Pages

2012. február 8., szerda

Így változhat a fegyvertörvény: Támogatják a könnyítéseket a vadászok és a sportlövők számára

Egyhangúlag támogatta a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvény módosítását kezdeményező - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter által közösen jegyzett javaslatot - az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága.
A testület keddi ülésén a kormánypártok mellett az MSZP és a Jobbik is parlamenti vitára alkalmasnak és elfogadhatónak találta az indítványban szereplő változtatásokat, az LMP képviselője nem vett részt az ülésen.
A parlament elé tavaly decemberben beterjesztett törvényjavaslat több könnyítést is tartalmaz a vadászok és a sportlövők szempontjából. A korábbi tiltás feloldását kezdeményezve, engedélyezhetik a házilagos lőszerszerelést és újratöltést azoknak, akik eredményesen elvégezték az ehhez szükséges tanfolyamot. A szerelést azonban csak a kereskedelemben kapható hivatalos eszközökkel lehet majd végezni és csak saját szükségletre. Ugyancsak újdonságot jelenthet, hogy a rendőrség által bevont vadászfegyver-tartási engedélyekről kötelező hivatalos értesítést kell küldeni az illetékes vadászati hatóságnak. Eddig ezt az adatvédelmi törvény nem tette lehetővé, illetve az értesítési kötelezettséget csak a végrehajtási rendelet tartalmazta, ami alacsonyabb rendű jogszabály a törvénynél.
A bizottság tagjai kedden ugyancsak egyhangúlag támogatták a parlamenti vitára bocsátását a Független Rendészeti Panasztestület 2008-2010. közötti tevékenységéről szóló beszámolónak.
Forrás: MTI


Úgy tűnik Pintér és Semjén képviselő urak szeretnek vadászni. Mindemellett értékelem ezt a kezdeményezést. A gond, hogy ennek semmi köze az önvédelemhez, vagy az átlag lakossághoz. Csak két speciális csoportot érint, mert nem mindenki vadász és nem mindenki sportövő. Ettől senki otthona nem lesz biztonságosabb. De fogjuk ezt fel úgy, hogy ha megszavazzák és életbe lép, akkor ez egy kis haladás valami normálisabb helyzet felé.

2012. február 3., péntek

Jófiúk a nyolcadik kerületben (járőrözés, polgárőrség)


Nem mondom, hogy ezzel teljesen nem értek egyet, viszont van egy pár dolog ami érdekes ezzel a dologgal kapcsolatban.

A kérdéseim a következők:

1. Ha tilos csak úgy járőrözni, akkor nekik miért lehet?
2. Ha tilos formaruhát hordani, akkor nekik miért lehet?
3. Ha törvény írja elő, hogy bármi ilyen dolognál össze kell dolgozni a rendőrséggel, az Országos Polgárőr Egyesülettel és engedélyeket kell beszerezni, akkor hogyhogy ők mindezek nélkül teszik ezt a járőrözést és polgárőrösködést? (A videó végén mondják ki, hogy még nem dolgoznak össze a rendőrséggel, hanem csak tervezik hogy majd valamikor összedolgoznak.)
4. Mire fel kapnak több tízmilliós felszerelést?
5. Látszólag közpénzből kapják. Pontosan ki ítélte oda nekik?
6. Ha másnál komoly ügy, vagy még bűncselekmény is a megfélemlítés, akkor a tévé miért mondja, hogy ha ezek félemlítenek meg másokat, akkor az jó dolog?
7. Aki nem rendőr, hanem csak polgárőr, vagy biztonsági őr, az nem teheti meg hogy megmotoz valakit (illetve nem vizsgálhatja át senki ruháját, táskáját), akkor hogy lehet, hogy a videóban ezt teszik?
8. A "gyanús alak" kifejezés elég érdekes. Mi van ha valaki csak hazafelé sétál, de azt hiszik ezek, hogy gyanús? A videó szerint akár kilométereken keresztül reflektorral követik. Honnan tudja az aki sétál, hogy ő most épp gyanúsnak van kikiáltva? Honnan tudja, hogy miért követi egy autó? Mi van ha csak gyanúsnak néz ki, de egyszerű járókelő?
9. Az új törvény szerint ők nem működhetnének így. Vagy mostantól akkor bárki őrizheti az utcáját, faluját és bárki járőrözhet a barátaival?

És a bónusz kérdés:

10. A hajléktalanok hová menjenek?

2012. január 16., hétfő

Mostantól az írek is lelőhetik a betörőket - de ők is csak elméletben


Az írek mostantól legálisan lelőhetik a betörőket - írják a cikk első mondatában.

Az írek is kaptak egy önvédelmis törvényt, így elméletben lelőhetik azokat, akik betörnek az otthonaikba. Az amerikaiak gratulálnak, az ír média arról szövegel hogy "borzasztó mert mostantól majd lelövik a szegény betörőket", az igazságügyi miniszter pedig kijelentette hogy ez szörnyű, mert ez a törvény "engedély a gyilkolásra". Ez mégse más mint a magyar törvény.

Itt egy átlag ír hozzászólása:

"A többségnek nincs lőfegyvere és a törvények a kardokat és a késeket is tiltják. Mégis mivel védjük meg a családjainkat és a tulajdonunkat? Üres sörösüveggel?"
Ezt akár egy magyar is írhatta volna.

Egy másik hozzászólás:
"Engedély a fegyveres gyilkolásra? Na és? Fegyver nélkül elég nehezen fog menni."
Ők is megkapták a parasztvakítást. Pont azt dobták oda az íreknek, amit a magyarok is megkaptak. A törvény engedi hogy megvédd magad, viszont az önvédelem eszközét eltiltja tőled.

2012. január 13., péntek

Jogos védelem az alaptörvényben ( videó riport )

VIDEÓ :
http://atv.hu/videotar/20120113_jogos_vedelem_az_alaptorvenyben

Az ATV Start vendége Bárándy Péter, volt igazságügyi miniszter.

"A jogos védelem azt jelenti tulajdonképpen, hogy az állami funkció egy részét a megtámadott magánember teljesíti..."
Szerintem meg egy alapjog, amit a magánember részben átenged az államnak, illetve fizet érte, amit az állam nem igazán akar végrehajtani, úgyhogy mostanság a magánember egyre inkább csak magában bízik. Pont ezért van ennek az alaptörvénynek nagy visszhagja.
"...ha nincs ott a rendőr."
Ha nincs ott a rendőr, akkor pedig nem egy részét veszi saját kézbe a polgár, hanem az egészét.
"Ez a BTK-ban 2 éve változott meg és az önvédelem határai nagy mértékben kitolódtak."
Erről hogyhogy senki nem tud? Nem kellett volna erről szólni az embereknek? Muszáj ennyire eltitkolni?

Azt állítja Bárándy, hogy Amerika új ország és az elején nem tudta biztosítani az állam az emberek biztonságát és azért jött létre a civli fegyverviselés. Sok szempontból nem igaz. 100 éve még Magyarországon se csináltak ebből nagy ügyet. A legtöbb országban csak a 20. században kezdték el betiltani, illetve korlátozni a fegyvervásárlást. Ha pedig Bárándy úr elolvassa az amerikai alkotmányt, akkor rájöhet, hogy az alkotmány a fegyvertartást még csak nem is az önvédelem okán biztosítja. Nem azért, hogy az erőszakos bűnözők ellen megvédhesse magát a polgár, ha a rendszer nem tudja megvédeni, hanem hogy a civil megvédhesse magát, ha jön egy erőszakos bűnöző rendszer.
"Ha az állam erős, akkor ott van és nincs szükség a fegyvertatásra."
Volt egy erős állam, elnyomta az amerikaiakat, abból lett az Amerikai függetlenségi háború. Ez után lett Alkotmány és a szabadsághoz tartozik hozzá a fegyvertartás. Erre van egy mondás is. A fegyvertartás joga arra való, hogy a polgár megvédhesse az összes többi jogát.

