Pages

2012. december 23., vasárnap

Bolti fegyvervásárlásos történet II. rész


Mivel 14 napja halasztásos lett a NICS vizsgálat, így akkor nem jártam sikerrel a boltban. Telefonhívás nem érkezett, így a törvény által előírt 3 nap letelt, és a bolt által kijelölt 11 nap is, így tegnap visszamentünk a boltba érdeklődni. Jóval több vásárló volt a boltban, viszont sokan hazamentek, így hamar sorra kerültem. Arra gondoltam, hogy a szokásos nyomtatványok ki lettek töltve, úgyhogy már csak a vásárlás van hátra. Óriásit tévedtem.

Először azt mondták, hogy a vásárlást jóváhagyták a hatóságok és ők -a bolt- próbáltak telefonálni néhányszor, de a szám nem volt elérhető. Ezzel annyi gond van, hogy a szám jó volt, utólag is lellenőriztük. A telefonra hívás nem érdezett, nem fogadott hívást nem jelez a mobil. Két eshetőség van. Vagy hazudtak és meg se próbáltak telefonálni, vagy jóhiszemű vagyok és elkönyvelem annak, hogy túl szerencsétlenek voltak még ahhoz is, hogy normálisan bepötyögjék a telefonszámot. Akár az egyik, akár a másik igaz, mindenképpen elpocsékolták két hetemet.

De a tortúra még csak ekkor kezdődött. Hátramentek a raktárba megkeresni a sörétest, ami eltartott vagy 20 percig. Minden dobozra rá van írva, hogy mi van benne, de lehet hogy olvasni is csak nagyon lassan tudnak. Mindegy, addig nézelődtünk. Aztán mikor visszajött, azt mondta hogy 499 dollár lesz, plusz forgalmi adó. Ekkor néztem egyet, mert a múltkor az internetes árban egyeztünk meg, ami $379 + $25 postaköltség +forgalmi adó lett volna. Egymástól bocsánatot kértek az eladók, aztán azt mondták, hogy 499+adó és kész. Mondtam hogy rendben, ha nem tehetek mást és a múltkori árból semmi se lesz akkor elviszem drágábban. De semmi logika nem volt az egészben. 

Azt állították hogy első alkalommal félrenézték a weboldalon az árat, mert az másik fegyver. Nem másik. Ugyanaz a neve, a képen is pont ilyen fegyver látható. Esetleg akkor a bolt weboldalán van kitéve rosszul, de mivel a neve, a róla készült kép és az aláírt tartozékok is stimmeltek, így mindenképpen ők hibáztak és én jártam rosszul. (És mivel így nem volt elég pénz a kártyámon, így 10 dollárnyi díjjal még a bankomnak is tartozom.)

Újabb papírtöltögetés következett. Aláírások, dátumok. Beszélgettek is közben, hogy miről, azt nem hallottam. Úgy tűnt, mintha az eladó azt se tudta volna hogy mit kell csinálnia, azért kérdezgette az idősebb alkalmazottakat. De mi csak vártunk türelmesen.

Aztán megszólalt, hogy mutassan a vadászengedélyem. Erre hunyorogva ránéztem, hogy "A mimet? Olyanom nincs." Mondta hogy menjek a pénztárhoz, ott adnak egyet 15 dollárért. Odamentem -az üzlet másik végébe-, erre kérte a pénztáros az igazolványom. Mondtam neki, hogy aki ideküldött, annál van. A pénztáros odaszólt neki, hogy hozza az igazolványt. De persze amilyen lassan gyalogolt, beletelt neki vagy 5 percbe az a néhány méter sétálás.

Megkaptam a vadászengedélyt és visszasétáltunk a fegyver részleg pultjához. Mondta, hogy a vadászengedély azért kell, mert a bolthálózatuk szabálya hogy ilyen fegyvert csak vadászengedéllyel rendelkezőknek adnak. Csak vadászengedéllyel adnak el olyat ami leginkább otthonvédelemre alkalmas? Akkor miért nem betörőre szól a vadászengedély és miért szarvasra?
Elég gyanús volt a magyarázat, úgyhogy később megkérdeztem egy fegyveres fórumon hogy létezik-e ilyen törvény vagy szabály, de ők sose tapasztaltak ilyet, mikor ők vásároltak ennél a bolthálózatnál, tőlük sose kértek vadászengedélyt. A nem-bevándorlóknak kell vadászengedély, de az se rám, se az állampolgárokra nem vonatkozik. Úgyhogy megvetettek velem egy engedélyt, amire semmi szükségem.

És még mindig nem végeztünk.

Az eladó újra elkérte az igazolványom és a papírjaimat, hogy lefénymásolja őket. Persze nagyon sokáig tartott neki, vagy 15 percet arra is várni kellett. Létezik még olyan fénymásoló ami 15 percig nyomtat 1 lapot? Aztán még újabb papírokat kellett kitöltenem. Itt már arra gondoltam, hogy a következő amit kérnek az DNS minta lesz, vagy lefénymásolják még a retinámat is.

Még nyomtatott néhányat, azt is sokáig, átmentünk egy másik számítógéphez valamiért, mert azon is akart nagyon lassan pötyögni valamit. Átolvasta a már kitöltött nyomtatványokat. Aztán átadta a másik lassú kollégájának, hogy az is olvasson el rajta mindent.

Akkor végre feltette a pultra a fegyvert és mondta hogy viszontlátásra. Mehettünk. 8 körül értünk oda és 10 órakor léptünk ki az üzlet ajtaján.

4 órán át tartott. Az FFL átvevőnél ugyanez 15 perc.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése