Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: külföld. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: külföld. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 16., szerda

Lazít a fegyvertartási szigoron Brazília elnöke

Megkönnyítette a fegyvervásárlást egy frissen hozott rendelettel a brazil elnök. Az intézkedés az első lépés ahhoz, hogy eltöröljék a 2003 óta életben lévő törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette a civil lakosság számára a törvényes fegyvertartást. 

"A brazil nép 2005-ben népszavazáson döntött arról, hogy garantálják számára a törvényes védelemhez való jogot, én pedig mint elnök, ezt használom most fegyverként" - fogalmazott Jair Bolsonaro. 

 A határozat megszünteti a brazil szövetségi rendőrség illetékességét a civil fegyvervásárlási kérelmek jóváhagyásában. 

A fegyvertartás kérdése Bolsonaro kampányígéretei között is előkelő helyen szerepelt . A rendeletet a kongresszusnak még jóvá kell hagynia, ha ez négy hónapon belül nem történik meg, akkor hatályát veszti. (Link)

2017. szeptember 19., kedd

Szobrot állítottak Mihail Kalasnyikovnak Moszkvában

 Szobrot állítottak kedden a fegyverkészítők oroszországi napja alkalmából Mihail Kalasnyikovnak, a róla elnevezett gépkarabély konstruktőrének Moszkva belvárosában. A szoborkompozíción Kalasnyikov négy méter magas alapzatra felállított ötméteres alakja egy AK-47-est tart a kezében, a háttérben a földgolyó és a sárkányt legyőző Szent György ábrázolásával, amelyek a fegyver elterjedtségét, illetve a jó és a rossz harcát jelképezik. A szobor Szalavat Scserbakov munkája, akinek 14 méter magas, kétméteres talapzaton álló Vlagyimir fejedelem-szobrát a Kremlnél tavaly novemberben avatták fel Vlagyimir Putyin elnök részvételével. 

"Sokan azt akarták, hogy Kalasnyikov fegyvertelen legyen, de mi úgy csináltuk meg, hogy a szerző úgy tekint a géppisztolyára, mint egy műalkotásra, mint például egy Stradivari-hegedűre" - nyilatkozta korábban a szobrász. 

 Kalasnyikov 2013-ban 94 évesen hunyt el. A nevét viselő vállalat a lőfegyverek mellett ma már fejlett elektronikájú hadfelszelést és vodkát is gyárt, sőt szabadidő- és sportruházat kategóriában megjelent a divatvilágban is. (HVG)
                   

2015. szeptember 7., hétfő

Civil vs. túszejtő vs. brazil rendőrség

Brazilia, Sao Paolo: - Egy 61 éves járókelő menekített ki egy nőt egy túszejtő kezei közül. Egy templom kapujában fogta le a lányt a fegyveres férfi, mikor az idős ember lelökte róla. A bűnöző meglőtte a megmentőt, de a lánynak sikerült elmenekülnie. Ekkor a rendőrség tüzet nyitott és lelőtték a túszejtőt. A járókelő aki hősiesen közbeavatkozott, a helyszínen életét vesztette. Ahogy a videóban látszik, szívlövést kaphatott.

A túszejtő gyilkos nem rég szabadult a börtönből, ahol 22 évet töltött el. többek között rablásért, lopásért, drogcsempészetért és testi sértésért. Azt hiszem nyugottan kijelenthetjük hogy kár volt kiengedni.


#HeroiDoAno
Posted by Ícaro Ferreira on Saturday, September 5, 2015
Ha a videó nem működne, az alábbi linken is megtalálható. http://www.mirror.co.uk/news/world-news/shocking-footage-shows-good-samaritan-6385744

2015. július 23., csütörtök

Nyíltan fegyvert viselő veterán férfi lőtt le egy rablót

Georgia állam, USA: Egy férfi fegyverrel az oldalán gondolta hogy betér egy benzinkútra és felváltat egy 20 dollárost. Besétált a benzinkútra, akkor hallotta meg hogy mi történik, mert valakik épp kirabolták a benzinkutat. 

 "Tedd a pénzt a papírzacskóba!" - utasította az elkövető a pénztárost, miközben egy pisztolyt fogott rá. 

A vásárló ekkor elővette a saját fegyverét és a rablóra fogta. Akkor a rabló ránézett, a vásárló pedig lőtt. A bűnöző az oldalához kapott, majd kifutott, de ahogy kifelé futott, még kétszer rálőtt a férfi. A rabló (18 éves) beugrott a menekülő járművükbe, amit egy 17 éves vezetett. Elhúztak az autóval, de később megálltak és felhívták a hatóságokat, mert rájöttek hogy a fegyveres fiatal rabló sérülései súlyosak. 

A rendőrség a sofőrt megbilincselte és letartóztatta, a sebesült bűnözőt pedig a mentők vitték el. A sérült kritikus állapotban van, ha meghal akkor a társát a törvény szerint nem csak fegyveres rablásért, hanem gyilkosságért is elítélhetik. 

A sheriff ennyit mondott az esetről: "Az emberek már megunták a menekülést. Rablás, lopás, fosztogatás, az emberek belefáradtak ezekbe. A bűnözők akik ezt csinálják jobban teszik ha rájönnek, hogy bár ők vadásznak másokra, de attól még nem biztos hogy a végén ők jönnek ki ép bőrrel a balhéból."

http://bearingarms.com/open-carrying-veteran-did-what-he-had-to-do-saving-clerk-from-armed-robber/

2015. május 25., hétfő

Rablási kísérlet Dél-Afrikában - Fegyveres önvédelem


Dél-Afrika: 3 rabló ment be egy házba. A macskák meghallották a betörőket és hangosan morogtak. A gazdájuk -a nő- felfigyelt a dologra és fegyverrel ment ki megnézni hogy mi a helyzet. Meglátta a rablókat, mondta hogy meg ne mozduljanak és hogy kérdezte hogy kik ők. A rabló közeledni kezdett a nő felé -talán nem látta hogy a nőnél revolver volt-, a nő pedig 3x rálőtt a rablókra. A három rabló elmenekült. A nő barátja is azonnal fegyvert fogott és kirohant a barátnőjéhez. Átvizsgálta a lakást hogy nincs-e még valaki a házban, és aztán aztán felmentek az emeletre, bezárkóztak és hívták a biztonsági őrséget (gondolom hogy azok jobbak Dél-Afrikában mint a rendőrök, mert azokat nem hívta, azok később mehettek ki, vagy talán a biztonsági cég hívta a rendőröket.)



Aki tud angolul, annak itt vannak a részletek:

2015. április 22., szerda

97ezer új munkahely - tipp a magyar kormánynak hogy mivel lendítsék fel a gazdaságot

Több fegyver, több munkahely. 2008 óta 125%-al nőtt a fegyverpiac az USA-ban.


A lőfegyver és lőszergyártás gazdaságra kifejtett hatása az Egyesült Államokban a 2008-as 19,1 millárd dollárról 42.9 milliárd dollárra növekedett 2014-re, ami 125%-os növekedést jelent, míg az összes az iparággal kapcsolatos munkahelyek száma 166ezerről 263ezerre nőtt, ami pedig 58%-os növekedést jelent az említett éveket tekintve.

"Folyamatos drámai növekedést tapasztaltunk a fegyver- és lőszeriparban, ami a vevők vásárlási kedvének köszönhető, egészen 2008 óta." - nyilatkozta Stephen L. Sanetti, a Nemzeti Lövészsportok Alapítványának elnöke és vezetője. "2008 óta a nemzetünk gazdasági felépülésében komoly szerepet játszik fegyverekkel kapcsolatos iparágak csoportja, ami 78%-os növekedést jelentett a munkaerőpiacon, átlagosan több mint $52.000 dolláros fizetéssel. A vadgazdaságok jártak a legjobban, ők 108%-al több adópénzhez jutottak."

A teljes jelentés itt olvasható:

The Firearms and Ammunition Industry Economic Impact Report: 2014 


http://dailycaller.com/2015/04/20/more-guns-more-jobs-firearms-industry-economic-impact-rises-125-since-2008/

2015. február 6., péntek

Fegyvergyűlölő lobbiszervezetek hamisított statisztikái

Az ARS (American For Responsible Solutions) nevű fegyverjog-ellenes szervezet úgy döntött, hogy nem érdeklik a valós adatok és a propagandájuk érdekében meghamisítják a statisztikákat. Sűrűn történik ilyen, de lássuk hogy ez úttal mit sikerült összehozniuk.

Az ARS szervezet azt állította, hogy a fiatalok körében évente több mint 30.000 lőfegyveres haláleset történik és ugyanúgy 30.000 halálos áldozata van a fiatalok között az autóbaleseteknek.


Ezzel szemben az az igazság, hogy 2013-ban, 19-éves korig: gépjárműbalesetben 3,487, lőfegyveres balesetben pedig 124-en haltak meg.
Bár a fegyvergyűlölő csoportoknak nem tetszhet a valódi statisztika, de az a helyzet hogy 28-szor több fiatal hal meg közúti balesetben mint lőfegyverbalesetben által.

A helyzet az, hogy a manipulálás a következőépp zajlott. Fogták az összes közűti balesetról készült adatot, amiben még a 105-évesek is beletartoztak és úgy adták elő, hogy ők is "fiatal halottak". Aztán fogták a lőfegyveres adatokat, amiben mindenki benne van, idős, fiatal, gyerek, negyvenéves is, de nem csak a balesetek, hanem minden, még az öngyilkosság, bűnözés és szó szerint az utolsó emberig mindenki, és azt is besorozták "fiatal halálos áldozatoknak". Hogy egy 100 éves ember akit agyonlő egy rabló az hogy fiatal áldozat náluk, azt persze lehet találgatni. De a hamisításért mindent, a propagandagépzezetnek működnie kell, a politikai agitáció nem állhat le, ha hazudni kell, akkor hazudni kell érte, ha hamisítani, manipulálni, akkor azt is megteszik.


Ha tisztességes összehasonlítást végzünk, akkor az autóbaleset és fegyverbaleset a fiatalok körében éves szinten az Egyesült Államokban:

Gépjármű baleset: 3.400 halálos áldozat
Lőfegyveres baleset: Kevesebb mint 200 halálos áldozat

Persze ez az adat nem használható sokkolásra. A valódi adat pont azt bizonyítja, hogy nem hal meg sok fiatal lőfegyverbalesetben, autóbalesetekben viszont sok fiatal hal meg.

Ez nem minden. Az ARS facebook oldalán minden olyan hozzászólás törölve van ami valódia adatot tartalmazna, helye információt, amiben leírják hogy az ARS statisztikája nem valódi hanem hamisított. Csak azok a hozzászólások vannak ott amik segítik a propagandájukat, minden más hozzászólás el van tüntetve.

http://bearingarms.com/lying-ars/

https://www.nraila.org/articles/20150131/just-making-stuff-up-at-americans-for-responsible-solutions


Egy másik esetben az Everytown fegyver-ellenes szervezet hamisított statisztikákat az iskolai "tömeggyilkos" lövöldözésekről, de olyan szinten hogy már az FBI is késztetést érzett arra hogy külön megcáfolja a hamis adatokat és elmondja hogy a manipulált adatoknek semmi közük a valósághoz.

74 helyett valójában csak 10 történt.

http://www.politifact.com/truth-o-meter/statements/2014/jun/13/everytown-gun-safety/have-there-been-74-school-shootings-sandy-hook-clo/

2015. február 3., kedd

Fegyvert viselő férfi állított meg lövöldöző őrültet

Houston, Texas, USA - Egy lövöldöző őrültet állított meg egy fegyvert viselő civil, egy Texas-i étteremben. Két férfi vitatkozott egy ázsiai étteremnél, mikor az egyiket megkérték hogy ne legyen ott és menjen el. 

Akkor a vitatkozó felel közül az egyik férfi kisétált az autójához, kivett belőle egy lőfegyvert. Ezután a fegyverrel tüzet nyitott az étteremre. Több lövést is leadott az épületre, a bejárati ajtót néhányszor keresztüllőve. Ekkor az egyik ott vacsorázó vendég elővette a saját fegyverét, megcélozta a lövöldöző őrültet és lelőtte.  Az elkövető a helyszínen meghalt. 

A rendőrség elmondása szerint nagyjából 20 vendég volt az étteremben a lövöldözés kitörésekor. 

http://controversialtimes.com/news/video-armed-customer-stops-shoots-and-kills-active-shooter-in-houston-restaurant/

2015. február 1., vasárnap

Texasban "félkatonai" szervezet masírozik a rendőrség erőszakossága ellen

Dallas, Texas, Egyesült Államok - Az elmúlt néhány hónapban a sajtótermékek címlamján elég sokszor jelentek meg cikkek a rendőrség által elkövetett túlkapásokról és erőszakról. Erre válaszként megalakult egy szervezet Dallas-ban, Texas államban. A szervezet tagjai az utcákon járőröznek.

A Huey P. Newton Gun Club fegyveres szervezet, ami 5 másik "félkatonai" szervezettel egyesült, fekete és latino tagsággal rendelkezik, és állításuk szerint a kisebbségek ellen elkövetett rendőri brutalitás az, ami ellen fellépnek.

Charles Goodson, a 31 éves Dallas-i lakos, és Darren X, a 48 éves szélsőséges fekete szeparatista Új Fekete Párduc Párt vezetője, alapították meg az új fegyveres csoportot és a Hemphill nevű településen vonultak fel. Azért ott, mert úgy gondolják, hogy Hemphillben a rendőrség nyomozása nem volt elég határozott, mikor egy Alfred Wright nevű fekete férfit valakik megöltek.

"Bármilyen származású fegyveres embert magunk közé fogadunk" - nyilatkozta Darren X a VICE sajtóorgánumnak. "Az egész ügyet azért kezdtük el, hogy okítsuk az embereket az országos, az állami és a helyi fegyvertörvényekről. Azt akarjuk hogy abbamaradjon a testvérek közötti öldöklés és népirtás."

Augusztusban, két héttel a Michael Brown incidens után, a fegyveres csoport Dixon Circle-ben demonstrált, ami egy fekete városrész.

Több tucat fegyverklub tag masírozott, AR-15-ösöket és más puskákat kézben tartva, míg az egyik vezetőjük azt kiabálta, hogy "Nem engedjük tovább és nem tűrjük szó nélkül, hogy a *disznók lemészárolják a testvéreinket és nővéreinket." (A "disznók" a rendőrök egyik gúnyneve az Egyesült Államokban.)

A felvonulók közben kiabálták, hogy "Fekete Hatalmat!".

