http://www.youtube.com/watch?v=cf5lah1SOG4
A hírben a rémhírterjesztő pletykás nő a legjobb! :-/
Forrás
http://www.khou.com
2014. február 22., szombat
2014. február 20., csütörtök
Boltokban az első "okospisztoly"
Ami valójában butapisztoly.
"Kalifornia egyik legnagyobb fegyverboltjában szokatlan termék került a polcokra: egy jellegtelen fekete karóra. A vízálló eszköz az időt is pontosan mutatja, de nem ez a legfontosabb funkciója. Ez az Armatix iP1 nevá okospisztoly kiegészítője, és enélkül nem lehet elsütni a fegyvert.
Az órában és a pisztolyban lévő csipek egymással kommunikálnak, és ha az óra a fegyver közelébe kerül, a markolat zölden kezd világítani, ezzel is jelezve, hogy készen áll a használatra. Ha nem világít, legfeljebb papírnehezékként (vagy ütőfegyverként) vethető be az Armatix iP1."
Tehát ha otthonvédelemre kerül sor, mert erőszakos bűnözők törnek be a házba, akkor nem csak a lőfegyver miatt izgulhat a védekező, hanem amiatt is, hogy legyen rajta a karóra. Ha nincs akkor ott áll egy bűnözővel szemben, egy haszálhatatlan dologgal a kezében.
Ha az órát és a lőfegyvert egymás mellett tartja, akkor a bűnözők a kettőt egyszerre veszik majd magukhoz. Egészen pontosan akkor mi a haszna az egésznek? Ha nem egy helyen van a kettő, akkor az önvédelem lehetetlen, ha egyhelyen van a kettő, akkor biztonsági szempontból semmit nem ér az órás ostobaság.
A fegyvertartás-ellenesek azt is rendszeresen ismételgetik, hogy akinek fegyvere van, attól elveszik a fegyvert és lelövik vele. Ha egy bűnöző olyan közel van valakihez hogy kiveszi az áldozata kezéből ezt a pisztolyt, akkor bizony elég közel van az órához is, amivel a fegyverrel le tudná lőni az áldozatot (a fegyver tulajdonosát). Ez ellen se védene ez az órás-chipes rendszer.
Ha csak pár centire lehetne a két chip egymástól? mi van ha a másik kezemmel lőnék? Akkor 1 perc kellene arra, hogy az egyik csuklóról a másikra kösse valaki azt az órát? Sérült karnál, kéznél ez lehetetlen.
Ha támadásnál derül ki, hogy lemerült az elem, akkor mi van? Agyonvernek? Ha tönkremegy az óra, akkor kapsz ingyen másikat? Vagy venned kell? Az elemeket ki fizeti? Ha eldugott heylen élsz, akkor ott leszel a fegyvereiddel de mind használhatatlan lesz és az otthonodat nem tudod majd megévdeni?
A hatóságokat és a katonákat is ilyennel bénítanák meg? Vagy az ellehetetlenítés csak a civileknek járna?
"Az Egyesült Államokban az iskolai mészárlásokat követően került terítékre a lőfegyverek használatának szabályozása, a törvényhozók ugyanis meg akarják előzni a hasonló incidenseket."
Iskolai mészárlások már 100 évvel ezelőtt is történtek. A Wikipédián dátummal, elkövetőkkel, áldozatok számadataival fent van minden eset. És egy ilyen órás dolog amúgy sem fékezhetne meg semmit. A 2012-es karácsonyi esetet sem, hiszen ha az óra ott lett volna
a széfben, akkor órával együtt vitte volna el az őrült elkövető.
"Mivel a lövöldözők általában nem a saját fegyverüket használták, hanem egy rokonét, jó iránynak tűnik az illetéktelen kézbe került fegyverek blokkolása."
A hatóságok utólag érnek a területre, mikor az elkövető már végzett a vérengzéssel. A hatóságoknak fogalma sincs volt hogy mivel követik el a mészárlást, mindaddig, amíg meg vége nincs az egésznek. Ez 2012 decemberében is így volt és egy ilyen nem lett volna befolyással arra ami történt.
