és azt mondják hogy "nem kellett volna hogy lelőjék őket".

http://sacramento.cbslocal.com/2014/05/04/2-suspected-burglars-shot-dead-by-homes-occupant

2014. május 3., szombat

200 dühöngő fiatal rabolt ki és vert össze ártatlan embereket

Én bizony nem emlékszem hogy ez benne lett volna a magyar hírekben. Ami érdekes, hogy az amerikai sajtó se igazán írt róla. (5 hete történt. Március, 2014)

LOUISVILLE, Kentucky állam, USA (WDRB) - A legutóbbi rendőrségi nyilatkozat szerint legalább 17 bűneset történt szinte egyidőben, mikor szombat este körülbelül 200 tizenéves támadt és rabolt ki embereket.

Este 8:45 lehetett mikor a 200 fős tömegből kivált vagy 12 ember, akik megtámadtak és kiraboltak egy 13 éves lányt. A lány segítségére sietett egy férfi de őt is megverték és kirabolták.

A rendőrség feloszlatta a csoportosulást, de később még több bejelentés érkezett hozzájuk.

A tömeg ugyan szétszéledt, de aztán 70-80 fő balhézott egy gyorsétterem előtt. Egy nő felhívta a rendőrséget, mert többen is rátámadtak a csoportból, miközben az autójával a parkolóban volt. A gyerekei is a kocsijában ültek, miközben a támadói a nőt többször is ököllel megütötték és az autójához hozzávágtak egy kukát.

Később egy boltba rontott be egy nagy létszámú csoport, levettek mindenféle árut a polcokról és megtámadták a pénztárost, aki próbálta őket kiszorítani az üzletből.

Rögtön egymás után 3 másik alkalommal is kihívták a rendőrséget, mindhárom alkalommal embereket támadtak meg a csoportok. Mindegyik áldozat kórházi ellátásra szorult, mentő vitte el őket a helyszínről.

A rendőrség értetlenül áll az eseményekkel előtt, mivel a bűncselekmények száma csökkent az utóbbi években és ez a fajta tömegesen elkövetett bűnözkés egyáltalán nem megszokott a városban.

A rá következő hétfőn a polgármester kiállt a sajtó és elmondta hogy ez a fajta viselkedés teljességgel elfogadhatatlan.

Az eset után a rendőrség fokozott járőrözést tartott a problémás körzetekben.

Egyetlen egy gyanúsítottat tartóztattak le, a többi elkövetőt még keresik.

http://www.wdrb.com/story/25057186/mayor-calls-for-calm-after-mob-of-teens-assault-rob-victims

2014. május 2., péntek

"Csak a rendőröknek kellene hogy fegyverük legyen, mert csak ők tudják a fegyvereket biztonságosan használni."


(Ez nem egy rendőr-ellenes írás, csak elég ironikus mikor fegyvertartásról van szó és vannak akik a civileket hülyének titulálják a hatóságokat pedig nagyon képzettnek és felelősségteljesnek.)

Kezdjük a legdurvábbal

Egy rendőr agyonlőtte a feleségét, a két pici gyereküket és az anyósát, aztán pedig saját magával is végzett

http://www.nydailynews.com/news/national/utah-police-officer-kills-kids-shoots-wife-dead-killing-cops-article-1.1583009

NY-ban a gyanúsított bámészkodók előtt állt, ekkor a rendőrök tüzet nyitottak rá és 9 embert meglőttek  

http://www.huffingtonpost.com/2012/08/25/empire-state-building-shooting-nypd-bullets-shot-all-nine_n_1830007.html

Földön fekvő gyanúsítottnak majdnem szétlövi a fejét a rendőrnő

 


Egy rendőr fia és egy nő között történt egy kis baleset egy bolt parkolójában. (Talán az egyikük kocsija megkarcolta a másik fél autóját.) A fiú rendőr apja bement a boltba, rátámadt a nőre és a fejéhez szegezte a szolgálati fegyverét, minden ok nélkül.


Rendőr lábon lövi magát, miközben egy osztályteremnyi diáknak magyaráz.



Koccanásos baleset történt, a rendőr fegyvert vett elő és fenyegette vele a másik felet.

 

1 hónap alatt 3 rendőr sütötte el véletlenül a fegyverét.

 


Igaza van a rendőrnek, hogy balesetek történnek, csak az a gond, hogy ha rendőrrel történik akkor az "baleset", ha civillel, akkor pedig "a hülye civileknek nem kéne hogy fegyverük legyen, mert nem értenek hozzá".



2014. április 23., szerda

Fegyveres civil mentette meg az "amerikai Szögi Lajost"

Detroit, USA - Az 54 éves Steve Utash a forgalmas úton vezette a kocsiját, mikor egy 10 éves fekete fiú rohant ki elé. A baleset megtörtént, Ustash azonnal megállt segíteni, kiszállt a járművéből hogy megnézze hogy nem esett-e baja a gyereknek. De alig lépett a gyerekhez, szinte abban a pillanatban 12 ember rontott neki és azonnal ütni és rúgni kezdték.

Utash elájult a verés következtében, ekkor sietett a segítségére a nyugdíjas nővér (Deborah Hughes), aki az egyik közeli házban lakott. Kinézett az otthona ablakán és látta Utash-t, ahogy kétségbeesetten kiabált:
- Úristen, elütöttem a gyereket?! Ugye nem sérült meg?!

Ekkor rontott rá a tömeg és kezdte verni.

A nővér ezt látva felkapta a fegyverét, zsebre tette és kisietett a házból. Az áldozat és a támadói közé állt, így megakadályozva a további verést, majd újraélesztette Utash-t.

Mikor Utash újra lélegezni kezdett, csak annyit kérdezett, hogy a fiú meghalt-e.

A 10 éves fiúnak eltört a lába, de hamarosan meg fog gyógyulni, nem szenvedett maradandó sérüléseket.

A rendőrség később 2-3 gyanúsítottat tartóztatott le, de keresik a többi támadót.

Az áldozat állapota kritikus, bevérzett az agya a versétől és mesterséges kómában tartják. Internetezők több mint 110.000 dollárnyi adományt gyűjtöttek neki össze, hogy Utash családja fizetni tudja a kórházi kezelését és műtéteit.

A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy az autó vezetője nem volt hibás, a gyerek elé szaladt és olyan rövid időn és távolságon lehetetlen lett volna a járművet megállítani.

- Ha ott újra rátámadtak volna a férfire, azt a támadót ott akkor biztosan lelőttem volna. Vagy 150 ember volt ott és nézte hogy mi történt, de senki nem segített rajta. - mondta Hughes.

A család és a rendőrség személyesen is köszönetet mondott a nyugalmazott nővérnek, aki megmentette Steve Utash életét.

A rendőrfőnök hősnek nevezte Deborah Hughes-t és azt mondta, hogy néha az embereknek kell cselekedniük, mert a rendőrség sokszor nem lehet ott a bűncselekmények megtörténtekor.


Steve Utash, az áldozat

Deborah Hughes, Utash megmentője

Három gyanúsított a 12 támadó közül


Két videó az esetről, angolul:

http://www.myfoxdetroit.com/story/25196717/the-pistol-toting-angel-of-mercy-that-saved-a-driver-from-an-angry-detroit-mob?autoStart=true&topVideoCatNo=default&clipId=10032085

http://www.clickondetroit.com/news/Beating-victim-s-family-meet-heroic-woman-who-saved-him/25383850


http://www.myfoxdetroit.com/story/25196717/the-pistol-toting-angel-of-mercy-that-saved-a-driver-from-an-angry-detroit-mob

http://www.freep.com/article/20140408/NEWS01/304080068/Detroit-driver-beating-arraignment

http://www.clickondetroit.com/news/detroit-beating-victims-family-meet-woman-who-saved-him/25382216

2014. április 17., csütörtök

5 halott a legújabb késes tömegmészárlásban - ezúttal Kanadában

(2014, április 16) CALGARY város, Kanada (AP) — Egy rendőr fiát tartóztatták le amiatt a késelés miatt, ami 5 halálos áldozatot követelt. Ez az eddigi legsúlyosabb tömmeggyilkosság a nyugati-kanadai város történetében.

Matthew Douglas de Grood -aki a Calgary-i Egyetemre járt- felvett egy nagy kést röviddel az után hogy megérkezett egy bulira, majd egyesével elkezdte ledöfködni az ott szórakozó vendégeket. - nyilatkozta Rick Hanson rendőrfőnök.

Péntek este 5-ös gyilkosság vádjával tartóztatták le a 22 éves De Grood-ot.

"Ez a legrosszabb gyilkosság -tömeggyilkosság- Calgary történetében. - Mondta a rendőrfőnök a sajtótájékoztatón. Még sose történt itt olyan, hogy egy ember öt másikkal végzett volna szinte egyszerre. Szörnyen nézett ki a helyszín.

