Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rifle. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rifle. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 11., hétfő

Nyílt fegyverviselés - puska, shotgun, karabély

Joga van-e ahhoz egy átlagos civilnek az Egyesült Államokban, hogy a legálisan megvett puskáját, shotgunját, vagy karabélyát a vállára dobja és sétáljon egyet a város utcáin? Erre próbáltam meg választ találni az Interneten. (Ez csak egy kis betekintés, senki ne innen szerezze be a tudnivalókat a témáról.)

Az egyik legnagyobb nyílt fegyverviselő fórumon valamiért nem szeretik még a kérdést sem, külön szabályt hoztak rá, hogy ők csak pisztolyról és revolverről beszélgetnek, hosszú fegyverek nyílt viseléséről nem.

A válasz pedig egyszerű: IGEN. Aki legális úton vesz egy hosszú fegyvert, akkor az kimehet vele az utcára és nyíltan viselheti, sétálgathat vele. A szabályok persze vonatkoznak rá, mégpedig a 16-11-127(d)(2) szabály, miszerint lőfegyvert tilos bevinni alkoholt felszolgáló helyekre (bárok, kocsmák), bíróságokra, kormányhivatali épületekbe, börtönökbe, templomokba (illetve minden imádkozó épületbe), óvodába, (a legtöbb helyen) iskolába, bankba, atomerőműbe és még pár helyre. (Különleges engedélyekkel néhány hely kivétel lehet.) Ha viszont ezt mind betartja az ember, akkor nyugodtan a vállán hordhat akár egy félautomata AK-47 variánst is, töltve, betárazva.

Amit még megemlítettek a fórumokon az az, hogy a rendőrőrsöket nem érdemes faggatni, mert nem akarják elmondani az igazat (azért, mert kényelmesebb nekik, ha az emberek még csak nem is tudnak a saját jogaikról). Ha nem egy nagyon megfizetett ügyvédet kérdezel, akkor ő se fogja megmondani. Pénz beszél. A rendőrőrsöt amúgy is felesleges felhívni, ugyanis ha az ember felhívja őket, akkor többnyire ők se tudják a törvényt és ha hívja őket egy érdeklődő, akkor a választ úgy fogják előkotorni a törvénykönyvből. Az ATF (Alcohol Tobacco Firearm) állami hivatala sem fog segíteni, mert ők az ország törvényeit tudják, az államok külön törvényeiről nem adnak felvilágosítást. Ha valaki pontosan akar tudni mindent, annak jogi könyveket kell vennie és kemény összegeket kell fizetnie egy ügyvédnek, hogy egyáltalán szóbaálljon vele.

Persze ahogy a pisztolyok és revolverek esetében, nincs egyetemes állami szobályzás. Az ország tövénye kimondja ezt és ezt, aztán az egyik állam ilyen szabályt hoz, a másik állam olyat, aztán az egyik polgármester kiadja ezt a városi szabályt, a másik polgár meg más szabályt ad ki. Magyarán hiába van joga az embernek, azt egy városi polgármester egy tollvonással elveszi. Elméletileg nem, de gyakorlatilag előfordul. Ha nem fordulna elő, akkor az Egyesült Államok minden egyes államában engedélyezett lenne a nyílt fegyverviselés. Ehelyett 44-ben engedélyezett, 6 államban viszont tiltott. Ahol nem is tiltott, aki egy puskával megy utcára annak fel kell készülnie arra, hogy a rendőrség meg fogja állítani és fel fognak neki tenni egy sor kérdést.

A legelhíresültebb eset egy Obama kampány alatt történt, ahol is többen megjelentek fegyverekkel, egy férfi pedig egy puskával a hátán.

2010. július 29., csütörtök

A Massachusetts-i fegyvertörvényekről és törvénytervezetről

Nem csak kalifornia államban szigorúak a fegyvertörvények, hanem több más államban is, többek között Massachusetts-ben.

Többek között nem lehet 30-as tárakat venni, illetve lehet, de csak olyat, amit a szigorító törvények előtt gyártottak. A fegyverekre is hasonló törvények vonatkoznak. Csak adott fegyvertípusokat lehet vásárolni, vagy ha valakinek sok pénze van, az vehet olyan fegyvert, mit a tiltás előtt gyártottak le. (Assault Weapon ban)

Bár a tiltő törvény hatályát vesztette és megszűnt, de pár állam úgy gondolta, hogy mégis fenntartja a tiltást, így lábbal tiporva az Egyesült Államok Alkotmányát és az emberek alapvető jogait. Ezek között az államok között van Massachusetts is.

Havonta csak 1 darab fegyvert vásárolhat egy személy, a törvények szerint. Viszont van egy új törvénytervezet is, ami szerint nem csak a fegyverekre vonatkozna az egy hónapos határidő, hanem a tárakra is. Magyarul ha valaki venne egy fegyvert 5 tárral, akkor a fegyvert hazavinné és havonta vissza kellene mennie papírokat kitöltenie és egyenként vihetné haza a tárakat.

Ha meghozzák a törvényt és érvénybe lép, hogyan fogják betartatni? A tárakon nincs nyilvántartási szám, szériaszám. Mi akadályoz meg valakit abban, hogy a fegyvervásárlás után a tárakat a parkolóban adja oda a vevőnek a fegyver volt tulajdonosa? Tehát van-e értelme a törvénytervezetnek? Nincs.

Kaliforniában már egyszer bevezették, 15-20 évvel ezelőtt, de még ők is belátták, hogy ez nem működik és semmi értelme. Most ugyanezt bevezetnék Massachussetts államban.

Esetleg szériaszámot tennének minden egyes tárra. Mennyi munka lenne ezzel? Mennyi papírmunkát jelentene, ha minden egyes tár vásárlásakor ugyanazon menne keresztül minden vásárló, mint mikor egy egész vegyvert vásárolna? Mennyibe kerülne ez a vásárlónak? A papírmunka sehol sincs ingyen, miért pont a tárvásárlás papírmunkájáért ne kellene fizetni?

De beszéljünk az egyenlőségről is. Ha valaki Massachusetts-i és soha nem is megy sehová hosszabb időre, akkor az a személy havonta 1 fegyvert vehet. Ha viszont valaki sokat utazik és hosszabb időt tölt más államokban, ahol jók a fegyvertörvények, az a személy annyi fegyvert vesz amennyit akar. Vehet havi kettőt, havi 3-at, havi 10-et is akár. Tehát aki utazik és más államokban is lakik annak több joga van, amint aki egész évben Massechusetts-ben lakik.

De itt egy másik elgondolkodtató téma. Havi 1 fegyver. Mi van, ha valaki nagyapja meghal és a nagyapja ráhagyja a családra az 50-60 puskáját? Akkor az unoka 60 hónapon át minden hónapban megcsináltatja a papírmunkát, lefuttattatja a NICS ellenőrzést, kifizet 20-30-50 dollárt a procedúráért? Ez 60 puskánál 3000 dollár! Mi van a tárakkal? Ha elfogadják az új törvényt, akkor még a tárakért is egy tonna pénzt kell kifizetni. Szóval ha ilyen haláleset történik, akkor nem elég hogy valaki elveszíti a családtagját, még az állam is jól lehúzza és egy csomó gondot szakít a gyászoló ember nyakába.

Apránként tiltottak be rengeteg dolgot, minden esetben azt hazudták az állampolgároknak, hogy csak ezt tiltjuk be, csak ezt szigorítjuk. Ez semennyire nem egyeztethető össze az Amerikai Alkotmánnyal.

A bűnözőkkel nem tudnak mit kezdeni, úgyhogy a törvénytisztelő emberektől vonják meg a jogokat.

2010. június 21., hétfő

2010. június 13., vasárnap

A "támadó fegyver tiltó" (Assault Weapon Ban) törvény

A törvényt Clinton elnöksége alatt hozták, 1994-ben. 10 éven keresztül volt érvényben. Mikor megszűnt, akkor nem igazán sírták vissza a gondolkodó emberek, mert egyértelmű, hogy a bűnözést abszolút semennyire nem gátolta. A bűnözőket nem érdekelte az új törvény, a törvénytisztelő emberek meg amúgy sem követnek el bűncselekményeket, se fegyverekkel, se anélkül. Fogalmazzunk egyszerűen, a fegyverekkel elkövetett bűnözésre semmilyen hatással nem volt ez a tiltó törvény.

A tanulmányok és felmérések eredményeivel játszadoztak a politikusok és maszatoltak az adatokkal, hogy az embereket összezavarják. A törvényt támogatók azt ismételgetik (gy.k. hazudják), hogy a törvény megfékezte a bűnözést, míg a rendőrség és az egyéb bűnüldöző szervek azt mondják, hogy ez az állítás nem igaz és a törvénynek nem volt érezhető hatása.

2008-2009-ben szinte kiürültek a piacok, mert 40-50%-al több fegyvert vásárolt a lakosság, mert mindenki attól tartot, hogy Obama betiltja a fegyvereket. Az eredmény több mint vicces, a gyilkosságok és erőszakos bűncselekmények száma csökkent.
Több fegyver = kevesebb erőszak és kevesebb gyilkosság.

Bár a törvény már lejárt, pár államban -New York, Connecticut, Massachusetts és New Jersey- mégis hoztak pár nagyon hasonló új törvényt. Kaliforniában pedig mintha megállt volna az idő, jóformán ugyanúgy érvényben van a "támadó fegyver tiltó" törvény, hiába helyezték hatályon kívül a többi államban.

A törvény több okból is ésszerűtlen. Először is kezdjük azzal, hogy az 1994-ben hozták a törvényt, de az 1994 előtt legyártott puskákat és fegyveralkatrészeket ugyanúgy meg lehet vásárolni, mert azokra nem vonatkozik a '94-ben hozott törvény. A különbség annyi, hogy arany árban adják-veszik ezeket a fegyvereket és alkatrészeket. Mondhatjuk azt, hogy akinek sok pénze van az bármit megvehet, akinek kevés pénze van, az meg kussoljon. A szegényeknek hallgass a neve. Baloldaliak hozták ezeket a törvényeket, pont őket nem érdeklik a szegények. Ismerősen hangzik?

A törvény

(Minden fegyver tiltott lett, amin a listán lévő fegyver-alkatrészek közül 2 vagy több dolog volt)

Félautomata puskák

- Behajtható illetve teleszkópos válltámasz

Hogy ez miért fontos azt nem tudhatjuk. Aki bűncselekményt akar elkövetni, az úgyis csak elővesz egy fűrészt és levágja a válltámaszt.

- Pisztoly markolat

Mert a lőfegyvert a markolata teszi veszélyessé?

- Bajonett csatlakozó

Mivel szerintem talán nulla fegyverre csatolt bajonettes gyilkosság történt az elmúlt 50 évben, így ennek sincs túl sok értelme.

- Gránátvető

Ez például sok AK-n van, nem más, mint a cső, amiből gránátot lehet kilőni. Tulajdonképpen semmit nem ér kilőhető gránát nélkül, ezért soha senki nem is követ el velük semmilyen bűncselekményt. Értelmetlen törvénybe iktatni.

- 10 lőszernél nagyobb kapacitású tár

Ha egy bűnöző Kaliforniában az arizonai-nevadai-oregoni határon lakik, akkor 5 perc alatt be tudja szerezni a tárat. Ennyit ér a törvény. Persze mi az a bűncselekmény amihez 20-as tárak kellenek? És mi a különbség 1 darab 20-as tár és 2 darab 10-es tár között? Egy 1 másodperces tárcsere.

- Torkolattűz rejtő

Hogy miért jó az, hogy minden lövésnél egy lánggömb hagyja el a csövet, az rejtély. Viszont a fegyver állatira hülyén néz ki nélküle. Valószínűleg ezzel is csak az volt a cél, hogy megalázzák vele fegyvertartókat.


Félautomata pisztolyok

- Tár, ami a a markolaton kívül helyezkedik el

- Olcsan cső, amire csősszabbítható, torkolattűz rejtő, markolat, vagy hangtompító csatlakoztatható

- Barrel shroud

Csőketrec? Nem tudom, hogy ennek mi a magyar megfelelője, de olyan cső köré tervezett ketrec, ami védi a kezet a forró csőtől.

- Töltetlenül 1.4 kilós -vagy annál nehezebb- súlyú pisztoly

Szóval minél nehezebb, annál veszélyesebb? Ennyi erővel az öntött vas serpenyőt is betilthatták volna.

- Automata fegyver félautomata változata

Például minden félautomata UZI?



Félautomata shotgunok

- Behajtható illetve teleszkópos válltámasz

- Pisztoly markolat

- 5-nél nagyobb kapacitás

- Csatlakoztatható tár


Mint látható, 1994-ben olyan törvényt hoztak, aminek semmi hatása nem volt a bűnözésre és a bűnözőkre, de annál több hatása volt a fegyvergyártásra, az új törvény jóformán megölte a fegyvergyárakat, bizonyára rengeteg ember veszítette el a megélhetését. Az alkotmányt pedig szó szerint arcon lett köpve, 10 teljes évre.


Ezek a mai napig érvényben vannak Kaliforniában. Arról nem is beszélve, hogy azóta Schwarzenegger kormányzó-terminátor barátunk aláírt egy lőszervásárlásra vonatkozó rendeletet is, miszerint interneten tilos lőszert vásárolni, boltban pedig vásárlásnál ujjlenyomatot kell adni, nyomtatványokat kell kitölteni mindenféle személyes adatokkal. Ezzel talán csak annyit ért el a kormányzó, hogy az állam elesik pár százmillió, vagy pár milliárd dollárnyi forgalmi adótól, mert a kaliforniaiak szépen átmennek a szomszédos államokba és ott vesznek lőszert. Oda megy majd az adó. Esetleg a bűnöző beküldi majd a barátnőjét, egy barátját, vagy egy családtagját a boltba és vele veteti meg a lőszert. Ez is csak egy újabb értelmetlen törvény.

Forrás (többek között): http://en.wikipedia.org/wiki/Federal_Assault_Weapons_Ban

2010. június 4., péntek

Fegyverjog Amerikában (negatív példa)

A Katrina hurrikán 2005-ben csapott le, bekerült az USA 5 leghalálosabb hurrikánja közé. New Orleans nagy része víz alá került.

A rendőrség elvesztette az ellenőrzést a területen, de ahelyett, hogy a házakat és üzleteket foszogató bűnözőket kapták volna el, inkább a törvénytisztelő állampolgárokat kezdték zaklatni. Az Amerikai Alkotmányt megsértve elvették a legálisan tartott fegyvereiket, így megfosztva őket az önvédelem jogától.

Az eset széles körben felháborodást keltett.

2010. május 31., hétfő

AR-15 tesztek

Elég sokan írkálják a fórumokra, hogy az M4-es, M-16-os, az AR-15-ös és társai nem bírják a koszt, megbízhatatlanok, a víz azonnal tönkreteszi őket, meghibásodnak a portól és a homoktól. De mi az igazság? Az tény, hogy ezek a puskák törődést igényelnek, de én azért nem mondanám, hogy megbízhatatlanok és azonnal tönkremennek. Nézzünk meg egy pár tesztvideót.



Az első videón az AR elég jól szerepel, a Román AK viszont az első lövésnél megadja magát, majd a tár se működik rendesen. A tárcsere után sem működik, a porvédő alatt egy fél kiló por lapul, amit kiszórnak belőle. Ezek után működik, egészen a következő portesztig a következő tárral. Ami után már nem is próbálgatják tovább.





3000 lövés, porral, vízben, földre dobással





Olympic arms - ez a márka közutálatnak örvend, bár úgy tűnik, hogy van aki szereti. És ezen a tesztvideón is jól szerepel. (3:50-nél az újratöltött lőszer nem volt megfelelő, nem a puska miatt álltak le.)

2010. május 29., szombat

Csak egy kép

Ha már többen is kértétek, itt a fegyverem.



(Nem nagy szám, nem volt drága és semmi speciális nincs rajta.)

2010. május 26., szerda

A NICS vizsgálat

(NICS - National Instant Criminal Background Check System - Nemzeti Azonnali Büntetlen előélet Vizsgáló Rendszer).

Mint már korábban említettem, a fegyvervásárlás az Egyesült Államokban sem úgy megy, hogy valaki beséltál egy boltba, kicsap a pultra 400 dollárt és kisétál egy puskával.

A vásárlás előtt nyomtatványokat kell kitöltenie a vásárlónak és az eladónak, amit az eladó eljuttat a hatóságoknak. Ők átvizsgálják a formanyomtatványt, a vásárló büntetlenségét,
mentális, orvosi hátterét, státuszát -állampolgár, legális bevándorló, egyéb az Államokban tartózkodó, illetve illegális bevándorló-, és minden egyebet átnéznek, ami szükséges a
lőfegyver megvásárlásához. Ha mindent rendben találnak, akkor visszajeleznek -többnyire faxon- az eladónak, aki akkor átadja a fegyvert a vásárlónak.