"New Jersey államban 2002-ben iktatták törvénybe, hogy amint valahol az Egyesült Államokban boltokba kerül egy okosfegyver, három éven belül csak ilyen fegyverek kerülhetnek forgalomba az állam területén. Kaliforniában is hasonló szabályok vannak érvényben. Az Armatix iP1 tehát egy eldördült startpisztolynak is tekinthető, amely elindítja fegyvergyártók közti versenyt."
Bárhol olvastam erről, majdnem kivétel nélkül minden egyes fegyverpárti annyit írt a cikkekhez, hogy ők nem vennének ilyet és hozták az érveket hogy miért nem. Én se akarnék ilyet.
A fegyvergyártók se szeretik az ilyesmit, a cégek a régi jól bevált dolgokat szeretnek készíteni, amire a kereslet is megvan.
"A gyártók többféle megoldással próbálkoznak. Az Armatix fegyverében és órájában ugyanolyan RFID csip van, mint a bolti lopásgátló címkékben. Az ír Triggersmart is RFID-t használ, de óra helyett gyűrűt kell hordania a fegyver tulajdonosának. Ez a cég olyan elektronikus jelölőket is árul, amely egy adott területen, például az iskolák közelében, minden fegyvert használhatatlanná tesz."
Ezek szerint ha valaki régimódi fegyverrel ront be egy iskolába, akkor nem tudják majd lelőni, mert az új fajta fegyvereket blokkolja a rendszer, míg a lövöldözőre ez nem lesz hatással. Szabad gyilkolást biztosítani az őrülteknek? Fantasztikus ötlet!
"A New Jersey Műszaki Intézet a markolatba helyezett érzékelőkkel találja ki, hogy kinek a kezében van a fegyver."
Ezek szerint ha a családapa fegyverével akarná megvédeni a házat a felség, vagy a gyerek, akkor ők nem tudnák használni? Arról nem is beszélve, hogy az elektronikus dolgok hátrányai a tönkremenés és a hackelés. Ha több mint húsz év alatt nem tudták megoldani hogy egy PC-s játékot ne tudjanak átmásolni egy DVD-ről egy másikra, akkor miért pont ez a fegyveres dolog működne?
"A utahi Kodiak Arms ujjlenyomattal, mások hangfelismeréssel vértezik fel a fegyverüket az illetéktelen felhasználókkal szemben."
Ahogy mondtam. Hátrányba kerülne az egész család a bűnözőkkel szemben. Az ilyen gyárak pedig sok rossz pontot szereznek és a vásárlóik csak a kormányból kerülnek ki, mert a fegyvertartók nem szeretik ha elárulják őket.
"A Yardarm pedig mobilos applikációt fejlesztett, amellyel nemcsak a fegyver mozgását tudjuk nyomon követni, hanem akár távolról hatástalanítani is tudjuk azt."
Ami szintén feltörhető. Aztán láthatná mindenki, hogy kinél van fegyver, kitől lehet ellopni, mindenki személyes adatai is kikerülnének, nemzetbizonsági kockázat is, hiszen más ország hackerei letilthatnák a fegyvereket. Mindent feltörnek, minden adatot ellopnak, mindent tönkretesznek. Emellett a kormánynak is lenne egy kikapcsoló gombja, arra az esetre ha be akarnák vezetni a nyílt diktatúrát. Tehát ez az egész ötlet teljesen Alkotmány ellenes.
„A fegyveripar iPhone-ját keressük” - mondta Ron Conway befektetőguru, utalva arra, hogy az iPhone 5S képernyőzárát is ujjlenyomattal lehet gyorsan kinyitni."
Ami macskamanccsal is működik. http://www.youtube.com/watch?v=1OFW6Va1m5k
Roppant biztonságos...
Tehát ha én nem vagyok otthon, akkor a családom teljesen védtelen, mert az otthonom fegyvereit nem használhatják arra hogy megvédjék magukat, csak azért mert csak az én ujjlenyomatommal működne egy ilyen fegyver?
"Conwaya a Google-ba és a Facebookba is akkor tett pénzt, amikor azok még kis cégek voltak, és a fegyveriparban is ilyen lehetőségre vár. „Aki megtalálja a legjobb megoldást, a fegyveripar Mark Zuckerbergje lehet."
Facebook. Ahonnan minden adat kikerül, amit sokszor feltörnek a hackerek, amit figyel a nagytestvér, annan egy vicc miatt is börtönbe vihetnek embereket. Szép kilátások, a hasonlat valószínűleg megállja a helyét.
