Pages

2015. május 17., vasárnap

Fegyveres tűzoltó akadályozott meg egy gyerek tömeggyilkosságot

New Holland, Wisconsin állam, USA (2015. Május 06) - Tűzoltók nyilatkozták hogy az egyikük megakadályozott egy tömeggyilkosságot, mikor egy fegyveres férfi tüzet nyitott a tűzoltóság épülete előtt.

Az Aiken megyei sheriff hivatal szóvivője elmondta, hogy a hatóságokat lövöldözés miatt kihívták a fent említett tűzoltósághoz.

A tűzoltók nyilatkozata szerint az elkövető fegyvert rántott és elkezdett lőni az emberekre, akik a tűzoltóság parkolójában voltak. A tömegben sok volt a gyerek és tűzoltó. Csak kipattant a kocsijából és azonnal lőni kezdett. A levegőbe is és a járműre is. Többször is a tűzoltókra fogta a fegyverét.

"Kijöttem az irodából és láttam a férfit a fegyverrel. Rögtön mondtam mindenkinek hogy gyorsan menjenek hátra, mert a parkolóban egy fegyveres férfi van és hogy nem viccelek" - mondta Gary Knoll, a város egyik tűzoltója.

Knoll azt is elmondta, hogy egy másik tűzoltó akinek rejtett fegyverviselési engedélye van, elővette a saját fegyverét és ráfogta a lövöldöző férfire.

Ekkor a lövöldöző meghátrált és visszament a kocsijához, miközben a tűzoltók elővett fegyverrel követték a férfit. Az elkövetőre ráparancsoltak hogy tegye le a fegyverét. Ő ezt megtette, a tűzoltók pedig elvették tőle a lőfegyvert.

A tűzoltók visszatartották az elkövetőt a rendőrök megérkezéséig. A férfi a saját fejét verte a betonba hogy sérülést okozzon magának, majd a rendőrök letartóztatták és most a tette miatt kell felelnie.

A tűzoltók remélik hogy komolyabb büntetést fog kapni, de csalódottak amiért csak 20.000 dolláros óvadékot állapított meg a bíró.

"Ez az ember mindenkire nézve veszélyes. Most már amiatt is aggódnunk kell, hogy ha kihívnak minket egy tűzhöz, akkor ez a fickó valahol egy fán ül és ránk fog egy puskát". - nyilatkozta Knoll tűzoltó.

Viszont megnyugtató hogy ezúttal senki nem sérült meg, mert Knoll és más tűzoltók is viselnek fegyvert így meg tudták akadályozni
a katasztrófát.

"Életet mentett (a tűzoltók fegyvere), de lehet hogy több életet is." - mondta Knoll.

A tűzoltó aki 2 éve van szolgálatban, reméli hogy az elkövetőnek rendbejönnek majd az idegei és kap egészségügyi segítséget.

A hatóságok továbbra is vizsgálják az esetet, lehetséges hogy majd a gyanúsított ellen más vádakat is felhoznak.

http://www.wistv.com/story/28998992/firefighter-cwps-likely-stopped-a-massacre-of-children-firefighters


2015. május 12., kedd

Újabb amerikai dohányboltrablás

Decatur, Georgia állam, USA - Egy dohánybolti eladó sikeresen védekezett két fegyveres rabló ellen. A helyi sajtó jelentése szerint délután 1 óra körül két gyanúsított jelent meg a dohányboltban. Az egyikük az eladó torkához szorította egy sörétes puskának a végét és pénzt követelt tőle. De hamarosan rájött a két rabló, hogy rossz boltot szemeltek ki maguknak.

A dohánybolti eladó elkapta a puska csövét és félrehúzta, miközben előrántotta a saját fegyverét és tüzet nyitott a bűnözőkre. Az egyik rablót úgy eltalálta, hogy az a helyszínen meg is halt. A másiknak sikerült elmenekülnie, de később inkább feladta magát.

"Elég bátor dolog volt tőle (az eladótól), de azért tette mert úgy érezte hogy az élete veszélyben volt" - nyilatozta Stephen Fore rendőrkapitány.

Ugyanaz a két rabló a gyanúsítottja egy másik rablási kísérletnek is, amit szintén ők követhettek el egy készpénzváltó helység ellen. De az a rablás se sikerült nekik, mert golyóálló üveg választota el őket és az ott dolgozókat, így onnan üres kézzel távoztak..

http://controversialtimes.com/news/robbers-put-shotgun-to-clerks-throat-he-grabs-it-draws-his-gun-kills-one-of-them/

http://www.myfoxatlanta.com/story/29006646/police-store-employee-shoots-kills-armed-robber


Amerikai dohánybolti rablás (videó)

Kentucky állam, USA - 2 férfi sétált be a dohányboltba, az egyik rámozdult a kasszára, szerencsétlenkedett vele, nem bírta kinyitni. Letette a fegyverét a pultra. A dohánybolti eladó felkapta a fegyvert, dulakodott a férfivel, majd vállon lőtte a rablót. A sebesült rabló könyörgött a nőnek, hogy engedje el, a nő belemenet és mondja neki hogy a pénz nélkül mehet. A férfi mégis fogja a pénzt és azzal akar kimenni a boltból. A nő ekkor elkapta a bűnözőt és megrángatta. A férfi végül feladta és a pénz nélkül próbált menekülni.

 Sorozatban rabolták ki a környék beli üzleteket. - A riport végén a nő elmondta, hogy ez azért lehet mert senki nem tesz ellene semmit és mindeni fél, nem védik meg a saját boltjaikat. Ezúttal viszont a rablók emberükre találtak a személyében.

2015. május 11., hétfő

Tömeggyilkosságot akadályozott meg egy taxisofőr

Chicago, USA (2015, április) - Egy Über taxisofőr akadályozott meg egy tömeggyilkosságot Chicago-ban. A sofőr előtt sétált egy csomó ember, amikor is valaki tüzetnyitott a gyalogosokra. Egy 22 éves férfi (Everardo Custodio) lőtte a tömeget, a taxisofőr pedig azonnal közbelépett. A taxis elővett a saját fegyverét és 6-szor rálőtt az őrjöngő őrültre. Többször is eltalálta, így megakadályozta hogy ártatlan emberek haljanak meg. A sebesült, vérző lövöldöző a földön kiterülve várta meg a kiérkező rendőröket. Rajta kívül senki más nem sérült meg. 

 A taxis ellen nem indult eljárás és nem vádolják semmivel. A sofőrnek volt rejtett viselési engedélye és önvédelemből cselekedett, csak saját magát és másokat védett - nyilatkozta Barry Quinn államügyész. 

 Chicago az egyik legszigorúbb állam volt fegyvertörvények szempontjából, egészen addig amíg 2010-ben ki nem mondta a legfelsőbb bíróság hogy alkotmány-ellenes volt a fegyverjogok korlátozása. Ha a törvényeket nem változtatták volna meg, akkor a taxisofőr nem tudta volna megmenteni az emberek életét. Kijelenthetjük, hogy a taxis és azok akiket megmentett, most hálásak azért hogy az alkotmány-ellenes törvények pár éve el lettek törölve.

http://www.businessinsider.com/uber-driver-with-concealed-handgun-prevents-mass-shooting-in-chicago-2015-4  

http://www.chicagotribune.com/news/local/breaking/ct-uber-driver-shoots-gunman-met-0420-20150419-story.html

2015. április 28., kedd

Sörétes puskás bolt tulajdonos védte meg a riportert

Baltimore, Maryland, USA (2015.04.27.) - Most hogy újra erőszakos zavargások kezdődtek, a riporterek az utcára vonultak hogy hírt adjanak az eseményekről. A Baltimore Sun egyik riportere is az események közbepénben volt, mikor egyik percről a másikra hirtelen veszélybe került. Egy puskás boltos mentette meg.

A CNN jelentése szerint a riporter (Justin Fenton) a zavargás kellős közepén volt és épp útban volt arra a helyszínre, ahol megsérült egy rendőr.

"Ahogy futottam, ott voltam az egész közepében" - magyarázta Fenton.

Néhány Crips bűnöző volt mellette, ők védték a többi erőszakos tüntetőtől, ahol épp egy pénzváltó helyet rohamoztak meg, törtek fel és fosztottak ki.

A riporter kicsit távolabb került az önjelölt védelmezőjétől, és a következő pillanatban egy kapucnit viselő férfi -egy könnygázsprayvel a kezében- felszólította arra hogy adja át neki a telefonját. Aztán rátámadt, elkezdte fújni felé a könnygázt.

Ekkor a riporter menekülőre fogta, futni kezdett egy közeli bolt felé.

Az üzletben bent volt a bolt tulajdonosa egy sörétes puskával a kezében, amivel védte az épületet. Aztán már pedig nem csak az épületet, hanem a rémült riportert is.

A kapucnis férfi aki ki akarta rabolni, inkább lemondott a zsákmányról és nem ment a riporter után a boltba.

http://controversialtimes.com/issues/constitutional-rights/baltimore-reporter-saved-from-mob-attack-by-shotgun-wielding-business-owner/

2015. április 26., vasárnap

Tömeggyilkolni akart, de megállította egy fegyveres civil

Philadelphia, Pennsylvania, USA (2015/03/22) - "Szombaton egy legálisan fegyvert viselő férfi több ember életét is megmentette -köztük gyerekekét is-, amikor egy másik férfi fegyert rántott és tüzet nyitott egy Philadelphia-i borbély üzlet épületére." - nyilatkozta a rendőrség.

A 40 éves Warren Edwards délután 3 óra körül összeszólalkozott a Falah Borbélyüzletben. A szemtanúk nyilatkozták a médiának, hogy mikor Ewardsnak azt mondták hogy nyugodjon le, akkor ő elővett egy fegyvert és lőni kezdett.

8-10 ember volt ott, köztük több gyerek is.

A rendőrség elmondta hogy egy másik férfi aki épp csak besétált a borbélyüzletbe, elővette a saját fegyverét és lelőtte az őrjöngő, tömeggyilkolni akaró elkövetőt. A védekező férfi többször is eltalálta a mellkasán. Edwards a kórházba szállításkor meghalt.

"A személy aki lelőtte, legálisan, engedéllyel viselte a fegyverét. Közbelépett és úgy gondolom hogy ezzel sok ember életét megmentette. Sokkal rosszabb lett volna a végeredmény, ha ez a férfi nem lett volna ott, de ott volt és megmentette az ott lévő embereket." - nyilatkozta Frank Llewellyn rendőrkapitány a CBS tv csatornának.

"Le a kalappal előtte. Sokkal nagyobb baj is lehetett volna. Egy rakás halálos áldozat lett volna" - mondta Bianca Brown, aki a bűncselekmény közelében lakik.

A rejtett fegyverviselő férfi később besétált a rendőrségre. Még nem tudni hogy indul-e eljárás az ügyben, de valószínűleg nem, mert úgy tűnik hogy egy egyértelmű önvédelmi helyzetről van szó.

Mivel időben cselekedett, így az őrjöngő fegyveresen kívül senki más nem halt meg és nem sérült meg.


http://controversialtimes.com/news/video-concealed-carrier-stops-possible-mass-shooting-inside-philadelphia-business/

http://dailycaller.com/2015/03/22/concealed-carrier-saved-a-lot-of-people-after-gunman-opened-fire-in-philly-barbershop-video/

http://benswann.com/gunmans-mass-shooting-rampage-in-philly-barbershop-cut-short-by-concealed-carrier/

2015. április 24., péntek

Egy rabló késsel és egy 74 éves nagymama pisztollyal

Forth Worth, Texas, Egyesült Államok (Április 20, 2015) - Hétfőn egy 74 éves nagymama torkának kést szegezett egy rabló. Az idős nő erre elővette a fegyverét, ráfogta a bűnöző arcára és azt mondta neki hogy takarodjon. Ezzel véget is ért a rablási kísérlet. 

Bővebben a történet annyi, hogy az idős nő az autójában ült, mikor megjelent egy férfi egy késsel és azt mondta hogy "Nem akarlak bántani, csak a pénzed kell. De ha muszáj, akkor bántani foglak." 

 A nő először arra gondolt hogy az elhunyt férje kését veszi elő, de aztán eszébe jutott hogy nála van a pisztolya is. 

"- Ott volt a fegyver és arra gondoltam hogy hatásosabb mint a kés. Úgyhogy odanyúltam, fogtam a pisztolyt, megfordultam vele és a férfi arcába irányítottam. Aztán azt mondtam neki, hogy "- Takarodj a innen vagy szétlövöm a fejed!". 

"Ekkor a férfinek nagyra nyílt a szeme, hátrálni kezdett, majd elsétált, mintha nem történt volna semmi." 

http://www.breitbart.com/big-government/2015/04/22/robber-puts-knife-to-grandmas-throat-grandma-puts-gun-in-his-face/

2015. április 22., szerda

97ezer új munkahely - tipp a magyar kormánynak hogy mivel lendítsék fel a gazdaságot

Több fegyver, több munkahely. 2008 óta 125%-al nőtt a fegyverpiac az USA-ban.


A lőfegyver és lőszergyártás gazdaságra kifejtett hatása az Egyesült Államokban a 2008-as 19,1 millárd dollárról 42.9 milliárd dollárra növekedett 2014-re, ami 125%-os növekedést jelent, míg az összes az iparággal kapcsolatos munkahelyek száma 166ezerről 263ezerre nőtt, ami pedig 58%-os növekedést jelent az említett éveket tekintve.

"Folyamatos drámai növekedést tapasztaltunk a fegyver- és lőszeriparban, ami a vevők vásárlási kedvének köszönhető, egészen 2008 óta." - nyilatkozta Stephen L. Sanetti, a Nemzeti Lövészsportok Alapítványának elnöke és vezetője. "2008 óta a nemzetünk gazdasági felépülésében komoly szerepet játszik fegyverekkel kapcsolatos iparágak csoportja, ami 78%-os növekedést jelentett a munkaerőpiacon, átlagosan több mint $52.000 dolláros fizetéssel. A vadgazdaságok jártak a legjobban, ők 108%-al több adópénzhez jutottak."

A teljes jelentés itt olvasható:

The Firearms and Ammunition Industry Economic Impact Report: 2014 


http://dailycaller.com/2015/04/20/more-guns-more-jobs-firearms-industry-economic-impact-rises-125-since-2008/

2015. április 18., szombat

Fegyvert rántott a megszívatott járókelő


A szívatós videók egyre telterjedtebbek a Youtubeon, sok közülük az utcán játszódik és a készítők ismeretlen járókelőket próbálnak megijeszteni.

A lenti videóban gyilkos bohócoknak öltöztek a szívatók és embereket terrorizáltak az utcán.

Mikor az egyik járókelő felé 3 felől közelítettek és próbálták a frászt hozni rá, akkor ő fegyvert rántott rájuk. A 3 szerencsétlen meg lekapta a maszkját és elkezdett az életéért könyörögni. A járókelő valószínűleg eléggé zaklatott volt, egy ideig rájuk fogta a pisztolyát, miután világos lett hogy miről van szó és csak utána engedte el őket.

Jelenleg majdnem 1 millió a videó nézettsége, de a leszavazás arányából és a kritikus hangvételű hozzászólásokból egyértelműen látszik, hogy a nézők jelentős része nem ért egyet az ilyen fajta terrorizálós videókkal.

2015. március 28., szombat

A texasi nőknek olyan a pisztoly, mint a levegő

Egy fényképsorozat, fegyver tartó Texas-i nőkről.

Itt lehet a képeket megnézni:  http://index.hu/nagykep/2015/03/27/concealed/

Azért néhány megjegyzést hozzáfűznék a cikkhez.

"A bűnmegelőzési statisztikák alapján a nők fegyverviselése nem sikertörténet."

Ezt nem tudom honnan vette az Index. (Bár azt sem tudom hogy milyen statisztika a bűnmegelőzési. Nem inkább bűnelkövetési statisztika az?) Jó lenne tudni hogy miről beszélnek és miféle statisztikáról.

"Sok esetben az otthon önvédelmi fegyvert tartó nőket a saját pisztolyukkal lövik meg."

Mennyi az a "sok eset"? Évente 5? 10? 25? 50? Egy 340 milliós lakosú országban az mennyire sok?

"A másik oldalon nem is feltétlenül a fegyverek adott esetben pozitív hatásait vitatják, sokkal inkább azt akarják kiemelni, hogy a fegyverek jelenléte általában visszafordíthatatlan károkhoz vezet. Alig pár hónapja jött hír egy kétéves kislányról, aki az anyja táskájában turkálva elsütötte az ott csőre töltve tartott pisztolyt, halálosan megsebesítve ezzel a saját anyját."

Balesetek történnek. Ezek mind nagyon ritka esetek. Erre lehetne azt mondani, hogy évente történik 500, esetleg 600 lőfegyveres halálos baleset, ugyanakkor autóbalesetben 20-szor többen halnak meg, 30-32 ezren.

"Az ellenzők ráadásul kiemelik, hogy a statisztikákban nem lehet látni azt, hogy a nőknek nagyobb biztonságot adna egy fegyver a mindennapokban."

Szeretném látni azt a statisztikát. Az ellenzők statisztikáiról már többször is kiderült hogy saját maguk hasra ütéssel bemondanak egy számot és azt ismételgeteik, holott a hivatalos adatokhoz annak nem sok köze van.

"Az otthon tartott fegyver ellen szól az a 2010-es adat, ami szerint a férfiak által elkövetett gyilkosságok áldozatául esett nők 52 százalékát lőfegyverrel ölték meg"

Az 52% az alacsonyabb mint az országos átlag, az összes szándékos emberölést tekintve. Mivel az összes gyilkosságból nagyjából 65% a lőfegyverrel elkövetettek száma.

"A támogatók erre rendszerint azt az adatot hozzák, hogy egy frissebb felmérés szerint évente mintegy 200 ezer esetben történik az az USA-ban, hogy nők fegyverrel védik meg magukat (ebben az is benne van, amikor a nem használják a pisztolyt, csak előveszik, és a támadó elmenekül)."

200 ezres adatot még nem hallottam. 1 millió és 2 és fél millió közöttiről van egy könyv. Persze a 200 ezret is elfogadnám, de nem tudom az az adat honnan való.

"Még ha ez igaz is, érdemes megnézni néhány másik statisztikai adatot. Például hogy 1979 és 2010 között 119 079 kisgyerek és tizenéves halt meg fegyverhasználat miatt."

Ez viszont biztosan nem igaz. A hivatalos statisztikát tekintve a gyerekeket nem 14 éves korig, de még csak nem is 18 éves korig számolják, hanem 25 évesig! De már az is kész ostobaság, hogy egy 18 évest aki bandatag és évek óta drogdíler, azt besorolják holmi ártatlan gyerekseregbe. A gyerekek és a fiatalkorúak, akik fegyveres balesetben halnak meg, az ő számuk átlagosan évente 100 körül mozog. A legtöbb esetben csak arról van szó, hogy a drogbandához csapódott 14-25 évesek, illegális fegyverekkel megölik egymást. De ennek aztán semmi köze ahhoz, hogy tisztességes emberek lőfegyvert vesznek maguknak legális úton.

2015. március 24., kedd

Van hogy a sokkoló nem elég (3 videó)

Hányszor lehet azt olvasni, hogy a rendőrök használjanak sokkolót, mert az nem halálos? Az egyik dolog, hogy vannak akik ellen nem elég, főleg ha aki ellen használnák az erős, kövér, be van drogozva, vagy egyszerűen valamiért csak nincs olyan hatással rá, mint a legtöbb emberre.







A másik szélsőséges eset, ha valaki belehal abba hogy használják ellene. Az Amnesty International azt állítja, hogy 11 év alatt 500 amerikai halt bele abba hogy sokkolót használtak ellene.  

http://rt.com/usa/500-taser-law-enforcement-503/

Érdekesség, hogy a fenti videóban (a másodikban), akit 4x sokkolóztak meg a gyorsétteremben, ő rögtön utána meghalt. A 4 sokkolózás nem állította meg, verekedett tovább, 2 rendőr meg is sérült, képes volt kirohanni és elfutni, bárkit meg is ölhetett volna gond nélkül. De hiába próbálták megállítani lőfegyver nélkül, mert a végén akkor is meghalt.

http://usatoday30.usatoday.com/news/nation/story/2012-05-02/taser-study-deaths/54688110/1

Itt pedig egy majdnem 300-as lista azokról, akik szintén belehaltak a sokkolózásba.

http://electronicvillage.blogspot.com/2009/05/taser-related-deaths-in-united-states.html

Valamiért a sokkolós elhalálozásokból nem csinál ügyet a sajtó és a média és sosincs belőlük világra szóló botránycikksorozat. Ha valakit lőfegyverrel lőnek le, az hatalmas gond, ha valaki sokkolózásba hal meg, az meg nem érdekli az újságírókat.

2015. március 8., vasárnap

Amerikában sokkal több gyilkosság történik mint az európai országokban

Valóban? Nem. A fenti állítás nem igaz.

Viszont itt van néhány adat, ami viszont az ellenkezőjéről tanúskodik.

USA: 4.5 szándékos emberölés / 100.000 lakos

Fehéroroszország: 5.1
Moldova: 6.5
Oroszország: 9.2 (Igen, Oroszország is Európához tartozik.)
Ukrajna: 4.3 (Békeidős adat - nem több, de nagyjából megegyező.)
Észtország: 5.0
Grönland (Dánia): 19.4
Lettország: 4.7
Albánia: 5.0

Litvánia: 6.7

Mint látható, több európai ország is beelőzi az Egyesült Államokat.


Mellékes megjegyzés:

Az amerikai kontinensen 48 ország / terület van. Abból 1 az Egyesült Államok.

5 országban / területen alacsonyabb az emberölések aránya, mint az USA-ban. 42 országban / területen magasabb.

Az egész világot tekintve, az Egyesült Államokban a gyilkosságok aránya egyáltalán nem magas.


2015. február 12., csütörtök

Íjásznő halálos fenyegetéseket kap, miután gyerekeket tanított íjjal vadászni

A vadász-ellenesek újra bebizonyították, hogy jóval erőszakosabbak mint a vadászok akiket ők annyira gyűlölnek.

Jen "Az Íjász" Cordaro egy kiemelkedő kaliforniai női vadász, aki a legutóbbi vele készült interjúban elárulta hogy halálos fenyegetéseket kapott, miután gyereket tanított vadászni.

"Összességében a (Hozz egy gyereket) rendezvényre pozítívan reagáltak az emberek" - mondta Cordaro. "Annyi levelet kaptam utána a gyerekektől, hogy alig győztem mindet elolvasni."

De az a helyzet hogy nem tartott soká, míg a vadász-ellenes csoportok is tudomást szereztek a rendezvényről, és  hamarosan küldözgetni kezdték a szokásos erőszakos, gyűlölködő fenyegetéseket.

"Azt írták hogy meg akarják gyilkolni az elsőszülött gyerekemet" - nyilatkozta Cordaro. "Nekem még nincs gyerekem, de elég rémísztő arra gondolni hogy mit mondanak ezek az emberek."

"Amiről még nem igazán beszéltem a médiának az az amik történnek velem, a saját otthonomnál és a munkahelyemen. A halálos fenyegetések, a zaklatás és a vandalizmus már régen túllépett a közösségi oldalakon és az Interneten. A saját otthonom postaládájába is tesznek dolgokat, az autómat is piszkálják, a munkahelyemen is. Már nagyon közel vagyok ahhoz a ponthoz, hogy jelentsem ezeket a rendőrségnek... De nem fogom feladni azt amiben hiszek. Nem fogom feladni. Ha feladom, akkor ők győznek."

http://controversialtimes.com/news/female-bow-hunter-receives-death-threats-after-teaching-children-how-to-hunt/

2015. február 6., péntek

Az én otthonvédelmim


:-)

Fegyvergyűlölő lobbiszervezetek hamisított statisztikái

Az ARS (American For Responsible Solutions) nevű fegyverjog-ellenes szervezet úgy döntött, hogy nem érdeklik a valós adatok és a propagandájuk érdekében meghamisítják a statisztikákat. Sűrűn történik ilyen, de lássuk hogy ez úttal mit sikerült összehozniuk.

Az ARS szervezet azt állította, hogy a fiatalok körében évente több mint 30.000 lőfegyveres haláleset történik és ugyanúgy 30.000 halálos áldozata van a fiatalok között az autóbaleseteknek.


Ezzel szemben az az igazság, hogy 2013-ban, 19-éves korig: gépjárműbalesetben 3,487, lőfegyveres balesetben pedig 124-en haltak meg.
Bár a fegyvergyűlölő csoportoknak nem tetszhet a valódi statisztika, de az a helyzet hogy 28-szor több fiatal hal meg közúti balesetben mint lőfegyverbalesetben által.

A helyzet az, hogy a manipulálás a következőépp zajlott. Fogták az összes közűti balesetról készült adatot, amiben még a 105-évesek is beletartoztak és úgy adták elő, hogy ők is "fiatal halottak". Aztán fogták a lőfegyveres adatokat, amiben mindenki benne van, idős, fiatal, gyerek, negyvenéves is, de nem csak a balesetek, hanem minden, még az öngyilkosság, bűnözés és szó szerint az utolsó emberig mindenki, és azt is besorozták "fiatal halálos áldozatoknak". Hogy egy 100 éves ember akit agyonlő egy rabló az hogy fiatal áldozat náluk, azt persze lehet találgatni. De a hamisításért mindent, a propagandagépzezetnek működnie kell, a politikai agitáció nem állhat le, ha hazudni kell, akkor hazudni kell érte, ha hamisítani, manipulálni, akkor azt is megteszik.


Ha tisztességes összehasonlítást végzünk, akkor az autóbaleset és fegyverbaleset a fiatalok körében éves szinten az Egyesült Államokban:

Gépjármű baleset: 3.400 halálos áldozat
Lőfegyveres baleset: Kevesebb mint 200 halálos áldozat

Persze ez az adat nem használható sokkolásra. A valódi adat pont azt bizonyítja, hogy nem hal meg sok fiatal lőfegyverbalesetben, autóbalesetekben viszont sok fiatal hal meg.

Ez nem minden. Az ARS facebook oldalán minden olyan hozzászólás törölve van ami valódia adatot tartalmazna, helye információt, amiben leírják hogy az ARS statisztikája nem valódi hanem hamisított. Csak azok a hozzászólások vannak ott amik segítik a propagandájukat, minden más hozzászólás el van tüntetve.

http://bearingarms.com/lying-ars/

https://www.nraila.org/articles/20150131/just-making-stuff-up-at-americans-for-responsible-solutions


Egy másik esetben az Everytown fegyver-ellenes szervezet hamisított statisztikákat az iskolai "tömeggyilkos" lövöldözésekről, de olyan szinten hogy már az FBI is késztetést érzett arra hogy külön megcáfolja a hamis adatokat és elmondja hogy a manipulált adatoknek semmi közük a valósághoz.

74 helyett valójában csak 10 történt.

http://www.politifact.com/truth-o-meter/statements/2014/jun/13/everytown-gun-safety/have-there-been-74-school-shootings-sandy-hook-clo/

2015. február 5., csütörtök

Fegyver-elles csoportok folyamatos bukása

A legújabb égésük, hogy egy nő meggyilkolásával kapcsolatban felhívták az áldozat testvérét
és megpróbálták rábeszélni hogy szálljon be a fegyver-ellenes kampányba.

A telefonbeszélgetés szövege:

Fegyverellenesek képviselője (Ann): - Ha megtenné hogy megosztja a történetét, hogy más emberek
megértsék hogy miért kellene a fegyvertörvényeket szigorítani.
Jennie (az áldozat nővére): - Ismerem a törvénytervezetet és...
Ann: - Igen?
Jennie: - Igen és nagyon ellenzem. Uh...
Ann: - Ó.
Jennie: - Én nagyon támogatom a fegyvertartást, ahogy Jessie (az áldozat) is támogatta, úgyhogy
nagyon remélem hogy Önök nem akarják majd felhasználni ilyesmire a halálát.
Ann: - Oké.
Jennie: - Mert az a helyzet hogy az egyetlen dolog ami megmenthette volna az életét, az egy fegyver.

A Fox csatorna riportjában az áldozat nővére megismételte, hogy a testvérét csak egy fegyver menthette volna meg, mivel a rendőrség nem ért volna oda időben. Ráadásul a gyilkos (az áldozat volt férje), bűnöző volt, illegális úton szerzett fegyverrel, amit semmilyen új törvény nem tudott volna megakadályozni. Hiszen arra már van törvény, hogy aki bűnöző, az nem vehet legális úton lőfegyvert, de a feketepiacon minden beszerezhető, ahol nem érvényes semilyen törvény.

"Ha még szigorúbb fegyvertörvényekért lobbiznak, az csak még több áldozatot teremtenek a társadalomban" - nyilatkozta az áldozat nővére.

http://insider.foxnews.com/2015/02/04/murder-victims-sister-shocks-anti-gun-group-phone-call/



Egy másik fegyver-ellenes csoport (Moms Demand Action) pedig a Kroger üzletlánc egyik boltjánál tartott tömegtüntetést. Összesen 8 embert tudtak összeszedni, de a bolt nem foglalkozott velük, ahogy a vásárlók sem.

http://bearingarms.com/losing-looks-like-moms-demand-turns-eight-michigan-protest/



Ugyanezen csoport felszólította a Raising Cane's csirkefalatok étteremláncot, hogy tiltsák ki a nyílt
fegyverviselő vásárlóikat az éttermeikből. Az étteremlánc finoman de határozottan elküldte őket a fenébe:

A válaszuk a fegyver-elleneseknek:

"A Raising Cane csirkefalatoknál az egyetlen ami nekünk számít, az az ételünk minősége. Szenvedélyesen fontosnak tartjuk hogy minőségi ételt szolgáljunk fel és ezzel támogatjuk a vásárlőinkat és a közösséget. Ez az amit mi teszünk. Amit nem teszünk az a politikai vitákba bonyolódás. Tudjuk hogy a vásárlóinknak különböző politikai nézeteik vannak és tiszteletben is tartjuk mindenki véleményét. De mi csirkefalat szakértők vagyunk, nem politikusok. Kérem étse meg hogy fenntartjuk a jogunkat arra hogy ne vegyünk részt politikai vitákban a saját közösségi oldalainkon."

http://bearingarms.com/slapped-moms-demand-kindly-told-take-hike-chicken-chain/



Hiába erőszakoskodnak a fegyvergyűlölő lobbisták, mert hiába az erőlködésük, hiába kapják a dollármilliókat, hiába áll mögöttük az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb embere, mégsem tudnak semmilyen eredményt felmutatni.

2015. február 3., kedd

Fegyvert viselő férfi állított meg lövöldöző őrültet

Houston, Texas, USA - Egy lövöldöző őrültet állított meg egy fegyvert viselő civil, egy Texas-i étteremben. Két férfi vitatkozott egy ázsiai étteremnél, mikor az egyiket megkérték hogy ne legyen ott és menjen el. 

Akkor a vitatkozó felel közül az egyik férfi kisétált az autójához, kivett belőle egy lőfegyvert. Ezután a fegyverrel tüzet nyitott az étteremre. Több lövést is leadott az épületre, a bejárati ajtót néhányszor keresztüllőve. Ekkor az egyik ott vacsorázó vendég elővette a saját fegyverét, megcélozta a lövöldöző őrültet és lelőtte.  Az elkövető a helyszínen meghalt. 

A rendőrség elmondása szerint nagyjából 20 vendég volt az étteremben a lövöldözés kitörésekor. 

http://controversialtimes.com/news/video-armed-customer-stops-shoots-and-kills-active-shooter-in-houston-restaurant/

2015. február 1., vasárnap

Texasban "félkatonai" szervezet masírozik a rendőrség erőszakossága ellen

Dallas, Texas, Egyesült Államok - Az elmúlt néhány hónapban a sajtótermékek címlamján elég sokszor jelentek meg cikkek a rendőrség által elkövetett túlkapásokról és erőszakról. Erre válaszként megalakult egy szervezet Dallas-ban, Texas államban. A szervezet tagjai az utcákon járőröznek.

A Huey P. Newton Gun Club fegyveres szervezet, ami 5 másik "félkatonai" szervezettel egyesült, fekete és latino tagsággal rendelkezik, és állításuk szerint a kisebbségek ellen elkövetett rendőri brutalitás az, ami ellen fellépnek.

Charles Goodson, a 31 éves Dallas-i lakos, és Darren X, a 48 éves szélsőséges fekete szeparatista Új Fekete Párduc Párt vezetője, alapították meg az új fegyveres csoportot és a Hemphill nevű településen vonultak fel. Azért ott, mert úgy gondolják, hogy Hemphillben a rendőrség nyomozása nem volt elég határozott, mikor egy Alfred Wright nevű fekete férfit valakik megöltek.

"Bármilyen származású fegyveres embert magunk közé fogadunk" - nyilatkozta Darren X a VICE sajtóorgánumnak. "Az egész ügyet azért kezdtük el, hogy okítsuk az embereket az országos, az állami és a helyi fegyvertörvényekről. Azt akarjuk hogy abbamaradjon a testvérek közötti öldöklés és népirtás."

Augusztusban, két héttel a Michael Brown incidens után, a fegyveres csoport Dixon Circle-ben demonstrált, ami egy fekete városrész.

Több tucat fegyverklub tag masírozott, AR-15-ösöket és más puskákat kézben tartva, míg az egyik vezetőjük azt kiabálta, hogy "Nem engedjük tovább és nem tűrjük szó nélkül, hogy a *disznók lemészárolják a testvéreinket és nővéreinket." (A "disznók" a rendőrök egyik gúnyneve az Egyesült Államokban.)

A felvonulók közben kiabálták, hogy "Fekete Hatalmat!".

Russel Wilson, a Dallas megyei kerületi főügyész azt nyilatkozta a Free Thought Project sajtóorgánumnak, hogy ő támogatja azt amit ez a szerveződés tesz. "Minden joguk meg van hozzá hogy ezt tegyék" - mondta Wilson. Azt is nyilatkozta hogy a fegyveres csoport a felvonulással és demonstrációval visszaállítja az emberek önbizalmát azzal, hogy ezeket a felvonulásokat megtehetik és senki nem szól rájuk miatta.

Goodson, a szervezet vezetője hozzátette, hogy reméli hogy a fegyveres csoportja növekedni fog és "az NRA fekete alternatívájává válik".

http://benswann.com/a-texas-paramilitary-style-group-is-organized-in-response-to-police-brutality/

Blog admin vélemény:

Én a főügyésszel értek egyet. Megtehetik, tegyék, joguk van hozzá. Amíg nem követnek el erőszakot, addig támogatom a jogukat ahhoz hogy demonstráljanak és szeveződjenek. Hogy nem értek egyet a politikai nézeteikkel, azzal hogy szerintük Michael Brown ártatlan volt, ahogy azzal sem hogy faj-ügyet csinálnak az egészből, de a szólásszabadsághoz való jogaikat támogatom, úgyhogy felőlem ha ilyeneket akarnak mondani, akkor csak tegyék.

2015. január 25., vasárnap

Fegyver civil kézben = hullahegyek (Plano, Texas állam)

Billy P. nevű felhasználó hozzászólása az Origo-n. 

"...az USA-ban négy-ötszörös a gyilkossági ráta, mint Európában akárhol. És az az átlag is úgy jön ki, hogy a fegyvertartást Európához hasonlítható módon betiltó/szabályozó demokrata államokban elég alacsony, a fegyverbuzi republikánus területeken meg az egekben van, Louisiana államban 10-nél több gyilkosság jut 100e lakosra. Magyarországon 1,4." 

 Természetesen ez nem igaz, vannak bőven demokrata államok a szigorú fegyvertörvényeikkel rosszabbul állnak szándékos emberölés (gyilkosság) téren és sokkal rosszabb statisztikákat mutatnak fel, mint a konzervatív republikánus államok, ahol a fegyvertartás hozzátartozik a mindannapos élethez. 

 Mindemellett emeljünk ki egy várost, legyen az egy Texas-i, ahol aztán valóban majdnem minden egyes házban van lőfegyver. 

Plano város, Texas

 Nem falu, nem község, nem kisváros, hanem egy elég nagy város, ahol már a 2010-es népszámláláskor is 270.000 ember élt. (Ez annyi mint Miskolc és Kecskemét lakossága együtt.) 

 Plano városban, mint Texas államban mindenhol, a lakosok fel vannak fegyverkezve. Sörétes puskák, pisztolyok, revolverek, golyós puskák, fél-automata karabályok vannak mondhatni mindegyik házban. 

Plano város a 2004-es szavazatok eloszlása alapján az 5. legkonzervatívabb város, ami az Egyesült Államok területén lévő 35.000 várost tekintve elgondolkodtató teljesítmény. 

 A város bűnözési statisztikáját tekintve a legutóbbi év a 2012-es. Ebben a hatalmas városban, ahol 270.000 ember él és mondhatni minden egyes házban van 1 lőfegyver, vajon hány szándékos emberölést, vagyis gyilkosságot követtek el? 500-at? 300-at? 200-at? 100-at? 50-et? Egyik sem talált. Összesen 1-et. Ez a szám 100.000 lakosra vetítve 0.4 -et jelent. Ugyanakkor 2012-ben Magyarországon vagy 200 szándékos emberölést követtek el (178-at szeptember 30-ig bezárólag, amihez még hozzájött 3 teljes hónap), ami 2.0, ha 10 millió lakossal számolunk. 

 Tehát Magyarországon 2012-ben arányaiban 5x annyi ember esett gyilkosság áldozatául, mint a fegyverekkel teli Texas-i nagyvárosban, Plano-ban.

2015. január 1., csütörtök

(Videó) Tömegközlekedés és erőszak


Egy szőke lányt zaklat egy másik lány. Megalázza, kötekedik vele, provokálja hogy megmozduljon, hogy aztán rátámadhasson. Hadonászik körülötte, beszólogat neki, csapkodja a kapaszkodót. Erősnek érzi magát, mert senki nem szól rá, úgy gondolja hogy senki nem fog közbeavatkozni. A férfiak csak röhögnek, szórakoztatónak találják. Talán tetszik is nekik ahogy fél a szőke lány a nagyszájú kötekedőtől.

Aztán megjelenik valaki, mondja az arcoskodónak hogy jobb lenne ha abbahagyná, mire egy másik nő is észreveszi hogy mi történik. Odamegy, közbeavatkozik, mondja a kötekedőnek hogy ha verekedni akar akkor kezdjen ki vele, ne a védtelen, gyenge lánnyal legyen kemény. A provokálónak hirtelen elillan a bátorsága, de hiába reménykedett abban hogy nem lesz semmi következménye a viselkedésének, mert a nő csúnyán megveri. Ököllel üti a fejét és belevágja néhányszor a kapaszkodó rúdba is.

Majd miután végzett vele, kilökik a kötekedőt a szerelvényről.

Ilyenkor egy kicsit visszatér az emberiségbe vetett hitem.

2014. december 29., hétfő

(Videó) AR-15-ösökkel verték vissza a kalózok támadását

A kalózok el akarják foglalni a hajót, de 2 férfi tüzet nyit rájuk. AR-15-ösökkel szórják meg őket, a kalózok pedig elég hamar letesznek a tervükről. 

 Mivel a szomáliai partrészeken már évek óta problémát jelentenek a kalóztámadások, és előfordul hogy a szállítmányozó cégek dollármilliókat veszítenek el emiatt, egy ideje már embereket bérelnek fel a hajók védelmére. Van olyan hajó, ami több százmillió dolláros értéket szállít. 

 A nemzetközi törvények miatt ezek a biztonságra felbérelt emberek sokszor arra kényszerülnek hogy a fegyvereiket a tengerbe dobák a part elérése előtt.


2014. december 23., kedd

Bűncselekmények elkövetésére bíztat egy új fegyver-ellenes propagandavideó

A rövid bejátszást oktatóvideónák szánták a készítői, a fegyverellenes Rejina Sincic felelős a kisfilm miatti jelentős felháborodásért.

A Youtube-ra feltöltött videó láthatóan arra bíztatja a fiatalokat, hogy lopják el a szüleik fegyvereit és vigyék magukkal az iskolába.



A filmben a tizenéves fiú belopózik az anyja szobájába, kiveszi a fegyvert a szekrény fiókjából és beleteszi az iskolatáskájába. Észrevehető, hogy a fiú ujja többször is a ravaszon (elsütőbillentyűn) van és még csak azt se nézi meg hogy a fegyver töltve van-e. Beteszi a táskájába, tok néljül, valószínűleg más dolgok közé, aztán elindul az iskolába.

Mikor a többi gyerek elhagyja az osztálytermet, a fiú odasétál a tanárjához és az asztalra rakja a lőfegyvert, majd azt mondja:

- Eltenné ezt valahová? Nem érzem magam biztonságban otthon, ha fegyver van a házunkban.

Nem csak hogy a biztonság szempontokkal van baj a videóban, de azt is tudni kell, hogy a videó ezzel az üzenettel több bűncselekményre is bíztatja a gyerekeket.

Többek közt ezekre a bűncselekményekre bíztat a videó (államonként változó vádakat emelnének az ilyen dolgok elkövetéséért):

- Lőfegyver ellopása
- Lőfegyver kiskorú/fiatalkorú általi birtoklása, lőfegyverrel való visszaélés
- Kiskorú/fiatalkorú általi lőszerbirtiklása
- Illegális rejtett fegyver
- Engedély nélküli fegyverviselés (valószínűleg ezzel is a vádak közt lenne)
- Lőfegyver iskola területére bevitele
- Gondatlan veszélyeztetés
- Illegális fegyverátadás (Washington államban ez annak számít)
- Lopott lőfegyver átvétele (Ezt a tanár követi el ha elfogadja)

A film ezeket javasolja, ahelyzett hogy a probléma megbeszélésére bíztatná a gyerekeket és a szüleiket.

A videót eddig 61-en "tetszikelték", és 7891-en szavazták le. A videó számlálója jelenleg 158.000 -en látták.

A magyar online sajtó és sok magyar blog is örömmel átvette a múltkori videót a műpéniszek és a lőfegyverek összemosásáról, de valahogy ezt a videót nem akarták megmutatni a magyar olvasóknak. Valószínűleg azért, mert ez a videó még nekik is szörnyen kínos.

http://gunssavelives.net/blog/video-anti-gun-psa-encourages-teens-to-steal-their-parents-guns-and-bring-them-to-school/

2014. december 19., péntek

8 gyereket késeltek halálra Ausztráliában

Cairns, Ausztrália: Nyolc halott gyereket találtak meg egy házban, Queensland északi részén - nyilatkozta az ausztrál rendőrség.

A hatóságok elmondták, hogy egy 34 éves nőt kórházba szállítottak. A 18 hónapos és 15 éves kor közötti 8 halott gyereket agyonszúrták. A holttesteket a család egyik 20 éves tagja találta meg, aki karácsony miatt látogatta volna meg őket. A 34 éves nő unokatestvére elmondta, hogy mind a 8 gyerek rokona volt egymásnak.

A legutóbbi hírek szerint a nő ölte meg a gyerekeket, aztán saját magával is végezni akart. 


http://rt.com/news/215799-australia-stabbed-victims-children/

http://www.theguardian.com/australia-news/live/2014/dec/19/at-least-seven-children-stabbed-to-death-in-cairns-rolling-report

http://www.bbc.com/news/world-australia-30544493

http://controversialtimes.com/news/breaking-eight-children-stabbed-to-death-in-cairns-australia/

2014. december 3., szerda

2 férfit késeltek meg New Orleans-ban - videó



A videón látható nő 2 férfit késelt meg. Nem ismerte őket, találomra választotta ki az áldozatait. Ahogy szembe mentek vele a járdán, ő megszúrta őket késsel, tovább gyalolgolt, majd pár másodperccel később visszafordult hogy lássa a reakciókat.

Az áldozatok nem szenvedtek súlyos sérüléseket, de ez tényleg csak a szerencsén múlt.

A rendőrség súlyos testi sértés miatt adott ki körözést az elkövető ellen.

http://controversialtimes.com/news/video-caught-on-camera-new-orleans-woman-randomly-stabs-people-on-the-street/

2014. december 1., hétfő

Hatástalan sokkolók, verekedés rendőrökkel

Próbálják megbilincselni, majd mikor ez nem sikerül és aggresszívvá válik a férfi, akkor sokkolózni kezdik. Ez nem tűnik túl hatásosnak, mert a férfi egy kicsit remeg és kiabál a fájdalomtól, de tovább sorozza az öklével a rendőröket. Nem került a földre, a végén kiment az ajtón, majd még arre is volt ereje hogy elkezdjen menekülni.

Több fegyveres civil szerveződés is őrzi a Ferguson-i üzleteket

A fosztogatás és gyújtogatás elég ijesztő méreteket öltött Ferguson-ban, de rosszabb is lehetett volna, ha nincs jelen két civil fegyveres csoport, akik biztosították az utcákat és védték a boltokat.

Az egyik csoprt ami 35.000 tagot számlál, legtöbbjük a hatóságokhoz tartoznak, aktív és nyugalmazottak, veterán katonák és más hasonlók, akik az Alkotmányra tett esküjüket komolyan véve most életet, szabadságot és tulajdont védtek Fergusonban.

Ők az Oahtkeeperek, magyarul az Eskütartók.

2009-ben alakultak, az Alkotmány védelmére indított csoport mára jelentős taglétszámmal bír.

Többségüknek katonai, rendőri és mentős képzettsége van. Most ők álltak a háztetőkön, az utcát figyelve.

"Gondoltuk hogy teszük valamit, mikor hétfőn a Nemzeti Gárdát nem állították be az üzletek és boltok védelmére. Úgyhogy mi siettünk az emberek segítségére."

"Elég rossz hogy nem lehettünk itt hamarabb. De aztán önként jelentkeztünk hogy mindenki biztonságban lehessen."

Mikor látták a CNN-en, hogy az emberek üzletei és boltjai veszélyben vannak, felajánlották a segítségüket és hogy védik majd az utcákat, amit némelyik boltos könnyekkel küszködve köszönt meg. A szervezet tagjai segítettek az üzleteket bedeszkázni, majd a tetőkön állva, egymást váltva őrizték a környéket.

A gyújtogatóktól is tartani lehetett, így minden tagnál volt néhán vödör víz is, és tűzoltókészülékek. Többek között nem halálos önvédelmi eszközök is, a puskáik mellett.

Egy másik kisebb csoport, ami a Ferguson-i lakosokból szerveződött, létrehoztak egy helyi milíciát, hogy a fosztogatókat és zavargókat távol tartsák a boltoktól. Csak biztosak akartak lenni abban, hogy nem teszik tönkre a megvadult tüntetők az üzleteket, így őrt álltak előttük.

Ez a csoport szintén sikeresen végezte el a feladatot.

Egy Jordan nevű férfi a társaival védte az egyik benzinkutat, puskáik és maroklőfegyvereik voltak. Jordan és a csapata feketékből állt, míg a benzinkút tulajdonosa fehér volt. Jordan-ék együtt őrizték a benzinkutat a fosztogatók ellen.

Míg Brown lelövése miatt elharapóztak a faji ellentétek, addig ennél a benzinkútnál ennek semmi jele nem volt, nem számított ki milyen színű, összedolgozott a fehér tulaj és a fekete csapat. Így mindenki biztoságban lehetett.

"Ha nem lennének itt a fiúk, akkor már rég porig égették volna a zavargók a benzinkutamat." -mondta Doug Merello, a kút tulajdonosa.

Merello elárulta hogy még az édesapja vette a benzinkutat.

Bár a szószólók, felforgatók, anarchisták, magukat jogvédőknek nevezők és bűnözők megpróbálták rassz útra terelni az egész tüntetést, sajnos nagy részben sikerrel jártak.

De az elmondtható, hogy Ferguson lakói közül sokan származásra való tekintet nélkül éltek az Alkotmányos jogaikkal és fegyverrel védték meg magukat és egymást.

Ez a két különböző csoport, két szervezetlen milícia, ami képzett vagy kevésbé képzett, szintén kiállt a közösségért ott ahol a hatóságok nem tudták biztosítani a lakosság védelmét.

http://bearingarms.com/professionals-dont-shoot-wound/

http://www.ammoland.com/2014/11/oath-keepers-guarding-businesses-in-ferguson-mo-calling-on-volunteers-to-assist/#axzz3Kd3E78Y7

http://oathkeepers.org/oath/2014/11/29/mysterious-oath-keepers-guard-rooftops-in-downtown-ferguson/

2014. november 30., vasárnap

Fekete Péntek: másodpercenként 3 fegyvereladás

Az előzetes számadatok alapján úgy tűnik hogy az idei Fekete Pénteki fegyvereladások forgalma elég jelentős volt.

A NICS rendszere volt hogy másodpercenként 3 vizsgálatot futtatott le. Persze ebben nincs benne sem az Interneten épp megvásárolt fegyver, mert azoknál később töltik ki a vizsgálathoz szükséges nyomtatványokat. Ahogy sok államban a NICS vizsgálat nem szükséges, ha valakinek van viselési engedélye.

A CNN beszámolójában ez áll:

A legforgalmasabb bevásárlónapon a fegyerek eladása is ugrásszerűen megnőtt, az állami háttérvizsgáló rendszerbe renkord mennyiségő kérvény futott be, több mint 175.000 darab. (Hatóságok statisztikája)

Másodpercenként 3 befuott kérvény, ami egy átlagos napi forgalom háromszorosa. Összesen 600 FBI ógynöknek kellett átfuttatnia a kérvényeket a rendszeren, 17 órán át kellett dolgozniuk hogy a 3 napos keretet ne lépjék túl. (Ha 3 napig nem küldik vissza az engedélyezésről a választ, akkor az üzletek a kérvényt elfogadottnak tekinthetik a törvény szerint és odaadhatják a lőfegyvert vásárlónak.)

"Hagyományosan, a Fekete Péntek az egyik legforgalmasabb nap a fegyvervásárlások szempontjából." - nyilatkozta az FBI szóvivője.

http://gunssavelives.net/gun-industry/three-guns-per-second-sold-on-black-friday/

2014. november 26., szerda

Michael Brown ügy vallomástétel - Önvédelemből lőtt a rendőr

A fontosabb részletek a bírósági tárgyalás anyagából, hogy pontosan mi történt mikor a rendőr Darren Wilson és Michael Brown találkoztak.

Aznap a rendőr szolgálatban volt és elég eseménytelenül telt az ideje. Azért volt azon a környéken, mert egy beteg gyerekhez hívták ki egy mentő mellé. Hallott a kisbolt kirablásáról a rendőrség rádióján, de ő nem ment a helyszínre, mert 2 másik járőr már útban volt oda.

Wilson rendőr az egyenruhájában volt és egy rendőrautót vezetett. Az oldalán egy Sig 229-es, .40 S&W kaliberű pisztoly volt. 12 a tárban, +1 lőszer a csőben. Volt nála még egy tartalék tár, 2 pár bilincs egy ASP ólmosbot, paprikaspray és a rádiója. A rendőrségnek nincs elég sokkolója, úgyhogy az nem volt nála, mert nem is kért, azzal magyarázva hogy túl nagyok és kellemetlen cipelni.

Miután a beteg gyerek miatti hívás végére járt, akkor a kocsiból észrevett 2 férfit, egy nagyon nagy darabot és egy másikat, akik az úton gyalogoltak, a forgalmat akadályozva.

Wilson rendőr lehúzta az ablakot és javasolta a két férfinek (Johnson-nak és Brown-nak) hogy az út helyett inkább a járdát használják. Johnson azt válaszolta a rendőrnek, hogy már majdnem odaértek ahová indultak és ugyanúgy az út közepén folytatták a gyaloglást. A rendőr megkérdezte, hogy "Mi a
baj a járdával, miért nem ott sétáltok?". Michael Brown ekkor azt mondta neki, hogy "F*szt se érdekli hogy mit pofázol."

Akkor Wilson rendőr észrevette hogy Brown kezében szivarok voltak, Johnson pedig fekete pólóban voltak. Ekkor jött rá, hogy a két alakra ráillett az előzőleg a rádióban leadott rablók személyleírása.

A két -ekkor már- gyanúsított még mindig a rendőrautó mellett gyalogolt. Wilson rendőr beszólta rádióján, hogy erősítésre van szüksége, majd a kocsival Johnsonhoz és Brownhoz húzódott. Kinyitotta az ajtót és odaszólt Brown-nak. "Hé, gyere ide egy pillanatra!" Brown erre azt válaszolta, hogy "Mi a f.szt csinálsz ha nem megyek?" és rácsapta a kocsi ajtaját.

Wilson újra megpróbálta kinyitni az ajtót, és próbálta Brown-t arrébb tolni, egy "Menj hátrébb b.zdmeg!" mondat kíséretében. Brown nem engedte és másodszorra is rácsapta az ajtót. De ekkor Brown már lendítette is az öklét és arcon ütötte a rendőrt. Wilson rendőr ezt az ütést úgy jellemezte, hogy mindent beleadott a támadója, de mégsem sikerült tökéletesen eltalálnia.

Ebben az esetben a Missouri állam beli törvények szerint már igazolt lehet a halálos eszköz önvédelemre való használata.

Miután Brown megütötte Wilson rendőrt, átadta Johnsonnak a szivarokat, miközben a rendőr próbálta lefogni Brown jobb karját, ami Wilson szerint teljesen esélytelen próbálkozás volt.

Újra megpróbálta kinyitni a járőrautó ajtaját és próbált kijutni a kocsiból, de Brown az útját állta és ököllel újra arcon ütötte Wilson rendőrt.

Itt a lőfegyverhasználat újra jogossá vált.

Wilson járőrnek ekkor már nem igazán volt választása. A kocsiban ült, Brown keze az arcán, és abban a helyzetben a papírikasprayvel nem tudott volna Brown szemébe fújni, viszont esély lett volna arra, hogy a hatóanyag a kocsiban fejti ki a hatását és emiatt saját magát hozta volna rosszabb helyzetbe.
Az ASP ólmosbotját elő sem tudta volna venni, mivel az beszorult a háta és a kocsi ülése közé, de még ha valahogy elő is tudta volna venni, a szűk hely miatt képtelen lett volna használni. A nagy elemlámpájával -ami az anyósülésre volt téve- pont ez volt a helyzet. Egyszerűen nem lett volna elég hely hogy védekezni tudjon vele.

A rendőr ekkor döntött úgy hogy a fegyverét veszi elő. 

Kivette a fegyvertokból a pisztolyt és figyelmeztetőlen azt kiabálta Brown-nak, hogy "Lépj vissza vagy lelőlek!"

Brown erre úgy válaszolt hogy megmarkolta a fegyvert és azt mondta hogy "Gyáva p.na vagy, úgyse mert lelőni." És Brown elkezdte a fegyvert Wilson felé fordítani.

Itt a lőfegyverhasználat megint csak igazolttá vált.

A bíróság esküdszéke tisztában volt azzal, hogy Brown már kétszer megütötte Wilson rendőrt és okkal tartott attól a járőr, hogy a harmadik ütés miatt elveszítheti az eszméletét, vagy akár meg is halhat.

Wilson megmutatta a bíróságnak a fegyverről készült képeket, továbbá a Brown ütésétől elszenvedett sérüléseiről a kórházban készült fotókat. Karmolásnyomok voltak a nyakán, a jobb és a bal arca be volt dagadva és vörös foltok biztonyították a támadás tényét.

Ezek után visszatértek az események tárgyalásához.

Ahogy Brown próbálta Wilson rendőr felé fordítani a pisztolyt és próbálta az ujjával elérni a ravaszt (elsütőbillentyűt).

Ekkor ez így már gyilkossági kísérletnek számított, ami újra teljes mértékben igazolttá teszi a fegyverhasználatot.

Wilson aggódott hogy Brown elsüti a fegyvert és lábon lövi, ezért elfordult és a bal kezével próbálta Brown-t eltaszítani magától, minden erejével. Így a fegyvert vissza tudta fordítani Brown felé, de Brown keze még mindig rajta volta a fegyveren.

A rendőr próbált lőni, de a fegyver nem sült el, mert Brown úgy fogta ami akadályozta a fegyver működését.

Újra megpróbálta elsütni, de újra nem történt más csak egy klikkelő hang. Valószínűleg azért, mert a pisztoly szánja egy kicsit hátrébb volt tolódva.

A harmadik próbálkozásnál viszont elsült a pisztoly, a lövedék keresztülvitte az autó ajtaját. Az oldalsó szélvődő kitört, mivel le volt húzva az ablak.

Wilson vért látott, mindketten megijedtek. Brown hátrált és bedühödött és újra Wilson rendőrre támadt a jármű lehúzott ablakán keresztül.

Ekkor újra igazolttá vált a fegyverhaszálat.

Brown megint megütötte Wilson-t, Wilson rendőr újra próbált lőni, a fegyver megint nem sült el. Egy gyors tárigazítás után védte az arcát és újra lőni próbált. A fegyver ezúttal újra működött és lövés dördült. 5 próbálkozásból 2-szer sült el a lőfegyver.

Ekkor Johnson -Brown barátja- már elfutott. A szemtanú szerint Johnson már az első lövéskor menekülőre fogta a dolgot és vissza se fordult, csak rohant. Johnson tanúvallomása, ami az Augusztusban indult tüntetéseket gerjesztette, hazugság volt.

Ekkor Michael Brown is futni kezdett. Wilson erősítést hívott a rádióján és bemondta hogy fegyverhasználat is történt. Aztán Brown után futott.

Wilson rendőr Brown-t kergette, Brown megállt és szembe fordult vele.

Wilson rákiabált Brown-ra, hogy feküdjön a földre. De ehelyett Brown először megtorpant, majd egyenesen a rendőr felé kezdett futni. Brown bal keze ökölbe volt szorítva, a jobb keze a pólója alatt volt az övénél. Wilson újra utasította Brownt hogy feküdjön a földre, majd több lövést is leadott rá.
Wilson rendőr végig Brown kezét figyelte. Valószínűleg ezért találta el Brown karjait, (mert oda lőtt ahová nézett). Wilson tudta hogy több lövése mellément, de azt is tudta hogy legalább egyszer eltalálta, mert Brown visszahőkölt.

Wilson végig Brown jobb kezére figyelt, ahogy lőtt. Mikor abbahagyta, Brown még mindig támadta és közeledett felé, még mindig nem hagyta abba. Wilson ráüvöltött BRown-ra hogy feküdjön a földre, de ő nem tette, hanem közeledett felé. A rendőr hátrált, hogy távolság legyen kettejük között. Brown dühös volt amiért rálőttek és tovább támadott.

Brown csak 3 méterre lehetett Wilsontól, ez már elég közel volt ahhoz hogy szinte elérje Wilson-t. Ekkor Wilson rendőr Brown fejét vette célba a szolgálati fegyverével.

Az utolsó lövéskor Brown agressziója eltűnt és arccal előre esett a földre.

Ekkor Wilson beszólt a rádióján és kérte hogy jöjjön a felettese és minden létező szabad járőr.

A helyszínelők begyűjtötték a bizonyítékokat a helyszínrűl, megvizsgálták a vérfoltokat, bizonyítottnak látták hogy Michael Brown valóban megfordult és Wilson rendőr felé haladt. A járőrautó megvizsgálása, Wilson fegyverének és egyenruhájának vizsgálata, és 3 különböző boncmester -akik Brown holttestét vizsgálták meg- vallomása alapján is megállapították, hogy Brown kezét akkor érte a lövés, mikor a rendőr fegyverét fogta le.

Több szemtanú is igazolta azt, hogy Michael Brown Wilson járőrt támadta, mikor a rendőr lelőtte, ezzel halálos sebet ejtve rajta.

Hogy önvédelemre használta ebben az esetben a lőfegyverét, minden szempontból igazoltnak tekinthető.

http://bearingarms.com/hands-dont-shoot-lie-testimony-evidence-suggests-textbook-self-defense-shooting/


És végül kacagjunk egy jót a magyar cikkeken, amik - mint mostmár nyilvánvaló - nagyjából köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Vagy csak egyszerűen manipulatív módon írták meg a cikkeket, csúnyán félrevezetve az olvasóikat.

http://444.hu/2014/08/18/michael-brown-menekult-a-rendorok-elol-amikor-lelottek/

http://hvg.hu/vilag/20140826_Eltemettek_a_rendor_altal_agyonlott_feket/

http://www.hir24.hu/kulfold/2014/08/25/temetik-a-fekete-fiut-akit-rendor-lott-le/

http://www.origo.hu/nagyvilag/20140812-egy-fekete-tinedzser-lelovese-miatt-voltak-zavargasok-st-louisban.html

http://www.hetek.hu/kulfold/201408/ellentmondasos_beszamolok_a_st_louis_i_lovoldozesrol

http://nol.hu/kulfold/egyre-tobb-amerikai-tamogatja-a-gyilkos-rendort-1481791

http://nol.hu/kulfold/mar-tudjak-ki-taszitotta--pokolba-a-kisvarost-1480435

http://nol.hu/kulfold/ujabb-fekete-fiatalt-gyilkoltak-meg-amerikaban-1479861

Darren Wilson interjú
 

2014. november 21., péntek

Megint egy fegyveres civil akadályozott meg egy tömegmészárlást

Ezúttal a helyszín egy Texas-i night klub volt. A lövöldözésben 5-en sérültek meg, de jó pár halott is lehetett volna az eredmény, ha egy civil nem lép közbe a fegyverével.

Az El Paso Times hírei szerint az incidens hajnali 1 órakor törént, a Club Khaos nevű szórakozóhelyen.

Egy férfit kikésértek a bárból a biztonságiak, amiért jelenetet rendezett. De a férfi nem hagyta annyiban a dolgot, hanem röviddel később megjelent az épület előtt. Elkezdett lőni, több lövéssel megsebesített 5 embert.

Ekkor valaki elővette a fegyverét és lábon lőtte a dühöngő őrültet.

Az elkövető ekkor abbahagyta a lövöldözést és elmenekült a helyszínről. Őt később a hatóságok letartóztatták a közeli kórházban. A bekattant férfi neve Martin D. Guerrero, egy 23 éves katonai specialista aki épp eltávon volt a bázisáról.

Nem tudni hány halálos áldozata lett volna az eseményeknek, ha a másik személy nem lövi lábon az elkövetőt. Jelenleg nem tudja senki hogy ki volt aki megsebesítette és így megfékezte a támadót, de előfordulhat hogy az önvédelemből fegyvert használónak vagy nem volt engedélye rejtett viselésre, vagy úgy gondolta hogy talán a Texas-i törvények nem engedték volna neki hogy azon a szórakozóhelyen fegyver legyen nála.

Mindenesetre ha ő nincs ott a maroklőfegyverével, akkor valószínűsíthető hogy az elkövető halomra ölte volna az ott lévő embereket. Így viszont szerencsére csak 5 sérült lett az eredmény, halálos áldozatok nélkül.

http://gunssavelives.net/self-defense/concealed-carrier-stopped-mass-shooting-at-texas-night-club/

2014. november 20., csütörtök

St. Louis-i fegyverboltosok: "Mindent elvisznek ami nincs lebetonozva."

A lakosság tömegesen rohamozza a fegyverboltokat és felvásárolnak mindent amit csak találnak, mert egyre csak azt hallani hogy komoly zavargások közelegnek Michael Brown lelövése miatt, illetve az ügy bírósági döntése miatt. 

A Missouri állami kormányzó már kihirdette a készültséget és a Nemzeti Gárda is mindenre készen áll arra az esetre, ha Ferguson-ban kitör az erőszak.

Van amelyik fegyverüzlet 3x annyi fegyvert ad el, mint a korábbik hetekben. 30-50 fegyvert vásárolnak tőlük, minden egyes nap, miközben a bíróságon az esküdtszék hamarosan dönteni fog a hónapokkal ezelőtti üggyel kapcsolatban. 

"Mindent elvisznek ami nincs lebetonozva" - nyilatkozta Steven King, az egyik helyi fegyverboltos. "A rendőrség nem fog tudni minden embert megvédeni. Aki pedig nem készül fel és nem áll készen mindenre, az abban az esetben csakis saját magát hibáztatja."

A többi fegyverkereskedő azt mondja, hogy a fegyvereladások azonnal megugrottak, közvetlenül az után hogy Brown a lövés következtében meghalt, Augusztos 9-én.

"Valószínűleg több fegyvert adtam el az elmúlt hónapban, mint tavaly egész évben" - nyilatkozta a County Guns üzlet tulajdonosa, Adam Weinstein, aki a nyári zavargások idején védte a boltját a fosztogatók ellen. Félautomata puskával és pisztollyal állt az üzlete előtt és úgy őrizte az épületet.

A boltját azóta átköltöztette Fergusonból máshová - részben azért mert tartott a későbbi erőszakos támadásoktól.

A nagyobb áruházakban még mindig van lőszer, de leszedték és a raktárba szállították, csak hogy nehogy fosztogatók kezére kerüljön. De amit az áruházakban tartanak, azt folyamatosan eladják. 

A fegyverekereskedők azt mondják, hogy rengetegen akik fegyvert vesznek Augusztus óta, azok első vásárlók, akik semmit nem tudnak a lőfegyverekről. A fegyveres kiképzők és rejtett viselési oktatók a következő év közepéig be vannak táblázva.

A sok képzetlen új fegyveres, akik erőszakos támadókkal lehetnek körbevéve, elég rossz helyzeteket teremthet. A fosztogatók fegyvereket lophatnak, véletlenül is elsülhetnek a lőfegyverek és pánikból is lőhetnek az emberek, amiről később kiderülhet hogy jogtalan fegyverhasználatnak minősülhet, nem önvédelemnek.

Az szószólók és bajkeverők jobb ha betartják a törvényt és nem kezdenek el fosztogatni a lakott területeken, mert az emberek félnek, de nem védtelenek és ez a zavargók és fosztogatók életébe is kerülhet. Egyszerűbben szólva "ha fosztogatsz, lelövünk". Ez a mondat jellemzi leginkább a lakosság és az üzletek tulajdonosainak a hozzáállását.

Mindeközben a bírósági ítélet bármikor megszülethet.

http://bearingarms.com/st-louis-guns-selling-everything-thats-nailed/

Előzmények:

http://www.atv.hu/kulfold/20140821-sulyos-seruleseket-szenvedett-a-fergusoni-rendor-aki-lelotte-a-fekete-fiut

Törvényváltoztatás! Orosz civilek önvédelmi lőfegyverrel az utcákon

Néhány napja Izrael jelentette be, hogy az ország belső biztonsága miatt gyengít a fegyvertörvényein és szeretné a kormányuk hogy minél több civil viseljen önvédelmi lőfegyvert, közterületen. 

Oroszországban civil nem viselhet lőfegyvert, mert törvények tiltják. Illetve tiltották, de az orosz kormány most kijelentette, hogy mivel az orosz társadalom követeli hogy a fegyvertövények ne legyenek annyira szigorúak, így a törvényhozók változtatni fognak és engedélyezni fogják a legális lőfegyverek viselését. A törvények most kedden (2014.nov.19) változtak meg.

Eddig a fegyvertulajdonosok csak vadászatra és sportlövői célból vihették a fegyvereiket az egyik helyszínről a másikra, de most úgy tűnik hogy ez mostantól másképp lesz, mert a fegyvertartás opciói közé felkerül az önvédelem is.

Az új törvény szerint a lőfegyverek mostmár használhatók "élet, egészség és tulajdon védelmére" is - kivéve nők, mozgássérültek, kiskorúak ellen, kivéve akkor ha többen, felfegyverkezve támadnak valakire. 

Önvédelemre használhatók mostantól puskák, pisztolyok, revolverek, sokkolók, könnygázt lövelő fegyverek és egyéb eszközök is.

Hogy milyen eseményekre lehet lőfegyvert viselve megjelenni, azt szintén a törvény szabályozza. (Többek között templomba és egyéb vallási eseményekre, illetve felvonulásokra, demonstrációkra, tüntetésekre vinni.)

Néhányan persze a szokásos propaganda szövegeket ismételgetve mondják, hogy miért ellenzik az új törvényt. (Például hogy majd mindenki agyonlő mindenkit, vadnyugat lesz, Chicago lesz, hogy majd a kisebb viták is hullahegyekkel végződnek.)

A valóság viszont az, hogy Oroszországban az illegális lőfegyverek száma majdnem kétszer annyi mint a legális lőfegyverek száma és a lakosságnak csak a 46% érzi magát biztonságban, ami a világ átlagához képest is elég alacsonynak számít.

Az Egyesült Államokban sokkal több a lőfegyverek száma (több mint 20x annyi) mint Oroszországban, mégis, Oroszországban kétszer annyi ember válik gyilkosság áldozatává, mint az Egyesült Államok területén.

Talán ezen most változtat az új törvény és a tisztességes emberek végre megvédhetik magukat a bűnözőktől.

http://controversialtimes.com/news/breaking-russia-changes-gun-laws-to-allow-carry-for-self-defense/

http://www.businessinsider.com/russian-citizens-can-now-carry-rifles-2014-11

http://rt.com/news/206703-russia-guns-self-defense/