Pages

2011. március 22., kedd

A Joe Horn önvédelmi ügy

A hírekben ismét Barna bácsi ügyéről beszélnek, a kertjéről, hogy volt-e joga megvédeni a saját kertjét, hogy bűnös-e. Joe Horn ügye is hasonló, bár ő nem a saját tulajdonát védte és nem árammal, hanem sörétessel.

A helyszín Pasadena, Texas állam, Egyesült Államok. A 61 éves John Horn észrevette, hogy két bűnöző épp a szomszéd házba készül betörni. Gyorsan felhívta a rendőrséget és bejelentést tett, miközben kijelentette, hogy neki a törvény értelmében jogában áll megvédenie a magántulajdont, akár a bűnözők élete árán is. Joe felkapta a sörétesét, miközben a telefonvonal másik végén folyamatosan próbálták lebeszélni arról, hogy bármit is tegyen.
A rendőrségi felvételen tisztán hallani, ahogy Joe ezt kiáltja a betörőknek: "- Megmozdulsz, meghalsz!" - Majd eldördült két lövés. Visszasétált a telefonhoz és ennyit mondott: " - A kertemben voltak és felém jöttek, nem volt más választásom."

A betörés közben készült hangfelvétel



A két bűnözőt azonosította a rendőrség. A 38 éves Miguel Antonio DeJesus és a 30 éves Diego Ortiz Huston-ban lakott és mindketten illegális bevándorlók voltak. Mivel a két bűnöző fekete bőrű Dél-Amerikai volt, így az esetet a későbbiekben bizonyos jogvédő szervezetek és fekete szervezetek próbáltak faji üggyé kikiáltani, majd felhasználni a Joe Horn elleni eljárásban. Ez a próbálkozásuk nem járt sikerrel.

A két betörőnél $2.000 dollárnyi készpénz és ékszerek is voltak, amiket a kirabolt házból hoztak ki magukkal. Mind a ketten büntetett előéletűek voltak Kolumbiában és mindketten tagjai voltak egy nagyobb bűnözői szervezetnek. A betörés és az illegális bevándorlás mellett a számlájukra írható még okirathamisítás és kábítószerrel való visszaélés is.

Joe Horn-t nem tartóztatta le a rendőrség. Később a bíróság is kimondta, hogy nem bűnös.

Egy vizsgálatot végző hivatalos személy halálos fenyegetést kapott telefonon. A fenyegető csak annyit mondott a telefonba: " - Jobb ha elítélitek Joe Horn-t, mert ha nem, akkor kint fogjuk meggyilkolni. Ha elítélitek, akkor a börtönben öljük majd meg. Odabent már várják, de idekint is felkészültünk a gyilkosságra. Viszlát."

A helyi lakosság egy emberként állt ki Joe mellett, jelentős demonstrációkat is szervezetek érte, miközben egy-két fekete szervezet próbált tüntetni Joe ellen, de a pár fős tüntetésekre senki nem volt kíváncsi és a helyiek elzavarták őket.



Egy tévéhíradós bejátszás

2011. március 1., kedd

Open Carry AK-47 ( séta, AK-47-essel )

Aki látja megijed, a rendőrség utálja, de az a helyzet, hogy a legtöbb helyen leglális, ha valaki a vállára dobja az AK-ját, AR-15-ösét vagy egyéb puskáját és sétál egyet.

A 9. percben megérkezik a rendőrség. Először piszkálják, hogy miért van nála AK, de látják, hogy tudja a jogait. Azt mondja a rendőröknek, hogy nem izgatja, ha valaki aggódik egy puska láttán, mert neki joga van ahhoz, hogy fegyverrel sétáljon, ha kedve tartja és a törvény nem mond ki semmi olyasmit, hogy csak addig viselhet valaki fegyvert nyíltan (Open Carry), amíg senki nem érzi magát kényelmetlenül a fegyver láttán.

Aztán a rendőrök elbúcsúznak és továbbállnak.

Van egy másik videója is, amiben az első alkalomról beszél, akkor kiabáltak vele, fegyvereket fogtak rá a rendőrök, fenyegették. Mostanra már tudták hogy biztosan megint ő sétál, úgyhogy úgy tűnik, hogy ezúttal már normálisabban tudták kezelni a helyzetet és már tudták, hogy egy ilyen AK-s séta teljesen legális, törvényes.

2011. február 15., kedd

Új, egységes fegyvertörvény-tervezet

Az alábbiakban egy olyan átfogó, egységes törvénytervezetet olvashatnak, mely az ügyben érintett összes szakmai és érdekvédelmi szervezet, szövetség közös akaratát képviseli. Az anyag 2010 során jött létre a Fidesz-frakció által felkért civil munkabizottság tevékenysége nyomán, széles körű egyeztetéssel.



Az anyag létrehozatalokor egy szigorú, de az EU-direktíváknak, joggyakorlatnak mindenben megfelelő komplett, következetes jogszabályi szöveg létrehozása volt a cél.

- harmonizál a legújabb EU direktívával,
- illeszkedik a hazai jogrendbe,
- egységes, törvényi szintű szabályozást képvisel,
- egyszerű, betartható, élhető de szigorú szabályokat szab az engedélyesek és engedélyező hatóságok számára,
- kiterjed a fegyvertartás összes lehetséges módjára, aspektusára,
- széleskörű szakmai érdekegyeztetés alapján készül el.

Az érdekképviseleti szervezetek minden korábbinál átfogóbb együttműködésének eredménye, így a magyar fegyvertartók minden szegmensének pozitív változást hozhat, ha részben vagy egészben megvalósul.

(Az itt közölt anyagot a Fidesz-frakción túl Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Úr, Dr. Eiselt György Úr, a BM e területért felelős helyettes államtitkára is megkapták.)

A szakszövetségek közül néhánynak itt olvashatják kísérőlevelét, illetve a legégetőbb problémákat kezelni képes néhány létfontosságú változtatás leírását indokolással:


Forrás: http://www.sajtokozlemeny.com/node/1940

Véleményem:

Ezzel van egy pár probléma. Az EU többi országában sem ugyanolyanok a törvények. Finnországban (1,6 millió lőfegyver privát kézben. 100-ból 32 embernek van lőfegyvere.) könnyebb lőfegyverhez jutni, mint az Egyesült Királyságban, holott mindkét ország EU tagállam.

Az törvénytervezet elég szép, de inkább az a kérdés, hogy ha el is fogadnák, akkor mennyire tartanák be? Ahogy a múltkori tévés beszélgetésben kijelentették, Magyarországon bárkinek lehet önvédelmi fegyvere, aki elég idős hozzá, nem büntetett előéletű és megfelel az egészségügyi és a fegyverkezelési vizsgán. Ezzel szemben mi tudjuk, hogy mi az igazság. Ezekkel a törvényekkel ugyanaz a probléma, mint az alkotmánnyal. Szép, szép, de egyik kormány se tartja be a benne foglaltakat, ha nem tudják lepattintani magukról a kukacoskodókat, akkor pedig hoznak egy olyan törvényt, amivel megkerülik a "problémát" (az Alkotmányt).

Mondok egy példát. Az amerikai Patriot Act feljogosítja a hatóságokat arra, hogy bárkit megfigyeljenek, lehallgassanak, mindenféle gyanú nélkül, csak úgy. Ez ellent mond az Alkotmány 4-ik pontjának, de ez kevéssé érdekli a kormányokat. Bush-ék megszavazták a törévnyt, 1-2 napja pedig Obamáék megszavazták a hosszabbítást.

Szóval én két dologra gondolok
1. Ezt a magyar törvénytervezetet röhögve lesöprik az asztalról, még szavazás elé se kerül
2. Beterjesztik, nem szavazzák meg
3. Megszavazzák és nem tartják be

Naivitás lenne túl nagy reményeket fűzni az egészhez. Persze azért történhetnek még csodák.

2011. február 14., hétfő

Nem akarnak szigorúbb fegyvertörvényt a svájciak

2011. február 13. vasárnap, 15:29, MTI

Bern / Svájcban vasárnap népszavazást tartottak a fegyvertartás megszigorításáról, amelyet a választók többsége elutasított.

A nem végleges adatok szerint a szavazók 57 százaléka utasította el a szigorítást, az ország 26 kantonjából pedig legalább 18-ban az ellenzői voltak többségben. Ahhoz, hogy egy népszavazásra bocsátott javaslatot elfogadjanak, nem elég az országos szinten meglévő szavazattöbbség, az is kell hozzá, hogy a kantonok több mint felében győzzenek az igenek.

A fegyvertartás szigorítását az egyházak és nőket tömörítő csoportok javasolták. Meg akarták tiltatni, hogy a katonai szolgálatra alkalmas férfiak otthon tartsák fegyverüket, és a nem katonai lőfegyverek beszerzését is nehezebbé kívánták tenni. Azzal érveltek, hogy a svájci háztartásokban meglévő 2,3 millió, zömében katonai lőfegyver számának csökkentése elősegítené a családi erőszak visszaszorítását és a lőfegyverrel elkövetett öngyilkosságok számának csökkentését.

A berni kormány a javaslat ellen volt, mondván, hogy a meglévő törvények elegendőek a biztonság szavatolásához.

Svájcban jelenleg mintegy 1300 öngyilkosságot követnek el egy évben lőfegyverrel, de hogy pontosan mennyi ezek közül a katonai lőfegyverrel végrehajtott cselekmény, arra nézve nincs pontos adat. A gyilkosságokban nincs túl nagy szerepük a lőfegyvereknek: 2009-ben összesen 24 esetben öltek lőfegyverrel, vagyis 100 ezer lakosra 0,3 lőfegyverrel elkövetett gyilkosság jutott, míg például az Egyesült Államokban 2007-ben 4,2.

2011. február 6., vasárnap

Svájc fegyverei támadás alatt

Európa egyik legszabadabb -legalábbis fegyvertartás szempontjából biztosan- országát  támadás érte. A beadott törvénytervezet nem csak a katonai típusú fegyvereket tiltaná be, hanem minden lőfegyver tartását. A törvénytervezetet egyértelműen az EU nyomására erőltetik. A tiltást követelő szervezetek között fellelhető több "nőszervezet" és a svájci szocialista párt is.

Ha a törvényt elfogadják, Svájc egy pacifista országgá válik, védtelen marad a külső támadások ellen, és védtelenné teszi a lakosságot a bűnözőkkel szemben. Svájc fegyvertartási szokásai több száz évre nyúlnak vissza ezt kívánják most néhányan megtörni.



1989 környékén volt már egy hasonló kezdeményezés, akkor a hadsereget akarták betiltani, de akkor nem szavazták meg. A mostani törvénytervezetről Február 13-án szavaznak majd a képviselők.

A találgatások azt valószínűsítik, hogy ezt a törvényt sem fogadják el, viszont az ilyen és ehhez hasonló helyzetek mindig nagy veszélyt jelentenek az országra nézve.