Pages

2011. április 28., csütörtök

Három évet kap a Fidesztől az, aki önvédelmet gyakorol

A Büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását javasolja a kormányzat azzal összefüggésben, hogy "egy új bűnözési forma", az "egyenruhás bűnözés" jelent meg Magyarországon - jelentette be a miniszterelnök szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet ülése után.

Szijjártó Péter kifejtette: a javaslat értelmében két évig terjedő börtönnel lennének büntethetők azok, akik "másokban félelmet és riadalmat keltve a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő akciókat szerveznek arra vonatkozó felhatalmazás nélkül".


Azok pedig, akik "valamilyen közösséggel szemben fenyegető, a közösségben félelmet keltő akciókat szerveznek, vagy ilyenekben vesznek részt, három évig terjedő börtönbüntetéssel lennének sújthatók". A szóvivő tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülésen arra adott utasítást, hogy még szerdán nyújtsák be a parlamentnek Btk. szigorítását.  (MTI nyomán)
Tehát a kormány nagy hanggal kijelentette, hogy önvédelem márpedig lesz, és joga lesz mindenkinek arra, hogy megvédje saját magát, a családját, az otthonát, és hogy egy benne lesz az alaptörvényben, az új Alkotmányban, meg a BTK-ban is.

Ezzel szemben meg kijelentik, hogy ha valaki megvédi magát, polgárőrséget alapít, városőrséget alapít, vagy csak úgy sétál az utcán, hogy hátha bűncselekményt lát amit megakadályozhat, vagy épp kihívhatja a rendőrséget és tanúskodhat a bűnözés ellen, arra a kormány azt fogja a mondani hogy bűnöző és ő fog börtönbe kerülni 3 évre.

Magyarul aki utálja a bűnözést, az börtönbe kerül. Szerintem nincs olyan ország a világon, ahol ekkora bődületes hülyeséget mondana a kormány. És ezek képesek meghozni egy törvényt, aminek ez lesz a lényege! Kinézem belőlük!

Viszont van egy kis probléma. A polgárőröknek van felhatalmazásuk, a polgárőrök bejelentett szervezetekben vannak és úgy járőröznek.

Arra is kíváncsi lennék, hogy ezek után tilos lesz-e utcára lépni. Vagy csak annak lesz tilos, akiknek terep színű, fekete, kék vagy zöld ruhájuk van? Mert az hasonlíthat a rendőrség és a katonaság ruházatára. Vagy annak is tilos lesz, akinek színes ruhája lesz?

Ahol a rendes embereket fenyegetik és a bűnözőket pénzelik és védik, abból nem lesz semmi jó.

A múltkor már írtam a fegyveres, terepszínű ruhás milíciákról. Hadd említsek meg egy másik mozgalmat is.


"Neighborhood watch", azaz "Környék figyelő" (magyarul önkéntes civil polgárőrség). Országos mozgalom az Egyesült Államokban (is). Állampolgárok szervezett csoportjai, akik bűnözés-ellenesek és a környéket figyelik, járőröznek. Aktívan nem vállalnak részt a bűnüldözésben, de a járőrözések alkalmával ha bűnelkövetést észlelnek, akkor azonnal kihívják a rendőrséget. (Pontosan azt teszik, amit Magyarországon a polgárőrök.)

A mozgalom akkor indult útjára, amikor a '60-as években bűnözők megerőszakoltak és megöltek egy 28 éves nőt.

Németországban is működik hasonló mozgalom, Sicherheitswacht néven. Állampolgárok szervezett csoportokban járják a környéket és bármi gyanúsat látnak, értesítik a rendőrséget.

És végül itt egy lista.

Néhány Neighborhood Watch (polgárőr) szervezet
  • Neighbourhood Watch (Egyesült Királyság)
  • Block Parent Program (Kanada)
  • Voluntary People's Druzhina (Oroszország)
  • Crimestoppers
  • Natteravnene (Norvégia)
  • WAS (Hollandia)
  • Citizen Observer
  • Community policing
  • Guardian Angels
  • National Neighborhood Watch Program
  • National Night Out
  • Neighborhood government in the US
  • No-go area
  • PubWatch (Egyesült Királyság)
  • Shomrim (Héberül annyit jelent, hogy biztonsági őrség) Stamford Hill Safety and Rescue Patrol (SHSRP) (Fekete egyenruhások, felvarróval.) (Egyesült Királyság)

A rendőrség hol támogatja ezeket a civil városőröket, hol nem, de nincs még egy olyan ország a világon, ahol a bűnözés ellen fellépő állampolgárokat börtönbüntetéssel fenyegeté a kormány.

Az Alkotmány szerint majd megvédheted magad, de ha megteszed, akkor 3 évet kapsz, mert a Büntető Törvénykönyv szerint viszont rács mögött a helyed.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése