2013. június 11., kedd
2013. május 27., hétfő
Akkor most ki hazudik? A rendőrség vagy a legfőbb ügyész?
Az imént rábukkantam erre az MTI-től származó cikkre, amit az összes nagyobb hírportál lehozott.
2013.02.10. 11:13
"113-ra csökkent az emberölések száma 2012-ben
Tavaly 113-ra csökkent az emberölések száma, fél évszázada nem volt ilyen alacsony, ez alig több mint a harmada az 1990-es években elkövetett évi 200-300-nak - mondta Polt Péter legfőbb ügyész a tavalyi bűnügyi statisztikákat ismertetve az MTI-nek."
Ugyanakkor tisztán emlkeztem rá, hogy egy jelentés szerint 2012 első 9 hónapjában 179 gyilkosságról számolt be a rendőrség és a cikket több helyen meg is találtam.
2012. december 31.
"2012 a gyilkosságok éve volt
Szeptember végéig hazánkban a rendőrség közlése szerint 179 emberölés történt, míg tavaly 142 gyilkossági ügy került be a bűnügyi statisztikákba."
Ebből következik, hogy 2012-ben akár 200-nál is több emberölés történt.
Akkor most ki hazudik? A rendőrség vagy Polt Péter a legfőbb ügyész?
2013. május 16., csütörtök
Sikertelen rablás, sikeres önvédelem
Venezuela - Egy férfi a kocsija mellett áll, közben egy másik jármű megáll a közelében. A férfi beszáll, becsukja az autója ajtaját, mikor is egy rabló odalép hozzá és pisztolyt fog rá. Ő nem ijed meg, előveszi a saját fegyverét, a rabló már elfugna, de találatot kap és elterül.
Íme a szívmelengető képsorok:
2013. május 10., péntek
A kormány lefoglalta a 3D fegyvernyomtatás weboldalát
A Defense Distributed az a cég ami a múlt héten 3D nyomtatott lőfegyvert mutatott be és sikeresen lőttek ki belőle .380-as kaliberű lövedéket.
Ez ugyanaz a cég amelyik 3D nyomtatott egy AR-15-ös tokot amiből több száz .223-as lövedéket lőttek el.
A webhelyük szerint -ahol a 3D nyomtatási terveket tették közzé- a kormány beleavatkozott a projectjükbe és lefoglalta az Internetes oldalt.
Egy nagy vörös szövegen olvasható, miszerint a DEFCAD fájlokat törölte a kormány, hogy senki ne férhessen hozzájuk. A kormány a további információkat meg nem határozott időpontig visszatartja.
Az még nem világos hogy az Amerikai kormány lefoglalta a weboldalt, vagy az egyik hivatala egy vizsgálattal egybekötve törli a fájlokat a szerverről.
Néhány média-forrás szerint a fegyver import/export törvények miatt történik, mert az az Internetnek köszönhetően fájlok letölthetők voltak a világ bármely pontjáról.
Nem tudni mit érnek el vele, hiszen legalább 100.000 felhasználó már letöltötte a fájokat.
(gunssavelives.net)
2013. április 30., kedd
Rosszul kivitelezett rablás
Hajnali 5 órakor egy férfi sétált a járdán, mikor mögé került egy sörétes puskás rabló. A bűnöző fejéhez szegezte a puskája csövét és a férfi mobiltelefonját követelte. Ekkor az áldozat elkapta a puska csövét, kicsavarta a támadó kezéből és végigkergette az utcán, majd a puskával betörte a bűnöző kocsijának a szélvédőjét.
Nem sokkal később egy autó haladt el mellette amiből kiszóltak neki, hogy "add vissza a puskámat és én meg visszaadom a mobilod amit elejtettél". De mikor a férfi annak a kocsinak is be akarta törni a szélvédőjét, elviharzott az autó a helyszínről.
2013. április 23., kedd
Rádióaktív sugárzás mellékhatásai
(Hajnalban írtam, nagy része angolból-magyarra fordítás, úgyhogy lehetnek benne fogalmazási és írásbeli hibák, de később majd javítom a szöveget.)
1-2-es erősségű sugárzásnál akár 3 évig nincs menstruáció, tartós 4-es sugárzásnál a sterilitás visszafordíthatatlan.
Férfiaknál:
0,1-es erősségnél akár 1 évig tartó sperma-szám csökkenés, 2,5-ös erősségnél 2-3 évig tartó sterilitás, 4-es erősségű sugárzás esetén visszafordíthatatlan sterilitás.
Látás:
2-es erősségnél néhány százalékos látásveszteség
6-7-es erősségnél igen komoly látáskárosodás, szürkehályog
Rák:
Kis mértékű sugárzás esetén 40-ből 1 ember rákot kap és minden második bele is hal. A rák különféle fajtái más-más időpontokban jelentkezhetnek.
2 év, leukémia
20 vagy több év, bőrrák, tüdőrák
A nők akik rádióaktív sugárzásnak vannak kitéve, nagyobb eséllyel adnak életet nagyon beteg és torz újszülötteknek. (A Wikipedia a japán túlélőket hozta példának.)
Ha ezeket még túl is lehet élni ezeket, akkor jönnek a következő problémák. Szennyezett víz, szennyvíz, zsúfoltság, rossz életszínvonal, védőoltások hiánya. Ebből pedig ezek következnek:
Itt van néhány információ a sugárzásról. Attól függően hogy ki milyen erősségűnek van kitéve.
1.5-ös erősségű sugárzásnál: Még nem halálos adag, az is komolyan érinti az emésztést, étvágytalanságot, anorexiát, gyengeséget, hányingert és hasmenést okoz.
2-10-es erősségű sugárzásnál: A rádioaktív sugárzás a vércellákat támadja, olyan mértékben roncsolódnak a cellák, hogy elkezd a beteg vérezni. A fehér vérsejteket ért sugárzás miatt komolyabb fertőzések alakulhatnak ki, a vörös vérsejteket ért sugárzás miatt enyhe vérszegénységalakulhat ki.
4.5-ös erősségű sugárzás mellett 24 óra elteltével hányás és hasmenés a mellékhatás. Ezek a 6.-7. napra csökkennek. Viszont a 3.-4. héten szélsőséges mellékhatások tapasztalhatók, súlyos véres hasmenés, komoly bélrendszeri zavarok. Súlyos belső vérzések és vérmérgezés.
Ilyen erősségű sugárzás mellett az elhalálozás teljességgel megjósolhatatlan. A Wikipedia szerint 1%-99% közötti, nagyban függ a sugárdózistól, hogy mennyire tartós a sugárzás és milyen erősségű.
10 és 50-es erősség között a bél és gyomor hámsejtjei már annyira károsodnak, hogy ez a csontvelő károsodással együtt biztos halálhoz vezet.
Ilyen tünetek mellett néhány napon belül teljes kimerültséghez vezet. Rendkívül gyors lesoványodással jár a folyamat és a folyadékveszteség 7-14 napon belül végez a sugárbeteggel.

emésztőrendszeri fájdalom
étvágytalanság
hányinger
hányás
hasmenés
50-es sugárzás felett a központi idegrendszernek annyi. A sugárfertőzött 24-48 óra alatt meghal.
Nőknél:50-es sugárzás felett a központi idegrendszernek annyi. A sugárfertőzött 24-48 óra alatt meghal.
hányás
hányinger
hasmenés
álmosság
letargia
remegés
delírium
gyakori rohamok
görcsök
levertség
kóma
légzési elégtelenség
Akik hosszú távon 6-8 hétig vannak kitéve sugárzásnak:
Akik hosszú távon 6-8 hétig vannak kitéve sugárzásnak:
2-3 átmeneti hajhullás
7 tartós szőrhullás
10 sviszketés és hámlás jelentkezik
10-20 hólyagosodás és fekélyesedés alakul ki
Tüdő:
Tüdő:
hámsejtvesztés
ödéma
gyulladások
légúti elzáródás
fibrózis
1-2-es erősségű sugárzásnál akár 3 évig nincs menstruáció, tartós 4-es sugárzásnál a sterilitás visszafordíthatatlan.
Férfiaknál:
0,1-es erősségnél akár 1 évig tartó sperma-szám csökkenés, 2,5-ös erősségnél 2-3 évig tartó sterilitás, 4-es erősségű sugárzás esetén visszafordíthatatlan sterilitás.
Látás:
2-es erősségnél néhány százalékos látásveszteség
6-7-es erősségnél igen komoly látáskárosodás, szürkehályog
Rák:
Kis mértékű sugárzás esetén 40-ből 1 ember rákot kap és minden második bele is hal. A rák különféle fajtái más-más időpontokban jelentkezhetnek.
2 év, leukémia
20 vagy több év, bőrrák, tüdőrák
A nők akik rádióaktív sugárzásnak vannak kitéve, nagyobb eséllyel adnak életet nagyon beteg és torz újszülötteknek. (A Wikipedia a japán túlélőket hozta példának.)
Ha ezeket még túl is lehet élni ezeket, akkor jönnek a következő problémák. Szennyezett víz, szennyvíz, zsúfoltság, rossz életszínvonal, védőoltások hiánya. Ebből pedig ezek következnek:
vérhas
tífusz
fertőző májgyulladás
szalmonellózis
kolera
meningococcus meningitis
tuberkulózis
torokgyík
szamárköhögés
gyermekbénulás
2013. április 18., csütörtök
Elbuktak a fegyvertartást szigorító szándékozó törvénytervezetek
Nem kapta meg az elfogadásához szükséges, minősített többségű támogatást az amerikai szenátusban az a kétpárti törvénymódosítási javaslat, amely kiterjesztette volna a fegyvervásárlók bűnügyi és pszichikai háttérellenőrzését. A demokrata többségű szövetségi felsőház 54:46 arányban szavazott a módosítás mellett, amelynek elfogadásához 60 szavazatos támogatásra lett volna szükség. - Index
Természetesen ugyanúgy ellenőrzni fogják a hatóságok a bolti és a fegyverátvevő által kötött üzleteket, úgy, ahogy eddig is tették. A bűnözők nem vásárolnak legális úton fegyvereket, akkor se ha nincs héttérellenőrzéshez kötve.
Az elnök sértődötten adott egy nyilatkozatot, lehordta az Alkotmány mellett kiálló politikusokat, azt üzente nekik hogy "szégyeljék magukat". Bele se gondol, hogy neki kellene szégyelnie magát és azoknak akik az Alkotmány ellen szavaztak.
A fegyvertartási jogok elleni támadásuk most elbukott, persze hiába a megnyert csata mert ennek a háborúnak sose lesz vége.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)