Bárándy úr, javaslom fusson neki mégegyszer a dolognak. Persze annyiban egyértelmű, hogy a lényeg a fegyvertartás joga, és a fegyvert ugyanúgy fel lehet használni önvédelemre, sportra, gyűjtemény összeállítására vagy akár üzleti befektetésre is.
"Nem lenne indokolt, hogy a vadnyugaton lévő határtalan önvédelmet fogadnánk el."
Úgy tudom, hogy a szlovákoknál is olyan van. Szlovákia = vadnyugat? Florida se vadnyugat, ahogy Amerika -állam kivételével- majdnem minden államában létezik az "én váram" törvény, aminek értelmében a behatolót le lehet lőni és a rendőrség nem kérdőjelezi meg, hanem csak helyszínel és lezárja az eset aktáját.
"Aki tanyán él és idős, az nem tudná használni a lőfegyvereket."
Miért nem? Ha az idős amerikaiak tudják használni, akkor az idős magyarok miért ne tudnák? Talán jobban is tudnák mint a mai fiatalok, mert az idősek nagy része még volt katona, tanult lőni, van alapvető ismerete a fegyverek működéséről. Miért lennének ők kevesebbek mint bárki más? Lélekjelenlétük megvan, mert most is felkapják a kést, a botot, a kapát, ha megtámadják őket. Az más kérdés, hogy ez utóbbi szerszámokkal esélyük sincs.
"A vadnyugati idős annyony megfogja a kétcsövű puskát."
"De ő arra szocializálódott, gyerekkora óta használja."
És aki a gyerekkorát más országban töltötte? Az ugyanúgy vehet fegyvert. És hogy fog erre szocializálódni a magyar ember, ha nem adnak rá neki esélyt? Ha tiltják a szocializálódást, akkor nem lesz szocializálódás.

2012. január 4., szerda

Fegyverrel a betörők ellen? - alkotmányos alapjog lett az önvédelem

A bűnözőknek a jövőben számolniuk kell azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az életüket is kockáztatják.

Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme is. A bíróságoknak ezért a jövőben nem kell vizsgálniuk, hogy az áldozat védekezése arányban volt-e a támadással. Az áldozatok ezentúl bármivel védekezhetnek: akár az engedéllyel tartott fegyvereket is lehet használni.
 
A változás azt jelenti, hogy például egy ököllel támadó betörővel szemben kést, husángot, vagy akár vasvillát is lehet ragadni - mondta az m1 Híradójának Kabódi Csaba, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense.
A támadónak annyiban nehezebb, hogy idegen területen mozog, a jövőben pedig arra készülhet, hogy ellenséges területen fog mozogni, ahonnan támadást is kaphat - nyilatkozta Végh József kriminálpszichológus.
 
A szakember szerint a bűnözőknek fel kell készülniük arra, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az eddiginél is nagyobb kockázatot vállalnak, az áldozat ugyanis bármivel védekezhet. Hangsúlyozta: az önvédelem alapjoggá emelésének van visszatartó ereje is, mert a bűnözők számolnak azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az életüket is kockáztatják.
További változás, hogy mostantól nem a megtámadottnak kell bizonyítania a jogos védekezést, így a bíróságok gyorsabban hozhatnak ítéletet.
Tehát ne felejtsétek el. Jogotok van ahhoz, hogy megvédjétek magatokat azzal az engedéllyel tartott lőfegyverrel, amit sose vehettetek meg, mert sose kaptatok rá engedélyt. Bár a kormány megígérte hogy ez változni fog, minden ugyanúgy maradt.
 
Marad az, hogy az egyedülálló kisnyugdíjasok kitanulják a kardforgatás művészetét és mint megöregedett hegylakók vívják meg küzdelmüket a jövő bűnözői ellen. A harcot erősen befolyásolhatják a generációs, a fizikai és a létszám beli különbségek, de a kormány bízik az idősekben, a nyugdíjas Jani bácsi a kormány hitével megerősítve hányhatja kardélre az otthonába betörő sereget.
 
Komolyra fordítva a szót, engedéllyel tartott önvédelmi lőfegyver nélkül semmi jóra nem lehet számítani. A saját otthonukban megtámadott emberek majdnem kizárólag egyedülálló idős emberek. Nekik lenne esélyük pisztollyal, de hogy kardvívással essenek neki a rakblóknak az reménytelen, az ilyen önvédelem végeredménye nem kétséges.
 
Annyi haszna lehet az új törvénynek, hogy ha valami csoda folytán mégis sikerülne egy késsel megfutamítani őket, akkor nem az áldozatot vonják majd felelősségre. Hogy ez eddig másképp volt, az nem ennek a kormánynak a dicsősége, hanem az eddigi összes kormány sara.
 
Arra még kíváncsi lennék, hogy arra milyen törvény vonatkozik, ha valaki körbehúzza a kertjét dróttal és áramot vezet bele.

A hír címe pedig betörőkről szól, mert természetesen az utcán ugyanúgy senkinek semmi esélye az önvédelemre. Utcán nem lehet kard az oldaladon, se más megbízható eszköz, csak az amit a törvény eddig is engedett, ami nem sok.

2011. december 25., vasárnap

Karácsonyi történetek - Magyarország vs. Amerika

Magyarország:

Brutális karácsonyi rablógyilkosság Budapesten

Megöltek egy 69 éves férfit Budapesten, egy XX. kerületi társasházban, a tettes értékek után is kutatott a lakásban. Az áldozatra az egyik rokona talált rá.


Amerika

67 éves Florida-i nő védte meg az otthonát úgy, hogy rálőtt a rablóra

A betörő befeszítette az ajtót és a nappaliban nézelődött. Ellopható ajándékot ugyan nem talált, viszont a házban lakó 67 éves nő rajtakapta. A hölgy egy .38-as revolverrel rálőtt a bűnözőre, de nem találta el. A rabló ugyan elmenekült, de a történet mégis jól végződött. Sérülés nem történt a rablás is meghiúsult. Egyedül az ablaküveg sérült meg a lövéstől és az ajtó, amit a betörő rongált meg behatoláskor.

2011. december 22., csütörtök

Miért viselsz fegyvert?

Miért is mész fegyverrel utcára? Balhéra számítasz? Azért mész fegyverrel, hogy legyilkolj valakit? - szegezik nekünk a kérdést.

Valószínű hogy nem fogsz a egyetérteni a fegyverviseléssel, ha azt hiszed hogy a fegyverek a gonoszság és erőszak szimbólumai. Mi abban hiszünk, hogy a fegyverek eszközök és csakis a tulajdonosuktól függ hogy mire használják őket. Sok ember ezt nehezen érti meg.

Teljesen egyértelmű, hogy ha valaki bántani akar egy másik embert, akkor meg fogja tenni, akár fegyver nélkül is. Ha erős gyomrod van keress rá a "hammer murder" (kalapácsos gyilkosság) kifejezésre Google-n és megláthatod, hogy egy ilyen erőszakos bűncselekmény elkövetéséhez nincs szükség olyan komplikált eszközre, mint mondjuk egy lőfegyver.
Mi pont emiatt döntöttünk úgy, hogy bár az emberek többsége nem követ el ilyen erőszakos dolgokat, mi mégsem bízunk meg minden idegenben, hanem cselekszünk a saját védelmünk érdekében.

A túlnyomó többsége a nyílt és a rejtett fegyverviselőknek sokat gondolkodott, mielőtt rászánta magát a viselésre. Nem azért hordunk fegyvert mert nagyon valószínűnek tartanánk egy támadást, és nem is szeretnénk használni a lőfegyvereinket, de egyértelmű hogy ha a rendőrségre szükségünk van, akkor a rend őrei nincsenek mindig ugrásra készen a közelünkben.

Na de azért van a rendőrség hogy megvédjen! - állítják ezt sokan.

Ez sajnos nem így van, a rendőrségnek nem kötelessége segítenie vagy megvédenie az embereket az Egyesült Államokban, ahogy ezt a bíróság ezt több esetben is kimondta. (Castle Rock v. Gonzales és Warren v. D.C. tárgyalások) Az ilyen és hasonló esetek miatt muszáj belátnunk, hogy mi magunk vagyunk az első számú védelem, sőt az egyetlen védelem.

A legtöbb állam megengedi a törvénytisztelő embereknek, hogy rejtett viselésijük legyen, amivel rejtve viselhetnek kézi fegyvert.

De jobb-e az, ha rejtve viselik?

Mi éppúgy egyetértünk a rejtett viseléssel, mint a nyílt viseléssel. Nem értünk viszont egyet azzal a gondolattal, hogy az emberekre rá kellene kényszeríteni az egyik vagy másik viselési formát.

Erősen hiszünk abban, hogy a miénk kell legyen a választás lehetősége. A többségünknek (főleg Ohio-ban) van rejtett fegyverviselésre engedélyünk, és sokan attól függően viselik rejtve vagy nyíltan a lőfegyvereiket, hogy aznap éppen mit csinálnak és hová mennek.

Sokan a nyílt viselők közül hisznek abban, hogy a nyílt viselésnek elrettentő ereje van, az átlagos bűnöző nem fog megtámadni olyasvalakit aki láthatóan képes megvédeni magát.

Nincs mit rejtegetnünk. Nem kritizáljunk azt aki a rejtett viselés mellett dönt, egyszerűen csak nem érdekel minket túlzottan, hogy a rendőrség vagy a többi ember tudja-e hogy mi van nálunk.

A nyílt fegyverviselés egyik előnye, hogy gyorsabban férünk hozzá. Bár jó dolog az ha valaki gyakorolja a rejtett viselésből önvédelemre váltást, de az ilyen mozdulatokra nem mindig van elég idő és hely.

- A nyílt viselés mindig kényelmesebb, függetlenül a fegyver méretétől, testalkattól, magasságtól és súlytól
- A nyílt viseléshez Ohio-ban nem szükséges engedély, ami azt jelenti hogy aki nem tudja megfizetni a rejtett viseléshez való engedélyt az is hordhat magánál fegyvert (néhány kikötéssel)
- A nyílt viselés bebizonyítja, hogy az átlagos emberek fegyverekkel nem bűnözők és nem jelentenek veszélyt másokra
- A nyílt viselés bátorítja a többi embert arra, hogy ők is hordjanak maguknál önvédelmi lőfegyvert
-  Ohio-ban a nyílt viselés jog, a rejtett viselés kiváltság (Bár nekünk talán nem tetszik ez ebben a formában, de a törvény világosan kimondja: a nyílt viselés jog, de a rejtett viselés pedig olyan kiváltság amit az állam kormánya szabályoz.)

Ha elveszítenénk a jogot a nyílt viselésre, akkor abból még nem következne az, hogy rejtve viselhetnénk fegyvert.

De honnan tudjuk, hogy valaki aki nyíltan visel fegyvert, az törvénytisztelő ember és nem egy bűnöző? - teszik fel a kérdést.

A tanulmányok és statisztikák bizonyítják, hogy a bűnözők nem használnak fegyvertokot és rejtve viselik a fegyvereiket. Ha belegondolunk, ez így logikusan is hangzik, hiszen a bűnözők a bűncselekmények elkövetése előtt semmivel nem akarják magukra felhívni a figyelmet.

Forrás:
http://www.ohioopencarry.org/why-open-carry