Pages

2014. január 20., hétfő

Mexikó fegyveres polgárai veszik fel a harcot a drogkartellek ellen

MEXIKÓVÁROS - Míg az egyik városban a politikusok ígéretet tesznek arra hogy a kormány majd visszaállítja a rendet a régióban, addig néhány száz kilométerrel távolabb, a Michoaca mezőgazdasági területeken kisteherautós fegyveresek járják az utakat. A magukat Önvédelmi Erők-nek hívó csapatok civil fegyveresekből állnak és milíciaként védik a városokat a gyilkos kábítószermaffia ellen.

A Michoacán Önvédelmi Testület tagjai egy homokzsákkal védett teherautón
 Eduardo Verdugo/Associated Press

A mexikói kormány harcot hirdetett, de csúnyán elbukott, miközben a halálos áldozatok száma már több mint 90.000. 

Persze a szakértők azt mondják, hogy az Önvédelmi Erők tagjai egy szedett-vedett társaság, meg biztosan ők is bandatagok, de erre nem szolgálnak bizonyítékokkal. A Michoaca-i helyzet az egyik legnagyobb biztonsági kihívás a politikusoknak.

A mexikói belügyminiszter kijelentette, hogy majd átveszik az irányítást a terület felett, de közben elismerte azt is hogy eddig a hatóságok nem tudtak rendet teremteni ott, ahol most a fegyveres civilek védik a lakosságot. A belügyminiszter azt üzente az Önvédelmi Erők tagjainak, hogy menjenek haza és megígérte nekik hogy majd a kormány rendet tesz.

Néhány nappal később ugyan érkeztek rendőrcsapatok a helyszínre, de az Önvédelmi Erők egyik vezetője azt nyilatkozta a helyi médiának hogy kitartanak és az önvédelmet nem szüntetik be. Bár egyetértenek azzal hogy a fegyvereket majd egyszer le kell tenniük és majd újra vissza kell menniük a mindennapi munkájukat
végezni, de az államnak el kell ismernie hogy a jelenlegi helyzet a kormány hibája.

Egy fegyveres polgár Antúnez egyik utcáján
Rodrigo Cruz-Perez for The New York Times

A probléma már olyan súlyos, hogy a gyilkosságok és a sorozatos emberrablások már teljesen mindennapi eseteknek számítanak.

Bár a civil önvédelem sikeres, a politikusok és a szakértők ellenük beszélnek és bandatagsággal vádolják a tagjaikat. Az Önvédelmi Erők viszont csak annyit válaszol erre, hogy ők civilek és bármi is történjen, ők megvédik a lakosságot.

Az önvédelmi csoport egyik tagja, Antúnez-ban. A városban se rendőr
se katona nincs és a civilek lefegyverzése sincs folyamatban
.
Rodrigo Cruz-Perez for The New York Times

Antunez városba bevonult a hadsereg hogy lefegyverezze az embereket, miután a helyi fegyveres civilek harcba szálltak és győzelmet arattak a drogbandák egyik csoportja felett. A drogmaffia tagjai elvették egy helyi lakos ingatlanát, majd befészkelték magukat az épületbe és legyilkolással fenyegették az embereket. A civilek elsöpörték ezeket a bűnözőket.

A gazdák és a fegyveres civilek lezárták a poros utat mikor odaértek a kormányerők. A hadsereg követelte a polgároktól hogy engedjék át őket, az emberek pedig könyörögtek nekik hogy vonuljanak el és hagyják őket békén. Elszabadultak az indulatok, elrepült egy kő, a katonák először a levegőbe, majd a tömegbe lőttek. Ez két ember életébe került.

"Csak egy földműves volt és most halott" - panaszolta egy helyi lakos.

Az elhunyt egy 48 éves citromszüretelő volt, aki még csak nem is volt tagja a fegyveres polgárőrségnek, most mégis meghalt mert szót emelt a kormány és a katonák ellen.

Az Önvédelmi Erők felveszik a harcot a drogbandákkal szemben. Mivel a kormányerők ezt nem tették meg, így most a harcok a falvak utcáin folynak a fegyveres civilek és a drogmaffia bűnözői között.

Guerrero szomszédságában szervezett felvonulást
a Közbiztonsági Rendszer (ez a polgárőr szervezet neve)
 

Több száz fegyveres civil támadta meg Paracuaro-n befészeklődött drogkartell.
A támadás sikeres volt és a civilek elfoglalták
a fegyveres bűnözők főhadiszállását.

Vajon valóban le kellene fegyverezni a civileket, akik sikeresen harcolnak a drogosok szervezett hadserege ellen? El kellene-e venni a fegyvert azoktól, akiket a kormány nem védett meg? Ráadásul ha megtennék, azzal az állam azt a látszatot keltené hogy a kormány a drogbandák oldalán áll.

Vagy hagynia kellene a kormánynak, hogy ezek az emberek -akik nem képzettek és nem tudni hogy pontosan kicsodák- tovább harcoljanak?

Antunez városban a kormány a második lehetőséget választotta. Visszavonult hogy nyugalom legyen. Bár a mexikói politikusok hazaküldték az embereket, két város szembeszállt és egyáltalán nem engedelmeskedett, így a mai napig az ellenőrzésük alatt tarták a területeket. A fegyveres védekezők egy része tizenéves, akik
kopott autókkal járőröznek.


Az önvédelmi csoportok erősödése az egyik legjobb bizonyítéka a kormánnyal és a hatóságokkal szembeni bizalmatlanságnak. A vidéki területeken ez méginkább tapasztalható.

Egy New York-i szakértő szerint a Michoca-ni helyzet azért alakult ki, mert a hatóságok és az állam nem tette meg az erőszak elleni szükséges lépéseket. És mivel a kormány nem védte meg a polgárokat, így most az egyszerű lakosság a saját kezébe vette a közbiztonságért folytatott harcot.

A több faluból összeverődött fegyveres civil sereg kisteherautó
konvojjal halad előre, hogy összecsapjon a drogos bűnözőkkel 

A fegyveres lakosság nyomására az állam is rá van kényszerítve arra, hogy tegyen végre valamit. Legutóbb a régió legerősebb drogbandájának 2 vezetőjét tartóztatták le. A hatóságok folyamatosan arról beszélnek, hogy majd lefegyverzik a lakosságot, hiszen szerintük már lassan rend van.

A lakosok ezt nem így látják, az emberek félnek. A magukat "Templomos Lovagok"-nak hívó drogbanda halálosan fenyegeti az embereket, és nem csak fenyegetőzik hanem valóban öl is. Egy kertészt azért gyilkoltak meg, mert az nem adta át nekik a földjét.

"Mikor a rendőrség épp itt volt, a bűnözők vezetője akkor is csak annyit mondott, hogy majd visszajön és mindannyiunkat kivégez." - mondta egy helyi kereskedő.

A civil fegyvereseknek többnyire félautomata puskáik vannak és kisteherautóik, amiket a bűnözőktől vesznek el. Tagadták hogy bármi közük lenne bármilyen bandához és nem akartak nyilatkozni arról hogy milyen taktikát alkalmaznak a drogkartell elleni harcban.


A helyi rendőrség elmenekült, a bűnözők pedig elbújkáltak mikor a védekező fegyveres civilek többségbe kerültek.

Az polgárőrök ellenőrző pontokat állítottak fel a városba vezető utakon, figyelik az autókat, ügyelnek a biztonságra és ezért a lakosságtól hálából egy kis pénzt és élelmet kapnak.

A ruháik rongyosak és sokuknál szembetűnik hogy nem képezték ki őket fegyverhasználatra. Miközben az egyik vezetőjük a riporterrel beszélt, egy fegyver véletlenül elsült.

Az teljesen egyértelmű, hogy a lakosság nagyon hálás ezeknek az embereknek.

Az egyik dolog amit a fegyveres őrség lerombolt, az a drogbáró szobra, ami egy kis kápolnában volt. Később a helyiek egy védőszent szobrát állították a helyére.

Mikor elfoglalták Paracuaro-t, lefegyverezték azokat a rendőröket
akikről
azt feltételezték hogy a drogkartell kitartottjai 


Fegyveres civilek egy ellenőrző pontnál



Mindenkit előállítottak akiről azt gondolták
hogy kapcsolatuk lehet a helyi drogbandával.
Jelenleg 11 rendőr van letartóztatás alatt.



Az előállítások nem számítanak különleges eseménynek.
Néhány hónappal ezelőtt egy másik civil csoport
50 embert tartóztatott le hasonló vádakkal.



Míg a Paracuaro-i polgárőrök a drogkartell seregével harcolnak,
addig a többi Mexikói polgárőr a rablók, nemi erőszakolók
és gyilkosok ellen folytat háborút



Mikor a polgárok megtisztították Paracuaro-t, a Michaocan-i kormányzó
azt nyilatkozta a sajtónak, hogy mindent megtesz hogy a rendőrséggel
 eltűntesse a civil polgárőrcsoportokat


Forrás:
http://www.businessinsider.com/mexican-vigilantes-battle-drug-cartel-photos-2014-1
http://www.nytimes.com/2014/01/14/world/americas/enemies-of-mexican-drug-gangs-pose-a-security-challenge.html?_r=2
http://www.nytimes.com/2014/01/16/world/americas/a-quandary-for-mexico-as-vigilantes-rise.html
http://www.nytimes.com/2014/01/15/world/americas/mexico-faces-obstacle-in-curbing-vigilantes-fighting-drug-gang.html

2014. január 18., szombat

Őrült akarta kivégezni az embereket, de egy fegyveres civil megakadályozta

Egy boltba besétáló fegyveres kijelentette hogy az összes vásárlót és alkalmazottat agyonlövi, de egy fegyverviselő civil megakadályozta

Alabama, Egyesült Államok- Egy boltba besétáló fegyveres őrjöngő kijelentette hogy a bolt összes vásárlóját és dolgozóját agyonlövi, de egy fegyverviselő civil megakadályozta ebben.

A Selma Times híre szerint a fegyveres több áldozatot akart szedni egy apró Alabama állam beli településen. A vérengzést egy fegyveres civil állította meg.

Az incidens akkor történt, mikor a Dallas megyei lakos Kevin Mclaughlin besétált az üzletbe. Pisztollyal hadonászott a levegőben, majd egy csoport embert beterelt a bolt egyik helységébe.

"Mikor a pénztáros is bement a helyiségbe, akkor az egyik vásárló lelőtte a fenyegetőzőt, a pisztolyos fehér férfit." - mondta az egyik szemtanú. "Csak egy lövés dördült, ami a pisztolyos fenyegetőzőt találta el."

Deforest James, egy Orville-i lakos még a lövés előtt kiért az épületből, csak pillanatokkal az előtt hogy Mclaughlin elkezdett a fegyverével hadonászni és fenyegetőzni.

"Azt mondta hogy három nagypofájút keres, ekkor kifutottam a hátsó ajtón." - nyilatkozta a szemtanú.

Semmi nem utal arra, hogy McLaughlin ki akarta volna rabolni a boltot, csak embereket keresett akiket agyon akart lőni.

Mivel a pisztolyos férfit önvédelemből lőtte le a vásárló, így valószínűleg nem indul ellene eljárás, bár még nem teljesen világos hogy van-e érvényes rejtett fegyverviselési engedélye.

January 16, 2014 Január 18

Források:
http://www.selmatimesjournal.com/2014/01/16/one-killed-in-attempted-robbery-in-orrville/
http://bearingarms.com/gunman-threatening-to-kill-store-customers-and-staff-in-alabama-is-taken-out-by-a-concealed-carrier/

2014. január 14., kedd

Fegyveres civil akadályozott meg egy mészárlást, Portland városban - hol van ilyenkor a média?

2014, Január 13. Portland, Oregon, Egyesült Államok

Hol van ilyenkor a tömegtájékoztató média és sajtó? Az ilyen híreket nem szeretik, úgyhogy inkább elhallgatják a lakosság elől.

Egy újabb eset, ahol egy fegyveres civil állított meg egy veszélyes fegyverest. Érdekesség, hogy ez az egyik legnyugodtabb amerikai nagyvárosban történt.

Három ember -köztük egy biztonsági őr- sérült meg, mikor tüzet nyitott rájuk egy lövöldöző. Sokkal rosszabb is lehetett volna a helyet, sokkal több sérülttel és halálos áldozatokkal, de szerencsére volt ott egy civil, aki közbelépett és megakadályozta a további vérontást. Az elkövető nem is számított arra, hogy valaki visszalő majd rá.

A fegyveres civil előkapta a lőfegyverét és lelőtte az elkövetőt, aki a sérülése miatt nem tudott több vérontást okozni.

Mind a négy sérültet -az elkövetőt beleszámítva- kórházba szállították. Mind a négyen túlélték az incidenst, bár a fegyveres elkövető és a biztonsági őr súlyos sérülést szenvedett. A másik két sérültet ellátták és hazaengedték.

Az esetről jelenleg annyit lehet tudni, hogy nem volt köze bandaháborúhoz és csak egy gyanúsított van. Úgy tűnik hogy egyetlen őrült lövöldözőről van szó, aki tömegmészárlást akart elkövetni, de nem tudta véghezvinni a tervét mert egy fegyveres civil megakadályozta.

Forrás: gunssavelives.net, kgw.com

2014. január 11., szombat

Videó a Grand Rapids városi nyílt fegyverviselős incidensről



Az MLive és a "The Grand Rapids Press" tette közzé a rendőrautó kamerájának a felvételét, amin a nyíltan fegyvert viselő Johann Deffert látható és az intézkedő rendőrök. Az esetből állami per lett. Deffert a 4 intézkedő rendőr mellett beperelte az egész városvezetést. Mivel kikérték a felvételt, így a város átadta. A kamera csak egy részét vette fel az eseményeknek, de a hangfelvétel végig hallható.

Több probléma is van az egész incidenssel kapcsolatban.

1. A rendőr azt állítja, hogy Deffert saját magában beszélt, holott 30 méterre voltak egymástól, az utca másik oldalán, miközben az ellenkező irányba haladtak.
2. A járőr kiabál Deffert-nek, hogy feküdjön a földre és tegye a kezét maga mellé, miközben a járőr ráfogja a fegyverét egy elhaladó autóra, miután int neki hogy haladhat tovább az autó vezetője. Arról nem is beszélve hogy Deffert-re is ráfogja a fegyverét.
3. Abszolút semmi ok nincs arra, hogy egy rendőr ráfogjon egy fegyvert egy olyan polgárra, aki semmilyen fenyegető dolgot nem tett és akinél nem áll fenn a gyanú arra hogy bármi bűncselekményt elkövetett volna.
4. A járőr nem érti hogy hogy működik a "rentention" fegyvertokok. (Meg kell nyomni egy billentyűt rajtuk, hogy ki lehessen venni belőlük a fegyvert.)
5. Deffert egyértelműen jobban ismeri a törvényeket mint a kiérkező járőrök.

Ezek közül bármelyikkel megnyerheti majd Deffert a bírósági pert. Egyértelműen neki volt igaza.


A felvételen hallható, hogy Deffert azt ismételgeti, hogy semmi törvénytelent nem tett, mond néhány jogszabályt, elmondja hogy amit vele tesznek az törvénytelen, amit ő tesz azt nem tiltja törvény és legális. A rendőröknek fogalmuk sincs hogy mik a törvények, csak ismételgetik a szokásos dolgokat, mi szerint ők nem tudhatják hogy ki-kicsoda az utcán, de -az Egyesült Államokban- ez nem lehet alapja semmiféle igazoltatásnak. Ok nélkül nem igazoltathatnak, csak ha törvénytelenség, vagy annak az egyértelmű gyanúja áll fenn, de ez esetben ezek közül egyik sem volt jelen, úgyhogy az igazoltatás teljesen indokolatlanul és jogtalanul történt. Az előállított személy semmi illegálisat nem tett. A törvény nem tiltja a nyílt lőfegyverviselést ott ahol ő tette. Sem az országos törvények nem tiltják, sem annak az államnak a törvényei, ahol az eset történt.  

Egy másik hasonló perben a jogtalanul előállított személy 30.000 dollárral lett gazdagabb, miután igazat adott neki a bíróság. A Google-n rengeteg hír link található ilyen megnyert perekről. 

2014. január 2., csütörtök

Csökkent a gyilkosságok száma az amerikai nagyvárosokban

Csaknem 20 százalékkal csökkent a gyilkosságok száma az Egyesült Államok nagyvárosaiban az elmúlt évben a legfrissebb statisztikai adatok szerint. A helyi idő szerint szerda este nyilvánosságra hozott hivatalos jelentésből az tűnt ki, hogy New Yorkban december 29-ig 333 gyilkosságot regisztráltak, 20 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. A rendőrség szerint hasonló méretű csökkenés következett be Chicagóban és Los Angelesben is.

Egyedül Washingtonban növekedett csekély mértékben az elkövetett gyilkosságok száma. Az igazsághoz hozzátartozik ugyanakkor, hogy az amerikai fővárosban egy évvel korábban ez a szám történelmi mélypontot ért el. A hírügynökségek nem közölték, hogy a hatóságok mivel magyarázták a csökkenést. (MTI)


Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gyilkosságok száma már vagy 20 éve folyamatosan csökken.

2013. november 28., csütörtök

Magyarországról elszármazott fegyvergyűlölő tolvaj orvost fogott a New York-i rendőrség

Williamson város, New York, Egyesült Államok - Egy gyerekorvost letartóztattak, mert túl messzire ment a fegyvertartás-gyűlöletével.

A Waynes Times jelentése szerint Dr. Kontor Annamáriát kis értékű lopás miatt tartóztatták le, mikor is a nő ellopott két darab fegyvertartás támogató politikai transzparenst. A rendőrség a nyomozáskor az ellopott transzparensek közül 5 darabot egy kukában talált meg.

A lopás szemtanúja -Vicki Erwin- gyerekeinek pont a tolvaj az orvosuk. Az eset után Vicki Erwin azt nyilatkozta, hogy azonnal másik orvoshoz íratja a gyerekeit. "Nem bízhatom a gyerekeimet egy ilyen emberre"- mondta. "Ez az egész felháborító dolog. Én egy konzervatív ember vagyok, nincs lőfegyverem, különösebben nem is érint fegyvertartás, de ahhoz jogom van hogy saját véleményem legyen."

Az orvosi rendelő weboldala szerint 2003-ban vették fel Dr. Kontort, aki a doktorátusát 1993-ban szerezte a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Mentősként is dolgozott, mielőtt még 1994-ben az Egyesült Államokba költözött. Januárban lesz Kontor bírósági meghallgatása.

http://www.waynetimes.com/news/all-signs-point-to-theft/

http://gunssavelives.net/news/doctor-in-new-york-arrested-for-stealing-pro-gun-signs-from-yards/

2013. november 20., szerda

Kispuskával a vállán sétálgatott egy férfi Hevesen

A Készenléti Rendőrség Heves térségében szolgálatot ellátó járőrei 2013. november 19-én 18 óra 45 perckor Heves belterületén egy gyalogos férfira lettek figyelmesek, akinek a vállán egy lőfegyvernek látszó tárgy volt.

Az egyenruhások igazoltatták férfit, akinél egy engedély nélkül tartott éles kispuska, valamint ruházatában 10 darab éles lőszert volt.

Ezt követően az 51 éves hevesi férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. G. Dénes ellen – őrizetbe vétele mellett – a Hevesi Rendőrkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. (Pol*.hu)


Van ahol ez természetes dolognak számít.

2013. november 17., vasárnap

72 éves pizsamás emberre tört rá hajnalban a TEK, amiért meg akarta védeni magát és 93 éves édesanyját a bűnözőktől

A házát eddig kétszer törték fel, egyszer még az anyanyulat is ellopták a kicsinyei fölül, a Terrorelhárítási Központ fegyveresei mégsem a bűnözőkre törtek rá kedden hajnalban, hanem a 72 éves nyugdíjasra rontottak rá. "Nem a hatalmat akartam megdönteni, csak védekezni akartam azzal a kispuskával” – mondta a Nyékládháza és Emőd közötti hétvégi házas részen élő 72 éves férfi, akit azért vett őrizetbe a rendőrség a hét elején, mert egyik "jó" szomszédja bejelentette: fegyvert tart otthon.

A törvényt korábban még soha nem sértő férfit az ügyészség szerette volna előzetes letartóztatásban tudni, de a nyomozati bíró csütörtökön úgy döntött: elegendő, ha lakhelyelhagyási tilalom alá helyezi. Így otthonában látogathatta meg az egyik helyi lap. Mint mondta, tudja, hogy súlyos börtönévekkel fenyegeti a törvény az engedély nélküli fegyvertartást, de a kora miatt legálisan már nem birtokolhatna ilyen eszközt. Az újságírók ottjártakor éppen a kapuját szerelgette:  

– Amikor láttam, hogy rendőrök állnak a ház előtt, mondtam, hogy hozom a kulcsot, egyikük mégis szétrúgta a kaput – mondta a férfi. A vásárban vette a puskát „Hallani a híreket, hogy idős embereket támadnak meg az otthonaikban. Amikor hozzám költözött a 93 éves édesanyám, nekem is el kellett gondolkodnom rajta, hogyan védem meg magunkat” – mondta az Emőd és Nyékládháza közötti hétvégi házas területen élő, a neve elhallgatását kérő 72 éves ezermester, akit kedden hajnalban a Terrorelhárítási Központ kommandósai ébresztettek és vettek őrizetbe.

– Eddig kétszer törték fel a házamat, de loptak már el tőlem a pincéből bort és pálinkát is. Volt, hogy az éppen megfialt, szoptatós anyanyulat vitte el a tolvaj a kicsinyei fölül; mind elpusztult. Nyáron csak egy szúnyogháló van az ajtón, ablakon; ha azt kivágja valaki, már benn is van. Ezért végiggondoltam, hogyan is védekezhetnék – mesélte a férfi.

– Áramot nem vezethetek a kerítésembe, mert úgy járok, mint az a kesznyéteni gazda, a borba se rakhatok fagyállót. Ha harapós kutyát veszek, az még a végén kárt tesz a gyerekekben, a riasztók meg nem érnek semmit; mire ideér a segítség, mind a kettőnket megölhetnek. Ezért döntöttem úgy, hogy veszek egy kispuskát az ónodi vásárban – magyarázta indítékait az idős ember.

A hatóságokkal még soha összetűzésbe nem került férfi kedden hajnalban rendőrségi fényhidak villogására ébredt, s amikor pizsamában kiment az udvarra, kommandósokkal találta magát szemközt, akik – miután berúgták a kaput – a sárban hasra fektették és míg megbilincselték, a hátára térdeltek. Kell is a keménység… (Boon nyomán)



Erre a válaszom két régebbi feliratozott hírvideó:

72 éves férfi Magyarországon vs. 71 éves férfi az Egyesült Államokban
http://www.youtube.com/watch?v=DZxkOZEHtJ4

Kispuskás önvédelem Magyarországon vs. kispuskás önvédelem az Egyesült Államokban

http://www.youtube.com/watch?v=Zxf64Xzk-_M

Mást nem is írok. Ennyi is elég.

2013. november 4., hétfő

Amerika elsötétül (2013) - teljes film



Egy elképzelt helyzet, amiben az Egyesült Államokat támadás éri és emiatt megszűnik az áramellátás. A hosszú áramkimaradás lehetséges következményeit mutatja be ez az áldokumentumfilm.

131 perc
feliratos

2013. október 29., kedd

Tömegmészárlás késsel - egy édesanya és 4 gyermeke halt meg

Egyelőre semmit nem láttam erről a hírről a magyar médiában. Nem lesz belőle nagy ügy, talán néhány sorban elintézik, de mivel késelésről van szó, így nem verik nagy dobra. Ha lőfegyverrel követték volna el ezt a szörnyűséget, akkor hónapokon át erről beszélnének, de így az áldozatok névsora nagyon hamar feledésbe fog merülni. A konyhakéseket nem akarják betiltani, a politikai fegyver-ellenes propagandának árt ez a hír, így bizonyára 1 napnál tovább nem fog erről beszélni senki. Ahogy a többiről sem írnak, csak ha lőfegyver is szerepel egy hírben.

A hír fordítása:

New York, Egyesült Államok - Egy édesanyát és 4 gyermekét késelték halálra egy Brooklyn-i lakásban. A nő férjének az unokatestvérét tartóztatták le a gyilkosságok elkövetésének vádjával - nyilatkozta Vasárnap a New York-i rendőrség. Mingdong Chen egy hetet töltött a családdal a tragédia napjáig. A 25 évest 5 rend beli emberöléssel vádolják. 

Az áldozatok:

Qiao Zhen Li, 37 éves
Linda Zhuo, 9 éves
Amy Zhuo, 7 éves
Kevin Zhuo, 5 éves
és William Zhuo, 1 éves

Mind az ötüknek szúrt sebei voltak, mellkas tájékon - mondta a rendőrség. A gyerekek közül három a helyszínen életét vesztette, míg a többi áldozat halálát a kórházban jelentették be. A konyhakést -vagy henteskést- a helyszínen lefoglalták. (CNN) 


Januárban 6 ember került kórházba egy késes őrült miatt.

Áprilisban egy fegyveres civil állított meg egy késelőt aki az emberek életére tört.

Augusztusban 14 embert késelt meg egy diák egy Texas-i iskolában.

Ezeken kívül is történtek még késsel elkövetett több sérültes támadások.

Talán érdemes lenne összegyűjteni ezeket az eseteket, mert a média és a sajtó egyáltalán nem foglalkozik velük.

2013. október 22., kedd

Mi történne ha megszűnne az áramellátás?

A National Geographic írásána egy az egész Egyesült Államok területére kiterjedő, majd két hétig elhúzódó áramszünetről:


1. nap: Kiderülne hogy az áramszünet nem csak egy kis területre, hanem az egész országra kiterjed. Az elektromos kommunikáció nagyon nehézkessé válna, mert a generátorok nem bírnák a terhelést, mert csak rövid áramkimaradásokra vannak tervezve.

Szakértő megjegyzése: Lenne egy működő mobiltelefonod addig, amíg le nem merülne az akkumlátora. De nem sokat érnél vele, mert a mobilszolgáltatók tornyai és az Internet szolgáltatók amúgy se működnének.

Közel 2.000 ember halna meg, 128 milliárd lenne a nemzetgazdasági veszteség.

2. nap: A közlekedés kezdene összeomlani. Benzinkutak, számítógépek, közlekedési lámpák, liftek és rengeteg más közlekedéshez szükséges eszköz leállna.

Szakértő megjegyzése: Persze, működne az autód, de minden lámpa és közlekedési lámpa elsötétülne. Az utak pedig tele lennének emberekkel, akik szeretnének hazajutni.

Kb. 11.000 halott, 256 milliárd dolláros kár

3. nap: A legtöbb amerikai csapvizet iszik, illetve bolti palackozott vizet. A víz nagyon gyorsan elfogyna.

Szakértő megjegyzése: A magas épületekben azonnal probléma lenne a vízellátás, mert a gravitáció csak a 6. emeletig nyomja fel a vizet.

Kb. 27.000 halott, 383 milliárd dolláros kár

4. nap: Vészhelyzeti túlterheltség. Mivel az ország minden lakóját érintené az áram eltűnése, így a katasztrófaelhárítóknak, egyéb segítségnyújtóknak és hatóságoknak annyi helyen kellene ott lenniük amit már nem bírnának sem emberi, sem anyagi erőforrásokkal.

Szakértő megjegyzése: Két hét áramkimaradás után telítve lennének a kórházak, mindemellett kevesebb lenne a dolgozójuk is, mert nem tudnának az orvosok és a nővérek bejutni a kórházba, a közlekedés ellehetetlenedése miatt.

Kb. 50.000 halott, 511 milliárd dolláros kár

5. nap: A kórházi ellátás elérné azt a szintet, ami már igen komoly problémákkal küszködne. A már meglévő ellátottak mellé folyamatosan érkeznének az új betegek és sérültek, nem beszélve arról hogy az egyre több szemét miatt fertőzésveszély jelenne meg.

Szakértő megjegyzése: 2 hét után egyre gyakoribb többnyire hasmenéssel járó fertőzések jelennének meg.

Kb. 80.000 halott, 639 milliárd dolláros kár

6. nap: Növekvő félelem és bizalomhiány. Mindenki ki lenne éhezve az információra, hogy mi történik és mi fog történni a továbbiakban. Reményt keltő pletykák és vészjósló rémhírek terjednének szájról-szájra. 

Szakértő megjegyzése: A városokban jelen lenne a kormány és biztosítaná a rendet, de a városokon kívüli területek irányítás nélkül maradnának. Ez egy hét alatt bekövetkezne.

Kb. 117.000 halott, 768 milliárd dolláros kár

7. nap: Düh, idegesség, félelem és kapzsiság jelenne meg a lakosság körében, ami a bűnözés azonnali növekedésével járna. Életükben először törvényt szegnének az emberek, kizárólag a túlélésük érdekében.

Szakértő megjegyzése: A lakosság elkeseredésével egyre szaporodnának az erőszakos bűncselekmények, az emberek már akkor is megsérülnének -összeverekedés, lökdösődés, taposás miatt- hogy a többiekkel sorba állnak vízért és élelemért.

Kb. 162.000 halott, 894 milliárd dolláros kár

8. nap: A legrosszabbra felkészülve. A prepper szubkultúra, akik pénzt és időt nem kímélve készülnek fel különböző katasztrófahelyzetekre, ételt, vizet és más létfenntartáshoz szükséges dolgokat tárolnak az otthonaikban és egyéb ingatlanjaikban, remélik hogy ezzel kitarthatnak bármilyen komoly problémával szemben.

Szakértő megjegyzése: A jól felkészült városi ember jobb helyzetben lehet egy felkészületlen vidékivel szemben. Ha van elég vize, étele, meg tudja magát védeni és nem hívja fel magára a figyelmet.

Kb. 214.000 halott, 1,022 milliárd dolláros kár

9. nap: A nemzet védelme. Bár az áram nélküli vészhelyzetben a hadsereg hatékonysága lecsökkenne, de még így is meg tudnák védeni az országot. A speciális felszerelésük és felhalmozott szükségleteik kitartanának és a katonaság erős maradna.

Szakértő megjegyzése: A hadsereg fel van szerelve áramfejlesztőkkel, arra az esetre ha minden elsötétedne és áram nélkül maradna az egész ország.

Kb. 273.000 halott, 1,150 milliárd dolláros kár

10. nap: Mikor az elektromosság újraindulna, elkezdődne a feltakarítás, a rend helyreállítása, a károk felmérése és helyrehozatala. Az áramszünet előtti helyzet visszaállításához évek kellenének.

Szakértő megjegyzése: Ha egy országos áramszünet két héten át tartana, az évekkel vetné vissza a gazdaságot és minden mást. 

Kb. 339.000 halott, 1.278 milliárd dolláros kár

2013. október 7., hétfő

A legolcsóbb bűnmegelőzés

Egy több éves cikk. Forrása:   http://propeller.hu/itthon/1089134-a-legolcsobb-bunmegelozes

Ha a lőfegyvereket törvényen kívül helyezik, csak a törvényen kívülieknek lesz lőfegyverük. Cesare Beccaria, ma ismert büntetőjogunk szellemi atyja írta a szétdarabolt, minden erkölcsi értékrend és szervezettség nélküli olaszhonban élve az 1700-as évek közepén, hogy azok a törvények, amelyek megtiltják, hogy a becsületes polgárok fegyvert viselhessenek, csak a bűnözők dolgát könnyítik meg. Megfosztják az áldozatot a védekezés lehetőségétől, kockázatmentessé teszik a bűnt. Ma nagyon úgy tűnik számomra, hogy az értékek egyenlőségén, sokféleségén, a multietnicitáson alapuló, a szabad népesség vándorlást és kulturális kavalkádot élő Európában vissza kell térjünk Beccaria hasonló élethelyzetben írt tapasztalataihoz.
Magyarországon a jogos védelem, és az ehhez kapcsolódó önvédelmi lőfegyvertartás II. világháborút követő visszaszorítása majd ennek, a rendszerváltást követően, a magántulajdonon, az egyéni felelősségen, és a piacgazdaságon alapuló társadalmi viszonyok között történő fenntartása leginkább a szegénységben élőket, a tanyai lakosságot, a nőket, az időseket és hangsúlyozottan a cigányságot sújtja. Ma ők a legvédtelenebbek, a legkiszolgáltatottabbak.  Ha bűnözéssel súlyosan fertőzött környéken laknak, gyakran válnak erőszakos bűncselekmények áldozataivá, kényszerülnek futásra, menekülésre, kitérésre, tűrésre, megalázkodásra, emberi méltóságuk feladására, vagyonuk csorbulásának végignézésére. Mert nem jelentenek semmilyen kockázatot a bűnözőknek. Tudják róluk, hogy nincs semmijük, amivel hatékonyan megvédhetnék magukat, szeretteiket, javaikat. Még esélyük sincs. Összehasonlító adatok nélkül, fel sem merül bennük, hogy másképp is lehetne, és ha csak kétszáz kilométerrel északabbra, mondjuk Csehszlovákiába születtek volna, akkor büntetlen előéletű, 21 évesnél idősebb személyként, egy rendőrségi fegyverismereti tesztlap kitöltése és a háziorvosi vizsgálat után (pszichológiai vizsgálat nélkül) minden további nélkül hozzájuthatnának ahhoz, ami ma Magyarországon egy szűk kör kiváltsága.
Pedig ők azok, a szegények, az idősek, a nők és a cigányság, akik a lőfegyvertartásunk igencsak időszerű rendszerváltozásának tényleges haszonélvezői lennének. Méghozzá létszám arányukhoz képest sokkal nagyobb mértékben részesednének e szemléletváltás előnyeiből, mint a többségi társadalom tagjai. Az oktatott önvédelmi lőfegyvertartás ugyanis a legolcsóbb bűnmegelőzés. Minden anyagi költségét és felelősségét maga viseli a polgár, akit nem kell bérlistán tartani viszont mindenhol jelen van  és nagyon magas a bűnfelderítési mutatója.
Kedvem ellenére ez ügyben külföldi példához kell forduljak, de nem minden ok nélkül teszem, mert nagyon tanulságos. Az USA-ban a rejtett önvédelmi fegyverviselést engedő tagállamokban a legnagyobb haszonélvezője az új törvényeknek ugyanis a „rossz környéken” lakó, alacsony jövedelmű afro-amerikai vagy más színesbőrű népesség volt. Az új fegyvertartási törvények nyomán környezetükben drámaian visszaszorultak az erőszakos bűncselekmények. Ha az állampolgárok fegyveres válaszára lehet számítani, akkor a bűn nagyon nagy kockázattal jár. A mostanában ismét közkeletűvé avanzsált egykori fogalommal a „cigánybűnözéssel” – és az ezzel kapcsolatos negatív sztereotípiákkal - kapcsolatban, jó tudni, hogy bárhol, bármilyen közösséget alapul véve, a bűnözők aránya egy közösségen (népcsoporton) belül nem kisebb és nem nagyobb, mint az adott társadalomban, vagy bármelyik másik, tetszőlegesen kiválasztott közösségén belül. Magyarán: bármely kisebbség tagjainak túlnyomó többsége hétköznapi, munkából élő ember, nem bűnözésből tartja fenn magát, nincs kapcsolata a bűnözéssel és ugyanúgy zavarják őket a bűnözők, mint a többségi társadalmat, csak nekik a kiszolgáltatott szociális helyzetük és a szegénység miatt többet kell tőlük eltűrniük.
Az a nő, akit egyszer már inzultáltak, molesztáltak, futnia kellett, vagy netalán megerőszakoltak, a megmondhatója, hogy akkor, amikor a másodpercek számítanak, a rendőrség, de általában a segítség hosszú percekre van. A rejtett önvédelmi fegyverviselés másik legnagyobb haszonélvezői csoportja a nőké, életkortól és kapcsolatban éléstől függetlenül.
A harmadik profitáló csoport az időseké. Mai jogszabályaink nem tisztelik a kort, nem tisztelik az időseket. Egy becsületben, tisztességben ledolgozott, leélt élet sem elég alap arra, hogy veszélyérzet esetén egy mindentől távol eső, petróleumlámpás tanyán egy nyugdíjas önvédelmi fegyvert tarthasson. Inkább kiteszi a törvény a motorizált, gyors bűnözésnek prédára őket minden megtakarított vagyonukkal egyetemben. Aztán ha a támadás után életben maradtak, a társadalom fizetheti a hónapokig tartó kórházi ellátást, az öregek otthonát, a magára hagyott vagyont pedig széthordják a tettesek, nincs is hova visszatérni. Viszonyításképpen, egy figyelmeztető lövés ára 50 forint, a kockázatot pedig a támadó viseli.
Ehhez képest - a foglalkozásuknál fogva önvédelmit tartók körén kívül - akinek ma itthon önvédelmi fegyvere van (pl. híres művészek, celebek, politikusok, gazdag vállalkozók), arról kétlem, hogy valaha is lőfegyvere használatára kényszerült volna, vagy az évi egyszeri lőgyakorlaton kívül egyszer is elővenné a pisztolyát a páncélszekrényből. Ők azok, akik a bűnt legfeljebb a krimisorozatokból ismerik, nem része a mindennapjaiknak, jó környéken laknak, jó helyekre járnak el esténként, urbanizált környezetben élnek. Félreértés ne essék, nem akarom tőlük elvenni a polgári biztonságérzet legvégső törvényes eszközét, a család és otthonvédelem utolsó védbástyáját, mert ez álláspontom szerint minden nagykorú, büntetlen előéletű, cselekvőképes, mentálisan egészséges magyar állampolgárnak jár. Csak azt szeretném jelezni, hogy a jelenlegi rendszer igazságtalan, mert a hatalomhoz közel állókat, az ország elitjét megjutalmazza a biztonsággal, míg azokat, akiknek tényleg szükségük lenne az önvédelemre, kirekeszti. Aki pedig esetleg irigyelni kezdené a kiváltságosokat, jobb, ha tudja, hogy a jogszabályok irracionális szigora miatt az ő fegyvertartásuk is mindig egy rendőrhajszálon függ. Általában olyan egyenruhába bújtatott bürokratákén, akik egész életükben egyetlen elfogást sem csináltak, és ha élő bűnözőt akarnak látni, áthelyezésüket kell kérniük.
Marc Gertz és Gary Kleck 1995-ben publikált kutatása szerint [Armed resistance to crime, The prevalence and nature of self defence with a gun, Journal of Criminal Law and Criminology, Northwestern School of Law] 60-szor gyakrabban rántanak fegyvert az USA-ban a törvénytisztelő állampolgárok a saját védelmükben, mint ahányszor bűnös célzattal sütnek el fegyvert. Az évi átlagosan 2,5 millió [Hart Research Associates, 1986, kutatás szerint 3,2 millió] önvédelmi fegyverhasználatból 200 000 alkalommal nők nem hagyják, hogy nemi erőszak vagy más szexuális bűncselekmény áldozatai legyenek. A rendőrség lőfegyverhasználata során az esetek 11%-ban vétleneket is eltalál, míg ugyanez az arány a civileknél 2%. [George Will, Newsweek, 1993.11.15]. Amerikai kriminológusok szerint az erőszakos bűncselekmények elkövetését 98%-os valószínűséggel megszakítja, ha a polgár csak megmutatja, hogy lőfegyver van nála. John Lott, a Floridai Egyetem kriminológusa szerint az ekkor elővett fegyvereknek mindössze 2% dördül el, és ennek a 2%-nak is a 75%-a levegőbe leadott riasztó lövés. [Benedict La Rosa: Can gun control reduce crime?] Sajnos Magyarországon ez azért nem működne, mert nálunk a leghülyébb rabló is tudja, hogy nagy valószínűséggel gáz- riasztó fegyverrel került szembe, legfeljebb mindketten kicsit köhögni fognak. Nincs tétje.
