A Büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását javasolja a kormányzat azzal összefüggésben, hogy "egy új bűnözési forma", az "egyenruhás bűnözés" jelent meg Magyarországon - jelentette be a miniszterelnök szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet ülése után.
Szijjártó Péter kifejtette: a javaslat értelmében két évig terjedő börtönnel lennének büntethetők azok, akik "másokban félelmet és riadalmat keltve a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő akciókat szerveznek arra vonatkozó felhatalmazás nélkül".
Azok pedig, akik "valamilyen közösséggel szemben fenyegető, a közösségben félelmet keltő akciókat szerveznek, vagy ilyenekben vesznek részt, három évig terjedő börtönbüntetéssel lennének sújthatók". A szóvivő tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülésen arra adott utasítást, hogy még szerdán nyújtsák be a parlamentnek Btk. szigorítását. (MTI nyomán)
Tehát a kormány nagy hanggal kijelentette, hogy önvédelem márpedig lesz, és joga lesz mindenkinek arra, hogy megvédje saját magát, a családját, az otthonát, és hogy egy benne lesz az alaptörvényben, az új Alkotmányban, meg a BTK-ban is.
Ezzel szemben meg kijelentik, hogy ha valaki megvédi magát, polgárőrséget alapít, városőrséget alapít, vagy csak úgy sétál az utcán, hogy hátha bűncselekményt lát amit megakadályozhat, vagy épp kihívhatja a rendőrséget és tanúskodhat a bűnözés ellen, arra a kormány azt fogja a mondani hogy bűnöző és ő fog börtönbe kerülni 3 évre.
Magyarul aki utálja a bűnözést, az börtönbe kerül. Szerintem nincs olyan ország a világon, ahol ekkora bődületes hülyeséget mondana a kormány. És ezek képesek meghozni egy törvényt, aminek ez lesz a lényege! Kinézem belőlük!
Viszont van egy kis probléma. A polgárőröknek van felhatalmazásuk, a polgárőrök bejelentett szervezetekben vannak és úgy járőröznek.
Arra is kíváncsi lennék, hogy ezek után tilos lesz-e utcára lépni. Vagy csak annak lesz tilos, akiknek terep színű, fekete, kék vagy zöld ruhájuk van? Mert az hasonlíthat a rendőrség és a katonaság ruházatára. Vagy annak is tilos lesz, akinek színes ruhája lesz?
Ahol a rendes embereket fenyegetik és a bűnözőket pénzelik és védik, abból nem lesz semmi jó.
A múltkor már írtam a fegyveres, terepszínű ruhás milíciákról. Hadd említsek meg egy másik mozgalmat is.
"Neighborhood watch", azaz "Környék figyelő" (magyarul önkéntes civil polgárőrség). Országos mozgalom az Egyesült Államokban (is). Állampolgárok szervezett csoportjai, akik bűnözés-ellenesek és a környéket figyelik, járőröznek. Aktívan nem vállalnak részt a bűnüldözésben, de a járőrözések alkalmával ha bűnelkövetést észlelnek, akkor azonnal kihívják a rendőrséget. (Pontosan azt teszik, amit Magyarországon a polgárőrök.)
A mozgalom akkor indult útjára, amikor a '60-as években bűnözők megerőszakoltak és megöltek egy 28 éves nőt.
Németországban is működik hasonló mozgalom, Sicherheitswacht néven. Állampolgárok szervezett csoportokban járják a környéket és bármi gyanúsat látnak, értesítik a rendőrséget.
És végül itt egy lista.
Néhány Neighborhood Watch (polgárőr) szervezet
- Neighbourhood Watch (Egyesült Királyság)
- Block Parent Program (Kanada)
- Voluntary People's Druzhina (Oroszország)
- Crimestoppers
- Natteravnene (Norvégia)
- WAS (Hollandia)
- Citizen Observer
- Community policing
- Guardian Angels
- National Neighborhood Watch Program
- National Night Out
- Neighborhood government in the US
- No-go area
- PubWatch (Egyesült Királyság)
- Shomrim (Héberül annyit jelent, hogy biztonsági őrség) Stamford Hill Safety and Rescue Patrol (SHSRP) (Fekete egyenruhások, felvarróval.) (Egyesült Királyság)
A rendőrség hol támogatja ezeket a civil városőröket, hol nem, de nincs még egy olyan ország a világon, ahol a bűnözés ellen fellépő állampolgárokat börtönbüntetéssel fenyegeté a kormány.
Az Alkotmány szerint majd megvédheted magad, de ha megteszed, akkor 3 évet kapsz, mert a Büntető Törvénykönyv szerint viszont rács mögött a helyed.