Pages

2014. április 8., kedd

Fegyverpárti tüntetések New York-ban és Connecticut-ban

New York

Egy évvel a fegyverszigorítási törvények elfogadása után, New York-iak ezrei vonultak az utcára hogy tüntessenek ellene és a törvényt megszavazók ellen.

"Az új törvénytől egyáltalán nem lettünk nagyobb biztonságban" - mondta Robert P, kormányzó jelölt.

A rendőrség 3.500-asra becsülte tüntetés méretét, de egy Internetrádió műsorvezetője szerint a hatóságok jóval alábecsülték a jelenlévők számát, mert a tömeg mérete valójában 12.000 fős lehetett. A műsorvezető kiemelte hogy a tüntetők közt sok volt a nő, a kisebbség és a gyerek.

A tüntetés jól szervezett volt és eredményes.

Bérelt buszokkal, vonatokkal, autókaravánokban érezett a tüntetésre a tömeg.

A törvényt rögtön átnyomták a politikai ösvényen, sietniük kellett, nem is rendeztek róla vitát. A 2012-es decemberi tragédiát használták fel a törvény megalkotására.

Az embereket jobban érdekli a téma mitn valaha. "Már egy év eltelt és a mai napig komoly ellenállás van a törvénnyel szemben. Nem csak alkotmányossági indokok miatt, hanem azért is ahogy meghozták és beiktatták a törvényt." "Az emberek dühösek amiért csorbították a jogaikat." "A törvénytől senki nem lett nagyobb biztonságban, sőt az a helyzet hogy csak azokat bünteti, akik nem követtek el semmi rosszat. Azokra húz bűnvádat, akik az alkotmányos jogaikkal szeretnének élni."

http://www.humanevents.com/2014/04/06/new-yorkers-rally-against-cuomo-regime/


 Tüntetők tömege New Yorkban

Connecticut

Fegyvertartást támogatók ezrei jeletnek meg a Connecticut állam beli fegyverjogi tüntetésen.

Közel egy évvel a fegyverjogokat korlátozó törvények után, tüntetők ezrei jelentek meg a Connecticut-i államszékhelyen, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot.

"Mi egy Alkotmányos államban élünk és a vezetők egy teljesen Alkotmány-ellenes törvényt erőszakoltak ránk" - jelentette ki a tüntetés egyik szervezője.

http://gunssavelives.net/blog/massive-gun-rights-rally-held-in-connecticut/

A Connecticut-i tüntetés résztvevői

2014. április 3., csütörtök

Rendőrök foglalták le a műanyag játékpuskát és a kartonpapírból készült puskát is

Albany, New York, USA - Néhány napja civilek szerveztek demonstrációt a fegyvertartás joga mellett. Miközben az egyik demonstráló beszélt, a rendőrök odamentek hozzá. Azzal volt problémájuk, hogy a beszédet mondó férfinél volt egy műanyag játékpuska. Ezt rögtön le is foglalták. De ez nem volt elég, mert a demonstrálónál volt egy puska alakra kivágott kartonpapír is. Az államrendőrség (state police) akcióba lépett és azt is lefoglalta.

Videó:

 

Glock reklám



2014. március 30., vasárnap

Végzetes lövés riasztó tölténnyel

Jon-Erik Hexum sikeres modell volt és színész. Épp a Cover Up című tévésorozatban játszott, mikor 26 évesen tragikus véget ért a pályafutása. 1984-ben forgatták a tévésorozat hetedik részét, amiben a főhősnek meg kellett töltenie egy .44-es revolvert riasztótölténnyekkel. A rendező nem volt elégedett a jelenettel és emiatt a színésznek volt egy kis szabadideje. 1 darab riasztótöltényt tett a revolverbe és unalmában orosz rulettezni kezdett. Nem tudta hogy néhány centiről ez veszélyes lehet. A revolvert a halántékához emelte és elsütötte.

A riasztótöltényben a lőporon kívül csak papír volt és persze az nem okozhat nagy sérülést, kivéve ha persze a szembe kerül, viszont a lövés miatti nyomás ereje egy két centiméteres felületen felsértette a koponyáját és a csontdarabok pedig az agyába fúródtak és vérzést okoztak. A színészt azonnal kórházba vitték és 5 órán át volt a műtőasztalon. 6 nappal később az agyhalál állapotába került.

A szívét egy 36 éves férfi kapta meg, a szemeit egy 66 éves nő és egy kislány, a veséi pedig egy nagymamához és egy 5 éves fiúhoz kerültek. A bőréből egy 3 és fél éves súlyos égési sérüléseket szenvedett kisfiú kapott. Hamvait az óceánba szórták.

http://en.wikipedia.org/wiki/Jon-Erik_Hexum

2014. március 29., szombat

Injekciós tűvel támadt biztonsági őrökre a tolvaj, egy fegyveres civil állította meg

Egyesült Államok - A rendőrség elmondása szerint egy fegyveres civil sietett az áruházi biztonsági őrök segítségére, akikre egy használt injekciós tűvel támadt egy heroin-függő áruházi tolvaj.

Az incidens hétfő délután történt a Home Depot áruházban, ahol az őrök megpróbáltak visszatartani a 26 éves Joshua Joseph Silva-t, akit tetten értek miközben lopott. Ahelyett hogy együttműködött volna a biztonsági őrökkel, a férfi erőszakosan rájuk támadt hogy elkerülje a későbbi letartóztatását. A dulakodás közben Silva előkapott egy használt injekcióstűt a kabátja alól és azzal kezdett támadni. Hadonászott és csapkodott a tűvel és többször is megszúrta az egyik őrt.

Egy vásárló -aki rejtett fegyverviselési enedéllyel rendelkezett- szemtanúja volt az eseményeknek és azonnal a megtámadottak segítségére sietett. A civil fegyveres elővette a lőfegyverét és ráparancsolt Silva-ra, hogy dobja el a fecskendőt és feküdjön a földre.

Silva belátta hogy nem lett volna esélye a fegyver ellen, megadta magát és azt tette amit mondtak neki. Eldobta a injekcióstűt és leült a parkolóban a rendőrség kiérkezéséig. Mikor meghallotta hogy jönnek érte, még megpróbált elfutni, de nem jutott messzire. Mikor a rendőrök beérték, akkor már nem állt ellent a letartóztatásnak.

Az összeszúrkált biztonsági őrt kórházban látták el, utána hazaengedték. A használt fecskendőt a rendőrség laborjában tesztek alá vetik, amivel kiderülhet hogy fertőző volt-e a szennyezett tű.

A névtelenséget kérő civil, aki megállította a támadót csak annyit nyilatkozott, hogy muszáj volt hogy közbelépjen, mert az elkövető annyira erőszakos volt, hogy ha akkor nem lép közbe, az talán az egyik fegyvertelen biztonsági őr életébe is kerülhetett volna.

http://www.nydailynews.com/news/crime/would-be-thief-attacks-guards-dirty-syringes-cops-article-1.1734382

2014. március 28., péntek

Fegyverbetiltásért agitáló politikus, csúnya lebukással

Leland Yee, kalifornia Demokrata liberális szenátora az egyik leginkább fegyvertartás ellenes politikus. Mindenféle új fegyvertartást korlátozó törvénytervezeteket adott be, a 3D nyomtatókat is betiltotta volna mikor kiderült hogy azzal fegyveralkatrészeket lehet nyomtatni.

A fegyvertartás ellen agitáló politikust most letartóztatták. A vád: Fegyvercsempészet!  

Miközben a lakosság előtt eljátszotta a szerepet, addig a háttérben sötét törvénytelen bűncselekményeket követett el. A San Jose Mercury jelenti: "Yee-t fegyvercsempészettel és engedély nélküli illegális fegyverimportálással, ezen felül 6 rend beli csalással is vádolják. Ezek a bűncselekmények egyenként is 20 éves börtönbüntetéssel súlythatóak, amellett 250.000 dolláros bírsággal. A fegyvercsempészetért 5 év börtön járhat és szintén 250.000 dolláros büntetés. Ezek a vádak azért is sokkolóak, mert Yee volt az egyik legaktívabb politikus aki a fegyvertartás szigorításán, illetve betiltásán ügyködött.

- Senki nem is sejtette hogy ilyen megtörténhet és így mindenki meghökkent az eseten. - mondta Corey Cook, a San Francisco-i egyetem hivatali vezetője. - Ez eszméletlen egy ügy... a politikai korrupció az szörnyű, de ez a mostani, ez egy különösen felháborító eset.

A szenátor illegális fegyvereladásokban segédkezett, kampányadományokért cserébe. Az FBI ügynökei -akik maffiatagoknak adták ki magukat- ajánlottak fel pénzt a politikusnak, aki el is fogadta a pénzt. A Demokrata szenátor jelenleg fél millió dolláros óvadék ellenében hagyhatja el az előzetest. Az ügyben jelenleg 26 gyanúsítottat tartóztattak le a hatóságok.

A nyomozás 5 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is egy Hong Kong-i kapcsolatokkal rendelkező USÁ-ban maffiát futtató gyanúsított után kezdtek bizonyítékokat gyűjteni.

Néhány szóban összefoglalva a szenátor az emberektől elvette volna a fegyvertartás alkotmányos jogát, miközben ő a maffiával illegális fegyverekkel látta el a legkeményebb bűnözőket.  

http://gunssavelives.net/anti-gun-politicians/ho-lee-s-anti-gun-california-senator-arrested-for-gun-trafficking/
http://www.huffingtonpost.com/2014/03/26/leland-yee-gun-traffickin_n_5038152.html

http://foxnewsinsider.com/2014/03/27/california-democrat-leland-yee-arrested-accused-working-mob-illegal-gun-deals