"Én és a hozzám hasonló befektetők szívesen adunk tőkét, hogy létre tudjon jönni egy több milliárd dollár értékű, biztonságos fegyvereket gyártó cég."
A kormány sokat fizet a mocsokért. A pénzért pedig sokan vannak akik mások jogait is képesek elvenni.
Vajon miért van az, hogy 2-3 cég neve szerepel a cikkben, de mindegyik ismeretlen? Hol a Glock, S&W, Remington, Taurus, Colt? Vajon ők miért nem foglalkoznak a chipekkel? Azért mert a vásárlók nem akarnak ilyen rendszert.
Lehet olvasgatni a véleményeket a cikk alatt. http://www.theblaze.com/stories/2014/02/03/check-out-the-james-bond-style-gun-that-only-works-when-fired-by-owner/
2014. február 13., csütörtök
Meddig ehető a konzerv?
Egy kis minőségellenőrző teszt azok számára, akik szerint ki kell dobni a konverveket, ha elérik a dobozon feltüntetett szavatossági időt.
A teszt alanya egy 4 és fél éve lejárt babkonzerv.
2014. február 5., szerda
Haláleset is lehetett volna a viccelődésből
Mások szívatása lehet vicces -ahogy ez esetben is az-, viszont nem a legbiztonságosabb elfoglaltság.
A videó készítője úgy gondolta hogy bandák közelébe megy a kocsijával és a hangszóróból lövéshangokat játszik le nekik, mintha valaki a kocsiból lőne rájuk.
Humoros? Persze, eléggé, viszont a videó végén látható, hogy valaki fegyvert rántott és tüzet nyitott a kocsira egy valódi lőfegyverrel.
Szerencsére nem történt sérülés, de ha a gettóban tudnának pontosan lőni, akkor a vicces kedvű fiúkat a hullaszállító szedné ki a kocsiból.
A feltöltött videó emlékeztet arra a hasonló esetre, mikor az egyik viccelődő zombinak öltözött és úgy ijesztgette a gettóban az embereket és az egyik menekülő fegyvert rántott futás közben. Abból is könnyen lehetett volna tragédia.
2014. február 4., kedd
Betiltott reklám (Daniel Defense - NFL)
A Daniel Defense gyár vásárolt volna reklámidőt az NFL focimeccsre, de az NFL letiltatta a reklámot. Okuk nem volt rá, mert a reklámszabályzatuknak nem sértette a reklámfilm, egyszerűen csak nem tetszett nekik a kisfilm üzenete. (Az önvédelem.)
http://www.youtube.com/watch?v=bCdvmgXsrUA
2014. február 1., szombat
A rabló pénzt vitt volna, de egy golyót kapott helyette
Lee Warren Greene III úgy gondolta, hogy a középkorú bevándorló kisboltos könnyű célpont lesz arra hogy kirabolja.
Tévedett.
Tévedett.
A biztonsági kamera felvételei szerint amit az elkövető fekete, csukjás kabátot vagy pulóvert viselt, maszkot és fehér kesztyűt. A férfinél szintén volt egy lőfegyvernek tűnő replika, talán airsoft- vagy légpisztoly.
A férfi odament a bolt üdítős hűtőszekrényéhez, a kijárat mellett és kivett egy doboz üdítőt - mondta Hussain, a bolt tulajdonosa. Ahogy Hussain megnyomta a riasztó gombját, ami a pult mögött volt elrejtve, a rabló megfordult.
Hussain azt mondta a rablónak, hogy nem nyomta meg a riasztógombot. A férfi újra megfordult, ezúttal sört akart levenni a polcról.
Ekkor Hussain elővette a revolverét. Néhányat előrébb lépett és lőtt.
A férfi eldobta a fegyvernek látszó tárgyat a kezéből és a megpakolt szatyrot is és elkezdett kifelé menekülni - mondta Hussain. Két lövés az italautomatát érte, egy pedig lyukat ütött a bolt ajtaján.
Az ötödik hátba találta a férfit, az ajtó mellett.
Hussain állítása szerint bár az elkövető megpróbált elfutni, ő mégis attól tartott hogy a rabló még mindig veszélyt jelent rá nézve. A férfi valóban lefogta hátulról és megragadta a fegyverét. Lőni is próbált vele a rabló, de a revolverben nem volt több lőszer. Ezután a padlóra kerültek mind a ketten, ütötték egymást, percekig, addig míg a szomszédos étterem egyik alkalmazottja nem hívta a rendőrséget.
