2019. március 16., szombat
2019. február 24., vasárnap
Videó Blog - #36 - Megloptak a reptéren
Mindenki jobban teszi ha nagyon figyel a reptéren, mert lehet hogy pont azok lopják meg, akikről nem gondolná.
2019. január 23., szerda
Fegyveres háztulaj - 5 lelőtt rabló
Texas, USA - Houston város lövésekre riadt fel, amikor is éjjel 1 órakor egy háztulaj összetűzésbe keveredett 5 rablóval. Az 5 férfi be akart törtni az áldozat otthonába, mikor is ő fegyvert rátott és tüzet nyitott rájuk, 3-at agyonlőve és a maradék kettőt megsebesítve.
A rendőrségnek már csak össze kellett szednie a bűnözők holttesteit, a két sebesültet meg kórházba szállították.
Az egyik bűnöző a ház előtt dőlt ki örökre, legalább 1 sebesült futva kezdett menekülni, míg a többiek az SUV kocsival menekültek a lövések elől - nyilatkozta a rendőrség.
Az autó egy közeli póznának ütközött, ahol egy ember már halott volt a járműben. A rendőrség szerint egy másik férfi kiszállt a kocsiból és menekülni kezdett, de összeesett az utca végén, majd később ő is meghalt.
A negyedik és az ötödik gyanúsított is megsebesült és mindketten a kórházban vannak.
A ház körül a gyilkossági csoport nyomozói vizsgálódnak, a bűncselekmény helyszínén egyértelműen komoly tűzharc folyt, ahol is több tucatnyi (több mint 70!) lőszerhüvelyt találtak.
Az áldozat szomszédja elárulta hogy két férfit látott a házba behatolni, nagy fegyverekkel, ahogy a többiek a kocsival lehúzódtak. Ekkor a szomszéd besétált a házába, és már hallotta is a lövéseket.
January 19, 2019 (Forrás Link)
Címkék:
amerika,
fegyverjog,
hírek,
otthonvédelem,
önvédelem
2019. január 17., csütörtök
1 fegyveres háztulaj és 4 lelőtt rabló
Arizona, USA: 4 rabló tört be egy arizonai férfi házába, ő meg lelőtte mind a négyet. Az egyikük nem is élte túl az aznapi kalandot.
A Yuma megyei sheriff szóvivője azt nyilatkozta, hogy a férfi Január 3.-án, hajnali 1 órakor arra ébredt, hogy valakik be akarnak törni az otthonába.
"- A gyanúsítottak be akartak jutni a házba, hogy kirabolják, miközben a ház tulajdonosa otthon volt és rájuk lőtt néhányszor. Mind a négyüket eltalálta."
A helyi médiának azt nyilatkozta az esetet végignéző szomszéd, hogy a ház tulajdonosa figyelmeztette a behatolókat, a tudtukra adta hogy otthon volt, még a lámpát is kapcsolgatta nekik. De a betörőket nem érdekelte a figyelmeztetés és berúgták a hátsóajtót, meg a hátsó ablakot is betörték. Ekkor nyitott tüzet a tulajdonos, amivel mind a négy gyanúsítottat kiiktatta.
A KYMA csatorna riportere elmondta, hogy az egyik elkövető, a 28 éves Jessica Aynes a helyszínen életét vesztette.
A másik három gyanúsított Edith Guerrero (36), Jaden James (18) és Leonardo Gonzalez (27). Mindhármuk komolyabban megsérült és kórházban ápolják őket.
(Link)
2019. január 16., szerda
Lazít a fegyvertartási szigoron Brazília elnöke
Megkönnyítette a fegyvervásárlást egy frissen hozott rendelettel a brazil elnök.
Az intézkedés az első lépés ahhoz, hogy eltöröljék a 2003 óta életben lévő törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette a civil lakosság számára a törvényes fegyvertartást.
"A brazil nép 2005-ben népszavazáson döntött arról, hogy garantálják számára a törvényes védelemhez való jogot, én pedig mint elnök, ezt használom most fegyverként" - fogalmazott Jair Bolsonaro.
A határozat megszünteti a brazil szövetségi rendőrség illetékességét a civil fegyvervásárlási kérelmek jóváhagyásában.
A fegyvertartás kérdése Bolsonaro kampányígéretei között is előkelő helyen szerepelt .
A rendeletet a kongresszusnak még jóvá kell hagynia, ha ez négy hónapon belül nem történik meg, akkor hatályát veszti. (Link)
2019. január 15., kedd
2019. január 13., vasárnap
Női biztonsági őr fegyverrel állított meg egy bűnözőt aki egy AK puskával akart bemenni egy szórakozóhelyre
Alabama, USA: Egy fegyveres biztonsági őrt dícsér a Huntsville-i rendőrség, amiért a nő leterített egy AK típusú puskával felfegyverkezett bűnözőt.
Latoya, a biztonsági őr nő a Club 3208 nevű szórakozóhelynek dolgozott azon a hétfői napon, amikor verekedés tört ki. A verekedésben részt vevő Samuel Williams nevű férfit ezért kitessékelték az épületből.
Latoya és a kidobó-csapat mindent megtett azért, hogy ha elfajulnának a dolgok, akkor ne essen bántódása a vendégeknek.
"- Odakint megyőződtünk róla hogy mindenki visszament az épületbe és hogy senki nem volt már kint csak az az egy személy és a biztonságiak" - nyilatkozta a WAAY31 TV csatornának.
Ámbár, mikor Williams - aki egy elítélt bűnöző akinek legálisan nem lehetne lőfegyvere - odament az autójához, akkor a kocsijából kivett AK-típusú fegyverével tüzet nyitott. Ekkor Latoya megtette amit kellett.
"- Közeledett az ajtóhoz, közben meg lövöldözött, úgyhogy gyorsan döntenem kellett arról hogy mit tegyek. Rögtön mentem hogy megakadályozzam abben hogy bejusson a Clubba. Itt voltam az egyik kocsi mögött, ennél a mozgássérült parkolóhelynél, és a jármű mögött manővereztem ahogy ő meg a kocsi másik oldaán mozgott. Biztosnak kellett lennem hogy takarásban vagyok."
Lelőtte Williams-t, majd azonnal intézkedett segítségről is, miután meggyőződött arról hogy elmúlt a veszély.
" - Nem azért vagyok itt hogy megöljek valakit. Láttam hogy a csípőjén találtam el, ami elég veszélyes így sérülésnél elvérzést okozhat. Nálam volt egy elsősegélycsomag és egy érszorító, ami mindenkinél kellene hogy legyen" - mondta Latoya.
Williams-t ellátták a kórházban, aki ellen több vádpontban is ítélkezni fog a bíróság, többek között azért mert bűnözőként illegálisan tartott fegyvert.
Latoya örül annak hogy senki nem halt meg.
"- Hálás vagyok azért hogy életben maradt. Majd egy nap rájön hogy lehetősége van arra hogy jobb döntéseket hozzon az életében."
(Jan 4, 2019) (Forrás Link)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)