Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fegyverviselés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fegyverviselés. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. április 3., hétfő

Equadorban lazítottak a civil lőfegyvertartási törvényeken

 Lazított a fegyvertartási szabályokon és szükségállapotot hirdetett ki Guillermo Lasso ecuadori elnök a latin-amerikai ország három régiójában a kábítószerkereskedő bűnszervezetek gerjesztette erőszakhullám miatt.

A vasárnaptól hatályos rendkívüli jogrend Guayaquil kikötővárosára, Durán és Samborondón elővárosra, illetve két tengerparti tartományra, Santa Elenára, valamint Los Ríosra terjed ki. Az intézkedések egyebek között éjszakai kijárási tilalmat foglalnak magukban. Mindemellett a kormány lazított a fegyvertartási szabályokon is, így a jövőben a helyi lakosok önvédelemre fegyvert hordhatnak.

"Közös ellenségünk van: a bűnözés, a kábítószerkereskedelem és a szervezett bűnözés" - hangsúlyozta Lasso rádióban és televízióban is közvetített lakossági felhívásában. "Ecuador kormánya számára fontos a béke és a nyugalom. Kereszteshadjáratot indítottunk ezért a biztonság végett, ami magában foglalja a hadsereg, a rendőrség és a hírszerzés erőinek egyesítését" - tette hozzá.

https://hvg.hu/vilag/20230402_Szuksegallapotot_hirdettek_ki_Ecuador_harom_regiojaban_az_eroszakhullama_miatt

2021. szeptember 26., vasárnap

Potenciális tömeggyilkosságot akadályozott meg egy fegyveres civil


 SYRACUSE, NEW YORK: - A kerületi ügyész sajtótájékoztatója szerint egy Demetrius Jackson nevű férfinél volt egy 9mm-es pisztoly, amivel embereket fenyegetett, sőt a tömeg felé kezdett lőni vele.

Egy másik férfi aki szintén a helyszínen volt, szintén elővette a fegyverét és viszonozta a tüzet, amivel eltalálta az őrjöngő férfit. A támadó a helyszínen meghalt.

A kerületi ügyész szintén elárulta hogy a védekezőnek volt fegyverviselési engedélye és azzal hogy megállította a támadót, több ember életét megmentette.

https://www.localsyr.com/news/local-news/onondaga-county-district-attorney-man-saved-the-lives-of-several-individuals-after-fatally-shooting-a-man-who-fired-at-crowd/

https://bearingarms.com/ranjit-singh/2021/09/06/armed-citizen-saved-lives-ny-shooting-n49672

2021. augusztus 15., vasárnap

Ez úttal egy női tömeglövöldözőt állított meg egy fegyveres civil

  San Antonio, TEXAS: - Egy nő belehajtott egy parkoló autóba, kiszállt a járművéből és tüzet nyitott másokra. A lövöldözés elkezdődött, de a végén ő is bevégezte a földi pályafutását.

A jelentés szerint az autó becsapódásakor szomszédok jöttek elő hogy megnézzék mi volt a zaj forrása. A nő ekkor kezdet rájuk lőni.

3 embert lőtt le a nő, egy halt meg, a parkoló autó 48 éves tulajdonosa. A másik két személy 18 éves és 51 éves nők szintén súlyosan megsebesültek.

Szerencsére volt ott valaki akinél volt fegyver és így meg tudta állítani a dühöngő lövöldöző nőszemélyt.

A gyilkos nőt lelövő, mások életét megvédő ellen nem indult eljárás.

https://concealednation.org/2021/08/woman-fatally-shoots-man-and-critically-wounds-two-others-before-being-shot-by-armed-citizen/

2020. március 29., vasárnap

Fegyveres civil lőtt le egy ámokfutó lövöldözőt egy bevásárlóközpontban

Tulsa, OKLAHOMA: - A hírek szerint egy fegyveres nő tüzet nyitott a vásárlókra egy Tulsa-i bevásárlóközpont előtt. Mikor ez megtörtént, akkor egy másik ott lévő vásárló fegyvert rántott és lelőtte az őrjöngő nőt.

A rendőrség szerint a biztonsági felvételeket látva a nő aznap, csak korábban már ott volt és veszekedett másokkal. Akkor ugyan elhagyta a helyszínt, de 3 perccel később fegyverrel tért vissza ugyanoda. Ekkor kezdett lövöldözni másokra, teljesen véletlenszerűen.

A civilt aki lelőtte a nőt kihallgatta a rendőrség és hazaengedte.

A nő senkit nem tudott megölni, vagy akár megsebesíteni, így a sajtó és a média egyszerűen nem számolt be az esetről országos szinten. Sőt, a pár szót amit a helyi sajtó/média mondott róla azt úgy adták elő, mintha a nő lett volna az áldozat és csak kivégezte volna valaki. Sőt, a hősies fegyverest aki lelőtte a nőt, a média "gyanúsítottnak" nevezi, így félrevezetve a lakosságot. 

https://bearingarms.com/came/2020/03/28/armed-citizen-active-shooter-tulsa-shopping-center/

https://concealednation.org/2020/03/woman-opens-fire-on-shoppers-in-tulsa-is-shot-and-killed-by-concealed-carrier/

https://www.newson6.com/story/41948030/tulsa-police-investigating-after-woman-found-dead-in-suv

2020. január 24., péntek

Fegyveres civil tömegtüntetés Virginiában + infó 2020


Videó link: https://www.youtube.com/watch?v=QeSKbztX8JU

A videó szövege:

Már hónapokkal korábban elkezdődött a Virginiai ügy. Az államban a Demokraták vitték el a kormányzói széket, de az állam 2 szenátori székét és az elsóházi képviselői székek többségét is ők foglalták el. Ez annyit jelent hogy abszolút senki nem tudja őket megállítani és olyan törvényt hoznak amilyet csak akarnak, ha azt úgy tudják megfogalmazni hogy ne tűnjön túl alkotmány-ellenesnek. Szokás szerint bűnözőkről és tömeglövöldözésekről beszélnek, de valójában ezek a szigorító és betiltó törvénytervezetek ilyesmire nem lennének hatással. 

A törvénytervezetek nyilvánosságra hozatala után azonnali volt a lakosság körében a felháborodás, és a megyék sorra jelentették ki hogy ha meg is születnek ezek az új törvények, ők nem fogják betartani. A 95 megyéből 91 tagadta meg az együttműködést az állami vezetéssel. A megyék sheriffjei szintén kijelentették hogy nem fogják betartatni a szóban forgó törvényeket. A kormányzó ekkor megfenyegette a lakosságot és hatóságokat is, miszerint rájuk fogja uszítani a Nemzeti Gárdát, de a Nemzeti Gárda sem igazán volt elragadtatva a kormányzó eléggé diktatórikusan hangzó fegyegetésétől. Nem is igazán nyilatkoztak az ügyben. 

 Még arra is külön törvényt akarnának hozni hogy azokat a hatósági személyeket (rendőröket, sheriffeket) akik nem tartatják be az új törvényeket, azonnal elmozdítsák a helyükről és kirúgják őket. Volt olyan sheriff aki kijelentette hogy neki jogában áll akár milíciát is szervezni, szolgálatba helyezni a civileket, amit ha kell meg fog tenni. Más sheriffek csak kijelentették hogy ők az alkotmányra és annak védelmére tettek esküt és az esküjüket nem fogják megszegni, tehát bármi történjék ők nem fognak alktomány-ellenes törvényeket betartatni. 

 A civilek közben elvileg létrehoztak egy milícia félét, a mellettük álló hatóságok védelmére. (Jobbos és balos hírportálok egyaránt több ezer milícistáról írtak. A hírek szerint az új szerveződő milícia tagjai között sok a hatósági személy és a volt katona is.) West Virginia állam felajánlotta a Virginia-i megyéknek, hogy kiválhatnak a mostani államukból és csatlakozhatnak hozzájuk. 

 A fegyverpárti lakosság megtervezett egy nagy tüntetést, Január 20.-ára. A kormányzó rögtön rávágta, hogy ez itt egy szélsőséges tüntetés és ez veszélyes, úgyhogy kijelentette hogy a tüntetés előtt pár nappal kihirdeti az állami szükségállapotot. 

 Megindult a rémhírterjesztés is. Nem csak a kormányzó állított mindenfélét a tüntetőkről. Újságírók olyasmiket hazudtak a legnagyobb online hírportálok és TV hírek weboldalán, hogy a Virginiai tüntetés "fehér nacionalista", "fehér rasszista", "fasiszta" demonstráció lesz, sőt, "náci felvonulásnak" titulálták, így félrevezetve a tájékozatlan embereket. Emellett a "hamis zászlós" elméletek is szárnyra kaptak, hogy majd az állam emberei beöltöznek és erőszakot szítanak, meg hogy a szélsőbal öltözik be Trump sapkákba és ők kezdeményeznek erőszakot, stb. stb. Persze ezekből a rémhírekből semmi sem volt igaz. 

 Rengeteg szervezet jelezte a részvételét, köztük nem csak konzervatívok, hanem még a baloldali anarchista Antifa is, ami sokakat meglepett. Érdekes módon a balliberális sajtó az Antifát rögtön hátba szúrta és elárulta. Holott őket eddig a nagy sajtó és média folyton védte és támogatta. A felvonuláson sok kisebbség is részt vett, fekete férfiak és nők, zsidó származású fegyvertartók, hispánok, arabok, muszlimok, melegek is. Egy fekete szeparatista csoport ugyan megjelent, de nem számított mert együtt vonultak a fehér patriótákkal, a golyóállómellényes milícistákkal, vadászokkal, sportlövőkkel, NRA tagokkal, fegyveres nőszervezetekkel és a kevert tömeg egységbe forrt, így nem lett semmiféle erőszak, ellenségeskedés. A tüntetés végig megtartotta a békés jellegét. 

Még az előzőleg említett sheriffek és rendőrök is részt vettek a megmozduláson, tüntetőként, többen egyenruhát viselve. A rendezvényt Martin Luther King fekete jogvédő emléknapján tartották meg. King-nek volt fegyvere, viselési engedélyt is kért, csak megtagadta tőle az akkori hivatal. 

 A hatóságok a tömeg méretét legalább 22.000 fősre becsülték. Ezzel a megmozdulás beírta magát az amerikai történelembe, mivel ez volt az eddigi legnagyobb civil fegyveres tüntetés egyetlen helyen. Olyan már történt hogy országosan szétszórva 50.000 ember tüntetett, de olyan még nem hogy egyetlen helyen 22ezer ember demonstrált volna az alkotmányos fegyverjogokért.

Voltak beszédek, a tömeg elénekelte a nemzeti himnuszt és elszavalta az amerikai Hűségesküt is. Az esemény békésen ért véget.

Egyetlen egy embert tartóztattak le, egy nőt aki gyanúsan viselkedett és ezért többször rászóltak a rendőrök hogy ne takarja el az arcát, de ő mégis eltakarta, így előállították. 

Hiába volt a 22ezer főből vagy 10ezer civil fegyveres, nem történt sem erőszak, sem baleset. 

 Most Virginia állam vezetőinél a döntés lehetősége. Igen sok szigorító és betiltó törvénytervezet van az asztalon, hogy abból mit szavaznak meg és mit utasítanak el, az csak tőlük függ. De ha a sheriffek és a rendőrök nem fogják betartani azokat a törvényeket akkor igen érdekes - és egy még ennél is sokkal feszültebb - helyzet fog kialakulni. 

 Virginián az egész ország szeme, mert ha a fegyver-ellenes lobbinak sikerül a szigorító törvéneket átszavaznia és érvényesítenie, akkor a többi államban is megindulhat ez a jog-ellenes folyamat. Éppen ezért az ellenállás már meg is indult a többi államban, önszerveződéssel készül a lakosság a jogoat veszélyeztető törvénytervezetek megjelenése ellen.

Néhány forrás, fotókkal:

https://www.richmond.com/news/local/update-richmond-woman-charged-with-wearing-mask-in-public-following/article_af43b67e-def2-5ee1-92db-709d0965655f.html#13

https://wset.com/news/at-the-capitol/richmond-braces-for-gun-rights-rally-on-monday

https://apnews.com/2c997c92fa7acd394f7cbb89882d9b5b?fbclid=IwAR3QyqLsuddu0rz07VvEiO86V5uHx11M1JhaqJ9fKY7y83v0htm-2FM-Q_E

https://www.policeone.com/gun-legislation-law-enforcement/articles/gun-rights-rally-in-va-capital-concludes-without-reports-of-violence-injury-mKW3pTjfV4EJqALy/

Videók:

Sootch00:
https://www.youtube.com/watch?v=6gOWfptOW48

Iraqveteran:
https://www.youtube.com/watch?v=XvtDGBg-70Y

StevenCrowder:
https://www.youtube.com/watch?v=HA9IoQTj9ew

2018. október 3., szerda

Fekete diákok puskákkal vonultak fel az Ohio Állami Egyetemen

Columbus, Ohio, USA (2018. szeptember) - A fekete diákok az önvédelemért álltak ki, ezért szervezték a nyílt viselős felvonulást. A szóvivőjük arról beszélt hogy az önvédelem az egy emberi jog és hogy nincs köze ahhoz hogy ki minek született, hogy nem számít hogy fehér vagy fekete valaki, mert az önvédelem joga így is úgy is megilleti. A szóvivő mindemellett statisztikákkal és érvekkel támasztotta alá a fegyvertartási és viselési jogok fontosságát.

A felvonulásnak előzménye is volt

Korábban ugyanezen az egyetemen egy fehér csoport is felvonult. Ezen 13 professzor felháborodott és nyílt levelet írt, amiben kifejtették hogy mennyire ellenzik az ilyesmit és azt állították hogy egy fekete csoport ezt nem tehetné meg mert rögtön lelőné őket a rendőrség.

Erre akart választ adni a felvonuló fekete csoport, akik megtették ugyanazt amit korábbi felvonulók. A pisztolyaikkal és puskáikkal sétáltak az egyetem területén, afrikai zászlóik is voltak, mindegyikük fekete volt. Persze senki nem bántotta őket, sem a rendőrség, se más. Így a 13 egyetemi professzor állítása egyértelműen meg lett cáfolva.

Az egyik felvonuló arról beszélt, hogy nem helyes az, ha a diákok nem védhetik meg magukat, mert ha egy őrült betör egy iskolába akkor a rendőrségnek hosszú ideig tart mire a helyszínre ér. Addig a diákok csak magukban bízhatnak, de ha nincs mivel, akkor nem tudnak védekezni. Pont emiatt engedni kell nekik hogy lőfegyvert tarthassanak maguknál.

Volt olyan is aki a fegyvertartás ellen érvelt és szembement a felvonulókkal, de vitán kívül más nem történt. A többséget nem zavarta rendezvény.

A rendőrség végig jelen volt, az esemény végig békésen telt és rendbontás nélkül ért véget.


Forrás: https://thefreethoughtproject.com/black-students-march-on-osu-with-ar-15s-to-show-self-defense-has-nothing-to-do-with-race/

2018. szeptember 30., vasárnap

Erőszak a Kent State egyetemi nyílt fegyverviselés demonstráción

Kent, Ohio állam, USA: - A résztvevő szervezetek terve az lett volna, hogy az egyetem területén kihangosítással beszédeket mondjnak a fegyvertartás és viselés mellett, de ennek megakadályozására az egyetem kikötött egy óriási összegű (14.000 dolláros) biztonsági intézkedést, amit persze a résztevők nem tudtak kifizetni. Így a egyetem nem engedélyezte a beszédeket, ugyanakkor a tömeges sétát nem akadályozhatták meg a felsőoktatási intézmény vezetői.

 A demonstráció fő szervezője egy Kaitlin Bennett nevű fiatal nő, aki korábban már bekerült a médiába azzal hogy a "ballagási" fotóit az egyetem területén puskával a hátán készíttette el. Mellette mindenféle konzervatív, libertariánus és fegyverpárti szervezet és független személy is részt vett. A rendezvényre 300 ember jelentkezett Facebookon, amiből - a videókból ítélve - nagyjából 150 fő meg is jelent, a nemzeti piros-fehér-kék zászlóval és az amerikai szabadság egyik közismert jelképével, a Gadsden zászlóval.

 A probléma ott kezdődött hogy szélsőbaloldali szervezetek is megjelentek ellentüntetni, méghozzá igen nagy tömegben (400 főről lehetett olvasni). Elkezdték követni a folvonulást, először csak üvöltözve, majd a nyílt viselőkre erőszakkal rátámadva. Dobálták a békés felvonulást és egyéb erőszakos módon is bántalmazták a résztvevőket. Próbáltak rémületet okozni azzal hogy "hamis" kézigránátokat dobáltak, illetve valaki a támadás közben el akarta rabolni az egyik felvonuló lőfegyverét is.

 Ezzel párhuzamosan a rendőri jelenlét is egyre ézékelhetőbb lett, a végén már kész hadseregnyi járőr volt a helyszínen, akik próbálták az őrjöngő fegyvertartás-ellenes üvöltöző tömeget visszafogni. Az ellentüntetést úgy hirették meg hogy "fegyveres fasiszták fognak felvonulni", aminek persze semmi értelme, főleg azt tekintve hogy a főszervező egy szabadságpárti FB oldal egyik szerkesztője. Bár a tüntetés közben úgy tűnt, hogy talán már inkább a rendőröket fasisztázták le, de persze ezt nem lehet tudni. A velük készült riportokból arról beszél néhány ellentüntető, hogy szerintük mindenféle nácik vonultak, bár ez elég egyértelműen cáfolható, mivel a felvonulók átlagemberek voltak, nem volt náluk semmilyen szélsőséges jelkép, ráadásul voltak feketék és egyéb kisebbségek is a fegyveres felvonulók között.

 Ugyanakkor Trump támogatói szervezet is volt a fegyveres felvonuló tömegben, és mivel Trump a tüntetőknek = fasizmus, így ma már mindenki aki Trumpot támogatja egy rendezvényen az súlyos megbélyegzésre számíthat. Akkor is ha kisebbségiként támogatja az elnököt, akkor is ha feketeként vall konzervatív nézeteket. 

 A rendőrök pazsként védték a fegyveres felvonulókat, akik néhol visszakiabáltak az őket követő, fenyegető és dobáló tömegnek. A tüntetők a megfélemlítés minden formáját bevetették. 

 Irónia ahogy a gyűlölettel teli artikulálatlanul mocskolódó nő egy "Itt nincs helye a gyűlöletnek!" táblát tartott maga előtt, miközben sivalkodva szidta a fegyveres felvonulókat.

 Illetve az a hosszú hajú barna pólós férfi, aki aki a rendőrség miatt panaszkodott mert mondták neki hogy álljon arrébb. Igen dühös volt hogy nem állhatott az egyik helyen, miközben ő azon tevékenykedett hogy a békés demonstrálókat a tömeg többi tagjával kiszorítsa az egyetem területéről. De a videóból ítélve nem tűnt fel neki a saját kettősmércéje. 

 Előkerültek az tüntetőknél a vörös zászlók és a szokásos arceltakaró kendők is, és akkor egyre erőszakosabbá is váltak. 

A hatóságok 4 (más források szerint 5) főt letartóztatak, mindegyikük fegyver-ellenes tüntető volt.

 A felvonulók a rendezvény végén a parkolóban interjút adtak és megköszönték a rendőrségnek a felvonulás biztosítását, illetve tudatták a sajtóval hogy az egyetem minden lehetséges formában próbált keresztbe tenni a csendes felvonulásnak, így az intézmény vezetői hibáztathatók a kialakult helyzetért.

 A egyik zöld ruhás felvonuló pedig arról beszélt a médiának, hogy rátámadt a tömeg, miközben neki el kellett takarnia a kezével a pisztolyát, mert a tömeg el akarta tőle venni. Ekkor a rendőrök odamentek hozzá és visszavezették a fegyvertartó felvonulók közé. 

 Egy fekete nő (Princess Kuevor) a a puskájával a vállán így nyilatkozott a sajtónak a baloldali fegyver-ellenes tüntetőkről: 

"Ez nem az ő rendezvényük, úgyhogy hazamehetnének" - mondta. "Nem tudom, de a média inkább csak velük foglalkozik, mert cirkuszt csinálnak ezek az idióták. Remélhetőleg a mi üzenetünk is eljut majd az emberekhez." 

Videó az egyik támadásról, ahol az egyik felvonuló fegyverére pályázott a tömeg



16 perces összefoglaló



70 perces videó



"A Fekete Életek Számítanak" üvöltik aggresszívan a fehér liberálisok a fekete fegyverviselő nő arcába

https://www.facebook.com/KaitsUnsafeSpace/videos/376704486202677/


Az teljes élő közvetítés Facebookon
https://www.facebook.com/N2Sreports/videos/326140511526979/


Beszámoló és videók támoadásokról

http://libertyhangout.org/2018/09/young-democratic-socialists-violently-assault-police-and-gun-owners-at-kent-state/


A FoxNews két riportja 

https://fox8.com/2018/09/29/kent-states-gun-girl-vows-to-campus-return-after-open-carry-demonstration/

https://fox8.com/2018/09/29/five-arrested-at-ksu-after-demonstrators-counter-demonstrators-gather-for-open-carry-walk/


Fotók és videók a helyszínről 

https://www.cleveland.com/expo/news/erry-2018/09/26687d568c6139/kent-state-university-opencarr.html

2018. augusztus 7., kedd

Fegyveres civil akadályozott meg tömeggyilkosságot egy kisiskolásoknak szóló rendezvényen - Florida 2018 Augusztus

Titusville, Florida, Egyesült Államok - A hétvégén 150 ember -köztük több tucatnyi gyerek- gyűlt össze Titusville városban, egy iskolásoknak szóló összejövetelen. A rendezvényt a helyi parkban tartották meg, ahol a szervezők ingyen tanszereket osztogattak volna. A meghirdetett békés összejövetel helyett viszont erőszakos esmények következtek. Egy fegyveres őrült úgy döntött hogy tüzet nyit a tömegre. 

A rendőrség nyilatkozata szerint aznap korábban a gyanúsított először összeverekedett valakivel. Majd elment a helyszínről, de visszatért, méghozzá egy fegyverrel a kezében. Ugyanakkor a tömeg nem volt védtelen, mert egy ott lévő, viselési engedéllyel rendelkező civil szintén fel volt készülve bármire. Mikor az bekattant férfi lövöldözni kezdett, akkor legális fegyverviselő viszonozta a tüzet, fejen találta az őrjöngőt, ezzel megakadályozva a tömeggyilkosságot. 

A gyanúsítottat kórházba szállították, ő lett az egyetlen sérült. Jelenleg nincs információ az állapotáról vagy a kilétéről. A hősként viselkedő fegyveres civilt meghallgatta a rendőrség és valószínű hogy nem indítanak eljárást ellene. 

"- Hála az égnek hogy senki más nem sérült meg az incidensben. A gyanúsított lőni kezdett a tömegre a parkban, az eset csak hajszál híján nem végződött sokkal rosszabbul." - nyilatkozta a Titusville-i rendőrfőnök. 

Amint látható, ez is egy újabb eset, ahol egy civil akadályozott meg önvédelmi fegyverrel tömeggyilkosságot.

Forrás:
http://www.wesh.com/article/bystander-shoots-gunman-who-opened-fire-at-back-to-school-festival/22644506
https://bearingarms.com/tom-k/2018/08/06/armed-florida-citizen-stop-park-shooting-proves-past-naysayers-wrong/

 A helyszínről videó is készült (a lövések 8:30 percnél történnek): Your Website Title <


Posted by Dwight D Harv Harvey on Saturday, August 4, 2018

-->

2018. május 25., péntek

Újabb tömeggyilkosságot akadályozott meg egy fegyveres civil

Oklahoma, USA - Egy férfi hirtelen elkezdett lövöldözni egy étteremben. Legalább 4 ember megsérült, de mielőtt még sokkal nagyobb baj lett volna, egy fegyveres civil fogta az önvédelmijét és lelőtte a bekattant őrültet. A rendőrség szerint nem terrorizmus történt, csak valami őrült akart gyilkolászni - de egyelőre még nincsenek részletek. 

Az biztos hogy besétált az étterembe és tüzet nyitott, majd egy másik férfi akinél volt önvédelmi, szembeszállt az elkövetővel és lelőtte, így megmentve az étteremben lévő emberek életét. 

 A hatóságok annyit elárultak, hogy a 4 sérült kórházban van, de rendbe fognak jönni.

Forrás:
http://www.foxnews.com/us/2018/05/24/man-opens-fire-inside-oklahoma-restaurant-before-armed-citizen-shoots-kills-him-police-say.html 

Origo: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180525-lovoldozes-egy-oklahomai-etteremben-negy-serult-van.html 

Nuus: https://nuus.hu/kulfold/0525/egy-felfegyverzett-allampolgar-lott-le-egy-ettermi-lovoldozot-oklahomaban/

 Ripost: https://ripost.hu/cikk-oklahoma-etterem-lovoldozes-serultek

2017. május 11., csütörtök

Amerikai civilek, golyóálló mellényben, puskákkal járőröznek az utcákon

San Antonio, Texas - Egy csapat fegyveres civil háztulajdonosok járőröznek a házaiknál és és a környező utcákban. "Brian", egy volt katona alapította meg a Bűnözés-Ellenes Csoportot. Sok lövöldözés és autófeltörés volt az otthona közelében és ez vezetett oda hogy ő és néhány társa a kezükbe vették a közbiztonság ügyét.

Az alapító tag elmondta, hogy szeptemberben alakultak, de már több mint 20 tagjuk van és így már nem 1, hanem 11 utcát tartanak ellenőrzés alatt, amibe nem csak a lakóházak, de üzletek és boltok is beletartoznak.

"Az összes tagunk itt lakik az utckában." - mondta az egyik tag a sajtónak. "Itt lakunk és nem ok nélkül döntöttünk a járőrözés mellet, hanem azért mert itt valóban sok a bűnözés, muszáj hogy visszatartsuk valahogy."

Golyóálló mellényt vesznek fel és puskáik vannak, rádión keresztül tartják egymással a kapcsolatot. A járműveik a CDU-val vannak megjelölve. (Crime Deterrence Unit)

Brian elmondta hogy általában nem viselnek maszkokat. A múlt vasárnap reggel 10 férfi 3 járműben járőrözött az utcák között, miközben 4-en gyalog a járdán haladtak, a hátuk mögött egy másik járművel. Egy másik jármű pedig néhány házhoz ment, a polgárőrséggel kapcsolatos kitöltött nyomtatványokkal.

A volt katonai rendőrségi dolgozó nem akarta megadni a sajtónak a nevét. Elmondása szerint néhányan meglepődnek rajtuk "Kik ezek a fickók és mit csinálnak itt?"- gondolják.

A csapat tagjai csak azt mondjká hogy megvédik az otthonaikat és az utcáikat a bűnözőktől.

"Embereket képzünk ki hogy hogy tartóztassanak le valakit és hogy bilincseljék meg akiket így elkapnak." - mondta Brian.

A civilek is letartóztathatnak valakit, ha bűncselekményen kapják az illetőt.

Brian azt is elmondta hogy nem csak a letartóztatáshoz van joguk hanem ha szükséges akkor a lőfegyveres önvédelemre is.

A helyi sheriff azt nyilatkozta a sajtónak hogy jobban szeretnék ha inkább csak hívnák őket ha valami gond van és nem eljáróként hanem tanúként viselkednének.

Brian tisztában van azzal hogy a rendőrség így gondolkodik róluk és megérti őket, mivel a helyzet nem mindennapos. A vezetőjük szerint bizonyos típusú bűncselekmények visszaszorultak, főként a lopások. A rendőrség szerint viszont inkább emelkedett a bűncselekmények száma. (Igaz, a rendőrség statisztikái nem a 11 utcáról szóltak, hanem egy jóval nagyobb területről, ahol a CDU nem is járőrözik.)

A CDU-nak még nem volt semmilyen erőszakos összetűzésben része, a bűnözők még nem támadtak rájuk.

A weboldaluk címe:

cdupatrol.com

Forrás:

http://news4sanantonio.com/news/local/homeowners-armed-with-rifles-body-armor-and-marked-vehicles-patrol-their-neighborhoods

2017. április 22., szombat

Cipőboltos kaland: 1 fegyveres civil, 3 lelőtt rabló

Nashville, Tennessee állam, USA - Április 20.-án 3 fegyveres rabló rontott be egy cipőboltba, de nem várt ellenállásba ütköztek. A bűnözők a bolt hátsó ajtaján jutottak be. Mikor a boltra támadtak, az ott lévő vásárlók többsége menekülni kezdett, de az egyikük inkább tüzet nyitott a támadókra. A rendőrök az egyiküket a hátsó ajtónál találták meg, vérzett, mert több lőtt sérülése is volt.

A vásárlók és a boltosok nem sérültek meg. A lelőtt rablót kórházba vitték, de életveszélyes állapotban volt és a kórházban meghalt. Neki ez a kaland nem végződött túl jól.

A másik két támadó szintén kórházba ment, mert mindkettőt kilyukasztotta a vásárló, így ők is lőtt sérülésekkel érkeztek a sürgősségire. Mindketten kritikus állapotban vannak.

A védekező nem tudott semmiről, meglepetésszerűen támadtak a boltra és a vásárlókra a rablók, mégis elintézte mind a hármat annyira, hogy 1 kifeküdt, a másik 2 elmenekült és a rablás így meghiúsult. Mindemellett egy rendes ember sem sérült meg az incidens alatt.

https://bearingarms.com/bob-o/2017/04/21/nashville-gunfighter-takes-three-armed-robbers-single-handedly/

http://wkrn.com/2017/04/21/man-killed-during-shootout-at-bordeaux-shop/

2016. október 6., csütörtök

Újabb fegyveres civil állított meg iskolai lövöldözőt

A szeptember 28.-i Townville általános iskolai lövöldözésről kiderült, hogy egy törvénytisztelő fegyveres civil állította meg a lövöldöző dühöngőt. A gyilkos egy tanárt és két diákot lőtt meg. (Az egyik diák később meghalt a kórházban.) 

 A fegyveres civil neve Jamie Brock, aki véget vetett a vérengzésnek. Brock önkéntes tűzoltó, aki épp a közelben volt mikor hallotta a lövöldözésről a bejelentést. Fegyver volt nála és azonnal az iskolához ment hogy szembeszálljon a lövöldözővel. Az őrjöngő egy 14 éves, aki előbb megölte az apját, majd az iskolába ment ahol meglőtt két 6 éves fiút és egy tanárt. Brock néhány pillanattal a rendőrök előtt érkezett a helyszínre. 

A riportereknek annyit nyilatkozott Brock tűzoltóparancsnoka, hogy "elintézte a lövöldözőt". Igaz, azt nem mondta a sajtónak hogy Brocknál volt lőfegyver. De azóta kiderült, hogy volt. Arról nincs információ hogy Brock hogy használta a lőfegyverét, hogy rálőtt-e a dühöngő gyilkosra, vagy csak ráfogta a fegyvert és visszatartotta a a rendőrök kiérkeztéig, vagy egyszerűen csak az övén volt a fegyver és mutatta hogy bármikor képes használni. Akárhogyis, Brock megállította a támadót és így a vérengzést is. 

 Brock ennyit nyilatkozott az incidensről: 

  "Az igazi hősök ebben a tragédiában azok a tanárok akik az életükkel is feláldozták volna a diákok védelmében, és az igazgató aki túllépve a saját félelmén intézte az iskola védelmét. ők az igazi hősök, le a kalappal előttük."

http://www.breitbart.com/big-government/2016/10/04/good-guy-gun-stops-sc-school-shooting/


Persze ez se lett más, mint egy elhallgatott hír. Az főcím volt mindenütt hogy valaki lövöldözött egy iskolában, de az hogy ki állította meg és hogyan, arról már a sajtó és a média nem akart beszélni.


2016. február 7., vasárnap

Fegyverviselő civil és egy újabb megakadályozott tömeggyilkosság


Louisiana állam, USA - A rendőrséget több sérültet követelő lövöldözéshez hívták. 4 férfit ért lövés, egy vita után kitört erőszakos támadásban. ATV-sek húzódtak be egy benzinkúthoz tankolni, mikor egy fehér volvós férfi is beállt mögéjük. A volvósnak nem tetszett hogy előtte állnak és ebből vita kerekedett. A férfi bekattant, és tüzet nyitott az ATV-s csapatra, akik közül 3 férfit el is talált. Az egyik áldozat visszalőtt és fejen lőtte a dühöngő őrültet, ezzel megakadályozva a további vérontást. Mind a négyüket kórházba szállították, az eset szerencsére nem követelt halálos áldozatokat.


Az elkövető neve Richard Macklin, aki egy büntetett előéletű bűnöző, és illegális fegyverrel nyitott tüzet az áldozataira. Természetesen a huga azonnal a védelmére kelt és azt mondta hogy R.Macklin tulajdonképpen "rendes ember". Ami elég valószínűtlen, mert ha egy bűnöző elkezd csak úgy emberekre lövöldözni, az nem hangzik túl "rendes" dolognak.

A támadó ellen eljárást indítottak a hatóságok, a védekező ellen nem emeltek vádat, mivel legálisan használta a lőfegyverét. Illetve az ATV-sek ellen csak közúti kihágás miatt vizsgálódnak, mert ATV-t nem vezethettek volna közúton.

http://controversialtimes.com/news/concealed-carrier-stops-mass-shooting-in-louisiana-video/

2015. október 17., szombat

Petíció - Önvédelmi célú lőfegyverviselés

http://www.peticiok.com/onvedelmi_celu_fegyverviseles

A petíció szövege:


"Sajnos egyre inkább forrongó világunkban a rendvédelmi szervek egyre leterheltebbek. A közbiztonság romlik, az emberek jelentős része veszélyben érzi saját maga és szerettei testi épségét és megszerzett javait. Az erőszakos bűnelkövetők illegálisan szerzett fegyverekkel rendelkeznek, amit anélkül használhatnak erőszakos bűnelkövetéshez, hogy számolniuk kellene azonos erejű védekezésre, hiszen a polgárok szinte teljes köre nélkülözni kénytelen az önvédelmi lőfegyvereket. A mindenkori kormányzó hatalom megfosztva az embereket a hatékony önvédelem lehetőségétől, a bűnelkövetők javára esélyegyenlőtlenséget teremt. 

Abszurd helyzet az a tény, hogy a más célból fegyvertartásra jogosult személyek, mint akár a munkavégzési célból lőfegyvert tartó, viselő és annak használatára feljogosított személyek (hivatásos vadász, mezőőr, fegyveres biztonsági őr, stb.), a sportvadászok vagy a sportlövészek sem tudnak eredményesen önvédelmi célú fegyvertartási és viselési engedélyért folyamadni a jelenleg érvényes hatósági gyakorlat szerint. Erre semmiféle magyarázat nem adható, hisz ezek az emberek nap mint nap bizonyítják, hogy felelős fegyvertartók. A legkisebb szabálytalanság elkövetése is a fegyvertartási engedély visszavonását eredményezné ugyanis számukra. Az ilyen emberek többsége az átlagosnál is jobb törvénykövető magatartást tanusítanak. Esetükben különösen méltánytalan a tiltás. 

Az önvédelmi (és egyéb célú) fegyverhez jutás folyamatát volna érdemes felülvizsgálni és hatékony, szakmai (pszichiátriai, foglalkozásegészségügyi- és más indokolt orvosi, jogi, kriminalisztikai, fegyverhasználati, stb.) elemekkel megtöltve alkalmassá tenni arra, hogy képesek legyenek kiszűrni az alkalmatlan személyeket. Más, pl. nemzetbiztonsági átvilágítást igenylő esetekben is működnek a hatékony protokollok, így megfelelő szakértők bevonásával biztosan összeállítható volna egy megfelelő eljárás a fegyverhez jutás szabályozására is. 

Összefoglalva, vélhetően több ezer ember érzi méltánytalannak azt a jelenleg működő, lekezelő negatív hozzáállást, amit a törvényalkotók és annak betartatói nap, mint nap gyakorolnak. A fegyveres bűncselekményeket jellemzően nem legálisan birtokolt fegyverekkel követik el. A fegyvertörvény szigorítása nincs hatással az illegális fegyvertartókra, azonban az önvédelmi célú polgári fegyvertartás tiltása előnyös helyzetbe hozza a bűnelkövetőket. A jelenleg is alkalmazott, a fegyvertartó személyt és az egyedi azonosítóval rendelkző fegyvert összekapcsoló és a fegyver tulajdonviszonyait nyomonkövetni képes nyilvántartási rendszer hatékonyan biztosítja a fegyverek regisztrációját, a hatóság számára átláthatóvá teszi a fegyverek országon belüli és kívüli mozgását, így az szélesebb körű fegyvertartás esetén is működne, az intezményi háttér adott volna a működtetéshez. 

Mivel a törvényalkotók ezidáig még soha nem álltak a nyilvánosság elé objektív érvekkel, hogy megindokolják a jelenleg érvényben lévő szabályozást és hatósági gyakorlatot, időszerű erről a kérdésről párbeszédet indítani. A polgároknak lehetőséget kell adni arra, hogy ebbéli igényüket kinyilvánítsák és ez által felhatalmazást/megbízást adjanak az őket képviselő parlamenti politikusoknak egy új, igazságos törvényi háttér megalkotására.  Ezt elősegítendő, jelen petíció aláírásával mindenki kifejezheti igényét arra vonatkozólag, hogy a jelenlegi jogszabályi hátteret meg kell változtatni, az arra alkalmas polgárok számára, akik vállalják a felelős fegyvertartással járó többlet anyagi, erkölcsi és egyéb terheket, lehetővé kell tenni az önvédelmi célú fegyverhezjutást. 

Kérem, hogy amennyiben támogatja a kezdeményezést, írja a lá a paetíciót! Ha véleménye van, akár támogató, akár ellenző, akkor kulturált vita formájában a hozzászólásokban ossza meg azt a nyilvánossággal!"

Itt lehet aláírni: http://www.peticiok.com/onvedelmi_celu_fegyverviseles

2015. július 28., kedd

Fegyveres civil fékezett meg egy tömeggyilkosságra készülő lövöldöző őrültet

Cincinnati, Ohio állam, (2015 július 26.) - Egy 62 éves Cincinatti-i lakos van börtönben, mert előrántott 2 fegyvert és elkezdett emberekre lövöldözni. 4 másik ember volt a helyszínen, mikor a férfi tüzet nyitott rájuk, mindkét kezében volt egy-egy lőfegyver. Mikor lőni kezdett másokra, akkor egy másik fegyveres civil közbelépett és a saját fegyverével leterítette az őrültet, aki ugyan nem halt meg, de megsebesült és így az áldozatai időt nyertek és el tudtak menekülni. - nyilatkozta a Fox19 csatornának a rendőrség. Az elkövetőt jelenleg előzetesben tartják. 

A férfi egy nővel vitatkozott, majd a nő testvére (Patrick Ewing) is közbelépett, de ekkor az elkövető előkapott egy 38-as maroklőfegyvert és 3-szor lőtt. De Patrick E. sem volt rest, a saját fegyverével viszonozta a tüzet, amiből az egyik lövés lábon találta az őrjöngőt. Patrick E. fedezte a többieket amíg a többiek biztonságos helyre vonultak. Az elkövető újra rájuk lőtt, de nem talált el senkit.

A védekező ellen nem indult eljárás, a lövöldözőt viszont 4 ember ellen elkövetett halálos támadás vádjával tartják előzetesben az ítélethozatalig.

http://bearingarms.com/concealed-carrier-named-patrick-ewing-stops-attempted-mass-shooting-cincinnati/ 

http://www.fox19.com/story/29638058/man-62-accused-of-shooting-at-3-people-including-1-year-old 

http://www.cincinnati.com/story/news/2015/07/27/police-man-protects-family--gunfight/30725313/

2015. július 4., szombat

Kocsmában dolgozó fegyveres alkalmazott akadályozott meg tömeggyilkosságot


Youngstown, Ohio, USA - 2015. Június - A rendőrség sajtótájékoztatója szerint a település kocsmájában hajnali 2 órakor a kocsma egyik alkalmazottja használta a legálisan viselt önvédelmi lőfegyverét. A rendőrkapitány elmondta, hogy Ezequiel Rivera, a 21 éves gyanúsított meghalt, miután a Mi Raza nevű bárból kitiltották, de ő visszament egy sörétes puskával és elkezdett lőni. De a 2. lövés után a szórakozóhely egyik alkalmazottja viszonozta a tüzet és lelőtte a férfit. 

A bekattant férfi sógora is megsérült, őt a hátán érte egy lövés.

A rendőrkapitány azt nyilatkozta, hogy a nyomozók és az ügyészek még vizsgálják az ügyet, hogy vádat kell-e emelniük, vagy egyáltalán nem lesz vádemelés ha tisztázódik minden és az alkalmazott valóban önvédelemből lőtt. 

http://gunssavelives.net/self-defense/concealed-carrying-bar-worker-stops-possible-mass-shooting-in-ohio/

http://www.vindy.com/news/2015/jun/22/police-investigate-mans-death-following-bar-fight/