Pages

2017. december 12., kedd

Nyílt levél Dúró Dórának, iskolai zaklatás témában

Megtaláltam az emailt amit régebben küldtem a részére. Talán nyílt levélként nagyobb eséllyel kapok/kapunk rá választ.
Kedves Dúró Dóra! 
Arról szeretnék érdeklődni, hogy az iskolai erőszak ellen a Jobbik tervezi-e hogy törvényjavaslatot nyújt be. 
Nem is kizárólag az erőszak, hanem a zaklatás ellen. Magyarországról nyugatra komoly előrelépések vannak, szervezetek, mozgalmak szálltak harcba az iskolai zaklatás ellen, és mivel ez Magyarországon legalább akkora probléma mint más országokban, így szerintem Magyarországon is kellene tenni valamit a helyzet ellen.
A tanárok -és egyéb közalkalmazottak- elleni erőszakot már évek óta törvény súlytja, súlyosbító körülmény az, ha valaki egy tanárt bántalmaz, ugyanakkor a gyerekek védelmére nem tudom hogy van-e törvény. Az iskolai bandák, illetve az idősebb tanulók szinte mindig zaklatják az új diákokat és sajnos ez a tanárok beleegyezésével, sőt támogatásával történik. 
Főleg a gólyaavatós típusú dolgokra gondolok, de a többi megalázós, erőszakos, fenyegetős helyzetek felett is szemet hunynak.
Emlékszem hogy nálunk az iskolában a tanár kinevette azt, aki megsérült mert egy banda -ugyanabban az iskolában- megtámadta. 
Más iskolákba ahová jártam, a gólyaavatás és az új diákok megalázása tanári segítséggel történt. A gólyaavatón a tanárok együtt szórakoztak azon, hogy az elsős diákokat megalázták mások. És persze ez annyira volt önkéntes az elsősök szempontjából, hogy "ha nem leszel ott, megverünk és egész évben szívatni fogunk". 
Mikor másik iskokába mentem, ott szintén napi szinten ment a zaklatás. Ott is volt gólyaavatás, megalázták az elsősöket. Általános iskola, gimnázium, szakmunkás, szakközép, teljesen mindegy mert minden intézményben ezt tapasztaltam. 
Némelyik osztálytársam pedig annyival tudta le a dolgot, hogy majd ha ő 4.-es lesz, akkor majd ő jól visszaadja az akkori elsősöknek amit ő kapott. (Ami szerintem rendkívül beteges hozzáállás.) 
A diákok szerintem semmilyen felvilágosítást nem kapnak arról, hogy mit tehetnek ha zaklatják őket, ha valaki megtámadja őket. 
Még akkor sem történik semmi, ha már komoly bűncselekményekről van szó, ha erőszak történik, vér folyik. Nálunk mikor hasonló történt az iskolánkban, a rendőrség ki lett hívva, de egyszerűen nem jöttek ki az iskolához. Mintha az iskolai erőszak nem is lenne komoly ügy, legalábbis a hozzáállásukból azt lehetett kivenni, hogy nem tartják komoly problémának. 
Ugyanakkor a lelki terror, a folyamatos megalázás pont olyan káros lehet mint a fizikai bántalmazás. 
Sajnos azt vettem észre az elmúlt években, hogy még ha a sajtóig el is jut egy-egy eset, az iskolák egyszerűen letagadják a bajt, azt mondják hogy nincs semmi probléma és hagyják hogy még inkább elfajuljon a dolog. Ez rendkívül összetett gond, több fajtája és fokozata van ennek a problémának, fizikai, lelki, csoportos, egyéni, iskolán belül, vagy iskolán kívül, de iskolai ismerettség révén, pénzért, csak "szórakozásból", vagy világnézeti, származási különbségek miatt. 
De ha már Jobbik, akkor gondolom azt is megemlíthetnénk, hogy az iskolákban bármilyen nemzeti viseletért is verés és zaklatás járhat, legyen az egy magyarországos felvarró, vagy bármi ami arra utalhat, hogy valaki szereti a hazáját. 2 olyat is ismerek, akik otthagyták az iskolát, mert már nem bírták a folyamatos zalkatást, erőszakot és megalázást. 
Én 18 éve voltam iskolás, de engem is folyamatosan zaklattak és pont emiatt szomorúan látom hogy eddig még egy párt sem lépett semmit. 
Ezt a videót ajánlom Önnek. Bár ausztrál fiúról szól, de erről szól a témája. https://www.youtube.com/watch?v=szGxVq5LH3M 
Bár nem tudom hogy a Jobbik tervez-e valamit, hogy az ügyben -a diákok védelmében- lépéseket tegyen, de azért én remélem hogy ez meg fog történni és a későbbiekben lesznek majd fejlemények. Kizártnak tartom hogy bármelyik másik párt megtenné, mivel már sok párt volt kormányon és a Parlamentben, eddig mindegyikük megtehette volna, de mégsem tette meg egy párt sem, hiába volt lehetőségük rá. 
Tisztelettel/üdvözlettel,
(a magyarprepperforum tulajdonosa/adminja)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése