Pages

2011. április 13., szerda

Sokkoló hangfelvétel (Open Carry)

Íme egy újabb hangfelvétel. A történet a következő.

Mark egy átlagos amerikai állampolgár. Az alkotmányos jogával élve fegyvert visel. Nyíltan viseli a fegyverét, amihez a törvény értelmében Pennsylvania államban nem kell engedély.

Mark egy vasárnap délután sétált az utcán, a Glock pisztolyával az övén -ami teljesen legális-, mikor is egy philadelphiai rendőr minden ok nélkül rátámadt.

A helyi és az állami törvények értelmében a rendőrnek nem lett volna joga ara, hogy fenyegesse, átvizsgálja a ruháit és főleg nem lett volna joga arra, hogy fegyvert fogjon a sétáló férfira.

Ahogy a rendőr meglátta Mark-ot, elévágott a kocsijával és ráfogta a fegyverét, miközben többször is azt kiáltotta, hogy megöli ha megmozdul.

Mark le lett tartóztatva, átkutatták a ruháit, mindenét elvették és bedobták egy rendőrautó hátsóülésére, amíg a rendőrök telefonálgattak, mert ki akarták találni, hogy Mark milyen törvényeket sértett meg.

Persze semmilyen törvényt nem szegett meg. Mikor a rendőrök rájöttek, hogy 45 percen át úgy tartóztattak le valakit és sértették meg az alkotmányos jogait, hogy semmiféle okot nem adott rá az állampolgár, egyszerűen csak gyorsan továbbengedték.

Részletek a 4 részes hangfelvételből:

Rendőr: - Öcsi! Öcsi!
Mark: - Öcsi? Már elnézést biztos úr, de miért fogja rám a fegyverét?
Rendőr: - Megmozdulsz és lelőlek!
Mark: - Uram, Ön azzal fenyeget, hogy lelő és közben fegyvert fog rám.
Rendőr: - Nem ismerlek. Nem tudom ki vagy és fegyver van nálad!
Mark: - Látni akarja az engedélyem és a jogosítványom? (Nyílt fegyverviseléshez nem kell engedély, de nála volt a rejtett fegyverviselésre való engedélye. A jogosítványt általában a személyi igazolvány helyett is szokták használni.)
Rendőr erősítést kér a rádióján: - Itt egy fickó egy fegyverrel, balhézik...
Mark: - Uram! Átadom önnek a lőfegyverviselési engedélyem.
Rendőr: - Meg ne mozdítsd a kezed! Nem tudom ki vagy!
Mark: - Rendben.
Rendőr: - Térdelj le!
Mark: - Már elnézést?
Rendőr: - Térdelj le!
Mark: - Uran, csak itt állok békésen.
Rendőr: - Térdre! A kezed ott tartod!
Mark: - Uram, muszáj ezt?
Rendőr: - Muszáj! Tudom ki vagy, de nem tudom hogy miért van nálad fegyver.
Mark: - Önvédelmi okokból fegyvert hordok.
Rendőr: - Miért hordod nyíltan?
Mark: - Mert nekem így kényelmes.
Rendőr: - Az ilyesmit nem engedjük meg.
Mark: - Még engedélyem is van, úgyhogy legális a nyílt viselés.
Rendőr rádiózik: - Küldjetek erősítést!
Mark: - Uram, nyugodjon meg, nem vitatkozom Önnel, csak elmagyarázom a helyzetet.
Rendőr: - Tudom ki vagy. Tudod-e hogy mi a törvény?
Mark: - Tudom, a nyílt fegyverviselés legális (és mondja hogy melyik törvénycikkely biztosítja rá a jogot).
Rendőr: - Nem tudom ki vagy, mászkálsz itt, meg kioktatsz itt engem?
Mark: - Nem oktatom ki Önt. Mi a neve?
Rendőr: (nevét mondja)
Mark: - Az én nevem Mark Furino.
Rendőr: - Térdelj le! Kezed lássam közben!
Mark: - Nem megalázó ilyesmiket követelni?
Rendőr: - Tartsd ott a kezed.
Mark: - Semmi gond, ott tartom.

Megérkezik az erősítés, több járőrkocsi szirénája hallatszik.

Rendőr a társainak: - Ott a fegyver a bal oldalán.
Mark: - Én csak itt állok és...
Rendőr: - Feküdj a kib*szott földre!
Mark: - Már elnézést kérek, de miért fenyeget a sokkolóval?
Rendőr: - Feküdj a kib*szott földre!
Mark: - Már a földön vagyok.
Rendőr: - Lássam a kezeid! B*szódj a földre! B*szódj már a földre!
Mark: - Ez nem szükséges Uraim!
Rendőr: - Dehogynem szükséges.
Mark: - Elnézést kérek de...
Rendőr: - Lássam a k*baszott kezeidet!
Mark: - Uraim...
Rendőr: - Kussolj! Fogd be a kib*szott pofádat!

Beültetik a járőrkocsiba.

