Pages

2012. június 26., kedd

Elfogadták az új Btk.-t: szigorodó büntetések, több lehetőség az önvédelemre

Új, a jelenleginél több tekintetben szigorúbb büntető törvénykönyv (Btk.) lép életbe egy év múlva. A parlament hétfőn fogadta el a kódexet, amely szélesíti a jogos védelem lehetőségét, egyes bűncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetőségi korhatárt, és bevezeti az elzárást mint büntetést.
Az Országgyűlés 243 igen, 45 nem szavazattal és 43 tartózkodás mellett fogadta el a kormányzati előterjesztést.
Az új - a több mint harminc éve hatályos és nagyjából százszor módosított jelenlegi Btk.-t 2013. július 1-jén felváltó - törvénykönyv szerint a büntethetőség korhatára továbbra is 14 év, de az emberölést, életveszélyt vagy halált okozó testi sértést, rablást, illetve kifosztást elkövető, a tizenkettedik évüket betöltő gyermekek is büntethetők lesznek ezután, ha képesek belátni tettük következményeit.
A jövőben a jelenleginél szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége. Így jogosnak számít az önvédelem akkor, ha valakit éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy csoportosan támadnak meg, hasonlóan ha valakinek a lakásába éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy csoportosan törnek be, illetve ha kertjébe fegyveresen hatolnak be.
(MTI)
A büntethetőségi korhatáros bekezdésről annyit mondanék hogy haladás, viszont a 14 év alattiak sokkal inkább lopnak, illetve csak úgy összeveriak a gyengébbeket, ami nem súlyos testi sértés, hanem a legtöbbször csak 8 napon belül gyógyuló. Tehát ha megrugdosnak 13 évesek egy 7 évest, akkor nem lesz bajuk csak akkor ha nagyon komolyan megsérül az áldozat? Mi van ha egy csapat 11 éves öl meg egy 6 évest vagy egy nyugdíjast? Nincs büntetés, mert még nincsenek 12 évesek? És mire fel a 12 éves korhatár? A leghíresebb gyerekbűnöző az nem 9 éves volt? Tőle kezdődött az, hogy mindenki el akarta törölni a büntethetőségi korhatárt.

Látszólag a törvények megváltoztatása előrelépés, de csak nagyon kis lépés. Ennél valami jóval szigorúbb is születhetett volna. De azért a kicsinek is örülhetünk.

2012. június 23., szombat

Polgárőrség helyett - járőröző vadász, közterület-felügyelő, mezőőr, erdész és halőr

Pintér Sándor törvényjavaslata emellett lehetőséget adna - 2013-tól - önkormányzati rendészeti szervek megalakítására, amelyeket a polgármesteri hivatalok hozhatnának létre, akár társulásos formában is, és tagja lehetne az önkormányzati természetvédelmi őr, a közterület-felügyelő, a mezőőr, az erdészeti szakszemélyzet és a halászati őr.
A javaslat továbbá egységesíti a rendészeti feladatot ellátó személyek - így a természetvédelmi őrök, az erdővédelmi szolgálat tagjai, a hegyőrök, a hivatásos vadászok, az erdészeti szakszemélyzet tagjai, a halászati őrök, a közterület-felügyelők, az önkormányzati természetvédelmi őrök és a mezőőrök - intézkedési jogosultságait.
Eszerint a felsoroltak jogosultak a törvényben meghatározott feladataikkal összefüggő jogellenes cselekmény, szabálysértés, bűncselekmény elkövetésén tetten ért embert a cselekménye abbahagyására felszólítani, valamint annak folytatásában megakadályozni, épületet zárhatnak le, szükség esetén testi kényszert és vegyi eszközt alkalmazhatnak, valamint a rendőrség megérkezéséig - de legfeljebb két órán keresztül - visszatarthatják a tetten ért, a személyazonosságának igazolását megtagadó vagy az előállításnak ellenszegülő embert.
A szabályok szerint a belterületnek nem minősülő, a település elsősorban mezőgazdasági, erdőművelési célra szolgáló részén - a szolgálati feladatok ellátása során nyíltan viselve - a mezőőr, a hegyőr és a halászati őr sörétes lőfegyvert, az erdővédelmi szolgálat tagja, az erdészeti szakszemélyzet és a természetvédelmi őr önvédelmi célból maroklőfegyvert, a hivatásos vadász pedig vagy maroklőfegyvert, vagy vadászlőfegyvert tarthat magánál.
(MTI)
Jól hangzik, de azért nézzünk a törvényjavaslat mögé. Tehát jó szerével betiltották a fegyvertelen polgárőr szervezeteket, a városőrséget és mindent, csak azért, hogy aztán nem sokkal később feldobjanak egy olyan javaslatot, hogy más néven ugyan, de puskákkal járőrözhessenek civil szervzetek és félig-meddig hatósági feladatokat lássanak el. Értem én a politikai indokokat a színfalak mögött, de legalább ne csinálnák ilyen feltűnően. De örüljünk a jó hírnek, ha megszavazzák, akkor talán jobb lesz egy kicsivel a közbiztonság.

