Pages

2019. december 30., hétfő

Legális fegyverviselő miséző állította meg a tömeggyilkolni akaró őrültet

Texas, USA: - Egy sörétes puskás férfi sétált be egy texasi templomba, a vasárnapi mise alatt. Ott tüzet nyitott de nem jutott messzire a tervével, ugyanis egy a misén résztvevők közül volt aki azonnal fegyvert rántott és lelőtte az őrültet. A közbiztonságért felelős hivatalos személy azt nyilatkozta a sajtónak, hogy voltak akik hősiesen szembeszálltak az elkövetővel, így valószínű hogy elég sok emberéletet megmentetettek. Texas-ban az engedéllyel rendelkező emberek vihetnek fegyvert templomokba, ha a templom külön ezt nem tiltja. A viselés azóta téma, hogy 2017-ben egy másik alkalommal de szintén Texas-ban senki nem tudott visszalőni és 26 ártatlan halott lett egy templom elleni támadásban. Szerencsére ezúttal volt lehetősége a templomban lévőknek a védekezésre. Texas-i templomokban idén szeptember óta legális a fegyverviselés, ami úgy tűnik hogy a lehető leghatásosabb törvényváltoztatás arra hogy a templomok biztonságosabbak legyenek.

Két ártatlan áldozat halt meg, a harmadik halott úgy tűnik hogy az elkövető akit lelőttek a legálisan fegyvert viselő védekezők. 

 Az állam kormányzója, Greg Abbott nyilatkozatot tett, amiben kijelentette a következőket: "Hálás vagyok a templomba járőknak akik gyorsan reagálták és elintézték a lövöldözőt, mielőtt még sok életet követelt volna a helyzet."

Videó:

 A templomi tömeggyilkossági kísérlet csak néhány órával az után történt, hogy egy New York-i zsidó közösségre támadt egy macsétás fekete férfi, ahol 5 embert sebesített meg. Jelenleg a zsidó közösség fegyvert fogott és vigyáznak egymásra. (Fotók)

https://www.usatoday.com/story/news/nation/2019/12/29/texas-church-shooting-gunman-opens-fire-near-fort-worth/2769428001/ 
https://www.toddstarnes.com/values/shock-video-armed-worshipers-take-down-gunman-in-texas-church/ 
https://www.thetruthaboutguns.com/2-dead-1-wounded-in-fort-worth-church-shooting-armed-security-subdued-him/ 

"the gunman walked up to a server during Communion with a shotgun and began firing until another church member shot the suspect." 
“We have a couple of heroic parishioners who stopped short of just anything that you can even imagine, saved countless lives." 
Gov. Greg Abbott issued a statement of condemnation for the "evil act of violence" at a place of worship. "I am grateful for the church members who acted quickly to take down the shooter and help prevent further loss of life," Abbott said.

Frissítés:
http://www.kaliberinfo.hu/hirek/texasi-templomi-lovoldozes-fegyveres-civilek-vs-amokfuto/

Frissítés #2:

A Dallas-i NBC 5-ös csatorna hírei szerint az elkövető egy 43 éves bűnöző férfi akinek nem lehetett volna legálisan lőfegyvere. Korábban lopásért és halált okozható fegyverrel elkövetett erőszakos támadásért is szembe került a hatóságokkal, mindamellett pár éve New Jersey-ben illegáis fegyver birtoklásért is elkapták. Körözés alatt állt egy harmadik államban erőszakos támadásért.

https://www.nbcdfw.com/news/local/river-oaks-man-identified-as-shooter-in-white-settlement-church/2283777/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése