Pages

2010. október 11., hétfő

Nyílt fegyverviselés - puska, shotgun, karabély

Joga van-e ahhoz egy átlagos civilnek az Egyesült Államokban, hogy a legálisan megvett puskáját, shotgunját, vagy karabélyát a vállára dobja és sétáljon egyet a város utcáin? Erre próbáltam meg választ találni az Interneten. (Ez csak egy kis betekintés, senki ne innen szerezze be a tudnivalókat a témáról.)

Az egyik legnagyobb nyílt fegyverviselő fórumon valamiért nem szeretik még a kérdést sem, külön szabályt hoztak rá, hogy ők csak pisztolyról és revolverről beszélgetnek, hosszú fegyverek nyílt viseléséről nem.

A válasz pedig egyszerű: IGEN. Aki legális úton vesz egy hosszú fegyvert, akkor az kimehet vele az utcára és nyíltan viselheti, sétálgathat vele. A szabályok persze vonatkoznak rá, mégpedig a 16-11-127(d)(2) szabály, miszerint lőfegyvert tilos bevinni alkoholt felszolgáló helyekre (bárok, kocsmák), bíróságokra, kormányhivatali épületekbe, börtönökbe, templomokba (illetve minden imádkozó épületbe), óvodába, (a legtöbb helyen) iskolába, bankba, atomerőműbe és még pár helyre. (Különleges engedélyekkel néhány hely kivétel lehet.) Ha viszont ezt mind betartja az ember, akkor nyugodtan a vállán hordhat akár egy félautomata AK-47 variánst is, töltve, betárazva.

Amit még megemlítettek a fórumokon az az, hogy a rendőrőrsöket nem érdemes faggatni, mert nem akarják elmondani az igazat (azért, mert kényelmesebb nekik, ha az emberek még csak nem is tudnak a saját jogaikról). Ha nem egy nagyon megfizetett ügyvédet kérdezel, akkor ő se fogja megmondani. Pénz beszél. A rendőrőrsöt amúgy is felesleges felhívni, ugyanis ha az ember felhívja őket, akkor többnyire ők se tudják a törvényt és ha hívja őket egy érdeklődő, akkor a választ úgy fogják előkotorni a törvénykönyvből. Az ATF (Alcohol Tobacco Firearm) állami hivatala sem fog segíteni, mert ők az ország törvényeit tudják, az államok külön törvényeiről nem adnak felvilágosítást. Ha valaki pontosan akar tudni mindent, annak jogi könyveket kell vennie és kemény összegeket kell fizetnie egy ügyvédnek, hogy egyáltalán szóbaálljon vele.

Persze ahogy a pisztolyok és revolverek esetében, nincs egyetemes állami szobályzás. Az ország tövénye kimondja ezt és ezt, aztán az egyik állam ilyen szabályt hoz, a másik állam olyat, aztán az egyik polgármester kiadja ezt a városi szabályt, a másik polgár meg más szabályt ad ki. Magyarán hiába van joga az embernek, azt egy városi polgármester egy tollvonással elveszi. Elméletileg nem, de gyakorlatilag előfordul. Ha nem fordulna elő, akkor az Egyesült Államok minden egyes államában engedélyezett lenne a nyílt fegyverviselés. Ehelyett 44-ben engedélyezett, 6 államban viszont tiltott. Ahol nem is tiltott, aki egy puskával megy utcára annak fel kell készülnie arra, hogy a rendőrség meg fogja állítani és fel fognak neki tenni egy sor kérdést.

A legelhíresültebb eset egy Obama kampány alatt történt, ahol is többen megjelentek fegyverekkel, egy férfi pedig egy puskával a hátán.

2010. szeptember 29., szerda

Amerikai alkotmány - Bill of Rights - 2nd Amendment

1789. január 1-jével lépett hatályba.

A magyar Wikipédián az amerikai alkotmánnyal kapcsolatban kihagyták a legfontosabb részeket. Annyit írnak a második cikkelyről, hogy "a fegyvertartás joga". Ettől azért jóval többről szól.

"A well regulated Militia being necessary to the security of a free State, the right of the people to keep and bear arms shall not be infringed."
Fordítás:
"A szervezett civil fegyveres csoportok (milíciák) szükségesek az állmok szabadságához, az emberek fegyvertartásának joga nem sérülhet."
Egy szóval a második cikkely nem csak a fegyvertartás jogát biztosítja, hanem azt is, hogy civilek fegyveres csoportokat alapíthassanak.

A telepesek a következők miatt tartották fontosnak a fegyvertartást:
- Az antidemokratikus (agresszor) kormányok kordában tartása
- Más országok szembeni védelem
- Belső lázadás (zavargások) visszaszorítása
- Önvédelem
- Bűnüldözés segítése
- Saját civil fegyveres csoportok kialakítása

A második cikkely több mint 220 éve van érvényben.



2010. szeptember 28., kedd

Lőfegyvertartásról - Hozzászólás 3.

Talán ez lesz a legutolsó válasz a http://hovane.blogspot.com/2010/09/velemenyek-lofegyver-tartasrol-2.html blog számára, mert szerintem sikeres volt az eszmecsere.

A válasz:

Szerintem a rendőrség valószínűleg tudná kezelni a fegyver-nyilvántartást. Pár hónap alatt betanítanák nekik vagy nyitnának egy külön ügyosztályt ami csak ezzel foglalkozna. Ha nem is tökéletesen de a gázpisztolyokat és egyéb "fegyvereket" már most is nyilvántartják. Csak ki kellene egészíteni a feladatkört.

Azzal egyetértek, hogy Amerikában könnyebb illegális úton lőfegyverhez jutni. De tudod, a szabadságnak ára van. Jelenleg viszont Magyarországon van egy csomó bűnöző, lőfegyverekkel, akiknek vannak összeköttetéseik és van egy csomó áldozat, akinek semmilye sincs mert ő viszont betartja a törvényeket. A bűnöző azt vesz amit akar, a törvénytiszelő állampolgárnak meg minden tilos.

Hogy ki hogy használná a fegyverét, arra lennének a törvények. A kését se használja mindenki úgy ahogy kéne. Se az autóját (Stohl). Aki törvényt sért, az elveszíti a jogait. (Normál esetben.)

Szegény alatt olyan embert értek, aki nem rendelkezik állandó, és rendszeres jövedelemmel, aminek a mértéke azért több mint a minimálbér.
Mondom én, hogy rám gondoltál. Nekem van állandó jövedelmem, de sajnos nem keresek sokat. Tehát nekem ne legyenek jogaim?
Mondok egy példát (mint minden példa, ez is sántítatni fog): 18 éves kor alatt nem lehet alkoholt venni a mai magyar törvények szerint. És számold össze, hogy hány 18 év alatti részeg szombatonként, hiába ellenőrzik, és büntetik az alkohol kiadási törvény betartását. Azonban a fű illegális, és ezáltal nehezebb is hozzájutni, mint a sörhöz.
Az alkohol dolog azért nem jó példa, mert nem ellenőrzik igazán. Aki elad 18 év alattinak alkoholt, az fizethet pár tízezer forintos büntetést. Szabálysértés, nem bűncselekmény. Ez nem visszatartó erő.
A drogosnál is ez van, csak akkor kapnak nagy büntetést, ha nagy tételben árulják. A rendőrség nem kezeli komolyan ezeket a dolgokat. Nem mondanám, hogy a drogokhoz nehéz hozzájutni. A diszkókban régen 20 forintért mentek az amfetamintabletták. A saját szememmel láttam, hogy pár százasért cseréltek gazdát azok a drogok. Régen volt, de gondolom azóta csak súlyosabb lett a helyzet. Pedig tiltott drogok.

Lehet, hogy ezért sokan megköveznének, de én sok időstől még a jogosítványt is elvenném.
A legvédtelenebbektől elvenni az önvédelemhez való jogot? Természetesen ezzel én soha nem értenék egyet. Én látom, hogy itt milyen esetek vannak, a kisöregek százával, ezrével kergetik el a bűnözőket egy-egy kispuskával vagy .38-as revolverrel. Az egyik feliratozott videóban is van egy részlet, az öregek alig tudnak járni, de az otthonukat mégis megvédték.
Ezzel szemben mi történik Magyarországon? Levágják az idős nők lábát és kinyomják a szemét, majd kivégzik őket. Nem lett volna jobb, ha legalább esélye van a túlélésre?

Bár én nem vagyok lőfegyverhez értő ember, úgy tudom, hogy a fegyvert karban kell tartani…
Ha nem igazán használod, akkor nem feltétlenül. 3-6 havonta megolajozod. Ha használod, akkor utána letakarítod. Nem fog szétrohadni se a műanyag, se a rozsdamentes acél, se a krómozott acél. Ezek a fegyverek nem öntöttvasból vannak. Elég őket néha leolajozni illetve használat után kipucolni.

A képek alapján 20-30 évesek. Ha más nem, nézd meg a kezüket, sokat elárul…
Gyerekek, vagy idióták az mindegy. Legközelebb majd hülyülés közben egy késsel szúrják le egymást, vagy lelökik egymást a lépcsőn. Ilyen a világ, vannak benne idétlenek, akik addig ökörködnek, míg az egyikük megsérül. De miattuk büntetni a normális embereket elég alkotmányellenes és jogellenes. Kisebbség miatt többséget büntetni, vagy bűnözők miatt ártatlanoktól jogot elvenni nem lehet. Már demokráciában. Diktatúrákban tényleg az a gyakorlat.

Ha váratlanul meg akarnak késelni, azt nem tudod kivédeni, még fegyverrel sem, viszont a támadó így könnyebben megszerezheti a lőfegyvert, miután lebökte a fegyverest.
Ennek és az utána leírt soroknak nincs értelme. Ha eljátszol a gondolattal, akkor le lehet írni ilyen történeteket, épp csak a statisztikák és a valós élet történetei cáfolják. Ahol sok a jogkövető állampolgárok kezében a fegyver, ott alacsonyabb a bűnözési arány. Ahol tiltják a fegyvertartást, ott pedig magasabb.

Mondok egy példát. Itt az elmúlt 2-3 évben duplájára nőtt az éves fegyvereladás. 6%-9%-al csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, csökkent a gyilkosságok száma, csökkent a nemi erőszakok száma.

Biztos vagy benne, hogy minden 18 év feletti ember, aki fegyvert tudna venni, az törvénytisztelő?
Aki eddig mintaéletet élt, azt nem lehet megfosztani a jogaitól. Ami működik északi, déli, nyugati és keleti országokban, az működne Magyarországon is. Magyarországon arányaiban nincs több bűnöző és nincs több buta ember mint más országokban.

Szerintem aki fegyvert tudna venni, annak jó része nem törvénytisztelő.
Ezt mire alapozod? Nem hinném, hogy Magyarorzság 51%-a bűnöző lenne. Vagy szerinted több mint 5 millió embert börtönbe való?
Nem is értem a kérdés. Tehát aki soha nem követett el semmit törvénytelenséget az nem törvénytisztelő? Ennek a kijelentésnek semmi értelme.

A politikával kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy nem lehet kiválogatni, hogy te baloldali vagy, neked itt egy puska, te jobboldali, akkor neked jogodban áll céltáblának lenni, vagy épp fordítva.
Aki nem követ el erőszakos bűncseleményt, annak joga van a fegyveres önvédelemhez. Illetve joga lenne hozzá. Ez szerintem inkább emberjogi kérdés és nem politikai. Nem számít hogy ki balos vagy ki jobbos. Az a fontos, hogy rendes ember-e.

Keress rá az amerikai milícia mozgalomra. Sok tízezer tagjuk van, a kedvenc fegyvereik az AK-47-es és az AR-15-ös, de komoly katonai arzenállal rendelkeznek, a fegyvertípusok listája elég hosszú. Itt egy pár videó róluk:






Itt ilyen csoportok vannak. De ezek a politikai csoportok se csinálnak semmi törvényelleneset. Általában kijárnak lőgyakorlatra, esküt tesznek az alkotmányra, 2 célbalövés között piknikeznek, néha beszélgetnek és persze jótékonykodnak is. Hajléktalanoknak osztanak ételt, katasztrófánál segítenek bajba jutott embereken.

Tehát azt mondod, hogy ha akármilyen kormány fogná magát és most gumilövedék helyett igazi "éles" fegyvereket vetne be az emberek ellen, akkor az lenne a gond, ha valaki visszalőne? Az alkotmány második pontja nem csak arról szól, hogy mindenkinek joga van a fegyverviseléshez, hanem arról is, hogy a nemzet csoportokba tömörüljön és megvédje magát az elnyomástól. Tudod, maga a függetlenségi háború is erről szólt és pont ilyen emberek harcoltak az Angol elnyomók ellen, mint ezek itt a videókon és a képen. Csak akkoriban még egy kicsit fejletlenebb fegyverekkel és más ruhában.

De ha Magyarországot vesszük alapul, akkor se lenne igazad. Gondolj bele, a rendőrség gumigolyókkal lőtt a tömegbe. A tömeg viszont nem tett semmit, csak köveket használt. Talán tiltott a gázspray, a gázpisztoly, a számszeríj? Ez mind tartható, mégsem használtak ilyen eszközöket az utcán. Csak köveket. Még tankot is elkötöttek, mégse hajtottak át vele a rendőrsorfalon, pedig megtehették volna. Minden politikai gondolat nélkül csak annyit mondok, hogy ha még a gumigolyós revolvert se viszik utcára egy tüntetésen, akkor az "élest" se vinnék. Kocsija mindenkinek van, mégse hajtott át senki egy rendőrön sem, de még a legdurvább harcokban se történt semmi ilyesmi. Németországban se szokott, a Görögöknél se. Kő, botok és molotov koktél az egyik oldalon, könnygáz, gumigolyó és vipera a másik oldalon. Politikai állásfoglalás nélkül, szigorúan a tényeket figyelem bevéve.

Szerintem mindenki tagja vagy támogatója valamilyen csoportnak. Sok ember vallásos, sok ember megy el szavazni, sok ember támogat pártot vagy civil szervezetet, mindenki beletartozik valamilyen baráti társaságba közös hobbival, közös nézetekkel. Talán csak a megkeseredett, egyedül maradt emberekre nem vonatkozik a valahová tartozás.

Itt még a rendőrségen, katonaságon és egyéb fegyveres testületeken belül is alakulnak csoportok, amik politikaiak. Külön esküt tesznek az alkotmányra, ők is lőni járnak. Nézz utána a következőknek: Oathkeepers, 3%. Ha azt tenné például az amerikai kormány amit te mondasz, akkor a hivatalos állami  fegyveres testületek  jelentős részétől is el kellene venni a fegyvert.
Én a legmesszemenőbbig nem vagyok idealista, lehet, hogy ezért vannak negatív irányú feltételezéseim.
Idealista én sem vagyok, inkább realistának mondanám magam. A számadatoknak, bizonyított statisztikáknak hiszek. És persze hiszek az emberi jogokban és a szabadságban, ezért indítottam el ezt a blogot.

Tulajdonképpen ugyanazt mondjuk, csak szerinted egy támadásnál a gázspray vagy hasonló önvédelmi eszköz a helyes megoldás, szerintem meg egy pisztoly.

2010. szeptember 23., csütörtök

Lőfegyvertartásról - Hozzászólás 2.


A http://hovane.blogspot.com/2010/09/velemenyek-lofegyver-tartasrol.html kiváló vitapartnernek bizonyult. Íme a blognak szánt válaszom:
"A magyar társadalom alatt nem csak az egyszerű állampolgárokat értettem, hanem a rendőrséget, a bürokratikus jogszolgáltatást, végrehajtást stb. Szerintem amíg dilettáns emberek ülnek bizonyos székekben, addig nem szabad döntéseket hozniuk."
A rendőrség jelenleg a gázpisztolyokat sem tudja helyén kezelni. Rengetegen panaszkodnak rosszul kitöltött engedélyekre és kártyákra. Később belerázódnának a folyamatba. Nem lehet emberek jogait elvenni csak azért, mert a rendőrség vagy valami hivatalnokok nem eléggé felkészültek. A rendőrség elvileg szolgál és véd, nem jogokat von meg. Ez a politikusokra is érvényes kellene hogy legyen.

"Chicago csak egy hasonlat, az 1900-as évek eleji chicagoi állapotokra utaltam.

Véleményem szerint több bűncselekmény történne, ha több lőfegyver lenne az utcán."
Az 1900-as évek beli Chicago-ról nem tudok sokat, viszont a jelnlegi városokról annál többet. Ahol fegyvereket tiltottak be, ott nőtt a bűnözés. Betiltották a fegyvereket nagy amerikai városokban, betiltották Angliában, Ausztráliában. Több lett a bűnözés. Meghozták a Brady (fegyvervásárlást korlátozó) törvénycsomagot. Semmi nem változott bűnözést illetően. Hiába lett a sok tiltás, nem javult a közbiztonság. Inkább romlott.
"És szerinted nincsen baj a kiképzés minőségével? :) "
A rendőréség képzésével baj van, de más országban sem működik tökéletesen a rendőrség. Amerikában is vannak hiányosságok. Viszont a rendőrség képzetlensége miatt nem lehet embereket eltiltani az övédelem jogától. Sőt, ha képzetlen a rendőrség, vagy nincs elég rendőr, akkor méginkább csak saját magára számíthat az állampolgár. (Nézd meg az Ohio-ról szóló videót, amit feliratoztam!)

"Nem arra gondoltam, hogy náthásan nem lehetne lőfegyvered :)

Az orvosi vizsgálatot úgy értettem, mint orvosi pszichikai vizsgálatot. Ne egy gyorstalpalón végzett pszichológai asszisztens végezze a vizsgálatot, hanem egy hozzáértő pszichiáter.
Ha valaki pszichés zavarokkal küzd, annak már van orvosi/rendőrségi múltja. Így szűrik ki itt is az embereket fegyvervásárlásokkor. Szükségtelen a vizsgálat.

"Azért kötném anyagi feltételhez, hogy valaki ne a fegyver segítségével akarjon pénzt szerezni. Ha már ott van a szekrényében a pisztoly, könnyebben elcsábul, mint ha utána kellene járnia, és meg kellene vennie a fegyvert."
Tehát akkor igazam volt, hogy csak gazdagoknak adnál fegyert. Mi van ha valaki nagyon szegény és egy éven át gyűjt egy kis pisztolyra? Nem vehetne semmit, mert nem gazdag? Én nagyon sokáig gyűjtöttem a puskámra és nem mondhatnám, hogy sok pénzem lenne. Ennyi erővel engem is simán eltilthattak volna a fegyvervásárlástól.

Legális fegyverekkel szinte soha nem követnek el bűncselekményeket. Főleg nem úgy, hogy ott van egy fegyver és majd ő megy és kirabol vele egy bankot. Ilyen nincs. Aki ilyet tervez, az illegális úton veszi meg a fegyvert a bűncselekményhez. Ennyi erővel a kést is gazdagsághoz lehetne kötni, mert most késsel követik el a rengeteg rablást. Legalább is Magyarországon biztosan.

Itt puska és shotgun vásárlásnál adnak az ember kezébe 2 papírt és hazaküldik. Az egyik papíron van pár jogi tudnivaló, a másik papíron pedig biztonsági előírások vannak. (Később majd beszkennelem a papírokat amiket kaptam.)
"Lehet, hogy az 1 év szűk időintervallum.

Viszont logikusnak tartom, hogy megújítsák az engedélyt, mert az ember változhat (változik) fizikailag, szellemileg stb. Nem elég, hogy az illetőnek van fegyvere, azzal tudni kell bánni. Erről tenne vizsgát az, aki hordja az eszközt (hordás, elővétel, szituációs lövészet stb.)"
Tehát ha valaki öreg, az automatikusan elveszítené a fegyvertartáshoz való jogát? Csak azért, mert nem kapcsol villámgyorsan, vagy le van lassulva, az még nem jelentheti azt, hogy ne védhesse meg saját magát. Ha olvasod a híreket láthatod, hogy leginkább pont az idős emberek a bűnözők célpontjai. Van, hogy naponta ölnek idős embereket. Hányan élték volna túl a támadásokat, ha mondjuk a támadáskor a levegőbe tudtak volna lőni egyet? Ha csak egy ember megmenekül, már az is számít!

Valahogy nem is tudok elképzelni tömegesen 80 éves nyugdíjasokat, ahogy szituációs lövészeteken vesznek részt. És hogy is lenne a dolog? A 40ezer forintos nyugdíjból utazgasson, fizessen engedélyeket, illetékeket? Már az is nagy gond lenne nekik, hogy egy tanyáról eljussanak a legközelebbi nagyvárosba.

"Azért veszel fegyvert, hogy porosodjon? Ugyan, ha azért veszel fegyvert, mert tartasz attól, hogy használnod kell, akkor azzal foglalkozni kell, főleg, ha az utcán akarod hordani. A tartás, mint az otthon védelmi eszköz nyilván más elbírálásban kellene, hogy részesüljön."
A legtöbb ember -ha otthon tartja- nem fogja folyton babusgatni a fegyverét. Beteszi a fiókba és akkor veszi elő, ha hallja, hogy épp kirabolják a házát. Nem fogja naponta pucolgatni, olajozgatni.
"A szülőkre vonatkozó résszel maximálisan egyetértek.

A szúrópróba szerű ellenőrzést szintén az utcán hordott fegyverre értem.

Az otthonban pedig ellenőrizni kellene, hogy van-e fegyverszekrény, az előírtaknak megfelelően van-e kialakítva stb. Én sem szívesen élnék egy olyan országban, amikor a rendőr bármikor betoppanhat."
Nem tudom, hogy mit ellenőrizhet a rendőr az utcán, azt tudom, hogy aki rendőrrel találkozik itt, annak kötelessége jeleznie a rendőr felé, hogy van nála legálisan tartott fegyver és engedélye van hozzá. Ezt a rendőr elkönyvelheti, talán mondhatja, hogy amíg tart az igazoltatás, közúti ellenőrzés addig adja át a fegyvert. Ez utóbbit bevallom nem tudom.

A fegyverszekrényt kétélű dolognak tartom. Ha elzárva tartasz mindent, akkor lehet, hogy pont nem jut időd arra, hogy elővedd egy súlyos helyzetben. Persze ez talán nem lenne annyira rossz dolog, főként ha egy személynek több puskája lenne otthon.

"Sarkítok: nem szeretném, ha a szomszédomnak egy 88-as flak figyelne a hálószobájában.

Önvédelemre, az otthon védelmére tartsanak revolvert, de ne egy automata géppisztolyt."
A 88-as flak az nem pisztoly, revolver, puska vagy shotgun. Az egy ágyú. Itt most nem ezekről van szó. Az automata géppisztolyokkal nem tudom mi a baj, itt tartanak az emberek azt is -$200 adó és sok papírmunka után-, de aki legálisan kitölt egy fél tonnányi nyomtatványt, az biztos, hogy nem fogja rossz dologra használni az így megszerzett fegyverét.

"Szerintem ezen kellene változtatni. Szerinted nem? Úgy vélem, hogy bármilyen erőszakos bűncselekmény esetében szigorú legyen a büntetés, függetlenül attól, hogy volt-e lőfegyver az esetnél, vagy sem."
Ez pontosan így van, de sajnos nem látom reálisnak az elképzelést. Ez megint csak a politikusokon múlik, tőlük viszont jót ne várjon az ember.

"Részben igazad van. Hülye emberek mindenhol vannak, de én úgy gondolom, hogy ezeknek a hülye embereknek kevesebb esélyt kell adni, hogy súlyos hülyeségeket csináljanak."
A cikkből az sem derült ki, hogy hány évesek voltak ezek a fiatalok. Úgy tűnik, hogy még nem voltak 18 évesek, tehát ha mondjuk az amerikai törvényeket nézzük, elvileg hozzá se juthattak volna semmilyen fegyverhez. Hiába a jó törvény, ha van 1-2 ember aki nem tartja be őket. Pár ember miatt viszont nem lehet egy egész országot büntetni.

"Ha valaki meg akar verni, azt könnyebb kivédeni, mint ha le akar lőni."
Ha van nálad fegyver, akkor nem verhetnek meg és nem késelnek meg. Legálisan vásárolt fegyverrel senki nem fog lelőni, mert aki bűnöző, az a törvény szerint nem juthat fegyverhez. Ha a bűnöző tudja, hogy bármelyik járókelőnél lehet önvédelmi fegyver, akkor nem biztos hogy olyan magabiztosan támadnák meg az embereket az utcán. Még ha illegális fegyvere lenne a bűnözőnek még úgy is aggódhatna, mert tudná, hogy a járókelő esetle visszalőhet rá. Most nem kell ilyesmitől tartaniuk.

"Ha minden 18 éven felüli embernek lehetne fegyvere, szerinted a fegyveres rablások száma mennyivel nőne meg? Szerintem sokkal. Aki most késsel fenyegetőzik, az a lazább fegyvertartási törvények miatt lőfegyverrel fenyegetőzne. Szerintem."
Nem minden 18 éven felüliről van szó, hanem minden törvénytisztelő 18 éven felüliről. Aki törvénytisztelő, az pedig nem fog se rabolni, se másokat terrorizálni. Aki nem törvénytisztelő, vagy mentális problémás, azt a NICS vizsgálat szűrné ki.

"És itt nem szeretnék Amerikai, vagy Nyugat-Európai példára válaszolni, mivel ott mások a körülmények: a társadalmi berendezkedés, a rendőrség, a törvényhozás és végrehajtás, az emberek mentalitása stb."

Jó, hagyjuk el egy pillanatra a nyugati példákat. Nézzük Oroszországot! Bár az, hogy mi számít fegyvernek nagyjából megegyezik a Magyarországon lévő törvényekkel -csak nem a Szovjetuniótól vette át ezt Magyarország?-, a fegyverhez jutás mégis elérhető a civilek számára is.

Mit ír a Wikipedia?
"According to Russia's gun laws, Russian citizens can buy smoothbore shotguns, such as Saiga 12, gas pistols, or revolvers shooting rubber bullets. Safe use of this arsenal for five years allows purchase of a rifle or carbine.

In Moscow alone, some 400,000 people legally keep 470,000 weapons."
Fordítás: "Az orosz törvények szerint az állampolgárok vehetnek shotgunt, mint például a Saiga 12, gázpisztolyokat, gumilövedékes revolvereket. Ha valaki 5 éven át helyesen használja ezeket, akkro vásárolhat golyós puskát illetve karabélyt.
Csak Moszkvát tekintve 400ezer ember tart legálisan 470ezer fegyvert."

Nem mondható, hogy Oroszországban ne lenne bűnözés, hogy az ottani politikai múlt jobb lenne a magyar múltnál. Inkább rosszabb történelmi helyzete volt az orosz civileknek. Mégis sokkal több joguk van most a fegyvertörvények szempontjából, mint egy átlagos magyar embernek.

2010. szeptember 22., szerda

Lőfegyvertartásról - hozzászólás

Az eredeti blogbejegyzés


"Egy korábbi posztban említettem, hogy a magyar társadalom még nem készült fel arra, hogy az átlag ember éles lőfegyverekhez jusson az otthona, vagy a személyes védelme céljából."
A magyar társadalom igen is felkészült arra, hogy fegyvert tartson. A magyar ember semmivel nem hülyébb mint John Smith farmer Nebraská-ban. Aki fegyvert akar, töltsön ki valami rövid, egyszerű tesztet amiből kiderül, hogy tudja az alapvető biztonsági előírásokat, jogi dolgokat (ne fogd másra a fegyvert, ne tedd az ujjad a ravaszra, csak ha épp lőni készülsz, minden fegyvert kezelj úgy, mintha töltve lenne, stb.) és ennyi.

Miért más egy olyan amerikai, aki úgy vesz fegyvert, hogy semmit nem tud róla, mint egy olyan magyar aki úgy venne fegyvert, hogy semmit nem tudna róla?
"Ha egyik napról a másikra szakadna a nyakunkba a fegyver liberalizáció, akkor Budapestből gyorsan Chicago lenne."
Erre nem hinném, hogy lenne bizonyíték. Főleg úgy, hogy Chicago-ban pont hogy van fegyverkorlátozás. Főnixben, Arizona-ban nincs. Utah államban van a legengedékenyebb fegyverszabályozás. Érdekes, hogy pont arról az államról nem sokat beszélnek bűnözés kapcsán.

Budapest már most is Chicago. Lövöldözés van, késelés van, rablás van. Magyarországon évente 200-300 gyilkosság történik. A gyilkosságokról és az egyéb bűncselekményekről alig számol be a sajtó, nagy részük sose jut el az emberekhez. Nem is beszélve, hogy a bűncselekmények nagy hányadát be se jelentik.
"A magyar rendőrség sincsen kiképezve arra az esetre, hogy a lőfegyver mindennapos lenne az utcán."
Ha a magyar rendőrség nincs kiképezve arra, hogy fegyverrel nézzenek szembe, akkor ott már nagyon nagy baj van. Nem a veszélyes helyzetek oktatása az első dolog amit elméletileg megtanulnak?
"A vásárlást szigorú feltételekhez kötném, amiben orvosi, anyagi, pszichológiai és fizikai kikötések lennének."
Ezt így soha nem támogatnám. Orvosi vizsgálat? Ha köhögsz nem lehet revolvered? Ennek semmi értelmét nem látom. Az anyagi kikötés is érdekesen hangzik. Aki gazdag annak lehet pisztolya, aki szegény, annak meg tilos lenne? A pszichológiai vizsgálatot még megérteném, viszont ha valaki erőszakos, annak valószínűleg van priusza, vagy összeütközésbe került már a rendőrséggel. Ez egy NICS típusú vizsgálatnál úgy is kiderülne. (Ha itt működik, akkor Magyarországon is működne.) A fizikai vizsgálat ugyancsak értelmetlenül hangzik.
"A fegyver viselési engedélyt nem csak egy vizsgához kötném, hanem időszakosan, mondjuk, évente újra kellene engedélyeztetni."
Ha jól tudom a fegyvervizsga 20ezer forint körül lehet. Gondolom az engedély sincs ingyen. Más se hiányozna, minthogy állandóan rendőrségre járjon az ember. Nem is értem, hogy mi értelme lenne a folyamatos engedélymegújításnak. Ha valaki elkövet valami erőszakos bűncselekményt, akkor úgyis elveszíti a fegyvertartáshoz való jogát. Ha viszont nem követ el semmit erőszakos bűncselekményt, akkor mi értelme lenne annak, hogy engedélyekkel zaklatnák a hatóságok? Ebből az lenne, hogy jól megemelnék az engedélyek illetékdíját és kész vagyonokat fizethetnének ki a fegyvertulajdonosok minden alkalommal. (Mindenki ismeri a magyar bürokráciát, ez biztos hogy így történne!)
"Az engedély újbóli megszerzéséhez a vizsga teljesítése lenne a feltétel."
Tehát évi 20-25ezer, csak hogy otthon a fiókodban porosodhasson egy revolver. Van akinek ez egy fél havi fizetése. (Az utiköltségeket és az elveszett időt már meg sem említem.)
"A vizsga tartalmazna elméleti, és gyakorlati feladatokat is, mint pl. hordás, elővétel, tisztítás, tárolás stb."
Nem tudom, hogy ezt miért kéne ezzel bonyolítani. Megvan a 4-5 szabály amerikában, jól megvan vele az ország. Ennyit meg is lehet jegyezni.
"A biztonságos tárolásra vonatkozó előírások betartását egy külön bizottságnak kellene szúrópróbaszerűen ellenőrizni."
A biztonságos tárolás alatt gondolom olyasmit értesz, hogy kulccsal zárt széfben tartani a fegyvert, lőszert a ház egyik részében tartani, azt is elzárva, a fegyvert a ház másik végében széfben tárolni. Hogy így hogy védené meg bárki is az otthonát az más kérdés. Valószínűleg sehogy.
Elmondom, hogy én hogy tartom a puskámat. Asztalon, töltetlenül. Egy töltött tár pedig az asztal mellett van egy lőszeresdobozban. Így.

Ha gyerek van egy háznál az más kérdés, de a túlzott tárolási szigorítások helyett jobb ha az ember megtanítja a gyerekét a fegyverekkel kapcsolatos biztonsági dolgokra. Ez a szülők felelőssége.

A szúrópróba szerű ellenőrzés pedig. Nem is tudom hogy mondjam. Beront két rendőr a házadba, csak úgy, kutakodnak, vizsgálódnak. Mivel a házkutatási parancs megszerzése csak akkor lehetséges -tudomásom szerint-, ha a nyomozó hatóságok szerint bűncselekmény esete forog fenn egy épületben, így gondolom úgy érted, hogy házkutatási engedély nélkül mennének be a bizottság tagjai. Ilyet nagyon nem lenne jó eljátszani.
"Önvédelemre, birtokvédelemre csak bizonyos kaliberű, típusú stb. fegyvereket kellene engedélyeztetni, és ha valakinél mást találnak, azt szigorúan meg kellene büntetni."
Hogy érted azt, hogy "bizonyos kaliberű"? Ha felnézel egy komolyabb fegyvertbolt weboldalára, legalább 100 féle kalibert találsz. Nem mindegy, hogy valaki .45-ös pisztollyal védi a házát, vagy egy .308-as kaliberű puskával? A .45-ös talán praktikusabb lenne, de hogy ki mit választ, azt miért holmi rendőrszázados határozná meg? Semmi közük hozzá. Nekem 5.56-os puskám van, .223-as lőszerrel töltve. Tudom, hogy egy sörétes shotgun jobb otthonvédelemre, én mégis ezt választottam. Miért? Nem mindegy? Azt veszek amit akarok és senki ne szóljon bele, se politikus, se rendőr, se más. Persze van ahol az Egyesült Államokban is vannak értelmetlen szabályok, de ha már Magyarországon változtatna valaki a törvényeken, akkor legyenek jó törvények.
"Mondanom se kell, hogy a fegyverrel való visszaélés súlyos büntetést vonna maga után."
Ez most is így van. Már ha nem politikus az elkövető. Aki a múltkor fegyverrel fenyegetett meg egy biciklist az azóta sincs börtönben. Pedig már évekkel ezelőtt törtönt az eset.
És persze a tesco-s lövöldözőket se érdeklik a szigorú fegyvertörvények.
"Az alábbi cikk jó példa arra, hogy nem felkészült emberek számára milyen veszélyt jelenthet egy éles fegyver, ami óhatatlanul is betör a hétköznapi ember életébe:"
Nem, az a cikk csak arra jó példa, hogy hülyegyerekek vannak a világon. Ennyi erővel diszkós autóbalesetes cikket is idézhetünk, balesetek történnek, hülye fiatalok is vannak, bármi lehet veszélyes, idétlenkedő fiatalok még a lépcsőn is lelökhetik egymást. (De azért a lépcsőt csak ne tiltsuk be.)
"Szerintem minél könnyebb fegyverhez jutni, annál kisebb a közbiztonság."
Ennek semmi értelme. Ha neked a kabátod zsebében lenne egy pisztoly, nem éreznéd magad biztonságban egy sötét utcában? Fegyverhez jutni pedig könnyű. Már illegális úton. Legális úton meg mondhatni lehetetlen. De amelyik bűnöző fegyvert akar, az megtalálja a módját a fegyverbeszerzésnek.

Ajánlom a figyelmedbe ezt a videót: