Floridában egy polgárőr (George Zimmerman) sétált az utcán, meglátott egy fiatalabb férfit (Treyvon Martin). Mivel gyanúsan viselkedett, így követni kezdte. Közben felhívta a rendőrséget, hogy gyanús fiatal férfi van előtte, de a rendőrség azt mondta neki, hogy ne kövesse. A telefont letette és innentől se kép, se hang, nem tudni mi történt.
Zimmerman elmondása szerint a 17 éves rátámadt, betörte az orrát és a fejét, mire ő lelőtte. A történetét igazolja néhány fénykép, ahol látszik hogy be volt törve az orra, egyéb sérülései is voltak -zúzódások a szemei alatt, duzzadt száj- és mindene véres volt.
Az ellentábor viszont azt mondja, hogy csak úgy lelőtte minden ok nélkül, hogy valójában meg sem sérült. A sajtó először egyáltalán nem hozott le fényképeket a sérüléseiről, de később sok helyen megtalálható lett az a néhány fotó a betört orráról és vérző fejéről.
A média és a sajtó próbálta az egészet faji bűncselekménnyé hazudni, hogy Zimmerman azért lőtte le a fiatal férfit, mert fekete volt, ő meg fehér. Emiatt több csoportos támadás is ért olyanokat, akiknek semmi közük nem volt az egész esethez, amiért egyértelműen a média és a sajtó okolható.
Az ironikus az egészben, hogy később kiderült, hogy Zimmerman is részben fekete származású:
"He was raised in a racially integrated household and himself has black roots through an Afro-Peruvian great-grandfather — the father of the maternal grandmother who helped raise him."
Egy szóval ez az indíték teljesen kizárható.
Később arról is szó lett, hogy Tayvon Martin -a lelőtt- nem volt egy angyal, mert korábban már belekeveredett ügyekbe. Érdekes módon a bíróság azt mondta Zimmerman ügyvédjének, hogy ezekről tilos beszélniük és nem mondhatnak erről semmit a tárgyaláson. Miért is nem? A védelem nem védekezhet? Akkor hogy fogja az esküdtszék magában eldönteni, hogy milyen ember volt Martin? Hogy esetleg tényleg megtámadhatta-e Zimmermant? A sajtóban fellelhető képek Martinról 12 éves korában készültek és kisangyalként néz ki rajtuk. Erőszakos és törvénysértésről tanúskodó SMS-eket is küldözgetett a barátainak és erőszakos dolgokat írt Facebookon is. Többek közt utcai verekedésekről, amikben az SMS-ek szerint részt vett. Miért tilos ezeket megemlíteni a tárgyaláson?

http://video.foxnews.com/v/2404913821001/what-evidence-will-be-key-in-george-zimmerman-trial/?playlist_id=2114913880001
Többször felfüggesztették az iskolában, többek közt drogok miatt, graffitizés miatt (vandalizmus, rongálás) és egyszer elkapták betörőszerszámokkal és egy csomó női ékszerrel.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2120504/Trayvon-Martin-case-He-suspended-times-caught-burglary-tool.html
A mai hír szerint az esküdszék látszáma 6 lesz. És minden egyes esküdt nő. Ezzel le is zárható az egész tárgyalás, 6 nő nem fogja azt mondani hogy Zimmerman önvédelemből lőtt, még akkor sem ha egyértelművé válik hogy tényleg az önvédelemből dördült el a lövés.
http://www.cnn.com/2013/06/20/justice/florida-zimmerman-trial/index.html?hpt=hp_t1
Lassan másfél éve húzódik az ügy, nem más ez mint cirkusz a népnek. Bírók cserélődnek, az esküdszéket úgy válogatták ki, hogy biztosan bűnösnek mondják ki, az ügyvédje nem beszélhet arról hogy ki volt aki betörte az ügyfele orrát és fejét, mert a lelőttről kiderülhetne hogy nem volt annyira ártatlan. A közvéleményt a média és a sajtó manipulálja, akik vérre szomjaznak.
Senki nem tudja hogy mi történt, de a szupjektív ítélet már megszületett. Nincs lehetőség egy korrekt bírósági eljárásra.

A képek amik a sajtóban és a nagy médiában szerepeltek:
Fekete-fehér kép, hogy vér ne látszódjon, teljesen szétphotoshoppolva, hogy Zimmerman úgy nézzen ki mint egy szörnyeteg.
Képek amik nem, vagy szinte soha nem szerepeltek a hírekben:
Vajon miért nem lehet egy előítéletek nélküli vizsgálatot és tárgyalást lefolytatni? Annyira lehetetlen lenne? Sajnos nagyon sokan húznak hasznot az esetből, a pénz pedig nagy úr.
*Minden képet a Google Images-en találtam