Pages

2011. november 10., csütörtök

Operation Fast and Furious rövid hírek

Tovább dagad a kirobbant Fast and Furious ügy, ami talán a legnagyobb a Nixon botrány óta. Egyre-másra derülnek ki a  disznóságok. Természetesen a felelősségrevonásnak a leghalványabb jelét sem lehet látni, többeket inkább előléptettek, de senkit sem rúgtak ki.

Eric H. Holder Jr. , az akció feje semmiféle büntetést nem kapott, csak meghallgatják, de nem űgy tűnik, hogy bármiféle felelősségrevonástól kellene tartania. (Érdekes, hogy ez nem is az első botrány, amibe belekeveredett.) Kiderült, hogy vagy 8 hónapon át hazudott a kongresszusnak a fegyverbotrány részleteiről, a kihallgatásán pedig zavarosan beszélt. Egy helyi kis akciónak nevezte a Fast and Furious-t, de mikor rákérdeztek, hogy hogy lehet ez helyi akció, ha Mexikó, Texas és több más állam is érintett az ügyben, akkor visszakozott. A védelmében azt hozta fel, hogy sokmindenre kellett figyelnie és nem tudhatott minden akcióról. Ez azért is érdekes, mert ez egy hatalmas fegyverügyi terv volt, folyamatosan, éveken át bonyolították, így kizárt, hogy ne tudott volna róla. Hazudott és folyamatosan hazudik.

Pár hete azzal voltak tele a hírek, hogy eltűnt pár láda lőszer egy katonai bázisról. Ha az nagy hír, akkor 2.500 félautomata puska és kézigránátok Mexikói drogbandáknak eladása nem hírértékű, és nem olyan dolog amit a hivatalos szerv feje figyelemmel kísér?

Ez még mindig nem minden, ugyanis Eric Holder azt állítja, hogy több hatalmat kell adni a hatóságok kezébe, hogy jobban működhessen. Ez milyen logika? Tehát a hatóságok vagy képtelenek normálisan elvégezni a munkájukat, vagy -ami valószínűbb- szándékosan nagyon komoly bűncselekményeket követtek el és megpróbálták megfúrni az Alkotmányt, ebből következik, hogy a vezetőjük szerint több hatalmat kellene adni nekik?

Eric Holder logikája más szempontból is érdekes, ugyanis szerinte méginkább korlátozni kellene a fegyvervásárlást. Tehát a törvénytisztelő embereket büntetné amiatt, hogy a saját hivatalos szerve -illetve szervei, mert több hivatalos osztály is részt vett ebben- bűncselekményeket követett el? Nem inkább a felelősöket kellene rács mögé dugni egy fél életre?

Továbbá annyit fűzött hozzá az egészhez, hogy "megvizsgáljuk, aztán megígérem, hogy ilyen soha többé nem fog megtörténni". Ez viszont nagyon kevés. Ha bárki átlagember a legkisebb fegyverekkel kapcsolatos törvénytelenséget elköveti, akkor évekig börtönbe kerül, de azonnal.
Itt 2.500 fegyver illegális eladásáról van szó, több száz gyilkosságról és egyéb bűncselekményekről, nemzetközi konfliktus okozása történt, több állampolgár is meghalt, nem is beszélve a határőrről, akit szintén ezekkel a fegyverekkel gyilkoltak meg. Erre csak annyi a reakció, hogy "megígérem, hogy ilyen nem lesz többet"? Ilyen kijelentésre mit mondana a bíróság ha nem Eric Holder mondaná, hanem egy átlag állampolgár? "Bocs hogy legyilkoltam embereket és meghaltak miatta egy csomóan, meg drogügyletbe és fegyvercsempészetbe is keveredtem, de Tisztelt Bíróság, megígérem hogy többet ilyen nem lesz, úgyhogy ne büntessenek meg, hanem engedjenek haza és minden rendben lesz." Vajon hazaengedné a bíró?

Az első dolog az lehetne, hogy 10-20 évet kiosztanának azoknak akik érintettek voltak a bűncselekményekben. A második lehetne az ATF felszámolása és a többi hivatal rendbetétele.

2011. november 9., szerda

Egyetlen hét alatt több mint 20.000 fegyverviselési engedély (Wisconsin, USA)

Az Egyesült Államok 50 államából 48-ban volt engedélyezett a fegyverviselés, de csak mostanáig, ugyanis Wisconsin is beállt a sorba, így már 49 államban kap lehetőséget önvédelemre a lakosság.

Az új törvény a múlt hét kedden lépett hatályba, ami engedélyezi a rejtett fegyverviselést. A hatóságokhoz pár napon belül több mint 20.000 kérvény futott be. A 20.476-ból csak 117-et utasítottak el, többnyire a hiányosan kitöltött nyomtatványok és a be nem fizetett illetékek miatt.

Érvényes kérelem beadása esetén az államnak 45 napon belül kell kiállítania a rejtett fegyverviselési engedélyt. A hivatalos szóvivő elmondta, hogy az állam törekszik arra, hogy betartsa a 45 napos határidőt, sőt ha kell akkor még a hétvégén is dolgozni fognak. Az Igazságügynek 30-35 embere van, akik folyamatosan kezelik a beérkező kérvényeket.

Az első kérelmező aki kézbe vehette az engedélyt, J.B. Van Hollen ügyvéd volt. Ő annyit nyilatkozott, hogy örömmel látja, hogy a több tízezer törvénytisztelő állampolgár folyamatosan kapja meg az engedélyt Wisconsin-ban.

Az állami hivatal úgy véli, hogy az első pár hónapban akár 200.000 darab kérvény is beérkezhet elbíráslásra.

Hogy valaki rejtett fegyverviselésre kapjon engedélyt, ahhoz be kell töltenie a 21. életévét, át kell esnie a rendőrségi vizsgálaton (NICS) és részt kell vennie egy pár órás fegyveres oktatáson. Kedd óta Illinois az egyetlen állam, ahol tiltott a fegyverviselés.

A fegyveres szervezetek most azért hajtanak, hogy az egész ország területén -mind az 50 államban- lehessen fegyvert viselni.


2011. október 31., hétfő

7 milliárd ember él a földön

De vajon képes-e bolygónk eltartani ennyi embert? Félelmetes mértékű szaporodásunk egyes tudósok szerint katasztrófába sodorja fajunkat. Alig tizenöt év múlva már csak a földön élő emberek felének jut ivóvíz, és harminc éven belül a bolygó kőolajkészleteit is kimerítjük, ha nem változtatunk életvitelünkön.

A föld édesvízkészlete véges. Nagy részét a sarki jégsapkák tárolják mélyhűtve, ám a globális felmelegedéssel hasznos készleteink egyre nagy része olvad bele a sós tengerekbe, s válik hasznavehetetlenné. Az előrejelzések szerint 2025-re az emberiség 40 százalékának nem jut majd ivóvíz, s az aszályos területeken az élelmiszert sem tudják megtermelni.

Krisztus egyéves korában, tehát időszámításunk szerint 1-ben még csak alig 200 millióan bóklásztunk a földön, s csaknem 1500 év kellett, hogy ez a szám megduplázódjon. A huszadik század első évére már 1,6 milliárd volt az emberiség létszáma, ami száz év alatt 6,1 milliárdra nőtt. Hihetetlen ütemű szaporodásunk hátterében a rohamos fejlődés áll: drámaian csökkent a csecsemőhalandóság, kitolódott az átlagéletkor, az orvostudomány legyőzte a legtöbb halálos járványt. Ha minden így megy tovább, 2100-ra már tízmilliárdan leszünk.

Az éhínség miatt meginduló tömeges népvándorlások felboríthatják a már ma is kényes politikai egyensúlyt, a menekültek miatt lázadások, háborúk törhetnek ki, s a bolygó szénhidrogénkészlete is fogyóban van. Ha sürgősen nem állunk át szél- vagy napenergiára, földünk a sok milliárd rozsdásodó járműroncs bolygója ­lehet.

K. Á.

Forrás: blikk.hu
Van kérdés?

2011. október 11., kedd

Egy újabb nyílt fegyverviselős videó



A videó törétnete dióhélyban:

Egy Oregon állam beli blogger gondolt egyet és úgy döntött, hogy a következő videóját a városban fogja elkészíteni és keres egy jó helyet ahol elmesélhet egy történetet. Mivel minden nap nyíltan viseli a fegyverét, így a városba is úgy ment. Bár a rendőrök -egy alkalmat kivéve- sosem állították még meg, így nem is aggódott miattuk.

2:10-nél lesz érdekes a felvétel.

Blogger: - Huh, itt jön két rendőr.
Rendőr 1: - Hé!

Blogger: - Szervusz!
Blogger: - Uh, ezek a rendőrök követnek?
Rendőr 1: - Beszélhetnénk Önnel egy percet?
Blogger: - Persze. Videót és hanganyagot is készítek erről.
Rendőr 1:  - Oké. Valaki felhívott minket, mert Ön járkál itt a fegyverével. Gondolom, hogy Ön tudja az ezzel kapcsolatos törvényeket.
Blogger: - Ja.
Rendőr 1: - Akkor tudja, hogy ezzel felhívja magára a figyelmet. Mások látják ezt és nem értik az egészet.
Blogger: - Oké.
Rendőr 1: - Van valami oka arra, hogy ezt csinálja?
Blogger: - Minden nap nyíltan viselem.
Rendőr 1: - Hogy mondta?
Blogger: - Minden nap nyíltan viselem.
Rendőr 1: - Kamerával is minden nap sétál?
Blogger: - Épp magamról készítettem felvételt, saját magamnak.
Rendőr 1: - Oké... Van Önnél személyi igazolvány?
Blogger: - Nem vagyok köteles magam igazolni.
Rendőr 1: - Csak gondoltam hogy megmutatná.
Blogger: - Nem, nem hiszem hogy igazolom magam.
Rendőr 1: - Van valami ok arra, hogy nem akarja?
Blogger: - Hát, a törvény nem kötelez rá és...
Rendőr 1: - Problémát akar okozni nekünk?
Blogger: - Nem. Csak nem hinném, hogy meg kellene állítaniuk valamiért, ami teljesen legális, meg nem is okoztam semmi gondot senkinek.
Rendőr 1: - Érti, hogy miért beszélek Önhöz?

Blogger: - Persze.
Rendőr 1: - Tudja hogy miért beszélünk most?
Blogger: - Értem, hogy idejön és tudni szeretné, hogy mit csinálok. De egy rövidnadrágban és egy pólóban sétálok az utcán egy kamerával a kezemben. Egyértelmű, hogy semmi hülyeséget nem csinálok itt.
Rendőr 1: - Ha az emberek látnak egy férfit egy fegyverrel, arra az emberek nem számítanak.

Blogger: - Gondolom, nem számítanak arra az emberek, hogy ezt látják, de ez nem illegális.
Rendőr 1: - Ön így hordja és teljesen legálisan hordja meg minden. Semmi bűncselekményt soha nem követett el, se semmi ilyesmit?
Blogger: - Nem.
Rendőr 1: - Könnyebb lenne, ha igazolná magát, ha ez így van.
Blogger: - Az a helyzet, hogy a törvény szerint nem kell igazolnom magam, ha semmi illegálisat nem követtem el. Szóval... gondolom semmi gond nincs, ha mehetek tovább a dolgomra.
Rendőr 1:  - Várjon egy pillanatot, rendben?
Blogger: - Ön most előállít?
Rendőr 1 és Rendőr 2 beszélgetnek. Rendőr 2 valószínűleg megmondja Rendőr 1-nek, hogy nincs joguk igazoltatni a bloggert.
Blogger: - Ön most előállít?
Blogger: - Mehetek tovább?
Rendőr 1: - Ja.
Blogger a kamerának: - Ahogy mondtam, nem tudom... Elég gyorsan megjelentek a rendőrök.

2011. október 2., vasárnap

Marihuána és fegyverjog

Először is leszögezem, hogy én a marihuána ellen vagyok, csak úgy mint a többi drog ellen. Most előjött egy érdekes kérdés, amin lehet gondolkodni.

Az ATF legújabb kijelentése az, hogy aki marihuánát szív, az nem vehet fegyvert. Ezzel több gond is van. Az egyik az, hogy az orvosi marihuána már több államban is legális. De úgy tűnik, hogy ha az orvos felírja valakinek receptre, mert mondjuk gyomorrákja van annak a szerencsétlennek, akkor onnantól kezdve az ATF szerint annak a beteg embernek nincs joga ahhoz, hogy megvédje magát bármilyen támadás esetén. Akár le is mészárolhatja egy csapat bűnöző a saját házában, megkéselhetik, megfolythatják, vagy bármit mást is megtehetnek vele, mert ő bizony nem kaphat se pisztolyt, se más lőfegyvert.

Ez azért is nagyon érdekes, mert az az ATF veszi el a fegyvertartás jogát a gyógyászati füvet szívó beteg emberektől, ami pár hónapja több ezer fegyvert játszott át a mexikói drogbandák kezére. Olyan fegyvereket, amikkel több száz embert öltek meg azok a bűnözők, köztük több amerikai határőrt is. Úgy tűnik, mintha ezekkel a mocskos trükkökkel -mint ez a marihuánás- próbálnák elterelni a figyelmet a múltkori bortányukról.
A fegyvervásárlásnál kitöltendő nyomtatványok van olyan kérdés, amiben azt kérdezik, hogy használ-e a vásárló marihuánát, vagy egyéb illegális drogokat. De ha valaki nem illegálisan használja, hanem orvos írja fel neki fájdalomcsillapítónak, akkor onnantól kezdve a kérdés értelmezhetetlen. Elég nagy különbség van a bulizó beszívott idétlen fiatalok és a rákos betegek között.

Joseph Casias, egy gyógyászati marihuána felhasználó
Gyógyíthatatlan agytumora van
A hozzá hasonlóktól veszi el az ATF az önvédelem jogát

Igen, kell a szabályzás valamilyen szinten, de rákos és haldokló embereket megszivatni? Muszáj ezt? És pont azok tiltogatnak, akik nyakig ülnek a fegyveres bűncselekményekben és egyéb botrányokban? Nem tudom, hogy ki mit gondol erről, de az biztos, hogy kecskékre van bízva az a káposzta.

2011. szeptember 30., péntek

Pofátlan politikus

Feliratoztam egy rövid videót. Nem tudom mikori felvétel, de a lényege az, hogy adott egy politikusnő, aki a saját törvényjavaslatáról beszél. Olyan dolgokat mond, ami nem igaz, a végén pedig kiderül, hogy azt se tudja, hogy pontosan mi az, amit a saját törvényjavaslata tilt. (Tehát beszél és sajátjaként mutatja be, de valaki más írta meg helyette és ő azt se tudja, hogy pontosan miről szól.)