Pages

2018. június 4., hétfő

Fegyvertartás melletti demonstrációk (Június 2.)

A hétvégén kisebb szervezetek és magánszemélyek 5 fegyvertartás melletti demonstrációt tartottak az Államokban. 

Boston - Bár a sajtó nem említette meg hogy hány ember vett részt, a fotókon és videókon az látszik hogy 80-100 fő is megjelent. Ugyanakkor igen jelentős tüntető tömegfogadta a demonstrálókat, akik vörös zászlókkal, Marx-ot ábrázoló molinókkal masíroztak oda. A tüntetők szidták a fegyvertartás mellett demonstrálókat, kiabáltak nekik, próbálták megzavarni a rendezvényt. Bár a tüntetők azt állították hogy szélsőséges volt a fegyvertartás melletti rendezvény, a fegyverjog támogató demonstráción mindenféle származású ember részt vett, tehát a vád elég gyenge lábakon állt. Egy videón egyetlen déli zászlót lehetett látni, a tömegtől távolabb, nem mintha bármit jelentene egy déli zászló, mivel még fekete motorosok is előszeretettel használják. 

A demonstráció egyik lényege az volt, hogy felemeljék a szavukat a "vörös zászlós" törvénytervezet ellen, ami annyit jelentene hogy ha valakire azt mondják a hatóságok hogy "gyanús", attól minden előzetes eljárás nélkül elvehetnék a jogait (ami egyértelműen alkotmány-ellenes lenne). 

A Bostonherald hírportál szerint a rendőrség 3 főt tartóztatott le, valószínűsíthetően a tüntetők közül, de biztosra nem lehet tudni, mivel a rendőrség nem nyilatkozott. 



Austin - A texasi rendezvény Facebook oldalán 170 ember jelezte hogy oda fog menni. Több híradás is volt a helyszínről, de csak a tömeg egy részéről készültek felvételek, de olyan hír is akad, ahol egyetlen ember fotóját mutatták be. Többen beszédet is mondtak és még a közismert Open Carry Texas szervezet szóvivője is megjelent a rendezvényen.



Fotó:
https://www.facebook.com/June2ndfor2ndAmendment/photos/gm.330005107533351/236411507131037/?type=3&theater

Los Angeles - Kaliforniában nagyjából 75 ember demonstrált. A rendezvényről készült videófelvétel az alábbi linken megtekinthető.

https://www.facebook.com/PatriotMovementAZ/videos/1888731697838409/

Little Rock - Arkansasban szintén volt egy demonstráció, amin elvileg 50-60 ember vett részt, bár nem találam róla semmilyen hírt vagy jelentést, azonkívül hogy a Facebook esemény-naplója szerint megtörtént a rendzevény. 

Wichita - Kansas államban kb. 60 demonstráló jelent meg. A rendezvény szervezője -egy helyi képviselő- a közelgő választásokra utalva szavazásra bíztatta a megjelent kisebb tömeget, kihangsúlyozva hogy akik szerint fontosak az önvédelmi és fegyvertartási jogok, azok jól teszik ha politikailag aktívak és ha kell személyesen is felveszik a kapcsolatot a politikusokkal.

Cikk:
http://www.ksn.com/news/local/pro-gun-advocates-gather-downtown-for-june-2nd-for-the-second-amendment-demonstration/1215073094

Hírvideó:
http://www.ksn.com/local-do-not-use/kansans-on-2nd-amendment_20180602231052/1215109352

2018. május 25., péntek

Újabb tömeggyilkosságot akadályozott meg egy fegyveres civil

Oklahoma, USA - Egy férfi hirtelen elkezdett lövöldözni egy étteremben. Legalább 4 ember megsérült, de mielőtt még sokkal nagyobb baj lett volna, egy fegyveres civil fogta az önvédelmijét és lelőtte a bekattant őrültet. A rendőrség szerint nem terrorizmus történt, csak valami őrült akart gyilkolászni - de egyelőre még nincsenek részletek. 

Az biztos hogy besétált az étterembe és tüzet nyitott, majd egy másik férfi akinél volt önvédelmi, szembeszállt az elkövetővel és lelőtte, így megmentve az étteremben lévő emberek életét. 

 A hatóságok annyit elárultak, hogy a 4 sérült kórházban van, de rendbe fognak jönni.

Forrás:
http://www.foxnews.com/us/2018/05/24/man-opens-fire-inside-oklahoma-restaurant-before-armed-citizen-shoots-kills-him-police-say.html 

Origo: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180525-lovoldozes-egy-oklahomai-etteremben-negy-serult-van.html 

Nuus: https://nuus.hu/kulfold/0525/egy-felfegyverzett-allampolgar-lott-le-egy-ettermi-lovoldozot-oklahomaban/

 Ripost: https://ripost.hu/cikk-oklahoma-etterem-lovoldozes-serultek

Videó Blog - #19 - Hazudtak a fegyverboltban

2018. május 22., kedd

Fegyverpárti demonstrációk (Május 2018)

Lehigh Valley, Pennsylvania - 2018. május 19. A folyamatos eső ellenére nagyjából 250 ember jelent meg a fegyvertartás támogató demonstráción. A beszédek 4 órán át tartottak, többek közt 2 Republikánus jelölt is felszólalt. 


Seattle, Washington, USA - 2018. május 20, 2018: 100-150 ember jelent meg a nyílt fegyverviselést támogató demonstráción. A tömeg eléggé vegyes volt, republikánusok, libertariánusok, feketék, fehérek, de még egy meleg-fegyverjogi szervezet is képviseltette magát. (Pink Pistols)

Bár a rendezvény incidens nélkül zajlott le, volt egy tucat feketébe öldözött alak is, akik fekete ruhát és vörös maszkot viseltek, ők vörös zászlókkal próbáltak zavart kelteni, nem sok sikerrel. 

Facebook videó a rendezvényről:

https://www.facebook.com/events/1068241443314673/permalink/1085084661630351/

Képgaléria link:

http://www.zimbio.com/pictures/RHdumeoGwDw/Open+Carry+Rally+Held+Seattle/KQkIdCv7Qt1

2018. május 7., hétfő

Nyílt fegyverviselős demonstráció az ohioi Barberton-ban

Barberton, Ohio, USA - Napos, hétvégi időjárás kísérte a szombati rendezvényt. 100-150 ember gyűlt össze hogy jótékonysággal összekötött fegyverviselés párti felvonulást tartsanak. A vonulás előtt néhányan beszédeket mondtak, majd a rászorulóknak gyűjtöttek konyzerveket, miközben a járdán, hosszú sorokban gyalogoltak, puskákkal a vállukon és  pisztolyokkal az oldalukon.

Átlagos kinézetű anyukáktól a terepruhás milícistákig, sokszínű volt a résztvevő tömeg. Bár nem sok visszhangja lett a sajtóban, de a demonstráció sikeres volt, hiszen skoan megjelentek rajta és incidens nélkül ért véget. 

 

2018. május 3., csütörtök

Ténykérdés vlog - #4 - Országos diákmegmozdulás a fegyvertartási jogokért


 Voltak olyan iskolák ahol megtiltották nekik még azt is, hogy kitegyék a felhívást az iskola faliújságjára, mert hogy "az úgy politkai lenne és politikának nincs helye az iskolában". Érdekes hogy a fegyverjogi az politikai, de a fegyverjog-elleni tüntetés nem volt politikai?