Mivel azt hihették az elkövetőről hogy lőfegyvere volt, így az eset elbírálásnálál nem igazán számít hogy hátba lőtték. Valószínűleg nem indítanak eljárást Hussain ellen, mert a Virginiai törvények szerint helyesen járt el, mikor önvédelemből tüzet nyitott a rablóra. (Igaz mindig van egy kis esély arra, hogy valakit ellen a későbbiekben mégis vizsgálatot indítanak.)
Greene-t -a maszkos elkövetőt- fegyveres rablás miatt tartóztatták le.

http://bearingarms.com/roanoke-va-armed-robber-collects-cash-condoms-and-a-bullet/
http://www.roanoke.com/news/crime/roanoke/article_35d633d8-8960-11e3-8548-001a4bcf6878.html
2014. január 29., szerda
Lőfegyvervásárlás, lőfegyvertartás, vadászat és fegyvertörvények - Anglia
Ez a cikk rövid ismertető a teljesség igénye nélkül. A tévedes jogát fenntartom, magam is most tanulom a témát. A törvények kissé eltérnek Skóciában, és Észak-Írországban, ez az írás Angliára koncentrál.
Fegyvertartás:
Nehéz ügy, Magyarország mellett a másik legszigorúbb szabályokkal rendelkező EU ország. Minden maroklőfegyver tiltva van (30cm csőhossz alatt, teljes fegyverhossz 60cm), kivételt jelentenek az előltöltős, fekete lőporos fegyverek. Minden félautomata fegyver tiltva van 0.22 kaliber felett. Minden automata fegyver szintén tiltva van.
Az angol jogalkotók szemében alattvalók vagyunk ebből a szempontból. A világ legrégebben működő demokráciája, alkotmány nélkül, nincs ám második kiegészítes, nincs ám fegyverhez való jog! A közvélemény teljesen ellene van hangolva. Pár száz évvel ezelőttig létezett a fegyverhez való általános jog, majd lassacskán, apránként elkezdték korlátozni. A jelenkori szabályozást két esemény (Hungerford 1987, Dunblane 1996) befolyásolta, ezekre hivatkozva tiltották be a félautomata fegyvereket, illetve a maroklőfegyereket.
A fegyverrel elkövetett gyilkosságok éves átlaga valamivel 60 alatt van. A fegyveres bűncselekmények száma meglepő módon növekszik! A bűnözők nem tartják be a törvényeket... Kíváncsi lennék hogy mi lenne itt, ha elszabadulna a pokol? Két jelentősebb fegyverpárti szervezetet tartunk számon: BASC és az NRA.
A rendőrök általában nem hordanak maguknál lőfegyvert.
Önvedédelemere nem kérhetsz és nem is kapsz fegyvert. A lőfegyverek kategorizálva vannak, számunkra földi halandóknak az első kettő jöhet szóba. A többi kategória marad a fegyveres rendőröknek, egyéb hatóságoknak és a katonáknak.
Az első a sörétes fegyver.
Leirása: Minimum 1 méteres hossz, sima cső, maximum kapacitás 2+1 (Brenneke tilos). Az engedélyt ehhez röviden SGC-nek hívják. Megszerzése viszonylag egyszerű. Jó ha büntetlen előéleted van - igaz maximum 3 éves büntetési tételig még kaphatsz engedélyt, egyéni elbirálás alapján. Itt soha nincs elévülési idő és minden számít, még egy 25 évvel ezelőtti közlekedési kihágást is mérlegelnek. Orvostól kikérik az adataidat. Epilepszia, depresszio kizáró ok. Most az új dilijük a csaladon belüli erőszak, mint kizáró ok. Az engedély 5 évre szól, ára 50 Font.
