A bűnözőknek a jövőben számolniuk kell azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az életüket is kockáztatják.
Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme is. A bíróságoknak ezért a jövőben nem kell vizsgálniuk, hogy az áldozat védekezése arányban volt-e a támadással. Az áldozatok ezentúl bármivel védekezhetnek: akár az engedéllyel tartott fegyvereket is lehet használni.A változás azt jelenti, hogy például egy ököllel támadó betörővel szemben kést, husángot, vagy akár vasvillát is lehet ragadni - mondta az m1 Híradójának Kabódi Csaba, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense.A támadónak annyiban nehezebb, hogy idegen területen mozog, a jövőben pedig arra készülhet, hogy ellenséges területen fog mozogni, ahonnan támadást is kaphat - nyilatkozta Végh József kriminálpszichológus.A szakember szerint a bűnözőknek fel kell készülniük arra, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az eddiginél is nagyobb kockázatot vállalnak, az áldozat ugyanis bármivel védekezhet. Hangsúlyozta: az önvédelem alapjoggá emelésének van visszatartó ereje is, mert a bűnözők számolnak azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az életüket is kockáztatják.
További változás, hogy mostantól nem a megtámadottnak kell bizonyítania a jogos védekezést, így a bíróságok gyorsabban hozhatnak ítéletet.
Tehát ne felejtsétek el. Jogotok van ahhoz, hogy megvédjétek magatokat azzal az engedéllyel tartott lőfegyverrel, amit sose vehettetek meg, mert sose kaptatok rá engedélyt. Bár a kormány megígérte hogy ez változni fog, minden ugyanúgy maradt.
Marad az, hogy az egyedülálló kisnyugdíjasok kitanulják a kardforgatás művészetét és mint megöregedett hegylakók vívják meg küzdelmüket a jövő bűnözői ellen. A harcot erősen befolyásolhatják a generációs, a fizikai és a létszám beli különbségek, de a kormány bízik az idősekben, a nyugdíjas Jani bácsi a kormány hitével megerősítve hányhatja kardélre az otthonába betörő sereget.
Komolyra fordítva a szót, engedéllyel tartott önvédelmi lőfegyver nélkül semmi jóra nem lehet számítani. A saját otthonukban megtámadott emberek majdnem kizárólag egyedülálló idős emberek. Nekik lenne esélyük pisztollyal, de hogy kardvívással essenek neki a rakblóknak az reménytelen, az ilyen önvédelem végeredménye nem kétséges.
Annyi haszna lehet az új törvénynek, hogy ha valami csoda folytán mégis sikerülne egy késsel megfutamítani őket, akkor nem az áldozatot vonják majd felelősségre. Hogy ez eddig másképp volt, az nem ennek a kormánynak a dicsősége, hanem az eddigi összes kormány sara.
Arra még kíváncsi lennék, hogy arra milyen törvény vonatkozik, ha valaki körbehúzza a kertjét dróttal és áramot vezet bele.
A hír címe pedig betörőkről szól, mert természetesen az utcán ugyanúgy senkinek semmi esélye az önvédelemre. Utcán nem lehet kard az oldaladon, se más megbízható eszköz, csak az amit a törvény eddig is engedett, ami nem sok.
A hír címe pedig betörőkről szól, mert természetesen az utcán ugyanúgy senkinek semmi esélye az önvédelemre. Utcán nem lehet kard az oldaladon, se más megbízható eszköz, csak az amit a törvény eddig is engedett, ami nem sok.