Pages

2021. február 5., péntek

Több mint kétmillió fegyvert adtak el januárban az Egyesült Államokban

 Több mint kétmillió fegyvert adtak el januárban az Egyesült Államokban, amely 80 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – áll a The Washington Post című napilap elemzésében, amelyet a szövetségi fegyvertartási adatbázis alapján készítettek.

A cikk szerint a kiugró növekedés – amely az eddigi statisztikák között a második legnagyobb – egyrészt a január 6-i capitoliumi ostromnak, másrészt az új adminisztráció által beígért szigorúbb fegyvertartási szabályoknak köszönhető.

Egy 27 éves – neve elhallgatását kérő – floridai lakos a lapnak elmondta, hogy nemrégiben egy sportboltba látogatott el azzal a szándékkal, hogy 9 milliméteres lőszert vegyen. Az eladó kinevette, mondván, hogy nincs lőszere, és lőfegyverből is mindössze hat darab maradt készleten.

Az adatok szerint a lőfegyverek és lőszerek értékesítése ugyanakkor hónapok óta növekszik. A vásárlási hullám a 2020-ban rögzített rekord ütemnek felel meg, amikor közel 23 millió lőfegyvert adtak el, ami 64 százalékos emelkedést jelentett az előző évhez képest. A lőfegyverek vásárlása 2020. márciusában 2,1 milliós rekordszintre emelkedett, majd a nyári országos tüntetések során még a korábbinál is több fegyvert adtak el: júniusban 2,8 milliót, júliusban pedig 2,5 milliót.

Az amerikai sportlövészek országos alapítványának igazgatója ismertette a lappal a tavalyi felmérésüket, amely szerint a 2020-ban vásárolt fegyverek nagyjából 40 százalékát olyanok vették meg, akik korábban nem rendelkeztek fegyverrel. Mark Oliva hozzátette: a vásárlók 40 százaléka nő volt és a demográfiai csoportok szerint a fekete-amerikaiak vették a legtöbb lőfegyvert.

(MTI)

2021. január 6., szerda

USA: Rekord mennyiségű fegyvervásárlás 2020-ban (40millió!)

 Soha annyi lőfegyvert még nem vásároltak az Egyesült Államokban mint tavaly. Egyetlen év alatt közel 40.000.000 háttérvizsgálatot futtattak le a lőfegyvervásárlásokhoz. A korábi legtöbb 28.000.000 volt 2019-ben. 

Forrás:

https://www.fbi.gov/file-repository/nics_firearm_checks_-_month_year.pdf/view



2020. július 14., kedd

Csehországban alkotmányos joga lehet az állampolgároknak a fegyveres önvédelemre

Úgy tűnik hogy a múltkor bár leszavazták, de most újra terítékre került a téma.

"A cseh kormány támogatja a fegyvertartást 2020. július 14. 9:14 Az igazságügyi miniszter szerint a döntés rendkívül heves vita után született meg. Támogatja a cseh kormány azt a szenátusi javaslatot, hogy a cseh állampolgároknak alkotmányos joga legyen a fegyveres önvédelemre és védelemre – jelentette be Marie Benesová igazságügyi miniszter hétfőn este a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában. Az alkotmánytörvényt módosító javaslat elfogadásához a parlament mindkét házában háromötödös többségre van szükség."  (MTI)

Teljes cikk:
https://mandiner.hu/cikk/20200714_a_cseh_kormany_tamogatja_a_fegyvertartast
https://24.hu/kulfold/2020/07/14/csehorszag-fegyveres-onvedelem-alkotmanyos-jog/amp/

2020. július 4., szombat

Gyanús biciklis nő sunnyogott a házunknál



Videó link:
https://www.youtube.com/watch?v=T1bmYkc5l0k

Egy régebbi felvétel (2018), gondoltam ideje feltölteni. Szerintem marhára nem tévedt el a nő, hanem oka volt hogy idejött. Az elég tipikus szöveg amivel próbálta kimenteni magát, de pont amiatt biztos is vagyok benne hogy nem jószándékkal jött ide.