Russel Wilson, a Dallas megyei kerületi főügyész azt nyilatkozta a Free Thought Project sajtóorgánumnak, hogy ő támogatja azt amit ez a szerveződés tesz. "Minden joguk meg van hozzá hogy ezt tegyék" - mondta Wilson. Azt is nyilatkozta hogy a fegyveres csoport a felvonulással és demonstrációval visszaállítja az emberek önbizalmát azzal, hogy ezeket a felvonulásokat megtehetik és senki nem szól rájuk miatta.

Goodson, a szervezet vezetője hozzátette, hogy reméli hogy a fegyveres csoportja növekedni fog és "az NRA fekete alternatívájává válik".

http://benswann.com/a-texas-paramilitary-style-group-is-organized-in-response-to-police-brutality/

Blog admin vélemény:

Én a főügyésszel értek egyet. Megtehetik, tegyék, joguk van hozzá. Amíg nem követnek el erőszakot, addig támogatom a jogukat ahhoz hogy demonstráljanak és szeveződjenek. Hogy nem értek egyet a politikai nézeteikkel, azzal hogy szerintük Michael Brown ártatlan volt, ahogy azzal sem hogy faj-ügyet csinálnak az egészből, de a szólásszabadsághoz való jogaikat támogatom, úgyhogy felőlem ha ilyeneket akarnak mondani, akkor csak tegyék.

2015. január 1., csütörtök

(Videó) Tömegközlekedés és erőszak


Egy szőke lányt zaklat egy másik lány. Megalázza, kötekedik vele, provokálja hogy megmozduljon, hogy aztán rátámadhasson. Hadonászik körülötte, beszólogat neki, csapkodja a kapaszkodót. Erősnek érzi magát, mert senki nem szól rá, úgy gondolja hogy senki nem fog közbeavatkozni. A férfiak csak röhögnek, szórakoztatónak találják. Talán tetszik is nekik ahogy fél a szőke lány a nagyszájú kötekedőtől.

Aztán megjelenik valaki, mondja az arcoskodónak hogy jobb lenne ha abbahagyná, mire egy másik nő is észreveszi hogy mi történik. Odamegy, közbeavatkozik, mondja a kötekedőnek hogy ha verekedni akar akkor kezdjen ki vele, ne a védtelen, gyenge lánnyal legyen kemény. A provokálónak hirtelen elillan a bátorsága, de hiába reménykedett abban hogy nem lesz semmi következménye a viselkedésének, mert a nő csúnyán megveri. Ököllel üti a fejét és belevágja néhányszor a kapaszkodó rúdba is.

Majd miután végzett vele, kilökik a kötekedőt a szerelvényről.

Ilyenkor egy kicsit visszatér az emberiségbe vetett hitem.

2014. december 23., kedd

Bűncselekmények elkövetésére bíztat egy új fegyver-ellenes propagandavideó

A rövid bejátszást oktatóvideónák szánták a készítői, a fegyverellenes Rejina Sincic felelős a kisfilm miatti jelentős felháborodásért.

A Youtube-ra feltöltött videó láthatóan arra bíztatja a fiatalokat, hogy lopják el a szüleik fegyvereit és vigyék magukkal az iskolába.



A filmben a tizenéves fiú belopózik az anyja szobájába, kiveszi a fegyvert a szekrény fiókjából és beleteszi az iskolatáskájába. Észrevehető, hogy a fiú ujja többször is a ravaszon (elsütőbillentyűn) van és még csak azt se nézi meg hogy a fegyver töltve van-e. Beteszi a táskájába, tok néljül, valószínűleg más dolgok közé, aztán elindul az iskolába.

Mikor a többi gyerek elhagyja az osztálytermet, a fiú odasétál a tanárjához és az asztalra rakja a lőfegyvert, majd azt mondja:

- Eltenné ezt valahová? Nem érzem magam biztonságban otthon, ha fegyver van a házunkban.

Nem csak hogy a biztonság szempontokkal van baj a videóban, de azt is tudni kell, hogy a videó ezzel az üzenettel több bűncselekményre is bíztatja a gyerekeket.

Többek közt ezekre a bűncselekményekre bíztat a videó (államonként változó vádakat emelnének az ilyen dolgok elkövetéséért):

- Lőfegyver ellopása
- Lőfegyver kiskorú/fiatalkorú általi birtoklása, lőfegyverrel való visszaélés
- Kiskorú/fiatalkorú általi lőszerbirtiklása
- Illegális rejtett fegyver
- Engedély nélküli fegyverviselés (valószínűleg ezzel is a vádak közt lenne)
- Lőfegyver iskola területére bevitele
- Gondatlan veszélyeztetés
- Illegális fegyverátadás (Washington államban ez annak számít)
- Lopott lőfegyver átvétele (Ezt a tanár követi el ha elfogadja)

A film ezeket javasolja, ahelyzett hogy a probléma megbeszélésére bíztatná a gyerekeket és a szüleiket.

A videót eddig 61-en "tetszikelték", és 7891-en szavazták le. A videó számlálója jelenleg 158.000 -en látták.

A magyar online sajtó és sok magyar blog is örömmel átvette a múltkori videót a műpéniszek és a lőfegyverek összemosásáról, de valahogy ezt a videót nem akarták megmutatni a magyar olvasóknak. Valószínűleg azért, mert ez a videó még nekik is szörnyen kínos.

http://gunssavelives.net/blog/video-anti-gun-psa-encourages-teens-to-steal-their-parents-guns-and-bring-them-to-school/

2014. december 19., péntek

8 gyereket késeltek halálra Ausztráliában

Cairns, Ausztrália: Nyolc halott gyereket találtak meg egy házban, Queensland északi részén - nyilatkozta az ausztrál rendőrség.

A hatóságok elmondták, hogy egy 34 éves nőt kórházba szállítottak. A 18 hónapos és 15 éves kor közötti 8 halott gyereket agyonszúrták. A holttesteket a család egyik 20 éves tagja találta meg, aki karácsony miatt látogatta volna meg őket. A 34 éves nő unokatestvére elmondta, hogy mind a 8 gyerek rokona volt egymásnak.

A legutóbbi hírek szerint a nő ölte meg a gyerekeket, aztán saját magával is végezni akart. 


http://rt.com/news/215799-australia-stabbed-victims-children/

http://www.theguardian.com/australia-news/live/2014/dec/19/at-least-seven-children-stabbed-to-death-in-cairns-rolling-report

http://www.bbc.com/news/world-australia-30544493

http://controversialtimes.com/news/breaking-eight-children-stabbed-to-death-in-cairns-australia/

2014. november 17., hétfő

Kaliforniában is változás várható fegyverviselés terén?

Kész csoda, de lehetséges hogy nem Texas az egyetlen ahol előfordulhat az, hogy a fegyvertartók szemszögéből örömteli lesz a közeljövő .

Kaliforniában nem egyszerű a fegyverviselési engedély megszerzése, egészen pontosan átlagos civileknek szinte lehetetlen, mivel a hatóságnak nem kell kiadniuk, csak kiadhatják az engedélyeket. Pont úgy mint Magyarországon, ami azt jelenti hogy kiadhatják de nem adják ki. A nyílt viselést pedig 2 éve betiltották, tehát már elég rég óta az sem lehetséges.

Most viszont lépett a bíróság az ügyben és kimondták a bírók hogy az nincs rendben hogy a civileknek bizonyítaniuk kell hogy veszélyben vannak hogy kaphassanak viselési engedélyt. Mivel a bíróság ezt a fajta rendszert jogellenesnek tartotta és lejárt az idő arra hogy bárki fellebbezést nyújtson be a döntés ellen, így most úgy tűnik hogy egyenes út vezethet a változáshoz.

Eredetileg egy független újságíró  perelte be a San Diego-i hatóságokat az értelmetlen viselési-engedély törvény miatt. Egészen pontosan amiatt, hogy a rendőrség csak akkor adott ki fegyverviselési engedélyt egy civilnek, ha az a civil bizonyította hogy a testi épsége illetve az élete komoly veszélyben forog és csak egy lőfegyverrel tudja magát megvédeni.

A San Diego-i sheriff kijelentette hogy nem száll szembe a bíróság döntésével. Mint mondta, a hatóságok dolga a törvények betartása, és ha a bíróság szerint a törvény nem jó, akkor ezentúl a hatóságok a bíróság által meghatározott új törvényt fogják követni és betartattatni.

Ha az állam nem vet be semmi mocskos trükköt, akkor ez a változás igen komoly könnyítést jelent a fegyveres civileknek. Bár a Kalifornia-i vezetés nem megbízható, de a helyzet jelenleg az, hogy a bíróság döntése egyértelmű, és határozottan győzelemnek tekinthető a fegyvertartók számára.

http://gunssavelives.net/blog/court-cases/breaking-court-ruling-will-likely-end-californias-concealed-carry-laws/

2014. július 18., péntek

Rablók a feleséget megerőszakolták, a férjet összeverték - Az áldozatok ma fegyvertartók

Képzeld el hogy olyan államban élsz mint New Jersey, ahol az önvédelmi jogaid szinte nem is léteznek.

Aztán képzeld el hogy 2 férfi betör az otthonodba, miután kifigyeltek kutyasétáltatás közben. Kirabolnak, megerőszakolják a barátnődet (a későbbi feleséged) és irgalmatlanul össze is vernek, de annyira hogy majdnem bele is halsz a sérüléseidbe.

Elsőre úgy hangzik mint egy szörnyen erőszakos film története, pedig ez a történet nagyon is valóság és megtörtént James Dittrich-el és Meredith Duffy-val, hatvanezres lakosú East Orange városban, New Jersey-ben.

Dittrich megpróbálta elvenni az egyik támadó fegyverét, de a rablók ezt megakadályozták, aztán pedig majdnem halálra verték. Szerencsére Dittrich élettársa fel tudta hívni a rendőrséget addig amíg a férfit verték.

Nagyjából egy éve történt ez az eset, sokáig tartott nekik amíg testileg, lelkileg és anyagilag is talpra tudtak állni.

Az ABC tévécsatorna műsora riportot készített velük:

Most biztonságban érzik magukat Ohio államban, a támadás óta sokmindennel kapcsolatban jelentősen megváltozott a világnézetük, többek közt a lőfegyvertartásról.

Előtte úgy gondolták hogy nem kell nekik semmiféle lőfegyver, nem érezték szükségét. Ma mindketten büszke fegyvertulajdonosok és maroklőfegyvert tartanak a hálószobájukban.

"Nem akartam fegyvert, nagyon nem akartam" - mondta Dittrich. "Teljesen ellene voltam még az ötletnek is, aztán viszont rá kellett jönnöm hogy a rendőrség nem igazán tud megvédeni senkit. Tudnak beszélni a telefonban, ha felhívja őket valaki, meg ha már a helyszínen vannak, akkor megvédhetnek. De igazából mindenki csak magára számíthat."

Dittrich és Duffy elmondták, hogy a régi otthonukban volt biztonsági kamera rendszer, de aznap este a kamerák nem működtek.


A megrázkódtatás miatti lelki sérüléseik valószínűleg sosem fognak begyógyulni. Erre kell gondolni, mikor a fegyvertartás ellenesek azt mondják, hogy az a legfontosabb hogy ne haljon bele az áldozat a támadásba. Az erőszakos bűncselekmények fegyveres áldozatai általában úgy gondolkodnak és úgy éreznek ahogy a fenti két áldozat, azzal a különbséggel hogy a fegyveres áldozatok tettek valamit a saját biztonságuk érdekében és mikor muszáj volt, akkor önvédelemből szembeszálltak a támadóik ellen.

http://gunssavelives.net/why-i-carry/why-i-carry-home-invaders-rape-wife-mercilessly-beat-husband-now-victims-are-proud-gun-owners/

http://abcnews.go.com/US/brutal-home-invasion-scars-heal/story?id=24588314

2014. július 16., szerda

Járókelők kaptak el és vertek össze egy bűnözőt ( VIDEÓ )


City Heights, Kalifornia állam, Egyesült Államok - A 21 éves Ismael Hernandez egy nap gondolt egyet és úgy döntöt hogy szerez magának egy járművet. Egy parkolóba sétált, ahol látta amint egy nő a gyerekével ült az autójuk anyósülésén és várakoznak. Hernandez egy hirtelen mozdulattal beugrott a vezetőülésre, elindította a kocsit és a gázra lépett. Bár ez sikerült neki, de mégsem jutott túl messzire, mert szinte rögtön nekihajtott egy póznának. Ekkor több járókelő férfi ugrott a kocsihoz, elkapták a járműtolvajt, kirángatták az autóból, a nyakánál fogva szorították az aszfaltra. Néhányan ököllel ütötték és rugdosták, volt aki pedia a kezét taposta. Addig tartották vissza amíg a rendőrség megérkezett. 


Aaron Leaf a közeli italboltban volt, mikor meghallotta hogy valami történik a parkolóban. Kifutott, fogta a telefonját és felvételt készített a történtekről. 

 "Szerintem nagyon jó hogy így összefogtak az környékbeliek a bűnöző ellen. Nem voltak túl erőszakosak. Üthették volna tovább is, de úgy gondolták hogy inkább csak visszatartják amíg a zsaruk kiérkeznek." - mondta Leaf. "A rendőrség nincs mindig itt hogy elfogja a bűnözőket. Jó hogy a lakosok most beavatkoztak és intézkedtek." 

Leaf az italbolt mögött lakik és azt mondja hogy nagyobb biztonságban érzi magát amiért a szomszédai így figyelnek egymásra. 

"Meg is köszöntem az egyik fickónak hogy lefogta a tolvajt. Ez elég nagy dolog. Nagyon bátor tettet vittek véghez." - magyarázta Leaf. 

Hernandezt a San Diego-i börtönbe vitték autófeltörés, autólopás és emberrablási kísérlet vádjával. A kiérkező mentők ellátták az anyát és a gyermekét, ők nem sérültek meg súlyosan. Hernandez családja azt nyilatkozta, hogy a rokonuk alkohol és drogfüggő és ezért követhette el a bűncselekményt.

 http://fox5sandiego.com/2014/07/14/carjacker-attacked-by-bystanders/

 

2014. július 14., hétfő

Játékpuskás szivatás az utcán, akár temetéssel is végződhetett volna a tréfa


A ModelPrankstersTV átverős Youtube csatornáján új videó tűnt fel. 


Sikoly maszkban, fekete ruhában, játékpuskával iszetgetik éjjel az utcán a járókelőket. Viccesnek találták, de csak addig amíg a legutolsó áldozatuk pisztolyt nem fogott az álarcosra. Szerencsére nem lőtte le, de valószínűleg nem sok hiányzott hozzá.

A szivás kivitelezője annyit mond a videó végén, hogy "Ez az legrémísztőbb dolog ami valaha történt velem." Egy Youtube felhasználó erre azt írta, hogy "De legalább most már átérzed hogy mit éreztek azok akiket te jesztettél meg".