Több dolognak is szükséges a vásárláshoz, de ezúttal csak a NICS vizsgálatot vegyük nagyító alá, azon belül is a nyomtatvány kérdéseit.

http://www (pont) atf (pont) gov/forms/download/atf-f-4473.pdf
A vásárlásokat az ATF (alkohol, dohány, lőfegyverek és robbanóanyagok) tartja nyilván.

A hamisan kitöltött adatok 10 éves börtönbüntetést és/vagy 250,000 dolláros büntetést von maga után.



A nyomtatvány kitöltése:

1. Név
2. Lakhely
3. Születési ország
4. Magasság
5. Testsúly
6. Nem
7. Születési dátum
8. SSL szám (személyi szám), amit ugyan nem muszáj megadni, de jó ha mégis beírja az ember
9. Egyedi azonosító szám (ezt szerintem nem kell kitölteni, legalábbis én nem töltöttem ki ezt a részt)
10. Faj (bizony, írd be, hogy őslakos indián vagy, fekete afrikai, hawaii-i, dél-amerikai, ázsiai vagy fehér)
11. (Igen-Nem válaszlehetőséggel)
      a, Ön (a nyomtatványt kitöltő személy) vásárolja a fegyvert?
      b, Bűncselekménnyel volt-e Ön vádolva, ami miatt legalább 1 éves szabadságvesztésre ítélhetik?
      c, Korábban ítélték-e Önt legalább 1 éves szabadságvesztésre?
      d, Üldözik-e Önt a hatóságok?
      e, Illegális használója-e Ön drogoknak, mint a marihuána, antidepresszánsok, narkotikumoknak vagy    egyéb tudatmódosító szereknek?
      f, Orvosilag minősítették-e Önt valaha mentálisan betegnek? Volt-e Ön valaha elmegyógyintézetbe utalva?
       g, Kirúgták-e Önt a hadseregből?
      h, A bíróság kimondta-e valaha Önről, hogy Ön valakit zaklatott, fenyegetett, esetleg hogy a saját élettársát, házastársát gyerekeit bántotta?
       j, Tagadták-e meg Öntől az Egyesült Államok állampolgárságát?
       k, Ön Illegálisan tartózkodik-e az Egyesült Államokban?
       l, Ön nem-bevándorlóként tartózkodik-e az országban?
12. Ha ön nem-bevándorlóként tartózkodik az országban, van-e valami különleges engedélye arra, hogy folytathassa a nyomtatvány kitöltését?
13. Jelenleg melyik államban él Ön?
14. Ön melyik ország állampolgára? ("USA" ill. "Más ____________________"
15. Ha ön nem állampolgár, mi az ön bevándorló-azonosító száma?



Az ez után következő kérdéseket az eladónak kell kitöltenie. Ezeket az adatokat nem kell tudnia a vásárlónak, de persze nem árthat, ha tudjuk, hogy mi mit jelent.

18. Fegyver típusa (kézifegyver, puska vagy shotgun, más lőfegyver)
19. Ha fegyverpiacon történik a vásárlás, pontosan hol.
20. a, Személyi igazolvány adatai.
      b, Egyéb igazoló dokumentumok adatai
      c, A 90 napos lakhely-igazolás adatai
      d, A nem-bevándorló potenciális vásárló különleges fegyvervásárlói-engedélye
21. a, A vásárló adatai megadásának időpontja
      b, NICS vagy Állami tranzakció szám
      c, Az azonnal NICS válasz (Engedélyezve, Késleltetve, Megtagadva, Felfüggesztve)
      d, A Késletetés utáni válasz, ill. nem érkezett válasz 3 nap elteltével sem.
     e, Ha a vásárlás után érkezett új NICS információ, az mi volt? (Engedélyezve, Megtagadva, Felfüggesztve)
      f, A Brady azonosító neve, aki megvizsgálta a NICS-et.
22. Nem volt szükséges a NICS vizsgálat, mert a vásárló különleges engedéllyel rendelkezett.
23. Nem volt szükséges a NICS vizsgálat, mert a vásárló állami engedéllyel rendelkezett.



Az utolsó részt szintén a vásárlónak kell kitöltenie, saját kézzel.

24. (Aláírás)
25. (Dátum)



Majd újra az eladón a sor:

26. A fegyver gyártója
27. Modellje
28. Gyártási száma
29. Típusa (pisztoly, revolver, puska, shotgun, fogadó* -nem egész fegyver, csak egy része, aminek a vásárlásához NICS vizsgálat szükséges-
30. Kalibere
      a, A fegyveren található minden szám
      b, Pawn Redemption
31. Az eladó céges címe, bélyegzője.
32. FFL eladói engedélyszáma
33. Eladó neve
34. Aláírása
35. Eladói státusza
36. Az eladás dátuma



Az utolsó kitöltendő hely alatt található a kitöltéshez való útmutató.

Mindenki láthatja, hogy a vásárlás bár nem annyira körülményes, de a hatóságok minden egyes alkalommal nagyon körültekintően járnak el.

2010. május 24., hétfő

2010. május 22., szombat

Az M-16-os puska (5.rész)




A film 2001-ben készült, azóta az AK gépkarabélyokat sokkal jobb minőségben gyártják és nem az áruk miatt vásárolják őket az emberek, a LAN rendszerről nem hallunk, viszont az M-16-os rendszert a mai napig használja a hadsereg, sőt még mindig ez a legfőbb gyalogsági fegyvere.

2010. május 20., csütörtök

Fegyveres önvédelem külföldön

Egy fegyveres férfi ki akart rabolni egy Buffalo városi üzletet, de arra nem számított, hogy a tulajnak is volt fegyvere.

2010. május 17., hétfő

Kik és miért tartanak illetve tartanának fegyvert

A fegyvertartókat két féle kategóriába sorolhatjuk. Vannak a "nem rendes" és a rendes emberek.


A "nem rendes" emberek nem igazán arról híresek, hogy legálisan vásárolnak fegyvert. Ennek az egyik oka az, hogy aki nem rendes, az mire elérné a fegyvervásárlási korhatárt, addig már elkövet olyan dolgokat, ami miatt már nem is vehetne legálisan lőfegyvert.

Őket fel lehet ismerni arról is, hogy még ha csak egy gázpisztolyuk is van, nekiállnak fényképeken pózolni, aztán fotoshoppolnak olyan szövegeket a képre, hogy "megdögletek", meg "kutyák vagytok féljetek". Még az is lehet, hogy csak egy airsoft pisztoly van a kezükben, de ők úgy érzik, hogy ők akkora maffiózók, hogy hozzájuk képest még Don Corleone is csak egy kispályás amatőr.

Nos, ezeknek az embereknek nem hogy éles lőfegyvert nem lehetne adni, de még vajkést sem.

A másik csoport a rendes emberek csoportja, akik pontosan az ellenkezőjét érzik.

Ha egy éles lőfegyver van a házadban, akkor arra gondolsz, hogy biztonságban vagy. Ha valaki betör a házadba, akkor nem vagy kiszolgáltatva neki, nem tehet veled azt amit akar. Egy mozdulat és kiegyenlítődik az esélyed arra, hogy túlélj egy támadást. Hogy TE túlélj egy támadást, vagy hogy a CSALÁDOD túléljen egy támadást. A rendes ember nem hatalmat érez akkor, mikor fegyvert tart a kezében, hanem azt érzi, hogy ha szükséges, akkor meg tudja védeni saját magát, a szeretteit és az otthonát.

De tegyük fel, hogy csak vadászni szeretnél. Vagy ha esetleg csak szeretnél kimenni a legközelebbi lőtérre, hogy ellőj pár töltént. Még ha nem is mész sehová, az a tudat, hogy megtehetnéd, az nagyon jó érzés.

Mikor az ember legálisan vásárol fegyvert, egy más fajta érzést is átél. Az érzést, hogy ő egy szabad ember. Hogy szabadon vásárolhat önvédelmi eszközöket, hogy tarthat lőfegyvert és mindezt úgy teheti meg, hogy nem kell aggódnia a jogszabályok miatt. Nincs is annál szebb, mint amikor egy rendőrségi szóvivő a médiában áll ki az állampolgok fegyvertartási joga mellett.

Sosem az a kérdés, hogy az embernek van-e joga ahhoz, hogy lehessen lőfegyvere. A kérdés az, hogy ki rendes ember.