Menete: kitöltöd a kérvényt, csekket mellékeled, szerzel egy köztiszteletben álló személyt (orvos, tanár, parlamenti képviselő), aki téged legalabb 2 éve ismer és ajánl téged, 4 fénykép és postázod a rendőrségre. Ők pár nap múlva visszaigazolják hogy megkapták. Átfutási idő 2-3 hónap. Be kell szerezned egy szabványnak megfelelő fegyverszekrényt, rögziteni kell a házadban - ezt akár rácsimpaszkodva is leellenőrzi a FEO (FEO: fegyvertartást elbíráló tiszt), amikor kijön házlátogatásra, ahol felméri hogy mennyire biztonságos a házad és hogy kell-e valami extra dolgot felszerelni (rács, riasztó, stb.).
Majd elbeszélget veled, probálja felmérni mennyire vagy beszamitható, megkérdezi, hogy mire kell a fegyver. Ennél a kategoriánál elég általános dolgot válaszolni, hogy agyaggalamra, ebbe nem tudnak belekötni. Majd 1 hét múlva jön az engedélyed és vehetsz puskát. (Erre még kesőbb visszatérünk.) Ha nem kaphatsz engedélyt, akkor visszaadják a pénzed!
A sörétes lőszernél nincs határ hogy mennyit tarthatsz otthon és nem is kell elzárni. A másik elérhető kategória a FAC, ami a golyós fegyverekre és a nagy kapacitásu sörétesekre vonatkozik. Az ára ugyanannyi, 50 font. Megszerzése sokkal nehezebb, előzetes klubtagság és/vagy vadaszati lehetőseg igazolása kell még hozzá. Itt neked kell indokolni, hogy miért kell neked a fegyver. Az engedélyben alkategóriak vannak és ha mondjuk csak 22LR-e kaptad, akkor nem vehetsz egy .308-as puskát, elég bonyolult és nehéz.
A maximális lőszer is meg van szabva, kb. igy: tarható 600, max. 500-at vehet egyszerre. Ez persze változó, de nem lehet lőszert halmozni. Itt is legalább 1 méteres fegyverhossz van megszabva. A golyós fegyverek tarolásánál szigorúbbak a feltételek. Lőszernek külön páncélt kell biztosítani.
A törvények miatt a vadászfegyverek és a tolózáras, 100 évvel ezelőtti technikát alkalmazó puskák vannak elterjedve, mint például a Lee-Enfield. Kb. 1.3 millio lőfegyver van, ennek 90%-a sörétes. Kb. 650ezer engedély van kiadva. Ha elköltözöl, akkor azt jelentened kell a rendőrségnek.
Fegyvervásárlás: vagy személyesen a másik engedéllyel rendelkező személytől vagy RFD-től (regisztrált fegyverkereskedő). Egymás engedélyére rá kell irni/ki kell vezetni a gazdát cserélő fegyvert, illetve a rendőrséget is értesíteni kell a dologról, ajánlott levélben. Engdéllyel nem rendelkezőknek fegyver csak a lőteren lehet a kezében, illetve, ha a földtulaj is jelen van.
Prepper szempontból rendkívül előnytelen az egész rendszer, mert a golyós fegyverekkel nem lehet hosszútávra készulni összeomlásra (mivel elfogy a lőszer), a sörétesnél pedig elég limitált az hatótáv amire használni lehetne. Otthonvédelemre pedig a jelenlegi törvények szerint nem is szabad lőfegyvert használni.
Vadászat: Ez sem egyszerű. Vadászvizsga mint olyan, nincs. Íjjal, nyílpuskával tilos a vadászat. Csak a földtulajdonos engedélyével vadászhatsz, közterületen tilos. A vadásztársaságok nem jellemzőek. A vad azé akinek a földjén van, nem az államé.
Apróvad: minden nagyon drága, 1 napos 100 darabos fácánozásért akár 1 millió forintot is elkér némelyik hely, puskánként! Földi halandóknak maradnak a gazdálkodók, ahol kártevőirtásért cserébe lehet lőni mást is. Az egész rendszer a bizalmon és a kölcsönös egymasrautaltságon alapszik.
Nagyvad: Még nehezebb az ügy, megvan szabva milyen kaliber (legalább 0.24) hasznalható. Szarvasra nem lehet sörétessel vadászni. Ezzel jól le is korlátozták a szarvasra vadászókat egy igen szűk csoportra... A vaddisznók nincsenek igazán elterjedve, dúvadnak tekintik őket, nincs is rájuk korlátozó idény.
Nagyjából ennyi, ha valamit szeretnétek kérdezni, itt megtehetitek: http://magyarprepperforum.org

Londonercsecse
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)