Nem tudom hogy Kentucky államban -a videó leírása szerint ott készült a felvétel- tiltják-e a játékfegyveres ilyesztgetést, de előfordulhat. Több államban törvény tiltja hogy utcán, parkban, közterületen játékfegyverrel a kézben sétáljanak a lakosok.

A videó:

 

2014. július 2., szerda

Manipulál a Velvet: RE: Védett állatok megölésével menőzik az ostoba pompomlány

A Velvet kitett magáért és a valóságtól nagyon elrugaszkodott cikkel állt elő. Az eredeti angol cikkben amit forrásként jelölnek meg, teljesen mást írnak. Az angol az nem megy, de a manipulálás az már profi szintű.

A valóság csak annyi, hogy Kendall Jones, a 19 éves egyetemi hallgató szabadidejében nagyvadakra vadászik. 12 éves korában kezdte el komolyabban a vadászatot, mikor másodszorra utazott Dél Afrikába. lőtt már Leopárdot, orrszarvút, elefántot és más állatokat is. Minden egyes vadat legálisan ejtett el, és a szegény régiókat minden esetben több ezer dollárral segítette, az engedélyek révén.

Kép KENDALL JONES FACEBOOK oldalán
Természetesen a fegyvergyűlőlők és magukat állatvédőknek mondók célkeresztjébe került, azok is halálos fenyegetéseket írnak neki akik gyorséttermekben eszik a hamburgert, mintha ez utóbbi nem állatokból lenne.

De térjünk rá a Velvet hazug cikkére.

Azt állítják hogy védett állatokat lőtt le a lány, holott ez nem igaz. Sehol nem írják hogy védettek lennének a vadállatok, csak azt hogy ritka, illetve egzotikus állatok. Afrikában egy zebra, olyan mint Magyarországon egy vaddisznó, kivéve hogy aki Afrikában vadászik annak sokkal többe fog kerülni a vadak elejtése.

A Velvet olyan szavakat használ, hogy "menőzik", és hogy a lány "ostoba", "produckió". Én nem hinném hogy egy egyetemista túl ostoba lenne, ráadásul miért menőzés az, mikor egy vadász megmutatja hogy mit lőtt? A horgász is bemutatja hogy mekkora halat fogott, ez része a sportnak, arról nem is beszélve, hogy ha már Afrikában van, akkor fényképez, mert nem mindennapi dolog lehet egy afrikai vadásztúra.

"természetesen jó gazdag amerikaiként ő lőtt le"

És a vadászat után járó pénzt a helyi lakosság szívesen fogadja. Talán abból is van pénze útra, hogy rengetegen támogatják, valószínűleg cégek is finanszírozzák a körutazásait. Ezt bizonyítja az is, hogy úgy tűnik 2015-ben saját vadászműsora lesz az egyik tévécsatornán. Saját DVD-i is vannak a vadászatairól.

Többek közt azt írja a Facebook oldalán, hogy jelentős összegeket adományoz a vadvilág támogatására.

A Velvetnek szintén baja van a pompomlányokkal, vagy csak azzal hogy a lány szőke és csinos. Azt valahogy nem sikerült nekik megemlíteni, hogy a lány egyetemre jár és nem azért pompomlány mert buta. Inkább azért, mert megvan hozzá az alakja és a sportos testalkata. 

A Velvet leírja, hogy "Az állatvédők persze kiakadtak, már negyvenezren írták alá a petíciót, amelyben azt követelik, hogy azonnan tüntesse el a fotókat, és ne népszerűsítse az ártatlan állatok levadászását."

Valahogy azt már nem sikerült nekik elmondani, hogy a lánynak 86 ezer követője van Facebookon, tehát kétszer annyi mint amennyien a cikk megírásakor az oldalát letiltatnák.

Lehet a vadászatot támogatni, vagy nem támogatni -én nem vadászom, viszont hideg fejjel is tudok a témáról beszélni, érveket és ellenérveket hozni mellette és akár ellene is-, de ha már valaki cikket ír, akkor írjon objektívan, ne hangulatkeltően, ne mocskoljon be másokat -ez esetben egy vadászt- hazugságokkal és ne uszítson. Egy kis tisztességet, kedves újságírók!

Miután a Velvet jó nagyokat hazudott az olvasóinak, kitett egy szavazást is, ami természetesen szintén manipulatív.

Ön szerint ez
tök menő.
aljas parasztság.

Ezek szerint minden vadász "aljas paraszt"? A "tök menő" is értelmezhetetlen, mivel a vadászat inkább úgy jellemezhető, mint egy sport, elfoglaltság, illetve hivatás, ami felelősségteljes dolog, hasznos lehet az állatvilág szempontjából is, túlszaporodást lehet vele szabályozni, vagy egy-egy vadállat kilövésével pont hogy a csökkenő növényevők szaporulatát lehet feljebb engedni.

Érdemes megnézni hogy a Velvet manipuláló cikke milyen hozzászólásokat eredményezett. Nem ritka a halálos fenyegetés. Büszke is lehet magára az, aki egy 19 éves vadászlánynak kíván kínhalált.

http://www.facebook.com/velvethu/posts/674721965933077

A Velvet manipulatív, hazug cikke:

http://velvet.hu/sztori/2014/07/01/vedett_allatok_megolesevel_menozik_az_ostoba_cheerleader/

Kendall Jones Facebook oldalai:

https://www.facebook.com/kendalltakeswild

https://www.facebook.com/supportkendall

Néhány külföldi cikk:

http://gunssavelives.net/blog/anti-hunters-try-to-get-texas-tech-cheerleader-banned-from-facebook-for-posting-big-game-hunting-photos/

http://www.huffingtonpost.com/2014/07/01/kendall-jones-texan-cheerleader-hunt-animals_n_5547731.html

http://www.nydailynews.com/news/world/cheerleader-19-loves-shooting-safari-article-1.1850383

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2675807/Animal-lover-outrage-blonde-Texas-cheerleader-smiles-dozens-photos-alongside-rare-big-game-hunts-African-safaris.html

Aki pedig magát állatvédőnek tartja, az adakozzon állatmenhelyeknek. Én is azt teszem.

2014. május 6., kedd

Sikeretelen öregezés, fegyverrel védekező nyugdíjasok


http://www.youtube.com/watch?v=9nIzwCro_lE

Mivel önvédelemből lőtt a két idős lakó így a rendőrség nem indít ellenük eljárást.

A két bűnöző családtagjai természetesen a rokonaikat védik és azt mondják hogy "nem kellett volna hogy lelőjék őket".

http://sacramento.cbslocal.com/2014/05/04/2-suspected-burglars-shot-dead-by-homes-occupant

2014. április 23., szerda

Fegyveres civil mentette meg az "amerikai Szögi Lajost"

Detroit, USA - Az 54 éves Steve Utash a forgalmas úton vezette a kocsiját, mikor egy 10 éves fekete fiú rohant ki elé. A baleset megtörtént, Ustash azonnal megállt segíteni, kiszállt a járművéből hogy megnézze hogy nem esett-e baja a gyereknek. De alig lépett a gyerekhez, szinte abban a pillanatban 12 ember rontott neki és azonnal ütni és rúgni kezdték.

Utash elájult a verés következtében, ekkor sietett a segítségére a nyugdíjas nővér (Deborah Hughes), aki az egyik közeli házban lakott. Kinézett az otthona ablakán és látta Utash-t, ahogy kétségbeesetten kiabált:
- Úristen, elütöttem a gyereket?! Ugye nem sérült meg?!

Ekkor rontott rá a tömeg és kezdte verni.

A nővér ezt látva felkapta a fegyverét, zsebre tette és kisietett a házból. Az áldozat és a támadói közé állt, így megakadályozva a további verést, majd újraélesztette Utash-t.

Mikor Utash újra lélegezni kezdett, csak annyit kérdezett, hogy a fiú meghalt-e.

A 10 éves fiúnak eltört a lába, de hamarosan meg fog gyógyulni, nem szenvedett maradandó sérüléseket.

A rendőrség később 2-3 gyanúsítottat tartóztatott le, de keresik a többi támadót.

Az áldozat állapota kritikus, bevérzett az agya a versétől és mesterséges kómában tartják. Internetezők több mint 110.000 dollárnyi adományt gyűjtöttek neki össze, hogy Utash családja fizetni tudja a kórházi kezelését és műtéteit.

A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy az autó vezetője nem volt hibás, a gyerek elé szaladt és olyan rövid időn és távolságon lehetetlen lett volna a járművet megállítani.

- Ha ott újra rátámadtak volna a férfire, azt a támadót ott akkor biztosan lelőttem volna. Vagy 150 ember volt ott és nézte hogy mi történt, de senki nem segített rajta. - mondta Hughes.

A család és a rendőrség személyesen is köszönetet mondott a nyugalmazott nővérnek, aki megmentette Steve Utash életét.

A rendőrfőnök hősnek nevezte Deborah Hughes-t és azt mondta, hogy néha az embereknek kell cselekedniük, mert a rendőrség sokszor nem lehet ott a bűncselekmények megtörténtekor.


Steve Utash, az áldozat

Deborah Hughes, Utash megmentője

Három gyanúsított a 12 támadó közül


Két videó az esetről, angolul:

http://www.myfoxdetroit.com/story/25196717/the-pistol-toting-angel-of-mercy-that-saved-a-driver-from-an-angry-detroit-mob?autoStart=true&topVideoCatNo=default&clipId=10032085

http://www.clickondetroit.com/news/Beating-victim-s-family-meet-heroic-woman-who-saved-him/25383850


http://www.myfoxdetroit.com/story/25196717/the-pistol-toting-angel-of-mercy-that-saved-a-driver-from-an-angry-detroit-mob

http://www.freep.com/article/20140408/NEWS01/304080068/Detroit-driver-beating-arraignment

http://www.clickondetroit.com/news/detroit-beating-victims-family-meet-woman-who-saved-him/25382216