Pages

2012. július 19., csütörtök

Dopeman fegyvert akar, de az időseknek nem adna + bónusz videó

Fegyvertartási engedély megszerzésére készül Dopeman. A gengszterrapper ennek ellenére nem híve az erőszaknak, ám úgy véli, nem baj, ha megtudja védeni magát.
A rapper a mai napig nem tudja feldolgozni, hogy nagyszülei rablótámadás áldozatai lettek. Mint ismeretes, a híresség rokonait tavaly saját otthonukban támadták meg ismeretlenek. Dopeman nagymamáját leütötték, a fülbevalót kitépték a füléből, nagypapáját pedig alaposan elverték: betörték a mellkasát és csikkeket nyomtak el a testén. Az elkövetők még a fegyvert is ráfogták az idős emberekre, de végül "úgyis megdöglenek" címszóval életben hagyták őket. A nagyszülők ugyan túlélték a brutalitást, de hamarosan mindketten elhunytak. 
A történtektől függetlenül Dopeman azt gondolja, nem lenne megoldás, hogy idős emberek is fegyvert tartsanak otthonukban. Az ember ugyanis abban a helyzetben úgy sem tudna megfelelően reagálni, még akkor sem, ha pisztoly lenne nála.
"Régóta meg akarom szerezni az engedélyt, szeretnék megtanulni lőni, sőt, azon dolgozom, hogy magamat is kétlábon járó fegyverré alakítsam át. Folyamatosan járok ökölvívó edzésekre és küzdősportolok. Olyan trend van a világban, hogy az emberek egyre inkább egyedül vannak a problémáikkal" - vélekedik.
A rapper szerint a fegyvertartás, a fegyver kártékony dolog, hiszen, azt az emberek ma nem jó céllal használják.       
Forrás: TV2

Kíváncsi lennék, hogy milyen jogcímen kérne ő fegyvertartásit. Olyan nagy sportlovő hírében állna? Vagy szabadidejében vaddisznókra vadászik? Gondolom önvédelmit akarna, de ha politikusok se kapják meg, akkor neki miért adnának? Csak mert akkora hatalmas nagy sztár? Bizony, ami a nagyszüleivel történt, az szörnyű, csak nem értem, hogy most ő most pont emiatt félne otthon? Nehéz elhinni.

Az egész fenti cikkből ez a néhány sor a lényeg.

"A történtektől függetlenül Dopeman azt gondolja, nem lenne megoldás, hogy idős emberek is fegyvert tartsanak otthonukban. Az ember ugyanis abban a helyzetben úgy sem tudna megfelelően reagálni, még akkor sem, ha pisztoly lenne nála."

Hatalmas ostobaság. Az amerikai fegyvertartók nagyon nagy része idős ember. Évente tízezrével védik meg magukat a fegyvereikkel. Bárki akit kicsit is érdekel, bármennyi történetet, hírt, videót találhat az Interneten. Az idősek nem annyira tehetetlenek és bár karatemozdulatokat nem tudnak bemutatni a támadóik ellen, de ha bírnak mozdulni, akkor lőfegyvert is tudnak használni.
Nem szabad elfelejteni, hogy az idősek között sok a veterán, de csak ha Magyarországra gondolunk, sokan élnek még azok közül is akik a világháborúban szolgáltak, vagy '56-osok, de ha ezt a kettőt nem számítjuk, aki 30-35 feletti, az is nagy valószínűséggel volt katona és többet tudhat a fegyverekről, mint a Call of Duty típusú játékokon nevelkedett mai fiatalok.

"A rapper szerint a fegyvertartás, a fegyver kártékony dolog, hiszen, azt az emberek ma nem jó céllal használják."

László, ezzel az általánosítással csak azt mondtad ki, hogy te nem használnád jó céllal. Eleve, ha szerinted kártékony, akkor neked minek kéne?

De térjünk vissza az idősek fegyvertartására. Nagy port kavart a következő videó.

Florida, 2012 Július 13. - Egy Internet kávézóba berontott két fegyveres rabló. Egy 71 éves férfi tüzet nyitott rájuk. A rablók nem sérültek meg, de elmenekültek és később le lettek tartóztatva.


http://www.youtube.com/watch?v=DZxkOZEHtJ4

A nyugdíjas ellen nem emelnek vádat és mindenki szerint hősiesen viselkedett.

Erre mondja valaki, hogy az idősek kezébe nem való fegyver.

2012. július 18., szerda

Fegyvertartók személyes adatai és a felelőtlen média

Észak-Karolina, Egyesült Államok - Csütörtökön a WRAL-TV publikált egy cikket a következő címmel: "Arányaiban a szórtan lakott területek vezetnek a rejtett fegyverviselésben".

Sajnálatosan a cikk mellett volt egy olyan rész is, hogy "Találd meg a rejtett fegyverviselőket a környékeden" és az tartalmazta az összes engedéllyel rendelkező személy címét és egyéb adatait, így egy teljes listát kínálva azoknak a bűnözőknek, akik fegyvereket akarnak lopni.

A tv adó felelőse a panaszokra csak annyit mondott, hogy az engedélyek adatai nem titkosak, de figyelmen kívül hagyta azt, hogy az Állami Nyomozóirodától kell engedélyt kérni ahhoz hogy nyilvánosságra hozhassanak ilyen információkat. Habár az fegyverviselési engedéllyel rendelkezők neve nem volt a listán, a teljes lakcímük igen, így nagyon megkönnyítette a média bűnözők dolgát.

Egy hosszú tárgyalás után a TV csatorna az adatok egy részét ugyan eltávolította, de még így is túl sok információt hagytak fent a cikkeknél és nem hajlandók törölni a fent lévő személyes adatokat.

Bár régen többször is megtörtént hogy fegyvertartók neveit nyilvánosságra hozták a tévében, de az még az internetes idők előtt volt. Manapság ez sokkal komolyabb ügy, mert bárki rákereshet ezekre a személyes adatokra.

Jelenleg a fegyvertartók komoly pert fontolgatnak a csatorna ellen és az ott reklámozók ellen.

Amikor rendőrök az elkövetők


http://www.youtube.com/watch?v=qWZiT0wz8m4

Andrew arra ébredt, hogy valakik dörömbölnek a háza ajtaján. Mivel éjjel 1:30 volt így arra gondolt, hogy csak egy bűnöző, vagy egy veszélyes őrült lehet. Éppen ezért magához vette a legálisan tartott önvédelmi fegyverét. Mikor ajtót nyitott azonnal agyonlőtték. Az ajtónál állók rendőrök voltak. Csak másfél órával később jöttek rá, hogy tulajdonképpen a szomszéd házba kellett volna menniük és akit megrémítettek és agyonlőttek, az csak egy helyi férfi volt akinek semmi köze nem volt semmiféle ügyhöz. A tragédia nem történt volna meg, ha a rendőrök a törvény szerint jártak volna el és azonosították volna magukat, bekiabáltak volna, hogy ők a rendőrség, így megelőzhették volna a félreértéseket és az ebből adódó borzalmakat.

A hatóságok elindították a nyomozást, bár a médiát lerázták azzal, hogy nincs idejük interjút adni. Elég nagy szégyen ez a hozzáállás, legalább azt mondták volna, hogy a vizsgálat miatt egyelőre nem mondhatnak semmit.


Szomorú látni, hogy vannak akik a hírhez olyanokat írnak hogy megérdemelte, mert rendőrökre fegyvert fogott. Ez ostobaság, hiszen nem tudhatta hogy kik voltak ott, a rendőröknek kiabálniuk kellett volna, hogy ők a hatóság.
Ha az éjszaka közepén valakik rádrúgják a házad ajtaját, akkor te is felkapnál valamit amivel védekezni tudsz. Andrew se tett mást, felkapta a legálisan tartott önvédelmi fegyverét. A rendőrség óriásit hibázott és lelőttek egy ártatlan embert.

2012. július 17., kedd

2 bűnözővel kevesebb (A Joe Horn ügy)

A Joe Horn ügy 2007 November 14-én történt, Pasadénában, Texasban az Egyesült Államokban. A helyi lakos, Joe Horn (61) lelőtt két férfit, akik kirabolták a szomszédja otthonát. Az ügy komoly vitákat indított el az önvédelem és az otthovédelem kérdéskörben. A bűnözők mind a ketten illegális bevándorlók voltak és büntetett előéletűek (kábítószercsempészet). 2008 Június 30-án Joe Horn-t felmentette a bíróság.


A segélyhívás (a rendőrségi hangfelvétel szövege)

Operátor: Pasadenai rendőrség. Mi a probléma?
Horn: Uh, épp most betörők mennek be a szomszéd házba.
Operátor: Uram, mi a cím?
Horn: 7418. Nem az én lakcímem, hanem a szomszédé, rendben?
Operátor: Igen, uram.
Horn: Figyelek...
Operátor: 7418 mi, uram?
Horn: Timberline utca. Uh, van egy sörétesem. Uh, akarja, hogy megállítsam őket?
Operátor: Nem. Ne tegye. Egy ház se ér annyit, hogy valakit lelőjenek érte. Rendben?
Horn: Hát, épp most törnek be oda. Bent vannak a házban. Nézem őket.
Operátor: Milyen színű házba törnek be?
Horn: Vörös téglásba, egy két emeletes ház mellettibe, ami az enyém.
Operátor: Rendben. Hogy néznek ki? Fehérek? Feketék? Dél-Amerikaiak?
Horn: Feketék. Mindketten.
Operátor: Két fekete férfi? Milyen ruha van rajtuk?
Horn: Az egyiken zöld póló van és fehér teniszcipők meg kék farmer. És mind a ketten bent vannak most a házban.
Operátor: Mit visel a másik?
Horn: Uh, a másikat nem tudtam megfigyelni.
Operátor: Mi az ön neve, uram?
Horn: Horn. Joe Horn. H-O-R-N.
Operátor: Joe. Mi a telefonszáma?
Horn: Uh, a mobilom száma (bediktálja)
Operator: És mi a lakcíme?
Horn: 7418 Timberline. Ők meg a szomszédban vannak.
 Operátor: Tudja a szomszéd házszámát is?
Horn: Uh, nem tudom hogy csökkenő, vagy növekvő. De siessenek ember! Elfognák őket? Mert én nem fogom őket elengedni. Őszinte leszek magával. Nem engedem el őket. Nem fogják megúszni.
Operátor: Oké. Tartsa kérem. (kis szünet)
Horn: Most itt állok a házam előtt. Rendben, látom az utcáról, a baloldali házban vannak. Hallja?
Operátor: Igen uram.
Horn: Rendben.
Operátor: Maradjon velem a telefonnál, amíg odaküldök valakit. Rendben? Ne tegye le.
Horn: Nem teszem le. De most mondom, hogy nem tetszik a dolog. Ez borzasztó.
Operátor. Igen uram, ez az.
Horn: Fényes nappal. Nem tudom, hogy fegyverese-e vagy nem. Tudom hogy van feszítővas náluk, mert azzal törték be az ablakot.
Operátor: Melyik ablakon mentek be?

Horn: Hát, oldalt, ahol a kapu van. Úgy értem ahol a kerítés van mert úgy senki nem látja őket. A jobb oldalon, ha szemből nézzük. (kis szünet)
Horn: Ember, ez ijesztő. El se hiszem hogy ez ebben a szomszédságban történik.

Operátor: Micsoda?
Horn: Félelmetes. Nem hiszem hogy ez megtörténik. (kis szünet)
Operátor: Lát valamit?
Horn: Nem, csak azt látom, hogy bementek a házba. A ház belsejébe nem látok.
Operátor: Azt értem, de látja hogy hol mentek be?
Horn: Igen.
Operátor: Szóval talán ugyanott mennek majd ki. Vagy látja a ház elejét?
Horn: Nem látom az elejét. Kimehetek oda a házhoz, de ha megyek, akkor viszem a puskámat is magammal. Istenre esküszöm.
Operátor: Ne. Ne.
Horn: Nem fogom hagyni, hogy megússzák. Nem hagyom hogy megöljenek ezért. Oké? Lőni fogok. Lőni fogok.
Operátor: Maradjon a házban és ne menjen ki oda. Érti? Tudom hogy most mérges és tudom hogy érez, de nem éri meg hogy valakit ezért lelőjön. Rendben?
Horn: Nem akarom, de ha kimegyek oda, hogy lássam mi folyik ott. Úgy értem, hogy akkor milyen döntésem lehet?
Operátor: Nem akarom hogy kimenjen oda. Csak azt kérdeztem, hogy látja-e hogy mi van ott.
Horn: Látom a kocsibehajtó egy részét, de nem látom a ház elejét.
Operátor: Nem látja a ház elejénél, hogy van-e ott kocsi, amivel jöttek, vagy valami?
Horn: Nem. (kis szünet)
Operátor: Mondja ha lát valamit onnan ahol áll. Ne menjen ki, rendben? Maradjon a házban! (kis szünet)
Operátor: Horn úr, ott van még?
Horn: Itt vagyok.
Operátor: Meg fogom mondani, mikor odaküldök majd a helyszínre rendőröket.
Horn: Még nem. Nem mondta.
Operátor: Nem. Tudom.
Horn: Nem látom a ház elejét. Nem tudom hogy loptak valamit és most mennek el, vagy nem.
 Operátor: Semmi gond. Senki nincs otthon akiről tudna, vagy igen?
Horn: Hát, csak tippelni tudok hogy van e ott valaki. Remélem nem.
Operátor: Rendben. Már úgy értem, hogy ismeri a szomszédait?
Horn: Nem, tényleg nem ismerem ezeket a szomszédokat. A másik oldali szomszédokat jól ismerem. Az biztos, hogy ha az ő házukba mentek volna be, akkor már rég csináltam volna valamit.
Operátor: Aha.
Horn: Mert tudja, őket jól ismerem. Érti?
Operátor: Horn úr?
Horn: Igen.
Operátor: Szeretném ha most rám figyelne. Rendben?
Horn: Jó.
Operátor: Most küldtem oda járőröket. Nem szeretném ha kimenne a házból és nem szeretném ha a fegyver lenne a kezében mikor a rendőrök odaérnek a helyszínre. Rendben?
Horn: Értem. Oké, de jogom van magam megvédei, uram.
Operátor: Igen, ez így van.
Horn: És érti, hogy a törvények szeptember elseje óta megváltoztak, ön is tudja és én is tudom.
Operátor: Igen, értem.
Horn: Jogom van magam megvédeni.
Operátor: Itt vagyok önnel.
Horn: És a sörétes az legális fegyver. Nem illegális.
Operátor: Nem az. Nem is állítottam mást.
Horn: Jó.
Operátor: Nem szeretném ha ön tudja mit... (félbeszakítja Horn)
Horn: most jön ki a házból az ablakon át. Mennem kell haver. Bocs, de most jön ki az ablakon.
Operátor: Ne, ne, nemenjen ki az ajtón. Horn úr? Horn úr?
Horn: Most loptak valamit. Kimegyek az ablakon. Sajnálom.
Operátor: Ne menjen ki!
Horn: Nem hagyom hogy megússzák ezt a *******. Loptak valamit. Egy egész zsákkal.
Operátor: Ne menjen ki a házból.
Horn: De megyek.
Operátor: Horn úr, ne menjen ki a házból.
Horn: Bocs, de nagyon nem jó ez így, haver.
Operátor: Kimegy és lelöveti magát ha a ház elé megy azzal a fegyverrel. Nem érdekel mit gondol. Maradjon a házban!
Horn: Akar fogadni? Megölöm őket.
Operátor: Oké, maradjon a házban!
Horn: Most mennek el.
Operátor: Semmi baj, az értékek nem érnek annyit, hogy valakit megöljön érte.
Horn: ******
Operátor: Ne menjen ki a házból. Ne lőjön le senkit. Tudom hogy mérges és ideges, de ne tegye.
Horn: Egy egész zsáknyi cuccot szedtek össze.
Operátor: Mekkora a zsák? Merre felé mennek?
Horn: Nem tudom. Kimegyek. Megnézem.
Operátor: Ne, nem akarom hogy kimenjen, Horn úr.
Horn: Hát, pedig meg fog történni, haver. Hallod, hogy kattan a sörétes és megyek.
Operátor: Ne menjen ki!
Horn: (a rablókhoz beszél) Ha megmozdulsz akkor meghalsz! (Két lövés hallatszik gyors egymásutánban. A harmadik lövés egy kicsit később dördül el. A hívásnak vége.)

Horn másodszorra hívja a rendőrséget

Operátor: Pasadena-i rendőrség... (félbeszakítja Horn)
Horn: Rendelje ide gyorsan a rendőröket. Elintéztem... ember, az egyikük itt van a ház előtt a füvön. Kifeküdt. A másikuk futott az utcán.
Operátor: Hol van ön most?
Horn: nem volt más választásom. Velem jöttek a gyepre, ember.
Operátor: Hol van?
Horn: Nem volt más választásom. A 7418 Timberline utcában vagyok. Gyorsan irányítson valakit ide, ember!
Operátor: Rendben, odakint van most Horn úr?
Horn: Nem, bent vagyok a házban, bejöttem a házba. Ember, az én udvaromon futottak. Nem tudták, hogy mi a *****-t csinálnak. Lelőttem őket. Rendben?
Operátor: Lelőtt valakit, Horn úr?
Horn: Igen, le. Most jöttek ide a zsaruk... (félbeszakítja az operátor)
Operator: Hol van most?
Horn: Bent a házban.
Operátor: Bent a 7418-ban?
Horn: A rendőrség most ért ide. Meg van a... (félbeszakítja az operátor)
Operátor: Tegye le, Horn úr, tegye le a fegyvert, mielőtt még lelövi az egyik rendőrt. Vannak ott egyenruha nélküli rendőrök is.
Horn: A ház előtt vagyok most. Én...
Operátor: Tegye le a fegyvert. Egyenruha nélküli rendőrök vannak ott. Ne lőjön le mást. Ért engem?
Horn: Értem.
Operátor: Van ott rendőr aki nincs...
Horn: Kint vagyok a ház előtti udvaron, intek nekik.
Operátor: Nincs magánál a fegyver?
Horn: Nem. Nincs. Nincs.
Operátor: Lát egyenruhás rendőröket? Oké, maradjon lent a földön és ne csináljon semmit.
Horn: (valaki máshoz beszél) Nem.
 Operátor: Maradjon lent a földön, Horn úr, és tegye azt amit az egyenruhások mondanak önnek. (Hangok a háttérben: Hol a fegyver? Horn válaszol: Bent a házban.)

 A két bűnöző készpénzt és ékszereket próbált a házból elvinni. Egy rendőr a kocsiból látta az egészet, ő volt a szemtanú. A rablókat szemből lőtte le Horn.

A bírósági eljárás közben az ügyészt telefonon felhívták és azt mondták neki, hogy ha Joe-t felmentik, akkor kint végeznek vele, ha elítélik, akkor pedig a börtönben fogják megölni, mert már várják bent. Ez üres fenyegetésnek bizonyult, mert Joe Horn azóta is él.

Az eredeti hangfelvétel

2012. június 26., kedd

Elfogadták az új Btk.-t: szigorodó büntetések, több lehetőség az önvédelemre

Új, a jelenleginél több tekintetben szigorúbb büntető törvénykönyv (Btk.) lép életbe egy év múlva. A parlament hétfőn fogadta el a kódexet, amely szélesíti a jogos védelem lehetőségét, egyes bűncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetőségi korhatárt, és bevezeti az elzárást mint büntetést.
Az Országgyűlés 243 igen, 45 nem szavazattal és 43 tartózkodás mellett fogadta el a kormányzati előterjesztést.
Az új - a több mint harminc éve hatályos és nagyjából százszor módosított jelenlegi Btk.-t 2013. július 1-jén felváltó - törvénykönyv szerint a büntethetőség korhatára továbbra is 14 év, de az emberölést, életveszélyt vagy halált okozó testi sértést, rablást, illetve kifosztást elkövető, a tizenkettedik évüket betöltő gyermekek is büntethetők lesznek ezután, ha képesek belátni tettük következményeit.
A jövőben a jelenleginél szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége. Így jogosnak számít az önvédelem akkor, ha valakit éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy csoportosan támadnak meg, hasonlóan ha valakinek a lakásába éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy csoportosan törnek be, illetve ha kertjébe fegyveresen hatolnak be.
(MTI)
A büntethetőségi korhatáros bekezdésről annyit mondanék hogy haladás, viszont a 14 év alattiak sokkal inkább lopnak, illetve csak úgy összeveriak a gyengébbeket, ami nem súlyos testi sértés, hanem a legtöbbször csak 8 napon belül gyógyuló. Tehát ha megrugdosnak 13 évesek egy 7 évest, akkor nem lesz bajuk csak akkor ha nagyon komolyan megsérül az áldozat? Mi van ha egy csapat 11 éves öl meg egy 6 évest vagy egy nyugdíjast? Nincs büntetés, mert még nincsenek 12 évesek? És mire fel a 12 éves korhatár? A leghíresebb gyerekbűnöző az nem 9 éves volt? Tőle kezdődött az, hogy mindenki el akarta törölni a büntethetőségi korhatárt.

Látszólag a törvények megváltoztatása előrelépés, de csak nagyon kis lépés. Ennél valami jóval szigorúbb is születhetett volna. De azért a kicsinek is örülhetünk.

2012. június 23., szombat

Polgárőrség helyett - járőröző vadász, közterület-felügyelő, mezőőr, erdész és halőr

Pintér Sándor törvényjavaslata emellett lehetőséget adna - 2013-tól - önkormányzati rendészeti szervek megalakítására, amelyeket a polgármesteri hivatalok hozhatnának létre, akár társulásos formában is, és tagja lehetne az önkormányzati természetvédelmi őr, a közterület-felügyelő, a mezőőr, az erdészeti szakszemélyzet és a halászati őr.
A javaslat továbbá egységesíti a rendészeti feladatot ellátó személyek - így a természetvédelmi őrök, az erdővédelmi szolgálat tagjai, a hegyőrök, a hivatásos vadászok, az erdészeti szakszemélyzet tagjai, a halászati őrök, a közterület-felügyelők, az önkormányzati természetvédelmi őrök és a mezőőrök - intézkedési jogosultságait.
Eszerint a felsoroltak jogosultak a törvényben meghatározott feladataikkal összefüggő jogellenes cselekmény, szabálysértés, bűncselekmény elkövetésén tetten ért embert a cselekménye abbahagyására felszólítani, valamint annak folytatásában megakadályozni, épületet zárhatnak le, szükség esetén testi kényszert és vegyi eszközt alkalmazhatnak, valamint a rendőrség megérkezéséig - de legfeljebb két órán keresztül - visszatarthatják a tetten ért, a személyazonosságának igazolását megtagadó vagy az előállításnak ellenszegülő embert.
A szabályok szerint a belterületnek nem minősülő, a település elsősorban mezőgazdasági, erdőművelési célra szolgáló részén - a szolgálati feladatok ellátása során nyíltan viselve - a mezőőr, a hegyőr és a halászati őr sörétes lőfegyvert, az erdővédelmi szolgálat tagja, az erdészeti szakszemélyzet és a természetvédelmi őr önvédelmi célból maroklőfegyvert, a hivatásos vadász pedig vagy maroklőfegyvert, vagy vadászlőfegyvert tarthat magánál.
(MTI)
Jól hangzik, de azért nézzünk a törvényjavaslat mögé. Tehát jó szerével betiltották a fegyvertelen polgárőr szervezeteket, a városőrséget és mindent, csak azért, hogy aztán nem sokkal később feldobjanak egy olyan javaslatot, hogy más néven ugyan, de puskákkal járőrözhessenek civil szervzetek és félig-meddig hatósági feladatokat lássanak el. Értem én a politikai indokokat a színfalak mögött, de legalább ne csinálnák ilyen feltűnően. De örüljünk a jó hírnek, ha megszavazzák, akkor talán jobb lesz egy kicsivel a közbiztonság.