A házát eddig kétszer törték fel, egyszer még az anyanyulat is ellopták a kicsinyei fölül, a Terrorelhárítási Központ fegyveresei mégsem a bűnözőkre törtek rá kedden hajnalban, hanem a 72 éves nyugdíjasra rontottak rá. "Nem a hatalmat akartam megdönteni, csak védekezni akartam azzal a kispuskával” – mondta a Nyékládháza és Emőd közötti hétvégi házas részen élő 72 éves férfi, akit azért vett őrizetbe a rendőrség a hét elején, mert egyik "jó" szomszédja bejelentette: fegyvert tart otthon.
A törvényt korábban még soha nem sértő férfit az ügyészség szerette volna előzetes letartóztatásban tudni, de a nyomozati bíró csütörtökön úgy döntött: elegendő, ha lakhelyelhagyási tilalom alá helyezi. Így otthonában látogathatta meg az egyik helyi lap. Mint mondta, tudja, hogy súlyos börtönévekkel fenyegeti a törvény az engedély nélküli fegyvertartást, de a kora miatt legálisan már nem birtokolhatna ilyen eszközt. Az újságírók ottjártakor éppen a kapuját szerelgette:
– Amikor láttam, hogy rendőrök állnak a ház előtt, mondtam, hogy hozom a kulcsot, egyikük mégis szétrúgta a kaput – mondta a férfi. A vásárban vette a puskát „Hallani a híreket, hogy idős embereket támadnak meg az otthonaikban. Amikor hozzám költözött a 93 éves édesanyám, nekem is el kellett gondolkodnom rajta, hogyan védem meg magunkat” – mondta az Emőd és Nyékládháza közötti hétvégi házas területen élő, a neve elhallgatását kérő 72 éves ezermester, akit kedden hajnalban a Terrorelhárítási Központ kommandósai ébresztettek és vettek őrizetbe.
– Eddig kétszer törték fel a házamat, de loptak már el tőlem a pincéből bort és pálinkát is. Volt, hogy az éppen megfialt, szoptatós anyanyulat vitte el a tolvaj a kicsinyei fölül; mind elpusztult. Nyáron csak egy szúnyogháló van az ajtón, ablakon; ha azt kivágja valaki, már benn is van. Ezért végiggondoltam, hogyan is védekezhetnék – mesélte a férfi.
–
Áramot nem vezethetek a kerítésembe, mert úgy járok, mint az a kesznyéteni gazda, a borba se rakhatok fagyállót. Ha harapós kutyát veszek, az még a végén kárt tesz a gyerekekben, a riasztók meg nem érnek semmit; mire ideér a segítség, mind a kettőnket megölhetnek. Ezért döntöttem úgy, hogy veszek egy kispuskát az ónodi vásárban – magyarázta indítékait az idős ember.
A hatóságokkal még soha összetűzésbe nem került férfi kedden hajnalban rendőrségi fényhidak villogására ébredt, s amikor pizsamában kiment az udvarra, kommandósokkal találta magát szemközt, akik – miután berúgták a kaput – a sárban hasra fektették és míg megbilincselték, a hátára térdeltek. Kell is a keménység… (Boon nyomán)
Erre a válaszom két régebbi feliratozott hírvideó:
72 éves férfi Magyarországon vs. 71 éves férfi az Egyesült Államokban
http://www.youtube.com/watch?v=DZxkOZEHtJ4
Kispuskás önvédelem Magyarországon vs. kispuskás önvédelem az Egyesült Államokban
http://www.youtube.com/watch?v=Zxf64Xzk-_M
Mást nem is írok. Ennyi is elég.