2012. április 30., hétfő

2012. április 17., kedd

Az amerikaiak többsége helyesli az önvédelmet

A Floridában agyonlőtt fekete fiú nagy port kavart esete ellenére az Egyesült Államok lakosságának túlnyomó többsége támogatja a fegyverviselést, s 87 százaléka mondta azt, hogy egyetért az emberölés lehetőségével önvédelem esetén - adta hírül kedden az abc.es spanyol hírportál egy nemrég készült amerikai felmérésre hivatkozva.
George Zimmerman önkéntes rendész február végén lőtte agyon a 17 éves, fegyvertelen Trayvon Martint a floridai Sanfordban. Azt mondta, önvédelemből cselekedett. Tette országos tiltakozáshullámot váltott ki, mert a rendőrség nem indított eljárást a fehér és latin-amerikai felmenőkkel rendelkező férfi ellen. A 28 éves rendész múlt szerdán végül feladta magát, és Amanda Corey különleges ügyész hirtelen felindulásból elkövetett emberölés miatt vádat emelt ellene.
Chris Jackson, a felmérés készítésében részt vevő egyik szakértő szerint az amerikaiak úgy vélik, az embernek joga van ahhoz, hogy megvédje magát és bizonyos körülmények között akár halálos erőt is alkalmazzon.
A Reuters-Ipsos tanulmánya az Egyesült Államok egyik legfontosabb érdekcsoportjának, a Nemzeti Fegyvertársaságnak (NRA) múlt heti ülése alkalmából készült. A felmérés arra is rávilágított, hogy a lakosság 68 százaléka kedvezően ítéli meg az NRA tevékenységét. A lobbiszervezet pártolói elsősorban a republikánusok, körükben 82 százalékos támogatottságot élvez a csoport.
A reprezentatív tanulmányból ugyanakkor az is kiderült, hogy a lakosság 75 százaléka korlátozná az automata fegyverek eladását, 62 százalék pedig ellenzi a templomban, munkahelyen és bevásárlóközpontokban való fegyverviselést.
Az Egyesült Államokban a "stand-your-ground" (Védd a területedet!) néven ismert törvény biztosítja az erő alkalmazásának lehetőségét önvédelem esetén. 2005-ben 195 esetben történt jogos önvédelemből gyilkosság, míg 2010-re ez a szám 278-ra nőtt.

Mi az az önkéntes rendész? Azt magyarul úgy hívják, hogy polgárőr. Az MTI melyik országban van, hogy nem tudnak magyarul?

Lehet, hogy a 17 évesnél nem volt fegyver, de a történet arról szól, hogy megtámadta Zimmermant és a fejét a betonhoz csapkodta. Ami gyilkossági kísérletnek is beillik. A rendőrség szerint van egy szemtanú is.

"A 28 éves rendész múlt szerdán végül feladta magát"

Feladta magát? Miért, talán menekült a törvény elől? Nem adta fel magát, hanem egyszerűen őrizetbe vették.

"a lakosság 75 százaléka korlátozná az automata fegyverek eladását"

Az automata fegyverekből annyira kevés van a lakosság kezében, hogy majdhogynem nem is léteznek.

És végül, az nem önvédelemből elkövetett gyilkosság, hanem önvédelemből elkövetett emberölés. A gyilkosság persze sokkal ilyesztőbben hangzik, nem is csodálom hogy az MTI inkább a rémísztőbb szót használta.

2012. március 31., szombat

Újabb 12 államban nyílik lehetőség az alkotmányos fegyverviselésre?

12 új állam tért rá az alkotmányos fegyverviseléshez vezető útra. Ez azt jelenti, hogy az új törvények elfogadása esetén, már meglévő néhány állam mellett, a 12 újabban sem lenne szükség engedélyre ahhoz, hogy a polgárok és a legális an az országban tartózkodók fegyvert viselhessenek az utcán, akár rejtve is.

Alaszkában, Arizonában, Vermontban és Wyomingben már létezik az alkotmányos viselés egy ideje, így látható, hogy az alkotmányos viselés óta bűncselekmények száma csökkent és nem nőtt.

A fegyver-ellenző Brady Kampány vezetője szerint a törvény miatt a rendőrök kerülnének rossz helyzetbe, mert igazoltatásnál nem tudnák, hogy kinél van legálisan fegyver és kinél van illegálisan.

(Megjegyzés: Ezzel az állítással az a gond, hogy ha valaki elkövet egy bűncselekményt fegyverrel akkor úgyis kiderül hogy illegálisan tart magánál lőfegyvert, ha viszont nem követ el semmit, akkor pedig nem is számít. Vagy ha a személy nevét lefuttatják, akkor szintén megtudhatja a rendőr, hogy a törvény szerint jogosult-e fegyvertartásra az igazoltatott. Ha nem jogosult, akkor egyértelmű, hogy nem legálisan van nála a lőfegyver. Másodlagos támpontnak pedig még mindig le lehet futtatni a rendszerben a lőfegyver gyártási számát. - Túlélőblog)

"Azt akarják hogy mindenhol fegyverek legyenek a társadalomban, engedélyek nélkül, anélkül hogy megvizsgálnák hogy ki jogosult rá (NICS background check), és ebből katasztrófához vezetne.

(Megjegyzés: Ez pedig hazugság. Fegyvervásárlásnál van vizsgálat. A vizsgálat után az eladó megkapja az engedélyt arra, hogy átadja a lőfegyvert a vásárlónak. Vagy éppen nem kapja meg rá az engedélyt, ha valami gond van a vásárló múltjában. Tehát aki legális úton vásárol fegyvert, annál megtörténik a vizsgálat. Akinél pedig megtörténik és átmegy a vizsgálaton, az nem bűnöző és nem elmebeteg gyógykezelt, hanem teljesen átlagos, normális, törvénytisztelő ember. Akkor miért is kéne annak az embernek keresztülmennie egy sok pénzbe és időbe kerülő procedúrán, hogy élhessen az alkotmányos jogával? - Túlélőblog)

A már meglévő 4 mellé a következő államok csatlakoznának: Colorado, Iowa, Georgia, Kentucky, Maine, New Hampshire, Ohio, Oklahoma, Rhode Island, Dél-Carolina, Dél-Dakota és Virgina.

A 12-ből Dél-Dakota lenne az első állam, ahol nem lenne szükség engedély a viselésre - ha a fegyver tulajdonosa megfelel a követelményeknek. (Pl. nincs priusza, elmúlt 18 éves, stb. - Túlélőblog)
Jelenleg a törvény a kormányzó döntésére vár.

Minnehaha megye sheriffje arról beszélt, hogy évente 2.000 viselésre kérnek engedélyt, de 30-40%-át el szokták utasítani, mert a kérvényezők nem felelnek meg a követelményeknek. (Talán túl fiatalok? Ezt nem írták a cikkbe. - Túlélőblog)

Wyomingban Július óta létezik alkotmányos viselés, de továbbra is adnak ki engedélyeket azoknak, akik más államokba is utaznak a lőfegyvereikkel.

2012. március 6., kedd

Elfogadták a lőfegyvertartás új szabályait

A vadászok, sportlövők szempontjából könnyítéseket tartalmaz a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvény, amelyet hétfőn fogadott el a parlament. A törvénymódosítás értelmében egyszerűbb lesz az új fegyver vásárlása, ha valakinek már van fegyvertartási engedélye.

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a lőszerekről és a lőfegyverekről szóló törvény módosítását, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közösen kezdeményezett.

A jogszabály több könnyítést is hoz a vadászoknak és a sportlövőknek. A korábbi tiltást feloldva engedélyezik például a házilagos lőszerszerelést és -újratöltést azoknak, akik eredményesen elvégezték a szükséges tanfolyamot. A szerelést csak a kereskedelemben kapható hivatalos eszközökkel lehet végezni, és kizárólag saját célra.

Az 57 ezer vadásznak és több ezer sportlövőnek fontos változás az is, hogy ha a rendőrség bevonja egy vadász fegyvertartási engedélyét, akkor arról kötelező hivatalosan értesítenie az illetékes vadászati hatóságot. Eddig ezt az adatvédelmi törvény nem tette lehetővé, illetve az értesítési kötelezettséget csak a törvénynél alacsonyabb szintű végrehajtási rendelet tartalmazta.

Változik azon bűncselekmények és szabálysértések köre, amelyek elkövetése miatt a lőfegyvertartási engedélyt bevonják, és csökken az az idő, ameddig valaki nem kaphat fegyvertartási engedélyt, ha szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, vagy szabálysértést követett el. Szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítéstől számított tizenkettő helyett nyolc évig tart a korlátozás. Lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés esetén pedig kettő helyett másfél évig tart a tilalom.

Egyszerűbb lesz az új fegyver vásárlása, ha valakinek már van fegyvertartási engedélye. A törvény hatályba lépése után már nem kell a rendőrségtől előzetesen megszerzési engedélyt kérni, a fegyvert külön engedély nélkül meg lehet vásárolni, majd azt bemutatva a rendőrségen bejegyzik a megszerzést a fegyvertartási engedélybe. Eddig a vadásznak minden vásárláskor külön engedélyt kellett kérnie, illetve igazolnia kellett, hogy nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.

A jogszabályhoz végrehajtási rendelet is kapcsolódik: az egyik legjelentősebb változás az lesz, hogy ezután a fegyvertartási engedély visszavonásig érvényes, vagyis megszűnik az a jelenlegi gyakorlat, hogy ötévente meg kell újítani. Visszaállítják a méltányosságot: a rendőrségnek lesz mérlegelési lehetősége, és kisebb súlyú vétség esetén nem kell kötelezően bevonnia a fegyvertartási engedélyt.

A sportlövőknél eltörlik a megvásárolható és tartható fegyverek mennyiségére vonatkozó korlátozást, illetve mérséklik azt az időt, amennyit a sportlövőnek tagként el kell töltenie az egyesületben ahhoz, hogy saját fegyvert vehessen. Egyszerűsödik az ideiglenes fegyverátadás adminisztrációja. Eddig a rendőrségre kellett menni ezzel a szándékkal, ezután a fegyvertartási engedéllyel rendelkezők magánokiratban, két tanú közreműködésével megoldhatják az átadást úgy, hogy megjelölik célját és időtartamát.

Egyszerűbbé válik a lőfegyver szállítása: most a vadász akkor sem hagyhatja felügyelet nélkül a fegyverét, ha az például a lezárt kocsijában van, ezért ugyanis bevonhatják a fegyvertartási engedélyét. A jövőben viszont a vadász ott hagyhatná az autóját akkor, ha fegyvere például a lezárt csomagtartóban van.

A törvény szerint a lőfegyvertartási célok a következők lehetnek: önvédelem, munkavégzés, filmgyártás, céllövészet, oktatás, sportlövészet, személy- és vagyonvédelem, valamint vadászat. Filmgyártási céllal csak olyan szervezetnek engedélyezhető lőfegyvertartás, amely az erről szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelel.

A parlament Pintér Sándor zárószavazás előtti módosító javaslatának elfogadásával arról is határozott, hogy a filmgyártási célra rendelt lőfegyverekre vonatkozó új előírásokat azonnal hatályba lépteti. Ezt a belügyminiszter azzal indokolta, hogy a Magyarországon megvalósítani tervezett nagyszabású filmes produkciók zökkenőmentes lebonyolítása biztosítható legyen.

(MTI)