Pages

2019. február 24., vasárnap

Videó Blog - #36 - Megloptak a reptéren

Mindenki jobban teszi ha nagyon figyel a reptéren, mert lehet hogy pont azok lopják meg, akikről nem gondolná.

2019. január 23., szerda

Fegyveres háztulaj - 5 lelőtt rabló

Texas, USA - Houston város lövésekre riadt fel, amikor is éjjel 1 órakor egy háztulaj összetűzésbe keveredett 5 rablóval. Az 5 férfi be akart törtni az áldozat otthonába, mikor is ő fegyvert rátott és tüzet nyitott rájuk, 3-at agyonlőve és a maradék kettőt megsebesítve.

A rendőrségnek már csak össze kellett szednie a bűnözők holttesteit, a két sebesültet meg kórházba szállították.

 Az egyik bűnöző a ház előtt dőlt ki örökre, legalább 1 sebesült futva kezdett menekülni, míg a többiek az SUV kocsival menekültek a lövések elől - nyilatkozta a rendőrség. Az autó egy közeli póznának ütközött, ahol egy ember már halott volt a járműben. A rendőrség szerint egy másik férfi kiszállt a kocsiból és menekülni kezdett, de összeesett az utca végén, majd később ő is meghalt. A negyedik és az ötödik gyanúsított is megsebesült és mindketten a kórházban vannak.

 A ház körül a gyilkossági csoport nyomozói vizsgálódnak, a bűncselekmény helyszínén egyértelműen komoly tűzharc folyt, ahol is több tucatnyi (több mint 70!) lőszerhüvelyt találtak.

 Az áldozat szomszédja elárulta hogy két férfit látott a házba behatolni, nagy fegyverekkel, ahogy a többiek a kocsival lehúzódtak. Ekkor a szomszéd besétált a házába, és már hallotta is a lövéseket.

January 19, 2019 (Forrás Link)

2019. január 17., csütörtök

1 fegyveres háztulaj és 4 lelőtt rabló

Arizona, USA: 4 rabló tört be egy arizonai férfi házába, ő meg lelőtte mind a négyet. Az egyikük nem is élte túl az aznapi kalandot. 

 A Yuma megyei sheriff szóvivője azt nyilatkozta, hogy a férfi Január 3.-án, hajnali 1 órakor arra ébredt, hogy valakik be akarnak törni az otthonába. 

 "- A gyanúsítottak be akartak jutni a házba, hogy kirabolják, miközben a ház tulajdonosa otthon volt és rájuk lőtt néhányszor. Mind a négyüket eltalálta." 

 A helyi médiának azt nyilatkozta az esetet végignéző szomszéd, hogy a ház tulajdonosa figyelmeztette a behatolókat, a tudtukra adta hogy otthon volt, még a lámpát is kapcsolgatta nekik. De a betörőket nem érdekelte a figyelmeztetés és berúgták a hátsóajtót, meg a hátsó ablakot is betörték. Ekkor nyitott tüzet a tulajdonos, amivel mind a négy gyanúsítottat kiiktatta. 

 A KYMA csatorna riportere elmondta, hogy az egyik elkövető, a 28 éves Jessica Aynes a helyszínen életét vesztette. A másik három gyanúsított Edith Guerrero (36), Jaden James (18) és Leonardo Gonzalez (27). Mindhármuk komolyabban megsérült és kórházban ápolják őket.

(Link)

2019. január 16., szerda

Lazít a fegyvertartási szigoron Brazília elnöke

Megkönnyítette a fegyvervásárlást egy frissen hozott rendelettel a brazil elnök. Az intézkedés az első lépés ahhoz, hogy eltöröljék a 2003 óta életben lévő törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette a civil lakosság számára a törvényes fegyvertartást. 

"A brazil nép 2005-ben népszavazáson döntött arról, hogy garantálják számára a törvényes védelemhez való jogot, én pedig mint elnök, ezt használom most fegyverként" - fogalmazott Jair Bolsonaro. 

 A határozat megszünteti a brazil szövetségi rendőrség illetékességét a civil fegyvervásárlási kérelmek jóváhagyásában. 

A fegyvertartás kérdése Bolsonaro kampányígéretei között is előkelő helyen szerepelt . A rendeletet a kongresszusnak még jóvá kell hagynia, ha ez négy hónapon belül nem történik meg, akkor hatályát veszti. (Link)

2019. január 13., vasárnap

Női biztonsági őr fegyverrel állított meg egy bűnözőt aki egy AK puskával akart bemenni egy szórakozóhelyre

Alabama, USA: Egy fegyveres biztonsági őrt dícsér a Huntsville-i rendőrség, amiért a nő leterített egy AK típusú puskával felfegyverkezett bűnözőt. 

 Latoya, a biztonsági őr nő a Club 3208 nevű szórakozóhelynek dolgozott azon a hétfői napon, amikor verekedés tört ki. A verekedésben részt vevő Samuel Williams nevű férfit ezért kitessékelték az épületből. Latoya és a kidobó-csapat mindent megtett azért, hogy ha elfajulnának a dolgok, akkor ne essen bántódása a vendégeknek. 

 "- Odakint megyőződtünk róla hogy mindenki visszament az épületbe és hogy senki nem volt már kint csak az az egy személy és a biztonságiak" - nyilatkozta a WAAY31 TV csatornának. 

Ámbár, mikor Williams - aki egy elítélt bűnöző akinek legálisan nem lehetne lőfegyvere - odament az autójához, akkor a kocsijából kivett AK-típusú fegyverével tüzet nyitott. Ekkor Latoya megtette amit kellett. 

 "- Közeledett az ajtóhoz, közben meg lövöldözött, úgyhogy gyorsan döntenem kellett arról hogy mit tegyek. Rögtön mentem hogy megakadályozzam abben hogy bejusson a Clubba. Itt voltam az egyik kocsi mögött, ennél a mozgássérült parkolóhelynél, és a jármű mögött manővereztem ahogy ő meg a kocsi másik oldaán mozgott. Biztosnak kellett lennem hogy takarásban vagyok."

Lelőtte Williams-t, majd azonnal intézkedett segítségről is, miután meggyőződött arról hogy elmúlt a veszély. " - Nem azért vagyok itt hogy megöljek valakit. Láttam hogy a csípőjén találtam el, ami elég veszélyes így sérülésnél elvérzést okozhat. Nálam volt egy elsősegélycsomag és egy érszorító, ami mindenkinél kellene hogy legyen" - mondta Latoya. 

Williams-t ellátták a kórházban, aki ellen több vádpontban is ítélkezni fog a bíróság, többek között azért mert bűnözőként illegálisan tartott fegyvert. 

 Latoya örül annak hogy senki nem halt meg. 

"- Hálás vagyok azért hogy életben maradt. Majd egy nap rájön hogy lehetősége van arra hogy jobb döntéseket hozzon az életében."  

(Jan 4, 2019) (Forrás Link)

 

2019. január 8., kedd

Hatszázan tüntettek a fegyverjogokért Pennsylvania államban

Pittsburgh, Pennsilvania állam (2019. Január 7.): - Az elmúlt hónapban a Pittsburgh városa javaslatot tett a félautomata fegyverek, köztük az AR-15-ös puskák betiltására. Az indok annyi, hogy volt olyan eset az államban hogy ezt a fajta lőfegyvert használták gyilkosságra. A törvényjavaslat mellett a város polgármestere is lobbizik.

Az állam fegyvertartó polgárai viszont kijelentették, hogy a városnak nincs joga hogy ilyenfajta törvényeket hozzon, mivel ilyesn törvényeket csak állami szinten szavazhatnak meg, egy város nem kezdhet kénye-kedve szerint dolgokat betiltani, és főleg nem teheti meg egy város hogy elvegye a lakosság alkotmányos jogait. 

 A fegyvertartók egy tüntetést is szerveztek, ahol a fagyos januári időjárás ellenére több száz ember megjelent. A megmozdulást a polgármesteri hivatal elé szervezték, ahol hangot adtak az aggodalmuknak. A szervezőknek alig 3 hetük volt a tüntetés meghirdetésére, amin végül 600-an vettek részt. Sokan viselnet nyíltan lőfegyvert, és kijelentették hogy ha meg is szavazzák a hivatalnokok a betiltást, az illegálisan meghozott tiltótörvényeket a fegyvertartók egyszerűen nem fogják betartani. A tüntetést ennek szellemében a "Nem fogunk együttműködni" szlogennel hirdették meg. 

Először a maroknyi szervező beszédeket mondott az összegyűlt tömegnek, majd később bementek az épületbe, remélve hogy válthatnak néhány szót a polgármesterrel, de persze a polgármester tudta hogy tüntetés volt oda szervezve és így nem volt bent a munkahelyén. Aztán már egy akármilyen városi képviselővel is beérték volna, de azt mondták nekik hogy a hétfői munkanapon egyszerűen egy városi képviselő sem volt bent dolgozni a városházán. Erről később kiderült hogy hazugság volt, mert látták a kéviselőket elsunnyogni, miközben a tüntetés szervezőinek megtiltották hogy bemenjenek az irodákhoz. 

A tüntetés sikeres volt, bár a szervezők nagyon nem örültek annak hogy az összegyűlt emberrel nem volt hajlandó szóba állni sem a polgármester, sem a város további képviselői. 

Forrás Link

Forrás link #2