Pages

2014. március 1., szombat

Legalálbb 27 halottja, több tucat sebesültje van az újabb kínai késes tömeggyilkosságnak

Egy csoport férfi, késekkel támadt egy vasútmegállóra, Kína Dél-nyugati részén. A vasárnapi támadásnak legalább 27 halálos áldozata van és 162 sérültje. A tragédiát az egész ország t***ista támadásnak minősíti. - jelneti a Xinhua News Agency hírügynökség.

4 rendőr is megsérült a támadásban, ami este 9 óra körül történt a Kunming vasútállomáson, Yunnan tartományban.

Az egyik szemtanú úgy nyilatkozott, hogy több sérülés is volt a mellkasán és a hátán. Azt mondta hogy épp jegyet váltott, mikor egy csapatnyi fekete ruhás férfi rontott be az állomásra és elkedték leszúrni az embereket.

"Láttam egy férfit, ahogy felém rohant egy hosszú késsel és én pedig futotni kezdtem ahogy mindenki más" - mondta a megtámadott férfi. Azt is megjegyezte, hogy akik lassabbak voltak a többieknél, azokat nagyobb eséllyel szúrták le és ők rosszabbul jártak a gyorsabbaknál.

A tartomány kormányzója sürgősséggel összehívta annak a kórháznak vezetőségét, ahová a sérülteket szállították. A jelentés szerint 162 sérült érkezett a kórházba.

A helyi hírek szerint először az támadók érkeztek a helyszínre, majd mikor a rendőrség megérkezett, akkor ők lőttek is a késes támadókra. Néhányukat élve sikerült a rendőrségnek elfognia és kihallgatják majd őket.

Már sok fénykép van a helyszínről, véres beton, eldobált kofferek, holttestek mindenütt. A támadás oka még egyelőre ismeretlen, de Kínában igen sok hasonló késes tömeggyilkosság történik, amiért az emberek rendszerint a társadalmat okolják.

— Eric Baculinao, Associated Press

http://www.nbcnews.com/news/world/least-27-dead-dozens-injured-china-knife-wielding-spree-n41966



Frissítés: A támadásnak már 28 halálos áldozata van. (Egy újabb áldozat halhatott bele a sérüléseibe.) A támadás 1 teljes órán át tartott és több mint 100 mentőautó érkezett a helyszínre.

Frissítés #2: Meghalt egy újabb áldozat. 29 civil életét követelte a támadás. Az elkövetők közül többen elmenekültek, a rendőrség keresi őket.

2014. február 25., kedd

Az ukránok alkotmányban rögzített fegyverjogokat akarnak

Az ukrán polgárok szeretnék ha a fegyvertartási jog belekerülne az Alkotmányukba.

Biztos vagyok abban, hogy mindenki hallott arról hogy mi történt Ukrajnában, hiszen a média folyamatosan beszámolt róla. Ha valaki nem tudná, leváltották a kormányukat, méghozzá nem is békés úton. Több tucat halálos ládozata volt ennek a kormányváltásnak.

Most pedig úgy tűnik hogy az ukránok rájöttek arra hogy miért olyan fontos a fegyverjog védelme, és hogy miért szükséges hogy ezt a Alkotmányukba is beleírják.

Az Ukrán Fegyveresek Szövetségének nyilatkozata:

"Ma minden ukrán polgár rájöhetett, hogy miért van az országban több százezer rendőr. Az illúziók szertefoszlottak, amikor a rohamrendőrök gumibotokkal verték a békés embereket a Függetlenség Terén. Ezt látva nem elég az, hogy egyszerűen csak egy új fegyvertörvényt fogadjunk el.

A mai napon az Ukrán Fegyveresek Szövetsége megkezdi a munkát az Alkotmány pontjának megírására, ami jogot biztosít majd az ukrán polgároknak a fegyvertartáshoz. Az embereknek joguk kell hogy legyen a fegyvertartásra, amit az Alkotmánynak tartalmaznia kell. A hatóságok nem szabadna és nem is kellene hogy erősebbek legyenek a népnél! A fegyveres nemzetet tisztelet övezi!"

Ez állna az Alkotmányukban:

"Mindenkinek jogában áll a szabad lőfegyvertartás, hogy megvédhesse az életét és egészségét, otthonát és vagyonát, más életek életét és egészségét, szabadságát egy elnyomó hatalommal szemben,  alkotmányellenes intézkedésekkel szemben, Ukrajna területi biztonságáért és függetlenségéért. A fegyvertartás joga  törvényekhez kötött és csak személyenként korlátozhatja bíróság." 


Nem adják vissza a fegyvereket az ukrán tüntetők

Egyetlen lőfegyvert sem szolgáltatott még vissza a lakosság a hét végi felhívás ellenére a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) abból a több mint ezer darabból, amelyet a rendőrségi épületek néhány nappal korábbi elfoglalásakor zsákmányoltak – közölte hétfőn Vaszil Pisznij, a Lemberg (Lviv) megyei tanács (közgyűlés) elnökhelyettese.

Az önkormányzati tisztségviselő elmondta, hiába létesített huszonnégy órán át nyitva tartó speciális ablakot a lembergi polgármesteri hivatal, a helyi lakosság egyetlen darabot sem szolgáltatott vissza hétfőig abból az 1189 tűzfegyverből, amelyet a város rendőrségi épületeinek múlt heti ostroma és elfoglalása során zsákmányoltak.

Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy az utóbbi négy napban, amióta nagyobbrészt civilek biztosítják a közrendet a nagyvárosban, a korábbinál mintegy háromszor kevesebb bűncselekmény volt. Az elmúlt éjszaka 1,5 ezer aktivista és 170 rendőr teljesített járőrszolgálatot a városban, ahol meghatározatlan időre betiltották az alkoholárusítást este 18 és reggel 10 óra között. (MTI)

2014. február 23., vasárnap

FBI jelentés: az erőszakos bűncselekmények jelentős csökkenése és rekord mennyiségű fegyvereladás

Most adták ki az FBI legutóbbi hivatalos jelentését (Uniformed Crime Report). A jelentés a 2013-as év első félévét taglalja.

Belekerült néhány adat, amiket néhányan meglepőnek találhatnak.

A jelentés szerint az erőszakos bűncselekmények száma 5.4%-al, míg a szándékos emberölések (gyilkosságok) száma 6.9%-al csökkent a 2012-es félév adataihoz képest.

Ez azért lehet érdekes néhányaknak, mert 2013 első félévében olyan fegyvervásárlási láz volt a lakosságon, hogy kiürültek a fegyverboltok és sok vevőt már csak az üres polcok fogadták. A fegyverboltok és fegyvergyárak nem tudtak elég árut a vásárlók elé tenni. Sok fegyver modell / márka nem csak hogy teljesen elfogyott, hanem több hónapos előrendeléseket kaptak, egészen 2013 végéig.

Idézet a jelentésből:

"A hatóságok az erőszakos bűnözésekkel kapcsolatban 5.4%-os csökkenést tapasztaltak, ugyanazon első félévben, a múlt félévhez képest. Az erőszakos bűncselekmények magukban foglalják a gyilkosságokat, nemi erőszakot, rablást és egyéb támadásokat.
Az ingatlanok ellen elkövetett bűncselekmények szintén 5.4%-al csökkentek a 2012-es évhez képest. Az ingatlan elleni támadásokban benne van minden betöréses rablás, betöréses lopás, gépjárműlopás is.
A gyújtogatások ebben a kategóriában nincsenek benne, de ez a bűncselekményfajta is csökkent, méghozzá 15.6%-al."

Nem tudni hogy a rekord mennyiségű legális civil fegyvervásárlásnak mennyi hatása van a bűncselekmények ilyen fokú csökkenéséhez, de bizton visszautasíthatjuk hogy a fegyver-gyűlölők állítását, ami szerint a fegyver egyenlő az erőszakkal. A statisztikák egyértelműen az ellenkezőjét bizonyítják. A civil fegyvertartás egyáltalán nem okolható semmilyen bűnözésért.

A 2013-as adatok még csak nem is túl különlegesek. Az utóbbi 30 évben az erőszakos bűnözés és a gyilkosságok lassanként, átlagosan, folyamatosan csökkenő tendenciát mutattak.

Ez igaz az ingatlanok ellen elkövetett bűncselekményekre is, amik 5%-al csökkentek. A csökkenés a kisebb városokban jelentős, a nagyvárosokban lassabb a csökkenés, van ahol pedig egy kisebb növekedés is tapasztalható a bűnözés terén.

Amit a statisztika kimutat az az, hogy az erőszakos bűnözés problémáját egyáltalán nem a fegyverek generálják, hanem bizonyos szociális, gazdasági és geográfiai okai vannak.

gunssavelives.net

2014. február 20., csütörtök

Boltokban az első "okospisztoly"

Ami valójában butapisztoly.

"Kalifornia egyik legnagyobb fegyverboltjában szokatlan termék került a polcokra: egy jellegtelen fekete karóra. A vízálló eszköz az időt is pontosan mutatja, de nem ez a legfontosabb funkciója. Ez az Armatix iP1 nevá okospisztoly kiegészítője, és enélkül nem lehet elsütni a fegyvert. Az órában és a pisztolyban lévő csipek egymással kommunikálnak, és ha az óra a fegyver közelébe kerül, a markolat zölden kezd világítani, ezzel is jelezve, hogy készen áll a használatra. Ha nem világít, legfeljebb papírnehezékként (vagy ütőfegyverként) vethető be az Armatix iP1."

Tehát ha otthonvédelemre kerül sor, mert erőszakos bűnözők törnek be a házba, akkor nem csak a lőfegyver miatt izgulhat a védekező, hanem amiatt is, hogy legyen rajta a karóra. Ha nincs akkor ott áll egy bűnözővel szemben, egy haszálhatatlan dologgal a kezében. Ha az órát és a lőfegyvert egymás mellett tartja, akkor a bűnözők a kettőt egyszerre veszik majd magukhoz. Egészen pontosan akkor mi a haszna az egésznek? Ha nem egy helyen van a kettő, akkor az önvédelem lehetetlen, ha egyhelyen van a kettő, akkor biztonsági szempontból semmit nem ér az órás ostobaság.

A fegyvertartás-ellenesek azt is rendszeresen ismételgetik, hogy akinek fegyvere van, attól elveszik a fegyvert és lelövik vele. Ha egy bűnöző olyan közel van valakihez hogy kiveszi az áldozata kezéből ezt a pisztolyt, akkor bizony elég közel van az órához is, amivel a fegyverrel le tudná lőni az áldozatot (a fegyver tulajdonosát). Ez ellen se védene ez az órás-chipes rendszer.

Ha csak pár centire lehetne a két chip egymástól? mi van ha a másik kezemmel lőnék? Akkor 1 perc kellene arra, hogy az egyik csuklóról a másikra kösse valaki azt az órát? Sérült karnál, kéznél ez lehetetlen. Ha támadásnál derül ki, hogy lemerült az elem, akkor mi van? Agyonvernek? Ha tönkremegy az óra, akkor kapsz ingyen másikat? Vagy venned kell? Az elemeket ki fizeti? Ha eldugott heylen élsz, akkor ott leszel a fegyvereiddel de mind használhatatlan lesz és az otthonodat nem tudod majd megévdeni?  

A hatóságokat és a katonákat is ilyennel bénítanák meg? Vagy az ellehetetlenítés csak a civileknek járna?

"Az Egyesült Államokban az iskolai mészárlásokat követően került terítékre a lőfegyverek használatának szabályozása, a törvényhozók ugyanis meg akarják előzni a hasonló incidenseket."

Iskolai mészárlások már 100 évvel ezelőtt is történtek. A Wikipédián dátummal, elkövetőkkel, áldozatok számadataival fent van minden eset. És egy ilyen órás dolog amúgy sem fékezhetne meg semmit. A 2012-es karácsonyi esetet sem, hiszen ha az óra ott lett volna a széfben, akkor órával együtt vitte volna el az őrült elkövető.  

"Mivel a lövöldözők általában nem a saját fegyverüket használták, hanem egy rokonét, jó iránynak tűnik az illetéktelen kézbe került fegyverek blokkolása."

A hatóságok utólag érnek a területre, mikor az elkövető már végzett a vérengzéssel. A hatóságoknak fogalma sincs volt hogy mivel követik el a mészárlást, mindaddig, amíg meg vége nincs az egésznek. Ez 2012 decemberében is így volt és egy ilyen nem lett volna befolyással arra ami történt.  

"New Jersey államban 2002-ben iktatták törvénybe, hogy amint valahol az Egyesült Államokban boltokba kerül egy okosfegyver, három éven belül csak ilyen fegyverek kerülhetnek forgalomba az állam területén. Kaliforniában is hasonló szabályok vannak érvényben. Az Armatix iP1 tehát egy eldördült startpisztolynak is tekinthető, amely elindítja fegyvergyártók közti versenyt."

Bárhol olvastam erről, majdnem kivétel nélkül minden egyes fegyverpárti annyit írt a cikkekhez, hogy ők nem vennének ilyet és hozták az érveket hogy miért nem. Én se akarnék ilyet. A fegyvergyártók se szeretik az ilyesmit, a cégek a régi jól bevált dolgokat szeretnek készíteni, amire a kereslet is megvan.  

"A gyártók többféle megoldással próbálkoznak. Az Armatix fegyverében és órájában ugyanolyan RFID csip van, mint a bolti lopásgátló címkékben. Az ír Triggersmart is RFID-t használ, de óra helyett gyűrűt kell hordania a fegyver tulajdonosának. Ez a cég olyan elektronikus jelölőket is árul, amely egy adott területen, például az iskolák közelében, minden fegyvert használhatatlanná tesz."

Ezek szerint ha valaki régimódi fegyverrel ront be egy iskolába, akkor nem tudják majd lelőni, mert az új fajta fegyvereket blokkolja a rendszer, míg a lövöldözőre ez nem lesz hatással. Szabad gyilkolást biztosítani az őrülteknek? Fantasztikus ötlet!  

"A New Jersey Műszaki Intézet a markolatba helyezett érzékelőkkel találja ki, hogy kinek a kezében van a fegyver."

Ezek szerint ha a családapa fegyverével akarná megvédeni a házat a felség, vagy a gyerek, akkor ők nem tudnák használni? Arról nem is beszélve, hogy az elektronikus dolgok hátrányai a tönkremenés és a hackelés. Ha több mint húsz év alatt nem tudták megoldani hogy egy PC-s játékot ne tudjanak átmásolni egy DVD-ről egy másikra, akkor miért pont ez a fegyveres dolog működne?  

"A utahi Kodiak Arms ujjlenyomattal, mások hangfelismeréssel vértezik fel a fegyverüket az illetéktelen felhasználókkal szemben."

Ahogy mondtam. Hátrányba kerülne az egész család a bűnözőkkel szemben. Az ilyen gyárak pedig sok rossz pontot szereznek és a vásárlóik csak a kormányból kerülnek ki, mert a fegyvertartók nem szeretik ha elárulják őket.  

"A Yardarm pedig mobilos applikációt fejlesztett, amellyel nemcsak a fegyver mozgását tudjuk nyomon követni, hanem akár távolról hatástalanítani is tudjuk azt."

Ami szintén feltörhető. Aztán láthatná mindenki, hogy kinél van fegyver, kitől lehet ellopni, mindenki személyes adatai is kikerülnének, nemzetbizonsági kockázat is, hiszen más ország hackerei letilthatnák a fegyvereket. Mindent feltörnek, minden adatot ellopnak, mindent tönkretesznek. Emellett a kormánynak is lenne egy kikapcsoló gombja, arra az esetre ha be akarnák vezetni a nyílt diktatúrát. Tehát ez az egész ötlet teljesen Alkotmány ellenes.  

„A fegyveripar iPhone-ját keressük” - mondta Ron Conway befektetőguru, utalva arra, hogy az iPhone 5S képernyőzárát is ujjlenyomattal lehet gyorsan kinyitni."

Ami macskamanccsal is működik. http://www.youtube.com/watch?v=1OFW6Va1m5k Roppant biztonságos...

Tehát ha én nem vagyok otthon, akkor a családom teljesen védtelen, mert az otthonom fegyvereit nem használhatják arra hogy megvédjék magukat, csak azért mert csak az én ujjlenyomatommal működne egy ilyen fegyver?  

"Conwaya a Google-ba és a Facebookba is akkor tett pénzt, amikor azok még kis cégek voltak, és a fegyveriparban is ilyen lehetőségre vár. „Aki megtalálja a legjobb megoldást, a fegyveripar Mark Zuckerbergje lehet."

Facebook. Ahonnan minden adat kikerül, amit sokszor feltörnek a hackerek, amit figyel a nagytestvér, annan egy vicc miatt is börtönbe vihetnek embereket. Szép kilátások, a hasonlat valószínűleg megállja a helyét. 

"Én és a hozzám hasonló befektetők szívesen adunk tőkét, hogy létre tudjon jönni egy több milliárd dollár értékű, biztonságos fegyvereket gyártó cég."

A kormány sokat fizet a mocsokért. A pénzért pedig sokan vannak akik mások jogait is képesek elvenni.

Vajon miért van az, hogy 2-3 cég neve szerepel a cikkben, de mindegyik ismeretlen? Hol a Glock, S&W, Remington, Taurus, Colt? Vajon ők miért nem foglalkoznak a chipekkel? Azért mert a vásárlók nem akarnak ilyen rendszert. 

2014. február 13., csütörtök

Meddig ehető a konzerv?


Egy kis minőségellenőrző teszt azok számára, akik szerint ki kell dobni a konverveket, ha elérik a dobozon feltüntetett szavatossági időt. A teszt alanya egy 4 és fél éve lejárt babkonzerv.