Érdemes körülnézni néhány volt KGST és Varsói Szerződésbeli országban, mi történt náluk. Röviden úgy lehetne jellemezni a helyzetet, hogy amilyen a rendszerváltásod, olyan a fegyvertartásod. Csehországban igazi bársonyos forradalom volt, nyilvánosságra került minden ügynök és tartótiszt neve, az állami vagyont részvény formában szétosztották a nép között, és a fél évszázadon át letiltott lőfegyvertartást polgári alapokra helyezték át. Az eredmény? Csökkenő bűnözés, köznyugalom és a cseh fegyvergyártás, hadiipar és az ehhez kapcsolódó munkahelyek számának növekedése.
Mi volt nálunk? Máig megismerhetetlen titkosszolgálati adatok, privatizációs bonanza, szétvert- széthordott fegyvergyártás és hadiipar, ez az ágazat gyakorlatilag nem ad kenyeret. Na, ehhez idomult a fegyvertörvényünk is.
2004-ben Csehországban még csak 308308 személynek volt lőfegyvertartási engedélye (zbrojni prukaz) akik a cseh belügyminisztérium szerint hozzávetőlegesen 632 000 lőfegyvert birtokoltak. 2009-ben viszont az engedély és regisztráció alapján tartott lőfegyverek száma elérte 713 068 darabot (Forrás: Ministerstvo Vnitra Cesky Republik, közérdekű on-line adattár). A bűnügyi statisztikáik viszont egyfolytában javulnak (Forrás: Cseh Statisztikai Hivatal honlapja, látogatva 2010. március).
Csehországban 2002-2008 között az erőszakos bűncselekmények száma  25%-kal, ezen belül a rablásoké 15%-kal, a gyilkosságoké 14%-kal, a nemi erőszaké 19%-al, a vagyon elleni bűncselekmények közül a betöréseké 26%-kal, ezen belül a lakásbetöréseké 13%-kal csökkent, a jelentősen megnövekedett számú legálisan tartott lőfegyverek mellett.
Az ismertté vált bűncselekmények száma a 2002-es 372341 nagyságrendről  2008-ra 343799-re zuhant vissza. Szívesen bemutatnám a legális lőfegyvertartás és a bűnözés visszaszorulása közötti direkt statisztikai összefüggést is a kedves olvasónak, de sajnos az eredeti adatgyűjtés bontása ezt nem tette lehetővé. Egyet viszont biztosan lehet tudni. Az engedéllyel tartott lőfegyverek számának növekedése ellenére látványosan csökken a bűnözés, mind általánosan mind specifikusan, azaz téves és valótlan a magyar rendőrség és a BM-IRM bűnmegelőzésre, mint a fegyvertartás szigorításának ultima ratio okára való bármikor tett bárminemű hivatkozása.
A fegyvertartási helyzet hasonló a hadiiparáról híres Szlovákiában is. Északi szomszédunknál az ismertté vált bűncselekmények száma a 2003-as 111 893-ról 2008-ra 104 758-ra esett vissza, ezen belül a vagyon elleni és erőszakos bűncselekményeké drámaian.
Szlovákiában 2003 és 2008 között az erőszakos bűncselekmények száma „csak” 35%-kal, míg a vagyon ellenieké 11%-kal esett vissza, a csehhez büszkén hasonlítható legálisan tartott lőfegyverszám emelkedés kíséretében.
A magyar országsorsra egyesek által vizionált Latin-Amerikában Brazilia a világ egyik legszigorúbb fegyvertartási törvényével rendelkezik. Törvényesen gyakorlatilag alig lehet lőfegyverhez jutni, akinek van, annak pedig még a hozzá való lőszer vásárlására is külön engedélyt kell kérnie, alkalmanként. Mégis a földön itt a legmagasabb bűnözés. Még a háborús zóna Irakban is kevesebb bűncselekményt követnek el, mint e dél-amerikai országban.  Ja igen, a bűncselekményeket illegális fegyverekkel követik el, akárcsak a hasonlóan szigorú fegyvertartási törvényű Venezuelában. A bűnözőknek ugyanis mindig van fegyverük, legyen bármilyen a jogi környezet. Legfeljebb röhögnek a markukba, látva a prohibicionizmusukban bigott kormányokat. Argentina és Uruguay, ahol életszerűbbek a törvények sokkal jobb bűnügyi mutatókkal rendelkezik, ha már megengedtünk magunknak egy ilyen – in extremis - összehasonlítást.
A bűnözők a fegyvereiket a barátaiktól vagy egyéb nem kereskedelmi forrásból, lopásból, betörésből szerzik. Amennyiben tényleg szeretne a bűnüldözés érdemben tenni valamit, akkor e magas kockázatú csoport tagjainak az illegális lőfegyverhez jutását kell megakadályozni, forrásait felderíteni, nem pedig a legális lőfegyvertartókat értelmetlenül korlátozni. Ez a ma elnyomott és gyakorlatilag a rendőrség meghosszabbított fegyver és lőszer raktáraként vegetáló fegyverkereskedőkkel, a sportlövő egyesületi tagsággal, a vadásztársadalommal való önkéntes és baráti együttműködés nélkül például nem megy.
Szintén  rossz külföldi példa (bár politikailag kétségtelenül vonzó) és nem vezetett sehova az egyes fegyver vagy lőszer fajták „kriminalizálása”. Az USA-ban 1986-ban betiltott, golyóálló mellényt átütő lövedék „cop killer bullet” - lásd Halálos fegyver I. részében - a valóságban sohasem oltotta ki egy amerikai rendőr életét sem (nálunk ilyen az „A” kategóriás lőszer, vagy közismert nevén az acél magvas lövedék, FMJ SC). Ugyanígy a teljesen műanyagból készített, reptereken, védett rendezvényeken felderíthetetlen fegyverektől való média félelem is hamisnak bizonyult, ilyen fegyvereket ugyanis nem gyártottak és ma sem gyártanak a fegyvergyárak, nincs a termékpalettán.
Közkedvelt tévhit az automata fegyverekre hasonlító félautomata fegyverekkel („assault weapons”) kapcsolatban, hogy ez aztán a bűnözés igazi melegágya. A 80-as évek amerikai fegyver kontroll mozgalmának elsődleges céltáblájává vált fegyvereket a valóságban nem kedvelték a bűnözők, sem a drog dílerek vagy a fiatalkorú bűnöző bandák, nagyon-nagyon ritkán fordították rendőr ellen, és a kaliberkorlát miatt kevés halálos eredményt „hoztak”, átalakításuk automata fegyverré pedig igen nehézkesnek bizonyult. A lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények kevesebb, mint 2%-ban kaptak szerepet.
A zsebfegyverek (Saturday Night Special vagy SNS) mint könnyű rejthetőségük és olcsóságuk miatt korlátozandó céltárgy csoport is kriminalisztikai balfogásnak bizonyult az 1970-es években. A 3 inch csőhossznál rövidebb csőhosszú, .32” (kb. 8mm)-nél kisebb kaliberű és akkoriban 50 dollárnál olcsóbb fegyvereket mindössze a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények 10-27%-ban használták egy évtized alatt (Fontos adat, hogy ekkoriban lőfegyvert az erőszakos bűncselekményeknek mindössze 10%-ban használtak az elkövetők). A Kennedy-Rodino törvény tényleges hatása ehhez képest az volt, hogy megfosztotta az alacsony jövedelmű, de törvénytisztelő embereket az önvédelem lehetőségétől.
Téves a lőfegyverekkel történt balesetekről, de különösen a gyermekbalesetekről alkotott és a média által sugallt felfogás is. A valóságban a háztartási balesetekben, barkács balesetekben, közlekedési balesetekben megsérült vagy elhunyt személyek száma az USA-ban nagyságrendileg több, mint a lőfegyverrel történt baleseteké (az autóbalesetben sérültek 100 000 lakosra vetített számának mindössze 4%-a). Azok köre is viszonylag jól meghatározható, akiknek a saját fegyverük sérülést okoz. Ezek általában a rendkívülien hanyag, súlyosan gondatlan, vagy éppen túlzottan impulzív, türelmetlen és emocionálisan éretlen, vagy alkoholista, drogfüggő személyeknél fordulnak elő. Erre utalnak a gyakori közlekedési baleseteik, az ittas vagy bódult vezetési szabálysértések, a garázda viselkedés. A baleset leggyakrabban úgy következik be, hogy játszanak a töltött lőfegyverrel, elsütéssel ellenőrzik a töltetlenséget, orosz rulettel szórakoznak. A gyermekekre visszatérve elég annyit mondani, hogy a közel 300 millió amerikaiból évente 100-nál is kevesebb 18 éven aluli személlyel történik ilyen.
Az USA-ban a legális fegyvertartók, mint csoport tagjai, a nem-fegyvertartókhoz képest pszichológiailag nem abnormálisabbak, nem rasszistábbak, nem „szexistábbak” [férfi-női egyenjogúság, egyenlőség problematikájában szélsőséges személyek], és nem erőszakkedvelőbbek, azaz nem térnek el a társadalmi átlagtól. A fegyvertartók túlnyomó többsége a vidéki vadász közegben, kultúrában szocializálódott, ide ágyazódva ismerte meg a lőfegyvertartást, a rekreációs (hobbi) célú fegyvertartást, mint gyermek. Az önvédelmi fegyvertartóknak viszont, ettől eltérően, gyakran nincsenek ilyen lőfegyvertartási gyökereik, nem kapcsolódnak össze a többi fegyvertartóval, önvédelmi fegyvertartásukat az USA-ban nem mindenhol kíséri a hazaihoz hasonló hivatalos fegyverismereti és jogi, biztonsági oktatás, képzés.
Kleck első, 1991-es tanulmánya szerint az USA-ban évente 1100-2800 bűnöző hal meg legális fegyver (rendőri vagy bírósági eljárásban igazoltan) jogos védelmi használatától. A jogos védelmi helyzetben történt lőfegyver használatok becsülhető számát pedig a nagy átlagban az évi 600 000 és az 1 millió közé teszi, ami szinte ugyanannyi, mint a lőfegyverrel elkövetett bűncselekmények száma. Ezek a nagy számok azonban korántsem meglepőek, ha tudjuk, hogy az Egyesült Államokban a háztartások 1/3-ban van otthon töltött önvédelmi lőfegyver, a boltok 1/4-e tart védelmi céllal lőfegyvert, és az amerikaiak 5%-a mindenhová magával is viszi az önvédelmijét. Az önvédelmi lőfegyvertartók nagyobb biztonságban érzik magukat attól a tudattól, hogy van otthon lőfegyverük, és hisznek is ebben. És ez nem feltétlenül csak illúzió. Akik ugyanis támadás vagy rablás elhárítására lőfegyvert használnak, azok ellen ritkábban fejezik be a megkezdett bűncselekményt, mint azok ellen, akiknek nincs, és a közhiedelemmel ellentétben ritkábban is sérülnek meg, mint azok, akik a fegyvertelenek vagy az önvédelem más eszközét választják! Ja igen! A bűnözők az esetek kevesebb, mint 1%-ban tudják elvenni áldozatuktól a lőfegyverét, hogy aztán ellene fordítsák. A tények tehát ellentmondanak a hiedelmeknek, viszont alátámasztják a legális lőfegyver tartás bűnmegelőző szerepét. Vélhetően a fegyvertartók és a fegyvertartást ellenzők között, e tárgyban folyó vitát azért lesz nehéz végérvényesen eldönteni vagy a statisztikai adatok alapján bizonyos statisztikai hibahatáron belül számolni, mert az sohasem lesz mért statisztikai adat, hogy hány be nem jelentett bűncselekmény nem történt meg, azért mert a majdnem áldozatnak volt lőfegyvere. Viszont az amerikai börtönök népével folytatott interjúkból az derül ki, hogy sokszor tartottak attól, hogy az áldozatnál fegyver van, és ezért elálltak a szándékuktól. A börtönlakók az állampolgárok fegyverhasználata és a rendőrök közé egyenlőséget tettek, ami a pozitív társadalmi következmények szempontjából igencsak értékelendő körülmény. Ahogy a Cesare Beccaria írta, a bűn azonnali büntetésének van nagy visszatartó ereje (ami persze nem jelenti azt, hogy visszavennénk magánkézbe az állam büntető hatalmát).
Az alábbi táblázat önmagáért beszél:
Tettes/áldozat találkozások   Lőfegyver az elkövetőnél   És az áldozatnál
Konfrontáció                                            (+)                             (+/-)
Fenyegetés                                              (+)                             (-)
Támadás                                                   -                               -
Sérülés                                                      -                                0
Halál                                                           +                               0
A “+” jel azt jelenti, hogy a lőfegyver birtoklás növeli annak valószínűségét, hogy a találkozás egy előző fokozatból az adott fokozatba lépjen.
A “-“ jel azt jelenti, hogy a lőfegyver birtoklása csökkenti annak a valószínűségét, hogy a találkozás egy előző fokozatból az adott fokozatba lépjen. A 0, nulla jel azt jelenti, hogy nincs hatás, a zárójel pedig azt, hogy feltételezett irányról van szó, és nincs mért adat. (Forrás ismét: Kleck)
A lőfegyver birtoklása kiegyenlíti az erőviszonyokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fizikailag gyengébb nők gyakrabban használnak lőfegyvert férfiak ellen, mint nők ellen, és egyedül gyakrabban használják csoport ellen, mint fordítva. A csehovi színpadi puska esetét pedig, (ahol a jelenetben puska van, az el fog sülni) szerencsésebb eshetőleges okként vizsgálni. A pszichológusok úgy vélekednek, hogy egy eleve dühös, felfokozott érzelmi állapotú fegyveres támadó, ha az áldozatnál lőfegyvert lát biztosan támadni fog. A gyakorlati kutatási adatok viszont majdnem fele-fele arányban megoszlanak pro és kontra. Általánosságban ezekből a kísérletekből az szűrhető le, hogy minél valósághűebbek a feltételek, minél inkább az életből merítenek, annál kevésbé támasztják alá ezt. Ha már itt tartunk, számomra a legmeggyőzőbb példa a nagyapámé, aki a körbezárt Budapesten, 1944 decemberében katonaruhából „átöltözött” civilbe, és a dédnagymamám budai várbeli házában a kapu alatt összetalálkozott négy fegyveres nyilassal (nagyapámat feljelentették), akiket az egy szál tiszti pisztolyával lövés nélkül megfutamított.
A fegyver puszta jelenléte a támadónál általában feleslegessé teszi a tényleges támadást. Mire kell a pisztoly? A dominancia megszerzésére, az áldozat akaratának meghajlítására, megtörésére, hogy odaadja a pénzét, vagy, hogy szexuális kielégülést nyerhessen az erőszaktevő. Ilyenkor a fegyver léte helyettesítheti a támadást magát. Lőfegyver nélküli rablók gyakran érzik úgy, azért kellett támadniuk, hogy ne legyen ellenállás, míg a lőfegyveres elkövetők a lőfegyver áldozatra fogása által biztosítják maguknak ugyanezt.
Egy lőfegyveres rabló sokkal kevesebbszer okoz sebesülést is, mint egy késes. Felfokozott stresszes állapotban ugyanis nagyon nehéz pontosan lőni, szúrni, ütni viszont sokkal könnyebb, és még ráadásul le is vezeti a feszültséget, megnyugtat. Hasznos információ, hogy mindössze az esetek 19%-a vezet személyi sérülésre, amikor a rabló lőfegyverből lövést adott le az áldozatára, szemben a késes támadók 55%-os szúrási „sikerével”. A teljes képhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a lőtt sebek általában súlyosabbak, gyógyításuk komplikáltabb a szúrtakénál (nagyapám szerint inkább a csendőr kísérjen, mint a pap!). A halálesetekről pedig azt kell tudni, hogy az összes erőszakos személy elleni bűncselekménynek kevesebb, mint 1%-a végződik így, még az USA-ban is.
Nem vagyok kriminológus, ezért nem tudom megmondani, hogy a rejtett fegyverviselést a törvénytisztelő polgároknak megengedő amerikai tagállamok törvényei bűnözésre gyakorolt kedvező hatásának mérésére a legalkalmasabb módszer tényleg a Poisson lognormal modell Markov lánc Monte Carlo elemzése-e, de egy bizonyos. Az amerikai szakemberek mérései, tanulmányai, objektív megközelítésük engem lefegyverzett és most már nem csak sejtem, de tudom is: a magyar fegyvertörvény és kormányrendelet nem hogy minden hasznos hatás nélküli, de egyenesen kártékony, diszkriminatív, és aránytalanul hátrányosan érinti a legszegényebb, legvédtelenebb, egyben legveszélyeztetettebb közösségeket, törvénytisztelő állampolgárokat. Ezen felül nem termel nemzeti jövedelmet, nem teremt munkahelyeket, és a költségvetés kiadásait sem csökkenti. Itt az idő, hogy a rendszerváltás a fegyvertartásban is bekövetkezzen.
(A szerző ügyvéd, az IRM által felkért Fegyverügyi Civil Bizottság titkára)

2013. szeptember 22., vasárnap

Felfegyverezik magukat az ukrán emberek

Nyolc ukránra jut egy fegyver, és évente tíz százalékkal nő a fegyvertartók száma. A gumilövedékes fegyvert bárki vehetne egy törvényjavaslat szerint. Fegyvertartók és lövészek vezetői szerint az lenne a legjobb, ha mindenki vehetne éles lőfegyvert, mert akkor kétszer is meggondolnák az emberek, mikor sütik el. Egy ellenzéki képviselő szerint aki ezt mondja, az idióta, nem lehet "egy afrikai életszínvonalú országban, amely világvezető vodkafogyasztásban, és ahol minden negyedik lakos lelkileg sérült" engedélyezni az éles lőfegyverek tartását.

Tömegesen fegyverezik fel magukat az Ukrajnában élők. A belügyminisztérium adatai szerint csaknem 40 ezer lőfegyvert vásároltak idén az országban - írta a Fokusz című hetilap.  

Az ukrán fegyvertartók szövetségének becslése szerint jelenleg 2 millió a legálisan és több mint 3,5 millió az illegálisan tartott lőfegyverek száma a 45 millió lakosú Ukrajnában. Évente 10 százalékkal növekszik a fegyvertartók száma.

Gumilövedékes fegyvert rendfenntartó, politikus, újságíró tart 

Miközben az ukránok közül egyre többen veszik fontolóra, hogy valamilyen pisztolyt vagy puskát szerezzenek be önvédelem céljára, elkezdődött a parlamenti és társadalmi vita a fegyvertartás engedélyezésének módosításáról.

Augusztusban terjesztett a kormány a parlament elé egy törvényjavaslatot, amelyben kiterjesztenék azok körét, akik gumilövedékes önvédelmi fegyvert birtokolhatnak. Míg jelenleg ilyen fegyvert csak rendfenntartók, parlamenti képviselők és újságírók tarthatnak Ukrajnában, a törvénymódosítás elfogadása után bárki kaphat rá engedélyt, ha büntetlen előéletű és mentálisan egészséges.

Fura érvek, őrültözés, vodkázás

Közben egy másik javaslatot bocsátottak társadalmi vitára az ukrán fegyvertartók szövetségének tagjai. Szerintük ugyanis a gumilövedékes fegyverek nem a legalkalmasabbak a támadók és a betörők elleni védekezésre, viszont az egymás közötti vitákat egyre többen igyekeznek majd ilyen önvédelmi fegyverekkel elrendezni. A szervezet megfigyelőtanácsának elnöke rámutatott arra, hogy él az emberekben az a tévképzet, miszerint ezekkel a fegyverekkel nem lehet ölni. "Ha pedig ezt gondolják, gyakrabban és indokolatlanul használhatják. Ezzel szemben viszont nem kevés az olyan esetek száma, amikor gumilövedék halálos sérülést okozott" - fejtette ki. Szövetsége ezért azt javasolja, hogy inkább az éles lőfegyverek tartását engedélyezzék. "Ha bárkinél lehet éles pisztoly, akkor a tulajdonosa kétszer meggondolja, hogy lőjön vele" - érvelt Ucsajkin.

Ha valakit gumilövedékes fegyverrel ölnek meg, az elkövetőt nem lehet a fegyver alapján azonosítani. Ezzel szemben egy éles pisztolyból kilőtt lövedéken olyan egyedi nyomokat hagy a fegyvercső, mint az ujjlenyomat, ezáltal a gyilkos fegyver azonosítható. Egy ukrán sportlövő egyesület elnökének az a meggyőződése, hogy jelentősen visszaszorítaná a bűnözést, ha minél többen felfegyverkeznének Ukrajnában. Példaként hozta a balti államokat és Moldovát, ahol szavai szerint a lőfegyvertartás legalizálása után 50-70 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma.  

A fegyvertartással kapcsolatosan mindenféle módosítást ellenez Hennagyij Moszkal ellenzéki parlamenti képviselő, volt belügyminiszter-helyettes. "Őrült az, aki engedélyezi a lőfegyvertartást egy afrikai életszínvonalú országban, amely világvezető vodkafogyasztásban, és ahol minden negyedik lakos lelkileg sérült" - háborgott a képviselő. (Origo-MTI)

2013. augusztus 26., hétfő

Az Athens-i csata igaz története

Az Athens-i csata -más néven a McMinn megyei háború- egy polgári felkelés volt 1946-ban, Athens és Etowa kisvárosokban, Tennesse államban az Egyesült Államokban. A két település lakossága szembeszállt a helyi hivatallal és hatóságokkal. A polgárok -köztük második világháborús veteránok- korrupcióval és szavazat számlálási csalással vádolták a város vezetőit.

A kezdetek

McMinn megyének sokáig problémája volt a politikai korrupcióval és valószínűsíthető választási csalásokkal. Bár az Igazságügyi Minisztérium vizsgálatokat indított 1940-ben, 1942-ben és 1944-ben is, valójában nem tett semmi érdemlegeset az ügyben.

A helyi rendőrség rendszere úgy működött, hogy minél több embert büntettek meg és tartóztattak le, annál több pénzt kaptak. Így a sheriff és az emberei teljesen ártatlan emberek tömegeit büntették meg és tartóztatták le, minden ok nélkül. Például józanokat részegen vezetésért, teljesen jogellenesen.

1946-ban véget ért a világháború, hazatértek a veteránok McMinn megyébe. Ők is állítottak saját jelöltet  maguk közül, hogy egy csalás-mentes választáson leváltsák a korrupt politikai elitet.

A veteránok jelöltje Knox Henry volt, aki a helyi vezetőség megújításával és megtisztításával kampányolt.

A csata

1946 Augusztus 1.-én történt a szavazás. Körülbelül 200 felfegyverzett rendőr volt az utcákon, a szokásos 15 járőr helyett. Több incidens is történt és sok helyen idő előtt bezárták a szavazóhelységeket. A legkomolyabb konfilktus az volt, mikor az egyik rendőr rátámadt egy fekete férfire, mikor az leadta a szavazatát. A férfi menekülni próbált a támadás elől, a rendőr pedig hátba lőtte. Később a rendőrt 1-3 évig tartó szabadságvesztésre ítélték, így ő lett az egyetlen aki az 1946 Augusztus 1.-2. napi események miatt börtönbüntetést kapott.

Ahogy a szavazás lezárult, a hatóság lefoglalta a szavazóurnákat és a helyi börtönbe vitték őket. A veteránok ekkor felfegyverkeztek és odavonultak. Néhányan a Nemzeti Gárda fegyverraktárából szereztek lőfegyvereket és lőszert. Rengeteg veterán vonult a börtönhöz, a becslések szerint akár kétezren is lehetettek.

Mikor a férfiak elérték a börtönt, a bent lévő 55 rendőr elbarikádozta magát. A veteránok követelték tőlük hogy adják ki a szavazóurnákat, de a rendőrök ezt megtagadták. Ekkor a veteránok rálőttek a bötönre, és ekkor kezdődött a csata, ami órákon át tartott. A végén a börtön kapuját berobbantották dinamiattal. A körbevett rendőrök -néhányuk megsérült- megadták magukat és a szavazóurnák is előkerültek.

Az események közben zavargások is történtek, többnyire rendőrautókat támadtak meg. Ez még folytatódott akkor is mikor már meglettek az urnák, de a következő reggelre többnyire megszűntek a támadások.

A következmények

A megkerült szavazatok után valóban történtek változások. Maximalizálták a helyi kormányhivatalnokok fizetését, a hivatalnokok bűntanyáit felszámolták,a korrupt hivatalnokokat pedig leváltották. A megyei hivatal vezetéséből pedig legalább 11-en mondtak le önként. A veteránok és a városi lakosság megnyerte a csatát, de nem tudtak hosszú ideig vezetői pozícióban maradni. Később a hagyományos politikai elit újra magához ragadta a hatalmat.

Film

Az eseményekről 1992-ben készült egy TV film, "Egy amerikai történet" címmel. A film a McMinn megyei eseményeken alapul, csak a helyszínt helyezték át egy Texas-i városba és az évszámot 1946-ról, 1945-re változtatták.

A csatát az "Unintended Consequences" nevű könyv is megemlíti.

http://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Athens_(1946)