Pages

2012. február 9., csütörtök

A jogos önvédelem akár a támadó halálát is okozhatja

Budapest - Az önvédelemhez való jog erősítését ígéri a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az új büntető törvénykönyvben (Btk.), amelynek tervezetét a napokban hozták nyilvánosságra. A jogos önvédelem akár a támadó halálát is okozhatja.

A január 1-jétől hatályos alaptörvény szerint mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.

Ezzel összhangban az új Btk. tervezete a jogos védelmi helyzet fogalmának bővítésére tesz javaslatot olvasható a KIM által készített háttéranyagban, amely szerint az új kódex az eddiginél erőteljesebb önvédelemre adna lehetőséget azokban az esetekben, amikor a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás akár az élete ellen is irányulhat. Ilyen eset lehet az, amikor egy ember éjjel, fegyverrel vagy az élet kioltására alkalmas más eszközzel, vagy többen legalább hárman támadnak valakire, és meg akarják szerezni a vagyontárgyait, vagy jogtalanul behatolnak valakinek az ingatlanába. A jövőben ezekben az esetekben nem lehetne vizsgálat tárgya az, hogy jogosan lépte-e túl a megtámadott az elhárítás arányos mértékét.

A minisztérium ezzel összefüggésben fontosnak tartja megjegyezni, hogy a fegyverhasználat szabályozása nem változik, az nem is a Btk. része. Hangsúlyozzák azt is, hogy a megelőző jogos védelem szabályozása sem módosul, az továbbra is akkor jogszerű, ha az élet kioltására nem alkalmas. 

A KIM a sajtóanyagban több példát is említ a jogos védelemre. Az első eset szerint ha éjjel, fegyverrel hatol be egy betörő egy lakásba, és a tulajdonos halálos sérülést okoz neki azzal, hogy leüti, akkor a jog azt úgy fogja tekinteni, mintha a jogtalan behatoló a védekező életére tört volna. Ilyen esetben a támadás elhárítása akár az élet kioltásával is járhat írja a tárca, hozzátéve, hogy a jogos önvédelmet gyakorló tulajdonos nem büntethető.

Egy másik eset szerint mint kifejtették ha éjjel betörőt, illetve betörőket kap rajta a tulajdonos a lakásában, de azt nem tudja megítélni, hogy van-e nála, illetve náluk fegyver, akkor a jog úgy tekint majd az esetre, mintha a jogtalan behatoló a védekező életére tört volna.

Ilyen esetben az önvédelem ugyancsak járhat akár az élet kioltásával is, a tulajdonos pedig nem büntethető.

Abban az esetben, ha éjjel valakit csoportosan megtámadnak az utcán, a pénzét követelik, ám a megtámadott nem tudja megítélni, hogy támadóinál van-e fegyver, és közülük úgy üti meg az egyiket, hogy az beveri a fejét és meghal, akkor a jog úgy tekint majd az esetre, mintha a támadók a védekező életére törtek volna. Ilyen esetben szintén az élet kioltásával járhat a támadás elhárítása a jogos önvédelmet gyakorló tulajdonos büntethetősége nélkül.

Egy negyedik minisztériumi példa szerint, ha a tulajdonos arra figyel fel, hogy nappal a garázsából vagy a kertjéből tolvajok hurcolják ki az értékeit, és a tulajdonosnak van fegyverhasználati engedélye, valamint fegyvere is, és dühében lelövi az egyik tolvajt, akkor a bíróság az eset összes körülményeit mérlegelve fogja vizsgálni, volt-e a védekezőben ijedtség vagy menthető felindulás.

Lehet-e áramot vezetni a kerítésbe?

Ha egy gazda a tolvajokat megelégelve áramot vezet a terméseit védő kerítésbe írja példájában a KIM , és az halálos áramütést okoz egy tolvajnak, akkor a bíróság az eset összes körülményeit mérlegelve vizsgálni fogja, hogy a kerítésbe vezetett áram alkalmas volt-e az élet kioltására, illetve a gazda mindent megtett-e, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz senkinek ne okozzon sérelmet.

zalaihirlap.hu


Megvédheted magad, ha tudod. De nem tudod, mert nincs mivel. Ennyi a véleményem.

2012. február 8., szerda

Így változhat a fegyvertörvény: Támogatják a könnyítéseket a vadászok és a sportlövők számára

Egyhangúlag támogatta a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvény módosítását kezdeményező - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter által közösen jegyzett javaslatot - az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága.
A testület keddi ülésén a kormánypártok mellett az MSZP és a Jobbik is parlamenti vitára alkalmasnak és elfogadhatónak találta az indítványban szereplő változtatásokat, az LMP képviselője nem vett részt az ülésen.
A parlament elé tavaly decemberben beterjesztett törvényjavaslat több könnyítést is tartalmaz a vadászok és a sportlövők szempontjából. A korábbi tiltás feloldását kezdeményezve, engedélyezhetik a házilagos lőszerszerelést és újratöltést azoknak, akik eredményesen elvégezték az ehhez szükséges tanfolyamot. A szerelést azonban csak a kereskedelemben kapható hivatalos eszközökkel lehet majd végezni és csak saját szükségletre. Ugyancsak újdonságot jelenthet, hogy a rendőrség által bevont vadászfegyver-tartási engedélyekről kötelező hivatalos értesítést kell küldeni az illetékes vadászati hatóságnak. Eddig ezt az adatvédelmi törvény nem tette lehetővé, illetve az értesítési kötelezettséget csak a végrehajtási rendelet tartalmazta, ami alacsonyabb rendű jogszabály a törvénynél.
A bizottság tagjai kedden ugyancsak egyhangúlag támogatták a parlamenti vitára bocsátását a Független Rendészeti Panasztestület 2008-2010. közötti tevékenységéről szóló beszámolónak.
Forrás: MTI


Úgy tűnik Pintér és Semjén képviselő urak szeretnek vadászni. Mindemellett értékelem ezt a kezdeményezést. A gond, hogy ennek semmi köze az önvédelemhez, vagy az átlag lakossághoz. Csak két speciális csoportot érint, mert nem mindenki vadász és nem mindenki sportövő. Ettől senki otthona nem lesz biztonságosabb. De fogjuk ezt fel úgy, hogy ha megszavazzák és életbe lép, akkor ez egy kis haladás valami normálisabb helyzet felé.

2012. február 3., péntek

Jófiúk a nyolcadik kerületben (járőrözés, polgárőrség)


Nem mondom, hogy ezzel teljesen nem értek egyet, viszont van egy pár dolog ami érdekes ezzel a dologgal kapcsolatban.

A kérdéseim a következők:

1. Ha tilos csak úgy járőrözni, akkor nekik miért lehet?
2. Ha tilos formaruhát hordani, akkor nekik miért lehet?
3. Ha törvény írja elő, hogy bármi ilyen dolognál össze kell dolgozni a rendőrséggel, az Országos Polgárőr Egyesülettel és engedélyeket kell beszerezni, akkor hogyhogy ők mindezek nélkül teszik ezt a járőrözést és polgárőrösködést? (A videó végén mondják ki, hogy még nem dolgoznak össze a rendőrséggel, hanem csak tervezik hogy majd valamikor összedolgoznak.)
4. Mire fel kapnak több tízmilliós felszerelést?
5. Látszólag közpénzből kapják. Pontosan ki ítélte oda nekik?
6. Ha másnál komoly ügy, vagy még bűncselekmény is a megfélemlítés, akkor a tévé miért mondja, hogy ha ezek félemlítenek meg másokat, akkor az jó dolog?
7. Aki nem rendőr, hanem csak polgárőr, vagy biztonsági őr, az nem teheti meg hogy megmotoz valakit (illetve nem vizsgálhatja át senki ruháját, táskáját), akkor hogy lehet, hogy a videóban ezt teszik?
8. A "gyanús alak" kifejezés elég érdekes. Mi van ha valaki csak hazafelé sétál, de azt hiszik ezek, hogy gyanús? A videó szerint akár kilométereken keresztül reflektorral követik. Honnan tudja az aki sétál, hogy ő most épp gyanúsnak van kikiáltva? Honnan tudja, hogy miért követi egy autó? Mi van ha csak gyanúsnak néz ki, de egyszerű járókelő?
9. Az új törvény szerint ők nem működhetnének így. Vagy mostantól akkor bárki őrizheti az utcáját, faluját és bárki járőrözhet a barátaival?

És a bónusz kérdés:

10. A hajléktalanok hová menjenek?

2012. január 16., hétfő

Mostantól az írek is lelőhetik a betörőket - de ők is csak elméletben


Az írek mostantól legálisan lelőhetik a betörőket - írják a cikk első mondatában.

Az írek is kaptak egy önvédelmis törvényt, így elméletben lelőhetik azokat, akik betörnek az otthonaikba. Az amerikaiak gratulálnak, az ír média arról szövegel hogy "borzasztó mert mostantól majd lelövik a szegény betörőket", az igazságügyi miniszter pedig kijelentette hogy ez szörnyű, mert ez a törvény "engedély a gyilkolásra". Ez mégse más mint a magyar törvény.

Itt egy átlag ír hozzászólása:

"A többségnek nincs lőfegyvere és a törvények a kardokat és a késeket is tiltják. Mégis mivel védjük meg a családjainkat és a tulajdonunkat? Üres sörösüveggel?"
Ezt akár egy magyar is írhatta volna.

Egy másik hozzászólás:
"Engedély a fegyveres gyilkolásra? Na és? Fegyver nélkül elég nehezen fog menni."
Ők is megkapták a parasztvakítást. Pont azt dobták oda az íreknek, amit a magyarok is megkaptak. A törvény engedi hogy megvédd magad, viszont az önvédelem eszközét eltiltja tőled.

2012. január 13., péntek

Jogos védelem az alaptörvényben ( videó riport )

VIDEÓ :
http://atv.hu/videotar/20120113_jogos_vedelem_az_alaptorvenyben

Az ATV Start vendége Bárándy Péter, volt igazságügyi miniszter.

"A jogos védelem azt jelenti tulajdonképpen, hogy az állami funkció egy részét a megtámadott magánember teljesíti..."
Szerintem meg egy alapjog, amit a magánember részben átenged az államnak, illetve fizet érte, amit az állam nem igazán akar végrehajtani, úgyhogy mostanság a magánember egyre inkább csak magában bízik. Pont ezért van ennek az alaptörvénynek nagy visszhagja.
"...ha nincs ott a rendőr."
Ha nincs ott a rendőr, akkor pedig nem egy részét veszi saját kézbe a polgár, hanem az egészét.
"Ez a BTK-ban 2 éve változott meg és az önvédelem határai nagy mértékben kitolódtak."
Erről hogyhogy senki nem tud? Nem kellett volna erről szólni az embereknek? Muszáj ennyire eltitkolni?

Azt állítja Bárándy, hogy Amerika új ország és az elején nem tudta biztosítani az állam az emberek biztonságát és azért jött létre a civli fegyverviselés. Sok szempontból nem igaz. 100 éve még Magyarországon se csináltak ebből nagy ügyet. A legtöbb országban csak a 20. században kezdték el betiltani, illetve korlátozni a fegyvervásárlást. Ha pedig Bárándy úr elolvassa az amerikai alkotmányt, akkor rájöhet, hogy az alkotmány a fegyvertartást még csak nem is az önvédelem okán biztosítja. Nem azért, hogy az erőszakos bűnözők ellen megvédhesse magát a polgár, ha a rendszer nem tudja megvédeni, hanem hogy a civil megvédhesse magát, ha jön egy erőszakos bűnöző rendszer.
"Ha az állam erős, akkor ott van és nincs szükség a fegyvertatásra."
Volt egy erős állam, elnyomta az amerikaiakat, abból lett az Amerikai függetlenségi háború. Ez után lett Alkotmány és a szabadsághoz tartozik hozzá a fegyvertartás. Erre van egy mondás is. A fegyvertartás joga arra való, hogy a polgár megvédhesse az összes többi jogát.

Bárándy úr, javaslom fusson neki mégegyszer a dolognak. Persze annyiban egyértelmű, hogy a lényeg a fegyvertartás joga, és a fegyvert ugyanúgy fel lehet használni önvédelemre, sportra, gyűjtemény összeállítására vagy akár üzleti befektetésre is.
"Nem lenne indokolt, hogy a vadnyugaton lévő határtalan önvédelmet fogadnánk el."
Úgy tudom, hogy a szlovákoknál is olyan van. Szlovákia = vadnyugat? Florida se vadnyugat, ahogy Amerika -állam kivételével- majdnem minden államában létezik az "én váram" törvény, aminek értelmében a behatolót le lehet lőni és a rendőrség nem kérdőjelezi meg, hanem csak helyszínel és lezárja az eset aktáját.
"Aki tanyán él és idős, az nem tudná használni a lőfegyvereket."
Miért nem? Ha az idős amerikaiak tudják használni, akkor az idős magyarok miért ne tudnák? Talán jobban is tudnák mint a mai fiatalok, mert az idősek nagy része még volt katona, tanult lőni, van alapvető ismerete a fegyverek működéséről. Miért lennének ők kevesebbek mint bárki más? Lélekjelenlétük megvan, mert most is felkapják a kést, a botot, a kapát, ha megtámadják őket. Az más kérdés, hogy ez utóbbi szerszámokkal esélyük sincs.
"A vadnyugati idős annyony megfogja a kétcsövű puskát."
"De ő arra szocializálódott, gyerekkora óta használja."
És aki a gyerekkorát más országban töltötte? Az ugyanúgy vehet fegyvert. És hogy fog erre szocializálódni a magyar ember, ha nem adnak rá neki esélyt? Ha tiltják a szocializálódást, akkor nem lesz szocializálódás.

2012. január 4., szerda

Fegyverrel a betörők ellen? - alkotmányos alapjog lett az önvédelem

A bűnözőknek a jövőben számolniuk kell azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az életüket is kockáztatják.

Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme is. A bíróságoknak ezért a jövőben nem kell vizsgálniuk, hogy az áldozat védekezése arányban volt-e a támadással. Az áldozatok ezentúl bármivel védekezhetnek: akár az engedéllyel tartott fegyvereket is lehet használni.
 
A változás azt jelenti, hogy például egy ököllel támadó betörővel szemben kést, husángot, vagy akár vasvillát is lehet ragadni - mondta az m1 Híradójának Kabódi Csaba, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense.
A támadónak annyiban nehezebb, hogy idegen területen mozog, a jövőben pedig arra készülhet, hogy ellenséges területen fog mozogni, ahonnan támadást is kaphat - nyilatkozta Végh József kriminálpszichológus.
 
A szakember szerint a bűnözőknek fel kell készülniük arra, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az eddiginél is nagyobb kockázatot vállalnak, az áldozat ugyanis bármivel védekezhet. Hangsúlyozta: az önvédelem alapjoggá emelésének van visszatartó ereje is, mert a bűnözők számolnak azzal, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az életüket is kockáztatják.
További változás, hogy mostantól nem a megtámadottnak kell bizonyítania a jogos védekezést, így a bíróságok gyorsabban hozhatnak ítéletet.
Tehát ne felejtsétek el. Jogotok van ahhoz, hogy megvédjétek magatokat azzal az engedéllyel tartott lőfegyverrel, amit sose vehettetek meg, mert sose kaptatok rá engedélyt. Bár a kormány megígérte hogy ez változni fog, minden ugyanúgy maradt.
 
Marad az, hogy az egyedülálló kisnyugdíjasok kitanulják a kardforgatás művészetét és mint megöregedett hegylakók vívják meg küzdelmüket a jövő bűnözői ellen. A harcot erősen befolyásolhatják a generációs, a fizikai és a létszám beli különbségek, de a kormány bízik az idősekben, a nyugdíjas Jani bácsi a kormány hitével megerősítve hányhatja kardélre az otthonába betörő sereget.
 
Komolyra fordítva a szót, engedéllyel tartott önvédelmi lőfegyver nélkül semmi jóra nem lehet számítani. A saját otthonukban megtámadott emberek majdnem kizárólag egyedülálló idős emberek. Nekik lenne esélyük pisztollyal, de hogy kardvívással essenek neki a rakblóknak az reménytelen, az ilyen önvédelem végeredménye nem kétséges.
 
Annyi haszna lehet az új törvénynek, hogy ha valami csoda folytán mégis sikerülne egy késsel megfutamítani őket, akkor nem az áldozatot vonják majd felelősségre. Hogy ez eddig másképp volt, az nem ennek a kormánynak a dicsősége, hanem az eddigi összes kormány sara.
 
Arra még kíváncsi lennék, hogy arra milyen törvény vonatkozik, ha valaki körbehúzza a kertjét dróttal és áramot vezet bele.

A hír címe pedig betörőkről szól, mert természetesen az utcán ugyanúgy senkinek semmi esélye az önvédelemre. Utcán nem lehet kard az oldaladon, se más megbízható eszköz, csak az amit a törvény eddig is engedett, ami nem sok.

2011. december 25., vasárnap

Karácsonyi történetek - Magyarország vs. Amerika

Magyarország:

Brutális karácsonyi rablógyilkosság Budapesten

Megöltek egy 69 éves férfit Budapesten, egy XX. kerületi társasházban, a tettes értékek után is kutatott a lakásban. Az áldozatra az egyik rokona talált rá.


Amerika

67 éves Florida-i nő védte meg az otthonát úgy, hogy rálőtt a rablóra

A betörő befeszítette az ajtót és a nappaliban nézelődött. Ellopható ajándékot ugyan nem talált, viszont a házban lakó 67 éves nő rajtakapta. A hölgy egy .38-as revolverrel rálőtt a bűnözőre, de nem találta el. A rabló ugyan elmenekült, de a történet mégis jól végződött. Sérülés nem történt a rablás is meghiúsult. Egyedül az ablaküveg sérült meg a lövéstől és az ajtó, amit a betörő rongált meg behatoláskor.

2011. december 22., csütörtök

Miért viselsz fegyvert?

Miért is mész fegyverrel utcára? Balhéra számítasz? Azért mész fegyverrel, hogy legyilkolj valakit? - szegezik nekünk a kérdést.

Valószínű hogy nem fogsz a egyetérteni a fegyverviseléssel, ha azt hiszed hogy a fegyverek a gonoszság és erőszak szimbólumai. Mi abban hiszünk, hogy a fegyverek eszközök és csakis a tulajdonosuktól függ hogy mire használják őket. Sok ember ezt nehezen érti meg.

Teljesen egyértelmű, hogy ha valaki bántani akar egy másik embert, akkor meg fogja tenni, akár fegyver nélkül is. Ha erős gyomrod van keress rá a "hammer murder" (kalapácsos gyilkosság) kifejezésre Google-n és megláthatod, hogy egy ilyen erőszakos bűncselekmény elkövetéséhez nincs szükség olyan komplikált eszközre, mint mondjuk egy lőfegyver.
Mi pont emiatt döntöttünk úgy, hogy bár az emberek többsége nem követ el ilyen erőszakos dolgokat, mi mégsem bízunk meg minden idegenben, hanem cselekszünk a saját védelmünk érdekében.

A túlnyomó többsége a nyílt és a rejtett fegyverviselőknek sokat gondolkodott, mielőtt rászánta magát a viselésre. Nem azért hordunk fegyvert mert nagyon valószínűnek tartanánk egy támadást, és nem is szeretnénk használni a lőfegyvereinket, de egyértelmű hogy ha a rendőrségre szükségünk van, akkor a rend őrei nincsenek mindig ugrásra készen a közelünkben.

Na de azért van a rendőrség hogy megvédjen! - állítják ezt sokan.

Ez sajnos nem így van, a rendőrségnek nem kötelessége segítenie vagy megvédenie az embereket az Egyesült Államokban, ahogy ezt a bíróság ezt több esetben is kimondta. (Castle Rock v. Gonzales és Warren v. D.C. tárgyalások) Az ilyen és hasonló esetek miatt muszáj belátnunk, hogy mi magunk vagyunk az első számú védelem, sőt az egyetlen védelem.

A legtöbb állam megengedi a törvénytisztelő embereknek, hogy rejtett viselésijük legyen, amivel rejtve viselhetnek kézi fegyvert.

De jobb-e az, ha rejtve viselik?

Mi éppúgy egyetértünk a rejtett viseléssel, mint a nyílt viseléssel. Nem értünk viszont egyet azzal a gondolattal, hogy az emberekre rá kellene kényszeríteni az egyik vagy másik viselési formát.

Erősen hiszünk abban, hogy a miénk kell legyen a választás lehetősége. A többségünknek (főleg Ohio-ban) van rejtett fegyverviselésre engedélyünk, és sokan attól függően viselik rejtve vagy nyíltan a lőfegyvereiket, hogy aznap éppen mit csinálnak és hová mennek.

Sokan a nyílt viselők közül hisznek abban, hogy a nyílt viselésnek elrettentő ereje van, az átlagos bűnöző nem fog megtámadni olyasvalakit aki láthatóan képes megvédeni magát.

Nincs mit rejtegetnünk. Nem kritizáljunk azt aki a rejtett viselés mellett dönt, egyszerűen csak nem érdekel minket túlzottan, hogy a rendőrség vagy a többi ember tudja-e hogy mi van nálunk.

A nyílt fegyverviselés egyik előnye, hogy gyorsabban férünk hozzá. Bár jó dolog az ha valaki gyakorolja a rejtett viselésből önvédelemre váltást, de az ilyen mozdulatokra nem mindig van elég idő és hely.

- A nyílt viselés mindig kényelmesebb, függetlenül a fegyver méretétől, testalkattól, magasságtól és súlytól
- A nyílt viseléshez Ohio-ban nem szükséges engedély, ami azt jelenti hogy aki nem tudja megfizetni a rejtett viseléshez való engedélyt az is hordhat magánál fegyvert (néhány kikötéssel)
- A nyílt viselés bebizonyítja, hogy az átlagos emberek fegyverekkel nem bűnözők és nem jelentenek veszélyt másokra
- A nyílt viselés bátorítja a többi embert arra, hogy ők is hordjanak maguknál önvédelmi lőfegyvert
-  Ohio-ban a nyílt viselés jog, a rejtett viselés kiváltság (Bár nekünk talán nem tetszik ez ebben a formában, de a törvény világosan kimondja: a nyílt viselés jog, de a rejtett viselés pedig olyan kiváltság amit az állam kormánya szabályoz.)

Ha elveszítenénk a jogot a nyílt viselésre, akkor abból még nem következne az, hogy rejtve viselhetnénk fegyvert.

De honnan tudjuk, hogy valaki aki nyíltan visel fegyvert, az törvénytisztelő ember és nem egy bűnöző? - teszik fel a kérdést.

A tanulmányok és statisztikák bizonyítják, hogy a bűnözők nem használnak fegyvertokot és rejtve viselik a fegyvereiket. Ha belegondolunk, ez így logikusan is hangzik, hiszen a bűnözők a bűncselekmények elkövetése előtt semmivel nem akarják magukra felhívni a figyelmet.

Forrás:
http://www.ohioopencarry.org/why-open-carry

2011. december 9., péntek

15 éves fiú puskával védte meg az otthonát

Egy 15 éves fiú az apja AR-15-ös puskájával megvédte az otthonát és a kishugát, mikor a házukba betört 2 bűnöző. Az egyik gyanúsított több lőtt sérüléssel lett gazdagabb.

2011. december 8., csütörtök

Késvásárlás Amerikában - nem is olyan egyszerű

Mivel egy napot azzal töltöttem, hogy megpróbáltam választ találni pár késvásárlással kapcsolatos kérdésre, így gondoltam, hogy írok erről a blogomban.

Egy késbolt kínálatát néztem, a nekem tetsző késeket elmentettem. Mikor a pillangókésekhez -más néven balisong kések- értem, elgondolkodtam. Eszembe jutott, hogy vannak valami értelmetlen törvények a késekkel kapcsolatban, így rákerestem a böngészőben. Igazam volt, sőt tovább megyek, éppen annyira értelmetlenek, mint a fegyverkorlátozó törvények.

Az első számú tiltott kés, az úgy nevezett "switchblade" -kapcsolóval ellátott kés (vagy automata kés, rugós kés). Ez annyit tesz, hogy egy kés, amin van egy gomb, vagy egész kapcsoló, aminek a megnyomásával a penge magától előugrik, vagy oldalról, vagy felülről. Ezeket a fajta késeket jóformán az egész Egyesült Államok területén betiltották, méghozzá elég szánalmas indoklással. Az '50-es években pár gengszterfilm hatására néhány banda kedvence lett ez a szúró és vágóeszköz. Mivel filmen ijesztően néz ki, így úgy döntöttek a nagyokosok, hogy illegálissá teszik.

Persze voltak akik kiskaput nyitottak, ebből lett a "spring assisted knife", magyarul a rugóval segített kés, ami attól különbözik a kapcsolóval ellátott késektől, hogy az előbbinél nem kapcsoló van, hanem egy kicsit hozzá kell érni a pengéhez és a rugó akkor lép működésbe, nem külön gombnyomásra. Ha a pengéhez érsz hozzá és úgy nyílik ki, akkor legális mind az 50 államban, míg a switchblade-nek még a birtoklása is tilos, nem csak a forgalmazása és a viselése - a legtobb helyen.

A majdnem mindenütt illegális automata (switchblade) és a legális rugós verzió

A pillangókésekről is próbáltam információt szerezni, de nem egyszerű a dolog. A törvény nem ír róluk semmit. A fórumokon és az információs portálokon egymásnak ellent mondó válaszokat adnak, belinkelik a törvényeket, és ha a kérdező azt mondja, hogy olvasta a törvényt, de az bonyolult és ő csak egy igen/nem választ szeretne, akkor azt mondják rá, hogy "értelmezd a törvényt saját belátásod szerint". Ez mind szép és jó, csak a hatóságokat és a bíróságot a saját törvényi értelmezések nem hatják meg. Az internetes késboltban azt írták a kések alá, hogy ők nem felelősek azért, hogy kinek mit adnak el, úgyhogy mindenki keresse ki, hogy mi legális és mi illegális ott ahol épp lakik. Én már rá se kérdeztem, inkább nem vettem pillangókést. Talán egyszer majd jobban utánajárok ha időmilliomos leszek, mert ha fél napot rászántam és nem lettem okosabb, akkor sokáig fog tartani mire megbízható információhoz jutok.

A leírt törvényből semmi nem derül ki, csak annyi, hogy a switchblade az biztosan tiltott. Hordása is, forgalmazása is, vásárlása is, birtoklása is. Még otthon a kredenced mélyén sem lehet kapcsolóval ellátott késed. A hajszálnyival különböző rugóval ellátott kés az legális, de jobb ha olyan sincs nálad, mert azt a rendőr úgy értelmezi ahogy akarja. De akkor itt át is térhetünk a kések viselésére.

Az országnak vannak késtörvényei. Az államoknak külön vannak késtörvényei. Ez még nem minden, ugyanis sok városnak külön késtörvényei vannak. Így legyen okos az ember! Ha nem tudod az ország összes államának és városának a törvényeit, akkor bárhol, bármikor elkövethetsz valamit úgy, hogy nem is tudsz róla.

Sok helyen viselhetsz kést legálisan, a hosszúság sok helyen szabályozva van. általában 2 és fél / 5 hüvelyk között van a maximális késhossz. Hogy mitől veszélyesebb egy 5 és negyed hüvelykes egy 5 hüvelykesről, az persze nem igazán érthető. A stiletto stílusú késeket tiltják, meg a tőröket, a dupla élű késeket is, vannak olyan törvények, hogy kés még a kocsid csomagtartójában sem lehet -de akkor ott a kérdés, hogy mégis hogyan szállíthatod, ha nem léphetsz ki vele a házból? Van olyan hely, ahol vihetsz késeket vadászni, de a házból nem léphetsz ki vele. De akkor hogy viszed ki az erdőbe ahol vadásznál? Sok helyen van olyan kitétel, hogy nyíltan kell viselned, nem lehet mondjuk a zsebedben. A zsebkésnél ez annyit tesz, hogy van a kések hátulján egy csatt, amivel a zsebre lehet őket csatolni.


A fórumon sokan azt írják, hogy annyira bonyolultak ezek a törvények, hogy nem is törődnek már velük, úgyse zavar senkit, ha meg mégis megállítja őket a rendőr, akkor kifizetik a bírságot.

Persze mindenütt azt írják, hogy az épp intézkedő rendőr kénye-kedvétől függ, hogy mi történik. Még ha legálisan is van nálad egy legális kés, akkor is dönthet úgy a rendőr, hogy elkobozza a kést, vagy megbüntet, vagy csak megszól érte. De ez jóformán mindennel így történik, ahogy a nyílt lőfegyverviselés is legális a legtöbb helyen, mégsem tetszik ez minden rendőrnek és van amelyik nem is tudja az erre vonatkozó törvényeket.

Egy érdekes történetet is olvastam az egyik fórumon. Valaki felhívta a helyi sheriff irodáját és megkérdezte, hogy van egy kés amit szeretne megvenni, de nem tudja, hogy legális-e és szeretne jogi tanácsot kérni telefonon. Erre azt mondták neki, hogy vigye be és majd megnézik.
Tehát azt tanácsolták neki hogy bár lehetséges, hogy a kés illegális ahol él, de vegye meg, vigye ki az utcára és majd sétáljon be vele egy sheriffirodába! Még viccnek is rossz!

Röviden az a helyzet, hogy ha valaki kést akar venni, az jól nézzen utána hogy mit vehet és mit nem. A legtöbb kés legális, de a törvények olyan értelmetlenek, bonyolultak és sokszor egymásnak ellentmondóak hogy ember legyen a talpán aki mindent pontosan megtalál, arról már nem is beszélve, hogy sok törvény nem tér ki pontosan mindenre, vagy rosszul van megfogalmazva. Ha olyan jutna eszébe hogy hordani is szeretné a kését, az meg már egy külön történet.

2011. november 15., kedd

Halálos gázpisztolyok, golyóálló A4 -es papírlap - agymenés



Címkék: fegyvertartás fegyverviselés gázpisztoly magyar Magyarország pisztoly törvény vicces videó önvédelem gáz gázfegyver fegyver fegyverjog jog önvédelmi

2011. november 10., csütörtök

Operation Fast and Furious rövid hírek

Tovább dagad a kirobbant Fast and Furious ügy, ami talán a legnagyobb a Nixon botrány óta. Egyre-másra derülnek ki a  disznóságok. Természetesen a felelősségrevonásnak a leghalványabb jelét sem lehet látni, többeket inkább előléptettek, de senkit sem rúgtak ki.

Eric H. Holder Jr. , az akció feje semmiféle büntetést nem kapott, csak meghallgatják, de nem űgy tűnik, hogy bármiféle felelősségrevonástól kellene tartania. (Érdekes, hogy ez nem is az első botrány, amibe belekeveredett.) Kiderült, hogy vagy 8 hónapon át hazudott a kongresszusnak a fegyverbotrány részleteiről, a kihallgatásán pedig zavarosan beszélt. Egy helyi kis akciónak nevezte a Fast and Furious-t, de mikor rákérdeztek, hogy hogy lehet ez helyi akció, ha Mexikó, Texas és több más állam is érintett az ügyben, akkor visszakozott. A védelmében azt hozta fel, hogy sokmindenre kellett figyelnie és nem tudhatott minden akcióról. Ez azért is érdekes, mert ez egy hatalmas fegyverügyi terv volt, folyamatosan, éveken át bonyolították, így kizárt, hogy ne tudott volna róla. Hazudott és folyamatosan hazudik.

Pár hete azzal voltak tele a hírek, hogy eltűnt pár láda lőszer egy katonai bázisról. Ha az nagy hír, akkor 2.500 félautomata puska és kézigránátok Mexikói drogbandáknak eladása nem hírértékű, és nem olyan dolog amit a hivatalos szerv feje figyelemmel kísér?

Ez még mindig nem minden, ugyanis Eric Holder azt állítja, hogy több hatalmat kell adni a hatóságok kezébe, hogy jobban működhessen. Ez milyen logika? Tehát a hatóságok vagy képtelenek normálisan elvégezni a munkájukat, vagy -ami valószínűbb- szándékosan nagyon komoly bűncselekményeket követtek el és megpróbálták megfúrni az Alkotmányt, ebből következik, hogy a vezetőjük szerint több hatalmat kellene adni nekik?

Eric Holder logikája más szempontból is érdekes, ugyanis szerinte méginkább korlátozni kellene a fegyvervásárlást. Tehát a törvénytisztelő embereket büntetné amiatt, hogy a saját hivatalos szerve -illetve szervei, mert több hivatalos osztály is részt vett ebben- bűncselekményeket követett el? Nem inkább a felelősöket kellene rács mögé dugni egy fél életre?

Továbbá annyit fűzött hozzá az egészhez, hogy "megvizsgáljuk, aztán megígérem, hogy ilyen soha többé nem fog megtörténni". Ez viszont nagyon kevés. Ha bárki átlagember a legkisebb fegyverekkel kapcsolatos törvénytelenséget elköveti, akkor évekig börtönbe kerül, de azonnal.
Itt 2.500 fegyver illegális eladásáról van szó, több száz gyilkosságról és egyéb bűncselekményekről, nemzetközi konfliktus okozása történt, több állampolgár is meghalt, nem is beszélve a határőrről, akit szintén ezekkel a fegyverekkel gyilkoltak meg. Erre csak annyi a reakció, hogy "megígérem, hogy ilyen nem lesz többet"? Ilyen kijelentésre mit mondana a bíróság ha nem Eric Holder mondaná, hanem egy átlag állampolgár? "Bocs hogy legyilkoltam embereket és meghaltak miatta egy csomóan, meg drogügyletbe és fegyvercsempészetbe is keveredtem, de Tisztelt Bíróság, megígérem hogy többet ilyen nem lesz, úgyhogy ne büntessenek meg, hanem engedjenek haza és minden rendben lesz." Vajon hazaengedné a bíró?

Az első dolog az lehetne, hogy 10-20 évet kiosztanának azoknak akik érintettek voltak a bűncselekményekben. A második lehetne az ATF felszámolása és a többi hivatal rendbetétele.

2011. november 9., szerda

Egyetlen hét alatt több mint 20.000 fegyverviselési engedély (Wisconsin, USA)

Az Egyesült Államok 50 államából 48-ban volt engedélyezett a fegyverviselés, de csak mostanáig, ugyanis Wisconsin is beállt a sorba, így már 49 államban kap lehetőséget önvédelemre a lakosság.

Az új törvény a múlt hét kedden lépett hatályba, ami engedélyezi a rejtett fegyverviselést. A hatóságokhoz pár napon belül több mint 20.000 kérvény futott be. A 20.476-ból csak 117-et utasítottak el, többnyire a hiányosan kitöltött nyomtatványok és a be nem fizetett illetékek miatt.

Érvényes kérelem beadása esetén az államnak 45 napon belül kell kiállítania a rejtett fegyverviselési engedélyt. A hivatalos szóvivő elmondta, hogy az állam törekszik arra, hogy betartsa a 45 napos határidőt, sőt ha kell akkor még a hétvégén is dolgozni fognak. Az Igazságügynek 30-35 embere van, akik folyamatosan kezelik a beérkező kérvényeket.

Az első kérelmező aki kézbe vehette az engedélyt, J.B. Van Hollen ügyvéd volt. Ő annyit nyilatkozott, hogy örömmel látja, hogy a több tízezer törvénytisztelő állampolgár folyamatosan kapja meg az engedélyt Wisconsin-ban.

Az állami hivatal úgy véli, hogy az első pár hónapban akár 200.000 darab kérvény is beérkezhet elbíráslásra.

Hogy valaki rejtett fegyverviselésre kapjon engedélyt, ahhoz be kell töltenie a 21. életévét, át kell esnie a rendőrségi vizsgálaton (NICS) és részt kell vennie egy pár órás fegyveres oktatáson. Kedd óta Illinois az egyetlen állam, ahol tiltott a fegyverviselés.

A fegyveres szervezetek most azért hajtanak, hogy az egész ország területén -mind az 50 államban- lehessen fegyvert viselni.


2011. október 31., hétfő

7 milliárd ember él a földön

De vajon képes-e bolygónk eltartani ennyi embert? Félelmetes mértékű szaporodásunk egyes tudósok szerint katasztrófába sodorja fajunkat. Alig tizenöt év múlva már csak a földön élő emberek felének jut ivóvíz, és harminc éven belül a bolygó kőolajkészleteit is kimerítjük, ha nem változtatunk életvitelünkön.

A föld édesvízkészlete véges. Nagy részét a sarki jégsapkák tárolják mélyhűtve, ám a globális felmelegedéssel hasznos készleteink egyre nagy része olvad bele a sós tengerekbe, s válik hasznavehetetlenné. Az előrejelzések szerint 2025-re az emberiség 40 százalékának nem jut majd ivóvíz, s az aszályos területeken az élelmiszert sem tudják megtermelni.

Krisztus egyéves korában, tehát időszámításunk szerint 1-ben még csak alig 200 millióan bóklásztunk a földön, s csaknem 1500 év kellett, hogy ez a szám megduplázódjon. A huszadik század első évére már 1,6 milliárd volt az emberiség létszáma, ami száz év alatt 6,1 milliárdra nőtt. Hihetetlen ütemű szaporodásunk hátterében a rohamos fejlődés áll: drámaian csökkent a csecsemőhalandóság, kitolódott az átlagéletkor, az orvostudomány legyőzte a legtöbb halálos járványt. Ha minden így megy tovább, 2100-ra már tízmilliárdan leszünk.

Az éhínség miatt meginduló tömeges népvándorlások felboríthatják a már ma is kényes politikai egyensúlyt, a menekültek miatt lázadások, háborúk törhetnek ki, s a bolygó szénhidrogénkészlete is fogyóban van. Ha sürgősen nem állunk át szél- vagy napenergiára, földünk a sok milliárd rozsdásodó járműroncs bolygója ­lehet.

K. Á.

Forrás: blikk.hu
Van kérdés?

2011. október 11., kedd

Egy újabb nyílt fegyverviselős videó



A videó törétnete dióhélyban:

Egy Oregon állam beli blogger gondolt egyet és úgy döntött, hogy a következő videóját a városban fogja elkészíteni és keres egy jó helyet ahol elmesélhet egy történetet. Mivel minden nap nyíltan viseli a fegyverét, így a városba is úgy ment. Bár a rendőrök -egy alkalmat kivéve- sosem állították még meg, így nem is aggódott miattuk.

2:10-nél lesz érdekes a felvétel.

Blogger: - Huh, itt jön két rendőr.
Rendőr 1: - Hé!

Blogger: - Szervusz!
Blogger: - Uh, ezek a rendőrök követnek?
Rendőr 1: - Beszélhetnénk Önnel egy percet?
Blogger: - Persze. Videót és hanganyagot is készítek erről.
Rendőr 1:  - Oké. Valaki felhívott minket, mert Ön járkál itt a fegyverével. Gondolom, hogy Ön tudja az ezzel kapcsolatos törvényeket.
Blogger: - Ja.
Rendőr 1: - Akkor tudja, hogy ezzel felhívja magára a figyelmet. Mások látják ezt és nem értik az egészet.
Blogger: - Oké.
Rendőr 1: - Van valami oka arra, hogy ezt csinálja?
Blogger: - Minden nap nyíltan viselem.
Rendőr 1: - Hogy mondta?
Blogger: - Minden nap nyíltan viselem.
Rendőr 1: - Kamerával is minden nap sétál?
Blogger: - Épp magamról készítettem felvételt, saját magamnak.
Rendőr 1: - Oké... Van Önnél személyi igazolvány?
Blogger: - Nem vagyok köteles magam igazolni.
Rendőr 1: - Csak gondoltam hogy megmutatná.
Blogger: - Nem, nem hiszem hogy igazolom magam.
Rendőr 1: - Van valami ok arra, hogy nem akarja?
Blogger: - Hát, a törvény nem kötelez rá és...
Rendőr 1: - Problémát akar okozni nekünk?
Blogger: - Nem. Csak nem hinném, hogy meg kellene állítaniuk valamiért, ami teljesen legális, meg nem is okoztam semmi gondot senkinek.
Rendőr 1: - Érti, hogy miért beszélek Önhöz?

Blogger: - Persze.
Rendőr 1: - Tudja hogy miért beszélünk most?
Blogger: - Értem, hogy idejön és tudni szeretné, hogy mit csinálok. De egy rövidnadrágban és egy pólóban sétálok az utcán egy kamerával a kezemben. Egyértelmű, hogy semmi hülyeséget nem csinálok itt.
Rendőr 1: - Ha az emberek látnak egy férfit egy fegyverrel, arra az emberek nem számítanak.

Blogger: - Gondolom, nem számítanak arra az emberek, hogy ezt látják, de ez nem illegális.
Rendőr 1: - Ön így hordja és teljesen legálisan hordja meg minden. Semmi bűncselekményt soha nem követett el, se semmi ilyesmit?
Blogger: - Nem.
Rendőr 1: - Könnyebb lenne, ha igazolná magát, ha ez így van.
Blogger: - Az a helyzet, hogy a törvény szerint nem kell igazolnom magam, ha semmi illegálisat nem követtem el. Szóval... gondolom semmi gond nincs, ha mehetek tovább a dolgomra.
Rendőr 1:  - Várjon egy pillanatot, rendben?
Blogger: - Ön most előállít?
Rendőr 1 és Rendőr 2 beszélgetnek. Rendőr 2 valószínűleg megmondja Rendőr 1-nek, hogy nincs joguk igazoltatni a bloggert.
Blogger: - Ön most előállít?
Blogger: - Mehetek tovább?
Rendőr 1: - Ja.
Blogger a kamerának: - Ahogy mondtam, nem tudom... Elég gyorsan megjelentek a rendőrök.

2011. október 2., vasárnap

Marihuána és fegyverjog

Először is leszögezem, hogy én a marihuána ellen vagyok, csak úgy mint a többi drog ellen. Most előjött egy érdekes kérdés, amin lehet gondolkodni.

Az ATF legújabb kijelentése az, hogy aki marihuánát szív, az nem vehet fegyvert. Ezzel több gond is van. Az egyik az, hogy az orvosi marihuána már több államban is legális. De úgy tűnik, hogy ha az orvos felírja valakinek receptre, mert mondjuk gyomorrákja van annak a szerencsétlennek, akkor onnantól kezdve az ATF szerint annak a beteg embernek nincs joga ahhoz, hogy megvédje magát bármilyen támadás esetén. Akár le is mészárolhatja egy csapat bűnöző a saját házában, megkéselhetik, megfolythatják, vagy bármit mást is megtehetnek vele, mert ő bizony nem kaphat se pisztolyt, se más lőfegyvert.

Ez azért is nagyon érdekes, mert az az ATF veszi el a fegyvertartás jogát a gyógyászati füvet szívó beteg emberektől, ami pár hónapja több ezer fegyvert játszott át a mexikói drogbandák kezére. Olyan fegyvereket, amikkel több száz embert öltek meg azok a bűnözők, köztük több amerikai határőrt is. Úgy tűnik, mintha ezekkel a mocskos trükkökkel -mint ez a marihuánás- próbálnák elterelni a figyelmet a múltkori bortányukról.
A fegyvervásárlásnál kitöltendő nyomtatványok van olyan kérdés, amiben azt kérdezik, hogy használ-e a vásárló marihuánát, vagy egyéb illegális drogokat. De ha valaki nem illegálisan használja, hanem orvos írja fel neki fájdalomcsillapítónak, akkor onnantól kezdve a kérdés értelmezhetetlen. Elég nagy különbség van a bulizó beszívott idétlen fiatalok és a rákos betegek között.

Joseph Casias, egy gyógyászati marihuána felhasználó
Gyógyíthatatlan agytumora van
A hozzá hasonlóktól veszi el az ATF az önvédelem jogát

Igen, kell a szabályzás valamilyen szinten, de rákos és haldokló embereket megszivatni? Muszáj ezt? És pont azok tiltogatnak, akik nyakig ülnek a fegyveres bűncselekményekben és egyéb botrányokban? Nem tudom, hogy ki mit gondol erről, de az biztos, hogy kecskékre van bízva az a káposzta.

2011. szeptember 30., péntek

Pofátlan politikus

Feliratoztam egy rövid videót. Nem tudom mikori felvétel, de a lényege az, hogy adott egy politikusnő, aki a saját törvényjavaslatáról beszél. Olyan dolgokat mond, ami nem igaz, a végén pedig kiderül, hogy azt se tudja, hogy pontosan mi az, amit a saját törvényjavaslata tilt. (Tehát beszél és sajátjaként mutatja be, de valaki más írta meg helyette és ő azt se tudja, hogy pontosan miről szól.)

2011. augusztus 27., szombat

Irén a hurrikán lecsap

Irene, a hurrikán megérkezett és szaggatja a keleti partot. Nagyobb hurrikán mint a többi, a tévében már napokkal ezelőtt arról beszéltek, hogy talán az eddigi legkeményebb hurrikánnak néz elébe az ország. Általában csak a délkelet érzi meg a hurrikánokat, de idén még New York is kap a viharból. Kitelepítésekről beszélnek, evakuálásról, a hatóságok elrendelték 2 és fél millió embernek, hogy jobb ha pár napra nyugatra mennek. Csak New York térségében 250ezer ember került ilyen helyzetbe.

Nem csak a városok polgármesterei, a hivatalos szervek, a a Katasztrófavédelmi Hivatal*, de a kormány is felszólította a lakosságot, hogy készüljenek (prepare) a hurrikánra, vegyenek tartós ételt, nem lesz áram, nem lesz ivóvíz, nem lesz ennivaló, viszont fosztogatás talán lesz, nem lehet tudni, szóval legyen mindenki felkészülve a legrosszabbra.

Igen? Már elnézést, de pár héttel ezelőtt az FBI azt nyilatkozta, hogy aki készülődik az veszélyes a társadalomra, aki tartós ételt vesz, aki beraktároz midnenféle túlélőfelszerelésből, az idézem: "terroristagyanús".
Akkor most hogy is van ez? Az FBI külön kiemelte a speciális MRE ételeket, mint gyanús terméket. Most aki rákeres az Interneten az láthatja, hogy ezt a fajta tartós ételt rengetegen vették a hurrikán érkezése előtt.

*Az Egyesült Államok egész keleti partjának fel kellene készülnie Irénre, a hatalmas és veszélyes hurrikánra... - jelentette ki kedden a nemzet katasztrófavédelmi főnöke. (forrás)




2011. augusztus 13., szombat

Az FBI azt akarja, hogy a military boltosok kémkedjenek a vevőik után

Itt az ideje, hogy bemutassak egy újabb bámulatos őrültséget. Ha meglepődtél azon hogy a kormányhivatalok fegyverekkel látják el a mexikói bűnbandákat, akkor ezen a legújabb híren sírva fogsz röhögni.

Egy napja hozta egy weboldal nyilvánosságra, de a Google már 8.500 llinket dob ki a cikk címére -és óráról-órára egyre többet.

Aki tud angolul, annak javaslom eredetiben az olvasást, aki nem tud annak lefordítom. Angolul: LINKEK 

Röviden annyiról szól a történet, hogy a kolorádói FBI-nak valaki jelzett, hogy jönnek a nagy gyanúsak és balhé lesz. Hogy miféle, azt nem tudni, de ők gondoltak egyet és összehoztak egy fantasztikus szórólapot, amit a helyi használt katonai cuccok boltjaiba bevittek és átadtak a tulajdonosoknak. A bolttulajokat arra akarják rávenni, hogy kémkedjenek a saját vásárlóik után. Ismerős? Mondjuk egy példát. "Salákné elvtárső, ha maga már úgyis házmester, jó lenne a figyelné a lakókat és hívna minket a bármi gyanúsat lát. A párt nem lesz hálátlan, a lánya egyetemre készül, elintézzük neki, hogy sikerüljön a felvételije." Ismerősen hangzik? Valami ilyesmi a helyzet, kivéve, hogy itt nem ígérnek semmit a besúgó ügynököknek.

A szórólapon nagyjából az áll, hogy mindenki gyanús, aki:
1. Aggódik az adatai biztonságáért
2. Ha valaki kredit kártya helyett készpénzzel fizet, vagy más kártyáját használja
3. Ha valaki látogatja a boltot, de mindig máshogy néz ki, például egyszer borotválkozva, egyszer szakállasat, más hajszínnel, vagy változtatja a ruháját
4. Hiányzik a vásárló keze, az ujjai, gyanús szaga van, vagy világos folt van a ruháján
5. Rasszista kijelentéseket tesz, vagy szélsőséges vallási dolgokat említ meg, erőszakkal körítve
6. Radikálisan, erőszakosan anti-amerikai dolgok támogatásáról beszél
7. Úgy tűnik, hogy a megvásárolt dolgokat nem megfelelően használná
8. Tud dolgokat arról amit megvesz
9. Nagyobb tételben vásárolja a következő dolgokat:
     10. Vízálló lőszereket, vagy gyufatartályokat
     11. Sokáig elálló ételeket (MRE)
     12. Éjjellátókat, éjszakai lámpákat, gázmaszkokat
     13. Nagy lőszerkapacitású tárakat
     14. Puskákhoz való bipodokat, tripodokat

Ez alá odaírják, hogy csak azért mert valaki másképp beszél vagy viselkedik, még nem biztos hogy gyanús. Ezek nem nézték a Tanú című filmet? Az a leggyanúsabb aki nem gyanús!

Talán elemezzük is az eddig leírtakat.

1. Ki a fene nem aggódik az adatai biztonsága miatt? Mikor valamit rendelsz, nem aggódsz azért, hogy a bankkártyád adatait nehogy ellopja valaki?
2. Miért gyanús az, ha valaki pénzzel fizet és nem kártyával? Én például utálok kártyával fizetni, ha egy üzletbe bemegyek. Miért? Mert például ha a termék rossz amit megveszek és visszaviszem, akkor nem készpénzt fognak visszaadni, hanem visszautalnak pénzt a bankszámlára. Az pedig 1 hétig is eltarthat.
3. Hogy valaki mindig más fajta ruhában jelenik meg az gyanús? Vagy ha valaki néha megborotválkozik? Vagy ha egy nő szereti a hajszínét váltogatni?
4. Ha valakinek hiányzik a keze és az ujjai, azt megértem hogy kicsit gyanús lehet. De ennyi erővel bárki gyanús lehetne, akinek bármilyen fizikai sérülése van.
5.-6. A következő kettővel egyetérthetünk, aki erőszakról tart kiselőadást, annak valami baja lehet. De ez nem tudom hogy miért a bolti eladók problémája lenne. Ha tesznek valami illegálisat, le kell őket tartóztatni, de amíg valaki csak hülyeségeket beszél, ahhoz alkotmányos joga van.
7. A megvásárolt dolgokat nem megfelelően használná. A felsorolt dolgok közül mi az amit nem megfelelően használna valaki? Tartós keksz, távcső, vízhatlan gyufaskatulya.
8. Ki az aki nem tud dolgokat arról, amit megvesz? Ki az aki úgy költ pénzt, hogy halvány fogalma sincs arról, hogy mit fog megvenni?
9. A nagyobb tételről annyit, hogy ha valamiből többet veszel, akkor olcsóbban kapod meg és a postaköltséggel is spórolsz. Ez lenne gyanús?
10.-14. A szánalom teteje, hogy gyanús ha valaki bemegy a boltba és vesz tartós ételt, elemlámpát. (Hozzáteszem, hogy azon röhögnek minden fórumon, hogy mi az az "éjszakai elemlámpa". Mert miért használnál elemlámpát nappal?)
A nagy lőszer kapacitású tárakon pedig azt kell érteni, hogy "normális, puskába való tárak".
A "vízálló lőszer" pedig szerintem magyarul lőszer, nejlonzacskóban. De előfordulhat, hogy lőszeres dobozokra gondoltak, amit persze mindenhol meg lehet venni.


A szórólap következő része még ennél is rosszabb.

Mit tehetsz? Légy része a megoldásnak!
- Kérdd el minden új vásárlód személyi igazolványát
- Vezess listát az eladott dolgokról
- Beszélj a vásárlóiddal, tégy fel nekik kérdéseket és figyelj, hogy mit válaszolnak
- Figyelj az emberekre, akik gyanúsan viselkednek
- Figyelj a gyanús kijelentésekre, emberekre és járművekre
- Ha valami gyanús, hívd a hatóságokat

Nem azért, de a személyi igazolvány elkérését úgy hívják, hogy igazoltatás (lőszervásárlásnál megnézheti a boltos a fénylépet és a hozzá tartozó születési dátumot, de semmi mást). Azt a legtöbb államban még rendőrök se tehetik meg, csak akkor ha valami bűncselekmény vagy szabálysértés történik. Arra bíztatni boltosokat, hogy igazoltassák a vásárlóikat, igencsak bűncselekménynek tűnik.
A többi egyszerű kémkedésnek tűnik. Ha valami annyira szemetszúr, úgy eddig is kihívták a rendőrséget minden bolthoz, nem csak military boltokhoz.

A végén pedig azt írják, hogy mekkora hős leszel, ha eljátsszod a beszervezett háromperakárhányas ügynök (Fedőneve: Kukucskáló Házmester) szerepét. Komolyan gondolták ezt?

További problémák is vannak ezzel az egésszel.

Az Egyesült Államok északi felében hóviharok vannak, a déli felében pedig hőségriadók. Több államban felléphet vízhiány, Kaliforniát földrengéssel ilyesztgetik, a Dél-keleti partot folyamatosan hurrikánok szaggatják meg, előfordulnak több napon át tartó áramszünetek is. Elmondhatjuk, hogy minden államban van valami olyan, ami miatt aggódni kell és eddig csak a természeti katasztrófákról beszéltünk, az katasztrófákkal járó mellékhatásokat, úgyis mint az erőszakhullámot és a fosztogatásról még szó sem esett.

A vicces az, hogy a katasztrófahelyzetek miatt több kormányhivatal - többek közt a Nemzetbiztonsági és a Katasztrófavédelmi hivatal is - arra bíztatja az embereket, hogy készüljenek fel bármi eshetőségre. Tehát ha nem készülsz fel, akkor nem fogadod meg a tanácsukat és buta vagy, de ha felkészülsz, akkor meg gyanús vagy és felkerülsz egy listára, mert egy másik kormányhivatal szerint gyanús leszel. Még annál is viccesebb, hogy a szórólapon rajta van a Nemzetbiztosnági Hivatal logója is. Tehát megmondják, hogy "halmozz fel hasznos dolgokat és mikor megtetted, akkor azt fogják mondani, hogy gyanús vagy, mert azt tetted amit mondtunk?"

Aki előrelátó, az gyanús?

Az Amerikai Cserkészet jelszava: "Légy felkészült!"

Ezek szerint a kormány listájára felkerülhet a roppant gyanús cserkészet is, a 6-12 éves gyerekekkel. Róluk is vezetnek majd listát? Mert a gyerekek pont azt tanulják, ami elméletileg gyanús. Célbalőnek távcsővel, tartós ételeket vesznek, erdőbe mennek és ott túlélésről tanulnak mindenfélét.

És végül jön az újabb kérdés. Mennyire működne ez a besúgói rendszer, ha a katonai használtcikk boltok tulajdonosai többnyire volt veteránok, akikről köztudott hogy az Alkotmányt és a szabadságjogokat mindennél fontosabbnak tartják. Ráadásul ők is pont olyanok mint a vásárlóik. (Gyűtögetnek, célbalőnek, kirándulnak.)

Ez nem is annyira politikai botrány, ez egyszerűen csak egy borzalmasan logikátlan -és felháborítóan gusztustalan- akció. Ennek az egésznek semmi értelme és nem tudom, hogy mire jó -már azon kívül, hogy  vezethetnek egy újabb listát a lakosságról, a már meglévő több tucat lista mellett).

Lehet még ennél is mélyebbre süllyedni?

Frissítés #1:

Ugyanilyen papírt postáztak ki fegyverboltoknak és lőtereknek is. Valószínűleg az FFL átvevők is kaptak ilyet.

Frissítés #2:

Még mindig nincs vége. A Wal-Martban már 8 hónapja beindult az akció.

http://walmartstores.com/pressroom/news/10493.aspx

2011. július 16., szombat

Operation Fast and Furious - avagy hogyan fegyverzi fel a kormány a bűnözőket, és hogyan akarja lefegyverezni a törvénytisztelő lakosságot

Az Operation Fast and Furious fedőnevű akció az ATF (United States Bureau of Alcohol, Tobacco, Firearms and Explosives) kormányügynökség nevéhez köthető akció volt, bár több más hatósági ügynökség is részt vett benne.

Állításuk szerint arra szolgált volna, hogy lefüleljék azokat, akik tömegével vásárolnak fegyvereket és a megvásárolt fegyvereket többnyire mexikóba szállítva segítik a bűnözést. A terv az volt, hogy követik a fegyverek útját, majd később egy nagyobb ügy keretében tartóztatták volna le a hatóságok a bűnözői csoportok tagjait.

Az ATF emberei fegyverek ezreit adták el bűnözőknek, viszont a fejetlenség miatt az egész akció becsődölt és alig 600 fegyver került vissza a hatóságokhoz. Ezek a fegyverek legalább 150 lövöldözésben vettek részt és egy amerikai határőr megölése is köthető hozzájuk. (Magyarul az amerikai hatóságok adták a fegyvert a bűnözők kezébe, amivel agyonlőttek egy amerikai határőrt.)

Több mint 1.400-2.000 fegyver a mai napig bűnözői csoportok kezében van, amikkel naponta követnek el gyilkosságokat. Többek között egy drogkartel lelőtt egy helikoptert is egy olyan fegyverrel, amit szintén az ATF adott el nekik. De egyre több bűncselekménynél derül ki, hogy a szóban forgó fegyverekkel követik el őket. Más források szerint nem is 2.500-3.000 fegyverről van szó, hanem 30.000 darabról. Ez az egyész egy olyan hatalmas botrány, ami a világhírű Watergate-Nixon ügynél is nagyobb. Azzal a különbséggel, hogy az a lebukás egy olyan betörésről szólt, amivel a politikai ellenfélről akartak információkat szerezni.

Ez a mostani ügy viszont a következő dolgokat foglalja magába:

- Egy másik ország belügyeibe való durva beavatkozás
- Háborús bűncselekmény (Ugyanis a mexikói kormány szó szerint háborúban áll a bandákkal)
- Jóformán minden létező fegyvertörvény megszegése
- Egy olyan kormányösszeesküvés, ami többek között egy hivatalos személy halálát okozta
- és persze az utolsó a hazaárulás

Ezek egyenként is súlyos bűncselekmények, együtt pedig főleg.

Jelenleg szenátorok is részt vesznek a nyomozásban, akik folyamatosan jelentenek a médiának a fejleményekről.

Mi állhat a háttérben? Mivel a legfelsőbb körök már nagyon szeretnék betiltani a fegyvertartást, így ezt az egész akciót felhasználhatták volna egy komoly fegyvertiltás bevezetéséhez. (De mivel lebuktak, így most egy fokkal nehezebben fog nekik összejönni.) De már az első lépést is megtették, épp 4 nappal ezelőtt (2011. július 11-én). Az új törvény szerint mostantól fogva Kaliforniában, Arizonában és Új-Mexikóban kötelessége minden fegyverátvevőnek (FFL dealer) jelentenie, ha valaki "hosszú fegyvert" vásárol. A most bevezetett törvény ellen hamarosan újabb szavazás lesz, ami remélhetőleg hatályon kívül fogja helyezni.

Magyarul nem volt elég komoly bűnözés, úgyhogy a hatóságok elősegítették azt, hogy a bűnözés eldurvuljon, jóval több gyilkosság és egyéb bűncselekmény történjen és most mint akik jól végezték dolgukat, szigorítják a törvényeket, így méginkább figyelhetik, hogy ki-mit vesz.

A botrány kitörése előtt már használták a sajtót is, folyamatosan arról volt szó, hogy Mexikóban azért van sok fegyver, mert az Egyesült Államok lakosságától kerül át a határ másik oldalára. (Mondták ezt úgy, hogy ők adták el az illegális fegyvereket a bűnözőknek!)

Mexikó szintén ezt állította. Részben igaza volt abban, hogy a fegyverek az Egyesült Államokból kerültek a mexikói bűnbandák kezébe. Csak abban nem volt igazuk, hogy ez az USA civil lakosságának a hibájából történt volna. Az a helyzet, hogy ennek a botránynak a lakosság is áldozata. Mi több, bármit is mondjanak az elkövetők, az akció lényege egyértelműen az Egyesült Államok lakosságának a lefegyverzése lett volna.

Ez egy tipikusan olyan ügy, amiért tucatjával kellene börtönbe mennie azoknak, akik ebben részt vettek.

Obama tagadja, hogy tudott volna róla, de erősen gyanús, hogy tudott, mert hosszú az a lista ahol ő a fegyvertartás ellen kampányolt és szavazott. Ezt figyelembe véve jó oka lett volna arra, hogy ez az akció sikeres legyen. Az egész alig pár hónappal az után kezdődött, hogy ő lett az elnök.

Az Igazságügy Minisztérium nyilvánosságra került emailjei is azt bizonyítják, hogy ők is nyakig benne vannak az ügyben, ugyanis nyilvánvaló hogy ennek az akciónak a segítségével akarták visszahozni az "Assault Weapon Ban"-t (a pár évvel ezelőtti "támadó-puska betiltó" törvényt, ami tulajdonképpen jóformán minden félautomata puskára vonatkozott). A kormány szó szerint olyasmiket akart az ATF-től, amik megkönnyítették volna a fegyvertartás betiltását.

Sokan leszólják azokat, akik a fegyvretartás miatt aggódnak, akik attól tartanak, hogy a kormány egyszerűen törli Alkotmány második cikkelyét. A nyilvánosságra került levelezés viszont bizonyítja, hogy a kormánynak tényleg ez a célja.
Még arról is volt útmutatás a levelekben, hogy hogy kell a fegyvertiltás alatt a médiát irányítani.

Az ügynek még korán sincs vége, a nyomozás folyamatos, naponta kerülnek elő megdöbbentő bizonyítékok. Az ATF, az Igazságügy Minisztérium, az FBI és a legnagyobb drog-ellenes nyomozóhatóság is mind-mind érintett az összeesküvésben.

2011. július 5., kedd

Észrevételek a fegyvertörvény koncepcióhoz

Részlet a teljes szövegből:

A koncepció akkurátusan vizsgálja az európai országok fegyvertartási rendszerét, megemlítve a legfontosabb problémaköröket, csomópontokat. Helyesnek találjuk, hogy elsősorban az EU országokhoz kell viszonyítanunk hazánkat, ha el kívánjuk helyezni Magyarországot a fegyvertartási térképen. Ehhez adhat még némi adalékot a következő statisztika, mely az ENSZ Small Arms Review adatainak felhasználásával készült, és a 100 főre vonatkoztatott engedélyezett lőfegyverek számát összesíti európai országok esetében:

A táblázat bizonyítékául szolgál, hogy hazánkban a legális lőfegyverek száma az összes népesség arányában rendkívül kicsi európia viszonylatban, az ENSZ statisztikákban hazánkat jellemzően nem is jegyzik.

Nem tartjuk pontosnak az Alkotmány Bíróság azon kitételét, hogy: „A közbiztonság általános védelméhez fűződő közérdek alapján ezért nem lehet elzárni a jogalkotót attól a törekvéstől, hogy legalább a legálisan birtokban tartható – hatóságilag nyilvántartható és ellenőrizhető – fegyverek számát korlátozza.” A statisztikák nem igazolnak kapcsolatot a legális lőfegyverek száma és az erőszakos bűncselekmények mennyisége között. Az alábbi táblázatban 2000. évi statisztikákat használtunk fel, mivel ez évhez állt rendelkezésre az összes szükséges adat:


A fenti táblázatból kiolvasható, hogy az egy főre eső lőfegyverek mennyisége és a gyilkosságok száma között nincs összefüggés. Anglia és Wales esetében a 100 főre eső lőfegyverek száma 7.8, a 100.000 főre eső gyilkosságok száma pedig 1.45 volt 2000-ben. Németországban 36 fegyver jutott 100 főre, gyilkossági mutatója viszont csak 1.17 volt. Vagyis Németország, mely az Egyesült Királysághoz képest 4,6-szer több legális lőfegyverrel bírt 100 főre vetítve, biztonságosabb országnak bizonyult. Anglia és Wales-hez hasonló mutatókkal rendelkezik ugyanakkor Svájc is, ahol 100 főre 61 lőfegyver esik, köztük a tartalékosoknál tartott hadi fegyverek is.

Külön figyelmet érdemel Magyarország este is. Hazánkban 2000-ben 100.000 főre 2,05 gyilkosság jutott (100 főre eső fegyverek száma: 1.9), miközben abban a Finnországban, ahol 100 főre 69 lőfegyver jutott, ehhez hasonló érték – 2.19 - volt kimutatható. Vagyis egy olyan ország, ahol 36.3-szer nagyobb a 100 főre eső lőfegyverek mennyisége, majdnem ugyanolyan gyilkossági mutatókkal rendelkezett 2000-ben mit hazánk.

Érdemes külön figyelmet szentelni a szomszédos Ausztria esetének. Ausztriában minden 18. életévét betöltött állampolgár szabadon vásárolhat hosszú tűzfegyvereket, melyekhez a lőszer sem engedélyköteles. Minden állampolgár indok nélkül kaphat két darab rövid lőfegyver tartására engedélyt. Ausztriában 100 főre 30.6 lőfegyver jut, míg a gyilkosságok száma 100.000 főre vetítve mindössze 0.73 volt 2006-ban. Az osztrák lőfegyvertartás kirívóan liberális EU viszonylatban, mégis ebben az országban követik el a legkevesebb gyilkosságot lakosságarányosan.

A fenti adatok alapján nem tartjuk igazoltnak azt az állítást, mi szerint a legális lőfegyverek veszélyt jelentenek a társadalomra.

Magyar Sportlövők Szövetsége

hunshooting.hu

Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége

Teljes szöveg itt olvasható: www.kapszli.hu