A hősiesség nincs életkorhoz kötve, ahogy a következő hír is ezt bizonyítja. Egy 11 éves oklahomai kislány egyértelműen kiérdemli hogy "hős" jelzőt, miután tegnap a bátor tettével megvédte az édesanyja életét.
Amikor a nő erőszakos volt barátja betört az otthonukba -akit bírói utasítás tiltott el attól hogy egyáltalán odamenjen hozzájuk-, a férfi megtámadta és leszúrta a nőt. Szerencsére a nő 11 éves lánya tudta hogy mit kell tennie.
A rendőrség nyilatkozata szerint a Henry nevű férfi berontott a házba és megtámadta a nőt. Egészen addig bántalmazta, amíg a nő lánya -a 11 éves Jayda- felkapott egy pisztolyt és többször is rálőtt vele a férfire, akit kétszer el is talált. A családra támadó férfi még megpróbált elmenekülni a sérüléseivel, de nem jutott túl messzire, mert nem sokkkal később megtalálták az utcán.
Az erőszakos férfit és a megtámadott nőt is kórházba vitték. A gyanúsított súlyos állapotban van, de ha nem hal meg akkor a lábadozási idejét már rács mögött fogja tölteni. A nő szúrt és egyéb sérüléseket szenvedett, de valószínűleg fel fog épülni.
A 11 éves kislány aki leadta a lövéseket és a nő másik 4 gyereke jelenleg biztonságban van, az ideiglenes elhelyezésükről hivatlból gondoskodtak a hatóságok.
A lány ellen nem indul eljárás, mivel azért lőtt hogy megmentse az édesanyja életét, ami sikeresen meg is történt.
Néhány politikus logikája szerint a nőt kellene letartóztatni és elítélni, amiért a lőfegyveréhez hozzáférhettek a gyerekei, pedig egyértelmű hogy ha ez esetben a gyerek nem tudja felkapni a pisztolyt, akkor valószínűleg mind az 5 gyereknek anya nélkül kellene leélnie a további életét.
Miután beterítette söréttel a rablót, Cathy Kouba úgy véli, hogy a Mossberg-je "a legjobb anyák napi ajándék" amit valaha kapott.
A rabló El Reno-ban, Oklahomában szemelte ki a házat. A házban lakó Cathy Kouba nem sokat teketóriázott, hanem akcióba lépett. hátulról meglepte a rablót aztán rálőtt a sörétesével.
Cathy csütörtök éjjel arra ébredt, hogy a ház biztonsági rendszere jelzett. Elmondása szerint tudta hogy valaki be akarja rúgni a hátsó ajtót. "Van egy mozgássérült lányom, aki a lenti szinten aludt. Attól féltem hogy valaki bántani fogja, úgyhogy az anyai ösztön rögtön üzembe kapcsolt, értheti. Én mindenért keményen megdolgoztam, úgyhogy senki nem jöhet csak úgy és veheti el tőlem azt amim van." - mondta Kouba.
Felkapta a fegyvert amit a fiától kapott anyák napjára és kifutott a főbejáraton, majd a rabló háta mögé került. "Csőre töltöttem, láttam hogy az ajtót már be is törte, aztán őt is észrevettem, ahogy a kerítésnél volt és épp menekülni készült."
Rálőtt, úgy gondolja hogy fenéken találta. Hogy még szánalmasabb legyen a bűnöző helyzete, még az elektromos kerítés is megrázta, mielőtt még átvergődött rajta és elmenekült.
A rendőrök vérnyomot találtak, ami a betörőé lehet, de még nem kapták el a gyanúsítottat.
Bár menekült a bűnöző és úgy lőtt rá Kouba, ami illegális, de úgy tűnik hogy a hatóságok nem igazán akarják ezért Kouba-t vád alá helyezni. Az ügyészek úgy is tudják, hogy szinte semmi, vagy egyáltalán semmi esély nem lenne arra hogy egy anyát, aki egy testi fogyatékos gyereket nevel elítéljenek.
Igaz, vannak más államok ahol biztosan vád alá helyeznék és elítélnék, de Oklahoma az más. Viszont jobb ha mindenki csak akkor használja a fegyverét, amikor közvetlen támadás éri.
A városban kevesebb gyilkosság történik, kevesebb rablás, kevesebb betörés, kevesebb autólopás, ahogy Illinois állam lakói egyre jobban fegyverkeznek.
A múlt hónapban egy 86 éves lakos akinek volt viselési engedélye rálőtt egy fegyveres rablóra. Ezzel megakadályozta a rablást és a rendőrség is le tudta tartóztatni a bűnözőt.
A hatóságok azt mondták az idős férfiről, hogy egy "mintapolgár" aki "megakadályozta hogy másokból áldozat legyen". Az eset egy mobiltelefon bolt előtt történt, Chicago külterületén ahol a férfi meglátta hogy épp bűncselekmény történik. A rendőrség elmondta hogy a rabló zaklatta a vásárlókat és egyet meg is ütött a pisztolyával.Az idős úr -akinek a nevét nem árulták el a sajtónak- megakadályozta hogy vásárlós sétáljanak be az épp kirablás alatt lévő üzletbe.
Amióta Illinois állam folyamatosan kiadja a fegyverviselési engedélyeket (ez év elejétől), azóta több rablást is megakadályoztak és emellett 20%-al kevesebb rablás történik az előző évhez képest. Erről árulkodik a rendőrség statisztikája. A betörések szintén 20%-al estek az autórablásokból pedig 26%-al történik kevesebb.
Az év első 3 hónapjában a gyilkosságok száma olyan kevés volt, amilyen alacsony már 56 éve nem volt.
"Ez nem csak véletlen hogy a bűncselekmények száma zuhanni kezdett, amint a fegyverviselést engedélyezték az államban. Már csak az is visszaszorítja a bűnözést, hogy a bűnözők tudják hogy bármelyik áldozatuknál lehet lőfegyver. Már ez is eltántorítja őket a bűnelkövetéstől. - Mondta Richard Pearson, az Illinois-i FegyverSzövetség vezetője. "A rendőrség taktikája nem változott - ahogy a szabályaik sem - és mégis egyre visszaszorul a bűnözés."
Július 29.-éig az államban 83.183 rejtett fegyverviselési kérvényt adtak be és az állam 68.549 engedélyt adott ki. Az év végéig -Mr.Pearson számításai szerint nagyjából 100.000 Illinois-i lakos fog legálisan lőfegyvert viselni nyilvános helyeken. Január óta a fegyverbiztonsági oktatásokon -amik szükségesek a viselési engedély megszerzéséhez- teljesen telt ház van. Annyi ember jelentkezik hogy nem győzik az oktatók.
"Mikor az év elején -40 fok volt, akkor is kint voltak a lőtéren az emberek és gyakoroltak." - mondta Mr.Pearson. "Nem törődtek a faggyal, nagyon lelkesen megteszik amit kell, hogy megkaphassák a fegyverviselési engedélyüket."
Nyáron kissé lelassult a dolog, de Mr.Pearson arra számít, hogy a végén úgy 300.000 lakos lesz fegyverviselési engedéllyel.
Illinois az utolsó állam, ahol engedélyezték a fegyverviselést. Igaz, ez $600 dollárba kerül és egy 16 órás képzésen is részt kell venni érte.
A rendőrség persze azt állítja, hogy az ők dolgoznak jobban és nekik köszönhető a közbiztonság hihetetlenül gyors javulása. A fegyverviselőkről nem voltak hajlandók nyilatkozni.
Akárhogy is, a rejtett fegyverviselés hatásait nem lehet elvitatni és félrelökni. Ahelyett hogy több bűnözést történt volna, illetve a szokásos "vadnyugat lesz" szöveg vált volna valóra, amit a fegyverellenesek folyamatosan ismételgetnek, ehelyett a fegyverviselés hatására a bűnözés soha nem látott módon és mértékben visszaszurult.
Júliusban a hivatalos adatok szerint 11.1 millió embernek volt fegyverviselési engedélye. Ez 147%-al több, mint a 7 évvel ezelőtti 4.5 milliós szám.
Közben a gyilkosságok és az erőszakos bűncselekmények száma 22%-al csökkent.
"Elég sok kutatás bebizonyította már ezt. Mindenhol kiderül, hogy ahol az tisztességes emberek fegyvert viselnek, ott javul a közbiztonság. Mindez teljesen ingyen, nem kell az államnak pénzt költenie." - nyilatkozta John Lott Jr., a Bűnmegelőzési Központ vezetője. "A büntetések súlyosbításával is visszaszorítható a bűnöés, de az emberek felfegyverzése szintén nagyon hatásos mód a bűnözés visszaszorítására."
Shelby megye sheriffje elárulta, hogy sokan csak azért szerzik be a viselési engedélyt, hogy a fegyvereiket az autójukban tarthassák.
"Ezek az emberek az alkotmányos jogaikkal élnek. - magyarázta Miller sheriff. "Szerencsére itt a mi városunkban nincs bandaprobléma, se semmilyen komoly bűncselekmény, csak orvhalászok és orvvadászokkal futunk össze."
Mason megye seriffje szerint még túl korai nyilatkozni az ügyben.
"Ami biztos hogy több bűncselekmény nem lett. Fegyveres bűncselekményekből se lett több. Se illegális fegyverekből nem lett több, se lövöldözésből, se rablásból. Semmi ilyesmiből. A fegyverviselők lakosság törvénytisztelő emberekből áll."
Florida államban 1,3 millió embernek van viselési engedélye. A második helyen Texas állam van, 708.000 fegyverviselővel. Hawaii-ban vannak a legkevesebben, ott összesen 183 embernek van engedélye.
Ha meglesz a Illinois-ban a 300.000 kiadott fegyverviselői engedély, akkor nagyjából annyi lesz mint Virginia államban, ahol 363.000 embernek van, illetve Alabamában, ahol 379.000 lakos visel lőfegyvert.
Pánik és rettegés tört ki, mikor az egyész San Marcos egyetemet lezárták, mert valaki egy puskás embert látott.
A puskát szerdán látták egy férfinél. Az egyetem védelmi rendszere azonnal működésbe lépett. Az épületet blokkolták, a helyi hatóságok pedig azonnal kimentek a helyszínre. Reggel 9-kor szóltak nekik, hogy egy kopasz férfi puskával an az egyetem területén. A biztonsági intézkedések után a hatóságok mindent átkutattak, de 30 perccel később se találtak gyanúsítottat. Senki nem lőtt és nyoma se volt sérülteknek.
Az egyetem rendőrsége mindenkinek aki az egyetemen tartózkodott üzenetet küldött, amiben arra utasították őket hogy bújjanak el, keressenek fedezéket és barikádozzák el az ajtókat.
Mivel minden csendes volt és a rendőrök semmit nem találtak, így 9:45-kor bejelentették a hangosbemondókon hogy tiszta a terep, nincs veszély.
Puskás férfit nem találtak, mert nem is volt semmiféle puskás férfi. Esernyős férfi volt.
Nem vicc, egy esernyőt puskának nézett valami nagyon okos és riasztotta a rendőrséget. Pánikot keltett és országos balhét robbantott ki. Egy esernyő miatt.
Először is az, hogy talán fegyvert ajánl eladásra, de nem mondja hogy illegálisan. Előfordulhatna az is, hogy a végén átnyújtaná nekik egy legális fegyverbolt szórólapját. Hogy megütötték az teljesen jogtalan volt, mert nem fenyegetett senkit, de még ha törvénytelen dolgot is tett volna -amit nem tett-, akkor se üthették volna meg. Ráhívhatták volna a rendőrséget, feljelenthették volna, talán még vissza is tarthatták volna ha biztosak lettek volna abban hogy valami illegális dolog történik, de csak úgy nem lehet senkit megütni, minden bizonyosság nélkül.
Az legutolsó pedig igen érdekes. New York-ban a lehetetlennel határos egy civilnek rejtett viselési engedélyt kapnia. Mégis, a gettóban valaki simán kiránt egy félautomata pisztolyt a gatyájából. Olyan mintha a szigorú fegyverviselési törvényt nem tartaná be mindenki.
Míg a többi hasonló videónál azt mondanám hogy teljesen hülyeség amit tettek, ennél a videónál egy kicsit más véleményen vagyok. Senkit nem ijesztettek meg, nem próbáltak megrémészíteni senkit, ez csak egy vizipisztolyos humor volt.
DARBY, Pennsylvania állam, USA - Egy kórház 3. emeletén -ahol a pszichiátria működik- hangos szóváltásra lett figyelmes az egyik alkalmazott. A nyitott ajtón látta ahogy egy férfi veszekedik egy orvossal, majd fegyvert fog rá. A kórházi dolgozó ekkor becsukta az ajtót és hívta a rendőrséget.
A fegyveres tüzet nyitott és megölt egy nőt. Az egyik orvos viszonozta a lövéseket és háromszor sikerült eltalálnia a támadót.
A sebesült elkövetőt ekkor egy orvos és egy másik kórházi dolgozó lefogta és elvették tőle a fegyverét. A lövöldöző támadót súlyos sérülésekkel vitték a műtőbe, míg egy orvos a fején könnyebb, horzsolásos sérülést szenvedett.
A helyszínen többen is tartózkodtak, így valószínűsíthető hogy a fegyveres orvos több életet is megmentett, megakadályozva ezzel egy jóval nagyobb tragédiát.
Frissítés: Azóta kiderült hogy a kórház szabályzata szerint tilos lőfegyvert bevinnie az ott dolgozóknak, úgyhogy a 25 éve ott dolgozó orvos -aki megmentette a munkatársait- elveszítheti a munkahelyét -vagyis talán kirúgják-, ami akár még azzal is járhat hogy bevonják a paktizálásra feljogosító engedélyét. Közben a nyomozást irányító rendőrfőnök azt nyilatkozta, hogy az orvos a tettével egyértelműen életeket mentett meg.
Bűnüldöző civilek
CEDAR RAPIDS, Iowa állam, USA - A rendőrséget lövöldözéshez riasztották, majd a helyszínre érő járőrök egy autósüldözés közepén találták magukat. Az üldözött autóban 5 személy ült, 4 felnőtt és egy fiatalkorú. Mind az ötüket letartóztatták és vádat emelnek ellenük.
A teljes hír úgy szól, hogy több lövést is leadtak és az autósüldözés azzal ért véget, hogy egy gyerek játszóházának ütközött az elkövetők autója. Este 7 körül próbálták megállítani az autót, mert a jármű leírása megegyezett a lövöldözés miatt keresett autóéval. Addig üldözték a kocsit, míg az le nem sodródott az útról. Ekkor az 5 férfi futni kezdett.
2 szomszéd látta hogy mi történt és úgy döntöttek hogy segítenek a rendőröknek. Tim Moore és Scott Eastwood -a két szomszéd- elmondták, hogy látták az 5 férfit, ahogy azok kiszálltak az autóból. Az elkövetők fegyvereket és drogot dobáltak szét az udvarán aztán elkezdtek futni, keresztül az úton.
A rendőr aki üldözte őket elesett, úgyhogy Scott fogta az engedéllyel hordott fegyverét, Tim-mel beugrottak a kisteherautójukba és azzal kezdték el üldözni a bűnözőket. Az 5 férfit utolérték és sikeresen visszatartották őket a rendőrség kiérkezéséig.
Scott azt nyilatkozta a tévének, hogy azért visel lőfegyvert, hogy megvédhesse vele a családját.
Salina település, Kansas állam, USA - Úgy tűnik hogy némelyek nem csak a magyar jediket tartják veszélyesnek, hanem a sötét oldal amerikai rohamosztagos harcosait is.
A férfi aki vicces videókat készít a Vine videómegosztóra be szokott öltözni Star Wars jelmezbe. Valószínűleg az egyetlen ember a világon aki nem látta még a Star Wars filmeket, felhívta a rendőrséget. Miért? Mert a játékpuskára azt hitte hogy a jelmezes egy AK-47-est lenget az utcán. Igaz hogy a Star Wars-os lézerpuska nem is hasonlít egy AK-47-esre, de ez már csak részletkérdés.
A helyi média így számolt be az esetről:
Christopher Burns (becenevén Rohamosztagos Sam) elmondta a tévécsatornának, hogy meglepődött azon a mi történt.
"- A Star Wars rohamosztagosai annyira közismert, ikonikus karakterei a filmnek hogy teljesen elképesztő hogy vlaaki lásson egy ilyen jelmezt és félni kezdjen tőle. Ezek a jelmezek már a '70-es évektől kezdve közismertek. A rendőrök megállítottak de nem volt semmi probléma, mikor pedig elmagyaráztam nekik hogy miről van szó, akkor nagyon jó fejek voltak és barátságosan álltak hozzá a dologhoz."
Több rendőr is megjelent a helyszínen, mikor telefonhívást kaptak egy utcán sétálgató fegyveres férfiről.
Egy üzlet tulajdonosa egy veteránnal együtt dolgozott, mikor észrevették a jelmezest a játékpuskával. A veterán azt hitte hogy egy AK-47-es puskát visz a férfi, az üzlet tulaja pedig rögtön hívta a rendőrséget.
Természetesen a rendőrség azonnal átlátta a helyzetet és mikor látták hogy csak egy műanyag sci-fi játékpuskáról van szó, nem foglalkoztak tovább az üggyel.
Sokan így tartják, de lássunk néhány példát az ellenkezőjére.
1.
22-essel lőtt meg egy betörőt egy Oklahoma-i férfi. Bár a bűnöző sérülése nem volt halálos, a bűncselekményben megakadályozták és kórházban kellett ellátni a sebét.
Egy Chicago-i ház tulajdonosa egy 22-es kispuskával lőtt a rablóra, aki épp kifosztotta a házát. A rabló elmenekült, a rendőrség akkor kapta el mikor a kórházban látták el a sérülését.
Egy Kalifornia-i férfi aki otthon volt az édesanyjával, szembetalálta magát egy maszkos betörővel. A rablóra rálőtt egyet, a mellkasát találta el. A gyanúsított belehalt a sérülésébe.
3 maszkos betörő jutott be egy Texas-i házba. Egy 11 éves fiú egy 22-es kispuskával szállt szembe a bűnözőkkel, hogy megvédje magát, az anyukáját és a testvérét. Először a 11 évest eltalálták a csípőjén és ő csak utána fogott fegyvert hogy visszalőjön.
Az egyik rabló súlyos sérülést szenvedett mikor a fiú nyakon lőtte, a másik kettő pedig elmenekült a helyszínről.
Egy Texas-i anya épp elindította volna a gyerekeit az iskolába, mikor 2 betörő rontott be az otthonukba. Az anya felkapta a fia .22-es kispuskáját és rálőtt a rablókra. A bűnözők ezt látva azonnal menekülőre fogták a dolgot. Az események közben a nő fia a szekrényben elbújva hívta a rendőrséget.
Egy Richard Davis nevű férfi pizzafutárként dolgozott 1969-ben. Az egyik alkalommal mikor kivitte a pizzát, 3 férfivel találta magát szembe. Az egyikük ráfogott egy pisztolyt. Tudta hogy veszélyes környéken járt és bármi megtörténhet, úgyhogy a keze már a revolverén volt. Mikor a férfi ujja megmozdult és elsütötte volna a pisztolyát, Richard fogta a 22-es revolverét és úgy lőtte állon vele a pisztolyost, hogy a lövedék a feje hátulján távozott. A másodikat szíven lőtte, a harmadikat vállon, majd hátba lőtte.
(Talán nem tartozik szorosan a történethez, de hogy ez megtörtént vele, később a férfiből sikeres golyóállómellénygyáros lett. A '69-es lövöldözés miatt döntött úgy, hogy lövedékálló mellényeket szeretne gyártani.)
8.
Egy 15 éves Georgia-i fiú 22-es kispuskával védte meg magát 2 betörő ellen. Az egyiket legalább kétszer eltalálta. A meglőtt betörő a helyszínen meg is halt. A másiknak sikerült elmenekülnie. A fiú apja aki szintén a házban volt, nem sérült meg.
Dealand, Florida - Egy 62 éves férfi látta ahogy 2 bűnöző az éjszaka közepén épp feltöri a szerszámosbódéját. Fogta a 22-es kispuskáját és rájuk lőtt.
Az egyik bűnöző megsérült, őt a rendőrség elkapta mikor a kórházba ment a sérülése miatt. A rendőrség megtudta a sérőlttől hogy ki volt a másik elkövető.
Egy férfi arra ébredt az Idaho állam beli otthonában, hogy a kutyája hajnali 5-kor nagyon ugatott. A ház tulajdonosa fogta a lőfegyverét és megnézte hogy mi volt odakint. Egy meztelen férfit talált a fürdőszobájában. Ráfogta a fegyverét és azt mondta neki hogy ne mozduljon, de a meztelen behatoló
rátámad. Ekkor a védekező kétszer lábon lőtte a támadóját. A rendőrség -akiket a ház tulajdonoságnak a lánya hívott ki- nem sokkal később a közelben elkapta a betörőt.
A 92 éves Earl Jones Verona-ban, Kentucky államban él. Hajnali 2 órakor felkelt és azt vette észre hogy valaki betört az otthonába. Az idős úr magához vette a 22-es kaliberú puskáját és várta hogy szembetalálkozzon a bűnözővel. Mikor az ajtó kinyílt, Jones tüzet lőtt egyet.
A rendőrség kiért, de csak a tulajt találták a házban. A 2 betörő fogta a sérült társát és elmenekültek.
A rendőrök kicsivel később megtalálták a rablókat. A sérült akkor már halott volt, a másik kettő pedig beismerte a bűncselekményt.
Egy 81 éves Detroit-i férfi örülhet hogy nála volt az 1955-ben vásárolt antik 22-es revolvere.
Amikor valaki betörte a háza ablakát egy téglával, ő rögtön elővette a fegyverét. Magára csukta a hálószobája ajtaját és azt remélte hogy a rabló nem nyit be hozzá. Tévedett, mert a betörő bement a szobába. Az idős férfi többször is rálőtt a bűnözőre, aki elmenekült.
A rendőrség csak 1 lövedéket talált meg a helyszínen, ami valószínűsítheti hogy a többi lövedék eltalálta a rablót.
Észak-Karolina, Transylvania megye - Egy macsétával (bozótvágóval) felfegyverkezett behatoló támadt egy ház tulajdonosára. Pénzt követelt tőle, de ahelyett hogy ő pénzt adott volna neki, inkább rálőtt a 22-es fegyverével, amiben patkányok elleni lőszer volt. A bűnöző beugrott a furgonjába és elmenekült a helyszínről.
A Tennessee-i rendőrség szerint egy 72 éves dédnagymama akadályozott meg egy rablási kísérletet.
Az idős nő akkor fogott gyanút, mikor 2 fiatal férfi leparkolt egy bolt mögé.
Mikor a nő rájuk szólt, akkor a férfiak elkezdtek közeledni felé és kivettek valamit az autójukból. Ekkor ő rájuk fogta a .22-es kaliberű fegyverét és azt mondta nekik hogy tegyék a kezüket a kocsira.
Az egyik mégis benyúlt az autóba, ekkor a nő leadott egy figyelmeztető lövést.
A rendőrség megérkezett és a járműben drogokat, fegyvereket és rabláshoz használatos maszkokat találtak.
A férfiakat letartóztatták és vádat emeltek ellenük.
Egy Oklahoma-i üzlet tulajdonosa megelégelte a folyamatos betöréseket és úgy döntött hogy nem lesz többé áldozat. Éjszakára átköltözött az otthoából az üzletébe és a hátsó szobában aludt.
Mikor újra betörtek az épületbe, a tulaj rálőtt a 22-es lőfegyverével. A bűnözőt a karján érte a találat. A gyanúsíottat a rendőrök vitték el a kórházba, ahol ellátták a sebesülését.
2014 Feburár 23.-án a sheriff kapott egy hívást, mi szerint valaki lelőtt egy rablót. A helyszínelésen kiderült, hogy egy 20-as kaliberű sörétes puskával akarták kirabolni a házat, de a ház tulajdonosa ezt nem hagyta annyiban. Mikor ráfogták a puskát, akkor ő elővette a 22-es pisztolyát és felszólította őket hogy hagyják el az otthonát. Ezt nem tették meg, úgyhogy az egyiküket meglőtte. Menekülni kezdett a 4 bűnöző, de a sérült
kórházi ellátásra szorult. A kórházba eljutott, de már ez sem segített rajta, mert később mégis meghalt.
A másik három elkövetőt letartóztatta a rendőrség.
Golden Valley, Észak Dakota - Jeff Gegelman ritkán lakott környéken él. Az otthonának ajtaját két rabló rúgta be, míg a harmadik kint várakozott az autójukban.
A ház tulajdonosa egy .22-es maroklőfegyvert vett magához, mikor először kopogtattak, majd berontottak a háza bejáratán. Ekkor eléjük állt és annyit mondott, hogy: "Ma rossz házba törtetek be."
Ahogy ezt kimondta, rálőttek a rablók, ő pedig viszonozta a tüzet. A bűnözők menekülni kezdtek, az egyiküket sikerült hátba találnia.
"Látam aki rámlőtt, a füstöt és a torkolattüzet. Öreg vagyok én már a lövöldözéshez." - mondta az áldozat.
Mikor a rablók kocsiba ugrottak, a megtámadott is kifutott és leolvasta a bűnözők járművének a rendszámtábláját. Aztán kocsiba ült, előbb a rendőrségre ment bejelentést tenni, majd a kórházba indult hogy ellássák a sebeit.
A sebesült rablót elfogta a rendőrség, mikor az a kórházba ment a sebesülésével. A másik két bűnözőt tovább keresték a hatóságok.
Youngstown, Ohio - Egy 72 éves nő befutott a hálószobájába a .22-es revolveréért, mikor hallotta hogy betörték a háza ablakát. Először rálőtt a behatolóra, de nem találta el. Majd újra ráfogta a fegyverét és visszatartotta a rendőrség kiérkezéséig.
"Itt kaptam rajta a konyhában" - mondta az idős nő a telefonba, miközben a rendőrség a vonal másik végén hallgatta. "Itt van, leültettem a konyha padlójára."
A behatoló azt mondta hogy azért ment be a házba mert valaki kergete, de a rendőrség a nyomozás után vádat emelt ellene rablásért.
Képzeld el hogy olyan államban élsz mint New Jersey, ahol az önvédelmi jogaid szinte nem is léteznek.
Aztán képzeld el hogy 2 férfi betör az otthonodba, miután kifigyeltek kutyasétáltatás közben. Kirabolnak, megerőszakolják a barátnődet (a későbbi feleséged) és irgalmatlanul össze is vernek, de annyira hogy majdnem bele is halsz a sérüléseidbe.
Elsőre úgy hangzik mint egy szörnyen erőszakos film története, pedig ez a történet nagyon is valóság és megtörtént James Dittrich-el és Meredith Duffy-val, hatvanezres lakosú East Orange városban, New Jersey-ben.
Dittrich megpróbálta elvenni az egyik támadó fegyverét, de a rablók ezt megakadályozták, aztán pedig majdnem halálra verték. Szerencsére Dittrich élettársa fel tudta hívni a rendőrséget addig amíg a férfit verték.
Nagyjából egy éve történt ez az eset, sokáig tartott nekik amíg testileg, lelkileg és anyagilag is talpra tudtak állni.
Az ABC tévécsatorna műsora riportot készített velük:
Most biztonságban érzik magukat Ohio államban, a támadás óta sokmindennel kapcsolatban jelentősen megváltozott a világnézetük, többek közt a lőfegyvertartásról.
Előtte úgy gondolták hogy nem kell nekik semmiféle lőfegyver, nem érezték szükségét. Ma mindketten büszke fegyvertulajdonosok és maroklőfegyvert tartanak a hálószobájukban.
"Nem akartam fegyvert, nagyon nem akartam" - mondta Dittrich. "Teljesen ellene voltam még az ötletnek is, aztán viszont rá kellett jönnöm hogy a rendőrség nem igazán tud megvédeni senkit. Tudnak beszélni a telefonban, ha felhívja őket valaki, meg ha már a helyszínen vannak, akkor megvédhetnek. De igazából mindenki csak magára számíthat."
Dittrich és Duffy elmondták, hogy a régi otthonukban volt biztonsági kamera rendszer, de aznap este a kamerák nem működtek.
A megrázkódtatás miatti lelki sérüléseik valószínűleg sosem fognak begyógyulni. Erre kell gondolni, mikor a fegyvertartás ellenesek azt mondják, hogy az a legfontosabb hogy ne haljon bele az áldozat a támadásba. Az erőszakos bűncselekmények fegyveres áldozatai általában úgy gondolkodnak és úgy éreznek ahogy a fenti két áldozat, azzal a különbséggel hogy a fegyveres áldozatok tettek valamit a saját biztonságuk érdekében és mikor muszáj volt, akkor önvédelemből szembeszálltak a támadóik ellen.
City Heights, Kalifornia állam, Egyesült Államok - A 21 éves Ismael Hernandez egy nap gondolt egyet és úgy döntöt hogy szerez magának egy járművet. Egy parkolóba sétált, ahol látta amint egy nő a gyerekével ült az autójuk anyósülésén és várakoznak. Hernandez egy hirtelen mozdulattal beugrott a vezetőülésre, elindította a kocsit és a gázra lépett. Bár ez sikerült neki, de mégsem jutott túl messzire, mert szinte rögtön nekihajtott egy póznának.
Ekkor több járókelő férfi ugrott a kocsihoz, elkapták a járműtolvajt, kirángatták az autóból, a nyakánál fogva szorították az aszfaltra. Néhányan ököllel ütötték és rugdosták, volt aki pedia a kezét taposta. Addig tartották vissza amíg a rendőrség megérkezett.
Aaron Leaf a közeli italboltban volt, mikor meghallotta hogy valami történik a parkolóban. Kifutott, fogta a telefonját és felvételt készített a történtekről.
"Szerintem nagyon jó hogy így összefogtak az környékbeliek a bűnöző ellen. Nem voltak túl erőszakosak. Üthették volna tovább is, de úgy gondolták hogy inkább csak visszatartják amíg a zsaruk kiérkeznek." - mondta Leaf. "A rendőrség nincs mindig itt hogy elfogja a bűnözőket. Jó hogy a lakosok most beavatkoztak és intézkedtek."
Leaf az italbolt mögött lakik és azt mondja hogy nagyobb biztonságban érzi magát amiért a szomszédai így figyelnek egymásra.
"Meg is köszöntem az egyik fickónak hogy lefogta a tolvajt. Ez elég nagy dolog. Nagyon bátor tettet vittek véghez." - magyarázta Leaf.
Hernandezt a San Diego-i börtönbe vitték autófeltörés, autólopás és emberrablási kísérlet vádjával.
A kiérkező mentők ellátták az anyát és a gyermekét, ők nem sérültek meg súlyosan.
Hernandez családja azt nyilatkozta, hogy a rokonuk alkohol és drogfüggő és ezért követhette el a bűncselekményt.
A ModelPrankstersTV átverős Youtube csatornáján új videó tűnt fel.
Sikoly maszkban, fekete ruhában, játékpuskával iszetgetik éjjel az utcán a járókelőket. Viccesnek találták, de csak addig amíg a legutolsó áldozatuk pisztolyt nem fogott az álarcosra. Szerencsére nem lőtte le, de valószínűleg nem sok hiányzott hozzá.
A szivás kivitelezője annyit mond a videó végén, hogy "Ez az legrémísztőbb dolog ami valaha történt velem." Egy Youtube felhasználó erre azt írta, hogy "De legalább most már átérzed hogy mit éreztek azok akiket te jesztettél meg".
Nem tudom hogy Kentucky államban -a videó leírása szerint ott készült a felvétel- tiltják-e a játékfegyveres ilyesztgetést, de előfordulhat. Több államban törvény tiltja hogy utcán, parkban, közterületen játékfegyverrel a kézben sétáljanak a lakosok.
A Katrina hurrikán után hosszú pereskedés történt, amiért a jogos tulajdonosoktól összeszedték a lőfegyvereiket. A pert az NRA kezdeményezte, amiben határozat született először New Orleans városa ellen, majd a város polgármestere -Ray Nagin- ellen is.
A bíróság kimondta hogy a fegyverek elvétele a jogkövető lakosságtól teljesen alkotmány-ellenesen és illegálisan történt.
Ezen a héten a volt polgármestert, Nagin-t, 10 éves letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A fogházbüntetést a polgármesteri idejében elkövetett korrupciós ügyeiért kapta, többek közt vesztegetésért, gazdasági csalásért és és adócsalásért.
Nagin a fegyvertartás-ellenes "Polgármesterek az Illegális Fegyverek" ellen szervezet tagja is volt.
Nagin vezető szerepet játszott a Katrina hurrikán után megtörtént eseményekben. Ő gondolta úgy, hogy a rendet és biztonságiot úgy kell fenntartani, hogy a rendőrséget és egyéb hatóságokat bevetve lefegyverzik a törvénytisztelő városi lakosságot, megfosztva őket az önvédelem jogától.
Úgy tűnik hogy egy újabb tömeggyilkosságot akadályozott meg valaki aki fegyverviselési engedéllyel rendelkezett.
A Chicago Tribune hírei szerint egy férfi, akit Denzel A. Mickiel-nek hívnak, egy Chicago-i baráti összejövetel közelében volt, felidegesítették a jelen lévők, bement a házába, felkapott egy fegyvert és elkezdett tüzelni az ott szórakozó emberekre. Válogatás nélkül lőtt mindenkire.
Szerencsére volt valaki a tömegben -egy katona, aki civilben volt jelen a házibulin-, aki korábban kiváltotta a rejtett fegyverviselési engedélyét és így szembe tudott szállni a bekattant őrülttel szemben.
Az újság így ír a továbbiakról:
Ahogy az elkövető lőtt az áldozatok autóira, a katona elővette a fegyverét és az egyik kocsi mögé bújt. A jármű mögül tüzelt a támadóra, akit kétszer el is talált.
Az elkövetőt kórházba vitték hogy ellássák, és később előzetesbe viszik ahonnan ideiglenesen szabadulhat 950.000 dolláros óvadék ellenében. Gyilkossági kísérlet miatt fog felelni a bíróság előtt.
A jó hír az, hogy csak egy nőt tudott meglőni, akit a kórházban már elláttak és jelenleg stabil az állapota.
A szemtanúk szerint két másik férfi is rálőtt a tömegre.
Ha a katona nem lett volna jelen és nem lett volna viselési engedélye és lőfegyvere, akkor nagy valószínűség szerint sok embert meghalt volna a lövöldözésben.
Egy újabb jó példa arra, hogy miért fontos hogy a törvénytisztelő embereknek miért van szükségük az önvédelem és a fegyverviselés jogára.
A Velvet kitett magáért és a valóságtól nagyon elrugaszkodott cikkel állt elő. Az eredeti angol cikkben amit forrásként jelölnek meg, teljesen mást írnak. Az angol az nem megy, de a manipulálás az már profi szintű.
A valóság csak annyi, hogy Kendall Jones, a 19 éves egyetemi hallgató szabadidejében nagyvadakra vadászik. 12 éves korában kezdte el komolyabban a vadászatot, mikor másodszorra utazott Dél Afrikába. lőtt már Leopárdot, orrszarvút, elefántot és más állatokat is. Minden egyes vadat legálisan ejtett el, és a szegény régiókat minden esetben több ezer dollárral segítette, az engedélyek révén.
Kép KENDALL JONES FACEBOOK oldalán
Természetesen a fegyvergyűlőlők és magukat állatvédőknek mondók célkeresztjébe került, azok is halálos fenyegetéseket írnak neki akik gyorséttermekben eszik a hamburgert, mintha ez utóbbi nem állatokból lenne.
De térjünk rá a Velvet hazug cikkére.
Azt állítják hogy védett állatokat lőtt le a lány, holott ez nem igaz. Sehol nem írják hogy védettek lennének a vadállatok, csak azt hogy ritka, illetve egzotikus állatok. Afrikában egy zebra, olyan mint Magyarországon egy vaddisznó, kivéve hogy aki Afrikában vadászik annak sokkal többe fog kerülni a vadak elejtése.
A Velvet olyan szavakat használ, hogy "menőzik", és hogy a lány "ostoba", "produckió". Én nem hinném hogy egy egyetemista túl ostoba lenne, ráadásul miért menőzés az, mikor egy vadász megmutatja hogy mit lőtt? A horgász is bemutatja hogy mekkora halat fogott, ez része a sportnak, arról nem is beszélve, hogy ha már Afrikában van, akkor fényképez, mert nem mindennapi dolog lehet egy afrikai vadásztúra.
"természetesen jó gazdag amerikaiként ő lőtt le"
És a vadászat után járó pénzt a helyi lakosság szívesen fogadja. Talán abból is van pénze útra, hogy rengetegen támogatják, valószínűleg cégek is finanszírozzák a körutazásait. Ezt bizonyítja az is, hogy úgy tűnik 2015-ben saját vadászműsora lesz az egyik tévécsatornán. Saját DVD-i is vannak a vadászatairól.
Többek közt azt írja a Facebook oldalán, hogy jelentős összegeket adományoz a vadvilág támogatására.
A Velvetnek szintén baja van a pompomlányokkal, vagy csak azzal hogy a lány szőke és csinos. Azt valahogy nem sikerült nekik megemlíteni, hogy a lány egyetemre jár és nem azért pompomlány mert buta. Inkább azért, mert megvan hozzá az alakja és a sportos testalkata.
A Velvet leírja, hogy "Az állatvédők persze kiakadtak, már negyvenezren írták alá a petíciót, amelyben azt követelik, hogy azonnan tüntesse el a fotókat, és ne népszerűsítse az ártatlan állatok levadászását."
Valahogy azt már nem sikerült nekik elmondani, hogy a lánynak 86 ezer követője van Facebookon, tehát kétszer annyi mint amennyien a cikk megírásakor az oldalát letiltatnák.
Lehet a vadászatot támogatni, vagy nem támogatni -én nem vadászom, viszont hideg fejjel is tudok a témáról beszélni, érveket és ellenérveket hozni mellette és akár ellene is-, de ha már valaki cikket ír, akkor írjon objektívan, ne hangulatkeltően, ne mocskoljon be másokat -ez esetben egy vadászt- hazugságokkal és ne uszítson. Egy kis tisztességet, kedves újságírók!
Miután a Velvet jó nagyokat hazudott az olvasóinak, kitett egy szavazást is, ami természetesen szintén manipulatív.
Ön szerint ez
tök menő.
aljas parasztság.
Ezek szerint minden vadász "aljas paraszt"? A "tök menő" is értelmezhetetlen, mivel a vadászat inkább úgy jellemezhető, mint egy sport, elfoglaltság, illetve hivatás, ami felelősségteljes dolog, hasznos lehet az állatvilág szempontjából is, túlszaporodást lehet vele szabályozni, vagy egy-egy vadállat kilövésével pont hogy a csökkenő növényevők szaporulatát lehet feljebb engedni.
Érdemes megnézni hogy a Velvet manipuláló cikke milyen hozzászólásokat eredményezett. Nem ritka a halálos fenyegetés. Büszke is lehet magára az, aki egy 19 éves vadászlánynak kíván kínhalált.
Az étterem előtti táblán ez a felirat áll:"A fegyverek itt engedélyezettek. Kérjük tartsák a lőfegyvereket a fegyvertokban, hacsak nem szükséges a használatuk. Abban az esetben viszont célozzanak pontosan."
Rifle, Colorado Állam, Egyesült Államok - Az utóbbi időben több étteremlánc is kitiltotta a fegyverviselőket a épületeiből, de úgy tűnik hogy az ellenkezőjére is van példa. Egy Colorado állam beli étterem kifejezetten fegyverviselő vendégekre számít. Ráadásul a székhelyük egy Rifle -magyarul Puska- nevű településen van.
A "Shooters Grill" nevű helyen Ashlee Saenz pincérnő felveszi a rendelést, akkor nem csak papír és toll van nála, hanem egy .357-es Ruger Blackhawk is, így mondhatni hogy teljesen vadnyugati stílusban szolgálja fel az ételeket. Nem csak dísznek van az övén, használni is tudja a fegyverét. Az ott dolgozók bátorítják a vendégeket, hogy ők is viseljenek lőfegyvert, amit az állam törvényei is megengednek.
Az étterem 75 dollárért vállal fegyverviselői oktatást, aminek az árában benne van egy vacsora is. A sikeresen elvégzett néhány órás tanfolyammal Colorado-ban rejtett fegyverviselői engedélyt lehet kérvényezni az államtól.
Hétéves kis hős próbált visszatartani egy gyilkosságért elítélt bűnözőt Budapesten
Kun Viktor egy rabló nyomába eredt, sőt két kézzel próbálta visszatartani a nála sokkalta nagyobb és erősebb férfit. A kisfiúnak persze sejtelme sem volt arról, milyen veszedelmes kalandba keveredett. Csak később derült ki, hogy a férfi, aki kitépte az aranyláncot Viktor nagymamájának nyakából, egy gyilkosságért már elítélt bűnöző.
Viktor, aki ősszel megy iskolába, vásárolni indult nagyszüleivel, édesanyjával és néhány hónapos kistestvérével. P. Sándor (36) egyetlen mozdulattal letépte a nagymama arany nyakláncát. Viktor a támadó után rohant, és a bokájánál fogva megpróbálta visszahúzni őt. A rabló emberölés miatt 14 évet töltött a rácsok mögött, és három évvel ezelőtt szabadult.
– Nem törődtem semmivel, csak segíteni akartam a nagyinak. Megfogtam a bokáját, és ahogy bírtam, szorítottam – mutatta Viktor, hogyan vetette rá magát a rablóra, aki nem sokat törődött a kisfiúval. – Húzott maga után, még a lábfejemet is lehorzsoltam. Sajnos hamar kiszabadította magát, és rohant át az úttesten, anyával pedig csak üvöltöttünk: valaki fogja meg, segítsen!
P. Sándor elé ekkor két taxis ugrott, akik leteperték. Közben az erősítés is megérkezett.
– Amint meglátta a rendőrautót, kitépte magát a taxisok kezéből, és visszarohant az úttest másik oldalára, de így sem menekülhetett. Végül a járőrök teperték le és bilincselték meg – pörgette vissza emlékeit Viktor édesanyja, Dobó Katalin (28). – Ugyan a nyaklánc több darabra szakadt, de legalább a rablót elfogták.
A kis hős a támadás másnapján találkozott újra azzal a rendőrrel, aki társával végül elfogta nagymamája támadóját.
– Büszke lehet magára, hiszen nagyon bátor volt. Mégis azt tanácsoljuk: legközelebb ne próbáljon megállítani senkit, hiszen teljesen kiszámíthatatlan, hogyan reagál egy bűnöző ilyen helyzetben – mondta a kisfiúnak Péterfalvi Norbert törzsőrmester, a III. kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
NOL:"Nem minden iskolai lövöldözés, ami annak látszik.
Látványos szemléletváltozásra sikerült rákényszerítenie a CNN-t a fegyverlobbinak a legutóbbi, oregoni iskolai lövöldözés árnyékában – fanyalognak a fegyvertartási jogok szigorításáért küzdő amerikai szervezetek azután, hogy az amerikai hírtelevízió váratlanul úgy döntött, változtat azon a definíción, amely alapján iskolai lövöldözésnek nyilvánít egy-egy incidenst."
Egy egy nagy hazugság. A CNN semmilyen szemléletváltásra nem kényszerült. A dúsgazdag Bloomberg új, 50.000.000 dollárból alapított fegyver-gyűlölő szervezete pont úgy hazudik ahogy a támogatásnélküliségbe és botrányokba legyengült, lassan eltűnő másik szervezete.
Olyan eseteket is belevettek a hamisított "iskolai lövöldözéses" statisztikájukba, mint például mikor 1 személy öngyilkos lett, de senki másnak nem ártott vele. Vagy mikor véletlenül elsült egy lőfegyvert. De még olyat is beleszámoltak, hogy nem is az iskola területén, csak a közelében lévő parkolóban egy 38 éves férfi lőtt le valakit úgy, hogy se ő, se az áldozat nem voltak iskolások és a parkoló sem volt iskola területén.
Egyáltalán nincs értelme a nol.hu állításának. Egyáltalán honnan vették azt hogy a CNN manipulált valamit, ha egyszer az ellenkezője igaz? A CNN észrevette hogy Bloomberg fegyvertartás-ellenes szervezete hamis statisztikákkal kábítja a tömegeket és ezért -kivételesen tisztességesen eljárva- utánanéztek a dolognak.
NOL:"A CNN a keddi troutdale-i vérengzésről szóló híreiben megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban 74 iskolai lövöldözés történt az alatt a másfél év alatt, amely eltelt a newtowni ámokfutás óta. Az amerikai hírtelevízió egy fegyvertartási jogok szigorítását követelő szervezetre, az Everytown for Gun Safetyre hivatkozva közölte a számot, Troutdale után egy nappal, szerdán azonban gondolt egyet, és egy félig bocsánatkérő, félig kritikus hangvételű cikkben jelezte, hogy másfél alatt csak 15 incidens volt iskolai lövöldözés az Egyesült Államokban."
És mi a baj azzal, ha elismerték hogy tévedtek és helyreigazították a saját hírüket?
NOL: "A változtatás oka, hogy az Everytown for Gun Safetyvel szemben a CNN ezentúl nem tart iskolai lövöldözésnek minden olyan incidenst, amikor valaki egy iskola vagy a campus területén tüzet nyit – támad, gyilkosságot vagy öngyilkosságot kísérel meg –, hanem csak azokat, amikor egy kiskorú vagy felnőtt „tevőlegesen" elsüti a fegyverét egy iskolában vagy a környékén."
Miért lenne az öngyilkosság "lövöldözés", vagy egy véletlenül elsült lőfegyver az miért lövöldözés?
Bloomberg szervezete minden ilyen esetet beletett a statisztikájába, így meghamisítva azt és félrevezetve mindenkit, többek közt a CNN tévécsatornáját is.
NOL: "Az amerikai hírtelevízió új definíciója szerint az nem számít iskolai lövöldözésnek, ha valaki egy személyes vita során nyúl a fegyveréhez, és az sem, ha bandaháborúról vagy egy kábítószer miatt kitört konfliktusról van szó."
Ez nem a CNN új definíciója, hanem a hatóságok mindenkori definíciója. A hatóságok az elsőt "homicide"-nek hívják (szándékos emberölésnek), a másodikat pedig "gang related homicide"-nek (bűnbandához kapcsolódó emberölésnek).
NOL:"A szemléletváltozás hátterében azt a kampányt sejtik, amelyet egy fegyverpárti konzervatív újságíró, Charles C. Johnson indított a Twitteren az oregoni lövöldözés után. Johnsonnak nem tetszett, hogy Everytown for Gun Safety számításai szerint az Egyesült Államokban hetente kitör egy iskolai lövöldözés."
Miért érdekelné a baloldali liberális CNN-t egy nem közismert konzervatív újságíró magánvéleménye?
A konzervatív amerikai újságíró Twitter-ét látva teljesen ésszerű amiket ír. Leleplezi a fegyver-ellenes szervezet statisztika-hamisítását.
Hogy valaki bandatag és lelövik érte egy iskolában, ha valaki véletlenül lő meg valakit, ha öngyilkos egy diák, vagy az egyik tanár féltékenységből öli meg a másikat, azok közül egyik sem számít "iskolai lövöldözésnek". Még akkor sem, ha valamelyik fegyver-gyűlölő szervezet statisztikát hamisít belőlük.
NOL:"mely a CNN-nek azonban elég volt ahhoz, hogy 80 százalékkal csökkentse azoknak az incidenseknek a számát, amelyekről iskolai lövöldözés felcímmel számol be."
A CNN nem egy konzervatív újságírót hívott meg a műsorába beszélgetni, hanem egy olyasvalakit, aki kutatásokat végzett a témában és kiderítette hogy régebben is pont annyi lövöldözés volt az iskolákban mint az elmúlt években, csak régebben nem próbálták manipulálni a számokat és a média kevesebbet foglalkozott velük.
Néhány adat a hamisított statisztikával kapcsolatban:
Az állítólagos 74 "iskolai lövöldözésből"
- 46 esetben (62%) az elkövetőnek semmi köze nem volt iskolához - 25 esetben (34%) az áldozatnak nem volt köze iskolához - 7 esetben volt lőfegyver, de senki nem sérült meg - 7 esetben öngyilkosság történt - 5 esetben véletlenül sült el a lőfegyver és senki nem halt meg - 2 esetben önvédelemből használtak lőfegyvert
Talán a Nol cikk írója megnézhetné az alábbi videót. (Betenném a cikkük alá egy hozzászólásban, de természetesen a hozzászólások le vannak tiltva és nem lehet a cikk alá írni. Jó lenne ha a Nol.hu a hantázás helyett legközelebb inkább beleásná magát egy témába mielőtt hetet-havat összehord és félrevezeti az olvasóit. Vagy készítsenek riportot magával a CNN-el, mielőtt hamisan megvádolják őket).
Valóban botrány tört ki a dologból, de nem abból lett botrány hogy a CNN riportot készített és megmutatott egy valódi statisztikát, hanem abból tört ki a botrány hogy a fegyver-gyűlölő szervezet szándékosan, manipuláló céllal hamis statisztikával traktálta a közvéleményt.
A CNN riportja a valódi statisztikáról:
(Talán később feliratozom majd ezt a videót, ha igény van rá.)