Ez az eset 1 héttel az után történt, hogy az Egyesült Államokban egy diák 21 másikat szúrt meg, Pittsburgh-ben.

A rendőrfőnök azt nyilatkozta, hogy a Calgary-i támadás indoka egyelőre ismeretlen. Az áldozat szülei teljesen magukba roskadtak a hír hallatán.

"Borzasztóan érzik magukat." - mondta. "- Ezek a fiatalok mind meghaltak és ez borzasztó."

Az áldozatok - 4 férfi és 1 nő- életkora 22 és 27 év közötti volt.

Sem az elkövetőnek, sem az áldozatoknak nem volt dolga ezelőtt a rendőrséggel.

de Grood 2013-ban végzett az Egyetemen, pszichológiából és törény- és társadalomtudományból szerezte a diplomáját.

A Brentwood-i szomszédságban -az egyetem közelében- rendezett bulin 20 ember vett részt, ünnepelték az osztály utolsó néhány napját.

Az elkövetőt is meghívták, aki munka után érkezett és mikor besétált a többiek köszöntek is neki.

Senki nem aludt mikor hajnali 1 óra környékén meglepetésszerűen rátámadt a többiekre.

"Megcélozta őket egyesével, többször szúrt meg mindenkit." - mondta a rendőrfőnök.

Jelenleg nem tudnak arról a hatóságok, hogy bárki is megbántotta volna az elkövetőt, vagy indokot adott volna arra hogy dühében ilyet tegyen. A bulira is hozott egy támadóeszközt, de azzal nem tett semmit, inkább lecserélte a házibuliban egy nagy késre és azzal támadt.

3 férfi már a helyszínen halott volt, 1 férfi és 1 nő a kórházban halt meg.

Az elkövetőt kutyásrendőrök találták meg, körülbelül 40 perccel az események után. Őt is kórházbavitték mert megharapták a kutyák. Az elkövető nem volt részeg és nem volt drogok hatása alatt. A hatóságok jelenleg is tanúkat hallgatnak ki.

http://www.ctpost.com/news/crime/article/Police-say-5-dead-in-Calgary-stabbings-5405768.php

2014. április 8., kedd

Fegyverpárti tüntetések New York-ban és Connecticut-ban

New York

Egy évvel a fegyverszigorítási törvények elfogadása után, New York-iak ezrei vonultak az utcára hogy tüntessenek ellene és a törvényt megszavazók ellen.

"Az új törvénytől egyáltalán nem lettünk nagyobb biztonságban" - mondta Robert P, kormányzó jelölt.

A rendőrség 3.500-asra becsülte tüntetés méretét, de egy Internetrádió műsorvezetője szerint a hatóságok jóval alábecsülték a jelenlévők számát, mert a tömeg mérete valójában 12.000 fős lehetett. A műsorvezető kiemelte hogy a tüntetők közt sok volt a nő, a kisebbség és a gyerek.

A tüntetés jól szervezett volt és eredményes.

Bérelt buszokkal, vonatokkal, autókaravánokban érezett a tüntetésre a tömeg.

A törvényt rögtön átnyomták a politikai ösvényen, sietniük kellett, nem is rendeztek róla vitát. A 2012-es decemberi tragédiát használták fel a törvény megalkotására.

Az embereket jobban érdekli a téma mitn valaha. "Már egy év eltelt és a mai napig komoly ellenállás van a törvénnyel szemben. Nem csak alkotmányossági indokok miatt, hanem azért is ahogy meghozták és beiktatták a törvényt." "Az emberek dühösek amiért csorbították a jogaikat." "A törvénytől senki nem lett nagyobb biztonságban, sőt az a helyzet hogy csak azokat bünteti, akik nem követtek el semmi rosszat. Azokra húz bűnvádat, akik az alkotmányos jogaikkal szeretnének élni."

http://www.humanevents.com/2014/04/06/new-yorkers-rally-against-cuomo-regime/


 Tüntetők tömege New Yorkban

Connecticut

Fegyvertartást támogatók ezrei jeletnek meg a Connecticut állam beli fegyverjogi tüntetésen.

Közel egy évvel a fegyverjogokat korlátozó törvények után, tüntetők ezrei jelentek meg a Connecticut-i államszékhelyen, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot.

"Mi egy Alkotmányos államban élünk és a vezetők egy teljesen Alkotmány-ellenes törvényt erőszakoltak ránk" - jelentette ki a tüntetés egyik szervezője.

http://gunssavelives.net/blog/massive-gun-rights-rally-held-in-connecticut/

A Connecticut-i tüntetés résztvevői