Pages

2016. szeptember 2., péntek

Kardvívás lett a rablásból - Nagy pengével ment be a rabló az üzletbe, a boltos viszont kardot rántott

Az eset egy amerikai kisboltban történt. 2 férfi ment be a boltba, az egyiküknél egy hosszú penge volt, macséta, vagy kard, azzal támadt a boltosokra, de az egyik boltos elővett egy még sokkal nagyobb kardot és nekirontott a rablónak, aki rögtön menekülni kezdett. A boltos még hozzátette azt is, hogy a rabló örülhet, mert akár le is lőhette volna, mert az önvédelmi kardja mellet az önvédelmi pisztolya is nála volt.

16 kamera figyeli a boltot és környékét, de ez nem fékezte meg a rablókat. Ami működött az a fizikai önvédelem volt.

A boltosok azt javasolják a bűnözőknek, hogy rablás helyett keressenek maguknak valami tisztességes munkát.


2016. augusztus 7., vasárnap

Megvan az USA első aranya. A fegyver-gyűlölők a győztes torkának ugrottak

Az első amerikai aranyat egy 19 éves lány (Ginny Thrasher) szerezte meg. Nem csak hogy megszereztek az első helyet, de még új olimpiai rekordot is felálltott. Azt hihetnénk hogy az összes amerikai örül neki, de ez sajnos nem így van. A lánynak van egy óriási bűne, méghozzá az, hogy céllövész és légpuskás számban győzött. 

Bár a többség nagyon örül a győzelmének és rengetegen gratulálnak neki, a legnagyobb fegyvergyűlölők most mégis mocskolják.

A légpuskás győzelemmel kapcsolatban olyanokat írnak, hogy "ha ez szép volt, akkor a következő fegyveres tömeggyilkosság mégszebb lesz, mert Amerika abban nagyon nyerő", meg "két lábon járó sztereotípia vagyunk, hogy puskalövészetben nyerünk aranyat" és volt aki csak jókora szarkazmussal kiírta "hát persze hogy az első aranyat egy puskával szereztük meg"

Ez a viselkedés engem arra emlékeztet hogy a múltkor az Európai footballbajnokságon a legnagyobb gyűlölködők kizárólag politikai indokkal szurkoltak a magyar focisták ellen. 

De szerencsére a többségnek azért nem ment el az esze és ők inkább ünneplik a győztest, a mocskolódás pedig csak egy hangoskodó kisebbséghez köthető.

A győzelem az alábbi videón megtekinthető, de a Youtube hozzászólások jelentős része teljesen minősíthetetlen, Amerika-gyűlölő, kritizáló. A sok fegyver-ellenes kommentelő tömeggyilkosságokat és "feketék lelövését" emlegeti,  és egyéb hasonló ocsmányságról fröcsögnek a videó alatt.

 

http://tribunist.com/news/the-first-olympic-gold-goes-to-an-american-girl-with-a-gun-then-the-internet-goes-crazy/

2016. augusztus 4., csütörtök

Fegyver-ellenes lelkipásztor fúrta meg a puska tombolasorsolást, most viszont a rendőrség miatt fájhat a feje

Oregon, USA - A fegyver-ellenes lelkipásztor  biztosra ment és 3.000 dollárért vásárolta fel a gyerek-baseball csapat tomboláit, amivel egy AR-15-ös puskát lehetett nyerni. Azért akarta megnyerni hogy annyival is kevesebb puska legyen a világon, de a terve rosszul sült el és most a rendőrség előtt kell felelnie.


A lelkész neve Jeremy Lucas, aki a 3.000 dollárt nem is saját zsebből fizette ki, hanem a templomnak adakozott pénzből, amit általában rászorultakra szoktak költeni. Ehelyett ő fogta a pénzt és vett belőle 150 darab tombolát. A tombolán egy puskát lehetett nyerni, a tombola bevételéből pedig a gyerek-baseball csapat kaliforniai állami meccsének utiköltségét fedezik.

A pásztor azt nyilatkozta hogy szerinte ennek "a tombolának kettős üzenete van, mert a gyerekeknek segít, de aztán ott egy puska is, amivel viszont tömeggyilkosságokat követnek el".

Állítása szerint ő csak keresztényként, apaként és vallási vezetőként viselkedett, mikor úgy döntött hogy megfúrja a tombolasorsolást.

A terve az volt hogy felvásárolja az összes sorsjegyet.

Természetesen megnyerte a puskát, majd ő a feleségével elmentek az egyik helyi fegyverüzletbe hogy a NICS háttérvizsgálatot és okmányokat elintézzék. Ez fél órán át tartott, amiért a pásztor újra elégedetlenkedni kezdett, mivel szerinte ez túl kevés idő egy puska vásárlására és tovább kellene tartson a procedúra.


A pásztor elmondta a Washington Post riporterének, hogy a felesége elvitte a puskát a gyülekezetük egyik hívének, aki a széfében tartja addig amíg ki nem találják hogy hogy semmisítsék meg a puskát.

És itt jön a képbe a rendőrség.

Mivel az nem csinálta meg a háttérvizsgálatot, akinek odaadta a puskát.

A helyi rendőrség átadta az ügyet az állami rendőrségnek, akik most azon gondolkodnak hogy emeljenek-e vádat a pásztor ellen. A vallási vezető meg van lepődve a nyomozáson és azt mondja hogy együttműködik a hatóságokkal.

Kevin Starrett, az egyik oregoni fegyveres szervezet vezetője a rendőrségnek és 30 képviselőnek is írt az ügyben, rámutatva arra hogy törvénysértés történt.

"- Ha a pásztort elítélik, akkor az rámutat arra hogy az Oregon-i törvények nagyon ostobák, azokal együtt akik erre a törvényre szavaztak, mert ők is ostobák." - mondta Starrett. "Ha viszont a pásztort nem ítélik el, akkor az azt fogja bizonyítani hogy a fegyver-ellenes liberálisok a törvény felett állnak és hogy ezek a törvények csak az átlagos fegyvertartók ellen lettek meghozva és csak ellenük használják fel ezeket a törvényeket."


Amit a pásztor elkövetett az valószínűleg a "*straw purchase" bűncselekményt meríti ki, ami 10 év letöltendő börtönbüntetést vonhat maga után.




*straw purchase: ha valaki megvásárol egy lőfegyvert, de nem saját magának veszi, hanem előre eltervezetten nem akarja megtartani, hanem valaki másnak adja oda a vásárlás után

Forrás:
http://controversialtimes.com/issues/constitutional-rights/anti-gun-pastor-rigs-ar-15-raffle-it-backfires-big-time-now-the-police-are-involved/

2016. július 5., kedd

Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma

"Sok más országhoz képest Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma" - mondta a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Varga Zoltán közlése szerint Magyarországon összesen 128 ezer fegyver van civileknél -€“ köztük vannak a vadászok, sportlövők és azok is, akik engedéllyel tartanak maroklőfegyvert. 

Magyarországon száz lakosra 1,9 fegyver jut, míg a délszláv térségben száz lakost tekintve 30-40, akár 50 is lehet ez a szám. Albániában pedig "€œhagyomány a fegyvertartás" -€“ tette hozzá. Arról is beszélt, hogy Szlovákiában már 16 éves kor felett tartható lőfegyver, 18 éves kor felett pedig akár sorozatlőfegyver is, ugyanakkor a fegyverbirtoklással összefüggésben Szlovákiában kevés az anyagi jellegű bűncselekmények.

Ennek kapcsán kitért arra is, a szakmában sokan gondolkodtak azon, hogy a magyarországi fegyvertörvényen enyhíteni kellene, azért is, mert a szomszédos országokban jóval több a fegyver. Ezzel együtt Varga Zoltán kiemelte, hogy a fegyvertartást szigorú szabályokhoz kell kötni." 

http://www.hirado.hu/2016/07/05/kevesen-tartanak-fegyvert-magyarorszagon/

2016. április 26., kedd

Fegyveres civil kapott el veszélyes bűnözőket

Gaston, Dél Karolina, USA - Egy Gaston-i férfi állítja, hogy a fegyvertartási joga segített neki abban hogy 2 bűnözőt rács mögé juttasson. Két Lexington megyei férfi lett letartóztatva egy komoly üldözés után. 

 A rendőrség nyilatkozata szerint, csak egy rutin országúti igazoltatás lett volna ami autósüldözésbe torkollt. Nem volt becsatolva a sofőr és az utas biztonsági öve. Az üldözésnél kidobták a rendőrök az útra az abroncslyukasztót, de hiába szúrta ki a menekülők autójának a kerekeit, mert ezzel az üldözésnek még nem lett vége. A piros kisteherautó fának csapódott, az utast megbilincselték, de a sofőr elmenekült. 

 Az autó vezetője futott a rendőrök elől és átvágott valaki udvarán. Ekkor a porta tulajdonosa a kezébe vette az ügyet.
  "Hála Istennek hogy a családomnak és nekem nem esett bajunk" - mondta a férfi. "A rendőrség ugyan említette hogy üldözték a férfit, de mi ezt nem tudtuk, se azt hogy miért, azt nem mondták. Csak azt tudtuk hogy a környéken ólálkodik, de nem tudtuk hogy pontosan hol." 

 A ház tulajdonosa azonnal cselekedett, fegyvert rántott és visszatartotta vele a menekülő bűnözőt. "Ráparancsoltam hogy feküdjön le." - nyilatkozta a férfi, aki az NRA (Nemzeti Fegyverszövetség) tagja és rejtett viselési engedéllyel is rendelkezik. 

 "Többször is mondtam neki hogy arccal a földre feküdjön. A munkatársam épp megérkezett és kiabáltam neki hogy hívja gyorsan a közelben lévő zsarukat."

 Percek alatt letartóztatták a bűnözőt. A kiérkező rendőrök elmondták hogy biztosan sokáig tartott volna mire megtalálják, ha a telektulajdonos nem látja meg és tartja vissza a menekülő férfit. A fegyveres civil férfi is örült hogy segíthetett és hogy a dolog zökkenőmentesen történt. 

 "Csak tudtam hogy nem engedhetem el, mert ha elfutott volna akkor esetleg rám vagy a feleségemre tudott volna támadni." 

 A két férfi ellen többek között olyan vádakkal nézhetnek szembe, mint a jogosítvány nélküli gépjárművezetés és rendőrség elől menekülés, de az utasnál drogot is találtak. 

Forrás és copyright: http://www.wyff4.com/news/gun-owner-who-ended-manhunt-i-told-him-to-get-down/39181358

2016. április 16., szombat

Támadás megállítása katanával

Phoenix, Arizona, USA - Két férfi támadt egy harmadikra a metrón, de egy negyedik közbelépett egy katanával és az áldozat védelmére kelt.



https://www.youtube.com/watch?v=9A-aL49F0Jc