Pages

2017. március 28., kedd

Három fegyveres rablót lőtt agyon egy huszonéves

A kamaszkorú elkövetők nem számítottak arra, hogy a feltört házban egy puskás lakóval találják szembe magukat. 

Egy 23 éves férfi agyonlőtt három fiatalt, akik megpróbáltak betörni az amerikai Oklahoma államban található otthonába – jelentette a helyi sajtó. A helyi hatóságok szerint önvédelem történt, és a fiatalembert – aki teljesen együttműködik a hatóságokkal – nem tartóztatták le. A helyi rendőrség közlése szerint a ház tulajdonosa, valamint 23 éves fia volt a Broken Arrow városában található házban, amikor vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után a három fiatal betört az épületbe. 

A fekete ruhába öltözött, maszkot és kesztyűt viselő fiatalok egy hátsó üvegajtót betörve jutottak be az épületbe. Egyiküknél kés, egy másiknál pedig egy bokszer volt. A betörés zajaira azonban felébredt a 23 éves férfi, aki ekkor felkapta AR-15 típusú puskáját, és a fegyverrel a kezében odament a hátsó ajtóhoz, ahol szembetalálta magát a maszkos betörőkkel. „Volt egy kis szóváltás, majd lövések történtek” – mondta el a Fox25-nek Nick Mahoney seriff-helyettes. 

Aminek az lett a vége, hogy mindhárom fiatal meghalt.  

A beszámolók szerint ketten a házon belül, a konyhában vesztették életüket, míg harmadik társuk sebesülten kiszaladt a házból, és a kocsibejárón halt meg. A rendőrség nem hozta nyilvánosságra a nevüket, csak annyit közöltek, hogy egy 16, egy 17 és egy 18 éves fiatalról van szó. 

A hatóságok pár órával később letartóztattak egy 21 éves nőt, aki a rendőrség gyanúja szerint sofőrként segítette a betörésre készülő fiatalokat. Elizabeth Marie Rodriguez a Fox25 cikke szerint saját maga jelentkezett a város rendőrkapitányságán pár órával a félresikerült betörési kísérlet után, azt állítva, információi vannak az esetről. Kihallgatása után gyorsan le is tartóztatták, emberölési és betörési vádak alapján. 

A ház tulajdonosa és fia nem sérült meg, és mindketten teljesen együttműködnek az ügyben nyomozó rendőrökkel. Mahoney közlése szerint „az elsődleges vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy önvédelem történt”, és a 23 éves fiatalt nem tartóztatták le.

2017. 03. 28.

Az eredeti cikket érdemes megnézni, már csak az alatta lévő hozzászólások miatt is.

http://24.hu/kulfold/2017/03/28/harom-betorot-lott-agyon-egy-fiatal/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése