Pages

2018. szeptember 30., vasárnap

Erőszak a Kent State egyetemi nyílt fegyverviselés demonstráción

Kent, Ohio állam, USA: - A résztvevő szervezetek terve az lett volna, hogy az egyetem területén kihangosítással beszédeket mondjnak a fegyvertartás és viselés mellett, de ennek megakadályozására az egyetem kikötött egy óriási összegű (14.000 dolláros) biztonsági intézkedést, amit persze a résztevők nem tudtak kifizetni. Így a egyetem nem engedélyezte a beszédeket, ugyanakkor a tömeges sétát nem akadályozhatták meg a felsőoktatási intézmény vezetői.

 A demonstráció fő szervezője egy Kaitlin Bennett nevű fiatal nő, aki korábban már bekerült a médiába azzal hogy a "ballagási" fotóit az egyetem területén puskával a hátán készíttette el. Mellette mindenféle konzervatív, libertariánus és fegyverpárti szervezet és független személy is részt vett. A rendezvényre 300 ember jelentkezett Facebookon, amiből - a videókból ítélve - nagyjából 150 fő meg is jelent, a nemzeti piros-fehér-kék zászlóval és az amerikai szabadság egyik közismert jelképével, a Gadsden zászlóval.

 A probléma ott kezdődött hogy szélsőbaloldali szervezetek is megjelentek ellentüntetni, méghozzá igen nagy tömegben (400 főről lehetett olvasni). Elkezdték követni a folvonulást, először csak üvöltözve, majd a nyílt viselőkre erőszakkal rátámadva. Dobálták a békés felvonulást és egyéb erőszakos módon is bántalmazták a résztvevőket. Próbáltak rémületet okozni azzal hogy "hamis" kézigránátokat dobáltak, illetve valaki a támadás közben el akarta rabolni az egyik felvonuló lőfegyverét is.

 Ezzel párhuzamosan a rendőri jelenlét is egyre ézékelhetőbb lett, a végén már kész hadseregnyi járőr volt a helyszínen, akik próbálták az őrjöngő fegyvertartás-ellenes üvöltöző tömeget visszafogni. Az ellentüntetést úgy hirették meg hogy "fegyveres fasiszták fognak felvonulni", aminek persze semmi értelme, főleg azt tekintve hogy a főszervező egy szabadságpárti FB oldal egyik szerkesztője. Bár a tüntetés közben úgy tűnt, hogy talán már inkább a rendőröket fasisztázták le, de persze ezt nem lehet tudni. A velük készült riportokból arról beszél néhány ellentüntető, hogy szerintük mindenféle nácik vonultak, bár ez elég egyértelműen cáfolható, mivel a felvonulók átlagemberek voltak, nem volt náluk semmilyen szélsőséges jelkép, ráadásul voltak feketék és egyéb kisebbségek is a fegyveres felvonulók között.

 Ugyanakkor Trump támogatói szervezet is volt a fegyveres felvonuló tömegben, és mivel Trump a tüntetőknek = fasizmus, így ma már mindenki aki Trumpot támogatja egy rendezvényen az súlyos megbélyegzésre számíthat. Akkor is ha kisebbségiként támogatja az elnököt, akkor is ha feketeként vall konzervatív nézeteket. 

 A rendőrök pazsként védték a fegyveres felvonulókat, akik néhol visszakiabáltak az őket követő, fenyegető és dobáló tömegnek. A tüntetők a megfélemlítés minden formáját bevetették. 

 Irónia ahogy a gyűlölettel teli artikulálatlanul mocskolódó nő egy "Itt nincs helye a gyűlöletnek!" táblát tartott maga előtt, miközben sivalkodva szidta a fegyveres felvonulókat.

 Illetve az a hosszú hajú barna pólós férfi, aki aki a rendőrség miatt panaszkodott mert mondták neki hogy álljon arrébb. Igen dühös volt hogy nem állhatott az egyik helyen, miközben ő azon tevékenykedett hogy a békés demonstrálókat a tömeg többi tagjával kiszorítsa az egyetem területéről. De a videóból ítélve nem tűnt fel neki a saját kettősmércéje. 

 Előkerültek az tüntetőknél a vörös zászlók és a szokásos arceltakaró kendők is, és akkor egyre erőszakosabbá is váltak. 

A hatóságok 4 (más források szerint 5) főt letartóztatak, mindegyikük fegyver-ellenes tüntető volt.

 A felvonulók a rendezvény végén a parkolóban interjút adtak és megköszönték a rendőrségnek a felvonulás biztosítását, illetve tudatták a sajtóval hogy az egyetem minden lehetséges formában próbált keresztbe tenni a csendes felvonulásnak, így az intézmény vezetői hibáztathatók a kialakult helyzetért.

 A egyik zöld ruhás felvonuló pedig arról beszélt a médiának, hogy rátámadt a tömeg, miközben neki el kellett takarnia a kezével a pisztolyát, mert a tömeg el akarta tőle venni. Ekkor a rendőrök odamentek hozzá és visszavezették a fegyvertartó felvonulók közé. 

 Egy fekete nő (Princess Kuevor) a a puskájával a vállán így nyilatkozott a sajtónak a baloldali fegyver-ellenes tüntetőkről: 

"Ez nem az ő rendezvényük, úgyhogy hazamehetnének" - mondta. "Nem tudom, de a média inkább csak velük foglalkozik, mert cirkuszt csinálnak ezek az idióták. Remélhetőleg a mi üzenetünk is eljut majd az emberekhez." 

Videó az egyik támadásról, ahol az egyik felvonuló fegyverére pályázott a tömeg



16 perces összefoglaló



70 perces videó



"A Fekete Életek Számítanak" üvöltik aggresszívan a fehér liberálisok a fekete fegyverviselő nő arcába

https://www.facebook.com/KaitsUnsafeSpace/videos/376704486202677/


Az teljes élő közvetítés Facebookon
https://www.facebook.com/N2Sreports/videos/326140511526979/


Beszámoló és videók támoadásokról

http://libertyhangout.org/2018/09/young-democratic-socialists-violently-assault-police-and-gun-owners-at-kent-state/


A FoxNews két riportja 

https://fox8.com/2018/09/29/kent-states-gun-girl-vows-to-campus-return-after-open-carry-demonstration/

https://fox8.com/2018/09/29/five-arrested-at-ksu-after-demonstrators-counter-demonstrators-gather-for-open-carry-walk/


Fotók és videók a helyszínről 

https://www.cleveland.com/expo/news/erry-2018/09/26687d568c6139/kent-state-university-opencarr.html

2018. szeptember 9., vasárnap

Fegyvertartás melletti tömegtüntetés Idaho-ban (2018. szeptember 8.)

Idaho, Boise, USA - Nagyjából 1000 ember gyűlt össze össze az Idaho állam beli Boise városban, hogy a fegyvertartási jogok mellett demonstráljon. Sok ember kezében volt amerikai, Gadsden és egyéb hazafias lobogó. Többnyire államon belüli lakosok jelentek meg, de voltak résztvevők Oregonból, Washington és California államból is. 

 A rendezvény felvonulással kezdődött, amit később az állami törvényhozás épületénél beszédekkel folytatódott. Felszólaltak a történelmi jogokért és hazafias szavakkal éltették a szabadságot, megemlítve hogy a fegyvertartás joga biztosítja azt hogy az emberek szabadon élhessenek. Többen bírálták a jelenlegi törvénykezést is, amiért az komoly nyomást gyakorol a legális fegyvertartó lakosságra. 

 A hírekben olvasni lehet egy pár fős ellentüntető csapatról is, bár a fotókon összesen 3 fiatal nő látható. Az ő felirataikon az állt, hogy nem akarnak fegyveres védelmet az iskolákban, ami mellé azt nyilatkozták, hogy "a fegyveres tanároktól a fegyverek úgy a diákok kezébe kerülhetnek". 

 A rendezvényen rengetegen viseltek lőfegyvereket, volt aki oldalán volt pisztoly és revolver, míg mások hátán puskákat lehetett látni. A demonstráció incidens nélkül, békésen zajlott le.

(2018. Szeptember 8.)

Kép forrása: Facebook


Fotógaléria: https://www.idahopress.com/idaho-rally-for-the-nd-amendment/collection_7b651b63-2241-52f7-89a1-b40999df64c5.html#1

2018. augusztus 7., kedd

Fegyveres civil akadályozott meg tömeggyilkosságot egy kisiskolásoknak szóló rendezvényen - Florida 2018 Augusztus

Titusville, Florida, Egyesült Államok - A hétvégén 150 ember -köztük több tucatnyi gyerek- gyűlt össze Titusville városban, egy iskolásoknak szóló összejövetelen. A rendezvényt a helyi parkban tartották meg, ahol a szervezők ingyen tanszereket osztogattak volna. A meghirdetett békés összejövetel helyett viszont erőszakos esmények következtek. Egy fegyveres őrült úgy döntött hogy tüzet nyit a tömegre. 

A rendőrség nyilatkozata szerint aznap korábban a gyanúsított először összeverekedett valakivel. Majd elment a helyszínről, de visszatért, méghozzá egy fegyverrel a kezében. Ugyanakkor a tömeg nem volt védtelen, mert egy ott lévő, viselési engedéllyel rendelkező civil szintén fel volt készülve bármire. Mikor az bekattant férfi lövöldözni kezdett, akkor legális fegyverviselő viszonozta a tüzet, fejen találta az őrjöngőt, ezzel megakadályozva a tömeggyilkosságot. 

A gyanúsítottat kórházba szállították, ő lett az egyetlen sérült. Jelenleg nincs információ az állapotáról vagy a kilétéről. A hősként viselkedő fegyveres civilt meghallgatta a rendőrség és valószínű hogy nem indítanak eljárást ellene. 

"- Hála az égnek hogy senki más nem sérült meg az incidensben. A gyanúsított lőni kezdett a tömegre a parkban, az eset csak hajszál híján nem végződött sokkal rosszabbul." - nyilatkozta a Titusville-i rendőrfőnök. 

Amint látható, ez is egy újabb eset, ahol egy civil akadályozott meg önvédelmi fegyverrel tömeggyilkosságot.

Forrás:
http://www.wesh.com/article/bystander-shoots-gunman-who-opened-fire-at-back-to-school-festival/22644506
https://bearingarms.com/tom-k/2018/08/06/armed-florida-citizen-stop-park-shooting-proves-past-naysayers-wrong/

 A helyszínről videó is készült (a lövések 8:30 percnél történnek): Your Website Title <


Posted by Dwight D Harv Harvey on Saturday, August 4, 2018

-->