Rendőr: - Te gyagás, nagy bajt kevertél. Próbáltam mondani, hogy ebben az államban tilos a nyílt fegyverviselés.
Mark: - De nem tilos.
Rendőr: - Ez az állam nem engedi a nyílt fegyverviselést.
Mark: - De engedi.
Rendőr: - Philadelphia nem.
Mark: - Uram, még engedélyem is van.
Rendőr: - Rejtve kell hordani. Muszáj, hogy rejtve legyen!
Rendőr 2: - Neked meg mi a kib*szott problémád?
Mark: - Ha le vagyok tartóztatva, akkor nem szeretnék semmilyen kérdésre válaszolni, míg nincs ügyvédem.
Rendőr 2: - Fogd már be a kib*szott szád!
Mark: - Uraim, felülhetnék?
Rendőr 2: - Nem! Úgy maradsz, nem mozdulsz!
Rendőr 2: - Ha a rendőr azt mondja, hogy mutasd a kezed, akkor mutatod. Ha nem, akkor elveszíted az engedélyed. Elveszíted az engedélyed!
Mark: - Ott volt a kezem, láthatta.
Rendőr: - Zsebre volt téve mindkét kezed.
Mark: - A kezeim kint voltak, láthatta őket.
Rendőr: - Mondtam hogy térdelj le, te meg kérdezted, hogy "Mért kell letérdelnem?" Meg hogy én tiszteletlen vagyok veled.

Megtalálják a felvevőt.

Rendőr 2: - Ez meg mi a franc? Felvételt készítesz rólam?
Rendőr: - Na ez viszont tényleg törvényellenes.
Mark: - Közterületen vagyunk és felvételt készítek arról ami történik.
Rendőr: - Csak b*szakodsz, kib*szottul ezt csinálod.
Rendőr 2: - Szándékosan csináltad mi?
Rendőr: - Kib*szott s*ggfej.
Mark: - Én csak egy autóalkatrészért sétáltam erre. (Az eset egy autóalkatrész üzlet előtt történik.)
Rendőr: - Kib*szottul lelőhetett volna ez a kib*szott seggfej! (Itt talán már rájött a rendőr, hogy ártatlan embert terrorizált és azért kezdett mégidegesebb lenni.)

Beszélnek a háttérben, a rendőrök idegesek, mérgesek amiért felvétel készült az egész esetről és kezdenek
lassan rájönni, hogy talán nagyon melléfogtak.

Rendőr: - Senki nem tud válaszolni, senki nem tudja hogy igazam volt-e. De nekem biztosan igazam volt.
Mark: - Jó...

Rendőr a rádiózik: - Csináljunk egy 4-48-ast ezen a fickón.

Rendőr: - Nyomozást folytatunk, mert úgy tűnik, hogy rejtve kell hordani a fegyvert. Majd mindjárt kiderül. Még ha engedélyed is van, nem kell megkérdőjelezned azt amit mondok. Nincs jogod arra, hogy megkérdőjelezz bármit amit mondok! Lehet, hogy van engedélyed, de azt kell tenned amit mondok.
Mark: - Mondtam hogy van engedélyem.
Rendőr: - Először nem mondtad. (De mondta.) Mondtam, hogy "haver, állj meg haver", te meg mondtad, hogy "Haver? Ki az a haver?".
Mark: - Nem haver, hanem "Öcsi".
Rendőr: - Oké, itt van a felvételed, nálam meg itt van egy csomó rendőrkollégám. Nem tudom mit csinálsz, de valami rosszban sántikálsz. Teljes nyomozás van ellened. Oké? Majd kiderül az amit gyanítok, hogy nem viselhetsz fegyvert nyíltan Philadelphia városban.
Mark: - Nem tiszteletlenségből kérdem, de a bilincs az szükséges itt?
Rendőr: - Tényleg azt hiszed hogy igazad van?
Mark: - Én azt hiszem, hogy Ön halálosan megfenyegetett, miközben rámfogta a fegyverét és ez nagyon helytelen dolog volt.
Rendőr: - Oké, felőlem mehetsz majd panaszt benyújtani ellenem, majd megmondom hogy hogy kell. Úgyis azt akarod tenni. Hol van az engedélyed?
Rendőrnő: - Különben is, minek hordod nyíltan azt a fegyvert?
Mark: - Így kényelmesebb.
Rendőrnő: - Na ne mondd. Épp csak tilos.
Mark: - Hölgyem, minden tisztelettel mondom, hogy Philadelphia városában ez legális. Megállított, mutattam neki a kezem és...
Rendőr: - Mark, Mark, Mark... kezdjük ott, hogy nem is figyeltél rám és nem csináltad amit mondtam. Oké? Azt se tudom ki vagy, mondtam valamit, te meg feleselgettél velem. Mondtam hogy lássam a kezed amíg erősítést hívok. Már elnézést Uram, de nem akarom hogy valaki lelőjön. Nem azért vagyok én itt.

Újabb 20 perces vitatkozás a háttérben. A rendőrök tanakodnak, hogy mi legyen.

A 4.-ik videó végén Mark visszakap mindent, felírja az intézkedő rendőr nevét és azonosítószámát. Majd elköszön.
Mark: - Uraim, legyen gyönyörű napjuk.
És elsétál.

Röviden annyi történt, hogy valaki, aki semmi illegálisat nem követett el, halálosan fegyverrel meg lett fenyegetve, életveszélyben volt, 45 percre le lett tartóztatva, meg lett alázva, az alkotmányos jogait megsértették, megfélemlítették, majd mikor kiderült hogy igaza volt, akkor elengedték.

Ha Mark úgy dönt, hogy pert indít, a Philadelphiai Rendőrség igen komoly összeget kell majd fizessen, mert egy ilyen pert biztosan el fognak veszíteni.

Érdekes, hogy az egész rendőrőrs részt vett az akcióban, de Mark-ot kivéve senki nem tudta hogy legális a nyílt fegyverviselés. Hogy lehetnek olyanok rendőrök, akiknek ennyire nincs fogalmuk a törvényekről?



2. rész: http://www.youtube.com/watch?v=igt-vp7VF0E
3. rész: http://www.youtube.com/watch?v=VFDBkHJZgi8