Pages

2012. december 23., vasárnap

Bolti fegyvervásárlásos történet II. rész


Mivel 14 napja halasztásos lett a NICS vizsgálat, így akkor nem jártam sikerrel a boltban. Telefonhívás nem érkezett, így a törvény által előírt 3 nap letelt, és a bolt által kijelölt 11 nap is, így tegnap visszamentünk a boltba érdeklődni. Jóval több vásárló volt a boltban, viszont sokan hazamentek, így hamar sorra kerültem. Arra gondoltam, hogy a szokásos nyomtatványok ki lettek töltve, úgyhogy már csak a vásárlás van hátra. Óriásit tévedtem.

Először azt mondták, hogy a vásárlást jóváhagyták a hatóságok és ők -a bolt- próbáltak telefonálni néhányszor, de a szám nem volt elérhető. Ezzel annyi gond van, hogy a szám jó volt, utólag is lellenőriztük. A telefonra hívás nem érdezett, nem fogadott hívást nem jelez a mobil. Két eshetőség van. Vagy hazudtak és meg se próbáltak telefonálni, vagy jóhiszemű vagyok és elkönyvelem annak, hogy túl szerencsétlenek voltak még ahhoz is, hogy normálisan bepötyögjék a telefonszámot. Akár az egyik, akár a másik igaz, mindenképpen elpocsékolták két hetemet.

De a tortúra még csak ekkor kezdődött. Hátramentek a raktárba megkeresni a sörétest, ami eltartott vagy 20 percig. Minden dobozra rá van írva, hogy mi van benne, de lehet hogy olvasni is csak nagyon lassan tudnak. Mindegy, addig nézelődtünk. Aztán mikor visszajött, azt mondta hogy 499 dollár lesz, plusz forgalmi adó. Ekkor néztem egyet, mert a múltkor az internetes árban egyeztünk meg, ami $379 + $25 postaköltség +forgalmi adó lett volna. Egymástól bocsánatot kértek az eladók, aztán azt mondták, hogy 499+adó és kész. Mondtam hogy rendben, ha nem tehetek mást és a múltkori árból semmi se lesz akkor elviszem drágábban. De semmi logika nem volt az egészben. 

Azt állították hogy első alkalommal félrenézték a weboldalon az árat, mert az másik fegyver. Nem másik. Ugyanaz a neve, a képen is pont ilyen fegyver látható. Esetleg akkor a bolt weboldalán van kitéve rosszul, de mivel a neve, a róla készült kép és az aláírt tartozékok is stimmeltek, így mindenképpen ők hibáztak és én jártam rosszul. (És mivel így nem volt elég pénz a kártyámon, így 10 dollárnyi díjjal még a bankomnak is tartozom.)

Újabb papírtöltögetés következett. Aláírások, dátumok. Beszélgettek is közben, hogy miről, azt nem hallottam. Úgy tűnt, mintha az eladó azt se tudta volna hogy mit kell csinálnia, azért kérdezgette az idősebb alkalmazottakat. De mi csak vártunk türelmesen.

Aztán megszólalt, hogy mutassan a vadászengedélyem. Erre hunyorogva ránéztem, hogy "A mimet? Olyanom nincs." Mondta hogy menjek a pénztárhoz, ott adnak egyet 15 dollárért. Odamentem -az üzlet másik végébe-, erre kérte a pénztáros az igazolványom. Mondtam neki, hogy aki ideküldött, annál van. A pénztáros odaszólt neki, hogy hozza az igazolványt. De persze amilyen lassan gyalogolt, beletelt neki vagy 5 percbe az a néhány méter sétálás.

Megkaptam a vadászengedélyt és visszasétáltunk a fegyver részleg pultjához. Mondta, hogy a vadászengedély azért kell, mert a bolthálózatuk szabálya hogy ilyen fegyvert csak vadászengedéllyel rendelkezőknek adnak. Csak vadászengedéllyel adnak el olyat ami leginkább otthonvédelemre alkalmas? Akkor miért nem betörőre szól a vadászengedély és miért szarvasra?
Elég gyanús volt a magyarázat, úgyhogy később megkérdeztem egy fegyveres fórumon hogy létezik-e ilyen törvény vagy szabály, de ők sose tapasztaltak ilyet, mikor ők vásároltak ennél a bolthálózatnál, tőlük sose kértek vadászengedélyt. A nem-bevándorlóknak kell vadászengedély, de az se rám, se az állampolgárokra nem vonatkozik. Úgyhogy megvetettek velem egy engedélyt, amire semmi szükségem.

És még mindig nem végeztünk.

Az eladó újra elkérte az igazolványom és a papírjaimat, hogy lefénymásolja őket. Persze nagyon sokáig tartott neki, vagy 15 percet arra is várni kellett. Létezik még olyan fénymásoló ami 15 percig nyomtat 1 lapot? Aztán még újabb papírokat kellett kitöltenem. Itt már arra gondoltam, hogy a következő amit kérnek az DNS minta lesz, vagy lefénymásolják még a retinámat is.

Még nyomtatott néhányat, azt is sokáig, átmentünk egy másik számítógéphez valamiért, mert azon is akart nagyon lassan pötyögni valamit. Átolvasta a már kitöltött nyomtatványokat. Aztán átadta a másik lassú kollégájának, hogy az is olvasson el rajta mindent.

Akkor végre feltette a pultra a fegyvert és mondta hogy viszontlátásra. Mehettünk. 8 körül értünk oda és 10 órakor léptünk ki az üzlet ajtaján.

4 órán át tartott. Az FFL átvevőnél ugyanez 15 perc.

2012. december 6., csütörtök

Bolti fegyvervásárlásos történet

Egy vadászbolt weboldalán találtam valami nagyon szépet, igazán korrekt áron és úgy gondoltam hogy felkeresem őket élőben a barátnőmmel az oldalamon. Abban reménykedtem hogy lesz nekik raktáron az amit kinéztem magamnak. 

A következő jelenetet kell elképzelni:

Hatalmas bolt, néhány emberrel, de csak egyetlen eladóval. Sétálgattam egy kicsit, hogy lássam mi a helyzet. A sor nem haladt, pedig vagy negyed órát álltunk ott. Aztán megkérdeztem egy vevőt, hogy honnan szerezhetnék sorszámot. Mondta hogy szedjek fel egy rongyosat a pultról mert ő is egy összegyűrtet talált és azzal állt sorba. Igaza lehetett, ugyanis rendes sorszám nem volt a boltban. Nem értem a sorszám koncepcióját, ha egyszerűen nem is lehet sorszámot húzni és csak olyan van amit a kassza mellett összegyűrve lehet találni. A lényeg hogy onnantól kezdve nekünk is volt egy sorszámunk, persze ez nem jelentette azt hogy haladt is az a sor. Talán egy órát vártunk, de még mindig ugyanaz a néhány ember beszélgetett előttünk, pedig az eladóhoz csatlakozott még további kettő és már hárman beszélgettek azzal a néhány vevővel.

Mivel láttuk hogy nem kell kapkodni, egy kicsit körülnéztünk. A választékra nem lehetett panasz, új és használt golyós és sörétes puskákkal volt körberakva a bolt, az üvegpult mögött pedig maroklőfegyverek voltak. Mossberg, Remington, Taurus, Glock, fegyverek, talán 200-300 darab. De mindenféle más érdekes dolgot is árultak, vadászfelszereléseket, fegyverszekrényeket, lőszert, távcsöveket, céltáblákat, mindent.

Ekkor nagy nehezen végre sorrakerültünk.

Kérdeztem az eladót hogy van-e ilyenjük raktáron és a pultra tettem a weboldalukról kinyomtatott fegyvert adatait. Mutatott egyet ami nem az volt amit mondtam. Eltűnt vagy 10 percre és hozott még egyet raktárról, ami hasonló volt, de nem olyan, ráadásul sem az ár, sem a kaliber nem egyezett. Újra eltűnt, szintén 10 perc várakozás következett, majd végre megjelent azzal ami a kinyomtatott képen volt. Erre megszólal hogy "Ez ára nem annyi." De rögtön utána megkérdezte, hogy megvenném-e ha annyi lenne mint a papíron. Mondtam hogy persze hogy megvenném. Erre eltűnt újabb 10 percre.

Mikor elsétált, hozzám fordult a barátnőm és megkérdezte tőlem:
- Ez meg hová ment?
- Gondolom hátravonult a raktárba szundítani egyet.
Ezen már muszáj volt nevetnünk.

De most komolyan kérdem. Miért kell eltelnie másfél órának, mire eddig eljutunk? Teljesen szürreális volt a lassúság.

Visszajött és újabb 10 perc után végre kitölthettük a papírokat. Ekkor kezdődött a következő gond, a számítógép nem fogadott el egy számkódot a NICS háttérvizsgálathoz. Újabb 20 perc és egy újabb alkalmazott megjelenése segített a problémán, egy karaktert nem fogadott el a gép, de mikor azt kihagyták, rögtön működött minden. És ekkor visszajött a "delayed", amire számítottam. Magyarán később lesz válasz a hatóságoktól. Elmondtam az alkalmazottnak hogy kétszer már előfordult ilyen, de pár nap alatt megjött a válasz, úgyhogy nem aggódom. Megadtam neki a telefonszámunkat, kezet fogtam vele, elköszöntünk és hazafelé vettünk az irányt. 

Nem értem hogy hogy tudnak ennyire lassan dolgozni abban a boltban. Ez már komolyan hihetetlennek tűnt. Gondoltam hogy ha már bolt, akkor gyorsabban intéződik, de kiderült hogy pont az ellenkezője igaz. Internetes vásárlásnál 1 óra alatt minden meg van, rendelés, fizetés, FFL átvevővel megbeszélés, találkozás, papírmunka, minden. Most meg a boltban legalább 2 órát eltöltöttünk. Kedvesek voltak, szó se róla, csak nagyon lassan dolgoztak. Csak hogy szemléltessem: mikor odamentünk 3-4 ember lehetett a boltban. 1 óra elteltével nem adtak el semmit. Mikor letelt a második óra, még mindig nem adtak el semmit. Csak beszélgettek azokkal akik ott voltak. Lassan, vontatottan, úgy is járkáltak fel-alá a boltban. Én meg csak hunyorogtam és arra gondoltam, hogy "Én ez most álmodom, vagy mi? Ilyen nincs!"

Érdekesség: az eladó aki intézkedett, szintén magyar volt.

Ha minden a szokásos módon végződik, akkor csak pár nap és hazahozhatom a kinézett fegyvert.

Képek és videó - hamarosan!

2012. november 9., péntek

Obama megválasztása után a fegyverboltokat elárasztották a vásárlók

Klikk a videóhoz


Pont úgy mint 4 éve, idén ismét kitört a pánik a fegyverpiacon. Obama győzelme után a Rüger és a Smith and Wesson részvényei 10%-ot emelkedtek. A fegyver és lőszerárak azonnal elkedtek felfelé ívelni.

http://www.abc57.com/news/local/Gun-owners-stocking-at-local--177798911.html

2012. november 5., hétfő

A Sandy szupervihar (hurrikán) után a liberális média és a kormány tartozik a preppereknek egy bocsánatkéréssel

A Sandy szupervihar idején a prepperek voltak a próféták. Akik nem készültek fel a viharra, hajléktalanokká is válhattak.

A prepperek és a katasztrófákra készülők mindig a média gúnyos megjegyzéseinek a céltáblái voltak. A média rendszerint holmi bolondoknak hívta őket, csak mert ételt, vizet, lőszert, gyógyszert, kötszert és egyéb vészhelyzetre való kellékeket gyűjtögetnek. A média szerint csak a paranoiás összeesküvés-gyártó őrültek vehetnek olyan dolgokban részt, mint például a katasztrófára felkészülés, a média a preppereket holmi veszélyes elemeknek próbálja bemutatni.

A "felhalmozás" szót degradáló módon használták, gúnnyal, megvetéssel, mintha valami baj lenne azzal, ha polgárok felhalmoznak ételt, gyógyszert vagy bármiféle létszükséglethez fontos dolgot, hogy ezzel katasztrófa esetén életeket menthessenek. Persze a média szemében ez csak a civilek esetében gond, hiszen a kormány is felhalmozza ugyanezeket, ugyanarra az eshetőségre, de mégis csak ismételgeti a média, hogy az nagyon rossz ha civil halmoz fel túléléshez való dolgokat.

A károgók most hirtelen elhallgattak. A helyzet az, hogy most a Sandy szupervihar után a prepperek azok akik nem éheznek, nem fáznak és ők azok akik nem kérnek a kormánytól segítséget, segélyt és mindent ami a túlélésükhöz szükséges. Akik nem készülődtek, azok most a problémát megoldani nem tudó kormányra vannak utalva, ami a szállítási problémákat sem tudja megoldani.

Az egyik jó példa erre, hogy az üzemanyag hiánya miatt New York bejelentette hogy a Védelmi Minisztérium ingyen benzinkutakat nyit ott, ahol a legrosszabb a helyzet, de a lakosoknak távol kell maradniuk addig, amíg az ott dolgozó kárelhárítók feltankolnak.

Ez persze csak összezavart mindenkit. Aztán azt mondták, hogy azok a civilek akik beálltak a sorban most már maradjanak ott, de a többi civil ne sorakozzon. Sokan már 6 órája álltak a sorban, egyre idegesebb lett a tömeg, verekedni kezdtek az emberek, a hatóságoknak külön kell őrizniük a kutakat, hogy alábbhagyjon a folyamatos erőszak.

A prepperek -természetesen- benzinből is jól bespájzoltak maguknak, még jóval a katasztrófa előtt, ebből kifolyólag nem kellett sorbaállniuk a verekedő tömegbe sem.

- A Katasztrófavédelmi Kormányhivatal (FEMA) kifogy az ivóvízből -


Ez várható volt: a FEMA kifogyott az ivóvízből, és most hurrikán áldozatai kétségbeesetten próbálnak találni egy magáncéget aki szállítana nekik a térségbe több millió üveg ásványvizet.

A viharról már egy héttel azelőtt tudni lehetett hogy pusztító lesz, mielőtt még elkezdődött. Hogy lehet hogy a FEMA nem készült fel és nem halmozott fel több millió liter ivóvizet? Hogy lehet hogy a FEMA aminek az lenne a dolga, nem készült fel a katasztrófára és a vihar utáni kármentésre és ellátásra?

A válasz csak annyi, hogy a FEMA nem működik.

Ahogy ezt Michael Patrick Leahy írja a cikkében:

"...a hivatal úgy tűnik hogy teljességgel felkészületlen, képtelenek tiszta vízzel ellátni a legutóbbi hurrikán áldozatait. A FEMÁ-nak egyszerűen nincs jelentősebb ivóvízkészlete - vagy bármi egyéb alap ellátási kelléke -, holott a weboldalukon azt állították, hogy mindenük van a katasztrófa közelében. Ezt pár nappal a vihar kitörése előtt írták."

Mégegyszer megemlíteném, hogy azok a prepperek akik felhalmoztak jelentős mennyiségű vizet és mindent ami szükséges a mindennapokban hogy átvészeljenek néhány hetet, ők csak ülnek otthon és nincs különösebb gondjuk, egyszerűen azt használják amit félretettek szűkösebb időkre.

Akik víztisztítót is vettek, azok pedig otthon még az ihatatlan koszos vizet is ihatóvá teszik.

- Nincs áram = nincs főzés -


Még manapság is, mikor az áramkimaradások nem számítanak ritkaságnak, az emberek még mindig kizárólag elektromos sütőket használnak. Ez azt jelenti, hogy áramszünet esetén egy tál vizet sem tudnak megmelegíteni.

Az többségnek egyszerűen nincs semmiféle terve arra, hogy mi lesz ha elmegy az áram. Egyszerűen belőlük is csak segítségre váró áldozatok lesznek, akiket majd a kormány segít ki, már ha kisegíti őket.

Ezzel szemben a preppereknek vannak nem-elektromos főzőkészülékeik, amik papírral, fával, vagy bármi más gyúlékony anyaggal is működtethetőek. Lehet velük vizet forralni -ami az egyik módja a víz ihatóvá tételének, vagy akár főzhetnek is vele. Nem kell hozzá se áram, se elem, se akkumlátor.

A hurrikán után akiknek van ilyen kis tűzhelyük, tudnak főzni ha étel is tettek félre. Katasztrófa esetén felbecsülhetetlen értékűvé válnak az olyan dolgok, mint például néhány adag konzerv főzelék, leves, rizs vagy bármiféle élelem.

Néhány nappal a a vihar kitörése előtt, elég sok 40 napos túlélő ételcsomagot küldtünk a katasztrófa súlytotta területre. Azok akik megrendelték a boltunkból a tartós ételt, most biztosan csak ülnek otthon és bőven van mit enniük, nem úgy mint a szomszédaiknak akik nem készültek fel a közelgő élelmiszerhiányra.

- Felvegyverkezés: íjak, macséták, lőfegyverek, baseball ütők -


A fosztogatás néhol igen jelentős méreteket ölt, köszönhetően annak hogy a rendőrség nagyon szétszórtan járőrözik és nem tudnak minden területet megfelelően őrizni. Először az üzleteket rohamozzák meg, ahonnan viszik a plazmatévéket és egyéb értékes műszaki cikkeket, de ahogy az idő telik, később az emberek otthonait is célba veszik.

A polgárok hamar rájöttek, hogy jobb lesz ha gondoskodnak magukról. A NY-i Napi Hírek ezt írta a helyzetről:
"Amióta a hurrikán végigsöpört a környéken, a közbiztonsági helyzet elég kritikussá vált azon a részeken ahol a rendőrség jelenléte nem folyamatos. A helyiek állítása szerint felfegyverkeztek a fosztogató bűnözők ellen, ki baseball ütővel, ki lőfegyverrel, ki csapdákkal, de van aki még íjjal és nyilakkal is.

"Csapdát állítottunk az ajtónkhoz és egy baseball ütő van az ágyunk mellett. Állandóan lövéseket hallottunk, 3 éjszakán át" - mondta a 34 éves Danielle Harris."


A preppereknek természetesen van lőfegyverük és lőszerük. Sokuk még kiképzésre is befizet, hogy komoly helyzetben a lehető leghatásosabban tudják használni a lőfegyvereiket. A lőkiképzők állítják hogy a tanfolyamaik mindig tömve vannak, annyian jelentkeznek hogy már várólistáik vannak.

A tipikus preppernek nem csak kézi lőfegyvere van, hanem puskája is (általában AR vagy AK) és sörétese is a közelebbi védekezéshez. Ehhez jön, hogy a prepperek legalább 1,000 lőszert tárolnak minden egyes fegyverükhöz. Az sem ritka, hogy egy prepper minden lőfegyveréhez több mint 10,000 lőszert tart otthon.

Ezek a fegyverek messze állnak az erőszaktól, mert ezeket a katasztrófák közepén önvédelemre és birtokvédelemre hasznláják. Emberek akik fegyvert vásárolhatnak, jogkövető polgárok akik a hatóságokkal együttműködve szorítják vissza a fosztogató, bűnöző elemeket, így elősegítve a környék biztonságának helyreállítását.

New York az egyik állam azok közül, ami korlátozza a polgárok jogait, mikor fegyverekről van szó. Magyarán az állam megfosztja őket az önvédelem jogától egy olyan helyzetben, mikor még a rendőrség sem képes fenntartani a közbiztonságot. A fél-automata pisztolyok és puskák korában egy íj vagy egy macséta nem sokat ér. Mikor a fegyvertartást ellenző politikusok olyanokat mondanak hogy "a fegyvereket be kell vonni az utcákról" akkor igen nagyot tévednek. A lőfegyverek a jogkövető polgárok kezében fontosak akkor, amikor helyre kell állítani a rendet egy katasztrófa után. Ilyen esetekben minél több lőfegyver van a tisztességes emberek kezében, annál kevesebb lesz a bűnözés.

Egyszerű a recept: Ha a rendőrség nincs sehol, ha a Nemzeti Gárda nem segít, a katasztrófavédelmisek pedig nem készültek fel a területen a polgári áldozatok ellátására, akkor a civil fegyvertartás az egyetlen lehetőség az önvédelemre és a környék biztosítására a gyengékre vadászó erőszakos bűnöző fosztogató hordákkal szemben.

- A média kérjen bocsánatot a prepperektől -


Így a katasztrófa után nyilvánvalóvá vált, hogy az ahogy a média a preppereket bemutatja az nem tükrözi a valóságot, sőt veszélyes is. A készülődőket a tévé kótyagos bolondoknak mutatja be a "túlélős sorozatokban", holott ők intelligens, a társadalom előre gondolkodó tagjai, akik képesek arra hogy katasztrófák esetén életeket mentsenek.

A prepperek ott veszik fel a "szolgálatot" ahonnan a rendőrség és a kormány vert seregként visszavonul. Ők adhatnak ételt, ivővizet, sürgősségi ellátást és még a közbiztonságot is terempthetnek. Mindezt anélkül hogy egy fillért kapnának érte, anélkül hogy bárki köszönetet mondana nekik.

Így a hurrikán közben és után a média - különösen a liberális média ami folyamatosan gyűlöletet szít a készülődők ellen - bocsánatkéréssel tartozik. A prepperek stabilitást, biztonságot teremtenek a krízis közepén és megérdemlik hogy a társadalom kiváló tagjaként mutassa be őket a média (is).

A kormány is bocsánatkéréssel tartozik nekik. Úgy mutatták be a kormány a preppereket mintha ők a társadalomra veszélyes bűnözők lennének. Azt a látszatot keltette az kormány, hogy bárki egy lőfegyverrel és felhalmozott lőszerrel és étellel valahogy "nagy veszélyt jelenthet" a többi emberre. A valóság viszont az, hogy az a fickó aki ételt oszt meg a szomszédaival és megvédi az utcáját a fosztogató bűnözőktől, az inkább dícséretet érdemel.

Nem régi az az elhíresült eset, hogy egy preppert a "nem repülhet listára" tették, aki így Hawaii-on ragadt a reptéren, csak mert a kormány őt, mint preppert veszélyes elemnek nyilvánította. Szóval ez azt jelenti, hogy ha felkészülsz egy katasztrófára hogy a saját és mások életét mentsd, akkor a kormány szerint te veszélyes vagy?

- A kormány káoszt és pánikot akar -


A valóság az, hogy a kormány pánikot akar és a felkészült embereket pont emiatt nem szereti. Hogy miért akar pánikot, félelmet és káoszt? Egyszerűen csak azért, mert ezzel bizonygathatja hogy szükség van rá, hogy minél több pénzt szedhessen be az adófizetőktől, illetve ezzel akarja igazolni hogy minél több hatalomra van szüksége.

Sem a kormány, sem a liberális média nem szereti azt, ha önálló vagy és gondoskodsz magadról. Sokan azok közül akik a média ígéreteire alapoztak, a hurrikán áldozataivá váltak.

A Sandy nevű hurrikán csak egy zsenge szellő volt ahhoz képest ami a jövőben megtörténhet. Bármilyen természeti katasztrófa előfordulhat, ahogy elő is fordul. Nem tudhatjuk hogy a következő mekkora lesz, hol történik meg és milyen helyzetet teremt.

A mostani csak az Észak-Keleti part némely területeit súlytotta. Képzelj el egy olyan katasztrófát, ami országos méretű, nélkülözéssel, éhezéssel, vízhiánnyal, fosztogatókkal és bűnözéssel. Bármikor megtörénhet Amerikában és bárhol máshol is.

Ha megtörténik, majd láthatjuk hogy mi lesz a tévé elé ragadt magatehetetlen tömegekkel, azokkal akik mindenben a kormányra számítanak és nem akarnak a jövőre gondolni. Akik előre gondolkoznak és felkészülten néznek a jövőbe, ők nagy eséllyel vészelik át az esetlegesen bekövetkező katasztrófákat.

A modern társadalom még nem találkozott szembe igazán hatalmas katasztrófával. Modern alatt azt a társadalmat értem, amelyik mindent az elektromosságra bíz, amelyik az ételszállítást csak néhány napnyi ellátásra alapozza, ami az összes városra jellemző.
Ez a modern társadalom 75 éve él és virul, de mindez egy szempillantás alatt megváltozhat. Még sehol nem tesztelték le, hogy mivel járna egy világméretű áramhiány, de ha belegondolunk akkor biztos hogy belerokkanna a jelenlegi rendszer.


(NaturalNews) nyomán
http://www.naturalnews.com/037822_liberal_media_preppers_survivalists.html

2012. október 28., vasárnap

Fegyvert találtak az asztalfiókban egy ercsi férfinél (videóval)

Fotó: Fejér Megyei RFK
Ercsi - Engedély nélkül tartott maroklőfegyvert és lőszert találtak a rendőrök egy férfinél, aki ellen eljárás indult.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított engedély nélküli készítéssel, megszerzéssel, tartással, forgalomba hozatallal elkövetett lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntett miatt egy ercsi férfival szemben. A férfinél a dunaújvárosi nyomozók tartottak házkutatást október 25-én a kora reggeli órákban, mivel bejelentés érkezett arra vonatkozóan, hogy a férfinak lőfegyver van a birtokában, de engedéllyel nem rendelkezik – tájékoztatott pénteken a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tekintettel arra, hogy feltételezhető volt, a férfinál éles lőfegyver van, a nyomozók a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték. A dunaújvárosi nyomozók és a TEK műveleti egysége közösen jelent meg a férfi Ercsiben lévő lakóhelyén. Az ingatlanon élő férfi együttműködő volt a hatósággal. A lakóingatlanban megtartott házkutatás nem járt eredménnyel.

A házkutatást ezt követően kiterjesztette a rendőrség a férfi által működtetett gazdasági társaság telephelyére, ahol egy íróasztalfiókban egy TT típusú maroklőfegyvert, valamint több lőszert találtak. A férfi a fegyver, illetve a lőszerek vonatkozásában engedéllyel nem rendelkezik.
A megtalált fegyvert és lőszereket szakértői vizsgálatra lefoglalta a rendőrség. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a dunaújvárosi nyomozók – közölte a rendőrség.


http://fmh.hu/hirek/20121026_ercsi_fegyvert_talaltak (Érdemes a néhány hozzászólást is elolvasni.)

Talán azért nem volt neki engedélye, mert legyen akármennyire büntetlen előéletű valaki, lakhat akármennyire veszélyes környéken, támadják meg vagy rabolják ki akárhányszor, a rendőrség átlagembernek nem ad engedélyt önvédelmi lőfegyverre.

A hírben telephelyről beszélnek. Hány olyat hallani, hogy megverték a telephelyen a bizontsági őrt? Néha agyon is verik őket. Nem lenne egyértelmű, hogy akkor az ott dolgozók kapjanak lőfegyvert, hogy az oda betörő bűnözők ne nyomorítsák és ne öljék meg a telepet őrző biztonsági őröket, éjjeliőröket.

Az engedély nélkül tartott lőfegyveres probléma megoldható azzal, hogy a rendőrség elkezd engedélyeket kiadni lőfegyvertartásra.